Teste óvatlanul remegett alattam. Egy sokatmondó testi reakció, egy ösztönös cselekménysorozat. Minden porcikája belerezdül. Begubózna, de nem lehet. Szavai hisztérikus nevetést csalogattak elő belőlem. - Ssz, kislány, ne erőlködj ennyire - rázom a fejem hitetlenül. Noha kaptam már esetlen fenyegetéseket, tartalmatlan szitkokat életem során, egy-egy újabb mai napig jókedvre tud deríteni. Nem hittem neki, süt belőle, hogy csak blöffölt - magatartása, arcára kiült halálfélés beszél. Most, hogy szervezetemből majdhogynem végképp elpárolgott a tinta, beláttam, mekkorát is tévedtem. A lány fiatal és suta, közel sincs Sofia temperamentumához, habitusához. Emellett más erőkkel bír, a mágikus fajtából. Nem éreztem magam fenyegetve, sőt. Kimondottan szórakoztatott az a harcias hozzáállás, amit a fináléban tanúsíthatott. Kár, hogy vesznie kell. Kár, hogy vesznie kell miattam. Ujjam elmerült nyakának bőrében, s már épp ott voltam, hogy mozdítok rajta egyet, letudom az ügyet, hazacammogok és egy forró fürdővel lemosom magamról a napi fáradalmakat, amikor szavakat hallatott. Idegen szavakat, idegen hangon. Testem reagált rá. Koponyám egy pillanat alatt összeugrott, nyomott, zakatolt és sajgott, szemeim égtek, csontjaim elmozdultak. Azt akartam, hogy megálljon. Hogy vége legyen. Térdre akartam borulni, de tudtam, ha megteszem, esélyem sincs megállítani. Ez pedig nem az a nap, amikor Christian Coulson megdöglik. Egy utolsó, minden energiámat belepróbáló lendülettel rugaszkodtam el, s rántottam magammal a lányt is. Tudtam, ha kizökkentem ebből a kába önkívületiségből, lesz néhány másodpercem eliszkolni. És pontosan ezt is tettem.
[You must be registered and logged in to see this link.] • Köszönöm a játékot, mármázell. Még találkozunk. • [You must be registered and logged in to see this link.]
Az egész porcikám reszketett. Legszívesebben elszaladtam volna, de nem hiszem, hogy messzire jutottam volna. Mégis, hogyan futhatnék el egy vámpír elől? Az egész annyira lehetetlennek tűnik és az igazat megvallva az is. Könnyedén elém vághatna, ha akarna. Meg amúgy is. Először a karjaiból kellene kiszabadulnom. Felesleges addig bármilyen ötleten is törnöm a fejemet, amíg egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy a csontjaimat törje össze, mintha csak egy üvegpohár lenne az egész. – Ha megölsz engem azzal aláírod a saját halálos ítéleted. – Tudom, hogy anyáék összetörnének, de biztos vagyok benne, hogy megtalálnák őt és kínok között vetnének véget az életének, ahogyan azt meg is érdemli. De pontosan anyuék miatt kell megpróbálnom küzdeni. Nem fogadhatom el ezt a helyzetet, mintha ez lenne a sorsa. Nem tudok sok mindent, de próbálom felidézni mindazt, amit eddig a nagypapámtól tanultam. Azt hiszem képes leszek legyűrni őt. De ha megpróbálom és elbukom csak még jobban felbőszítem, de ha meg sem próbálom, akkor így is meghalok. Koncentrálni kezdek és halkan motyogni kezdem a varázsigét és reménykedem benne, hogy működni fog. Mikor meglátom, hogy az arcvonásai egy kicsit eltorzulnak magabiztosabban folytatom és imádkozom azért, hogy ki tudjam egy kicsit ütni, hogy elszabadulhassak innen. Az életem a tét.
♒ remélem tetszik c: ♒ [You must be registered and logged in to see this link.] ♒ nem számolom ♒ [You must be registered and logged in to see this link.]
Mint ahogy az elejtett fogoly felocsúdik, úgy kaptam én is szárnyra, s csapkodtam idétlenül, segélykérően a külvilágnak, hogy tegyen valamit a helyzettel, mert én képtelen vagyok rá. A körülmények nem engedik. Az a nyirkos és durva háló úgy kerített be, fonódott rám, vájt húsomba, hogy vághattam akármilyen bosszús képet, a vér kiserken, a fájdalomreceptorok felnyögnek. A pislákoló neoncsövek bosszús homályba fedték az elárvult helyet, a padlódeszka mérgében megnyikordult, a csend üresen kopogott. Csak szíve lüktetése, s sajátom töltötte be a teret, adott zengő dallamot, pörgő muzsikát. Csökötten rántottam magamhoz a lányt. A lányt, aki minden problémám forrása, minden figyelmem követője. Nem voltam más, mint a megsebzett vad, egy meggajdult málészájú, egy oktalan siheder, akinek borpermetes szájszaga a legnemesebb parfümöt is elnyeli. Meginogtam, a hozzám vont plusz súly ringatott ki, s vezetett rövid botladozásba. Nem tudtam megemészteni a helyzetet. Vettem egy nagy levegőt. - Nem tudom, ki vagy. Nem tudom, hogy mi az, amit felfogtál az előző percekből. Nem tudom, hogy miért te. Hogy miért itt. Hogy én minek... De ...De... meg kell, hogy öljelek - daráltam monoton basszusban, majd nyakára fontam tenyeremet. - Utolsó kívánság?
Őszintén nem tudtam, hogy hova vezet ez az egész. Remegett a testem, hiszen féltem attól, hogy az alkohol elpárolgásával a szervezetéből rá fog jönni, hogy nem én vagyok az a bizonyos Sofia. De nem értem, miért lenne ez olyan tragédia. Nem én másztam rá és állítottam magamról, hogy Sofia vagyok. Ebben az egészben én vagyok az áldozat, de nem hiszem, hogy különösebben érdekelné őt, hogy én mit gondolok a helyzetről. Én nem tehetek erről. Az viszont egyszer biztos, hogy soha többé nem ülök be a grillbe házit csinálni. Egyszer és mindenkora elfelejtem ezt az opciót. Valami mást kell kitalálnom. Vagy, ha nem jut eszembe semmi, akkor még mindig tanulhatok otthon, mint a legtöbb normális gyerek. Csak én egyáltalán nem vagyok normális. Nem tudom pontosan mivel lepleztem le magam, de érzem, ahogy a karja megfeszül körülöttem és egy hajszál választ ja el a csontjaimat attól, hogy egy apró roppanás keretében eltörjenek. A szívem ettől csak még hevesebben vert és úgy éreztem, hogy én is pontosan úgy fogom végezni, ahogyan az a srác. Holtan. De akkor a családomnak hatalmas fájdalmat okoznék. Legalább meg kell próbálnom küzdeni, mert ha meg sem próbálom, akkor már eleve veszítettem. – Szerinted ki vagyok? Fájdalmat okozol, kérlek engedj el. – Nem mondom azt, hogy Sofia vagyok, mert akkor hazudnék és talán még lenne is oka elszórakozni velem, úgy ahogyan akar. De a jelenlegi helyzet kialakulásában csak az ő keze van benne. Ő itta le addig magát, hogy már a saját nevét is kezdte elfelejteni.
♒ remélem tetszik c: ♒ [You must be registered and logged in to see this link.] ♒ nem számolom ♒ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ahogy érzelemkitörésem alábbhagyni látszott - mióta letettem a fenekem, az alkohol is párolgásnak indult szervezetemből, s bár még jócskán ittas voltam, a fények már kevésbé irritáltak, s a fókuszálás is kevesebb problémát okozott. Pontosan tudtam, hogy ha nem folytatom a mértéktelen vedelést, pillanatok alatt olyan színjózan leszek, hogy meg sem fog látszani rajtam az iménti toroköblögetés,az agyam pedig lelkesen fog újra és újra olyan témákat feszegetni, amiket a vállam még nem bír el. Kezembe fogtam egy üveget, címkéjén ívelt betűkbe szedett felirat állt. Nem akartam elolvasni, csak mosni vele számat és gyomromat, ameddig a nap fel nem ível a felhőmintázott égboltra, s nem lobogtatja drága sugarait ebben a cudar időben. A lány hangja megállította az üveget a kezemben, s én kurtán csaptam azt az asztalra. Hát megbocsát! Talán mégsem szúrtam el mindent... Talán csak túl nagy dobra vertem.. ennyi az egész. Feltornáztam magam, hezitáltam kicsit, majd átvetettem kezeimet vállán, és szorosan, de finoman megöleltem - meztelen mellkasomon éreztem szívének dobogását, államat kóca csiklandozta. Mélyen szívtam magamba illatát. Megrökönyödtem. A haj, az arc... mérget vettem rá, hogy azok Sofiaé, de ez az illat... nem az övé. Nem őt ékesíti már évek óta, nem az ő bőrét járja át, nem... Arcom eltorzul, és ez a finom mozdulat hozza ki belőlem a következtetést. Ő nem Sofia. Egyáltalán nem. Nem is volt soha. Olyan szorosan fonom karjaimat rá, hogy mozdulni sem tud, hiszen bőre gyűrődik kezeim között, csontjai megfeszülnek, foga csikordul, de nem eresztem, hanem mélyen a fülébe búgom: - Ki vagy te?
Annyira éreztem, hogy merev. Milyen jó lenne, ha eltudná magát engedni. Felé fordultam.
-Boszika nyugi, ne siessünk- Mondtam szexy mosollyal az arcomon és belekortyoltam az italomba.
-Ismerjük meg egymást. Mi a kedvenc színed? Vagy túl személyes?- Nevettem el magamat. Nem szeretem ezt a feszített tempót, gyors mágia eltűzés, legyen benne élvezet.
Egész testemben reszkettem attól, hogy mégis mi lesz ennek a végkifejlete. Nem tudom, hogy mi lesz, akkor mikor kijózanodik és rájön, hogy nem az vagyok, akinek gondol. Talán én is pontosan olyan sorsa jutok, mint az előttem elterülő srác? Legalább hamar vége volt az életének, hiszen a hatalmas vérveszteségnek köszönhetően nem sokáig maradt az eszméleténél mégis segíteni akartam rajta, de nem vagyok csodatévő kisangyal bármennyire is szeretnék az lenni. A kezében még mindig ott van a férfinak a keze, ami csak még rémisztőbbé teszi ezt az egész helyzetet. El kell tűnnöm innen a lehető leghamarabb. Meg kell nyugtatnom még előtte, hogy biztosra menjek nem fog még egy életet kiontani miattam. Mert akármennyire is mondaná azt mindenki, hogy ez nem az én hibám mégis felelősnek érzem magam, mert ha nem vagyok vele ellenséges a srác talán nem jön ide és nem veszíti az életét csak azért, mert megpróbált megmenteni. Az utóbbi időben mindenki megpróbál megmenteni csak valakinek sikerül és eltűnik vagy valakinek nem és az élete véget ér. Végül úgy döntöttem, hogy belemegyek a játékba, hiszen nem igazán akadt más játékom. – Nincsen semmi gond.. Én igazán nem haragszom rád.– Mondom lágy hangon, de a testem még mindig remeg és a könnyeimmel továbbra is csatát vívok, hogy ne folyjanak végig az arcomon, mert azzal talán csak rontok a helyzeten. Félek. Rettenetesen félek. – Nyugodj meg.. Nincs semmi baj. Sajnálom, hogy így reagáltam.– Bármennyire is nehéz kimondani ezeket a szavakat muszáj, hogy megóvjam magamat és másokat is.
♒ remélem tetszik c: ♒ [You must be registered and logged in to see this link.] ♒ nem számolom ♒ [You must be registered and logged in to see this link.]
Sofia kiszakadt a takarásomból, a húszas éveiben járó, önkezem által megcsonkított taghoz szaladt, akinek húsából úgy ömlött a vér, mintha oka lenne rá. A srác haláltusája pillanatok alatt lezajlott, prüszkölt néhányat a levegőbe, és elterült a karmazsinos pocsolyában. Sofia vérpöttyös arcára kiült a rémület, szíve zaklatottan dobbantott mellkasában, ami engem is megrémített. A kirántott kar még mindig ott fityegett markomban. A jelenetet kevesen nézték végig, a hely pillanatok alatt kiürült, a zenekarban elfúlt a szó, a vezetőség hanyatt-homlok menekült, hónuk alatt hatalmas irattáblákkal, csak néhány gyenge gyomrú ficsúr cövekelt le a bejáratnál, kiknek hasát megülte az ital, az előbbi jelenet láttán pedig hömpölygésnek állt a töménytelen szesz, és most sugárban locsolta azt a kövezetre. Tettem egy lépést Sofia felé, mire összerezzent. Miért fél? Mitől? Tudja, hogy nem bántanám. Hogy soha.. Tudja, hogy mit érzek... Utálom, hogy ezt érzem.. - Hát nem látod? - fújtatom, fejem vöröslik az idegtől. - Nem látod? A fenébe, Sofia- hőzöngök, torkot szaggatva, majd a felkart a szomszédos falhoz vágom. A gravitáció a padlóhoz rántja. Ugyanezt érzem. Meg az émelygést. A lendületbe megszédültem, meglódult a világ velem, és le kellett, hogy üljek. Alám kaptam egy széket, és mocskos kezeimmel szememet kezdtem dörgölni. - Nem akartalak elhagyni. Muszáj volt.. - dörmögtem az orrom alatt, szavam tisztán hangzott, őszintén, tekintetem nem hagyta el az asztallapot. Micsoda egy szerencsétlen.
Nagyjából egyszerre érkezik meg a bor, mint ahogyan a fiatal férfi felém indul. Nem nehéz leszűrnöm, hogy ő lehet az, akivel telefonon beszéltem, amikor pedig megszólal már nyilvánvalóvá is válik. A megnevezés nem tetszik különösebben, de mégsem teszem szóvá. Egyelőre még nem kell, bár nem érzek felőle túl sok tiszteletet, de majd meglátjuk, hogy alakul ez a kis párbeszéd. Majd idővel szépen rájön, hogy bár külsőre csak egy szőke lánynak tűnök, de a szépségem nem épp a legmegfelelőbb megnevezés és nem is fogom könnyen elviselni, hogy lekezeljen. Ettől függetlenül mosolyt varázsolok az arcomra, és egy pillanatra fel is állok, hogy kezet nyújtsak neki, aztán kortyolok csak bele a boromba, miután visszaültem a helyemre, a pincér pedig távozik, hogy azt a rendet sört is az asztalunkhoz hozza. - Üdvözöllek Dayton. - gondolom ha már ő így nyitott, akkor nincs szükség arra, hogy a vezetéknevén szólítsam, így is elvileg ő fog szívességet kérni tőlem. - Nos tehát miben lehetek szolgálatodra? - a telefonban nem túl sok részlettel szolgált, ellenben minden bizonnyal valami fontosról lehet szó, ha hozzám jutott el vele, és nem egy egyszerűbb fiatalabb boszorkányhoz, akinek ugyan még nincs olyan nagy ereje, de talán egyszerűbb is lenne a dolga vele.
Egy szexy boszi csajt még jobb megfűzni, mint egy vámpírt aki adott esetben megkíván aztán folyik a vérem. Szeretem tudni, hogy mire számíthatok, szeretem a kezemben tartani a dolgokat, de fogalmam sincs, hogy mire számíthatok. Annyit tudok, hogy meg kell találnom apámat és meg kell bizonyosodnom róla, hogy él még.
Besétáltam az éppen kellemetlen időjárásból. Esik a hó, nagyon szuper, de a sál rajtam remekül áll, ami csalogathatja a nőket. Vajon kit keressek? Megpillantottam egy csinos lányt és tudtam, hogy ő az. Valahogy megéreztem. -Helló szépségem- Kezdtem bele, majd intettem a pincérnek, hogy egy sör lesz. Bele bámultam a csajszi szép íriszébe és vártam, hogy mi lesz a következő.
Előbb érkezem, ez alapvető, hiszen akkor tudom elég jól elmérni a terepet és egyelőre még nem tudom, hogy kivel is fogok találkozni, csak nagyon körvonalakban az alapján, amit telefonban mesélt el. Segítség kellene neki, nekem pedig igazából mostanában nincs dolgom azon kívül, mint hogy borsot törjek Oliver orra alá, de azt gyakran és megállás nélkül természetesen. Maximum néha fér bele egy kis szünet, az is csak azért, hogy esetleg kicsit időnként lankadjon a figyelme és azt higgye minden rendben van, hogy... idővel feladom. A jó fenéket fogom feladni! Évszázadok alatt nem tettem ezt, innentől sincs semmi esély rá. Azok után pedig, amit a hídon mondott csak még inkább biztos vagyok benne, hogy minden okom meg van rá. Igazából könyörülnöm sem kellene rajta, ezzel is tisztában vagyok, az talán mindent megoldana, de... az a baj, hogy sajnos a megölése nem opció. Talán még pár évtized és az is menni fog, de egyelőre még nem tudom rávenni magam. Maradt egy kevés a lelkiismeretemből és ez... felettébb szomorú, de idővel remélhetőleg végképp elveszítem majd a maradékot is és akkor már biztos, hogy nem állíthat meg semmi sem. - Egy pohár kellemesen hűvös száraz vörös bort kérek. - pillantok fel a pincérre, aki megérkezik közben és nekem sikerül végre kiszakadnom a gondolataim közül. Ideje már, hiszen most nem ezzel kell foglalkoznom és főleg nem Oliveren kell, hogy járjon az eszem, ennél sokkal fontosabb dolgaim is vannak jelenleg. Ha nem tennék néha másokért, ha nem foglalkoznék időnként mások ügyeivel... azt hiszem semmi értelme sem lenne ennek az egésznek, bár... most sincs, de így legalább valami van, amivel még le tudom foglalni magam. A ujjam finoman jár körbe-körbe a pohár peremén, miközben a bejáratot fürkészem. Pontosan még nem tudom, hogy a fiatalember mit is szeretne, és még csak azt sem tudom, hogy vajon micsoda... de arra majd hamar rájövök, jó eséllyel az első kézfogásnál. Meglátjuk, hogy akarok-e segíteni neki, hogy van-e egyáltalán indokom rá, majd... meglátjuk.
Őszintén fogalmam nem volt, hogy mi történik. Az alkohol hatására nagyon is valaki másnak képzelt engem ebben azért biztos vagyok, de nem tudom, hogy maradnom kellene még avagy futnom, amilyen gyorsan csak tudok. Bár egy vámpír ellen kérdéses az elfutás, hiszen nagyon is érzem, hogy ő az. De a részegség talán valamilyen hatással lehet rá. Képes lennék rá. Vagy nem. Jelen pillanatban semmiben nem vagyok biztos és a félelem kezd megtelepedni a bensőmben. Tiltakozásra nyitnám ajkaimat ismételten, amikor erőszakosan rápréseli a sajátját ajkamra és csókolni kezd, mintha ez lenne a legtermészetesebb. Kezem a mellkasára siklik és próbálom eltolni magamtól, de olyan erősen tapad ajkaimra, hogy szinte összeroppantja a fejemet. Abban a pillanatban, mikor végre elszakad tőlem érzem, ahogy apró vércseppek borítják be az arcomat és a ruhámat aztán meglátom, hogy a kezében ott egy másik kéz tőből kiszakítva és nem messze tőle a kar tulajdonosa. – Úristen. – Szinte azonnal a srác mellé rontok és próbálok rajta segíteni, de az élet olyan gyorsan szökik ki belőle, hogy időm sincs összeszedni a gondolataimat. –Megőrültél?– Nem tagadom már, hogy nem az vagyok, akinek hisz, mert láthatóan nem tudom meggyőzni az igazságról. Magának kell rájönnie, hogy nem én vagyok az a bizonyos Sofia. Bár fogalmam sincs, hogy milyen hatással lesz a felém irányuló viselkedésére, ha rájön. Még azelőtt kell eltűnnöm, hiszen egyik testrészemtől sem szeretnék megszabadulni. Nincsen rajtam felesleg.
♒ remélem tetszik c: ♒ [You must be registered and logged in to see this link.] ♒ nem számolom ♒ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hátamat idegenek tekintete fúrta, lyukat égettek belém, melytől úgy éreztem, majd' megpukkadok. Sofián hordoztam tekintetem, bárgyú vigyorral néztem végig rajta. Az a fiatalos, de érett tekintetet, az bizony az övé. Fel-felöklendeztek elmémben a nemrég ért események, és hirtelen olyan szégyenérzet fogott el, hogy menten beleszédültem. - Sofia... a múltkorit úgy sajnálom... Sofia, nem úgy gondoltam - szajkóztam, míg kezem a papírokon járt. Ha tea nem vitte ki, én bizony kidörgöltem az utolsó "H" betűt is az irományából. Szemlesütve engedtem el a rongyot. Megdermedtem. Miért hazudik? Mi az, hogy nem Sofia? Ismerem őt. Mit nem ért ezen? Miért hazudik.. miért? - Sofia, ne butáskodj... Sofia, egy barom voltam, tudom.. nem is egy barom! Egy méretes ökör.. Három ökör.. egy egész csorda! - tárom szét karom, majd kicsit bele is kuncogtam a gondolatmenetbe, mire szám elé kaptam kezem. Ez nem a móka ideje. - Sofia, Christian vagyok, tudod... Sofia, ne tagadj le... - ingatom fejem, majd odatámolygok hozzá, hogy meglepetésszerűen ajkára nyomjam számat, bizonyítva, hogy ő bizony ismer, ő tudja, hogy Christian vagyok, s hogy ő Sofia. Vállamon egy szigorú, követelő kezet éreztem. Elszakadtam ajkától, megpördültem, és azzal a lendülettel kiszakítottam a pultos srác karját. Sikítások ömlöttek fülembe, de álltam a rémült tekinteteket. Mi baja van mindenkinek?
Nem vagyok az a típus, aki otthon szeret a békességben tanulni. Sokkal inkább szeretem, ha pörög körülöttem a környezet és nem a teljes csendben kell úgy ülnöm, hogy az egész felemészt. Bár otthon nem kell félnem attól, hogy túlságosan üres lenne a ház mégis jobban szeretek valahol úgy tanulni, hogy az emberek körülvehessenek. Valahogy jobban érzem magam attól, ha mozgolódik körülöttem a világ. Főleg, mikor képes vagyok a saját ügyetlenségemben is tönkretenni mindent. Otthon például ezt nekem kellett volna összetakarítanom, de itt nem én vagyok felelős az ilyen kis balesetért. Vagyis én vagyok a felelős, de nem az én feladatom, hogy eltűntessem még a nyomait is ennek az egésznek. Próbálom menteni a jegyzeteimet, de a tea teljesen átáztatta és csak a lap sarkát sikerült letépnem, ami ebben a nedves állapotban könnyedén bomlott el a többitől. Az egész macskakaparásom olvashatatlan pacává változott a nedves papíron. Kiáltozásra lettem figyelmes, de mivel nem az én nevem volt így különösebb figyelmet nem tulajdonítottam neki sokkal inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a fejemben megpróbáljam eltárolni mindazt, amit papírra vetettem. Pedig már olyan szépen kezdett összeállni az egész. Annyi lett volna hátra, hogy a vázlatpontokat, amiket már kezdtem sorrendbe állítani kiegészítsem. Talán még soha nem voltam ennyire dühös magamra, mint jelen pillanatban. A férfi, aki az előbb ordibálni kezdett megjelent mellettem és a pólójával kezdte felitatni a teámat nekem pedig egy pillanatra leesett az állam a felsőteste láttán, de aztán megráztam a fejemet és sikeresen visszatértem a jelenbe. – Én nem Sofia vagyok. – Mondom egy kicsit összezavarodva, hiszen nem tudom, hogy kivel téveszt össze, de azt hiszem jobb lett volna, ha nem tagadom le rögtön az egészet, mert tömény alkohol illatot sugárzott felém a beszédével.
♒ remélem tetszik c: ♒ [You must be registered and logged in to see this link.] ♒ nem számolom ♒ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az idő gördülékenyen telt, én pedig produktívan igyekeztem kitölteni az amúgy is semmittevésre szánt, delejében álló estémet - egymás után gurítottam le a legkülönfélébb színű, ízű és állagú italokat, válogatást nem tűrve. A pultos somolyogva töltötte a poharamat, láttam én, hogyne láttam volna, de egy idő után rá sem hederítettem. Az órák teltével minél inkább gondterheltté vált arca a több liternyi tömény szeszfogyasztásom után sem rendített meg, én csak intettem újabb porcióért, s lassacskán feltételeztem, a srác már bekészítette gyorshívóra a mentőket. Szomjas vámpírról nem hallott? Újabb óra elteltével, tördelő kezekkel és kocogó térdekkel baktatott elém, finoman megjegyezte, hogy értékeli, hogy náluk herdálom el a havi fizetésem, de becsületes ember létére muszáj visszautasítania a további kiszolgálást. Aggódik. BLABLABLA. Ugyan. Megforgattam szemeimet, lerántottam magamhoz, és néhány darabos, nyelvtörős és harmincszor újrakezdett velejéig hatoló mondat után már kevésbé görcsösen folytatta az itatásomat. Sőt, állta is! Rendes fickó. Hangulatom hamarjában ágazott fel, arcomra dermedt egy egészséges vigyor, miközben környezetemet elnézve ez önmagában nem volt ragadós. Balga népség! Halál rájuk! - futott végig agyamon, és belekuncogtam a feltételezésbe. Ez is lesz! Megölöm mindet! A látásom kezdett kótyagossá válni, ahogy a bórmámorosság kiütközött cselekedeteimen. Furcsa jelenségre kaptam fejem. Csészecsörömpölés, zakatoló folyadék. Egy lány pattant fel, tekintete rémült volt és ideges, ahogy a jegyzeteket elöntő ital felé pislákolt. Elkaptam egy szeletet arcából. Sofia! Sofia... Itt lenne? De ő vörös. Befestette a haját! Tudom, mennyire fontos neki a partiképesség. Milyen csinos, istenem, milyen csinos...! - Sofia! - kiáltottam túl a tömegen, és kapkodó léptekkel környékeztem be. - Pincér, egy rongyot vagy valamit! - üvöltöttem a bárpult felé, de figyelemre sem méltatva kaptam le pólómat, hogy felitassam a gőzölgő italt. - Sofia, jól vagy?
Utálom a félévet és az ezzel járó folyamatos hajtást. Számomra tökéletesen megfelelne az a nyamvadt négyes is, de a tanár szerint én képes vagyok jobbra is ezért most köteles vagyok levakarni egy három oldalas fogalmazást szabad témában. Most is azon töprengek, hogy én miből tudnék három oldalt írni úgy, hogy ne ismételjem ezerszer meg ugyanazt a gondolatomat. Kitépek egy lapot a füzetemből és szinte olvashatatlanul kezdek el jegyzetelni, amiről ha túl sokáig vonom el a figyelmem nem vagyok benne biztos, hogy újra tudom majd olvasni. Időközben a teám is megérkezik, amiben boldogan ázik a filter. Már nem is érzem a teának az izét, ha egy bögréhez nem egy filter párosul. Rossz szokás, de már nem tudok megszabadulni tőle. Vagy inkább nem akarok. Belekortyolok és érzem, ahogy a teából áradó energia átjárja a testemet és az agytekervényeimet is megmozgatja. Egyeseket a kávé tölt csak fel én még bőven megelégszem a jó erős teával. Mikor végzek a vázlattal arcomat a kezeim közé temetem egy apró pillanat erejéig, de ez pont elég is ahhoz, hogy egy érzés átjárja a testemet, ami automatikus veszélyt kellene sugalljon, de már hozzászoktam, hiszen a családban mindenki vámpír valamilyen szinten. Kivéve engem. Most valamiért mégis összerezdülök és kiborítom a teámat, ami a jegyzeteimre ömlik és a tinta olyan könnyedén adja meg magát a forró lávaként ráömlő teának, mintha soha nem is létezett volna. – Na, ne már..– Mormogom az orrom alatt és felpattanok, hiszen hiába állítom fel az immár üres poharat már az egész tartalma az asztalon úszik egyre közelebb kerülve a széléhez.
♒ remélem tetszik c: ♒ [You must be registered and logged in to see this link.] ♒ nem számolom ♒ [You must be registered and logged in to see this link.]
Utazók... róluk tényleg nem sokat tudok. Egyszerűen csak nincs sok értelme, hogy jobban utánajárjak a fajtájuknak, mert az egész valahogy számomra túlságosan misztikus. Egyszerűbb a kézzelfoghatót kezelni, no meg hát általában azok érdekelnek, akiket úgy érzem, hogy kezelni kell, akik veszélyesek és tudom, hogy árthatnak másoknak, ezek pedig általában kézzelfogható lények,vámpírok, vérfarkasok, netalántán hibridek. Persze így benne van a pakliban, hogy nem fog tudni nekem segíteni, de... hát meglátjuk, hogy esetleg mégis találunk-e más megoldást. Én legalábbis fogok, ha ő nem válik be, hát majd keresek mást, fel nem adom, az biztos. - Rendben van, ez már jóval egyszerűbb feladatnak tűnik. Meg fogom oldani. - bólintok egyet. Kettő, vagy három... majd kiderül, azért a saját készleteimet és a forrásaimat sem csappanthatom meg nagyon. Már így is rendkívül nagyot hibáztam akkor, amikor Nolannek lehetőséget adtam, hogy hasson rám, csak mert nem volt meg a szükséges ellenállás. Ilyen hibát soha többé nem követhetek el, soha! Utolsókat kortyolok még a boromból. Nem hajtom fel, nincs rá szükség. Egy vadász sose igyon túl sokat, a bódulat nem igazán segíti a koncentrációt és hát a mi szakmánk nem olyasmi, amiben van szabadság, vagy pihenő idő. Akármikor készen kell állni, ha csak sétálsz az utcán és szembe jön valaki, aki veszélyes... ez nem is lehet kérdés. - Rendben van, három nap. - a szalvétát szépen átveszem és a kabátom zsebébe süllyesztem el. A címe is meg van, a számát már eleve tudtam, nem hinném hogy át akarna verni. Tudom persze... az effélék mindig nagyon magabiztosak, de azért én sem vagyok annyira gyenge, hogy ha mégis lépnem kellene ellene, akkor ne lennének ötleteim. - Megjegyeztem és ne aggódj... meg fogom oldani, nem lesz probléma. - ha valamit igazán akar az ember, akkor nem gördülhet elé olyan akadály, amit ne tudna áthidalni valahogy. Nekem sem lesz gondom ezzel, három nap pedig szinte még sok is a feladatra. - Viszlát Lucien! - biccentek még egyet, és figyelem, ahogyan távozik. Nem megyek én is azonnal, nem szükséges, pár percig még elkortyolgatok a boromból valamennyit és csak aztán tűnök el fizetés után. Van dolgom, és amúgy se tudok általában huzamosabb ideig egy helyen ücsörögni.
Sosem kerítettem különösebb indokot a mértéktelen vedeléshez, nem igényeltem puccos helyet, márkás italt, frakkot, mindig csak egy üvegnyit bármiféle lőréből és én azzal cuftig elégedett is voltam, alkalmasint egy jó kis társasággal karöltve. Most viszont féltem. Féltem a gondolatok önemésztő erejétől, mely a legsebezhetőbb pillanatban tör felszínre. És nincs az a pap, aki keresztet vetne mellemre rögtön azután, hogy felöntöttem a garatra. Első látogatásomat ejtettem meg a Grillben. Takaros hely, magas falak, barátságos légkör, de ami rögtön szemet szúrt, az a dohos józanság, ami belengte a teret. Ezek az emberek nem isznak? Minek vannak itt? Komótosan ballagtam a hátsó boxok irányába, hogy ne legyek szem előtt, ne legyek én a csontrészeg figura ebben az illemtudó csapatban. Intettem a pincérnek, aki már töltötte is a rövidet.
Tulajdonképpen már akkor láttam, hogy belőle nem fogok megtudni információkat utazókról, amikor kiejtettem a számon a dolgot. Látszott az arcán, és bár nem túl sokáig,
számomra elég nyilvánvaló volt, hiszen volt alkalmam már kiismerni az emberi arckifejezéseket, rajta pedig nem az látszott, hogy nyert ügyem van. Igazából részben kicsit csalódott voltam, hiszen fontos lett volna számomra, de nem voltak túl sokan, akik ez ügyben eddig is tudtak segíteni, így igazából ehhez már hozzászoktam. Nem voltak túl nagy elvárásaim, így nem is fájt annyira, hogy ma nem jártam szerencsével. Volt azonban egy másik tervem is, amiről úgy gondoltam, hogy sokkal kivitelezhetőbb lesz bárki számára is. Tulajdonképpen szerettem, ha megvalósul egy üzlet, ezért általában fel voltam készülve több verzióval is, amik még számomra is kielégítőek lehetnek. - Nem, ez esetben van egy másik ajánlatom is – bólintottam egyet lassan. – Verbénára van szükségem. Kell a varázslathoz is, de főleg más céljaim vannak vele, de ez.. lényegtelen. Ha tudsz nekem szerezni legalább kettő élő növényt – három jobb lenne, de ha van legalább kettő -, akkor áll az üzlet – ittam a boromból, és kicsit félrebillentettem a fejemet. Tulajdonképpen még végső esetben kérhettem volna pénzt is, de abból volt elég, nem volt rá szükségem, és akkor akár már ingyen is elvállalhatnám, azt pedig.. Nem fogom tenni. És egyébként is tényleg szükségem volt a verbénára, ami jelen esetben még azért is jól jött, mert így biztos nem merül fel benne, hogy esetleg nem csak boszorkány vagyok. Ráadásul ha vadász, akkor esélyes, hogy egyébként is van neki, ez pedig nem lehet túl nagy kérés számára. – Három nap múlva.. – közben az órámra pillantottam, hogy megjegyezzem a dátumot a fejemben, és közben a szalvétára firkáltam a címemet, és oda nyújtottam felé. - Ha megszerezted, akkor délután ötkor várlak, ha nem, akkor.. – megittam még a maradék boromat, és utána lassan felálltam, végül egy apró, leheletnyi mosoly jelent meg az arcomon. – Örülök, hogy találkoztunk, Laurel.
Remélem ,hogy segít. Ha nem, hát akkor sem esem kétségbe, nem szokásom. Meg tudom én oldani a gondjaimat, maximum keresek egy másik boszorkányt, vagy egy vadászt, aki talán ismer egyet. Minden problémát meg lehet oldani, csak van olyan, ami egy fokkal több időbe telik, de ez nem tántorít el. Meg fogom ezt oldani és el fogom látni a baját annak az állatnak, még hozzá nagyon-nagyon csúnyán! - Nem hiszem, a többi már az én dolgom. Van egy vérfarkas húga, de... ez nem akadály, őt szimplán kihagyom a buliból. - evidens, hogy úgy időzítek, hogy ne legyen senki sem az utunkba épp akkor, amikor meg akarom ezt az egészet oldani. Nem szeretnék váratlan vendégeket, vagy segítőket az oldalán, s vérfarkast, se vámpírt, se semmi mást. Bár azért ettől függetlenül se mondanám, hogy nem hangzik olyan veszélyesnek. Egy vámpír mindig veszélyes és egy jó vadász ezt tudja, nem bízza el magát csak úgy, mert annak soha nem lehet jó vége. Én is tisztában vagyok az ellenfelem erejével, aztán majd meglátjuk, hogy melyikünk jön ki győztesen a csatából. Természetesen nekem kell. Azt sejtetem én, hogy nem pont pénzre vágyik, a boszorkányok soha sem így szoktak ezzel lenni, viszont kérdés, hogy vajon mi az, amivel szolgálhatok neki, ez egyelőre még hatalmas kérdés, ezért kíváncsian figyelem. Még azt is figyelmen kívül hagyom ennek hála, hogy fintorog kicsit a bortól. Én nem érzéke rajta semmit sem, de ez még nem jelenti, hogy nincs is benne semmi. - Utazókról? És, ha... nem, akkor nem is beszélhetünk erről igaz? - az a legnagyobb gond, hogy nem utazókban... utazom. Nem rájuk pályázom, nem is tudok túl sokat róluk. Számomra a megfogható ellenség többet ér, és az inkább egy vámpír vagy vérfarkas, nem pedig afféle testrablók, vagy mi a fenék is ezek. - És ha nem tudok róluk semmit? Kifejezetten egy érdekelne téged? Azért utána kérdezhetek. - ez is egy lehetőség, de nem ígérhetek neki biztos információt és így nem biztos, hogy tetszeni fog neki a dolog, de felesleges lenne hazudnom, úgyis hamar kiderülne, hogy nem tudok róluk annyit, amennyi neki kellene, nincs értelme. És mint mondtam, ha ez az út nem járható, hát keresek majd járható utat.
Még mindig nagyra tágultak a pupilláim. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy ma este ezt kell majd átélnem, vagy megtapasztalnom... nyilvánvalóan ez a férfi Tatia múltjából bukkant fel. És őt is átverhette... vagy valami ehhez hasonló... már én magam sem tudom, hogy konkrétan miről lehet szó, de annyi biztos, hogy... ez egy tökéletes alkalom arra, hogy végre egy kicsir visszaadjak neki abból, amit ő tett meg a családommal. Én úgy hiszem, hogy... ez egyáltalán nem gonoszság... csupán egy minimális rosszindulat azzal szemben, aki eddig mindig ott tett keresztbe, ahol csak tudott. És végre itt a tökéletes alkalom, hogy valahogyan megbosszuljam azt. Még ha ilyen kis alantas módon is tudom mindezt megtenni. A szándék a lényeg... és ahogyan hallottam, szegény nő eléggé instabil az utóbbi időben... mindenre képes lesz ugrani... legalábbis azt hiszem. Lehet, rosszul gondolom. - Charlotte... vagyis, ahogy én ismerem őt, Tatia... ő a hasonmásom - nyeltem egyet, miközben ismét elmélyültem a szemeiben. Éreztem minden egyes pillanatban, hogy ő is egy fajtámbéli. BÁr azt megértem, ha eddig még nem hallott hasonmásokról. Nem vagyunk a világ leghíresebb faja. Ez pedig nem is baj. Már elég abból, hogy mindenre a mi vérünk a megváltás. Ez már eléggé unalmas egy feladat. - Olyan, mint én... csak ő éppen ezer éves, és... egy gonosz ősi ribanc - sziszegtem az utolsó szavakat. Igaz, lehet hogy a piától mit sem fog felfogni. Vagy holnapra elfelejti. - De a városban van. Képes vagy róla meggyőződni. A város mentén egy hatalmas villában éli az életét... -tettem még hozzá eléggé halkan.
Örültem, hogy belement abba, hogy tegeződjünk. Sokkal egyszerűbb így kommunikálni, és bár az évek során pont elég gyakorlatom volt abban, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket, azonban a mai világban sokkal egyszerűbb volt, ha egyszerűen csak tegezhettük a másikat. Figyeltem a szavait,
hogy pontosan megtudjam, mivel is állok szemben, hiszen akkor sokkal könnyebben el tudom végezni a megfelelő varázslatot, ha végül elvállalom a feladatot. Még most sem voltam biztos abban, hogy tényleg segíteni akarok ennek a lánynak, bár az eddigiek alapján szimpatikusnak tűnt. - Ennyiből.. nem hangzik olyan veszélyesnek, van még valami, amiről fontos tudnom? – kérdeztem tőle továbbra is kimért, és kissé távolságtartó hangon. Ez nem az ő személye miatt volt, igazából én magam voltam ilyen, főleg ha idegenek közelében voltam. Alapjáraton is elég bizalmatlan vagyok, azonban most valami azt is súgta, hogy vannak olyan részek, amikről nem tudok. Nem akarok rámenősebbnek tűnni egyből, ezért egyelőre nem kérdeztem még egyszerre erre, de reméltem, hogy nem is lesz rá szükségem, hanem magától is elmondja a részleteket. Az ő érdeke is, hogy megkaphassa majd, amit szeretne. - Persze, első sorban nem is pénzre vágyom – bólintottam egyet lassan, aztán ittam egy kortyot a boromból. Elfojtottam egy fintort, hiszen kicsit furcsa mellékíze volt, és valamiért azt gondoltam, hogy itt bizony valamiféle verbéna van a dologban, elképzelhető, hogy a víz..? Egyelőre nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, és igyekeztem elrejteni az arcomon, hogy bármi rendhagyó történt volna. – Amennyiben.. van bármiféle információd utazókról, nos.. Akkor beszélhetünk a részletekről – félrebillentettem kicsit a fejem, és nagyon figyeltem a reakcióját. Észre akartam venni minden apró mozzanatot az arcán, vagy a viselkedésén, ami akkor történik, amikor kimondom azt a bizonyos szót, és nem akartam lemaradni semmiről. Nagyon volt nekem is, hogy mit válaszol. Azt még nem döntöttem el, hogy akkor mi lesz, ha esetleg fogalma sincsen az egészről, erről majd.. Gondolkozok akkor.
[You must be registered and logged in to see this link.]ne haragudj, hogy várakoztattalak
Csodás estének néztünk elébe, pedig alig 10 perce, hogy megláttam Charlotte-ot itt ebben a bárban. Mégis valami más volt benne, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi. Talán az, hogy teljesen elfelejtett… Nem tudom, talán az üveg alján megtalálom a választ, habár… Erre nem sok esély van. Ki is fogok dőlni mire eljuthatnék a válaszig. Bár nem, szinte teljesen megváltozott a jelleme is. A szívverése egyre hevesebb, az arca kipirult és minél hamarabb szeretne megszabadulni tőlem KEDVES módon és nem úgy, hogy lényegében azt mondja: „Ha nem mész el, kitekerem a nyakad.” Furcsa volt az egész helyzet, és nem tudtam mire számítsak az itt tartózkodásom további részére. Mi, talán megjelenik a világháborúban megismert vámpír barátom? Esetleg valaki vagy valami fel fogja tépni a múlt sebeit, miszerint a legidiótább döntés volt az, hogy elhagytam a régi családomat. De nem… nem volt rossz döntés. Talán egyik legjobb döntés volt amit hozhattam. Azóta meghaltam és ki tudja mi lett volna, ha ők is az életem részesei. Ha velük végeznek akkor meg én ölöm meg magam. A tudatba nem tudtam volna beletörődni, miszerint nem is egy hanem két számomra fontos személyt utoléri az ÉN múltam… - Hogyne, Charlotte helyett Elena, aztán pedig kiderül, hogy egy ugyan olyan személyt keresek mint te vagy… Vagyis aki minden vonásában olyan mint te… vagy mi… Ennél furábbra és szarabbra már úgy sem fordulhat az estém, szóval mondjad. Maximum nem fogok rá emlékezni, mert a kis barátaim segítenek kilábalni a mély… mély „depressziómból.” - Na jó, a végén érezhető volt, hogy kissé túloztam a depresszió szóval, de… részegen a gondolkodás és az értelmes mondatok kreálása eléggé… nehézkes feladat, hogy úgy mondjam. De ez nem állított meg abban, hogy kérjek egy második üveget is, mikor még az elsőben is maradt néhány deci.
A tudatlanság felgyújtja a kíváncsiságot, és az ismeretlen felé űz.
Nem különösebben foglalkozom a ténnyel, hogy ő is bort rendel, mert hát miért is érdekelne? Minden bizonnyal elég sokan isznak bort, nem valami nagy különlegesség. Most az a fontosabb számomra, hogy elérjem, amit akarok. Erő kell, több, mint ami van, akár csak rövid időre. Tisztában vagyok azzal, hogy alapjáraton gyengébb vagyok jóval, mint egy vámpír, és ezen változtatni kell, mert nem csak egy sima vadászatnak nézek elébe. Az, akit el akarok kapni nem menekülhet és nem hibázhatok, innentől viszont szükséges tényleg biztosra mennem, ehhez kétség sem férhet, ehhez pedig segítség kell, ütőképes segítség. - Legnagyobb bánatomra nem sikerült elkérnem az önéletrajzát, de... nem hiszem, hogy több lenne száz évesnél, talán még azt sem éri el. - az érzékeim legalábbis ezt súgják és ritkán szoktak csalni. Persze biztos nem vagyok benne és mondhatnád, hogy egy vámpír, aki nincs száz éves miért okoz nekem olyan nagy gondot. Nem arról van szó, hogy tartok tőle, de van vele egy vérfarkas is, bár persze nem lóg folyton a nyakán, de biztosra akarok menni, ehhez pedig az kell, hogy tényleg úgy kezdjek ebbe bele, hogy a sikertelenségnek még csak az esélyét sem adom meg. Amúgy is biztos vagyok benne, hogy sejti, hogy nem fogom csak úgy annyiban hagyni, amit művelt, és nem fogom hagyni, hogy esetleg mással is megtegye. - Vadász vagyok, nem milliomos, gondolom ezzel tisztában van, de a... maguk fajták nem mindig pénzben számítják a fizetséget igaz? Az árat úgy hiszem önnek kell meghatározni. - aztán majd meglátjuk, hogy mit vagyok hajlandó megadni érte, vagy inkább, hogy mi az, amiből megpróbálhatok esetleg alkudni. Meglátjuk, egyelőre még nem bízom el magam, hogy mindenképpen sikerrel járok, de hát mindig kell egy B terv, ha ez nem jön be, akkor majd más úton indulok tovább. - Persze, tegeződhetünk. - bólintok egy aprót. Nem hiszem, hogy én lennék az idősebb mondjuk, ha jól sejtem ő az, de nem kell azt tudnom, hogy pontosan mennyivel is. Nem azért vagyok itt, hogy ártsak neki, vagy épp ő árthasson nekem, ez most csak szimpla üzlet, hogy elérjem, amit akarok és többnyire ez meg szokott történni.
Nem pazaroltuk az időnket a bemutatkozásra. Nem is kellett, én is tisztában voltam az ő nevével, és ő is pontosan tudta az enyémet. Felesleges lett volna ilyen köröket tennünk, hiszen megkeresett, akar tőlem valamit, és én megfelelő fizetség fejében nagy valószínűséggel
meg tudom neki adni. Ha pedig nem.. nos, akkor is kell lennie valamilyen módnak, amivel megoldhatjuk a problémát, nem az vagyok, aki csak egyszerűen feladja. Hidegen elmosolyodtam, amikor ő is bort rendelt, őszintén szólva kicsit meglepett, hogy hasonlít az ízlésünk, de annyira nem érintett meg, hogy egy belsőséges mosolyt kapjon. Nem arról van szó, hogy barátkozni akarok, ó, nagyon nem. - Talán.. egyszerű – bólintottam egyet lassan, és néztem őt egy kicsit, amíg a pincér meghozta az italainkat. Nem akartam addig beszélni, amíg avatatlan fülek is hallhatják a szavaimat, ezért vártam addig, amíg nem távozott végre. – Először is.. tudnom kell, hogy mennyire erős vámpír, hiszen ettől függ, hogy teljesíteni tudom-e a kérésed, másodszor pedig.. – kicsit lehalkítottam a hangomat, és ittam egy kortyot a boromból. Persze, szó sem volt arról, hogy gondolkoznék bármin is, egyszerűen csak hatásos akartam lenni, és ehhez szükség van erre. Fürkésztem őt egy kicsit, és csak utána szólaltam meg újra. – Nos, igen, erősen függ attól, hogy mennyit hajlandó fizetni a szolgáltatásaimért, és.. milyen módon tenné – bólintottam egyet lassan, és kifejezetten figyeltem, hogy semmi olyasmi ne legyen a hangomban, amit akár félreérthet, nem szexuális szolgáltatásról volt szó, ezt igyekeztem minél jobban hangsúlyozni. Ha tud valamit az itteni utazókról, akkor azzal lennék a legboldogabb, de amennyiben az nincs, akkor.. Van az összeg, amiért még nekem is megérné kihívni bizonyos vámpírok haragját. - Nem tegeződhetnénk?
Kezdőlap
• 
• 
