Kissé nehezemre esett komolyan venni ezt az egész szituációt. Voltam már nehezebb helyzetben is, nem ők fogják megváltani a világot. Ráadásul momentán van nagyobb bajom is annál, hogy ezek itt hősködnek és képesek bármit megtenni, hogy a drága kis vérfarkas végre elégtételt vegyen. Elég nagy büntetés számomra az is, hogy Maxfield miatt csupán vámpírokból vagyok képes táplálkozni, ami nagyjából olyan, mintha kannibál lennék. Nem, ez még annál is borzalmasabb. Szóval vagy most rögtön próbáljanak meg csodát tenni, vagy menjen mindenki a maga útjára, mert talán a kis vörös nem árulta el rólam, de baromira nem vagyok a türelem embere, és általában ha elfogy, akkor nem úgy kezelem, mint a többi naiv kislány, sokkal durvábban. De Adélaide ne tudná? Én magam is hátradőltem, közben felváltva figyelve mindhármójukat, de egy hajszál választott el attól, hogy ne vegyem elő a kis rúzsomat, és ne kezdjek el sminkelni, egyáltalán nem érdekelt, ki a másik kettő, milyen világból szalajtották őket, illetve hogy egyáltalán mi a franc bajuk van azon kívül, hogy Adélaide-nak néha lehet szerencséje is. - Imádom tisztázni a dolgokat - jegyeztem meg mellékesen, hangomban egy cseppnyi érdeklődés sem mutatkozott, hiszen mégis... ennek ugyan milyen vége lehet? Mint mondtam, én már megkaptam az élettől a büntetésem azzal, hogy nem tudok emberekből táplálkozni. - Eléggé szívszorító történet, igaz... Naevia? - kérdeztem a boszorkányt vigyorogva, miután a farkaslány befejezte az ecsetelését annak, mit is követtem el ellene. - Ajánlanám, hogy nekem is van ennél jobb dolgom, inkább menjünk el feltámasztani valakit, de azt hiszem, a két farkas unatkozna egymás társaságában. Vagy mégsem? - vontam fel a szemöldököm, a két említettre nézve, majd felsóhajtva pillantottam Adélaide-ra. - Nem érdekel, hogy mit akarsz tenni. Azt hiszed, hogy egy fikarcnyival is különb lennél nálam, ha a vérem mocskolná be a kezedet és a szent nevedet? Abban a pillanatban egy szintre kerülnél velem. A különbség csak annyi, hogy én imádok gyilkolni, de te... - sóhajtottam fel, majd ismét felemeltem a poharamat. - Hallgatom, hogy mégis mi a megbeszélés tárgya. Kíváncsi vagyok, minek a tisztázásához van szükség egy boszorkányra is - billent oldalra a fejem. A jelenlévők közül még a boszi tűnt a legnormálisabbnak. Bár talán ez előítélet azon okból, hogy a vérfarkasoktól hányingerem van.
Mindenegyes másodpercben, Bangkokban csak arra tudtam gondolni, hogy vajon hol van Kyan, mi újság vele, él- e még egyáltalán. Persze mindig nyomon követtem a közösségi hálókon, de nem fűztem a bejegyzései, képei alá kommentárt, illetve nem is kedveltem őket, de lényegében figyeltem Őt távolról, ha ezt lehet úgy nevezni. Mély depresszióba zuhantam a szülinapján, de egyszer sem vettem volna rá magam, hogy írjak neki, még csak meg sem fordult a fejemben. Túlságosan féltem attól, hogy nekem esne vagy ami még jobban fájt volna, hogy egy köszönömmel zárja le az egészet. Az utóbbi azt jelentette volna számomra, hogy már rég lezárta a kettőnk dolgait és új életet kezdett, amelyben már nem szán nekem semmilyen szerepet. Ez mindennél jobban fájt volna, és nem tudom mit kezdtem volna magammal. Csak teltek a másodpercek, a percek, az órák, a napok, a hónapok és az évek, mire összegyűjtöttem annyira a bátorságom, hogy hazajöjjek. Ám minden reményem szertefoszlott, mikor nem jött ki elém a reptérre. Kyan az életem, Ő jelképez számomra mindent, többet jelent nekem ez a srác, mintha szimplán csak a szerelmem lenne. Nincsenek szavak, melyekkel le tudnám írni a kettőnk kapcsolatát, amely mára már megszűnt. Most, hogy újra itt ül velem a Grillben eszembe jutnak a régi emlékek és beszöknek az elmémbe. - A nyelvtudás hiánya, mondjuk, már mostanra tudok annyit, hogy ellegyek, de az még mindig édes kevés – magyarázom halványan, s hamiskásan mosolyogva. A fő ok az Kyan volt, aki miatt hazatértem, de nem hazudok, mivel ezt csak szimplán elhallgatom, míg mondok egy másik nyomós indokot. Már hiányzott nagyon és élvezem ezeket a vele töltött perceket. Bármikor vége szakadhat és biztosra veszem, hogy csak udvariasságból ült le ide mellém, mintsem önszántából. Valószínűleg neki is ugyanolyan nehéz mosolyognia és velem beszélgetnie, mint nekem vele. Legalábbis remélem, és nem tévedek nagyot ezzel kapcsolatban. Ó bárcsak legalább egy napra visszagörgethetném az időt! Csak mosolygom, nem reagálok arra, hogy zavar- e az, ha leül mellém. Naná, hogy zavar, de ezt leszámítva nagyon is örülök neki. Vegyes érzéseim vannak, és nem tudom. mit tegyek, hogyan reagáljak sok dologra. Úgy érzem magam, mint egy elcseszett elmebeteg leányzó, akin már a pszichiáter sem segíthetne. - Körülbelül egy hónapja. Anyát különösebben nem érdekli a dolog, ismered, tudod, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Annyi változás van az életében, hogy már nem fogadhatja otthon a klienseit, nem nagy cucc. Minden olyan, mint régen – folytatnám tovább, de nem beszélek, elhallgatok. Anyámmal a kapcsolatom valóban olyan, mint anno volt, de minden más. Nem járok suliba, nincs itt Kyan, egyedül lézengek a semmittevésben. - Nekem ugyanaz lesz, mint Kyannek – válaszolom halkan. A pincérnő az elkövetkezendő mondatával teljesen kiborít. Nem, nem, nem és nem. Ez nem lehet igaz. Barátnője van. Elvégre mire is számítottam? Sosem volt köztünk semmi, titkon szerettem csak szerelemből, ugyan egy világ dől össze bennem másodpercek lefolyása alatt, de mégsem sikerült meglepődnöm. Számítottam erre, de nem akartam elhinni. Elrontottam mindent, életem legrosszabb döntése volt Thaiföld. Nem érdekel, hogy Kyan rühelli, ha rágyújtok, de megteszem. Az ajkaim közé szorítom a cigarettám és rágyújtok. Még ez sem tudja levezetni a feszültségem.
Bonnie számomra abszolúte a múlt. Szerettem, de még mennyire, elég hosszú ideig, a kapcsolatunk viharosan alakult, de nem a kettőnk hibájából, a gonoszság mindig elválasztott bennünket, vagy Silas, vagy Kai, teljesen mindegy, valami vagy valaki mindig közénk állt. Hiába szerettem alig adatott meg nekünk egy kis idő, én ezt semmiképp nem akarom az életem végéig játszani. Anna azonban még ha csak egy rövid ideig is, de meghatározó volt az életemben és tessék, útjaink már sokadik alkalommal keresztezik egymást, mi mást is jelenthetne ez, mint, hogy ezúttal ne hagyjam elveszni mellőlem? A vérivás gyönyöre nem tart túl sokáig, de a folytatás épp olyan jó dolgokkal ígérkezik, mint amivel kezdtünk. Az ahogy véremet vette teljesen beindított. Már semmit sem gondolok át ésszerűen, nem érdekel, ha ránk nyitnak, egyedül csakis Anna érdekel, a teste, a vágya..Az, hogy nem kell visszafognom magam külön öröm, tudom, hogy Anna nem egy törékeny porcelán és ez csak még inkább fokozza a vágyam. Felszisszenek a karmolásra, mire válaszul kicsit erősebben harapom meg azt a hideg, de puha bőrt a nyakán. Az ahogy minden előkészület, felvezetés nélkül térünk a lényegre nagyon is tetszik, sem a hely, sem az idő, de még a vágyaink sem engedik, hogy hosszan időzzünk a másik testén, erre még lesz alkalmunk, ohh, de még mennyire, hogy lesz. Ez a mostani egy egymásra találás, lényegében felvezetése annak ami majd ezután fog jönni, mert, hogy ennyivel nem érem be, az egyszer, de kétszer is biztos. A combjai közé fészkelődöm, de egy kis ideig csak ingerlem és nem adom meg neki azt a várt pillanatot mikor egyesülünk. Viszont én se sokáig bírom ezt a kínzó játékot űzni és mindkettőnk érdekében belé hatolok. Innentől már nem foglalkozom a hetyke melleivel vagy azzal az édes, kecses nyakával, minden lényegtelenné válik ahhoz képest amit lent okozok neki. Nem finomkodom, nincs óvatos dörzsölgetés, ingerlés, egyszerűen csak durva mozdulatok amelyek szinte azonnal a csúcsra juttatják, izmainak szorítása majdnem kifacsar belőlem mindent, de a fogaimat összeszorítva állom a sarat, hogy folytathassam a kemény döngetést, hallani akarom még azt az édes kiáltást, testének szorítására úgy vágyom, mint egy szomjazó a vízre. Ha lehetséges még gyorsabbra kapcsolom az iramot és igyekszem nem az Ő újabb beteljesülése előtt elmenni. A csók sem árulkodik most szerelemről vagy gyengédségről, egyszerű állatias vágy van benne, amitől felnyögök, épp abban a pillanatban mikor ismét meghallom a kiáltását és megérzem azt a kellemes szorongatást. Ezúttal már nem tartom vissza és én is követem a mennyekbe miközben ajkait veszem birtokba még erre a kis időre is. A csípőm még mozdul párat, de ebben már nincs különösebben erő, durvaság. Szinte kapkodom be a levegőt, mintha légszomj kerülgetne, a szívem vadul ver és csak úgy száguldozik a vér az ereimben. Kihúzódom belőle, hogy utána még egy csókot válthassak vele és aztán magamra kapjam a ruháim épen maradt részeit..öhmm..ami nem igazán sok. -Anna..öltözz! Haza megyünk! - Itt gondolok a házra amivel Matt-el osztozom egy ideje. Ki van zárva, hogy ennyivel beérem, ez jó volt kezdésnek, de nem tudtam betelni vele. Viszont semmiféle folytatást nem akarok ebben a mosdóban. A hálószoba más valamivel kényelmesebb és több lehetőséget is tár fel.
Csak bólintok, oké, nem érdekel most Bonnie. Visszatértem, egyetlen ember miatt, és az Jeremy. Anyám már továbbhaladt az úton, Elenáék aligha érdekelnek, Jeremy viszont a szerelem, olyan srác, akivel sok éven át együtt akarok még lenni, és ha ő nem is vámpír, majd csak kitalálunk erre valamit. Egyszer kért már arra, hogy változtassam át, de az oly régen volt, tapasztalatlan, fiatal kölyöknek hittem, azóta viszont férfi lett, vadász, olyan srác, akire szükségem van, s nem pusztán rövidtávú céljaimhoz. Ráadásul nem feltétlenül azért, amit most is művelünk, bár igen, tegyük ezt még jó sokszor. Lelkileg is illünk egymáshoz, megérti a butaságaimat, nem küld el, nem hagy magamra. Igazi jóbarátnak is tekinthető, akivel osztozni szeretnék akár az örökkévalóságban is. Vérből elég volt most csak annyi, hogy ne legyen tőle rosszul, s én is erőre kapjak valamicskét, most minden vágyamat kielégíteni akarom. Így szépen sorban elveszem, ami jár. Meglep, hogy ennyire vad, perverzitása, hogy vérre szomjazna ő is, ellenben igazán feltüzel engem is. Szinte végigkarmolom a hátát, nincsen helye a finomkodásnak. Az előjátékot elfelejthetjük, sem idő, sem igény nincs rá. Csak égni akarok, robbanni a karjaiban, hogy aztán végre együtt folytassuk, ami pár éve abbamaradt. Lesz még idő beszélgetni, terveket szőni, most az állatias ösztönök vegyék át a kontrollt. Nincs bennem félsz, gyorsan széttárom a combjaimat, magától értetődő jelét adva annak, hogy részemről semmi sem változott, még a halálnak sem volt jelentősége. Nem lehetünk most túl hangosak, de ha valaki bejön, hát isten az atyám, én széttépem, nem fogok magyarázkodni, az igézés még aligha meg olyan jól, mint régen. Ahogyan végignyalja a melleimet felnyögök, és magamhoz vonom, azonnal belém kell hatolnia, túl sokáig vártam. Ő talán élvezhette az életet, még nélkülem is, nekem erre nem volt lehetőségem. Nem érdekel most, hogy milyen felvezetéssel számolt, ezt most egyszerűen átugrom, és a lényegre térve mozdítom a csípőmet, hogy nekilássunk annak, amiért itt vagyok. Ez lett volna az eredeti tervem? Kétséges. Látni akartam volna, s beszélni, könyörögni, hogy ne küldjön el, most meg itt vagyok már ittam a véréből, s azt akarom, hogy velem jusson el a csúcsra. Ahogyan megharap, visszacsattintom én is a fogamat, szintén nyaki tájon, arra azért figyelve, hogy ne sértsem fel a vénáit, azért ne keverjük az élvezeteket. Belém csúszik, itt már a saját ajkamat harapom fel, mert önkéntelenül is felkiáltok, talán még nem hallották meg kint. A kemény húsdarab eléri azt a pontot, amely már pillanatok múlva a mennyekbe juttat, ilyen gyorsan még sosem értem el oda, és ez még csa az első volt. Bár tág vagyok, amennyire kell, összeszorítom a belső izmot, tudom, hogy szereti, ha feszes, és szűk a járat, a pasikat valahogy perverzitással tölti el a kislányos szex. A külsőmmel nincs gond, édes kis kamasznak tűnök, igaz, neki sincsen még túl macsó feje, de ez pont így jó. - Gyerünk! – Mormolom, s belefúlok a csókjába, átkarolva a nyaka körül a karjaimmal, hogy aztán még nagyobb kiáltás szakadjon ki belőlem, ahogyan ismét eljutok a csúcsra. Tudja, hogy nem kell velem finomkodnia, nem is teszi, szinte átszakad mindenem az erejétől, és ez pont így jó. Amennyire csak tudok, ráfeszülök, hogy pár pillanattal később reméljem tőle is a beteljesülést.
-Hidd el, hogy nem tenne olyat. Ismerem, lehet, hogy öntörvényű, de semmi oka nem lenne rá, hogy vissza küldjön téged. - Vagyis nagyon remélem, hogy nem lenne rá oka. Bonnie nem tenne ilyet ok nélkül. Én pedig semmiképp nem hagynám, hogy megtörténjen még egyszer, Anna-t nem akarom elengedni újból, lehet, hogy önzőség, de már kétszer elveszítettem, harmadjára már nem fogom. Mióta eltűnt az életemből gyökeres változáson estem át. Kicsivel több vagyok, mint az a srác aki a könyvtárban ülve próbálkozott többet megtudni a természetfelettiről..olyan ez már mintha nem is ugyanaz az ember volnék. Annyi minden történt azóta, hogy először láttam Annat..az akkori vágyam iránta most szinte teljesen eltörpül a mostanihoz. Az ahogy a vénáimból iszik teljesen megőrjít. Olyan érzés mintha összekapcsolódnánk, érzem a vágyát az éhségét, mindkét fajtájából. Ám az, hogy túl hamar abbahagyja másra késztet, megakarom kapni a folytatást, kicsit vadabban, érzékibben, valami olyasmit aminek nem kimondottan a vérhez van köze. Bár azzal sincs semmi ellenvetésem. Az, hogy kissé megharapom, hogy vér íze is keveredjen abba a csókba amit követelek tőle, már csak játék, kis izgatás, vágy fokozás semmi több. Szívesebben hallgatnám sikolyait, de ez nem az a hely ahol ez volna a legjobb ötlet. Így is meg van az esély arra, hogy bármelyik pillanatban benyitnak, na persze nem azért aggódom, hogy bármit is meglátnak, az nem érdekel, egyszerűen csak nem akarom, hogy félbe szakítsanak minket még azelőtt, hogy igazán belelendülhetnénk. A ruhák gyors megszabadulása után végre ismét bőr érint bőrt. Most már magam is szaporán veszem a levegőt, a mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed, a szívem majd kiugrik a helyéről ahogy igyekszik abban a tempóban verni ahogy a vérem áramlik most. A nyalakodás már csak annak a késleltetése ami elkerülhetetlen, szinte már fájdalmasan lüktet a férfiasságom, de nem akarok azonnal csökkenteni ezen az állapoton, még élvezni akarom az elém táruló látványt. A kezeim egy percig sem tétlenek, a simogatás hamarosan átmegy dörzsölgetésbe és apró csipkedésekbe, közben pedig tovább ízlelgetem a mellbimbóit, az emlékezetem nem csalt, épp ennyire volt édes, feszes és rózsaszín. Valami soha nem képes megkopni. Szívesen kínoznám tovább magam ezzel az élvezkedéssel, de Anna a tervembe gázol azzal, hogy szinte magához ránt a férfiasságom által. Felnyögök és egy pillanatra beleharapok a nyakába picit megcsípve ott a bőrt majd ahogy megérzem a forró, nedvességet a férfiasságommal is majdnem elélvezek, összeszorítom a fogam, hogy képes legyek visszatartani a kirobbanni készülő vihart. Csupán pár másodpercig várok majd a csípőmet előre lökve tövig belé csúszom és verejték csorog le a homlokomról. Ohh, hogy a az a... De nem jön ki semmi káromkodás belőlem pedig igazán kikívánkozik, egyszerre döngetem olyan erővel és hévvel amennyire csak képes vagyok és egyszerre tartom vissza az azonnali élvezetet. Semmiben sem segít az, hogy mennyire szűken fog körül, szinte présel, a francba is!! -Ohh..Anna..!! - Szinte csak suttogom az egészet mert annyi erőm sincs, hogy hangosabban kinyögjem ezt a két szót. Megtámaszkodom Anna két oldalánál és még nagyobb hévvel járok ki és be benne. Az egyik percben még a saját fogsoromat szorítom össze, hogy mindaddig kibírjam, míg el nem élvez, a másik pillanatban már keményen szájon csókolom, a nyelvem becsúszik a szájába, hogy ott is vadul tegyem a magamévá. A csípőm ütemesen teszi a dolgát, lélegzetünk összekeveredik és a tükör már nem adja vissza a látvány, a pára beterít mindent. Kész csoda, hogy még nem nyitottak ránk, de ezek után jobban is teszik ha nem nyitnak be!!
[You must be registered and logged in to see this image.]A vérszomj egyszerűen kikészített az első pár hónapban, bárkit és bármit képes lettem volna széttépni csak azért, hogy a finom nedvhez juthassak. Talán jobb is volt az, hogy Hazel nem volt itt, hanem kilométerekre, mert így esélyem sem volt bántani őt. Ez pedig végtelenül megnyugtat, most viszont, hogy tudom megint itt van Mystic Fallsba kissé félve nézek a jövőre. Mi fog történni, ha meglátom és megérzem szívének dobogását? Vérereiben csördülni az éltető elixíremet? Nem tudom, és próbálom én elkerülni az egész találkozást de tudom, hogy ez nem sokáig tarthat, mert… kicsi a város bárki bármit is mondjon. Hazel pedig túlságosan ismer ahhoz, hogy tudja merre kell keresnie, ha egyáltalán szeretne még látni mert biztosan megharagudott akkor, mikor nem mentem ki elé a reptérre. Szívem szerint kimentem volna, de nem tehettem, mert akkor elárulom magam és azt is, hogy az elmúlt pár hónapban azt vártam a legjobban, amit akkor írt. Hazajön. Hatalmas boldogság töltötte meg a szívemet mikor megláttam ezeket az apró betűket villogni a laptopom képernyőjén, a pulzusom az egekbe szökött és talán olyan boldog voltam, mint a nők vásárlás után. Mégis haragudtam, amiért egy ilyen üzenettel szúrja ki a szememet, talán ez volt az egyik ok, amiért lusta módon nem toltam ki a fenekemet a reptérre. A másik meg, hogy fellépésem van, amit nem mondok le olyan személy miatt, aki itt hagyott egy szó nélkül. Viszont mikor beléptem a Grillbe megcsapott a már jól ismert és szeretett illatja a lánynak, akit imádok évek óta és akinek még eddig nem mertem bevallani az érzéseimet. Nem volt kérdés, és nem is érdekelt, ha pofátlannak tart de fogtam magam és odamentem hozzá. -Mi volt a gond vele? Az időjárás, a nyelvtudás hiánya vagy maga az emberek jelenléte? – érdeklődtem mosolyogva, majd hátradőltem mikor azt mondta nem vár senkit. Így legalább nyugodtan itt maradhatok és egy kicsit beszélgethetek is vele, még akkor is, ha feszélyez a szívdobbanása. Szeretném belemélyeszteni a fogamat a selymes nyaki részébe, de nem tehetem, bármennyire bánt a tette. – Tudom, én is szeretem. Akkor nem zavar ugye, ha csatlakozom hozzád? – költői kérdésnek szántam, az előbbi mondatával kijelentette számomra azt, hogy nem zavarom tehát maradhatok, ha kedvem tartja. - És mikor jöttél vissza? Anyud mit szólt ehhez az egészhez? – kérdezősködök ilyen általános dolgokról, mert nem szeretnék belemenni semmibe. Mosolyogva néztem Angelara mikor kijött felvenni a rendeléseket. – Én a szokásost kérném, kevés jéggel, mert a múltkor túl vizes lett. – meséltem neki kissé megkorholva érte, de mindezt viccesen. - És neked mit hozhatok? – fordult a lány Hazel felé, fél szemét rajtam tartva. Istenem ez a csaj, idegesítő, mert az én drága vöröském egyik legjobb barátnője. – Merre van a barátnőd Kyan?– rám néz miután felvette Hazel rendelését, ha rendelt persze. - Valahol vásárolni, bár neked ezt jobban kéne tudnod. – mosolygok rá, majd fejet csóválva indul vissza a bárhoz. – Na, hol is voltunk?
Ahogy meglátom Kyant mindenféle gondolatok cikáznak a fejemben. Az emlékek, amelyeket együtt éltünk át, mint derült égből villámcsapás tódulnak a fejembe. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor eljött velem egyetemeket nézegetni a közelben és azt is felajánlotta az egyiknél, hogy átjelentkezik oda, ha azt az intézményt választom. Akkor nagyon lelkes voltam, ám egyre kilátástalanabbnak láttam a kettőnk helyzetét és már többé nem tudtam csak a barátja lenni. Valószínűleg életem legrosszabb döntését hoztam meg, amikor elhagytam Mystic Fallst és legfőképpen Kyant Thaiföldért cserébe. Ha itt maradok, akkor valószínűleg még mindig minden percemet vele tölteném és szorosabb lenne a barátságunk, mint valaha. Nem telt el úgy nap, míg a messzi Ázsiában voltam, hogy ne gondoltam volna Kyanre folyton folyvást. Annyiszor elhatároztam már magamban, hogy igen, én most hazatérek és minden rendben lesz, minden olyan lesz, mint az eljövetelem előtt, de nem volt hozzá elég bátorságom. Féltem Kyan szemébe nézni, minden bátorságom benne volt abban az üzenetben. Nem válaszolt rá és nem jött ki elém a reptérre. Akkor tört bennem össze minden reményem, ami idáig éltetett. Mostanra már csak egy magányos lány vált belőlem, aki úgy érzi, hogy elhagyták Őt végleg. De hát én vagyok a hibás mindezért, ha nem megyek el, akkor most minden rendben lenne. Vajon mik történtek a szeretett sráccal, míg távol voltam? Félő, már sosem tudom meg. Reménykedem, hogy egyszer majd megpillantom az újságokban, a TV- ben, meghallom a gyönyörű hangját a rádióban és majd akkor büszkén kijelenthetem, hogy én ismertem ezt a fiút, jobban, mint bárki más ezen a Földön. Olyan vágyálmokat követett mindig a zenei karrierjével kapcsolatban, amikért másokat talán kinevettem volna, mivel kételkednék a sikerükben, de Kyannek minden adottsága megvan hozzá. A tehetsége felett rendkívül jóképű, egyedi és vagány, amire szüksége van a show bizniszhez. A szívem ütemeket hagy ki, mikor meglátom, hogy észrevett és felém közeledik. Elnyomom a cigarettám és minimalizálom a köhögések számát, hogy ne tűnjek annyira bugyutának. Hihetetlen, egyszerűen nem gondoltam volna, hogy ide fog jönni hozzám. Azt hittem, amint meglát, vesz egy háromszázhatvan fokos fordulatot és amilyen hirtelen jön be, olyan hirtelen távozik is. De hát nem így történt, aminek örülnöm kellene, de nem tudok, mert csak arra a fullasztó hányingerre tudok gondolni, amit az izgalom okoz bennem. - Ó, szia Kyan – erőltetek egy halvány mosolyt az arcomra. Miatta jöttem ide mindegyes nap, mióta itt vagyok, de most mégis azt kívánom, hogy bár ne futottunk volna össze. – Nem olyan volt Thaiföld, mint amire számítottam, így újra itt vagyok – rántom meg a vállam. Tudja, határozottan tudja, hogy hazajöttem most mégis úgy tesz, mintha nem. Nem fogom felhozni az üzenetet és reménykedem, hogy Ő sem. – Senkit, csak beültem ide. Tudod, nosztalgia, szerettem ezt a helyet – mondom. Nem merek kettőnkről beszélni, úgy érzem egy igen felszínes csevej elé nézünk…
- Nagyon öntörvényű boszorkánynak tűnik, kétlem, hogy bárki is tudna rá hatni... Ha vissza akar küldeni, hát megölöd a kedvemért.. – Nevetem el magam, jelezve, hogy mindez vicc. Ha barátok maradtak, úgysem kérhetnék tőle ilyet, holott ezt a félezer évet mindig úgy éltem, hogy ha valaki nem volt túl szimpatikus, akkor az könnyen a függöny mögött találhatta magát. Rosszindulatú nem vagyok, szándékos gyilkosság megalapozott okok nélkül sem volt terítéken, a véletlenek egymásra gyakorolt hatása volt az, amely végül halottakat hagyott mögöttem. A lebukásveszélyt többnyire igézéssel oldottam meg, így nem tapad sokkal több vér a kacsómhoz, mint amennyi nagyon muszáj. Most már Jeremy is kemény vadász, na nem úgy, bár úgy is egyre inkább érzem. Lelkileg erősödött meg. Fizikálisan a képzésnek, és az ösztönöknek megfelelően teljesedett ki. Nem mondom, átlagos srácként is nagyon a kedvemre való volt, ám ha belegondolok, hogy mennyire odavághat, ha ilyen erős... Vámpír vagyok, cseppet sem törékeny, kell az, hogy ne kezeljen kislányként. Csakis akkor tudok normálisan kielégülni, ha pokoli szenvedély hajt belülről, s a partner is olyan, aki mellett nem kell finomkodni. Igaz, amit Jeremyvel eddig átéltünk, az inkább volt erotikusabb, romantikus scenario, most viszont semmi szükségem az előjátékra, csak akarom őt, ahogy vagyunk, természetes viszonyok között, őrült tempóra kapcsolva. Ebben a szellemben csapolom meg, elsősorban a csuklóját, azt jobban el tudja rejteni, ha majd tényleg kettesben leszünk valahol, és még mindig ilyen önzetlen, akkor a nyakából is szándékomban áll kortyolgatni az éltető nedüt. Egyből átérzem, hogy ereimben végigszáguld az az erő, amely már évszázadok óta összetart, s melyet jó ideig nélkülöznöm kell. Külön boldogító, hogy attól kapom vissza mindezt, akit szeretek, s úgy tűnik, viszontszeret. Kárpótolni akarom, tenni valamit érte, s miután nem nagyon tudom hogyan alakult az élete, miként segíthetnék, ezért a legegyszerűbb amit adhatok, az én magam vagyok. Ezzel én is kapok, elvenném, ami jár. Tudja már, hogy önző vagyok, és nem vagyok képes egyedül létezni, ezzel együtt fogad el. Csókunk vadul követelőző, ahogyan ő is megharap, végigszántok a hátán, felszínes sebet ejtve, nyugodtan félretehetjük évekkel ezelőtti énekünket. Ugyan ő nem utazik a vérre, most mégis az enyémet issza, csupán a buja vágy mentén haladva. Nem nagyon fog most izgatni az, hogy ki mit hall, viszont fel sem akarom magunkra hívni a figyelmet, így tettekben kell csillapítanom a hangok által most kényszerű mellőzést kívánó hangulatomat. Hátravetem a fejem, hogy most ő férjen a nyakamhoz, s majdnem elfelejtem, hogy némaságra vagyok kárhoztatva, a szám elé kapom a kezemet, hogy visszafojtsam a sikolyt, így csupán eszemet zihálásba kezdek, s áttérünk gyorsan a vetkőztetésre, hiszen minek várjunk? Egy szál semmiben kezdjük el újrafelfedezni egymást. A mosdó nem éppen a legalkalmasabb arra, hogy extrásabb pózban teljesüljön be a szerelmünk, így úgy vélem, a lényegre érdemes törekedni, ha már így alakult a helyzet. Ahogyan végignyal, és kényeztet, egyre hangosabban veszem a levegőt, átvenném én az irányítást, erre még nem nagyon hagy lehetőséget, nem mintha baj lenne. Később meglesz a jutalma! Annyira még képes vagyok, miközben ott lent simogat, hogy én is kissé előrenyúljak, és ráfogjak a férfiasságára a gyengédséget maximálisan mellőzve több ponton is megnyomom, hogy készüljön a harcra. Előrébb csusszanok, hogy meglegyen az egyensúly, és magamhoz illesztem, hogy végre bevezessem magamba, neki csupán a csipőjét kell használnia. Csak előre!
[You must be registered and logged in to see this image.]Eddig remekült megy az, amit kiterveltem. Sikeresen elkerülöm Hazel társaságát, nem futottam vele össze az utcán és az is nagyszerű, hogy a drága ismerőseim mind besegítenek abba, hogy elkerüljem. Csak lehet nem épp önszántukból, de ez már kit izgat, nem? Az egyik pozitív hatása a vámpírrá válásnak az, hogy megtudom igézni az embereket, azt csinálják, amit én akarok, ez pedig tetszik. Ettől függetlenül nem fogom kihasználni ezt a hirtelen jött hatalmat, többet érek kisebb lépésekkel. Nem akarom felhívni a figyelmet magamra, ráadásul azt sem tudni Mystic Fallsban mára már hányan isznak verbénát tea kiegészítőként. Utálom az ízét ennek a növénynek, de ő sem különösebben szeret engem arra már rájöttem, tapasztalhattam. Egy dolog viszont nagyon nem tetszik, mégpedig az, hogy unalmasan hosszúak a napjaim és még egy ideig azt tervezem nem hagyom itt a várost, már csak a szüleim miatt sem. És egy picit, valahol a szívem mélyén szívesen megnézném milyen is lett a legjobb barátnőm két év alatt. Sőt, több mindent megszeretnék tudni legjobban a miérteket, de ehhez az kéne, hogy végre elé tolom a képemet és kérdések tömkelegét teszem fel nekik. Igen, talán ezt kéne, de nem ma. Ma inkább egy nagy pohár esetleg üveg whisky lesz a beszélgetőtársam, esetleg egy hölgyeményt is beszerzek magam mellé és majd csinálunk valamit. Még az se lenne rossz, ha tudnék enni egy keveset belőle, nem szeretem a tasakos vért, meg az állatokból való táplálkozást sem. Nyuszi diéta kinek kell? Nekem nem. Így hát a Grillre esett választásom, ahová el is indultam miután felöltöztem, meg kicsit megigazítottam kisimult ábrázatomat. A hajam még mindig szanaszét, legalább az ne változzon. Némi állandóság kell az életembe. Nem siettem a Grillbe hiszen az idő végtelen számomra, nem kell sehová sietnem, és még az sem zavart, hogy elkezdett odakint csöpögni az eső. Szeretem nézni, ahogy a kövér vízcseppek lefolynak a körülöttem lévő házakon, leveleken, tudom is én még miken. Fél óra sétálás után odaérek az említett helyre, ekkor viszont ismerős illat csapja meg az orromat. Alsó ajkamba harapok, és oldalra fordítva a fejemet egyből szembe találom magamat Vele. Hazel. Rám néz, én is Ő rá. Elkerülhetetlen már az, hogy ne menjek oda hozzá. Sóhajtok. Intek a pincérnőnek, lazán zsebre dugott kézzel hatalmas lépéseket téve vánszorgok az asztalához. Érzem a szívének dobbanását, mintha látnám a vért, ahogy az ereiben táncikálnak. Ökölbe szorítom a kezem, ezzel megakadályozva a fogak és árulkodó jelek kijövetelét az arcomra. - Hazel… szia, hogy-hogy itthon vagy? – teszem az ártatlant, majd meg sem kérdezve ülök le vele szembe és várom a pincérnőt, hogy meghozza az italomat. – Vársz valakit? Akkor el is mehetek.
Két év alatt sem sikerült elfelejtenem az utat a házunktól a Grillig. Ez volt az a távolság, amit mindegyes nap kivétel nélkül megtettem. Suli után mindig beugrottunk ide Kyannel enni valamit, még azután is, hogy Ő leballagott. Emlékszem, amikor ott várt engem a kocsijának támaszkodva suli után, pontban, ugyanabban az időben a sulis napokon. Arcomra minden alkalommal egy hatalmas mosoly rajzolódott ki és egyszerűen alig bírtam megállni, hogy a nyakába ugorjak. Ha nem ismerne mindenki mindenkit Mystic Fallsban biztosan úgy tűnt volna, mintha egy párt alkotnánk, de ez sosem következett be. Bepattanok a kis telepjárómba, ami már közel 800 napja nem volt beindítva és meglepetten sóhajtok fel, mikor elindul. Feszengve vezetek el a Grillig és szállok ki a kocsiból. Nem vagyok éhes, még csak szomjas sem és egyáltalán egy fillér sincs nálam, de egyszerűen muszáj itt lennem. Mióta hazatértem mindegyes nap beülök a Grillbe és arra várok, hogy Kyan felbukkanjon. Nem érdekelne, hogy egyedül jön vagy valaki mással csak látni akarom. Nem mennék oda hozzá csak tudni akarom, hogy jól van. Nem jött ki elém a reptérre, amit egyáltalán nem csodálok, én sem mentem volna ki magam elé. Egy szó nélkül hagytam itt két évvel ezelőtt és egyáltalán nem érdekelt mi lesz. Önző voltam, el akartam tűnni és egyértelműen ez volt életem egyik – hacsaknem – a legrosszabb döntése. A hátsó boxokhoz sétálok és lehuppanok az egyik asztalhoz, ahol lehet dohányozni. Ez a rossz szokásom a mai napig megmaradt és nem tervezem, hogy valaha is le fogok róla szokni. Vajon Kyan még mindig Mystic Fallsban van vagy valami elkerülte a figyelmem és elment innen? Talán már az álmát éli az egyik nagyvárosban messze Virginia államtól és tőlem. Tőlem, aki kizárólag miatta tért haza, még ha nem is szeretett ott élni. Rágyújtok a cigarettámra és szüntelen a bejáratot figyelem. Nem egy alkalommal küldöm el a pincért azt hazudva, hogy várok valakit és csak akkor rendelek, ha ideér. Lényegében tényleg várok valakit, de az le se szar engem. Ha még érdekelném legalább annyira kijött volna elém a reptérre, hogy jól beolvasson nekem, még akkor is, ha abszurd ez a gondolat. Mélyen beleszívok a cigimbe és rezzenéstelen arccal figyelem az ajtót, amikor az éppen nyílódik. Egy hosszú, göndör hajú, ragyogó zöld szemű fiú lép be rajta. Köhögni kezdek a füsttől és úgy érzem, mindjárt megfulladok. Még nem készültem fel arra, hogy újra lássam.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 23, 2015 11:16 am
Lehet, hogy voltak kettőnk között hullámvölgyek, de megtudtam érteni mindent amit tett. Az anyjáért tette, és ha én lettem volna ilyen helyzetben szerintem hasonlóan cselekedtem volna. És igen, nem volt szép dolog, de átlendültünk rajta. És ha több időnk lett volna együtt, meg merem kockáztatni, hogy együtt is maradtunk volna. Anna mindig is annyira illett hozzám, hogy ezt miből gondolom? Jó kérdés, nem gondolkodom, csak érzem, hogy ez így van. Most hogy itt van pedig egyre csak úgy érzem nincs még minden veszve, már ha marad, mert kitudja, most lehet Happy van, de vérre volt szüksége, még szép, hogy engem keres meg, de hogy a folytatást Ő is elképzelte-e vagy csupán én? Majd kiderül. -Valószínű, hogy nem tudja, hogy itt vagy, de ne aggódj, nem hiszem, hogy visszaküldhetne, na nem mintha azt hagynám! - lehet, hogy Bonnie-val szerettük egymást, sőt még most is szeretem, de már semmi köze ennek az érzésnek a szerelemhez. Ha visszaakarná küldeni Annat, ahhoz nekem is lenne egy-két szavam. Annyi minden megváltozott, már nem vagyok az a srác akit félre lehet állítani vagy éppen csak eltolni az útból, hogy tehessék a dolgukat, betelt a pohár már régen. Elena-nak is megígértem, hogy Damon-nel nem lesz konfliktusom, na nem mintha ez azt is jelentené, hogy nem játszom karóba húzó Vladot amint felbosszant, lekezel vagy olyat tesz ami nem tetszik és egy cseppet sem emberi. Anna-nak nem eshet baja, többször nem hagyom, hogy elvegyék tőlem. A mosdóban végül sikerül meggyőznöm, hogy ez a legjobb döntés, én szívesen kínálom fel a vénáimat, annyit vesz el amennyit csak szeretne, ez ezerszer jobb, mintha egy gyanútlan emberre vetné magát, aligha tudott volna úgy megállni még mielőtt meghalt volna az áldozata. Én azonban más vagyok, meg tudom védeni magam ha elfajulnának a dolgok, na meg tudom mire számítsak, és bár régen volt utoljára, azért az érzés ugyanolyan hatással van rám, mint akkor régen. Bizsergek, felgyorsul a lélegzetem, a szívem olyan szaporán ver, csodálom, hogy még nem vergődött ki a mellkasomból. Mikor elengedi a karom szinte fizikai fájdalmat okoz a gyönyör elvesztése. Ám ahogy ráemelem a tekintetem meglátom azt az égető vágyat a szemeiben, bennem is ismét lángra lobban a parázs, testem minden porcikája követeli az enyhülést, főleg altáji pozícióban vannak legfőképp gondok, ott a legerősebb a követelőzés. Nem sokat segít az, hogy megcsókolhatom, mert ezzel robban minden és tudom, hogy ennyivel egyikünk sem fogja beérni, de ki nem szarja le? Nem érdekel, hogy egy mosdó kellős közepén vagyunk, akinek nem tetszik forduljon el! Sose a diszkréciómról voltam híres, nem most fogok egy csapásra megváltozni. Az agyam mintha kikapcsolt volna, nem gondolkodom, nem agyalok azon, hogy ez akár rossz ötlet is lehetne, nem, egyszerűen mindent félre söprök érdektelenségemben. Egyedül ami számít az az égető szükség, hogy megérintsem, hogy a testében legyek, hogy halljam a sikolyait ahogy meghozom neki a várt enyhülést, gyönyört. Ez mindennél fontosabb, mindennél. Ahogy közelebb ránt magához felmordulok, mint valami állat és kicsit erősebben csípem össze a bőrt a nyakán amit eddig lágyan harapdáltam, csókolgattam. A felsőm elvesztése csak még jobban feltüzel, forró a testem és kezeinek hideg érintése teljesen lázba hoz, úgy érzem hogy ebből soha nem lehet elég és, hogy ennél nem lehet már jobb...ohh, de még mekkorát tévedtem, te jó ég! Ahogy megszabadul a nadrágtól és a..basszus, a bugyijától is, úgy érzem elvesztettem a maradék józan eszem. A nyakam "becézgetése" szinte a tudatomon kívül marad, lehámozom magamról a nadrágot amilyen gyorsan csak képes vagyok rá és Ádám kosztümben simulok hozzá ismét és simítok végig a combján. A puha bőre olyan ismerős a kezeim számára, olyan ez, mint egy bejárt út, meg van az ösvény, az ismerős hely, azok a pontok amiket akár úgy ismersz, mint a saját tenyeredet. Teljesen lemeztelenítem most már, egy darab ruhaszövetet sem hagyok rajta, ne állja semmi az utamat. Végig csókolom a kulccsontjától lefelé a két melle közötti ösvényig majd lassan megnyalom a mellbimbóját és jólesően hümmögök, ennél már tényleg nem lehet jobb! Vagy mégis? Ajkaim közé veszem a kis csúcsot és szopogatni, nyalogatni kezdem ezzel is remélve, hogy az őrületbe tudom kergetni a lányt. Közben a kezeim sem tétlenek, ohh, dehogyis. Míg az egyik kezem az oldalát cirógatja a másik becsusszan a lábai közé és először csak a belső combját simogatom, de hamar magához vonz az Aranyközépút, végig cirógatom és felnyögök attól amit érzek, forró és nedves, basszus, hogy tudtam élni Anna nélkül?
A gigantikus korkülönbség ellenére Jeremyel értettem meg egyedül magam. Jó, ottvoltak Damonék, akik szintén vámpírok, és volt közös érdekeltségi kör. Hát jót átvertem őket, hiszen anyámat akartam kihozni, és a képükbe hazudtam, hogy Kathrine is a kriptában van. Na igen, én már tudtam hogy nem igaz, ám máshogyan nem tudtam volna rávenni őket, hogy segítsenek. Mégis Jeremy az, akivel jól elvoltam, hiszen megmaradtam annak a tininek, akiként meghaltam. Nem csoda, ha a külső vonzalom mellett megvolt a lelki hullámhossz is. Igaz, szemét dolog volt felhasználni őt, talán kissé későn jöttem rá, hogy kell ő nekem, nem csak mint eszköz, jók lehetnénk együtt. - Most is miattad jöttem vissza. Nem tudom, hogy Bonnie hogy csinálta, kereszte is tehetett volna. Az is lehet, hogy nem tudja, hogy én is itt vagyok. Visszaküldhet? – Rémülök meg, de nem, már nem vagyok szellem. Bármi is történt most, ismét vámpír vagyok, mintha John Gilbert meg sem ölt volna. Új életet kezdhetek, csak vigyáznom kell magamra. Vigyáznunk kell egymásra. Az most meg sem fordul a fejemben, hogy vámpírrá tegyem, ha már ilyen komoly vadász nem is biztos, hogy működne. Jobb, ha maradunk, ahogy vagyunk, legalábbis most. A mosdóban aztán némi viszakozás után döntök, hogy kész leszek majd megállni, így elveszem a felajánlását. Hosszú perceken át kortyolok, átadva a földöntúli kéjt, amely az első szúrás után következik. A vére igazán átitat erővel, s még melléteszem, hogy igéznem sem kellett. Ha nem is vagyok benne biztos, hogy szeret még, gondoskodna rólam, ez most mindennél többet számít. Eleresztem, hiszen megölni sem akarom. Napok kellenek, míg ismét erőm teljében leszek, ám a vágy amely az éhséget követi most szintén csillapíthatatlan. Érti a célzást, még csak pár percünk is van, nem fogom ezt most kihagyni. A csókja szó szerint vadító, imádom benne, hogy ennyire nem számol a következményekkel, hogy a következő pillanatban az egyikünk meghalhat. Akár én is, ha elragadja a vadászösztön, bármit belémállít. Bár... ez utóbbi akár most még jól is jöhet. Nem egy mosdóban akartam rá sort keríteni, de úgyis a lényeg a lényeg, nem? Magamhoz rántom, szinte letépve róla a felsőt, hogy végigszántsak a hátán. Körmeim nem csak felkarcolják, felületi sebeket is hagynak, a harapásai begerjesztenek, érzem, hogy elönt a forróság, ahogyan minden érzékem egy pontba fókuszál. Széttárom a lábamat, hogy a csípője köré fonjam, így viszont a nadrágunk lesz teljesen útban. Megoldom a saját zippzáramat, elengedve őt, és nemes egyszerűséggel letolom bugyistól. Hivogatóan meredek rá, az előjátékot most hagyjuk is, nem érdekel. Másféle módon vagyunk túl rajta. Magamhoz vonom ismét, ha végre nincs rajta sem túl sok minden, és a nyakát veszem kezelésbe. Szintén vadul, ám most nem kortyolva. A mellkasára tapasztom a kezem, hogy végigtapogassam a deltáit, s jól érezhetően megremegek a vágytól.
Tudtam jól, hogy nem adhatom meg neki az örömöt, hogy láthatja, ahogyan elönt a düh és a gyűlölet. Legszívesebben helyben letéptem volna a fejét, de tisztában voltam azzal, hogy túl kegyes halál lenne a számára és, ha már a harapásomat képes volt kijátszani akkor a legkevesebb, hogy nem engedném el őt azután, hogy megharaptam egészen addig, míg meg nem halt. Bár azt mondják egy idő után olyanok a vámpírok ebben az esetben, mint a veszett állatok és mindent elpusztítanak, ami kedves a számukra. Bárcsak lenne valami, amivel megragadhattam volna, de egy olyan érzéketlen és beképzelt nőszeméllyel még nem találkoztam, mint Milena. Talán ilyen voltam én is? Távolságtartó, undok és kötekedő? Meglehet. De megváltoztam. Egy dolog azonban nem változott meg még most sem. A bosszúért cserébe bármire képes vagyok. Ha kell levágom a saját karomat azért, hogy megkapja Milena, amit érdemel. Nem fogom feladni egészen addig, amíg meg nem kapom azt, amit akarok. Ilyen egyszerű ez az egész. Látni akarom, ahogyan szenved. Most pedig, hogy nem egyedül nézek vele szembe egy kicsit nyugodtabb vagyok, de nem is azért, mert nem egyedül vagyok.. Mert egyedül is bármikor képes lettem volna szembenézni vele és egyszer már szembe is néztem. De akkor sajnálatos módon túlélte, de ezzel csak egy újabb lehetőséget adott nekem arra, hogy megbosszuljam a bátyám halálát. Szóval még hálás is lehetek neki azért, hogy valahogyan talált egy kiutat. - Persze, mert te minden áldott nap megölsz valakit és egyáltalán nem számít, hogy ki az. - Forgatom meg a szemeimet és próbálok nyugodtan ücsörögni nem átnyúlni az asztal felett és beleverni a fejét az asztalba pedig mennyire szívesen megtenném.. El sem tudom mondani, hogy mennyire jól esne. Végül pedig a boszorkány felé fordulok. - Megölte a bátyám. Nem tudom, hogy neked milyen érzés lenne, ha elvennék tőled az utolsó személyt is, akivel egy kicsit is törődsz, de nem hiszem, hogy Hawaii-ra mennél nyaralni és egy ajándékcsomagot küldenél a gyilkosának. - Látszik rajta, hogy nem ugrik ki a bőréből, hogy itt van. Nem várok együttérzést a részéről egyszerűen csak remélem, hogy el tudja képzelni magát a helyemben, hogy ő mi mindent tenne meg azért, hogy megbosszulja egy szerette halálát. Én a végsőkig elmennék és semmit nem bánnék meg. Pontosan ezért is vagyok most itt.
Nem rajongtam a csapdákért, hát még kevésbé az olyan helyzetekért, amiben kívülálló voltam és minden figyelmemre szükségem volt ahhoz, hogy egy lépés előnyben lehessek. A helyzet pontosan ilyen volt, de a lépéselőny puszta közelébe sem sikerült kerülnöm. Ostobaság lett volna nem tartani a vámpírtól, de azzal, hogy a nő kimért vonásait láttam, és a viselkedését, egyértelmű volt, hogy bár szíve sötétebb, mint az éjszaka, amíg én nem támadok, addig neki sincs oka. A farkasok pedig szimplán hidegen hagytak, hisz az egyikük lényegében jött nekem egyel azért, mert itt voltam, a másik pedig idegen volt számomra, és nem tűnt többnek egy fiatal, bosszúvágytól fűtött kislánynál. A kis háromszögben, amiben lényegében én a negyedik külön álló pont voltam, a kérdés, hogy ki kivel van, hamar eldőlt, csupán pár arcvonás és jól irányzott megjegyzés miatt. A lány, akiről kiderült, hogy Adélaida névre hallgat, egyértelműen a vámpír ellensége volt, kinek nevét még mindig homály lepte. Thadeus pedig nem kérdés, hogy a fajtársa párján állt. Én szerettem volna, ha végig Svájc maradok, de tudtam, hogy hamarosan kiderül, mihez kellek én, és nem leszek többé semleges, de az ellenségeim listáján egy vagy akár két névvel is több lesz a mai naptól kezdve. Már megbántam, hogy kiléptem reggel az ajtón, és magára hagytam Deb-et. Valahogy jobban tetszett volna egy nap, amiben nem kell választanom semmi és senki között, csak szimplán örülni, hogy élek, mint ülni egy asztal mellett, ahol igazából nem értem, hogy minek vagyok. A vámpírok sose fogják szeretni a farkasokat, ahogy a farkasok sem a vámpírokat. Az általánosítás nem az én asztalom, és távol álljon tőlem, hogy ilyen alapon ítélkezzek, de nyilvánvaló volt, hogy a helyzetünkre ez a leginkább igaz. Arcom, mely eddig érzelmektől a leginkább mentes volt, és jelét sem mutatta annak, hogy agyam milyen gondolatokon kattog, megfeszül a vámpír megjegyzése hallatán. Igyekszem nem foglalkozni vele, tartani magam ahhoz, hogy semleges vagyok. -Ez esetben, hallgatlak.-nézek a farkas lányra, de isten igazából ha emberből lennék, már rég ásítoznék, most viszont csak időpazarlásnak látom ezt az egészet. A poharam megemelve a kitöltött italba kortyolok, és szúrós pillantást vetek a férfira, hogy ne húzza az időm sokáig, mert így is sokba fog neki kerülni az, hogy iderángatott. Bármiről is volt szó, nem terveztem itt megöregedni, jobban szerettem volna a saját dolgommal foglalkozni. Szokták mondani: az idő pénz. -Tisztázzunk valamit. Teszek rá, hogy az asztalnál ülők közül kit mi hozott ide. Viszont nem tervezem végignézni, ahogy te le akarod harapni, te pedig le akarod tépni a másik fejét. Felnőtt emberek, sőt, valószínűleg túlkorosak is vannak köztünk, így biztos megértitek, hogy nem tervezem az életem egy bárban ücsörögve tölteni.-jegyzem meg végül erőteljes hangon, kissé ráparancsolva a jelenlévőkre, hogy emberi körülmények között oldjuk meg azt, amiről szó van.-Tehát térjünk a lényegre és essünk túl rajta.-zárom le végül a gondolataim, és nézek körbe az arcokon, miközben a poharam az asztal közepére tolom, és próbálom nem felhúzni magam annyira, hogy kérdés nélkül törjem ki mind a három nyakát, csak puszta kedvességből, amiért iderángattak.
Nem gondolom azt, hogy máris célunk lenne hátracipelni Milenát, hogy a farkaslány kívánsága folytán darabokra szaggassuk. Érdekelnek a magyarázatok, még ha teljes mellszélességgel Adélaida mellett is állok. Sőt, tulajdonképpen előtte, mert feltételek nélkül megtennék érte bármit. Időben itt vagyok, órák óta várom, hogy a kicsi meghozza az áldozatunkat. Nem is szó szerint, Milena bizonyára a saját lábán is tud közlekedni. Sosem láttam még, arra fogom felismerni, ahova Adélaida leül majd. Érzem a vérszívó szagát, csak éppen nem ő az egyetlen, ahogyan egyik este sem volt, hogy csakis emberek lépték volna át a küszöböt. Miután megvan a célszemély, pár pillanattal később már moccanok, s ebből Naevia is sejtheti, hogy ez itt a végállomás, számára is jelenés van. Helyet foglalok a három grácia társaságában, s felkínálva az italt hamarosan töltök mind a négyünknek, Milenának ha meg is kell végleg halnia, még lehet utoljára egy jóféle nedüben része, gáláns házigazda vagyok, s így másoknak sem szúr szemet. - Adélaida, illetve a hölgyet név szerint még én sem ismerem. Illetve hadd mutassam be barátomat, és üzlettársamat, Naeviát. – Maradok a keresztneveknél, felesleges túlontúl udvariaskodnunk, ahogy sejtem véres fertályóra elé nézünk. Amely akár el is húzódhat. A kisfarkasomra villantok egy szelíd mosolyt, nem azért mert válonveregetést várok, nyugtatásul, miszerint nem lesz egyedül, sőt. Talán meg is leptem azzal, hogy felmentő sereget is hoztam. Titkolózásomnak egyetlen oka van; nem akartam, hogy túlzottan elbízza magát, és olyan hangszínnel csalja találkára a vérszívót. A gyilkos még a végét még szagot fog, habár ilyen tekintetben mi farkasok jobbak vagyunk náluk. - Ugyan... ez mindössze egy megbeszélés, amelyben tisztázásra kerül néhány dolog. – Sugallom Adélaida felé, hogy próbáljon lenyugodni, majd bólintok felé, hogy nyugodtan fogalja össze a boszorkányom számára, hogy pontosan miről is van szó, holott futólag mintha említetettem volna, hogy milyen kitérőt is vagyunk kénytelenek tenni, mielőtt elindulnánk a közös terveink útján. Adélaida a kulcs, így most érdemel most némi...figyelmet. Ellenben a vámpír nem tűnik túlontúl beteg elmének, ahogy elképzeltem, így tényleg kiváncsi vagyok, hogy mi történt, még ha a történettől függetlenül a farkaslány oldalán állok már csak elvből is. Higgadtan hátradőlök, és körbenézek a három nőn, mintha számítana az, hogy ki milyen szemszögből közelíti meg a vérbosszú kérdését.
Én voltam mindig is a taknyos kis Gilbert gyerek aki nem találja a helyét a szülei halála után. Való igaz, nem találtam a helyem, és még most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy bármi értelme is volna keresgélni azt a helyet, a világ kezd összeomlani, lassan oda van minden normális dolog. Én valahogy a normális és az abnormális élet között húzódom, tekintve, hogy többször is megjártam a túlvilágot és vissza is tértem apróbb mellékhatásokkal kísérve. Egyedül Anna értette meg a különcségem, Ő is az volt, egy magára hagyott fiatal, aki nem tudta mihez kezdjen az életével, azt hittem, hogy megtudtam a titkát és beleszerettem elegendő lesz nekem, de hát mint tudjuk telhetetlen vagyok. Ő meghalt én pedig tovább léptem, bár a fejemből soha nem voltam képes kiverni, hogy is ment volna? A sok viharos történést ami kettőnkkel megtörtént nem lehetett volna csak úgy elfelejteni. Most pedig szinte minden olyan elevenen él bennem, mintha visszacsöppentem volna abba az időbe mikor még minden még csak kialakulóba volt és nekem semmi közöm nem volt ehhez az egész felforduláshoz. -Szerinted nekem sikerült elfelejtenem téged? Annyi minden történt, de valahogy mindig kereszteztük egymás útját, ez nem lehet véletlen. - Meghalt, én is meghaltam, visszatértem és most Ő is itt van. Ezek egyike sem lehet véletlen. Talán nem vagyok vámpír, nem éltem meg évszázadokat, de emlékeim nekem is vannak, amire érdemes emlékezni az mind meg van a fejemben. Az Anna-val töltött idő minden perce itt él bennem. Hogy is tudnám elfelejteni a lányt aki felakart áldozni az anyjáért és mégis képes lett volna ölni értem, hogy megvédjen? Kézen fogom és amilyen gyorsan csak tudom bevezetem a mosdóba amit gondosan magunkra is zárok, tudom nincs sok időnk, mert ez egy nyilvános mosdó, sokan akarnak bejönni ide, ami annyit tesz hamarosan kinyitják a zárat a felháborodott vendégek miatt. Ám most ez a legkisebb gondom, ha bármit is látnak majd Anna elintézi, hogy elfelejtsék, mindenhez van egy zöld út. Ahogy megérzem a szemfogak apró kis szúrását, szinte azonnal megérzem a benne tomboló éhséget és érzelem kavalkádot, bennem is megmozdul valami, épp annyira élvezetes a számomra az, hogy belőlem iszik, mint neki. Na és persze ennek az élvezetnek külső megjelenítése is van. Kissé kényelmetlenné válik a nadrágom egy bizonyos ponton. Már el is felejtettem mennyire izgató tud lenni, ha Anna belőlem iszik. Sajnos ez a gyönyör nem tart hosszú ideig, ám a szemei csillogása mást mond, valami mást ígér amitől még inkább felforr a vérem. Még mielőtt léphetne, szinte rávetem magam és mélyen megcsókolom, nem foglalkozom a vérrel, ennél sokkal sürgetőbb vágyat érzek, minden kis jelentéktelen dolog most elveszik az éterben, csak Ő van és én. Belemosolygom a csókba amikor meghallom az ingem szakadását és kissé hűvös kezeinek érintését mellkasomon és a hasamon. Végig nyalom az alsó, telt ajkát és picit megkapom a fogaimmal, meghúzom, egy apró vércsepp serken ki belőle amit lenyalok. Csak ezután engedem el vonakodva azokat a csókra termett ajkakat, hogy letérhessek a kecses nyakára ahol csókokkal borítom el. Kezeim sem tétlenkednek és a felsője alá nyúlnak, hogy puha, hűvös bőrét felmelegítsék az érintésekkel, simogatásokkal. Próbálok lassú iramot megütni, de képtelen vagyok rá, így a csókokat hamarosan kisebb harapások váltják fel, kezeim pedig szinte letépik róla a felsőjét, hogy megcsodálhassam a melltartóba rejtett telt melleit. Ez az apró csipke sem lesz sokáig útban úgy érzem.
[You must be registered and logged in to see this link.] || A lánynak, aki hitt bennem || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hittem, hogy el fog magától küldeni, így végtelenül jól esik, hogy az első ember az életemben anyámat leszámítva, akinek nem vagyok a terhére, nem küld el. Nem tudom, hogy miért sikerült ilyen nyomorult sorsba beleszületnem. Mások sokkal rosszabb háttérből jönnek, mégsem egyedül vannak, sikerül családot alapítani, barátokra lelni, valahogy ez nekem nagyon nem megy. Talán gőgös voltam kissé, úgy véltem, képes vagyok másokat irányítani, azt, hogy vámpír lettem, adománynak tekintettem, anyámtól származó jogos örökségként, most viszont, hogy ő nincs, most mit is csinálhatnék? Az egyetlent keresem fel, aki még talán befogadhat, nem akar elűzni, kizárni. Igaz, amikor szellem voltam, megtette. Remélem most mindez nem ismétlődik meg, már attól ki lennék borulva, ha nem nézne rám. Ehhez képest álomszerű a válasza. - Nem akartam én féltékeny lenni. De téged még a halálon túl sem egyszerű elfelejteni. Hiányoztál Jeremy! – Vallom meg az igazat, nincsen összefüggésben azzal, hogy már lassan ölni kényszerülök a vérért, vagy hogy az érzelmek túláradnak bennem, amin alig tudok uralkodni. A keze után nyúlok, ahogyan összeérünk, szinte minden emlék visszatér, hiszen a vámpírok nem felejtenek. Minden édes pillanat itt él az elmémben, és akár szörnyű akár nem, újra akarom őket élni - Ki más? – Ezzel talán kicsit önző vagyok, hiszen éppen fordítva van. Bár több mint ötszáz éves vagyok, már nincsen senkim, ahova fordulhatnék. Ő mégsem egy pótlék, hanem a szerelmem, akire amióta visszatértem Mystic Fallsba, némi számító viselkedést leszámítva mindig is vágytam. Tulajdonképpen ő tesz szívességet, hogy az ismeretségi körén túl még velem is kész foglalkozni. Nem tudom, hogyan lehetnék eléggé hálás. Lassan már azt sem tudom, hogy ki vagyok, ismét vissza kell térnem az életbe, új célokat kitűzni, de ezt csak Jeremyvel tudom elképzelni. Szinte szóhoz sem tudok jutni, nemhogy választ kinyögni, így hagyom magam vezetni a mosdóba, ahol hosszú idő után nem csupán vérhez jutok, amely éltet, hanem a szerelmemmel is együtt lehetek. Szó szerint belőle iszom. Hatalmasakat kortyolok, és érzem, szétárad bennem az éltető erő. Hiába kért, hogy ne álljak le, ne féltsem őt, ez nem így működik. Bármennyire is vérszomjas fenevad tudok lenni, ez most más. Az akaratom vezetett hozzá, és ment meg most mindkettőnket a pillanattól. Az elégségesnél több, amit kaptam, most másra vágyom. Arra, hogy érezze, mennyire fontos volt nekem. Míg én csak előrehajolok véres ajkammal, ő átveszi az irányítást, és ismét megadja, amire vágyom; önmagát. Beszívom az ajkait, szinte már attól eljutok a csúcsra, hiszen oly régóta nem tapasztaltam mindezt. Ahogyan a legfontosabb szükségletemről kissé el tudok vonatkoztatni, a második lép a helyébe. A test szüksége. Mással most nem is tudnám elképzelni. Nem is akarom, hogy finomkodjon, főleg mert természetfeletti lény vagyok, és bár igen legyengülve, annyira azért nem. Egy ágy talán megfelelőbb lenne, de nem érdekel. Miközben visszacsókolok, egyetlen mozdulattal tépem szét függőlesen az ingjét, hogy bejussak a kockáihoz...
Minden felborult az életemben onnan, hogy meghaltak a szüleim, képtelen vagyok azóta bármin is meglepődni. Vámpírok, boszorkányok? És? Semmiség, nem tud meghatni, meglepni, elkápráztatni. De most mégis meg vagyok döbbenve, hogy Anna ül velem szemben a Grill-ben, ott ahol igazán beleszerettem, ahol megismerkedtünk. Igen, ez megtudott lepni, hiszen meghalt és most újra itt van, azt hittem tovább állt, hogy boldogan elment az anyjával, de nem, itt van és sápadtam, mint valaha. Megrémiszt ez a látvány, mindig is annak a magabiztos, erős lánynak láttam, ez az állapot szokatlan. -Volt, egy jó ideig, tudod, Bonnie, de annak már vége, igazából sose voltunk együtt, nem kaptunk két percél többet együtt mielőtt beütött volna a világvége. - Ez így is van, mindig elragadta valami tőlem, én pedig belefáradtam ebbe az ördögi körbe, elszakadtunk egymástól, aztán visszatért majd megint eltűnt, valahogy meg kellett szakítani a láncolatot, nem mondom, hogy eme döntésem nem kínzott egy jó ideig, de túl vagyok már rajta, helyesen döntöttem. -Jól tetted, hogy ide jöttél, örülök neki, hogy én jutottam eszedbe. - Mosolyodom el. Bármi is történt a múltban vagy a halála után én mindig szerettem Annat. Soha nem voltam képes kiszeretni belőle, nem tudom, hogy ez azért volt-e mert túl hamar veszítettem el vagy mert igazán soha nem tudtam elbúcsúzni tőle, a lényeg az, hogy szeretem, nem tudom ez szerelem-e még mindig, de miért ne lehetne kideríteni? De semmiképp nem tetszik az, hogy ilyen leharcoltan, gyengén jött el hozzám, ennie kellett volna, miért nem tette? Igen, bosszant a dolog, mert nem jó látni, hogy szenved, látom rajta, hogy szinte vegetál, nem gondolkodom se percig sem és magammal húzom a mosdóba, vér kell neki és lám, itt vagyok én, vérrel telve, vegye el, ha ettől lesz jobban akkor csak nyugodtan, én is jobban fogom érezni magam ha már nem táncol a halál szélén. -Nem téged sajnállak hanem a helyzetet Anna, és nem mászol bele az életembe, mert nekem olyan nincs is, ne mondj még egyszer ilyet, hallod? - Még, hogy belemászik az életembe, örülök neki, hogy láthattam, sőt, feldobódtam ettől. És az, hogy segítek neki az nem azért van mert nem akarom, hanem mert pontosan így szeretném, a véremet akarom adni neki. Ilyen egyszerű. Azért a mosdóba érve eszembe jut mikor rajta kapott az anyja minket csókolózás közben, kissé ki volt akadva amit persze most már megértek, de akkor még nem értettem. Odanyújtom a csuklóm, ismét eszembe jut az mikor a konyhánkban direkt vágtam meg a tenyerem, hogy bebizonyítsam magamnak a gondolatot, hogy Anna vámpír, igazam volt. Mikor belém mélyeszti a szemfogait megérzem azt az apró szúrást majd azt az extázist ami azzal jár, hogy a véremből iszik. Percekig kavarognak bennem emlékek, érzések, érzelmek, majd ahogy elengedi a csuklóm úgy tör elő belőlem minden, mint vulkánból a láva. Rávetem magam és a vért mellőzve megcsókolom, szenvedélyes ahogy régen. Igen, emlékeztem mennyire puhák az ajkai, de a valóság és az ismétlés gyönyöre mindent felülmúló. Ebben a pillanatban áldom az eget, hogy a mosdó ajtaját zártuk. Hiányzott Anna, nagyon is.
[You must be registered and logged in to see this link.] || A régi lángot kioltani lehetetlen. || szószám || [You must be registered and logged in to see this link.]
Próbáltam komoly ábrázatot vágni, ahogy meghallottam Adélaide szavait, de nagyon nagy erőfeszítésembe került, hogy ne nevessem el magam. Nem hiszem, hogy érdemes lenne félnem tőle. Korábban kell felkelnie ahhoz, hogy velem elbánjon. Vagy mi több, ha sikerülne is neki... nem adok meg semmilyen örömet neki. Az igazság az, hogy mindig is ez a vér folydogált az ereimben, és megesküdtem arra, mikor vámpírrá változtam, hogy soha senkinek nem adom meg, hogy félni, sírni vagy könyörögni lásson. Nagyon sokat éltem már meg azóta, tökéletesen tűrtem az élet pofonjait, hiszen ki mondja, hogy egy vámpír élete tökéletes? De nála nagyobb ellenségem is volt már. - Rossz utcába jöttél, ha azt hiszed, hogy itt bárki könyörögni fog - néztem szét. - Ha találsz egy jelöltet, akire ráillik a személyleírás, szólj kérlek! - ittam ki az italom maradékát. Nevetséges gondolat, miszerint el akar bánni velem. Tényleg nem tanult a leckékből? Vagy netán úgy döntött, hogy nem egyedül indul nekem? Mert akkor ideje lenne elgondolkodnunk azon, mit jelent a tisztességes játék. Én egyedül öltem meg a drága testvérét, nem kellett ahhoz külön segítség, hogy szétharapjam a nyelőcsövét, majd szétrobbantsam a csigolyáit. De változnak az idők, ráadásul ő... tudja, hogy egyedül soha nem lenne ellenem esélye. Ez igencsak hízelgő. És nem is tévedtem. Egyáltalán nem. Egy férfi jelent meg, majd mellém ült. Nem kellett hozzá külön kéziszótár, hogy tudjam, ő is egy átkozott vérfarkas. Na igen, a farkasok falkában járnak, de hogy ezek ketten miként kerültek egy csapatba, hát halvány fogalmam sincs. Ettől eltekintve továbbra sem éreztem nagy szükségét annak, hogy kirohanjak a világból. Több kell ahhoz, hogy én megijedjek. Bár tény, hogy én még a halált is rezzenéstelen arccal tűrném. Mégis, mit gondolt ez a vörös liba? Nézzen egyszerűen rám, és tudni fogja, hogy nálam ilyesmivel az ég világon semmit nem fog elérni. Nem fogok az életemért könyörögni, megkockáztatom, hogy ő előbb sírja el magát, mint én. Egy jó minőségű whiskyvel mondjuk nem vesznek le a lábamról. A boszorkányról már nem is vettem tudomást, a szavai hallatán csak megforgattam a szemem. Szegény, valószínűleg nagyobb sokkban van, mint én. Csak egy sóhajtást hallattam, majd hátradőltem, és a boszorkányra meredtem, közben megjelent egy negédes vigyor a képemen. - Ó, te még nem is tudod? - kérdeztem, habár nem tőlem kérte, hogy felvezessem a történetet, miért is van itt. Vagy ez a másik kettő miért van itt. - Remélem, azt is elmesélitek a banyának, hogy mit tettem. Adélaide előadásában, bocsáss meg, kedvesem, de rém unalmas a sztori - vontam egyet a vállamon.
Bárcsak anyám is visszajöhetett volna velem. Mintha ő már nagyon korán továbblépett volna, hogy a három testvéremmel legyen, de nekem még van dolgom. Nem tudom, hogy az öröklét vajon tényleg azt jelenti-e, hogy mostantól mindig együtt lehetek Jeremyvel, de amíg nem áll köztünk megoldhatatlan probléma, amely egyikünk életét ismét elragadná, addig most ő a befejezetlen küldetésem. Már ha kellek neki, mert ezt még nem tudom. Lehet, hogy feleslegesen törtem magam. Akkor is mellette maradok, hogy vigyázzak rá. Meglep, hogy mennyire aggódik értem... Azt hittem, hogy már vége annak, amely köztünk történt, számomra szalmaszál, amibe még tudok kapaszkodni, ő viszont teljes életet élt, nélkülem. Nem lennék féltékeny, azt hiszem. Na jó, talán egy kicsit. - Azt hittem, hogy neked már valaki más van... – Rázom a fejemet, nem mondom, hogy én is őt, hiszen nála már csak múltidőben szerepelek, akkor lényegében ennyi. A családjával sosem tartottam a kapcsolatot, Damonék terveivel pedig alig szerepelt közös pont a sajátjaimban, így nem nagyon kötődtem a városhoz. A kripta érdekelt, meg hogy Jeremyt ne bánthassa Vicky sosem nyugvó gonosszá vált lelke, de utána... már nem volt kapcsolatunk, csak az a kevés, amit együtt töltöttünk a függöny mögött. Vehetjük úgy, hogy mindez most az újrakezdésről szól, hiszen élünk. Azaz itt vagyok én is, és akár vehetem életnek, mert lélem utolsó félezer évében maroknyian tudták csak meg, hogy mi vagyok. - Nem tudtam, hogyan fogadnál, máshoz nem akartam menni. – Vallom be az igazat, talán megtámadhattam volna valakit a park környékén, de felesleges beleélnem magam, hogy Jeremy akar engem, és nem kell tovább egyedül lennem, ha mindez hiú ábránd. Talán kicsit magamat is bűntettem azzal hogy nem ettem, előbb jrájunk a végére, hogy minek van értelme. Egyenlőre úgy tűnik, hogy hiába jöttem. Örölök hogy láthatom őt, de mindez már csak a múlt számára. Annyi jóérzés van benne, hogy nem hagy magamra, és segíteni akar. Amit mond, érthetem többféleképpen, nem nagyon merengek, hogy most mi mit jelent. - Nem akarok feleslegesen belemászni az életedbe Jeremy. Anyám meghalt, és még sosem voltam ennyire... magam. Nem kell, hogy sajnálj, csak... – Hihetetlen, hogy vagy hússzor annyi idős vagyok mint ő, mégsem tudok bölcsebb lenni. Megmaradtam a tapasztalatok ellenére is fiatal lánynak, aki ugyan mellőzi a szenilitást, ám legtöbbször a határozottságot is. A mosdóban azért lopva elmosolyodom, van egy kicsi olyan érzése a dolognak, hogy felülök a kerámiára, és egymásnak esünk. De még ahhoz sem lenne erőm. - A nyakad... de azt nem tudnád jól takarni, úgyhogy... – Nyúlok a csuklója után, már oly mindegy lényegében. Szívesen megízlelném a nyakát, nem csak a harapás, csókok szempontjából is, de most az egyszer próbálok a logika mentén. Nem tudom, hogy miből gondolja, hogy túlélné, ha véletlenül átlendülnék, és nem tudnék megállni. Ha urrá lesz az emberen a vágy, akkor nem tud leállni. Mindenesetre bólintok, hagyom, hogy közelebb lépjen. Arcom ugyan eltorzul kissé, ez már csak a lelkes utolsó gáttörés, és belemélyesztem a fogamat. Csináltuk már régen egy párszor. És hát a vámpírharapásnak bizonyos tekintetben ha az ember már ügyes, képes úgy alakítani, hogy inkább kéjes, orgazmusközeli állapotot képes közvetíteni, semmint fájdalmasat. A fájdalom nyilván magától értetődő, de azon túl, gyönyörből táplálkozik. Éhesen vetem rá magam a forró, életető nedüre, és csak hosszú percek után tudom abbahagyni. De abba tudom. Most már csak a csókjára vágyom, túl vagyok fűtve az érzelmektől, amit az előbb kiszabadított, de most véres ajkakkal, fogakkal úgy nézhetek ki, mint elütött egy kamion. Mégis odahajolok, hátha...
Meg kell mondanom, hogy ostoba lennék, ha nem játszottam volna le a fejemben már ezerszer, hogy mit meg nem tennék ezzel a nővel. A fájdalmaim fő okozójával. Miatta engedtem el részben Neal-t. Mert tisztában vagyok azzal, hogy ő képes lett volna ártani neki. Még akkor is, ha rajta kívül még volt pár ember, akinek keresztbe tettem és, ami miatt ő mindig veszélyben volt. Sokkal jobb, hogy most már nincs itt. Így megkönnyíti a helyzetemet. Sokkal jobban, mint azt gondolná. Nincs veszíteni valóm. Amit elveszíthettem volna azt én magam löktem el magamtól, hogy még véletlenül se legyen útban, vagy ne ő kerüljön ki ebből az egészből holtan Milena helyett, aki igazán megérdemelné már a halált, de előtte nem árt, ha egy kicsit szenved. – Nem mondhatod olyan sokat lihegtem volna a nyakadba, de nyugodj meg most sem sokáig fogok. Persze mindez csak tőled függ, hogy mennyire könyörögsz azért, hogy ez az egész véget érjen. – Megkegyelmezni egy olyan nőszemélynek, mint ő? Már a puszta jelenlététől az egész testemet elönti a düh és legszívesebben itt helyben darabokra szaggatnám, de az a baj, hogy sajnálom ezt az aranyos kis boxot. Kár lenne érte, ha egy ilyen nyomorult vére terítené be. – Tudod.. Lehetnél egy kicsit kedvesebb. Főleg, hogy igazából én vagyok az, aki most eldönti, hogy élni fogsz-e, avagy sem. – Akaratlanul is mosoly kúszik az arcomra, hiszen lehet, hogy lebecsült engem, de most fogok rámutatni arra, hogy mennyire rossz döntés volt ez a részéről. Mikor Thadeus is csatlakozik hozzánk egy boszorkány társaságában összevonom egy pillanatra a szemöldökömet és lehet, hogy udvariatlan vagyok, de nem tudom levenni a szemem a boszorkányról. Nem tudom, hogy ki ő, de ha a mi oldalunkon van, akkor őszintén nem is érdekel, hogy honnan pottyant ide. Szúró megjegyzésére csak elmosolyodom. Ha egy ártatlan angyal lenne, aki a kedvességével ragyogja be mindenkinek a napját kifutottam volna a világból. A tekintetem immáron Milena arcára vándorol és azt figyelem, hogy miképpen reagál a történtekre, hogy ott van-e a félelem már a szemében, amit ébreszteni akartam benne.
Elfogadtam a feltételeket, belevágtam volna szinte bármibe, s bár nem volt szokásom kihátrálni semmilyen alkuból, bizonyos mértékig fenntartottam ezt a lehetőséget is. Mindig fenn kellett tartani, hisz bizonyos esetekben a dolgok vége kiszámíthatatlan, esetlegesen végzetes következményekkel járhat. A helységbe belépve célba veszek egy félreesőbb boxot, kellő távolságban a drága partneremtől, és figyelmem a kis farkas lányra is kiterjed. Nem tetszett hogy a jelenlévők és akit vártunk mind, nem volt egy ismerős arcon kívül több. Kicsit talán több volt bennem az aggodalom és a kételkedés, mint más esetekben, de érthetőnek tartottam. Ahogy nyílik az ajtó, szúrós szemmel mérem végig a farkaslány után a vérszívót is, és gúnyos mosoly szökik, eddig szoborszerűen érzelemmentes arcomra. Az, ahogy végigvonul, a pökhendi és tipikus vámpírokra jellemző, lenéző modorral, s Thadeus-hoz sétál... na az az, ami emlékeztet rá, hogy sok faj közül miért a vámpírokat utálom a leginkább. Amikor megkapom a jelzést a farkas lány, bizonyos Adélaida mellé lépek, és így foglalunk helyet a társaság, általam kevésbé sokra tartott nőjével szemben. A furcsa fennállás, a két farkas, egy vámpír és egy boszi, jómagam személyében érdekes csevej kezdetét ígéri, hisz mégiscsak én lennék, akinek egyik oldal pártját sem kellene fognia. És erről jobb, ha az üzlettársam nem vesz tudomást, így arcom újra megkeményedik, és halovány mosolyszerű rezdülés fut végig rajtam, mikor az asztalra kerül az ital, majd nem sokkal később a poharak is. A "móka" indul. -Kezdjük az egészet azzal, hogy fogalmam sincs róla, kikkel ülök egy asztalnál. Megtennéd?-nézek Thadeus-ra, hogy mutassa be a kedves összegyűlt asztaltársaságot, bár sejtem, hogy ki, ki, mégis a fagyos hangulat mindennek ellenére kezdett igazán zavarni és ellenemre lenni. A pillantásom semmitmondó volt, ahogy arcomon sem ült ki semmi nemű érdeklődés, igazából be kellett látnom, hogy a vámpírhoz hasonló magatartásban ültem itt, és nem is akartam rajta változtatni. Szerettem távolságtartónak tűnni és nem foglalkozni másokkal, s ezen most sem változtattam volna, leszámítva azon részét a dolgoknak, hogy a fizetségem jutányosnak bizonyult annyira, hogy máshogy lássak bizonyos behatárolhatatlan ideig.
Adélaida. A fiatal farkaslány bosszúra szomjas, s ebből kifolyólag miután a vérünk összeköt, nem is lehetett kétséges, hogy felajánlottam szolgálataimat. Sosem voltam egy érzelgős fajta, de ezt így... Nem is nyugodna békében a lelke, ha Miléna megérné a holnapot. A holnaputánt semmiképpen sem. Nem mondom, hogy keresgésnek éreztem a búját, amit a Grillben előadott, mert pontosan átérzem, milyen az, amikor az ember a farkasátok ellenére sem érzi magát egyetlen falka tagjának, magányra kényszerül. Különös módon olyan elképzelésem volt, mintha minumum a lányommal beszéltem volna, olyan valakivel, aki majd ha viszonzza a szívességet a kincsvadászatban, no meg a családi becsület visszaállításában, még azt is el tudom képzelni, hogy rá hagyományozok mindent. Az más kérdés, hogy ehhez még Naevinának is bizonyosan lesz egy-két sötét bűvigéje. A farkaslány a mai napra időzítette a végső leszámolást, és kicsit sincsen lelkiismeretfurdalásom a túlerő miatt. Talán éppen így lesznek egyenlőek az erőviszonyok. Ám mivel nem szándékozom a kicsit odahagyni a harcban, a későbbiekben is szükségem lehet rá, ezért billentsük még inkább a magunk javára azt a bizonyos mérleget. Miután Naevia megnevezte az árat, amiért kész támogatni, úgy vélem akkor már felesleges részegységekre bontani megállapodásunkat, számomra magától értetődé válik, hogy ha hívom, jön. Nem valami szolga, szövetséges. A mai nap egyébként sem a vendégekről szól. Előkészítettem mindent az alagsorban, ha majd Adélaidának játszadoznia támadna kedve, és látványosan töröltem mára pár akciót, hogy viszonylag kevés vendég legyen. Érzékeny orrom jelzi a vérszívó létét, ám biztosra csak akkor mehetek, amikor az érkező vöröske leül az asztalához. Biccentek a grill másik sarkában gubbasztó boszorkánynak, ám addig nem mozdulok, amíg ő is fel nem áll, hogy párt alkotva üljünk le Adélaidáékhoz. Én álszemére nélkül közvetlenül Milena mellé foglalok helyet, ne érezze azt, hogy szembe kell nézni mindhármunkkal. Ettől még nem lesz kevésbé fájdalmas szenvedésben része. Pusztán udvarias a felnevezetés. - A ház ajándéka. – Teszem az asztalra a jóféle bontatlan whiskey-t, és odaintek egy pincérsrácot, hogy hozzon is gyorsan négy poharat. Merőn nézem a vámpírt, aki annyi szenvedért felelős, Adélaidára és Naeviára ezúttal most nem vetek pillantást.
Tisztában voltam azzal, hogy rengeteg barátunk visszatért a halálból Bonnie-nak hála, de nem gondoltam volna, hogy köztük lesz Anna is. Mikor meghaltam találkoztam vele odaát, de azt hittem majd továbblép, hát nem így történt. Most persze a kezdeti meglepettség hamar alábbhagy és átveszi az aggodalom. Anna amúgy is alabástrom bőre most hófehér, fakó és látszik, hogy nagyon gyenge, már-már olyan akár egy beteg ember. Nem tetszik ez nekem, az aggodalom hulláma úgy önt el akár egy cunami. Nem tudok ellene védekezni és nem is igazán akarok. Legyen most bármi oka ennek a hirtelen támadt aggodalomnak, a múltra tekintettel vagy valami másra történik, mindegy, csak annyit tudok, hogy jogomban áll segíteni és akarok is könnyíteni a szenvedésén. -Szerinted eltudnálak felejteni? Nem, ez nem olyan egyszerű. Én szerettelek Anna. - És tényleg így volt, persze voltak rázós időszakai rövid kapcsolatunknak, például az amikor hazudott nekem és csak a véremre pályázott, hogy megmentse az anyját. És persze Elena sem rajongott azért, hogy mi egymásra találtunk, végül a drága nagybátyám megoldotta mindenki problémáját és kiradírozta az életemből Annat. Egy ideig rémes érzés volt, megint átélni a veszteséget, de aztán ahogy jött úgy távozott és megtanultam túltenni magam a veszteségeken, most mégis, mintha egy új seb szakadna fel azzal, hogy itt látom és, hogy ilyen állapotban van. Sóhajtok és idegesen túrok bele a hajamba ami már így is kócosan hullik a homlokomra a tegnapi vad bulit eszembe juttatva. -Az igen régen volt, enned kellett volna ahogy visszatértél, ez veszélyes, nem csak másokra nézve, de rád is. - Korholom le úgy, mintha én volnék a hibátlan tökély, holott épp az ellentettje vagyok, nap, mint nap kioktatásra "szorulok". A legkisebb gondolkodás nélkül ajánlom fel a vérem, mert így kell tennem és mert így is akarom tenni. Tudom, hogy Anna nem olyan, aki elsőre azonnal elfogadná ezt a csekély ajándékot, de túl gyenge, ha kell felvágom az ereimet és akkor kénytelen lenne inni belőlem különben elvéreznék. Mindenre tudok megoldást találni, így hát egyszerűbb, ha azonnal rábólint. Felhúzom óvatosan és ujjaimat az övéire kulcsolva indulok meg a férfi WC felé, hogy elzárkózhassuk a vendégek és mindenki más elől. -Anna, én még mindig ugyanaz a Jeremy vagyok egy bizonyos szintig. - Itt értheti úgy, hogy az érzéseim nem változtak az irányába vagy akár úgy, hogy továbbra is a veszélyeket hajszoló hülye gyerek vagyok, mint aki voltam. Egyre megy, inni fog belőlem és ez a lényeg. A mosdó üres, mintha csak nekünk lett volna előkészítve. Belépek és gyengéden húzom magammal majd belülről bezárom a mosdó ajtaját. Nem igen hiszem, hogy sok időnk lenne még mielőtt valaki beakarná törni, mert rájött a szapora. Így hát szeretnék azonnal a lényegre térni, hogy Anna minél hamarabb a legtöbb vérhez jusson, lehetőleg azelőtt, hogy valaki ránk törné az ajtót. -A nyakam vagy a csuklóm kell? - Kérdem meg ismét, nekem egyre megy, egyik sem zavar. -Nekem mindegy, válassz és ne merészeld idő előtt abbahagyni, mert félsz, hogy megölsz, ilyen nem fog történni, érted? - Ez volt régen is a probléma, hogy féltett. Ezúttal azonban ezt le kell ráznia magáról és csak magával törődnie, én nem számítok.
[You must be registered and logged in to see this link.] || A láng soha nem alszik ki, parázslik és újra lángra lobban. || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdőlap
|| --- || 
|| szószám ||