– Nem szokásom. Mégis miért tenném? Okom nincs rá. Másrészt pedig az öt fogásos étkezésben benne vagyok, de el kell keserítselek angyalom, mert nincs annyi időd, hogy akár pár kilót felkaphass magadra. Legalábbis, ahogy elnézlek, hát.. Ne vedd sértésnek, de borzalmas. – Katherine lelke még mindig ragyog bárki másé mellett még az enyém sem rúghat labdába az övével. Ha ő erre jelen pillanatban fizikailag képtelen is nem számít. A lelke mindig is az enyém felett fog uralkodni és csodálni fogom. Azonban hangosan nem mondom ki. Már így is túlságosan a felhők felett repked még akkor is, ha csak egyszerű embernek mondható. Bár elég sokan repkednek a felhők felett neki mégis valahogy van rá oka. Mert azért olyan hírnévre tett szert, amit egy sztár sem képes elérni. A nevét hallva a legtöbben összerezzenek, ugyanakkor nem szükséges beismerniük, de fel is néznek rá azért, hogy ki tudott játszani egy eredeti vámpírt.
– Hát akkor éppen itt az ideje annak, hogy engem szórakoztass. Mondjuk egy pillanatra sem hiszem el, hogy pont te akarnál unatkozni. – Ha akartam volna az én életemben is létrejöhetett volna egy kisebb fajta izgalom, de én tökéletesen elvoltam magamban. Nem érdekelt semmi és senki. A fiam sem. Most pedig megpróbálok majd újra belépni az életébe. Na, hogy ez hogy fog sikerülni.. Szevasz én vagyok az apád, aki annyi évvel ezelőtt fogta magát és ott hagyott téged a francba. Pontosabban az anyádat, aki éppen a szíve alatt hordott. Gyáva féreg voltam, de az apaság még most sem az én posztom, de legalább már nem egy csecsemőt kell dajkálgatnom. Könnyebben megbocsájtanak az egyszer biztos, de sokkal zajosabbak.
– Miért a mai világban nem így megy? A főnöknek a seggét mindig nyalni kell. Plusz annak is nyalja a másik a seggét, aki előrébb helyezheti valamiben. Amint nem húz többet belőle hasznot az egészet hagyják a francba. A műsor után úgy tesz mindegyik Ramsay-re, hogy csak na. – Nem újdonság, hogy az emberek mindenre képesek a feljebb jutásért. Mondjuk a nők akarnak egyenlő jogokat, amikor határozottan kihasználnak olyan dolgokat, amik nem azt segítik elő, hogy egyenlőként kezeljék őket. Egy kis szex az előléptetésért cserébe. Van, akinek megéri van, akinek pedig nem.
– Na, már megérte felhozni a témát. De remélem a kiabálástól eltekintesz, mint szokások átvétele. Az, hogy jó leszel a konyhában és egy hangyának tálalsz fel adagot még rendben van. Vagy éppenséggel hagyod, hogy mások kényeztessenek. De ez csak addig érvényes, míg van nekik mit ajánlanod. – Nekem soha nem kellett semmit sem adnia.  Ez nem olyan, ha adsz, akkor kapsz is kapcsolat volt. Csak jól megvagyunk egymás mellett ennyire egyszerű. Valamilyen szinten egy rugóra jár az agyunk és szeretünk csipkelődni a másikkal. A barátok ezt teszik. Kiállok mellette, mert a barátja vagyok és úgy gondolom, hogy ez a legkevesebb. Sok mindent nem tehetek érte teljes mértékben úgy érzem, hogy meg van kötve a kezem. Egész normálisan kezelem ezt az egész ember lett dolgot azt hiszem.. Ezentúl talán többet hagyatkozok a pletykákra, bár ez határozottan olyan volt, amiről soha nem hittem volna, hogy valós lehet.
– Talán az lenne a legjobb, ha egyben egy új hűtőt is vennénk.. Ezek után, már nem tudom milyen fertőzések terjedhetnek benne. – Hát az egyszer biztos, hogy nem az volt az elsőszámú célpont, hogy egészségesen éljen és a pizza ezt bizonyította, de ahogy felvázolta a dolgokat.. Mondjuk legalább a zöld békét keltő szín. Felhúzza magát, hogy nincs semmi a hűtőben, de rápillant a zöld dolgokra és máris megnyugszik. Kétlem, hogy ilyesmi történne, de elvileg jó hatással van az ember közérzetére.
– Hát nem aktuális, de szerintem egyikünk sem lepődik meg, hogy szívesebben táplálkozunk az ellentétes nemből. Bár téged szívesen megnéznélek egy nővel is.. Tényleg.. Nem volt olyan őrült korszakod, amikor egy nő társaságában gyűrted a lepedőt? – Illetlen kérdés tisztában vagyok vele, de valahogy a kíváncsiságomat most előrébb helyezem, mint azt, hogy mi a helyes és mi nem.
– Szóval finoman fogalmazva valami szappanopera közepébe cseppentél bele ezzel, hogy nagyon lelkesen elfogyasztottad a gyógyírt. – A szerelmes nők a legveszélyesebbek. Nem is tudom, hogy mi férfiak, miért bolondítjuk magunkba a nőket. Én is egyszerűen leléptem még mielőtt utolérhetett volna a gyerekem anyjának a haragja. Nem beszélek arról, hogy van gyerekem, mert jobban járok, ha senki nem tudja. Bár egyszer úgy is ki fog derülni ez is. Mert olyan nincs, hogy titok. – Az lenne a legjobb, ha a biztonság kedvéért neki is látnék az egész keresésnek. Egy B tervet alkotni aztán, ha nagyon unatkozok, akkor C-t is. Szóval.. Egy boszorkányra van szükség. Neked pedig megigézek pár embert, hogy lessék minden sóhajod, amíg én nem vagyok itt. Mit szólsz hozzá? – Kérdeztem vigyorogva és tudom is a válaszát. Nem mondhat nemet egy ilyen ajánlatra. – Hamarosan látjuk egymást szépségem. – Egy csókot nyomok az arcára aztán már ott sem vagyok. Most máshol van rám szükség.

- Nem? Akkor ezzel most meg vagyok tisztelve? Nagyon hálás vagyok, feltéve, ha minimum öt fogásos étkezésre viszel el. Aztán másnap reggel elkísérsz futni, hogy ne hízzak a jelenlegi állapotom kétszeresére. - kerekítettem el szemeim félelmet tettetve.
Természetesen nem örülnék neki, ha víziló méretűre dagadnék, de szerencsére tudatában vagyok annak, hogy nem könnyen hízom el. Mázlimra a Petrovák génjeimben nem csak a gonoszság, az alakoskodás és a manipuláció öröklődik generációkon keresztül, hanem a formás, vékony alak ígérete. Micsoda szerencse! Minimum háromszor akkora lennék, mint amekkora most vagyok, ugyanis az elmúlt emberi hónapjaimban annyi szemetet tömtem magamba, amennyit egy elkényeztetett gazdag kölök sem. Naponta több tonna csokoládét, csipszet, gyorskaját és mindenféle krémes turmixot. Fantasztikus ízűek és rendkívül táplálóak, de visszagondolva az elfogyasztott szemét mennyiségére és minőségére komolyan hányingerem támad. Akkor már tényleg kellemesebb lenne beülni egy kényelmes és drága, elit helyre, ahol a lehető legfrissebb és legfinomabb kaviárt, főtt langusztát, forró levest ehetem.
- El tudom képzelni. - fintorogtam. - Veled ellentétben én egy percet sem unatkoztam az elmúlt években. Bár unatkoztam volna... - emeltem égnek szemeim.
Oké, ez egy kicsit erőteljes és elhamarkodott kijelentés, de jelenlegi helyzetemet figyelembe véve talán ésszerűbb lett volna azon az estén csipszet zabálva bedőlni a kanapéba azt az őrült séfet meg a sok bugyuta kuktát nézni. Ahelyett, hogy Elena ledugja a torkomon a gyógyírt mindenképpen jobb program. De nem nekem való. Nekem a kaland, a bosszú, a hasonmásom szenvedésének látványa kellett, mint egy szomjazónak az utolsó csepp víz. Értelemszerűen egy idő után meg kellett szívnom. Nem győzedelmeskedhettem mindig én. Az élet nem ilyen. De ez a büntetés azért mégiscsak elég durva. Túlzás. Pár törött csont, egy kis hajtérés és szúrt seb elég lett volna, bőven.
- Nem is szívesen ordibálnék. Az nem az én stílusom. - vigyorodtam el. - De Ramsay tud valamit. Megalázza, lekiabálja az embereket, de azok még is nyalnak neki és oltárukon csodálják őt. Sőt példaképüknek tekintik őt annak ellenére, hogy egy egoista barom. És még te is elismered őt. - motyogtam, majd homlokom ráncba borult. Elgondolkoztam, majd mint akinek egy csodálatos ötlete támadt felkaptam a fejem és kitágult a szemem. - Ramsay az új példaképem. - vigyorodtam el.
Oké, nyilván ő is megérti, hogy ez az egész csak egy vicc, de nem hazugság az a mondás, mely azt mondja, hogy minden viccnek van valami valóságalapja. Valóban jó volna olyan tiszteletet kapni mint az a pasi, de lényegében teljesen más tiszteletre vágyok. Azt akarom, hogy féljenek tőlem. Tudják, hogy mikre vagyok képes, de eközben legyek mindenki számára kiszámíthatatlan. A leglehetetlenebb helyzetekben akarok felbukkanni és rettegést okozni. Ez minden álmom és emberré válásom előtt már sikerült kiharcolnom ezernyi ravaszul gonosz tettemmel ezt a tiszteletet, de mostanra már a legtöbben a halálomról és a gyengeségemről beszélnek, mintha nem is én lennék a nagy Katherine Pierce, aki talán pont az ők családtagját, barátját vagy ismerősét mészárolta le, csalta meg, vezette meg. Elfelejtették, hogy ki vagyok én és én minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek meggyógyítani a sok amnéziás barmot.
- Na persze... - motyogtam epésen. - Pocsék háziasszony vagyok, de annyit még én is tudok, hogy az ehető, megérett paradicsom nem zöld és szőrös. - emeltem égnek szemeim. Tudom jól, tarthatatlan állapotok uralkodnak a hűtőmben, de egészen idáig ezzel nem volt semmi baj. Nagyjából csak vért fogyasztottam, azt is egyenesen a vénából, de ha emberi kajára vágytam akkor nem féltem kilépni a lakásból és elmentem egy étterembe vagy egyszerűen a Grillbe. Most már kevésbé erős, emberi testemmel ötször is meggondolom, hogy milyen indokból lépem át a küszöböt. Mindenhol ellenséget, bosszúállókat és kárörvendő alakokat látok. És, ami a legborzasztóbb és a legörömtelibb egyben, hogy ezek nem hallucinációk.
- Ez már nyilvánvalóan nem aktuális, de én meg mindig az izmosabb, jóképű férfiakat szerettem lecsapolni, akikkel előtte elszórakozhattam egy kicsit. - motyogtam búskomor tekintettel. - Mennyire lelombozó, hogy már nem foghatok magamnak egyszerűen egy emberkét, akit se sütni, se párolni, se kenni nem kell és mégis tökéletes az íze. - morogtam az orrom alá.
Mint azt már ezerszer mondtam mindent megteszek, hogy megszabaduljak gyenge, emberi mivoltomtól, de ez nem azt jelenti, hogy addig nem is szidhatom össze folyamatosan. Nyomorult szükségletei mellett, gyengesége, lassúsága és csiga reflexei borítanak ki a legjobban. Mintha nem is én lennék, körülbelül úgy érzem magam és rendkívül jó érzés azt látni, hogy nem csak én, de Damian sem adta fel azt a lehetőséget, hogy valaha még én is vámpír leszek újra.
- Ez valami szerelmes, ősi banya ostoba varázslata, akit becsapott a szerelme. Így már meg sem lep, hogy ilyen kegyetlenül ellenem fordult az általa készített lötty, amit Elena belém tuszkolt, ugye?! - vontam fel szépen ívelt szemöldököm.
Akárhányszor csak találkoztam a kimondhatatlan nevű vén boszorkánnyal, mindig kirázott tőle a hideg. Nem tűnt százasnak és minden bizonnyal már a kezdetek kezdetén sem volt meg mind a négy kereke, amikor kitalálta ezt a hasonmás átkot.
- Nem kenyerem a kegyes hazugság, tudod jól. - vigyorodtam el. - És egyébként is jobb, ha tőlem tudod meg. - nevettem fel.
Talán ez az első alkalom, hogy örömteli nevetés hagyja el a torkom, mióta ember lettem. Magamban hálás köszönetet mondtam Damiannek, aki minden bizonnyal tudja jól, hogy én sosem fogok hangosan hálálkodni senkinek sem semmiért. Azonban ettől függetlenül mosolyommal és nevetésemmel közvetíthetem felé, hogy mennyire hiányzott egy ilyen ember is az életemből.
- Én sem bízom benne teljesen, de egy próbát megér. - vontam vállat. - Ráadásul az ő lelkiismeretéről beszélsz. Ha a lelkiismeret egy keresztnév is lenne egyben, akkor egészen biztos, hogy Elena második neve az lenne. - forgattam égnek a szemem a kis nyápic hasonmásomra gondolva.

– Azok után, hogy felajánlottam ez a legkevesebb. Nem utolsósorban nem szokásom mindenkinek ebédmeghívásokat osztogatni. -  Vámpír vagyok nem az én asztalom, hogy romantikus vacsorára vigyem az embereket. Kisfiús külsőm van és öreg, de közel sem bölcs lelkem. Már évekkel ezelőtt fel kellett volna keresnem a fiamat is, de eszembe sem jutott, hogy megtegyem ezt. Hogy mégis miért nem? Apaság meg én nem éppen e legjobb párosítás. Sőt talán a legrosszabb. Mondjuk addig nem tudhatom, amíg ki nem próbálta, de azért egy már teljesen felnőtt férfinak nem próbálok meg az apja lenni. Az eléggé kínos lenne mindkettőnk számára. Meg nem hiszem, hogy annyira fog örülni nekem, hogy rögtön azt akarja, hogy vigyem el baseball meccsekre. Nem pár évet hagytam ki az életéből, hanem évszázadokat. Kettőt azt hiszem. Nem tudom. Ezeket a dolgokat nem igazán követem, de tudom, hogy nem voltam túlságosan idős, mikor megtudtam, hogy teherbe ejtettem az édesanyját. Úgy tűntem el onnan, ahogy csak tudtam. Ha a fél lábamat ott kellett volna hagynom, hát ott hagyom csak ne szakadjon a nyakamba olyan teher, mint a gyerek. Nem bírtam volna elviselni. Ezt az egészet nem nekem találták ki. Tökéletesen jól érzem magam a világban egyedül egyetlen egy barátommal, aki nem más, mint Katherine Pierce. Most pedig támogatásra van szüksége ebben az elcseszett időszakban nem pedig arra, hogy nyavalyogjak neki, hogy miért is jöttem a városba. Azt sem tudja, hogy van egy fiam. Én legalábbis nem újságoltam el neki, mert ez nem egy olyan dolog, amire büszke voltam. Tudom, hogy ő kereste a lányát én meg egyszerűen csak hátat fordítottam a fiamnak és hagytam, hogy nyomorban éljen. Nem akarom helyrehozni a kapcsolatunkat csak a tudta nélkül irányítani egy kicsit az életét. Úgy rángatni a szálakat, hogy ő ne vegye észre, de azért mégis valamilyen hatással legyen az életére. Nem akarok sem a barátja sem az apja lenni csak egy segítő árny. Ennyi. Többre nem vágyom. Ennyi idő után szeretném, ha rendben lenne az ő élete is csak úgy, mint a drága barátomé is.
–  Elhiheted, hogy nagyon tudok unatkozni. A humorista után ez a második jövendőbeli hivatásom. Ezt eddig még nem volt alkalmad megtapasztalni, de majd utána lehurroghatsz. Csak egyetlen egy baki van az egészben. Hogy nem ordíthatsz velem úgy, mint Gordon Ramsay a sok idiótával, mert vigyáznod kell a hangszálaidra szépségem. Amúgy számomra teljesen szimpatikus ez a Gordon fickó. Ahogy ordít az emberekkel. Szerintem ezt már tanulni kell. Na, meg persze az is teljesen lenyűgöző, hogy ennyi ordibálás után még mindig van hangja.  – Igen.. Néha ráértem tévét nézni és ilyen műsorokkal találtam magam szembe. Soha nem voltam nagy rajongója a tévének, de ha már odatévedtem, akkor kapcsolgattam és megálltam, ahol valami szimpatikusnak történő műsor volt. Előfordult, hogy a reklámok jobban lekötöttek, mint egy-egy film. Változó az ízlésem, de Gordon Ramsay munkáját én is bármikor szívesen elvállalnám. Hogy én mennyire tudnék ordibálni. Na, mondjuk az a valami, amit mindig kóstolgatnak nem jön be. Nem tudom, miért nevezik ételnek, amikor fél kezemben elférne az egész és nem, hogy jól lakik tőle az ember, de még éhesebb lesz. – Szóval zöld.. Hmm. Szerintem még teljesen nyugodtan megeheted. – Nem kívántam ez a kijelentés után belenézni a hűtőbe, mert valószínűleg vámpír létemre felkavarodna a gyomrom. Főleg, mivel sokkal intenzívebben érezném az illatát, mint egy ember. – A vértasakokra jelen pillanatban nincs szükséged, szóval ha gondolod megigézek valakit, hogy vásároljon be neked olyan kajákat, amikkel nem kell sokat szórakozni egyszerűen csak kisütőd olajban. Nem egészséges, de a pizza után már annyira mindegy, hogy mit eszel. – Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez az egész öregedés folyamat meg minden, de én nem fogom feladni. Küzdeni fogok Katherine-ért, mert a barátom. Az utolsó pillanatig megtartom magamban a reményt arra, hogy kilábal, majd ebből is. Nincs olyan dolog, ami legyőzhetné őt. – Akkor ebben egyenlőre megegyezhetünk. Remélem nem valami nagydarab lesz. Azoknak még a vérükben is érzed a tömény zsírt. Egyenesen visszataszító. Bár annak örülnék a legjobban, ha valami csinos leányzó állna, majd az ajtóban.  – Mindig is a nőket preferáltam. Legyen szó bármiről. Férfiakból csak akkor táplálkoztam, ha nagyon muszáj volt és szerencsémre ez nem fordult elő túlságosan gyakran. Ha mégis túl sokszor fordult volna elő valószínűleg egy pszichiátrián ücsörögnék kényszerzubbonyban. Abban, hogy táplálkozok valakiből van egyfajta szexuális töltés. Ez pedig a férfiaknál egyenesen visszataszító. – Szóval, akkor a vámpírlét kilőve. A sors fintora, ha már megszabadultál az örök élettől nem sétálhatsz vissza. Nevetséges. Akkor legalább normális ütemben öregednél. Sosem értettem ezeket a varázslatokat. – Ha boszorkánynak születtem volna talán hozzá tudnék szólni a dolgokhoz, de jelen pillanatban nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Ha kell boszorkányokra vadászok, de nem fogom hagyni, hogy Katherine-nek baja essen. Az utolsó pillanatig ott leszek mellette s még utána is, mert az ő utolsó pillanata soha nem utolsó. –  Miért vagy ennyire szigorú velem kapcsolatban? Nem vagyok én olyan rossz. Vagy talán mégis. De azért most jól esett volna egy kegyes hazugság.  – Mondtam vigyorogva, hiszen egyáltalán nem vettem magamra. Ez a viselkedés, már teljesen megszokott volt kettőnk között így tehát egyikünk sem érezte magát kényelmetlenül. – Szóval, akkor minden a lelkiismeretére van feltéve. Hát ez remek.  – Nem tudom, hogy teljesíteni fogja-e, amit kell de nagyon remélem, mert ha nem akkor velem gyűlik meg a baja, mert ténylegesen ő tehet erről az egészről. Ő volt, aki lenyomta Katherine torkán a gyógyírt és senki nem kényszerítette rá, hogy megtegye. Nem is értem, miért nem vette be ő maga..

- Még lehet, hogy élek az ajánlattal. - kacsintok rá.
Jelenleg semmi kedvem ilyesmiken még csak gondolkozni sem. Természetesen nem miatta és még mindig úgy hiszem, hogy nem ártana a barátságunknak néha napján egy kis kufirc, de mostanában másra sem tudok gondolni csak a testem fokozatos leépülésére. Addig pedig semmi más nem tud lekötni és minden egyes percet elvesztegetettnek érzek, amiben nem azza törődök, hogyan állíthatnám meg az öregedésem.
Egyébként egészen elképesztő, hogy bő ötszáz éve élek ezen a szenny bolygón és mégis akad pár tudós, aki puszta hetvenév alatt többet tudott meg a fajomról, mint én magam. Tudtam, hogy valami monumentális dologhoz köthető a hasonmások ócska regéje, de hogy egy ilyen abszurd és összetett történet legyen az egy pszichopata ősi banya elégtételével megspékelve... na ez már nekem is sok. Azonban szépen lassan rájöttem a dolgok nyitjára. Tudomást szereztem a gyógyírről, annak helyéről, a sztoriról és ki is találtam, hogyan tudhatom magaménak azt a löttyöt, de semmiképpen sem akartam bevenni. Ennek tudatában vagyok még mindig magabiztos, mert ha ezeket mind megtudtam a gyógyírről, akkor egészen biztos, hogy az ellenszeréről is szépen lassan tudomást szerzek. Az Isten talán próbál megakadályozni ebben, de az ördög velem van.
- Ez jól hangzik, ugyanis folyton éhes vagyok. - panaszkodok. Tudom, ezt nem illik bevallani, főleg nem egy nőnek, de sajnos most ez is a problémám egyik tartozéka. - Lehet, hogy a gyógyír miatt van vagy az embereknek tényleg ennyit kell enniük? - kérdezem homlokráncolva. Rég voltam már ember és az olyan apró részletekre, mint a szükségletek kielégítése, nem emlékszem. Mégis miért kéne tudnom, hogy hányszor ette egy nap és mennyit? A lényeg, hogy most megmagyarázhatatlanul sok élelem fér a gyomromba, de szerencsére egy deka felesleg sem jön fel rám sose. - Te főzni akarsz? - kérdeztem felvont szemöldökkel, majd kitörni kívánkozó nevetésem elfojtottam, de egy széles vigyor így is ott virított az arcomon. - Gordon Ramsay műsorok nézésével töltötted el azokat az unalmas éveket, amelyekben nem voltam ott? - vontan fel szépen ívelt szemöldököm játékosan. - Benne vagyok, de a hűtöben nem biztos, hogy találsz valami használhatót. Azóta nem merem kinyitni, mióta megtámadott egy onnan kirepülő, fekete bogár és szerintem rohad is valami. A parizernek nem szabad zöldnek és szőrösnek lenni, ugye? - húztam el a szám undorodva. - Egyébként meg inkább vértasakokat tartok benne. - vontam vállat.
Egyértelműen nem voltam felkészülve rá, hogy egyszer szükségem lesz másra is. Eddig is ettem emberi táplálékot, de sosem itthon dobtam össze egy rántottát vagy egy egyszerű szendvicset. Általában étteremben vagy a Grillhez hasonló kocsmákban ettem, mert akkor még nem féltem kilépni az ajtón. Egy lépést tennék a városközpont felé és máris öt ember akarna véget vetni az életemnek. Zseniális vagyok, őrületesen jó és találékony, de öt erősebb alakkal, emberi testemmel nem tudnék megküzdeni.
Azonban, ha Damiannel mennék egy étterembe, akkor minden bizonnyal az ellenségeim többsége messziről elkerülne és csak messziről szúrkodnának gyűlölködő tekintetükkel. Nem kellene félnem kimozdulni és akár kaján vigyorral nézhetném az ellenségeimet, ahogy megbuggyannak mérgükben és tehetetlenségükben, mert nem tudnak végezni velem Damian társaságában.
- De mivel már megrendeltem a pizzát, egyezzünk meg abban, hogy a megőrizzük a kaját addig, amíg nem bizonyosodunk benne, hogy tudsz főzni. - szögeztem le. - A futár pedig a te ebéded lehet. - tettem hozzá nagyvonalúan.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nekem is csak a futárt kellene megennem. Akkor még fizetni sem kellene a kajáért. De most legalább itt van mellettem egy vámpír, ami garantálja, hogy egy vasat sem kell adnom kiszállításért.
- Még szép, hogy nem tervezek. Az emberlét nem nekem való. - mondtam határozottan. - A lányom és az egyik ősi Mikaelson is megpróbált segíteni a vérével, de mindegyik próbálkozás kudarcba fulladt. Nagyon úgy tűnik, hogy a gyógyír nem engedi be a szervezetembe a vámpírvért. Micsoda pech, nem? - fintorogtam szomorúan.
Elsőre valóban hatalmas csalódás volt számomra, de mint már sok más módszer sikertelenségébe, ebbe is beletörődtem. Ha továbbra is ezt gyászolnám, akkor nem találnék új megoldásokat és semmire sem mennék ezzel az egésszel.
- Erre valók a barátok. - feleltem egyszerűen. - Őszinte nyersséggel lebeszélik a másikat az ostoba ötletekről. - mondtam vigyorogva. - Tehát pár évszázad múlva fog beköszönteni egy újabb sötét kor? - kérdeztem rémületet tettetve, miközben belül hálát mondtam Damiannek, amiért így fejezte ki magát. Ezzel az egyszerű mondattal, amit olyan természetesen ejtett ki, mint minden mást, akkora löketet adott, hogy majdnem minden kétségem eltűnt a túlélésemmel kapcsolatban. Ő hisz bennem. Talán meg sem fordult a fejében azaz opció, hogy nem vagyok képes túlélni. - De most komolyan, feltétlenül ki akarod irtani a tévénéző emberek agysejteit? - vontam fel szemöldököm kérdőn.
Nem is kellett mondania, hogy kételyei vannak a drága Gilbert hasonmás szándékaival kapcsolatban. Én sem bízom benne. Ugyanakkor tudom, hogy milyen lehetetlenül önpusztító, naiv és ostoba, úgyhogy ebben a hiszemben megyek el múlt héten a nem olyan messze elhelyezkedő Whitmore Főiskolára.
- Elenának lelkiismeret furdalása van. És szerintem ismered annyira, legalábbis a szóbeszédből, hogy tudod, milyen hihetetlenül naiv és ostoba dolgokra képes, ha bűntudata van. Még az is lehet, hogy a nyafogását hallgatva fog eljönni értem a halál egy idegbaj közepette. - forgattam szemeim az ég felé. - Az nagyon jó lenne, mert mindennek ellenére, én sem szeretnék mindent a kis silány lenyomatomra bízni.

Mondanám, hogy nem volt szándékos a dolog.. De sajnos szánt szándékkal vetemedtem a vandalizmusra. Ha gondolod bilincset is rakhatsz a csuklómra aztán megbüntethetsz, amiért egy vandál vagyok és az ajtót is rád töröm. – A felajánlásom megfelel a mai sikerkönyvnek. Egyszer még én is a kezeim között fogtam, de engem közel sem annyira kötött le ez az egész. Hogy élvezheti egy nő azt, hogy ennyire megalázzák? Komolyan mondom ez valami felháborító. Az pedig, hogy filmet csinálnak belőle, hát gratulálok. Mutassák be a társadalomnak azt, ami jó pár évtizeddel ezelőtt a földön volt. A nőket semmibe vették és a férfiak uralkodtak rajtuk. Mert igazából most is erről van szó ebben a könyvben is. Na, jó nem vagy én kritikus, hogy a véleményemet publikáljam. Megmaradok én inkább magamnak ott, ahol vagyok a saját kis véleményemmel. Amúgy is nem én vagyok az egyetlen, kinek negatív kritikája van erről a könyvsorozatról. Azonban támogatni még mindig többet támogatják különben ez a könyv sem születhetett volna meg. A filmadaptációja meg még annyira sem. Na, de azért szerintem bedobom magam, majd a moziba és végig nézem ezt a borzadályt. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni nem is a film érdekelne, mert tisztában vagyok azzal, hogy borzalmas lesz, hanem az emberek reakciója, akik nézik. Ez egy olyan pillanat mindegyikük életében, amikor határozottan felvállalhatják igen én most pornót nézek, de nem ezért senki nem fog megkövezni, mert ők is ugyanezt teszik. Még akkor is, ha nem vállalják fel. Én még mindig azt mondom csináld, ne nézd. Meg ha csinálod is, akkor ne ilyen stílusban, mert ez teljes mértékben kiábrándító.  
– Majd elviszlek ezért még egy gyertyafényes vacsorára. Nehogy már pizzát kelljen rendelni. Ha már lúd legyen kövér.   – Pizzát bárki rendelhet. Annyira hétköznapi. Az én gyönyörű Katherine-m lehet, hogy most már egy lett az elméletileg hétköznapi emberek közül, de azért nem fogom engedni, hogy túlságosan is lealacsonyodjon. Vámpírként is megvoltak a maga elvárásai ezt emberként is fenn kell tartani. Bár néha a pizza még mindig csábítóbb tud lenni, mint egy-egy éttermi kotyvalék. Na, arról pedig nem is szeretnék beszélni, hogy milyen adagot tudnak adni. Kérdem én az kinek elég? Egy hangyának? Még szerintem ők is többet bírnak megenni, mint amit oda raknak az ember elé. Ja, és még annak is körülbelül hetvenöt százaléka egyszerű dísz, szóval még meg sem próbálhatod megenni. Igen, határozottan jobb, ha maradunk a pizzánál és a csokoládénál. Ezek lehet nem értelmes ételek meg nem egészségesek, de határozottan jobban az éttermi kosztnál. – Sőt, mondok jobbat. Én főzök.   – Nem vagyok egy konyhatündér, de azért tudok valamit. – Esetleg valamit rejt a hűtöd vagy csak a villanyszámlát növeli?   – Az évszázadok során elég sok minden tapasztaltam. Ezek között volt a főzés is, bár én soha nem mondtam, hogy túl jó lennék benne. Meg lehet enni, amit készítek és azt hiszem ez itt és most bőven elég is lesz.
– Rendben királynőm, köszönöm a bókot.   – Rákacsintok, majd meg is hajolok előtte. Ha már játszunk, akkor csináljuk rendesen. Nem szoktam semmit sem félvállról venni. Ha nem adsz bele mindent a dolgokba, akkor el se kezd. Mert mi értelme? Vagy teljes erőbedobással vagy pedig sehogyan. Jó kis mottó. Pont elfér a többi ezer között, mert ha egyetlen egy szerint kellene élni én valószínűleg begolyóznék. – Szóval nem tervezel sokáig ebben a bőrben maradni. Bár, akkor mégis mi akadályozott meg eddig téged abban, hogy újra vámpír legyél? Nem volt senki olyan kedves hozzád, hogy vérét adja az öregedő Katherine Pierce-nek, hogy újra életerőre tehessen szert?   – Tisztában voltam azzal, hogy nem jár örömtáncot amiatt, hogy újra emberi bőrben van, de azt nem értettem, ha a vámpírlét a terve mégis miért nem változtatta át magát már régen.
– Miért kell mindig porrá zúznod az álmaim? Már több csatornának is beadtam a jelentkezésem. De most, hogy mondod.. Kezdem érteni, hogy mégis miért nem jelzett vissza egyik sem.. Na semmi gáz. Majd legközelebb pár évszázaddal később, már akkora hírnévre teszek szert, hogy le fog esni az állad.   – Meg sem fordult a fejemben, hogy talán búcsút kellene intenem az én gyönyörű Katherine-mnek. Élni fog. Ha valaki képes mindent túlélni az ő. Tudom jól, hogy ezen a téren nincs más, aki versenybe szállhatna vele. A halál igazi leküzdője. Miss Katherine Pierce. Hm. Talán felvezénylőnek mehetnék valami valóságshow-ba. Igen.. Mindenképpen a médiába születtem. Még akkor is, ha pár évszázaddal előbb, mint a tévés média kialakulása. – Szóval az első opció a hasonmásod, aki ebbe a helyzetbe hozott.. Hát nem mondom, hogy túl sok reményt fektettek a dologba, mert szerintem mindketten tudjuk, hogy ez nem így van. Na, de ha nem bánod, akkor én megpróbálok valamit a meglévő kapcsolataimmal csak úgy biztosításképpen.   – Nem szeretném a véletlenre bízni a dolgot. Még a drága hasonmása arra is képes, hogy fogja magát aztán még jobban megöregíti Katherine-t. Vagy talán meg is öli. Nem éppen a jó kapcsolatukról híres ez a kettős.

Világszerte terjesztenek világsztárokról különböző pletykákat csak, hogy egy kicsit felhívják magukra a figyelmet az emberek. Komolyan mondom nevetséges. A legidegesítőbb az egészben, hogy azok, akikről szól az egész nem hajlandóak cáfolni vagy megerősíteni. Megértem, hogy a magánéletük meg a dolgaik szentek és tartsuk tiszteletben, de tulajdonképpen azzal, hogy híresek lettek bevállalták azt is, hogy a világ előtt semmi nem marad titok és mindenki rajtuk fog csámcsogni. Pontosan ez történik az én gyönyörű Katherine-mel. Kész hírnévre tett szert. Nem egy országban, hanem az egész világon. A nő, aki túljárt az ősieken. Elég sokféleképpen emlegetik, de legtöbbször valamilyen jelzővel egészítik ki a drága és rettentően kulturált kis ribanc szócskát. Én nem így tekintek rá. Főleg, mivel manapság, már mindenkihez hozzávágják ezt a rendkívül kedves szót. Még a barátnők is így hívják egymást. Régebben, ha valakire azt mondták, hogy lotyó az egész közösség kiutálta most meg, ha már nem káromkodik egy nő vagy illetik valami negatív jelzővel a barátai, akkor olyan, mintha igazából nem is létezett volna. Soha nem fogom megérteni sem a női logikát sem pedig a változó társadalmat. Elméletileg fejlődnünk kellene. Bár, ha a visszafejlődés is besorolható egyfajta fejlődésnek, akkor határozottan jó úton járunk. Vagy éppen nem. Attól függ, hogy ki hogyan tekint a dolgokra. A mai fiatalok úgy gondolják, hogy fejlődünk, de az én szememmel erősen fejlődünk visszafelé. Lassan, már gépek fogják megmondani az embernek, hogy mikor egyen, mi tegyen. Vagy egyszerűen valami chipet ültetnek majd az emberbe, ami miatt iskolába se kell, majd járniuk. Ki tudja? Minden lehetséges. Idővel, természetesen. De, ha az emberek ennyire fognak butulni, hát hamarosan igen csak meg fog állni ez az állítólagos fejlődés. Na, de nagyon elkanyarodtam az eredeti gondolatomtól. Hogy mennyire el tud kalandozni az ember.. Vagy éppenséggel vámpír. Mondjuk ez is azt bizonyítja, hogy van agyam, amivel képes vagyok még gondolatokat előidézni az elmém sötét bugyraiból. Piros pontot érdemelek. Na, meg egy feketét azért, mert sikeresen elkanyarodtam megint az én imádatom tárgyától. A gyönyörű, igazi túlélő Katherine-mről. Szóval a pletykák. Hogyan kanyarodtam el én ennyire? Komolyan nem értem. Rendkívül érdekes az egyszer biztos. A két szép szememmel láthatom, hogy igen ember. Ez tény és való, de attól függetlenül ugyanolyan jó nő, mint volt. Jöhet ide ezer meg ezer hasonmás számomra akkor is ő az igazi és egyetlen. Az ősz hajszálai, ami haját tarkítják pedig csak még inkább jelképezi az egyediségét. Ha ezt az egészet valahogyan átküzdjük még nem tudom, hogyan én határozottan arra fogok szavazni, hogy maradjanak ezek az új tincsek. Sokkal vadabbnak tűnik. Bőrszerkóba kellene felöltöztetni aztán rárakni egy motorra. Azt hiszem elég könnyedén szerezne magának egy rakás rajongót. Amire mindig is szüksége volt, van. Én nem mondanám rajongónak. Szövetséges, barát inkább leírja az én felé fűződő viszonyomat. Ha már ott tartunk, akkor inkább az elsőt mondanám vagy a másodikat kiegészíteném annyival, hogy barátság extrákkal. Egyetlen egy szó mégis mennyire meg tudja változtatni a dolog jelentését. Még így sem tagadnám le a kapcsolatomat vele. Ez az öregedő külső még talán egy kicsit vonzóbbá is tette. Na, jó ez talán betegesnek tűnhet, de az én lelkem sem mai már. Külsőre nem öregszem, de ha belülre nézünk egy talán ősz hajú vagy esetleg kopasz fickót látunk, szóval nem zavartatom magam. Meg nem finnyáskodom. Még mindig Katherine Pierce-ről beszélünk.
– Azért reméltem, hogy egy kicsit pozitívabb fogadtatásban lesz részem, ha már voltam ilyen leleményes, hogy ajtóstul rontottam a házadba csak azért, hogy egy kicsit meglepjelek kedvesem. Értékeld a gyenge próbálkozásomat, amit csakis érted tettem. – Meglepetést akartam okozni, ami sikerült is. Engem, már ez is magában boldoggá tesz, szóval nem fogok nekiállni panaszkodni amiatt, hogy nem ugrott a nyakamba. Azok nem mi lennénk. Ha már a nyakamba ugrok, akkor a végeredmény valami olyasmi lesz, hogy ruha nélkül végezzük, amíg ez nem történik meg semmi ilyen „veszély” nem fenyeget. – Ígérem legközelebb még virágot is hozok neked. Bár lehet nem kellene.. Amilyen állapotban a virágaid vannak talán valami ételt kellett volna hoznom. – Már kicsit bánom, hogy nem mentem el valamiért, mielőtt végrehajtottam a drámai belépőmet. Korgó nyomra kicsit zavaró harmadik félként van jelen a beszélgetésünkben. Lehet, hogy ő nem hallja minden egyes rezdülését a gyomrának engem ez túlságosan is érzékenyen érint. – Volt már lehetőséged arra, hogy csokoládé kóstoló maratont tarts? Mert, ha nem szívesen hozok neked minden fajtából csak egy szavadba kerül. Ha már ember vagy legalább élvezd ki rendesen. A vérnél sem a tasakosra szavaztál. Minél édesebb annál jobb. – Nem is tudom, hogy a hosszú történelem során Katherine ivott-e egyáltalán vértasakból. Nem hiszem. Szerintem mindig is emberpárti volt. Vagy inkább emberellenes, ha úgy vesszük, hogy elég szép számmal irtotta őket. – Felajánlom a szolgáltatásaimat, hogy éjjel-nappal itt őrködök önnek, drága hercegnőm vagy szólítsalak inkább királynőnek? – Lehet, hogy sokan a bábjai. Én nem vagyok az. Ez az egész is csak puszta viccelődés. Egyenrangúak vagyunk. Átváltoztatott, de igazából nem tartozom neki semmivel. Természetesen itt leszek mellette, de azért, mert én itt akarok lenni nem pedig, mert ő így döntött az én kis keserves sorsomról. – Áucs, ez fájt kedvesem, de egyet kell értenem veled. Mindig is vonzó nő voltál és tudod jól, hogy nem kenyerem a hazudozás. – Halovány vigyor jelenik meg a képemen, miközben őt figyelem. A vámpírok többsége azért vámpír, mert retteg attól, hogy megöregedik ő pedig hosszú évszázadokon át vámpírként élte az életét most meg nem tudja eldönteni, hogy mije fáj jobban. Roppant kellemetlen. Nem hiába nem lennék a helyében. – A vámpírok, boszorkányok meg minden idióta beszél ezt-azt Katherine. Az egész világon. Van, aki már azt mondja meg is haltál. Úgyhogy én nem hiszek el semmit. Annyi fajta történet létezik arról, hogyan lettél ember.. Na, meg azt nem szabad kifelejtenem.. Annyi nagyszájú barom híreszteli, hogy kész őrséget gyűrt le, mire hozzád ért és téged is megfojtott. Az ilyeneken csak nevetek. Komolyan rendesen alábecsülnek. Pedig azzal a vázával tuti leszerelted volna azt a csávót. – Nevetséges, hogy milyen emberek vannak, de legalább okot adnak arra, hogy kiderítsem az igazságot. Akkor hiszek el mindent csak száz százalékosan, amikor már a saját két szép szemem feldolgozta az információt. – Na, ha annyira nem fog legyűrni téged ez az egész gyógyír.. Kérlek addig mondd el, hogyan akarod legyőzni amíg még van fogad, mert nincs kedvem elkísérni téged műfogsor készítésére. Főleg, mire elkészülne, már talán hajad sem lesz. – Ha valamit tehetek az érdekében, hát megteszem. Azért vagyok itt. Nem pedig a kötekedésért. Bár ez nálunk elengedhetetlen.

Azt határozottan kijelenthetem, ha minden pletyka igaz rettentő furcsa lesz újra látni Katherine-t. Mikor megismerkedtem vele is vámpír volt, szóval nem mondhatnám azt, hogy annyi emlékem fűződne az emberi oldalához, mert egyszerűen nem ismertem. Na, meg persze a kapcsolatunk bensőséges volt, de nem túlságosan. Megértettük a másikat kölcsönösen. Nem feszegettük a határokat, ha látszott a másikon, hogy nem kíván jobban belefolyni. Ezért sem voltam én soha Katherine lelki dokija. Nem kellett pátyolgatnom. Mindig is szerettem azokat a nőket, akik tudják, hogy mit akarnak és nem félnek harcolni érte. Ezért is voltam annyira mindig is oda Kath-ért. Nem lóghatok mindig a nyakában, már rég megunt volna és az is lehet, hogy én is őt ezért is volt jó, hogy pár hosszú év erejéig megszűnt a kapcsolatunk. Nem felejtettem el és valószínűleg ő sem felejtett el engem. Legalábbis merem remélni, hogy nem történt semmi ilyesmi. Mert akkor a felbukkanásom, hogy is mondjam.. Eléggé kínos lesz, ha számára nem is az én számomra biztosan. Bár nem vagyok én olyan alak, akit annyira könnyű lenne elfelejteni, de komolyan. Vagy mégis? Nem tudom még nem találkoztam magammal, de egyenlőre nem küzdök amnéziával, ami jó jel. Tisztán emlékszem arra, hogy ki vagyok, szóval.. Ez határozottan egy jó jel. Meg akarom ijeszteni, de azért nem szeretném, ha leállna a szíve. Kár lenne egy olyan szépségért, mint ő maga. Tisztában vagyok azzal, hogy van még jó pár belőle, mármint külsőre, de az igazi számomra akkor is Katherine lesz. Talán azért, mert őt ismerem ebből az egész hasonmás kavalkádból. A személyisége és a külseje nem is passzolhatna jobban. A két lábon járó sátán vagy ördög. Ki, hogy akarja hívni. De felbélyegezhetjük a tökéletes címkével is. Végül is sikerült jó sok ellenséget összegyűjteni, ami azt hiszem jelent valamit. Nem biztos, hogy pozitív dolgot, de határozottan jelent valamit.
Próbáltam nem túl átlagosan berobbanni a lakásába. Mi lett volna abban az izgalmas? Így legalább határozottan emlékezni fog arra, hogy felbukkantam. Az már egy teljesen más kérdés, hogy tartozom neki egy ajtóval, mert hogy ez nem megy vissza a helyére már az is biztos. De nem is foglalkoztam különösebben az ajtóval, hiszen rögtön csókot leheltem a nyakára. Mennyivel másabb, mint mikor még vámpír volt. Nem bírom ki nevetés nélkül a reakcióját az érkezésemre. Rettenetesen édes, hogy ennyire megijedt. De igazából ez volt a célom egy kicsit ráhozni a frászt. Elkapom a felém hajított virágot, mert nem szeretném, ha még egy összetört vázát is a számlámra kellene írni. Nem, mintha bármiért is fizetnék. – Ne haragudj drágám, de most ne merd azt mondani, hogy egy cseppet sem örülsz nekem.   – Leteszem a vázat, majd könnyedén felkapom az ajtót és visszatámasztom a helyére. – Ezt ígérem, majd elintézem.   – Az, hogy visszatámasztottam csak egyfajta illúziót kelt arról, hogy ténylegesen van ajtó, ami igazából nincs. Vagyis ajtó van csak nem a helyén, ami egyenlő azzal, hogy nincs. Teljesen érthető.  
– Nem mellesleg elég pocsékul nézel ki. Hallottam a hírét, hogy mi történt veled, de ez egy kicsit rosszabb, mint amire számítottam. Ősz hajszálak? Esetleg a fogaid még a helyükön vannak vagy ők is már búcsút intenek neked amolyan hagyjuk el ezt a süllyedő hajó módon?   – Nem fogok hazudni neki, mert nincs értelme azt hiszem ő is nagyon jól tudja, hogy pocsékul néz ki. Beljebb sétálok a nappaliba és az egyik fotelbe le is dobom magam. – Ahhoz pedig, hogy megtaníts engem a csengő használatára élned kellene, szépségem.. Erre pedig külső szemmel meg kell mondjam nem sok esélyt látok.. Mármint, hogy még sokáig húznád, de ne adjuk fel a reményt. Szóval.. Melyik drága kis ellenséged művelte ezt veled?   – Valószínűleg nem baráti szívességből történt meg ez az aprónak mondható fordulat az életében. Mondhatnám, hogy sajnálom, de nem teszem. Elég kellemetlen helyzet, de a sajnálkozással nem fog előrébb jutni.

A hírek elég gyorsan terjednek.. Bár ilyen hír ne szaladna körbe az egész világon? Egy vámpír, aki most már újra ember egy gyógyírnak köszönhetően. Kétlem, hogy az én drága Katherine-m az első sorban csápolt volna, hogy hadd én kapjam meg ezt a tökéletes kiváltságot, hogy újra ember lehessek. Mert valószínűleg annyira szeretett volna letelepedni egy kisvárosban, ahol férjhez mehet, gyereket szülhet meg minden, ami hozzá tartozik egy úgymond normális élethez. Nem-nem. Tudom, hogy ő soha nem jelentkezett volna ilyesmire. Ha valaki mindennél többre tartotta a vámpírságot, akkor ő volt az. Tudom sosem ismerné el, hogy szüksége van valakire. De én nem is várom el tőle, hogy beismerje. Nincs szükségem ilyesmire. Egyszerűen csak felbukkanok. Ennyi az egész. Ha annyira szeretné, hogy távozzak akkor megyek is tovább. De nem árt, ha a saját szememmel is megbizonyosodom arról, hogy Katherine ténylegesen ember lett. Ha mindent elhinnék, amit hallok, akkor mostanra már a húsvéti nyuszival teázgatnék a Marson, miközben aranyos kis zöld földönkívüliek felszolgálnának. Nyitott vagyok mindenre, mert vámpír vagyok. Ha ez lehetséges én semmire nem mondom azt, hogy nem. Viszont mielőtt ténylegesen elhinném szeretném a két szép szememmel látni.
Mystic Falls. Itt található az én szépségem. Azt hiszem nem tud innen elszabadulni, hiszen a történelem során nem ez az első, hogy itt megfordul és, ha fogalmazhatok úgy, akkor ez a hely eléggé balszerencsés a számára. Kis híján megölték, mikor a Salvatore testvérekkel szórakozott. Most pedig itt lett ember. Amúgy is ki adta a városnak ezt az idióta nevet? A térképen is úgy világít, mintha neonfényekkel kerítették volna körül Kisváros mégis híresebb, mint egy-egy nagyváros. Minden természetfeletti már vagy hallott róla vagy megfordult itt. A neve árulkodó és egyrészt vonzó is. Meglátjuk, hogy mit is tartogat ez számomra.
Megállok a háza előtt és egyszerűen csak figyelmesen hallgatózom. Televízió hangja szűrődik ki emellé pedig párosul egy kis gyomorkorgás. Könnyedén beszerezhetnék neki valamit, hiszen nem tartana nekem az egész pár percnél tovább, de mégis inkább maradok. Jó ideig bámulom csak a házát. Úgy nézhetek ki, mintha valami pszichopata lennék és megfigyelném minden egyes négyzetméterét a teleknek, mielőtt lángra lobbantanám. Hatásos belépő lenne az egyszer biztos. De van ennél sokkal jobb is. Kíváncsi vagyok, hogy emberként mennyire lett ijedős. Körbetekintek az utcán, hogy van-e kíváncsian engem pásztázó tekintet, majd mikor meggyőződök róla, hogy teljesen egyedül vagyok szó szerint ajtóstul rontok a házba s a gyorsaság előnyeit kihasználva termek mögötte és, hogy még ennél is nagyobb hatást érjek el nála egy gyors csókot nyomok a nyakára.