Az ivással és a nyavalygással kezdtünk átmenni egy huszadrangú film tipikus jelenetébe, csak most nők helyett pasik sírják el egymásnak az élet nehéz kérdéseit, ergo valahol a nőinkről és az életünkről nyavalygunk a másiknak. Eme roppant férfias tevékenység mellé pár kör pia kifejezetten elkélt, de abban egyet értettünk, hogy még nem ittunk eleget, hogy mindezt tökéletesen kivitelezzük. -Igaz, de az ott, tuti élvezné a jelenetet.-bökök a szőkés pultos fiú mellé, aki fél szemmel minket néz, másik szemmel pedig próbál arra koncentrálni, hogy a kezében lévő poharakat törölgetve nehogy elejtsen egyet is. Az engem nem érdekelt különösebben, hogy neki milyen céljai vannak az életben, vagy merre indult el, az sem különösebben érdekelt volna, ha nem osztozott volna a gyerek örömében. Egyszerűen mintha felnőttünk volna annyira, hogy rájöjjünk, nem elég a magány, és talán igen, két szánalmas, megkeseredett vámpírhoz hasonlíthattunk, akikről azt hihették, hogy kihalt belőlük a vérszomj és a gyilkolási vágy. Hát, pedig ez egy igazán nagy és badar tévedés volt. -Jó feleséget választottam, ha ilyeneket feltételezel róla.-nevetem el magam kissé már a piától kótyagosan, ahogy előttem is lejátszódik a jelenet, Maggie jóízű pofonnal súlyt le, amiért a férjét részegen cipelte haza egy másik részeg, akinek szintén van valakije, akiért jól kellene viselkednie. A jelenet felettébb abszurd, de nem lehetetlen. Minden esetre jobban jártunk volna, ha a ma este ennek a bárnak a falai között marad, és semmi nem kerül ki innen, amiért bármit is kaphatnánk. Van motel a közelben, elalszok ott reggelig, aztán majd akkor szembenézek a fejmosással, de még akkor sem kell nagy dobra verni némi frissítőt, aki jelenleg két lábon távozott köreinkből. -Akkor nincs is miről beszélni.-egyik se jó móka, de inkább előbbi, mint utóbbi. A börtönévek szép emlékei ugyanis nem tartoznak közelről se a kedvenceim közé. Figyelem a hirtelen mozdulatot, ahogy először a piát okolja, majd meghúzza az üveget, mire megrázom fejem, és az üres poharamra nézek. -Kösz, most én leszek az a szerencsés, aki hazacipelhet, vagy itt hagyhatlak reggelig a pulton? Vagy rendeljek még egyet hogy tuti mindketten a pulton végezzük?-intek az eddig poharakat sikáló srác felé, hogy hozzon még egy üveggel.
A szagos megjegyzését inkább nem firtattam tovább, hanem csupán egy széles vigyorral nyugtáztam. Igaza van, de nem csak én fogok bűzleni, ha így haladunk, hanem ő is. De ez mindket különben sem igazán fog zavarni szerintem, más véleményére meg nem adunk. Oké, Maggie-nek lehet lesz majd egy-két szava Enzo-hoz, sőt lehet hozzám is, ha meglátja, milyen állapotba juttattam szegény férjecskéjét, de azzal ráérek akkor foglalkozni, mikor sor kerül a találkára. A lényeg most inkább a semmittevésen van és az önfeledt ivászaton. Régóta nem tudtunk sort keríteni egy ehhez hasonlóan, igazán ránk fért már a dolog. - Szép volt, elég volt - vágtam vissza az elküldésére egy kaján vigyorral, majd egy újabb üveg meghúzással is kiegészítettem a mondatomat, afféle befejezésként. - Hát igen, ha így folytassuk még pár üveg és a végén egymás vállán fogunk sírni az öregedés és az elpuhulás miatt. Még jó, hogy nincs itt senki, aki felveheti a jelenetet, majd másnap megmutathatná a nőinknek. - Bukik ki belőlem egy jóízű nevetés, miközben akaratlanul is belegondoltam abba, amit mondott. És tényleg, a régi énem most jól képen törölne, ha látná, miken agyalok ebben a pillanatban is. Megváltoztam, de ezt nem bánom. Pont. Kész. Téma lezárva. Máskülönben nyugodtan indíthatunk egy szappanoperát Enzóval a "Két szánalmas vámpírcsóka" címmel. - Ott a pont. Ah dehogy.. na jó, tény és való, valóban jót mulatnék a jeleneten, bár lehet akkor én is kapnék pár maflást Maggie-től. - Ha valóban sor kerülne arra a jelenetre, kétlem, hogy Maggie azt szó nélkül hagyná, hogy én önfeledten szórakozak Enzo leszidásán. Sőt, lehet kiosztana Elena helyett is egy adagot "csak nekem, csak most" alapon. Már csak abból kifolyólag is, hogy mostanában ritkán engedek meg magamnak egy az iméntihez hasonló "luxust", különösen jól esett a friss, meleg nedű íze. Sőt, annyira jól, hogy még néhány üveg után talán többet is megengedek majd magamnak.. vagy magunknak. Én megadom az engedélyt neki is, ha kell, a felelősség úgysem rám fog hárulni. Elena meg amúgyis meg fogja érteni - vagy nem - azt, amit itt művelünk Enzoval. Már ha tudomást fog szerezni erről.. mert ha rajtam múlik, nem fogja megtudni, vagyis nem valami részletekbe menően, de rövid említést azt szerintem tenni fogok neki a mai napról. - Hát igen. Nem a legkellemesebb emlékeim kapcsolódnak ehhez, az is biztos.. - sóhajtok megjátszottan a szaros pelenkák felelevenítésére. Bár, az azokból fakadó gondok igazából el is törpülnek a többi szép emlék mellett. Soha nem hittem volna, hogy egy kislány ilyen hatással is tud lenni majd az én "kőszívemre", mint amire Delena képes volt. A vele eltöltött perceimnek minden egyes pillanatát élvezem. Olyankor, azt is könnyen el tudom felejteni, hogy vámpír vagyok, ami szintén nem a régi énemre vall. - Igazad van, túl sokat nyavajgok. Kezdek átmenni egy szappanopera főszereplőjébe - horkantok fel szárazon. - Nem tesz jót nekem ez a sok piálás - mutatok az üvegre, mintha csak az lenne a hibás az össze-vissza beszélésemért, majd egyefene alapon egy legyintést követően még azért is újból a kezeim közé veszem a kettőnk közé letett üveget és ezuttal teljesen kiürítem annak tartalmát. Mára már úgysincs dolgom, s különbenis.. eleve úgy jöttem ide, hogy egy határok nélküli ivászatra fogunk sort keríteni.
-Még. De ha így folytatjuk, fogsz.-nem a szagtéma volt az elsődleges, amit folytonos tárgyalásra szántam volna, de a régi idők emlékeit nézve voltaképpen még igaza is volt. A társasága határozottan jobb olt, a szagokkal nem foglalkozom tovább, nem fétisem. Ahogy arcomhoz ér, elrántva fejem hajtom el kezét, és felmordulok. Ráncokról szó se lehetett, sem ősz hajszálakról, de a téma kezdett átmenni egy délutáni lányos teapartiba, ami nem féltétlenül volt célom. -Elmehetsz a francba.-mormogom az orrom alatt, ezzel lezárva ezt a témát, bár sértettség helyett inkább a pohár fölött elnyomott rosszalló, de elégedett mosolyt -mely jelzi, hogy nem igazán változott, amit értékelek- engedek meg magamnak.-A jelek szerint te se akarsz, én se. Igaz, öregszünk, és változunk. Bár ilyen drámázáshoz még keveset ittunk öregem.-emelem meg ismét a poharam, ahogy a téma zuhanórepülésben ível lefelé a béka segge alá, na nem mintha bármelyikünk sajnálatra szorult volna. Épp ellenkezőleg. Arra jobban rászorultunk, hogy visszarázzuk magunkat a normális, egymástól elfogadott és elvárt stílusunkba. -a te csajod várossokkal odébb van, az enyém utcákra. Annak az esélye, hogy te megúszd nagyobb, bár gondolom azért a kárörömöt nem hagynád ki, ha velem máshogy esne.-a cellévek alatt aligha beszéltünk arról, hogy vár ránk valaki, valahol, és láss csodát, évtizedekkel később ez a nap is eljött. Plusz a tény, hogy nekem feleségem van, még abszurdabb, legalábbis számomra. Bár azt meg kell hagyni, hogy egyikünk sem hiszem, hogy a másiknak beismerte volna, hogy tulajdonképpen jót tett nekünk a két gyengébbik nem képviselője. Valahogy éreztem, hogy nem hagyhatja ki, hogy megmutassa, ki a Jani, amire csak a szemem forgattam, és a piának hála éhségem el tudtam nyomni, hogy a lány karját ne kapjam el, és adjam be a derekam én is pár korty erejéig. Elpuhultam, ehhez kétség sem fér hozzá. Aztán csak, hogy tisztázzuk a képletet, amit rólam alkotott, én is előhalászom onnan mélyről a rossz fiút és harapom meg a nő nyakát, hasonlóan, pár korty után elengedem, és elfeledtetek vele mindent. Egy-egy. Kikapom a kezéből az üveget, és meghúzom azt, majd visszateszem az asztalra, kettőnk közé. -Mintha neked nem kellett volna a szaros pelenkáktól tartani...-emlékeztetem, hogy nem csak én vagyok apuka, ami kimondva még abszurdabb lenne, mint gondolva.-De inkább a szaros pelenkák, mint a túlélési kényszer, hogy a lépen nélkül is meglegyek.-emlékeztetem az átélt dolgokra, és arcomon átsuhan egy fintor ennek hatására. Homlokom megmasszírozom szavaira, és szívem szerint bemosnék neki egyet, de inkább intek, hogy legyen még egy üveg az asztalon, ami nekem lesz ezennel. -Na igen, ha így vesszük jogos. De, mintha régen nem érdekelt volna az ilyesmi. Ha adott volt a helyzet, egyszerűen átléptél az illetőn...-emelem végül fel mutatóujjam, hogy helyesbítsek.-Miután megölted persze, de a lényegen nem változtat.-vonok vállat, az elém érkező üveget kibontva és meghúzva annak tartalmát. Nem lesz így ennek jó vége, de már amikor ide beléptem, feladtam, hogy ezen aggódjak.
Nem igazán érdekelt az, amit a férfi meghallhatott a beszélgetésünkből, még úgy sem, hogy voltaképpen gyilkolásról folyt a szó. Bár, arra azért kíváncsi lennék, hogy mit gondolhat rólunk, kik vagyunk. Egyszerű pszihopaták, vagy katonák akik már úgymond megjárták a poklot? Egyikkel sem lőne nagyon mellé. - Na látod. Én még mindig jobb vagyok, mint a csúszómászók, ha másban nem is, legalább nem bűzlök. - Jelenik meg egy kaján vigyor az arcomon, mikor beismeri, hogy másodszor is elkövetné azt a hibát, hogy hozzám szóljon. Fura, hogy ilyenekről beszélünk. Lehet, az alkohol kezdi átvenni az irányítást a beszélőkéink felett, mindenesetre engem nem zavarna még az sem. Bár, az asszonyainkat annál inkább. Pff, én most tényleg leasszonyoztam Elenát és Maggie-t? - Nem is olyan nevetséges. Mintha lenne is ott valami.. nem is akármi, az ott határozottan egy ránc - mutatok egy pontra az arcán, mintha valóban lennének észrevehető jelei az öregedésnek a mi esetünkben. Természetesen végig fülig ért a szám, míg erre a "mutatványra" sor került. - Viszont az is lehet, hogy már én sem vagyok teljesen a régi, bármennyire is utálom beismerni. Mindegy, időnk az akad bőven, szóval vissza tudnánk rázódni, ha annyira akarnánk. - Vonok vállat, hiszen bármennyire is hiányzik nekünk a régi életünk és az a sok vérfürdőzés, a mostani sorsunkkal is tökéletesen meg vagyunk elégedve. A hirhedt Damon Salvatore végre lehiggadt.. milyen irónikusan hangzik, pedig igaz. Aztán a Maggie-től kapott leckéjének felemlegetéséről nekem is eszembe jutott egy-két jelenet. Persze nem Maggie-vel, hanem Elenával. - Na igen, ezen valahogy nem is lepődök meg. Ők már csak ilyenek, azaz javíthatatlanok. Vajon ma is sor fog kerülni egy hasonló jelenetre? - Juttatom eszébe, hogy most is pontosan azt műveljük, amiről az imént mesélt. Az én esetemben szerencsére nem fog bekövetkezni egy hasonló incidens, mert Elena jelenleg a campuszon van. Azt se hittem volna, hogy valaha örülni fogok ennek.. Majd a provokálása révén hirtelenjében úgy döntök, elkapom az egyik útban levő hölgyike nyakát egy harapásra. Hm, egész jó.. de nem csapoltam le teljesen, hanem jó pár korty után inkább elengedtem, majd egy ígézés keretein belül hagytam, hogy élje tovább a nyomorúságos emberi életét. Természetesen nem tetszett amit ezek után mondott, sértette is az önbecsülésemet, de végül inkább csak egy legyintéssel hagytam annyiban a dolgot. Mondhatott bármit, mert mindattól függetlenül ő sem tudott ellenállni a friss, meleg nedű csábításának. Aztán az én arcomra került át az a bizonyos levakarhatatlanul idegesítő vigyor, amivel az imént még ő hencegett. Jó volt látni őt újra "akcióban", méghogyha nem is tartott pár másodpercnél huzamosabb ideig. - Igen, néha muszáj kirúgni a hánból - bólintok egyet, majd kérek Donovan-től még egy üveggel, amit rögtön azután, hogy letett előmbe, már meg is húzok. - Látod, ezt én is így gondoltam. No, de szerintem minden rendben lesz veletek. A kicsi is egészséges lesz és aztán parázhatsz, majd más miatt. Például, a szaros pelenkáktól.. - húzom az agyát, egy jó baráthoz méltóan. Közben eszembe jutott Delena is, aki bár nem az enyém, de egy idő után a sajátomként kezdtem el tekinteni rá. Az a csöppség teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat néhány dologgal kapcsolatban. Egy igazi kis angyalka. Egy újabb mondat, amit nem mondanék ki hangosan. - Jól van, igazad van. Tessék, kimondtam. Én élek a lehetőségekkel, szó sincs arról, hogy nem úgy lenne, ugyanakkor annyira utálom, mikor valaki mindenféle ok nélkül hirtelen beront az életünkbe és gondoskodik róla, hogy minden elromoljon.. - mondtam ki mindezt, ami után muszáj volt ismét az italhoz nyúljak. Utálok lelkizni, de igazából nem is értem, most miért kezdtem bele.
Elnyomok egy nevetés szerű akármit, ahogy odébbáll a férfi, aki szinte szívrohamot kapott. Na igen, embereknek gyilkolásról beszélni furcsa lehet. De éppen lehetünk katonák is... náluk ez normális. És a röhej, hogy voltunk is, mind a ketten. Igaza volt, én voltam az, aki érkezésekor hozzá szólt. De maximum a patkányokkal beszélhetett volna, ha ezt a lépést nem teszem meg. Plusz mivel addig mindenki szó szerint kihalt mellőlem, talán nem volt meglepő, hogy az egész hosszú idő, amit eltöltöttünk egymás társaságában a kellemes emlékek közé sorolandó, a maga morbid, kellemetlen módján. -Lehet, hogy még így is kétszer elkövetném azt a hibát.-hangom kicsit sem barátságos vagy gúnyos, semleges, mégis őszintén hat, meglepő módon.-Plusz a patkányok már előtte megvoltak. Társaságnak is olyanok, mint szagra.-vetem azért oda, mert időközben őket is megszoktam már addigra. Komolyan patkányokon gondolkodom? Ezt tenné a pia jelenleg az agyammal? -Azt hiszem erre olyasmit szoktak mondani, hogy öregszem. Ami esetünkben nevetséges, de igen. Ha hallani akarod, elpuhultam. A jelek szerint túl sokáig mellőztem az idegesítő társaságod.-talán igaza volt. Amióta mellettem volt Maggie, mintha kicsit elvesztettem volna azt a gonoszabbik részem, aki gondolkodás nélkül ölt. Viszont hirtelen megtetszett a gondolat, ami fel is villan szememben, mintegy jelként, hogy nagyon is hiányoznak a véres idők.-Én már kaptam leckét belőle, milyen, ha az egyik lány megtudja. A puszta piálás gondolatától is a falnak megy és faragott karóval vár. Csupán a törődése jeléül.-világosítom fel, egy furcsa grimasszerű mosollyal arcomon. Mert a nő, akit szerettem, ár csak ilyen volt. -Én...olyat soha nem tennék tesó!-emelem fel kezeim, pedig minden szavamból süt, hogy pont azt teszem és tettem is vele. aztán elkap egy csajt, és megvillantja a nagy vámpírságot, amit a lénye része. Megforgatva szemem nézem a kis műsort, inkább visszafordulok a pohárhoz, amíg végez. A vér szagát természetesen én is érzem, és éhségem felerősödik, de meg se rezzenek tőle, már megszoktam. -Ez csak egy nő volt, és életben hagytad. Régen ez sem volt jellemző rád. Szóval igen, mondtam, és igen, provokálásnak szántam.-ismerem el, arcomon egy fennkölt, levakarhatatlanul idegesítő vigyorral, ebből is látszik, hogy most nem gondoltam komolyan egy szavam se, voltaképp meggyőzött. Biccentek a szőkének, ahogy mellém ér, elkapom nyakát, és további kérdések nélkül mélyesztem fogaim nyakába. A vére egész jó ízű volt, ahhoz képest, hogy kicsit már sok volt benne az alkohol. Pár korty után elengedem, és odébb lököm a mellékhelységek felé, hogy szedje magát rendbe, míg számról letörlöm ujjammal a vért, amit végül lenyalok.-Nincsenek problémáim a mértékletességgel. Csak, hogy emlékeztesselek, régen sem voltak, de ha buli, akkor buli, vagy mi.-elemzem a helyzetet, aztán a piáért nyúlok, hogy a vér ízét és a maradék éhségem elnyomjam. -Azt inkább ne, felettébb furcsa lenne és még keveset ittunk hozzá, hogy ennyire elmélyítsük a kapcsolatunk.-csapom le a lehetőséget. -Komolyan, ennyi negatívságot egy ember sem képes érezni, mint te. A francért agyalsz, élj a lehetőséggel, aztán élvezd. Ha egyfolytában a jövőtől rettegsz...először is kislányos, másodszor semmi jóra nem fog vezetni.-kezdek atyáskodásba, akárcsak a régi szép időkben, öntve a fejébe némi józan észt és realitást, ami remélem nem talál süket fülekre. Mindig elrontotta valahol út közben a dolgait, remélem most megbecsüli végre, amije van és nem agyalja túl a feleslegesen és veszti el egyből.
- Még arra is sor kerülhet - bukik ki belőlem, majd elkapva a mellettünk levő férfi tekintetét, lazán intek neki, közben gunyorosan vigyorogva. - Ha jól emlékszem, te szóltál hozzám először- Juttatom eszébe, hogy nem én voltam az, aki rá tukmáltam a dumáimat. - Szóval, ha nem nyitod ki a szád, nem kellett volna szenvedned. Nyugodtan dumálhattál volna a patkányokkal is. - vonok vállat. Az ő döntése volt, és egyben az ő "hibája" is. Az más kérdés, hogy ha nem szól hozzám, egy idő után, lehet én teszem meg, de azt már sosem tudjuk meg pontosan, mi is lett volna ha.. - Dehogyis - legyintek lazán. - Most mi a baj, elpuhultál? Nyugi, a csajok nem fognak megtudni semmit belőle - kacsintok rá egy cinkos vigyorral, mondjuk ebben az állításomban nem teljesen vagyok biztos. Nem hiszem, hogy el lehetne titkolni egy vérfürdőt.. még akkor sem, ha az áldozatok túlélik, csak épp mély kómába esnek. - Csak egy test? Te most provokálsz..? - vonom fel hirtelen a szemöldökömet. - A szavaim ellenére még simán lecsapolhatok akárkit.. nem akadályozhat meg senki benne. - Mondom, majd a mellettem éppen ebban a pillanatban helyet foglalt hölgyike fele fordultam. - Ne sikíts! - Nézek mélyen az íriszeibe, majd megvillantva az igazi énemet, a nyakába mélyesztem szemfogaimat. Mert ki kell használni, hogy Matt a pultos és kevesen vannak az épületben.. Jó néhány korty után, elhajolok a csajszitól, megígézem, hogy felejtsen el mindent, majd ajkaimat lenyalva fordulok vissza Enzobenzohoz. - Mondtál valamit az előbb? - Egyébként tudom, hogy igazam van. Na kérsz kóstolót..? - kérdezem, közben a szöszi fele bökve. - Csak tudd abbahagyni - vigyorgok. - Most mit kellett volna csinálnom? Boruljak sírva a válladra? - Nézek rá csodálkozva. Most komolyan. - Jelenleg minden oké. Túlságosan is. Kicsit már várom is a következő katasztófát. - Felelek a kérdésére, mondjuk a második felét azért nem gondoltam teljesen komolyan. De viccet félretéve, valóban fura, hogy még nem tört senki sem az életünkre.
-Igaz, inkább ez, mint a hulla hegyek. Még a végén miattad hal ki a város.-jegyzem meg gúnyos hangnemben, és a mellettünk lévő férfi elkerekedő szemei láttán megforgatom a szemeim. Emberek... -Tudod, amíg nem volt más társaság, csak a patkányok és közted választhattam, még értékeltem is a nagy dumád. De visszagondolva fogalmam sincs, hogy a francba bírtam ki veled.-már akkor is önelégült, önző és a szó szoros értelmében nézve nagypofájú volt. Akkor kellett a társasága, mert becsavarodtam volna. Most pedig egyszerűen szórakoztat, hogy ő aztán semmiben sem képes és hajlandó megváltoztatni. Kivéve talán, ha Elena értelmet tud verni a fejébe, amit kötve hiszek, mert épp az ellenkezőjére gyanakszom. Csak még jobban elvenné azt. -Ha még többet kapnál, még jobban a fejedbe szökne, és rosszabb lenne az, mint a pia hatása.-ingatom meg fejem egy nevetés hullámot elnyomva.-Feltételes mód. Ez még gyanúsabbá tesz.-jegyzem meg, és egyre inkább azon a véleményen vagyok, hogy a terveit nem akarom a közeljövőben megismerni. Viszont a problémamentes este épp annyira gyanús, mint ez. Vagy már csak szimplán a paranoiám él bennem túl jól táplálva. Elnevetem magam. Ironikus, hogy többes számban beszél, az meg még inkább, hogy Elenától tart. Hát hova süllyed ez a világ? -A barátnőd szoknyája mögé bújsz kifogást keresni? Na, ezzel is megleptél. Már kezdem azt hinni, hogy te csak valami test vagy, külsőre úgy nézel ki, mint Damon, de kicseréltek ott belül.-állapítom meg hangosan is, hogy mennyire nem erre számítottam tőle, aztán a poharamból kiiszom a rövidet és hagyom, hogy a karcos íz végighaladjon a torkomon. -Mégis sajnálatos beismerni, de igazad van.-Maggie a puszta gondolattól, hogy a piás üveget emelgetni tűntem el otthonról, már attól hatszázas pulzussal vár majd, hideg vizes zuhannyal, köszöntés képen pedig minimum egy nyaklevessel. De a kockázatot megéri, hullákról viszont nem eshetne szó. Akkor a szívemmel együtt távoznék a házból, ismét szellem testébe bújva. Na, ez nem vonz már egyáltalán. -Kösz, ennél több együttérzést kérve se kaphattam volna tőled. Még a végén megjegyezném, hogy életedben egyszer képes voltál valami jóra.-rázom meg fejem egy félmosollyal az arcomon, aztán ahogy a poharak találkoznak, a tartalmuk úgy távozik bennünk új otthonra lelve. De reméltem, hogy problémákra, komplikációkra gondolnom sem kell majd, s minden sima ügy lesz. Életemben először lenne ilyenre példa, de bevallom bőven felülmúlna mindent, s a jövőben képes lennék még több bajt hárítani, ha ez az ára ennek az egynek. -Hát persze, a mester titka soha nem derülhet ki. Egyébként Elenával hogy mennek a dolgok? Hogy képes még elviselni?-érdeklődöm, miközben töltök még egy kört.
- Tudsz jobb módszert? Nem hiszem, legalábbis nálam biztosan ez válik be a legjobban. - Ismerem be, egy egyszerű vállvonás keretén belül. Nemhiába vagyunk vámpírok, abban a percben, hogy átváltoztunk a gyilkolás is a részünkké vált. - Hát, talán nem, de ígyis úgyis elmondom, szóval mindegy mit akarsz - vígasztaltam meg önelégülten, hogy ha akarja, ha nem, meg fogja ám tudni a dolgot. A dolgot, amit egyelőre még én sem tudok, de hát.. a random ötletek a legjobbak, nem? - Hé, több bizalmat! - Szólok rá. - Mondjuk te tudod, lehet, hogy ha nem kérsz a tanácsaimban, valóban sor kerülhet még arra, amit felsoroltál.. - folytatom gunyorosan beszélve. - Meg, hát. És hogy őszinte legyek, van. De minek csináljak mást, ha kedvem szerint ihatok, majd csapolhatok le embereket? Különbenis, nem kell megölni az áldozatot, elég ha kómába juttatod őket, majd csak valamikor felkelnek.. - Állok elő a világ legpocsékabb győzködésével. - A nőink nem igazán értékelnék a hullahegyeket.. úgyhogy fő az elővigyázatosság - kacsintok rá, majd ismét a poharamért nyúlok. Az hogy nem értékelnék, enyhe kifejezés. Engem legalábbis Elena elevenen nyúzna meg, ha megtudná, hogy tettem valami ahhoz hasonlót. - Oh, akkor az úgy egy kicsikét megnehezíti a dolgokat.. - húzom el a számat hirtelen. - Mindegy, reméljük a legjobbakat! - koccintom poharam az övéhez, hiszen ráérünk később is parázni, ha már bekövetkezett a baj, egyelőre minden - ahhoz képest, hogy nézzük - jól alakult. Hátha, nem lesznek komplikációk, Enzo és Maggie a legjobbat érdemlik. Ezt persze, ha halállal fenyegetnek, sem mondom ki hangosan. - Milyen részletek? Ne is reménykedj, el nem árulom a titkomat! - Kötöm ki, felnevetve.
-Az a baj, hogy még ki is nézem belőled, hogy piába fojtod a bánatod.-hisz most is mit csinálunk? Emelgetjük az üveget...pontosabban a poharakat, de ennek is ugyanaz lesz a vége, ezen nincs mit gondolkodni.-Akarom én tudni, hogy mit forgatsz a fejedben?-mert ismertem már annyira, hogy kijelenthessem, nála a szórakozás összeforrt olyasmivel is, ami nem ért véget holmi italozgatásnál, bár jelen helyzetben egyikünk sem volt az a férfi, akinek feltétlen más felé kellett volna kacsingatnia. Na, hát ezt is megértük. De mi árán... Megrázom a fejem, és inkább a pohár tartalmára kezdek el koncentrálni. Ő meg a tanácsai. Mintha azok olyan sok jóval kecsegtettek volna bármikor. -Majd ha megvakulok, megsüketülök és lebénulok... Na talán akkor akarom majd kikérni a tanácsod. Addig viszont maradjunk abban, hogy a másik vállán sírjuk ki a bajaink.-tanácsolom, hisz a múltunkból kiindulva is határozottan kijelenthető, hogy semmi szükség olyasmire, mint a tanácsosztás, a dolgok úgy sem úgy alakulnak, ahogy mi elsőre eltervezzük. Bár érdekelt volna, miféle tanáccsal akarna bizonyos helyzetekben előrukkolni. Csak, hogy később a képébe vághassam, hogy mennyire haszontalan agy kurkász akar lenni. Töltök egy újabb adagot, és mikor megemeli a poharat, én is követe példáját. És most is mi jut eszembe? Az, hogy Maggie kitesz a teraszra aludni, ha megérzi a keserű pia és a füstös bár elegyének keverékét. Régebben ez nem érdekelt volna. -És gyanítom ehhez már a megfelelő helyszínt is megtaláltad. Komolyan nincs jobb dolgod, mint a poharakat emelgetni, meg meggyilkolni mindenkit?-nézek rá kíváncsian, mert komolyan végignéztem volna ismét, ahogy egy nap karja megmenteni a világot és a végén dugába dől a terve, hogy aztán mérgelődve hulla hegyeket hagyjon maga után. Amihez nem voltam még elég részeg, az a nejem terhességének megvitatása. Ugyanis a vámpíroknál az iskolában tanított biológiai folyamatok megdőlni látszottak és szembementek ezekkel az elméletekkel és gyakorlatokkal. Csak találgatni lehetett, hogy rajtam kívül milyen Isteni csoda kellett még. Mint egy rossz egyenlet, az ismeretlent pedig idegesítően fel akartam kutatni. -Az illetékes, akiről szó van a feleségem. Tudod, miután eltávoztam, ő kikapcsolt. Az emlékei pedig nem igen akarnak előtörni, tekintve, hogy azt az időt inkább kikapcsolva töltötte. De igen, ha azt vesszük, majdnem sikerült megölnöm, hogy kiderítsek ezt, azt.-ismerem be vállat vonva, és ha eddig nem lett volna elég érdekes ez az egész, most előkerült az a rész, mikor a feleségem egy hosszú éjszakára a pincébe zártam, és kis híján megöltem. Erre innom kell, de poharat jobban megtöltöm, mint ameddig általában röviddel töltik a poharat.-A boszi meg. Ha egészséges lesz és ember, akkor áldást adott. Ha valami mégsem stimmel, kibelezem és azzal lógatom fel.-mondom valamivel ingerültebben, és a mellettünk elhaladó egyik vendége a bárnak nagy szemekkel mered ránk, a szíve is kihagy, ha jól hallottam. -Belőled egy is sok, nem, hogy egy nemzet.A szaftos részletektől viszont kímélj meg, ahhoz még túl józan vagyok.-kérem, a pohárban lévő maradék italt is elfogyasztva.
- Valószínüleg igen, olyan száz üveg bourbon elfogyasztása és ugyanennyi halandó kinyírása után. - Saccolom meg, hogy körülbelül mekkora kárt tettem volna az emberiségben, illetve a Grill italkészletében, abban az esetben, ha végleg eltávozott volna az élők közül. - De ne is gondoljunk ilyenekre, inkább ünnepeljük meg, hogy élsz és virulsz! Ne csak iszogatással, hanem valami mással is. - Terelem el gyorsan a témát, egy cinkos vigyorral az arcomon, bár egyelőre nem sok jó ötlet jutott az eszembe a szokásos véres akciókon kívül. Azt azonban szerintem el kell vetnem, tekintve, hogy Enzoból hamarosan apa lesz. Mi lett belőlünk? Ő apa lesz, én szerelmes vagyok, szent ég, hová tart a világ!? Talán nem is olyan jó az, ha az ember halhatatlan és golyóálló.. - Te tudod - vonok vállat egyszerüen, mikor kijelentette, hogy köszöni szépen nem kér a tanácsaimból. - De akkor ne az én vállamon akard kisírni magam! - Figyelmeztetem szórakozottan. A következő mondatomra érkezett válaszára, újratöltöttem a poharamat, majd felé emeltem és csak utána csusztattam le a torkomon a keserű nedűt. - Akkor már tudom is, mit fogunk csinálni, miután seggrészegre ittuk magunkat! - Mondom határozottan azután, hogy közölte, túl régóta nem ízlelt már valami igazán finomat. Bár, nem hiszem, hogy Maggie nagyra fogja értékelni a közbeavatkozásomat, de valahogy csak megérti, a "pasis esték" már csak ilyenek alapon. Különbenis, Enzonak addig kell lazítania, míg a baba meg nem érkezik, utána már aligha fog tudni kirúgni a hánból. Gondolom én, persze lehet, hogy tévedek. Tény, hogy mi vámpírok képtelenek vagyunk szaporodni. Az a boszi azonban valahogy mégis elérte valami hókuszpókusszal, hogy Maggie teherbe eshessen. Akárki is legyen az illető, nem semmi gondolkodása van. Pláne, ha nem jó szándék vezérelte. - Kicsoda az illetékes? - Kérdezem, egyből felkapva a fejem az említésére. Kezd egyre érdekesebb lenni a dolog. - Csak nem kinyírtad őt örömödben? - húzom az agyát, bár kicsit sem lepődnék meg azon, ha a fején találtam volna a szöget. A meglepetés ereje mindenkire másképp hat. Én, személy szerint nem tudom, miként reagálnék egy ehhez hasonló hírre, abban azonban elég biztos vagyok, hogy nem mondanék köszönetet a boszinak. - Hát, igen. Ha minden nőneműnek, akivel valaha együtt voltam gyereke születne, akkor nem csak hadseregem lenne, hanem saját népem is - helyesbítek, ugyanis annál nehezebb feladatot nem is adhatnának nekem, mint azt, hogy megszámoljam hány nővel feküdtem le igen hosszas életem során. Dehát, ellenállhatatlan vagyok, igazán nem tehetek róla, ha mindenki engem akar.
-Szerintem túltetted volna nagy veszteségen.-hangomban semmi gúnyosság nincs, ez amolyan spontán reakció volt, egy frappáns válasz arra, amit mondott. Minden viccet félretéve valóban voltam inkább itt, mint halottan a másvilágon. Ez jobb mókának tűnt... Maga az élet jobb opciónak tűnt, mint a halál. -Inkább kímélj meg tőle, mielőtt kiújulna a csúzon tőle.-rázom le egyszerűen, megrázva fejem, és az italba kortyolva elnyomok egy mosolyszerűséget, hisz lássuk be, nem minden tanácsa volt hülyeség, némelyiket egészen elfogadhatónak és használhatónak gondoltam, másokat viszont nem fogadtam volna meg akkor sem, ha fél lábam és fél kezem lett volna, s így csapott volna el egy vonat. Akkor már inkább a szellemvilág, vagy az egyszerű vég. -Megtisztelsz barátom, megtisztelsz.-vonom meg egyik szemöldököm, rám jellemző fintort vágva, majd azért hozzáteszem.-Úgy látszik ez a ferde hajlam nem változik, ha az orvos vámpír. Biztos finom falatokra akadtál, mostanában nem sok közelébe kerülhettem.-húzom el szám, mert azért messze nem azzal töltöttem a napjaim, hogy az utcákat róttam. Mellékesen pedig Maggie így is labilis volt, a hulláit feltakarítva kicsit meguntam magam után is felpucolni, és most nem hiányzott a nyakamba egy okoskodó vadász a "hű, majd n megmutatom" dumájával. Aztán beavattam a furcsa, abszurd, és a vámpírok biológiájában lehetetlen dologba. Hogy történhetett, magam sem tudom, és ahogy látom, az a fajta megdöbbenés, amit én éreztem a hír hallatán, vagy legalábbis hasonlót, gyengébb kiadásban, most őt is hatalma alá kerítette. -Rossz szokásom, tudhatnád.-így volt, s tudtam, hogy Maggie, bár nem ismerte olyan jól, mint én, amolyan kapocs a múlthoz, és ez a közös múlt azért nem épp kellemes emlékeket hordoz. Magam sem értettem, mi és hogyan lehetséges, de egyre jobban hittem benne, hogy a gyermekem anyja szépen elnyomva magában, valószínű örökké meg fogja tartani a "Hogyan lehetséges mindez?" kérdés válaszát. Én nem erőltettem, a történtek fényében, ő pedig még annyira sem beszélt róla. Voltak dolgok, amiket nem tárgyaltunk meg. Vagyis még nem. És ha eljön az idő, hogy kitálalunk, a tányérok ismét a levegőben fognak röpködni ahelyett, hogy a vacsoránk ennénk belőle. -Fogalmam sincs. De szeretném kideríteni. Csupán az illetékes nincs olyan jó lelki állapotban, hogy faggatni kezdjem. Viszont kétlem, hogy kedvességből tette volna valaki. Túl szép lenne. Büntetésnek hülyeség, hisz eleve valószínű, hogy ilyen hírnek örülnek, nem pedig zokognak rajta.-elmélkedem az italomba eredve, mintha abban lenne a megoldás, onnan ki tudnám olvasni, de semmi épeszű válaszra nem jutok tőle, így megiszom, és az üvegért nyúlok, hogy ismét töltsek.-De ez nem lehet a természet műve. Tudjuk, hogy nekünk nem lehet gyerekünk. Szép is lenne, ha lehetne. Gyanítom neked már hadsereged lenne.-megjegyzésem csípősre sikeredik, de teszek rá, hogy bóknak veszi e vagy sem, nem hiszem, hogy fejem venné érte. Akkor már rég halott lehetnék, ha valóban kihúztam volna nála valamivel a gyufát. De mivel egyikünk sem az a lelki beteg típus egy jól irányzott megjegyzés hallatán, így nincs félnivalója senkinek sem.
- A lényeg viszont, hogy sikerült kijutnod onnan. Mi lett volna velem ivócimbi nélkül? - mutatok rá, megjátszottan hozva az értésére, hogy örülök neki. Hiszen nem mindenkinek adatik meg a visszatérés lehetősége, egy második esély. Bár, nem igazán mutattam ki, de igenis sokat jelent a társasága, a barátsága.. az idióta beszólásaival együtt. Még akkor is, ha egyáltalán nem úgy viselkedem. - Most, miért? Pedig Dr Salvatore tanácsai sokat segítenének az emberiségen - mondom vigyorogva. Naná, hogy segítenének, ellátnám őket jobbnál jobb ötletekkel azt illetően, hogy miként tarthatnák minél tisztábban a vérüket. Táplálkozz egészségesen, hogy veled együtt a véredre törők is elkerülhessék a rosszullétet! - A nap mottója, à la Dr Salvatore. - Az enyémek nem innának, csak én. Neked csak azért hagyom, mert nem akarlak lecsapolni utána - közlöm, mintha csak az időjárásról beszélnék. Aztán eljött az igazság pillanata.. és a képzeletbeli dobpergés után, Enzo végre kitálalt. Én meg úgy ültem ott, mint aki szellemet látott. Uh, nem volt a legjobb poén. Nem mintha nem örülnék, de az lehetetlen. A vámpírok nem tudnak szaporodni.. amit én ki is használok. Kellett néhány másodperc és egy pohár tömény ahhoz, hogy vissza tudjak térni a kedélyállapotomhoz, a hír után. Enzo mint apuka? Hm.. ezzel a gondolattal még barátkoznom kell egy ideig. -Ugyanmár, túldramatizálod - legyintek egyet, mert természetesen nem volt igaza és ezt ő is jól tudja. Újabb pohárka ital csúszik le a torkomon, miközben elgondolkodom a válaszán. Egy boszorkány vagy warlock keze lenne a dologban? Mégis miféle előnye származhatna a boszinak abból, ha megtermékenyít egy vámpírt? Na jó, nem szó szerint, de nagyjából erről volt szó. - Érdekes történet, de hogy jön a boszi a képbe? - vonom össze furcsállóan a szemöldökömet. - Maggie-nek vannak boszi-jó tündér keresztanyjai vagy valaki azt hitte, ezzel büntet? - Bár, az utóbbit illetően nem vagyok biztos abban, hogy Maggie teherbe esését Enzo áldásként vagy átokként is ítélheti meg, vagy egy kicsit mindkettőként.
-Nem egy modern szanatórium.-dünnyögöm az orrom alatt, bár ahhoz azért kevés időt töltöttem ott, hogy mindent és mindenkit megismerjek. Ahhoz viszont éppen eleget, hogy ne akarjak visszamenni oda egy darabig. Mondjuk úgy pár tíz évig minimum. A pohárból egyik utal után a másik csúszik le a torkunkon, és mindez úgy, hogy további tósztokra nem kerül sor. Tudom, hogy úgy is lesz még ilyen, a lényeget még ki sem veséztük, ahhoz pedig gratuláció szokott párosulni, amihez az ital koccintáshoz kell. Hát, nekem inkább ahhoz kellett, hogy ne agyaljak egész nap ezen, teljesen feleslegesen, mikor minden rendben van. Már ha ez lehetséges és elképzelhető. -Hozzád se küldenék senkit, hogy beszélje ki magából a bajait.-rázom meg a fejem, a poharat ujjaim között pörgetve az asztalon, miután vállon bokszol, arcomon átsuhanó félmosollyal. -Ha mindenki alkoholizálna a páciensével, akkor több lenne az alkoholista, amiből lássuk be, így is épp elég van.-bár nem különösebben érdekelt, hogy hányan és hogyan rontják el az életüket a piával, de azért örültem volna, ha a vérbankon kívül az utcán is rohangál olyan, akinek a véréből először nem a skót tömény ízét veszem ki, hanem a vércsoportját. Az első üveg elfogy, bár korántsem volt tele, az utánpótlás üveg már annál inkább. A rövid verzióval álltam elő, de annak ellenére, hogy először sürgetett, most csendbe burkolózott őfelsége. -És még engem sürgetsz, mikor a hírtől kukává változol.-rázom meg a fejem, míg a pohár tartalma ismét lecsúszik torkomon, de a karcos ízt már meg sem érzem. Aztán amikor végre életet lehel az élettelen testbe, és megszólal, a kedves hátbeveregetéstől kis híján felköhögöm azt is, amit eddig lenyeltem, ezért egy szúrós nézéssel karöltve fogadom a gratulációt. -Jobban örülsz annak, hogy a leendő feleségem gyereket vár, mint annak, hogy engem életben látsz. Kedves.-emelem meg a poharam és a maradékot is kiiszom belőle, majd hangos koppanás keretében teszem vissza az asztalra. -A pontos biológiai folyamatot ha nem bánod, nem fejteném ki. De az a gyanúm, hogy valami boszorkánynak van köze ehhez, vagy egy warlocknak.-válaszolok kérdésére vállat vonva, hisz fogalmam sincs, hogy hogy lehetséges ez, épp úgy, ahogy ő sem érti.-Maggie kikapcsolt, amikor megtudta, hogy meghaltam. Aztán miközben segítettem, hogy visszakapcsoljon, meghallottam a gyerek szívverését.-avatom be a "hogy derült ki, hogy apa vagy" dologba, amit személy szerint jobban díjaztam volna, ha máshogy megy végbe, és nem ilyen abszurd módon.
- Az hát! - emelem poharam az életben maradására. - Meghiszem azt. Nem lehetett valami kellemes ott.. - folytatom, de időközben elakadok, majd hagyva az egészet iszom. A poharak újratöltődnek, mi meg máris készen állunk a következő körökre. Nincs szükség tósztokra, anélkül is lehet inni, még jobban is, mintha fölösleges dolgokon törnénk közben a fejünket. - Iszunk is közben - bökök a kifogyóban levő üvegre és az előttünk levő poharakra. - Ilyen jó agykurkászt máshol nem találhatnál. Kevés olyat látni, amelyik még alkoholizál is a páciensével- boxolok a vállába lazán. - De nem sietünk.. ráérsz 10 kör után is mesélni - vonok vállat, jelezve, hogy ráérek, majd ráérősen kezeim közé kaparintva a bourbonos üveget, egy lendítéssel ürítettem ki annak tartalmát. Ezt követően Donovanhez fordultam és intettem neki, hogy jöhet az utánpótlás. Nem késlekedik, rögtön elénk is tesz egy másik üveget, az előző helyére. Újratöltöm a poharainkat, majd a páciensem ingerült reakcióját figyelve, türelmesen várakozni kezdek. - Mindegy, csak mondd már - sürgetem a beszédre, de amint megtudom, miről van szó, elakad a szavam. Maggie terhes.. hogy mi? Az lehetséges? Hogyan? Aztán összeszedem magam, hogy egy normális választ is kipréselhessek magamból az összevissza dadogáson kívül. Épp elég ramatyul fest az én meglepettségem nélkül is. - Gratulálok, haver! Ti aztán tudtok valamit. - paskolom meg a hátát meglepetten. - Igyunk a leendő apukára, azaz rád! - mondok tósztot, majd az ő poharához koccintom a sajátomat. - De ez hogy is jött össze, hiszen a vámpírok nem tudnak csak úgy szaporodni?! - kíváncsiskodok. A kérdés csak úgy kiszaladt a számon, nem tudtam visszatartani.
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindketten hibáztunk és ezt be kell látnunk minél hamarabb ahhoz, hogy újra barátok lehessünk. Nem lesz ugyanaz, mint másfél évvel ezelőtt de az biztos, hogy nem lenne annyira kínos, mint ez a beszélgetés. Talán idővel tudnánk megint kötelékek nélkül beszélgetni, anélkül, hogy kényszert éreznék ráugrani és kiszívni minden egyes csepp vérét. Nehezen tudok ellenállni ennek a kísértésnek, ami az egész testemet marcangolja. Érzem a torkomban a kényszert, hogy behajoljak és az ütőerére tapasszam ajkaimat, majd belevájva újonnan szerzett fogaimat elkezdjek táplálkozni. Ez pedig nem helyes. Hazel a legjobb barátnőm, életem szerelme és most mégis azon töröm a fejem miként tudnám lecsapolni a vérét. Kiráz a hideg, és izzad a tenyerem, ez pedig egyáltalán nem tetszik. Az egész helyzet olyan kínos, hogy nem bírom sokáig élvezni a társaságát. Bármennyire szeretnék mindent megbeszélni vele. Talán idővel még odáig is eljutunk, hogy bevallom az érzéseimet és azt is mivé váltam, míg Ő egy másik kontinensen próbált megélni. Mindketten szörnyű évet tudhatunk a hátunk mögött én úgy vélem. -Először a nyelvet kellett volna megtanulnod, vagy legalábbis az alapokat elsajátítani. Talán úgy könnyebben betudtál volna illeszkedni. – mindez csak feltevés, hiszen én nem tudom milyenek az emberek azon a tájon. Minden költözésnek az alapja az ország sajátosságainak megismerése, majd megjegyzése és a nyelv alapjainak elsajátítása. Utána jöhet a többi, de szerintem Hazelnek ez nem volt meg, persze tudom már évek óta tervezte ezt a kiköltözést, de akkor is. Amit tavaly tett az hirtelen fellángolásból történt, nem is volt ideje mindezt megtervezni. Legalábbis én ezzel áltatom magam. Egy ideig azt meséltem be magamnak, hogy ez hirtelen ötlet volt nem pedig eltervezett. Talán hazudtam magamnak, vagy nem tudom… -El bizony. Na, most bepótoltuk az elmúlt alkalmakat, nem? – szándékosan kerültem a helyet, a drága pincérnőcske segítségemre volt a kivitelezésben. Bármennyire is vágytam újra látni a lányt, ugyanannyira féltem is a találkozástól s még eddig nem történt semmi különös, de fogalmam sincs meddig tudok ellenállni. Hamar kijövök a sodromból, és talán ha olyan témákra evezünk, amiktől régen is a falra tudtam mászni félő, hogy kiakadok és elárulom magam. -Hirtelen megvilágosodott az anyád, vagy talán kezd benőni a feje lágya? Amúgy még mindig nem tudom elképzelni, hogy tudod mindezt eltűrni és elviselni. Én tuti megőrülnék, ha a férfiak adogatnák a házunkban a kilincset egymásnak. – nem tudom hogy bírja, én még a szüleimet egyszer sem hallottam közösülni, pedig van egy húgom és azóta is próbálkoznak még gyereket összehozni. Engem nem zavar, bár most a szuperszonikus hallásommal talán már meghallanám a legapróbb nyögést is, amit nem igazán szeretnék. Áldom az eget, amiért elköltöztem otthonról. -Ezek már reálisabb tervek, de szerintem ne mondj le véglegesen az utazásról. Ha nem is életvitelszerűen élsz ott, de párszor kiutazhatsz Thaiföldre. Végtére is a szerelmed az a város. A szakot meg ráérsz eldönteni, van egy nyarad, addig szétnézhetsz. – megint ugyanazokat a köröket járja mert felelőtlenül döntött, de legalább megtapasztalta milyen is ott. Én nem hiszem, hogy kimentem volna mielőtt megtudnék valamit a helyről vagy lenne ott valakim. -Az jó lenne, legalább nem unatkoznék. – örülök annak, hogy igent mondott. Legalább nem kell mindenkivel jó pofiznom, és nem csapódnak hozzám emberek akiket nem ismerek de ők szívesen megismernének. Meg amúgy is jól esne több időt tölteni Hazel-lel. – Természetesen. Befejeztem az egyetemet, van egy menedzserem és egy kisebb bandám is, akinek én vagyok az énekese. Fellépünk a fesztiválon. – lazán mesélem ezeket a dolgokat. Számomra ezek már megszokottak, nincsenek bennük semmi különleges dolgok. -Képzeld, elköltöztem otthonról és van saját lakásom. Tök jó minden, igazából. – hazudok, természetesen. Mert semmi se jó, hiszen vámpír vagyok.
Nem sokkal azután, hogy megöltek, szellem lettem. Azt hiszem ez előtt láttam Damon képét, ami lássuk be a cellaévek alatt bőven unalmas lett. Most viszont az újabb viszontlátás miatt kezdtem egy bemelegítő körrel. -Meglepő mi? Tudod, az a szellemesdi nem volt elég ahhoz, hogy maradásra bírjon.-mondom, mikor lecsúszik az ital a torkomon, és csatlakozik hozzám a következő körre, bár nem igen tudtam, mire mondjak tósztot. Arra, hogy élek, vagy arra, hogy ő él, vagy arra, hogy mi élünk, vagy keressek más okot. A más ok kimerült abban, hogy révén nincs apokalipszis, vagyis nem akkora, hogy érdekeljen, ihatok. Hát igyunk erre. Ahogy elhelyezkedik, meg ahogy kiejti a szavakat, megrántom a szemöldököm, és a biztonság kedvéért elmormogok az orrom alatt egy rövid mondatot. -Ivócimborát kerestem, nem agykurkászt.-hangomban semmi irónia, vagy viccesség nincs, közönyös, tényközlő, majd vállat rántok, és csendben maradok, mintha nem lenne mit mondanom. Valójában túl sok mindenről kellett volna beszélni, de nem éreztem még magam ahhoz eléggé nyeregben ivás terén, hogy egyből nekikezdjek. Mikor újra tölt, a pultra csapom a poharam és miután végigcsúszik torkomon az alkohol, visszateszem a poharat. -Hosszú vagy rövid verzió kell?-érdeklődöm, majd én is elhelyezkedem, és tekintetem a pultosra siklik, figyelve, mi a frászért rendezkedik úgy, mintha az angol királynőt várná.-Maggie kikapcsolt, majd miután kis híján megöltem, kiderült, hogy terhes. Ez így elég rövid és lényegre törő volt?-érdeklődöm, egy-két fontosabb részt kihagyva, kezemmel megdörzsölöm arcom, és megrázom a fejem. Amikor az ember egyszerre örül valaminek, és egyszerre tart valamitől, az nem a legjobb párosítás.
Az utóbbi időben nem igazán történt semmi említésre méltó a napjaimban. A megszokottaktól eltekintve, persze. Minden szuper, illetve kissé unalmasan monotonszerű is volt körülöttem, egészen Stefan nagy bejelentéséig, aki hirtelen úgy döntött, hogy maga mögött hagyja Mystic Fallst és New Orleans-ba költözik. Hogy mi a fene üthetett bele, azt elképzelni nem tudom. Illetve, ha jobban belegondolok, sejtem... Na mindegy, ő tudja, az ő élete. Majd visszajön, ha honvágya támad. Ezuttal úgy döntöttem inkább gyalog teszem meg az utat a Grillig. Úgyis inni megyek. Az ivócimborám valószínüleg már megérkezett. Nem is tudom, mikor láttam Enzot utoljára. Mintha egy évtizeddel ezelőtt lett volna, olyan régnek tűnik. Ekkor eszembe jut, hogy a visszatérése óta nem láttam őt. Borzalmas barát vagyok, elismerem. A bejárati ajtó kicsapódik, én meg besétálok rajta, mint a nagyok. Egyenesen a pult fele indulok, ahol rögtön ki is szúrom az ivócimbimet. Elvigyorodom a magasba emelt pohara láttán, majd egy bólintással intek neki. - Ahogy te is- teszem hozzá vigyorogva, miközben helyet foglalok mellette. Tósztja hallatán nem kicsit lepődtem meg, de végül kézbe vettem az előttem levő általa teli töltött poharat és lecsúsztattam annak tartalmát a torkomon. - Na mesélj. Miről maradtam le? - Kérdezek rá pszihológushoz hasonló stílusban, közben kényelmesen elhelyezkedve a bárszéken, mintha az minimum egy fotel lenne. Abban egészen biztos voltam, hogy történt valami.. csak abban nem, hogy micsoda. Hirtelen Maggie jutott eszembe. - Amíg azon agyalsz, hogy mivel kezdhetnéd, én töltök - mondom, majd újra is töltöm a poharainkat.
Az elmúlt napok "kellemes" emlékei ellensúlyozására szükségem volt egy italra. Vagy inkább sokra. Viszont kétlem, hogy az éjszakát így a családi ház ölelő falai között akarom majdan eltölteni. A pulthoz sétálva kérek egy üveg töményet, két pohárral. Sejtésem szerint hamarosan felbukkan az ivócimborám is. Addig viszont töltök magamnak egy pohárral, és körbenézek a bárban. Túl rég ücsörögtem itt egyedül. Legutóbb volt egy szőkeség személyiben némi társaságom, de rá már azt hiszem nem számíthatok. Pedig a vére aztán igazán zamatos volt. -Te még élsz?-vonom fel a szemöldököm, mikor az említett személy elhalad az asztal mellett, mire elégedetten bólint. Félresikerült terv volt az akkor, és az alkohol homályában úszva úgy tűnt, ő már nem él. De nem hiszem, hogy emlékezne rám. Ha meg igen, akkor sem sokat számít. -És te is.-nézek az ajtó felé, ami kivágódik Damon előtt, és magasba emelem a poharam, hogy a megbeszélt helyen és időben, ivásra készen lennék. Töltök a másik pohárba is, és a velem szemben lévő helyre tolom, hogy ha megérkezik, máris kéz közelben legyen az ital. Szinte hasogat a fejem, ha csak arra kell gondolnom, hogy mi történt az elmúlt egy hétben. Vagy az elmúlt pár hónapban. Egyik vödörből a másikba léptem, és mind tele volt rendesen olyan dologgal, ami nem elég, hogy büdös és ragad, még levakarni is nehéz volt. Az életem most pontosan ehhez hasonlított. -Igyunk arra, hogy ihatunk. Másra nagyon úgy sem lehet manapság.-bár ő jóval le van maradva a dolgokban, azért nem terveztem minden bajom a nyakába zúdítani idő előtt. Ráérünk arra még. A második ital is lecsúszik torkomon, mintha víz lenne, majd újra töltök. Ami hiányzott az életemből, az most pontosan ez volt.
A legjobb mentorom volt. Az élet mellett természetesen. Tatia Petrova rám bízta a legféltettebb titkait, megosztotta velem azt, hogyan él ő, és míg nem voltunk kénytelenek megválni egymástól, tökéletesen érvényesítettük akaratunkat együtt. Mondhatni, ketten együtt képesek lettünk volna előidézni egy apokalipszist is. Önmagunk hibáján kívül történt, hogy le kellett mondanunk erről. De nem felejtettem el egyetlen leckét sem. Nem véletlenül ő a legjobb barátnőm a mai napig. Nincs hitem másban, csak ebben az egyetlen emberinek nevezhető kapcsolatban, hiszen a barátság túljut minden fizikai és szellemi korláton, legyünk bárhol, bárkivel és bármikor. Ahogy a férfi felpattant, bár meglehetősen higgadtan tette, legalábbis próbálta megtartani ezt az álarcot... eleinte nevetni akartam. Tényleg nem tudták, kivel húznak ujjat. Hónapokon keresztül tarttott fogva egy beteges emberi doktor, különböző vámpírmérgeket fecskendezett a testemben, és egyszer sem sírtam, egyszer sem könyörögtem az életemért, pedig piszkosul fájt, ahogyan a szerek marták az artériákat, ahogyan elérték a szívemet... halált váltottak ki. De vámpír lévén számomra ez semmit nem jelentett. - Miau - reagáltam csupán ennyivel a vérfarkas férfi szavaira, utánozva egy mindenre kész macskát. Már a nevét sem tudom, nem volt túl lényeges információ számomra, valószínűleg Adélaide-ét sem tudnám, ha nem bukkanna fel újra és újra az életemben. - Nagy tehetség kell ahhoz, hogy az én romlotságomat valaki kiszagolja - vontam fel mindkét szemöldökömet bambán. Hangomból csöpögött a gúny. Tényleg, mintha bármit is megpróbáltam volna elrejteni magamból. Ellenük tudnám fordítani a saját fegyvereiket is, de egyelőre túlontúl érdekel, vajon ez a trió mire is képes ellenem. Vagy mit forralt ki. Ezt talán még meghallgatom. Felőlem utána bármilyen tettek mezejére léphetünk. A boszorkány volt számomra az est fénypontja. Legalább egy normális lény ül az asztalnál, aki nem rendelkezik elviselhetetlen szagmintával, és még az arca is egészen türhető. Meglep, hogy vérfarkasok szolgálatába állt. - Valószínűleg te leszel a bérgyilkosuk - vigyorodtam el szélesen, bár hangom enyhén túlzó volt. Adélaide nem adná át másnak a piszkos munkát, bár nagy gyávasággra vall, hogy nem egyedül jött ellenem. - Vagy a hátvéd? Nem teljesen mindegy? Ki akarják használni a természet adta képességeidet az önző céljaira - sóhajtottam fel lemondóan. A banyában még van némi reménységem. Maximum annyit veszítek, hogy visszaolt, és akkor egyedül maradok. De akkor még izgalmasabb lesz a színdarab. - Na, mivel kezded? Némi verbéna a nyakba? Egy kis vérfarkasharapás, drága Adélaide? - kérdeztem tőle nagyra nyílt szemekkel, majd végignyaltam alsó ajkamat. Csak arra emeltem fel a fejem, ahogyan a társaság férfi tagja elhagyta az asztalt. Tekintetem nem követte őt, de én magam is felálltam, és a boszorkányra pillantottam. - Nos, kedvesem. Tudnék kettőnknek egy nagyon izgalmas játékot. Adélaide, szeretsz fogócskázni? - kérdeztem ezúttal már a vérfarkastól egy széles mosoly kíséretében, és szemöldököm kecsesen emelkedett meg. Valószínűleg nem is sejtette, miről beszélek.
Fel tudtam volna robbanni a dühtől, ami bennem tombolt, de tudtam, hogy nem éppen a legjobb helyszínen vagyunk hozzá. Lehet, hogy már a záróra közelít és egyre fogynak az emberek és lassan az alkalmazottak is eltűnnek, de akkor sem kellene éppen itt egymás torkának esni, mert akkor azt hiszem, hogy nem maradna holnapra semmi sem és még a végén Thadeus lehúzhatná a Grill rolóját örökre. Mert az egyszer biztos nem lenne szép látvány, ha itt ténylegesen darabokra téphetném. Egyrészt, mert sosem becsülöm alá az ellenfelemet és tudom, hogy neki is megvan a maga ereje, de pontosan ezért lenne kemény küzdelem. De azt hiszem valami biztosítékként szerepel a boszi erre az esetre is, hogy ne essünk egymás torkának, ha pedig mégis ne tomboljunk túlságosan. - Akkor pontosan tudod, hogy milyen érzés. Talán még arra is emlékszel, hogy milyen, mikor elragadják az utolsó embert is mellőled, vagy az is lehet, hogy az még csak most következik nem tudhatom, de ne mondd azt, hogy nem akarnád megbosszulni, ha nem tudnád ki tette. - Elhiszem, hogy mindannyian sokat veszítettek és hozzájuk képest én egy pólyás kisbaba vagyok, aki apró problémákért nyavalyog, amiknek nincs is jelentőségük. Elveszítettem valakit, ők pedig többet, hiszen sokkal régebb óta járnak-kelnek. Én még gondolat sem voltam, mikor ők már elveszítettek valakit. Ebbe így belegondolni azért egy kicsit szomorú. - Hát én már kezdem unni, hogy itt ücsörgünk, szóval részemről bele is kezdhetünk a helyzet móka részébe. - Nem akarom tovább bámulni Milena öntelt képét. Olyan szívesen végigkaparnám.. Aztán, mikor begyógyult óvatosan lenyúznám az arcáról a bőrt. Nem is igazán azért, hogy fájdalmat okozzak neki, hanem ezzel boldoggá tegyem önmagam. Míg ő szenved addig az én lelkem szaltókat dobál. Kíváncsi vagyok, hogy milyen messze kell elmennünk, hogy megtörjük, hogy a végén már elhullasson egy őszinte könnycseppet. Mert addig én nem szándékozom megállni. Senki nem állíthat meg.. Muszáj maradandó nyomot hagynom benne, ahogyan ő tette azt velem.
btw i'm adélaide not adélaida! xd || [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem értettem, mi a fenét csinálok én itt tulajdonképpen, s ami itt tartott, az csak a fizettség volt, amit Thadeus ígért nekem. De már az is sok volt, hogy két farkassal meg egy vámpírral kell egy légtérben léteznem. Lehet, hogy lett volna jobb dolgom is, de most az a jobb dolog nem akad, s nem sürgetett, csak figyelmeztetett arra, hogy éber maradjak a beszélgetés minden pillanatában. Megmagyarázhatatlan módon elnevetem magam, s kivételesen nem tudom visszafogni magam. -Drága bogaram. Mit gondolsz, hatszáz év alatt még senkit nem vesztettem el, aki számított volna?-nézek a kisfarkasra, majd gúnyos mosolyt virítok vámpír felé, hisz azért ha ezt tette, nem érdemel hátba veregetést, de nem én leszek az, aki elmondja, hogy kinek mit kellene éreznie, vagy mit sem. Megvolt a magam baja, a magam keresztje, az övéket nem állt módomban sem cipelni, sem megismerni a kelleténél részletesebben. Őszintén, én is tisztázni akartam, hogy mi a beszélgetés tárgya, amiért én itt voltam, így a becses társaság férfi tagjára néztem én is, várva némi magyarázatot. Az ilyen helyzetektől akartam megmenekülni, most mégis egyik kellős közepébe cseppentem, s ahogy a férfi kirohan magából, kiadva a véleményét, felemelem a poharam, mielőtt azt is lesöpörné az asztalról haragjában, s belekortyolok az italba, a poharat erőteljesen az asztalra csapva a művelet végén. -Legközelebb dupla ennyit fizetsz az ilyen kis színdarabokért, mert egyenlőre nem értem, nekem ebből mi hasznom lehet. Egy kislány a gyászával, meg a huszadik tucat vámpírnő, akit megharapnak, átváltoztatnak, és jobb mókát nem talál, mint a gyilkolás. Ő megkapta a bosszúját, őt meg ha valóban megharapta meghal, azon én sem tudnék változtatni.-adok hangot véleményemnek, a nőre és a farkasra nézve, majd Thadeus-ra emelem a tekintetem, és összecsapom magam előtt a kezeim, majd ölembe ejtem őket, és arcomra bájos mosolyt varázsolok. Ha már mindenki véleményt fejteget, én miért ne tenném? -Szóval unatkozunk még egy sort, vagy megtudjuk végre, mi a csoportterápia oka?-érdeklődöm kicsit fennkölt hangon, továbbra sem zavartatva magam, arcomon egy furcsa arckifejezéssel, mely egyszerre ironikus, unott és érdeklődő.
Amennyire csak lehet, igyekszem már pusztán a jelenlétemmel nyugalmat erőltetni Adelaidára, a boszorkány indulatai ilyen téren semlegesek, a vámpír pedig elég ha csak a fizikai erőfölénnyel van tisztában, nem érdemes már a bárban fenyegetni. Első körben úgyis a tárgyalás, és a leleplezés a cél, a fizikai konfliktus majd a későbbiekben jön. Reményeim szerint. A Grillben ugyanis nem akarok vérontást, nyílt harcot, akkor egy életre elásnám magamat, és a terveimet. Adelaida azonban fiatal, bosszúszomjas, ezért hoztam a boszorkányt, hogy legalább a kezdeti kedélyeket csillapítsa, amennyire lehet. Természetesen nem úgy, hogy mindenből kimarad, ezért időnként rá is sandítok, hogy remélem tudja miért van itt. Éppen ezért meglep, amit tőle hallok. - Nem. Te azért vagy itt, amit megbeszéltünk. – Szögezem le, nem fogom hagyni, hogy már innen visszatáncoljon. Ingerült ugyan nem leszek, ám nem szoktam meg, hogy szövetségeseim egy előre eldöntött ügy kapcsán újabb feltételeket szabjanak. A vérfarkas és a vámpír kettősére tér vissza a tekintetem, csakis abban tudok helyt adni a boszorkány megszólalásának, hogy a lényegre vagyok kiváncsi, első körben a vámpír védőbeszédére. Ha nem lesz ilyen, és arrogánsul vagdalkozik, azzal elismeri, lett volna miért felelőségre vonnunk. Vonnunk, többesszámban, hiszen Adelaida mellett állok, és tudom, fordított helyzetben megtenné. Legalábbis merem remélni, hogy ennek a mai találkozónak nem én vagyok a tétje, nem jött rá senki a valódi tervemre, hogy csapdába csaljon. A vámpír szavaira már látom, hogy igazunk volt. Úgy kezel minket, mintha holmi bolhák lennénk a fenséges hajában. Erre már rámarkolok az asztallapra, és nehezen fogom magam vissza. - Milena... ha egyátalán ez az igazi neved. Sejtettem, hogy kiszagoljuk, romlott alak vagy. Lehet, hogy a kislány csak megharapott, és még mindig élsz. Ne aggódj, meglesz a mulatságunk, és hidd el, cseppet sem fogunk... hogy is fogalmaztál? Unatkozni.. – Utálkozva vonom le róla a tekintetemet, a hely lassan kiürül, nagyjából záróra környékére kérettem oda őket, a pincérek buzgón terelgetnek mindenkit kifelé. Meghagytam nekik, hogy ha csak a mi asztalunk marad, akkor ők is lépjenek le, majd én bezárok. Az utóbbi időben higgadt személy benyomását keltettem, de ott nyugszik bennem a kék nemesi vér, amely nem tűri, hogy igazságtalanság üsse fel a fejét. A vért vérrel mossuk le, és őszintén teszek rá, ha emiatt Adelaidát a saját szintjére húzná le. Miután én is azért vagyok a városban, hogy bosszút álljak, ha a valaki, hát én megértem a farkaslány indokait.
Szeretném megtudni, hogy Kyan mit gondol erről az egészről. Rólam, Thaiföldről, hogy itt hagytam, hogy most visszajöttem, hogy minden megváltozott, hogy itt ülök a grillben és ugyan nem tudja, de rá várok, mióta hazatértem minden egyes nap. Semmit sem tud, mégis mindent. Csak ezekben a helyzetekben kérem azt, hogy tudjak olvasni a gondolatában, máskor nem, mivel semmi közöm hozzá, amit elmond, csak az tartozik szerény személyemre. Viszont most minden megváltozott az elmúlt években. Semmi sem olyan, mint régen és nem tudom, hogy vissza akarom- e csinálni. Nem tudnék újból a legjobb barátja lenni, már akkor is édes kevés volt ez számomra és a távolság ahelyett, hogy lehűtött volna, csak felpezsdítette a szerelmem iránta. Vajon mi történt vele, míg távol voltam? Bejött a zenei karrierje, zenél még egyáltalán? Hiszen mindig is az volt a nagy álma! Attól féltem a legjobban Thaiföldön, hogy legközelebb már csak majd a tévében látom Kyant, sehol máshol. Nem akarnék úgy élni, fájna. Talán el is feledne. - Talán igazad van, de nem, nem volt jó kint. Azt hittem minden tökéletes lesz, ám sehol semmi – húzom el a számat. Szíven üt, amikor azt mondja, hogy ha tovább maradtam volna kint. Ugyan lehet, ezt nem úgy érti, ahogy én értem a szájából. Biztosra veszem, hogy ez a találkozás mind a kettőnk számára ugyanolyan kellemetlen. Már egyáltalán az, hogy látjuk egymást, de még az is tetézi a dolgokat, hogy leült velem beszélni, valószínűleg mindössze puszta udvariasságból. A régi idők elmúltak és az új kezdet kínkeserves számomra. - Hát igen, elkerültük egymást – mondom feltartva a két kezem. Szándékosan nem szólok egy szót sem az üzenetről, míg Ő sem teszi. Tudom, hogy megkapta, nem létezik, hogy nem. Csupán kedvesnek akar tűnni, mint máskor is, amikor velem van. Nem tudom, hogy mit kellene mondanom vagy gondolnom erről az egészről, próbálom a legjobbat és nem összeesküdési elméleteket gyártani a fejemben, pedig ahhoz lenne a leginkább kedvem. - Ha itthon vagyok elég kellemetlen neki és nekem is, hogy idegen férfiak járkáljanak a házunkban, akik mindössze azért jöttek, hogy megdugják anyámat és még fizetnek is érte – magyarázom neki a dolgokat az én szemszögemből. Sosem örültem, hogy az édesanyám prostituált, de ezen nem lehet változtatni. Mondhatni, hogy imádja a munkáját, a saját bevallása szerint tisztességesen keresi meg a pénzét. Ez is munka, dolgozik érte és nagyon is jól keres vele. Ugyan nem keres annyit, mint édesapám, de ahhoz neki is kellene alapítania egy céget, amely kihat az egész világra. - Ja igen – mosolyodom el, s kissé kínosan el is nevetem magam. Kyan mindig is utálta, hogy dohányzom, a tüdőm sem szereti, de én elvagyok vele. Tudom, hogy nem viccből vagy jófejségből jegyezte meg, de nem is akart szemrehányó lenni. Talán valahol a kettő közt. - Semmihez, lézengek egy kicsit, élvezem, hogy szabad vagyok. Talán évvégéig, aztán neki kezdek az egyetemnek újból, de valami emberibb szakot választok, amivel tudok a környéken is érvényesülni. Márr nem tervezek innen elmenni – vázolom fel a terveim nagyjából. Tényleg jó lenne a környéken maradni, ám nem tudom, hogy mennyire fog összejönni. Túl jól ismerem magam. - Hát elmehetek, ha gondolod – úgy válaszolok, mintha egyáltalán nem izgatna a dolog, s félvállról venném. Pár perccel ezelőttig ugrálva ordibáltam volna az igen szócskát, de az óta a pincérnő mondott valami olyan, amitől a plafonra tudnék mászni. A barátnő szótól mindig az őrületbe lehetett kergetni. Ha Kyan nem szingli, nincs túl sok keresnivalóm ott. – De akkor neked ezek szerint még megmaradtak a zenélőős terveid.
Jeremy már évekkel ezelőtt is tudta, hogy nálam a kemény hatásfok játszik csak igazán, azt szinte csak simogatásnak érzem, ha csak úgy tessék-lássék tombol bennem. Nyugodtan engedje el magát, hiszen mi történhet? Eltöri a karomat? Fáj ugyan, de csak az élvezetet növeli, hiszen úgyis begyógyul, viszonylag gyorsan. Nem hiszem, hogy így visszatérve a halálból, vérhiányosan, minden szükségletemre kiéhezve, hogy évek óta nem láttam a pasimat az előjátékkal kellett volna szöszölnünk a grill mosdójában. Lesz még bőven időnk összebújni, játszani a cukikat, csak annak köszönheti, hogy nem téptem le róla a ruhát, hogy ki is kell még mennünk innen, és lehetőség szerint nem úgy, mint a csövesek. Mondjuk akinek egy kis füle van, és a közelben ült, úgyis hallotta. Erre mondják azt, hogy ötperces gyorsmenet, a gyorsan felszabaduló energiák azonban engem is csak tovább tüzelnek, és ahogyan végeztünk, mintha az ő tekintetében is ezt az újraéledő vágyat látnám égni. Most csupán sebtiben fogást találtunk a másikon, összességében bemelegítettünk. Meg sem nagyon próbálom visszafogni a sikolyomat, összeszorítom a combjaimat, mintha valami szüzike lennék, tudom, hogy ezt imádja, és nem sokkal később csatlakozik hozzám az élvezetek birodalmában. Ráborulok a vállára, hogy hatalmasakat zihálva pihenjem ki magam, vádlimmal a hátsóját simogatom hálásan. Elméletileg lélegeznem sem kéne, hiszen vámpír vagyok, halottként nincsenek kötelező életfunkcióim, ám a vér áramoltatja az oxigént is, így a tüdőm is normálisan működik. Felpillantok rá, hogy a tenyereimbe fogjam az arcát, ezúttal harapás nélkül csókolom meg, hogy majd kibontakozzunk egymás karjaiból. Ledobott farmerem zsebéből egy papírzsepit veszek elő, hogy legalább minimál tisztálkodást eszközöljek. Amint készen vagyok, hallom, hogy hasonló megfontolásra jutott, mint én magam. - Hol laksz most egyátalán? – Kérdezek vissza, és megtapogatom a hajamat, annyira nem is pirultam ki, hogy csatakos legyek, a lábam között is bírnám még a tempót, de ne hívjuk fel most magunkra a figyelmet. Kutyafuttában magamra kapkodok mindent, kész csoda, hogy nem gombolok félre gombokat, aztán bólintok, mehetünk! Kilépünk a grill mosdóján, pár vizslató tekintetet leszámítva semmi extra. Ezek szerint a zene csak elnyomta a történteket, és volt olyan szerencsénk, hogy pont ebben a pár percben senkinek nem kellett annyira mosdóra szaladni a pasik közül, hogy fel is tépje a zárt ajtót. Bezzeg ha a lány mosdót céloztuk volna meg! Kézen ragadom, és már fokozott erővel süvítek ki vele az ajtón, a vámpír gyűrűm véd a naptól, Emily bűvereje még mindig benne lapul. Kérdőn nézek Jeremyre, hogy na most merre?
[You must be registered and logged in to see this image.]Szenvedtem az első pár hétben miután megtudtam, hogy Hazel fogta magát és elfutott egy jobb helyre azért, mert az volt az álma. Legalább annyit mondhatott volna, hogy fakabát, legalábbis én ennyit biztosan mondtam volna, de már nem tudom. Szörnyen éreztem magam, és akkor jött az a remek ötlet, hogy menjek el bulizni és ne figyeljek semmire. Így sikerült buknom egy félévet az egyetemen, ami mondjuk annyira nem szörnyű csak elfelejtettem beadni pár dolgozatot, de ez mára már meg van oldva. A drága tanárok megtalálták hirtelen a beadott papírokat és osztályelsőként fejeztem be. Hogy ebbe volt-e némi beleszólásom? Természetesen. Ez volt az első dolog, amit vámpírként tettem. Pár hónapra rá persze. Eleinte nem értettem mi folyik körülöttem, bennem, de minél több időt töltöttem el vámpírként nem törődve a kötelezettségeimmel annál jobban éreztem magam. Még Hazelt is sikerült valamennyire kiráznom a fejemből, bizonytalan időre, mert néha napján előjöttek az érzések s bár könyörgött a vörös bögyös, hogy kapcsoljam ki az érzéseimet és adjam át magamnak az érzésnek, de ez nem történt meg. Pedig gondolkodtam rajta, tényleg, és szerettem volna, de egy apró részem mindig abban reménykedett, hogy ez a lány, aki most előttem ül még mindig ugyanolyan gyönyörűen, meggondolja magát és visszatér hozzám. Ez most megtörtént, de akkor miért érzem ezt a hatalmas űrt? -Szerintem nem lett volna gondod a nyelvvel, csak kicsit gyakorolnod kellene. Amúgy meg mindent meglehet szokni, csak idő kérdése. Talán, ha több ideig maradsz kint, akkor… - vállat vonok. Nem tudhatom min ment keresztül, és nem is akarom, mert akkor csak erősödik bennem a lelkiismeret-furdalás, amiért nem mentem utána. Szerintem ez volt a saját gyászolásom, mindenki máshogy vészeli át azt, hogy ha a legjobb barátja lelép. Kényelmetlen ez az egész hiába próbálok úgy viselkedni, mint Thaiföld előtt, nem megy. Egyszerűen nem vagyok ugyanaz az ember, aki akkor voltam mikor elvesztettem Hazelt. Azóta rengeteg idő eltelt, megerősödtem és átváltoztam. Már nem vagyok egy ártatlan személy, aki az énekléssel foglalkozik. Egy gyilkos is vagyok. - Ennyi ideje vagy itthon és még nem találkoztunk? – hitetlenkedtem állszenten. Természetesen pontosan tudtam mikor érkezett vissza, csak egyszerűen fájó lett volna látnom. Így is nehezen állom meg a kísértést a puha nyakának vonzásában. Nagyot nyelek és elkapom a tekintetemet. – Miért nem fogadhatja otthon a klienseket? – emlékszem kiskoromban Ő volt a legmenőbb néni, mert mindenki hozzá járt. Egy időben pár osztálytársam is odajárt hozzá, míg nem lett barátnője. - Rendben, akkor máris hozom. – egyre szélesebb mosollyal az arcán nézett hol rám, hol pedig Hazelre Angela, majd miután megkapja a kérdésére a választ ringó csípővel már el is tűnt mellőlünk. Nagyot sóhajtottam és beleszagolva a levegőbe megcsapott az a tipikus bűz, amit Hazel nyugtatónak tart. – Látom még mindig megtartottad a káros szenvedélyedet. – jegyzem meg óvatosan, nem ítélkezve, hiszen én sokkal rosszabb dolgokból táplálkozom. - És most mihez fogsz kezdeni? – érdeklődöm. Szeretném azt hallani, hogy itt marad bár egy másik szempontból nézve nem biztos, hogy jó lenne. Még mindig fura nekem ez a vámpírság, és nem szeretném, ha áldozatául esne ennek az egésznek. – Hamarosan lesz egy nagyszabású fesztivál, lenne kedved elmenni? Fellépő leszek.
Kezdőlap
