Ahogy egyre többet sétálok más lépteket is meghallok. Megállok pár pillanatra, hogy hallgatózzak. Aztán a másik pillanatban már egy fánál találtam magamat ahogyan szorítják a nyakamat. Először felfogni nem bírtam, hogy miért kaphattam ezt a támadást aztán mikor végig nézek az előttem álló nőszemélyen egyből eszembe jutott minden pillanat. Nem szólok hozzá semmit csak köhögök párat mikor végre elengedi a nyakamat és kapok levegőt. Minden emlék felidéződik bennem amit tettem. A bűntudat elkezdte mardosni minden egyes porcikámat. - Hayley, nem akarlak bántani. - mondom és nézem ahogy hátrébb lép tőlem pár métert. Nem is olyan rég jártam itt New Orleansban mikor még ki voltam kapcsolva és semmi sem érdekelt a világon. Képes voltam átgázolva bármin és bárkin, szartam bárki érzésére. Ez volt akkor is mikor megakartam ölni Hayleyt. Pontosabban a még meg nem született gyermekét akit a szíve alatt hordott. Képes lettem volna egy gyereket megölni... Meghökkenek mikor meglátom, hogy Hayley félig átalakult.- Figyelj... Elhiszem, hogy haragszol azért amit tettem, de azóta megváltoztam. Vissza kapcsoltam az érzéseimet és sosem tudnék ártani egy gyereknek! - próbálok nyugodt maradni miközben ezeket mondom, de úgy eléggé nehéz, hogy tudom képes lenne megölni. Ha megharap akkor pár nap múlva kínoz közt fogok meghalni.
Késő délután volt már, a nap nyugovóra készült, és lassacskán, komótosan felkúszik az égre a hold, aminek gyér fénye fogja bevilágítani a rejtélyes erdőt. A természet olyan szép dolog, sokkal jobb, mint a város. Nem mindig becsültem meg eléggé, de amióta elvették tőlem a kicsikémet, kicsit több kiruccanásra vágytam, mint általában. Elzárkóztam a világtól, mindenkitől. Farkasként élem a napjaimat, de azért emberalakomban is eleget vagyok. Szeretem ezt az életmódomat folytatni, így jobban meg tudok küzdeni a démonjaimmal. Erőt gyűjtök arra a pusztításra, amit a lányomért képes leszek megtenni. Teljesen a gondolataimba mélyültem, közben a fák között ügyesen sétáltam, mintha úgy ismerném a járást, mint a tenyeremet. Valahogy így is volt. Olyan békés volt minden, csak a madarak lágy csicsergését hallottam, a bogarak ciripelését, meg persze a lábam alatt roppanó faágakat és leveleket. Aztán minél kijjebb mentem, sokkal több járást hallottam. Nem egyedül voltam, volt itt valaki. Futásnak eredtem, abba az irányba ahonnan hallottam a hangot, majd az alakot a legközelebbi fához nyomtam a nyakánál fogva. Amikor szemügyre vettem az arcát, végigfutott rajtam egy emlékkép. Ő az egyik vámpír, aki a kisbabám életére tört, még mikor a szívem alatt hordoztam. - Chloe Winslet. - vigyorodtam el gúnyosan. - Csak nem vadászni jöttél? - engedtem el, majd távolabb sétáltam pár métert, s újra a szőke nőszemélyre néztem. Széttártam a karijaimat felvont szemöldökkel. - Nincs itt senki, csak én. Emlékszel rám? - vettem fel az imitált barátságos arckifejezést, pedig a lelkemet perpillanat elöntötte a düh. - Most nem tudsz megsebezni. Átkozott hónapokon vagyok túl. Élvezet lesz az egyik merényletkísérlő életét elvenni, még ha nem is én vagyok maga a gyilkolás. - aljasan mosolyogtam, és egy picit átalakultam mássá. Nem bántanám soha az életben, ha csak az én életemre tört volna, de ő nem engem akart eltenni láb alól. Ő egyenesen az én mindenemet támadta, és egy anyafarkas minden áron megvédi a gyerekét. Akkor nem tudtam, most pedig itt az idő.
Muszáj kicsit elszakadnom az emlékektől. Mystic Falls-ban túl sok vért rontottam, és igazából semmi jó dolog nem köt oda. Akkor meg miért maradnék? Mi értelme egy olyan helyen élni ahova nem vágyik az ember? Úgyhogy úgy döntöttem délelőtt, hogy össze pakolok és el megyek innen. Hogy hova azt még nem tudom. Olyan helyet akarok találni ahova nem köt semmi rossz, vagy inkább csak kevesebb rosszat tettem, mint máshol. Ez a város pedig New Orleans. Ott nem gyilkoltam, nem is időztem ott túl sokat szóval itt az ideje megnéznem, hogy mit hagytam ki mikor elmentem. Megnézem magamnak a várost és ha tetszik; kitudja. Az is lehet, hogy maradni fogok és ott fogok élni. Kis idő múltán mikor végre sikerült össze pakolnom minden cuccomat bedobom a kocsi csomagtartójába, majd elkezdek New Orleans felé vezetni. Késő délutánra, kora estére oda is értem. Mielőtt elkezdtem volna körbe nézni kivettem egy szobád egy motelben. Felmentem, lepakoltam és elindultam az erdő felé. Remélhetőleg itt is találhatok embereket akiket megcsapolhatok.
- Tudom, hogy eléggé lefoglalt vagy, de egy Ősi talán tudna nekem segíteni. - mondom nemes egyszerűséggel. Nem tudom miért, de nem félek tőle, félnem kéne, de nem félek. Ha bántani akarna akkor már megtette volna. Felcsillan a szemem amikor megkérdezi, hogy hogyan változtam át. Örülök, hogy végre elvállalja azt, hogy segítsen nekem. Nem is tudom, hogy mi lenne velem, ha nem tanulnék meg normális vámpírként élni... Nem akarok gyilkos lenni! - Hát... A volt szerelmem változtatott át, hogy örökre együtt legyünk. Eleinte én is akartam azt, hogy vámpír legyek, de most... Most egyszerűen csak azt érzem, hogy nem bírom elfogadni a mostani életemet. - hadarom el jó gyorsan. Sosem szerettem a múltamról beszélni, de most muszáj elmondanom, ha tényleg a segítségét akarom.
A sok fontos dolog annyira elvonja a figyelmem, hogy képtelen vagyok kedves lenni másokkal. Nem egy új probléma látott napvilágot, és nekem most Klaus mellett kell lennem. Mára még nincs programom, így persze igent mondok a váratlan hívásra, és a hívóban felismerek egy régi ismerőst. Persze ez túlzás, mert nem sok ismeretséget kötöttem az elmúlt időben, de végül csak eljöttem. - Rengeteg a dolgom, de ma van egy kis szabadidőm - feltűnt, hogy nem tetszik neki a komorságom de nem tudok ellene mit tenni, ugyanis eléggé gondterhelt is vagyok. Nem ellene szól, de jobb, ha nem bonyolódunk túl szoros baráti viszonyba, ha élni akar. - S mégis hogy tudnék neked segíteni? - kérdezem, és arcomra egy enyhe félmosoly kúszik. Nem tudom, hogy jelen hangulatomban képes lennék-e itt és most segíteni, de ha szeretné, tehetünk egy próbát. Számtalan ötlet jutott már eszembe de csak haladjunk szépen sorjában. - Hogy lettél vámpír? - kérdezem végül, és érdeklődve várom a választ.
- Ezek szerint ma éjjel én leszek a te vendéged? - kérdezem. Jólesik, hogy szívesen lát a szobájában, még akkor is, ha ezt nem mondom ki. A csillogó szemeimen úgyis láthatja. - Rendben. A kocsi meg a tetem marad. Korán reggel eljövök mindkettőért - egyezem bele a programba. - Indulhatunk, de előtte még beugrom a lakókocsiba tiszta ruháért. Ezt kidobom, és nincs kedvem a te holmidat magamra húzni holnap reggel - ülök fel én is a motorra, mikor ő már felkászálódott, és alapgázzal, szinte lábujjhegyen hajtunk el a tett színhelyéről.
Talán azért tölt el folyton bizalommal és új reményekkel ígérete, mert egyik egyetlen hazugságot sem intézett felém. Az is lehet, hogy ezen túllépve az érzelmeim is rájátszanak. Nem mintha akkora jelentősége lenne a miértnek ebben a pillanatban. Azon igyekszem épp, hogy lehetőleg ne fulladjak bele kabátja szövetébe, de ne is érezzem ezt az istentelen bűzt. Valami förtelem. Mikor ellép mellőlem, kezem a szám és orrom elé kapom, gyomromban a sav hánykolódik, de kitartok, legalábbis megpróbálom. Ennél azért erősebb vagyok. Nem is tudom igazán meghatározni, mennyi idő telt el, de a testet nézve ácsoroghattunk itt egy darabig, hisz szinte csak a koromfekete csont, az égett maradványok fekszenek a rögtönzött máglyán. A számat húzkodva bólintok beleegyezően, elvégre ha valaki, ő biztosan tudja melyik az erdőnek az a zuga, ahová nem, vagy csak nagyon ritkán merészkednek. - Kössz.. Ez az, amit egy nő mindennél szívesebben hall egy férfi szájából.. - forgatom meg a szemeimet, bár egyáltalán nem neheztelek rá emiatt. Vigyora engem is mosolygásra késztet, és nyilvánvaló, hogy igaza van. Én is érzem, magamon és rajta is ezt a szagot. - A hotelszobámban van egy hatalmas kád, ami csak ránk vár... Ugyanis büdösen nem fekszel az ágyba, az hótziher.. - évődök vele kicsit, aztán a motorja felé indulok. A lopott kocsival jobb lenne talán nem mutatkozni.
- Nem lesz hiábavaló. Ígérem - szorítom magamhoz Gwent, aztán jobbnak látom nem megszólalni egy darabig. Valószínűleg eléggé aláásná a tekintélyemet a szemében, ha lehánynám. Nem kockáztatok. Mikor a parázs hamvadni kezd, és a testből nem marad csak egy felismerhetetlen, fekete, ember formájú széndarab megmozdulok. Eloltom a még maradék lángokat, és tisztában vagyok azzal, hogy a most rajtam lévő ruhák a kukában fognak landolni. Ez a szag biztosan már teljesen beleette magát. És noha erős vagyok testben és lélekben, valahányszor ezt a göncöt venném fel, mindig ez az éjszaka jutna eszembe. Pedig noha nem vagyok kényes ficsúr, de ez a jelenet a rémálmaimban se jöjjön elő. - Azt hiszem, reggelig itt hagyhatjuk a delikvenst.... hűlni egy kicsit - teszem hozzá. - Itt senki nem jár. Nekünk meg úgy hiszem, nem ártana egy fürdő - lépek vissza Gwen elé, megölelem, és rámosolygok. - Büdös vagy - bókolok nem épp kedvesen, kaján vigyorral a képemen.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Szept. 04, 2014 10:42 pm
Amint meglátom, hogy lángra kap a száraz fa, vele együtt pedig a holtest, megborzongok. Nem csupán attól a bűztől, ami felszabadul és úgy fejbe kólint, hogy a gyomrom ismét forogni kezd.... Sokkal inkább attól a pillanatnyi elégtételtől, amit érzek. Bár nem az én ötletem volt, Benedict ilyesmire biztosan nem számítana, főleg nem tőlem, hisz elmenekültem. Valószínűleg azt hiszi, hogy rejtőzködöm valahol.. A felszabaduló bűzt nem bírom sokáig, inkább Chriest kabátjába fúrom arcomat és próbálom visszatartani a levegővételt is, de mind hiába. Az oxigénre még nekem is szükségem van, így viszont akár beszélhetek is. Végeredményben ugyanott tartok, érzem, ahogy az orrfacsaró szag terjeng és szinte végigmarja a nyálkahártyámat. Chriest sem érezheti magát jobban, hisz ő is elég érzékeny, habár nem annyira mint én, mégis farkas mivoltából adódóan a szaglása emberként is elég fejlett. Ez be is bizonyosodik, mikor teste köhögéstől kezd rázkódni. - Nagyon remélem, hogy nem hiábavaló.. Egész szép bűnlajstromunk van már.. - motyogom a kabátja szövetébe. Nem izgat, ha esetleg nem érti.. Csak azt várom, hogy mihamarabb vége legyen. Az első dolgom ezután valószínűleg egy elég kiadós fürdő lesz, hogy lesikáljam magamról ezt a szagot.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Szept. 04, 2014 10:05 pm
Nem leszek túl lelkes a választól, bár kb erre számítottam. Nemcsak szép és okos, de önfejű és makacs is. Eleresztem, aztán előrángatom a hullát a csomagtartóból, és ráfektetem a farakásra. Kérdőn nézek Gwenre, majd feladom a néma sugalmazást, hogy nem muszáj végignéznie a következő perceket. Gyufát rántok, és fél perc múlva olyanná válik az erdő, mint egy buddhista temetkezés a Jangce partján. Visszaállok Gwen mellé, magamhoz ölelve úgy, hogy a penetráns bűz első jelére a kabátomba fúrhassa az arcát. Nem tudom a vámpírok képesek-e hányni, de talán nem tesztelném ezt. Feltámad kissé a szél, felénk hozva a halottról az akrolein, a temetésnél használt tartósító bűzét. Noha tudtam mit várjak, így is megköhögtet. - A szabadság szaga - dünnyögöm.
Amint magához húz és megcsókol, szívem feldübörög, de ez mind semmi ahhoz képest, ami bennem megy végbe. Még mindig nem vagyok elég felkészült, nehezen viselem ezt az érzelmi skálát, amit produkálok néhány napja, de nem cserélném el a világért sem. - Nem megyek sehová.. - rázom meg a fejemet, bár látszólag nem boldog a nemleges válasz hallatán, nem szándékozom megváltoztatni ezt. - Nem akartalak belerángatni ebbe és a tény, hogy mégis nyakig belekeveredtél, nem tesz túlzottan boldoggá. Legalább hagyd, hogy úgy tegyek, mintha hasznos lennék, még akkor is, ha általában hátráltatlak. Másrészt pedig nem hagylak itt egyedül, mikor alig aludtál valamit. Pihenned kellene.. - húzom el a számat. Szó se róla, nem látszik semmiféle külső jel, hogy fáradt lenne, de ha kell, hát kiharcolom, hogy dőljön le egy kicsit. - Meg hát.. Tudni akarom, milyen lesz a hullám.. - dőlök kicsit vállának. Elég morbid dolog belegondolni, hogy Gwendolyn Lowellnek lesz kinevezve az az akárki, aki hamarosan égni fog.
Talán fél órát sem kellett várnom, hogy Gwen megérkezzen. Nem épp egy luxuskategóriás autót hozott, de ez így volt tökéletes. - Ezzel a kocsival akarok Benedicthez menni - válaszolom, és fél karommal magamhoz húzom, hogy megöleljem. - Mivel csóró vagyok, nem lennék hiteles egy Ferrarival. Ez a roskatag roncs viszont pont megfelel. Nemcsak szép vagy, de okos is - mosolygom el magam, és lágyan megcsókolom, majd nagyot sóhajtok. - Nos... végig akarod nézni, amíg megpirítom a csomagtartóban pihenő kedves ismeretlent, vagy elmész? Nem túl szép látvány egy égő ember, a szagról nem is beszélve - teszem hozzá, csak hogy tudja, mire számítson. - És amúgy is... volt már részed elég borzalomban. Legalább én ne tetézzem ezt egy halottégetéssel- simítok végig a karján.
Nem is olyan egyszerű ez, mint gondoltam. Elméletben persze megy a magabiztosság, de akárhogy is nézem, autót feltörni gyakorlatlan kéznek nem a legoptimálisabb feladat. Nem gondoltam volna, hogy eddig fajul a helyzet, hogy majd hullát és kocsit lopkodok, hogy azért akarok szabad lenni, mert van valaki, akihez tartozni akarok.. Nem önös érdek miatt, hanem azért, mert.. Szeretem. Émelyítő érzés belegondolni abba, hogy ez igaz. Próbáltam tenni ellene.. Otthagytam, elmentem, de mellette képes vagyok megváltozni. Olyan leszek és vagyok, amilyen eddig sosem voltam... Például nem furikáztam eddig sosem jogsi nélkül a külváros elkopott utcáin az erdő felé. És még véletlenül sem hevert mögöttem egy félig rohadt hulla, mint most. De nem esik nehezemre a vezetés, bár valószínűleg eléggé megkínzom az autót, hallani, ahogy a motor túlpörög, és csak a vámpír hallásnak köszönhetem, hogy tudom, merrefelé kell tartanom. Illetve a szaglásomnak, hisz még érzem a levegőben a benzingőzt. Elég sok időbe telik, mire végre leparkolhatok. Fel is lélegzem egyből, de a benzin szaga erősebb lesz, így csalódottan nyögök fel, amiért beszennyezi a friss erdő illatát. - Próbáltam nem túl feltűnőt hozni... - nézek hátra az autóra és remélem megteszi.
Még jó, hogy ismerem az erdőt, talán minden fáját meg tudnám különböztetni egymástól lehunyt szemmel is. Gwen meg nyilván megtalál. A vámpírhallás majd megmutatja neki, honnan hallja a szívemet. Pláne úgy, hogy az igencsak szaporán dobog. A tilosban járunk, nagyon finoman szólva. Morbid módon sértek törvényt, hogy megmentsem azt, akit szeretek. Megéri a kockázatot, ennek ellenére tény, hogy van bennem némi cidri. Fát gyűjtök, majd leengedek némi benzint a tankból. Most már nem kell más, csak Gwen meg az "utasa", hogy készen legyen a rósejbni. Lehet, hogy a vásárra viszem a bőrömet, és nem jövök vissza Benedictől élve, de ha elérem ezzel, hogy Gwen boldogan, és szabadon élhet, már nem érdekel ez sem. Azt hiszem, még talán sosem szerettem senkit úgy, ahogy őt. És mindazt alig két-három nap alatt. Megáll az ész...
Nem sokat kellett szerencsére várnom a megérkezésére, mondjuk Elijah Mikaelson nem a késéseiről híres. És hogy miért pont őt kerestem meg azzal, hogy segítsen nekem? Hát... Őt futólag ismerem és TALÁN róla hallottam a legtöbb "jó" dolgot, Klaustól tartok, Kolt nem akarom megismerni, Rebekah... Ő vele szívesen találkoznék. Meglepődök kicsit azon, hogy Elijah ilyen közömbös, de mindegy. A lényeg, hogy eljött és remélhetőleg segíteni fog nekem. - Bocsi, ha megzavartalak azzal, hogy ide hívtalak, de a segítségedet szeretném kérni. - kezdek bele a mondandómba miszerint miért is hívtam ide. Kicsikét tartok attól, hogy elküld melegebb éghajlatra és nem segít... De majd kiderül. - Nem rég lettem vámpír és egyszerűen nem tudok kontrollt tartani. - mondom röviden.
Sok dolgom van mostanság, így őszintén minden megkeresést zsigerből elutasítok. Minden bejövő hívást kinyomok, mert ne ez a legfontosabb, hogy a múltbéli arcok keresésére igent mondjak. Egyre mégis igent mondtam. Bár nem tudom, miért, csak megtettem. Az erdőben akart találkozni, habár ne vagyok híve az ilyen találkozóknak, és jelenleg kedvem sincs semmiféle ígéretet tenni, vagy ilyenek. Mégis megjelenek a várt helyen az tőlem megszokott öltöny, ing kombinációt viselve. Most az ingem sötétszürke, és az öltönyöm sötétkék, melyet az árnyék jótékonyan feketének láttat. Kezei zsebre dugva, s igyekszem a szokásos rideg és távolságtartó viselkedést tartani. Ma nem vagyok jól kedvemben. De van ilyen, ráadásul szerintem senkinek nincs beleszólása abba, hogy érezzem magam. - Mi volt oly fontos, hogy idehívtál? - kérdem közömbös hangon, mikor megpillantom végre azt, aki idehívott. Futólag ismerem, nem is tudom, honnan tudja a számom, bár ez a kérdés lényegtelen. Eljöttem, s kész vagyok meghallgatni őt.
Hét ágra süt a nap, csiripelnek a madarak; egyszóval tökéletes az idő ahhoz, hogy világot lássak, utazhassak egy kicsit. Nagyon messzire nem akarok menni, mivel nem tartozik a kedvenceim közé a vezetés ezért inkább csak New Orleansba megyek. Találkozni akarok egy régi jó ismerősömmel. Elijah Mikaelson. Őt még régebben ismertem meg. Az ősiek közül őt bírom a legjobban, mondhatni mind közül ő a legnormálisabb. Most pedig hatalmas nagy szükségem van a segítségére. Mivel nemrég lettem vámpír ezért kell valaki aki segítene nekem, és nála jobb embert el sem tudnék képzelni. Ő neki van önkontrollja és ha jól tudom akkor jól bánik az emberekkel. - a maga fura módján - így hát remélem tud nekem segíteni. Mikor New Orleansba érek leparkolok az egyik motel parkolójába és írok Elijahnak egy sms-t, hogy találkozzunk az erdőben. Kiszállok a kocsiból, majd gyalog oda megyek a megbeszélt helyre és várom, hogy az ősi vámpír akit ide hívtam ide érjen.
Szinte éreztem magam körül az erdőt miközben befelé sétáltunk. Örültem, hogy itt vagyok és nem a városban fog utolérni a telihold és mivel konkrét célom se nagyon volt ott így végképp nem volt ellenemre, hogy végülis itt kötöttem ki. Ami viszont kicsit zavart, hogy eddig kifejezetten csábított a civilizció, konkrétan még egy kocsi elé is hajlandó voltam odavetni magam csak azért, hogy kicsit gyorsabban odaérjek, de amikor a srác felbukkant egyből elveszítette a fontosságát a város. Talán eredetileg is vele kellett összefutnom elvégre ő is éppen New Orleans felé tartott ami akár gyanús is lehetne a számomra ,de lévén hogy farkasokról beszélünk így már kevésbé riasztottak veszélyreceptorjaim. -Örülök hogy a hasznodra válhatok..-még egy kicsit meg is hajlok a hatás kedvéért majd felnevetek. Egy dolg viszont aggaszt egy kicsit. Farkas létére idegenként mozog a fák között. Ez számomra nem feltétlen jelentene problémát csak nem igazán tudom, hogy mivel állok szemben és ebből még akár bajom is lehet. De nem ma este. Holnap estig pedig természetesen még rengeteg dolgot megtudhatok róla, mielőtt szembe kellene néznem igazi énjével , az ösztöneivel amit most emberi bőrben rejteget. Farkasként viszont már egészen más lesz a helyzet, így nem árt majd résen lennem. Nem szeretnék pofára esni az első különálló estémen. -Bizonyára mások is felvettek volna, de nem tették.-sóhajtok fel. Tényleg sokat kutyagoltam és ez nem kifogás csak egyszerű magyarázat tetteimre. A hálálkodását nem tudom hova tenni. Ha most azt köszöni meg hogy összetörtem a kocsiját akkor én tényleg felakasztom magamat, hiszen ez lenne az utolsó dolog amit egy pasi megköszönne egy csajnak. Ezt is inkább a megmagyarázhatatlan dolgok közé teszem amik őt lengik körül és kiakadás helyett inkább minden másra koncentrálok, elvégre nem az aggodalmaskodás miatt vagyok itt. Hanem miért is? Fogalmam sincs. Ideje lenne megtudni, de erre Ő nem fog nekem válaszolni. Még akkor sem ha tudna. Figyel miközben nyüglődök. Egyenlőre vigyoroghat, de nem tudja, hogy neki kell majd befejeznie , amit én elkezdtem nagylelkűen ,de nem gond, örüljön csak amíg tud és boldog tudatlanságban ringathatja magát. A fa komótosan adta meg magát a kezeimnek, és már-már szinte vártam a poént, hogy olyan dagadt vagyok, hogy még a fa is kidől nekem. Ehelyett amint kényelembe helyezem magam elkezd zsörtölődni ami egyébként mosolyt csal az arcomra. -Egyszerűbb mint egyedül csinálni az egészet...-kacsintok rá, de amikor a választásomat kezdi el kritizálni úgy reagálom le mint egy igazi farkas. Pillanatok alatt eltűnik a mosoly az arcomról és egyből 5 féle módszer jutott eszembe, hogy hogyan gyilkoljam meg őt. Ismét lábra állok és odacsörtetek mellé és komoly erőfeszítést igényelt, hogy kezdjek egyből verekedni. Vettem egy mély lélegzetet, lassan kifújtam. -Szépszemű, ha ebből a fából nem tudsz tűzet rakni akkor semmiből.-veregetem meg a vállát. -Én tudom , hogy menni fog.-bíztatom, de nem mozdulok el mellőle, mert mostmár komolyan agresszívba váltok, ha tovább szivat. Persze ez a helyzet még mindig szimpatikusabb mintha mindent ugrásra megcsinálna. Szerintem ha egy pasiban van kihívás és benne van az egyszer biztos.
Az elején még csak a gondolattal sem mertem volna játszani hogy végül az erdőben kötünk ki kettesben, egy pia társaságában. Mikor megláttam hogy elütöttem valakit legalábbis nem ez volt az első gondolatom , csak az hogy segítenem kell rajta , segítséget kell hívnom nem csak a saját érdekeimet nézve. Megtehettem volna hogy elhajtok.. de bennem még maradt ennyi emberség, hogy ne tegyem sok más emberrel ellentétben. Soha nem futok el a problémák elől, igyekszem megoldani őket. Kicsit vicces volt a helyzet, hogy pont ezen "veszekedünk" a történtek után, de jól esik hogy legalább a feszültség eltűnt köztünk, ha már fajtársak vagyunk. Jól fogta fel az egész helyzetet, ami sokat segített. - Na jó.. jöhetsz, de csak mert szükségem lesz rád az est további részeiben.- Húzom mosolyra a szám, és engedek neki. Bár amúgy sem terveztem hogy pont most elválnának az útjaink, ugyanis remek társaságnak bizonyul és nem utolsó sorban végre egy farkas.. még csak találni sem tudtam volna jobbat nála, díjazom hogy éppen ellenkező neművel találkoztam, tetszik. Pasik társaságára már valószínűleg nem vágynék ennyire. Legalábbis sokkal több olyan dolog van, amit csinálhatunk egymással. Nem kizárt lehetőség, főleg most így telihold előtt, mikor érzéseink felfokozódnak. Bizonyított tény hogy nem csak én érzek vonzást iránta, ez kölcsönös ugyanis a már hátrahagyott kocsinál nem estünk volna egymásnak. Ami nem mellesleg.. nagyon kellemes volt, teli érzésekkel. Nem lenne ellenemre az ismétlés.. Így jobban belegondolva abból ha megtudná a keresztnevemet semmi bajom nem származhat, nem én vagyok az egyetlen Edgar a világon..látszólag észrevette hogy hazudtam, nem is adtam elő túl hitelesen.. a későbbiekben ha esetleg arra kerülne a sor, úgyis elmondom.. talán az egész igazságot is, majd ha..átestünk az átváltozáson.. most nézem a saját érdekeimet is. Az hogy ilyeneken gondolkodok talán megindított bennem valamit, és hajlok az felé hogy bízzak benne. - Ütteted? Minden bizonnyal leálltam volna ha kiállsz stoppolni, egy ilyen lánynak.. és még az új kocsim se bánta volna.- Morgok pár sort, nem észre véve a lényeget. Kocsival lett volna ő is? Ez már könnyebben elképzelhető lehetőség, hogy miért is sétálgatott erre fele. Mondhatom hogy jobban jártam így.. a kocsim bánta, de legalább végleg lezárhatom magamba a múltat. Hála Harleynek. - Köszönöm..- Csússzan ki a számon, akaratlanul. Valószínűleg nem fogja tudni hova tenni ezt a hirtelen jött hálálkodást, de őszintén nem sok kedvem van magyarázkodni. Unom a sétálást, jó lenne valahova letelepedni, nem mellesleg inni. Egyelőre nem tudom hogyan kéne normálisan reagálnom az ilyen dolgokra, kicsit kényelmetlenül érzem magam hogy tapasztalatlan vagyok.. soha nem szoktam áldásnak érezni a farkasi mivoltom, valószínűleg nem is fogom, legalábbis .. egyelőre úgy tűnik hogy ez nem fog változni. Jobbnak érzem kicsit elviccelni és más irányba terelni a dolgokat, majd gyorsan eltávolodva tőle huppanok le a fűre. A fának dőlök, s kényelembe helyezve magam hunyom le szemeimet, félszemmel nézve ahogy "dolgozik", helyettem is. Jó érzéssel tölt el, amit még csak nem is rejtek el. - Te minden munkát félbe hagysz? Igazad van, egyszerűbb ha átpasszolod a másiknak..- Nyújtom ki a nyelvem, simán megtudnám szokni ezt az egész helyzetet. Jól esik kicsit pihenni ennyi sétálás után, bár nem mondom hogy lefárasztott volna. Nem áll messze tőlem a két kezes munka, így még a tűz rakás sem. Hirtelen felállva nyúlok a kidöntött fához. - Ugye tudod hogy most felesleges munkát végeztél? Nézd csak meg.- Nézek fel rá, s igyekszem úgy beállítani a dolgot hogy feleslegesen erőlködött ennyit. Nem vizes a fa, így simán mehet tűznek, de had legyen ebbe a hitbe s ide hívom magamhoz.
Távol vagyok a falkámtól. Attól az élettértől, ahol biztosan nem árthatok senkinek és azt hittem, hogy ez majd félelemmel fog eltölteni, de sokkal természetesebb érzés, ha jobban belegondolok. A falkánkban sok korombeli van. Főleg fiúk, akik számára érinthetetlen voltam. Anyám sosem engedte őket a közelembe, hiszen pontosan tudja, hogy mi zajlik le egy fiatal farkas testében és mit vált ki belőle egy ellenkező nemű közelsége. Eddig igazából teljes semlegességet mutatta feléjük, de ezzel a sráccal egészen más a helyzet. Kezdtettől fogva megvolt az a bumm amit itt most nem az elütésre értek. Nem tart sokáig a csend kettőnk között és végül a táska cipelése válik a legnagyobb problémánkká, hogy ki és mit cipel és igazából mi is kell belőle. -Hééééé. Én meg a pia egy csomagba vagyunk. Nélkülem nincs pia, úgyhogy gondold át ezt az esetleget.-nevetek fel miközben tovább kullogunk a fák között. Igazából , ha van egy kis eszünk 4 lábon is, akkor végülis nem lehet baj ebben az erdőben, bár nem ismerem a környéket. Farkasalakban viszont nem eshet semmi bajom. Sem itt sem máshol, viszont nem szeretném ha New Orleans-i népek felfigyelnének a közelségünkre, de erre tökéletes lesz a mai éjszaka. Kicsit megfigyelhetjük a környéket, hogy van-e valami átmenő forgalom az erdőn. Bemutatkozunk. Nem szükséges , de mégis komfortosabb, hogy van hogy szólítani a másikat, még akkor is ha csak én mondtam igazat kettőnk között. Erről inkább most kussolok. Nem fogom őt háborgatni, ha nem hosszútávra tervez velem jelentsen ez most köztünk bármit. Örülök, hogy nevetni hallom. Eddig olyan komornak tünt, de örülök, hogy oldódik kicsit a társaságomban. Megnyutat, hogy békésen elaludhatok mellette és van egy kis esély arra, hogy nem öl meg reggelig. -Sétálásra tippelek. Ha nem üttetem el magam, akkor senki nem vett volna fel. Bár a kocsimért úgyis kell hívnom egy vontatót, ha 2 nap múlva még ott lesz..-állapítom meg. Ezt inkább magamnak szánom, mint neki, afféle hangos gondolkodás volt. Nem nehéz észrevenni a fenntartásait a holnapi éjszakánkkal szemben, de én nem aggódok. Itt vagyok, segíteni fogok neki , ha szüksége lesz rám. Megnyugtatni megtudom majd szerintem, de a fájdalmait nem fogom tudni enyhíteni. Ahogy a sajátjaimat sem. Mindenek ára van. Az erőért, gyorsaságért, hosszú életért a fájdalommal és a Holdhoz kötöttséggel kell fizetnünk. Szeretném tudni milyen a viszonya a belső farkassal, de ehhez látnom kell belőle valamit. Figyelem ahogy átérzi az egész erdőt néhány pillanatig és egy ösztönös mozdulattal zökkentem ki. Megijed tőlem, hiába tudja , hogy én állok velem szembe a farkasa fél. Amint kitisztul a tekintete a megrettenésből mosolyra húzódnak ajkai és ez engem is megmosolyogtat. -Bocsi..-nevetek halkan, pedig ez egy komoly dolog. Nem meri elengedni magát. Nem tudom, hogy az idegenségem miatt vagy egyébként sem. Megint elkezd játszani velem. Közel hajol, hogy aztán eltávolodhasson. Figyelem ahogy lehuppan a táskám közelébe bár szerintem elöbb illene tüzet gyújtani megfagyni nem akarok éjszaka. Odasétálok az egyik kisebb még növésben levő fához. Belekapaszkodok a törzsébe és húzni kezdem. Recseg, ropog, de különösebben nem erölködök csak nem akarom magamra borítani. Egy hangosabb roppanás jelzi amikor megadja magát az erőmnek és félreképvel az útjából hagyom a földre zuhanni. -Kidöntöttem. Te raksz belőle tüzet.-pillantok ’Edward’-ra. Egyszer próbálkoztam tűzrakással az volt a 2013-as New Jersey-i tűzvész. Azóta nem adnak a kezembe semmi meggyújthatót ha nem muszáj.
Erdő..egyáltalán nem áll messze tőlem a dolog hogy erdőben vagyok, így talán még csak egy kicsit sem vagyok tőle izgatott. Nevelőszüleim valahogy jobbnak látták ezt az életet, hogy erdőben bújkáljunk, mint sem egy kastélyban, vagy valami pucosabb helyen..pedig csak egy szavukba került volna, de valószínűleg csak nem akartak feltűnést kelteni, ugyanis nem a jobbik fajtából származnak. Nem volt olyan nap hogy ne arra érjek haza, hogy egy emberrel hármasban igen csak elvannak.. eleinte csak kiélvezték az adott pillanatot, s a végén megölték, kegyetlenül.. és ez kiskoromban biztos hogy nem volt rám jó hatással, sőt.. sokkolt is. Akkoriban nem értettem mit csinálhatnak, de egyáltalán nem zavartatva magukat jelenlétemtől folytatták azt, amibe belekezdtek. Nem egészen voltak minta szülők, bár nem is vártam el tőlük.. akkoriban csak örültem hogy nem vagyok egyedül. Már pedig.. valamilyen szinten mindig egyedül voltam.. egész életemben. Félszemmel figyelem őt, amint az erdőbe szimatol egyet, s élvezi az adott helyet.. vajon így viselkedne egy normális farkas? Persze..igyekszem elkerülni zavarodottságomat, s mosollyal színlelni azt. - Hé. Nekem csak a pia kell. - Mutatok az elvett táskára. Feledni..ez az, amit most leginkább szeretnék. Vagy csak egyszerűen kikapcsolni, és élvezni az adott pillanatokat. - Meg esetleg te..- Teszem hozzá halkabban, bár farkaslétéből kiindulva úgyis hallotta amivel igazából nincs baj. Foghatom arra hogy viccnek szántam, de kétlem hogy pont most mikor örjöngnek bennünk a hormonok ellenálna a közeledésemnek. Sötétedik..s ezzel egyre közelebb kerülünk a teliholdhoz is. Amit személy szerint .. nem várok. Nekem eddig csak kínszenvedés volt, s csak folyamatos aggódást keltett bennem, hogy nehogy bántsak valakit átváltozott alakomban. Ami lássuk be, nem lett volna nehéz. Egyedül voltam mindig, kivétel nélkül..egyedül kellett átélnem a fájdalmaimat így semmi jó nem köt a teljes átváltozáshoz. De bízom benne, hogy ezúttal máshogy alakul. Itt van velem ő is, és lássuk be ezen a téren sokkal tapasztaltabbnak tűnik nálam, pedig én is sok mindent megéltem már. Nem ismerem az ő történetét..így igazából nem tudhatom biztosra. A kapcsolatunkat legalábbis eddig nem szándékoztam ismerkedős szintig emelni, de ez még az együtt töltött éjszaka után változhat. Egy nem éppen jó oldalát sikerült megismernem, de elütöttem így részben érthető volt a hozzámállása. Úgy látszik nem tűnt fel neki a hazugságom a nevemet illetően, vagy csak nem szól érte.. önző módon hazudok neki, mert nem akarok ezzel rontani az egészen.. pedig igazából az is lehetséges hogy pont ő nem hallott a nevemről.. de igazából ez már mindegy.. hazudtam, s ezen még tudnék változtatni, de egyenlőre nem áll szándékomban. Felnevetek azon amit mond. A nevét hallatán először fel sem merült a fejemben ez a kis névjáték, de ezzel már nincs esélyem húzni az agyát, mert lelőtte ő a 'poént' még előttem. Van egy olyan sejtésem, hogy nem egy ember csúfolta már ezért.. - Szóval Harley.. bocsánat, hogy elütöttelek. Valószínűleg vagy tovább sétálgatnál egyedül a tűző napon, vagy valaki más ütött volna el, esetleg már rég New Orleansba lennél. - Húzom kicsit az agyát, bár még mindig nem értem hova indult arra fele, ráadásul gyalog.. lehet ha nem vagyok én, vagy jobban odafigyelek már valamilyen ágyba hemperegne, valakivel. Lehet egy személyhez sietett, nem tudhatom ezt sem igazából. Amilyen lassan érünk a tisztáshoz ugyanúgy kerülünk közelebb egymáshoz is, bár eddig nem sok mindent osztottunk meg a másikkal. De! Legalább már a nevét tudom, s ő az enyém ami nem a valódi nevem.. kicsit zavar is, hogy hazudtam egy fajtársnak.. Amint kiejti az "átváltozás" szót dobban egy nagyobbat a szívem, még mindig kicsit izgulok miatta.. egyszerűen ahhoz a fájdalomhoz amit átélünk nem tudok hozzászokni. Csak állok ott előtte, céltalanul. Mire fel magához húz.. csinálom amit kér, bár kicsit kényelmetlenül érzem magam. Lehunyom a szemem, szagolok.. átérzem szinte az egész erdőt, vagy.. legalábbis egy részét. Hallok minden egyes lépteket, hogy valójában milyen hangos is ez a hely.. Mikor a mellkasomra csúszik a keze kicsit megrezdülök, nem számítok rá. A lelkiismeretem is közbe tesz, hirtelen megijedtem. De tetszik a közelsége, s ezt mosolygással jelzem. - Ha ezt csinálod.. nem tudok a farkasomra koncentrálni.- Nézek fel egyik szememmel, míg a másikat ugyanolyan állapotba hagyom. A kezem a derekára csusszan, s magamhoz szorítom. - A farkasom ezt súgja, hogy ezt tegyem..- Lassan közeledve a szája felé az utolsó pillanatban hajolok el, s ellépve melőle huppanok a fűre, a táskája mellé.
Kezdtük elhagyni a civilizációt. Jobban szeretem a természetben lenni, mint máshol, így számomra ez egyáltalán nem volt zavaró, sőt ahogyan elnézem társaságomba keveredett fiú is mintha megkönnyebbülni látszana az erdő fái között. Könnyed léptekkel követem, mintha csak túráznánk a fák között. Néhány lépés erejéig lehunyom a szemeimet és hallgatom az erdő neszeit. Madarak csicseregtek, mókusok zörögtek az ágak között és valahol egy méhkasban szorgosan döngicséltek. Kinyílnak a szemeim és a tüdőmbe szívom az erdő illatát. Érzem az állatokat, akik erre jártak, a föld illatát , ami még enyhén nedves. Tlán tegnap lehetett itt egy kis zivatar. Gondolataimból a hangja zökkentett ki és az orrom elé emelte a táskámat. -Nem. Közel sem áll olyan jól , mint nekem, de gondoltam ha cipelni akarod, ráadásul ilyen heves lelkesedéssel nem fogok az utadba állni.-Vonom meg a vállamat nevetve, majd átveszem a táskámat, és az egyik vállamra felcsapom. Nincs sok minden benne. Egy üveg whiskey, néhány fehérnemű és egy póló, meg talán egy dezodor ha mázlim van, de nem esküdnék meg rá, hogy egészen őszinte legyek. Mosolyogva pillantok az arcára. -Jó. Ezesetben tényleg fölösleges lenne itt háborgatni a népeket.-nézek megint a lábam elé. Tudok több dologra is figyelni természetesen, mégsem szeretnék pofára esni itt előtte. Alkonyodni kezdett. A madarak is halkulni kezdtek és egyre kevesebb lett a fény is, de egyenlőre még tisztán láttam mindent. Bár ha besötétedik akkoris elég fényt fog adni nekünk a Hold, hiszen már majdnem kiteljesedett az égen. A nevére voltam kiváncsi , de hazudott nekem. Az aki igazat mond, az nem akad el a keresztneve közepén. Nem reklamálok. Ha titkolózni akar hát legyen nem halok bele, nem fogok egész életében a nyakában loholni, sőt valószínüleg nem sokáig leszünk együtt. Rápillantok mielőtt válaszolnék. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy esetleg nekem is hazudnom kellene. Elvégre Ő sem volt velem őszinte, de nem volt titkolni valóm, így végülis nem eshet bajom emiatt. -Harley vagyok. És nem Davidson hanem Ashmore, de ez végülis lényegtelen.-szegezem megint magam elé a tekintetemet. Lassan kiérünk egy tisztásra. Azt hiszem elég messze vagyunk már az úttól és mivel nem tudom merre van a város így nem mernék tovább haladni mert nem akarok közel kerülni lakott területhez telihold előtt. Lelassítom a lépteimet. Nem tudom mennyi tapasztalata van a farkaskodás terén. -Itt szerintem jó lesz... messze vagyunk mindentől...és itt könnyű lesz átváltozni holnap..-pillantok körbe az apró tisztáson. Lerakom a táskámat egy fa tövébe. Kilépek a tornacipőmból, hogy érezzem a talpam alatt a talajt. Teszek pár lépést befelé a tisztás felé. Őzek és nyulak illatát érzem. Semmilyen nagyobb vad nem járt a környéken. Vámpír se... maximum több nappal ezelőtt, de a szaga már nincs itt. ’Edward’ felé nyújtom a kezemet és magamhoz húzom. -Hunyd le a szemedet.. hallgatózz... szagolj...-suttogom mosolyogva. Eddig fel sem mérte igazán a környéket. Talán nem szokta, de nem tudom milyen környezetből jött. -Vedd elő a farkast egy kicsit..-folytatom miközben a mellkasára csúszik a kezem. -Jegyezd meg amit érzel és próbáld ki részegen is... vicces lesz a különbség.-készítem fel. Olyankor tompábbak az érzékeink.
Ismét belementem a kis játékába, bár már sok mindent nem veszíthetek. A kocsi nem mozdul onnan, s benne van minden bizonyíték a régi életemről. Ezzel..most már véglegesen magam mögött tudom hagyni a múltamat. Viszont.. egyre messzebb kerülök a célomtól, New Orleans-tól. De még mindig jobb vele lenni , mint sem egyedül várni a semmire és gyalogolni ebben a pusztító melegben. Az erdőben pedig még ha kicsit is ,de legalább hűsebb az idő a fáktól. Nem tartok túlzottan sok mindentől.. ketten vagyunk, farkasok.. mindketten megtudjuk védeni magunkat. Holnap pedig telihold. Kíváncsian várom hogy végül mi lesz a végeredménye annak, hogy kettesben maradtunk itt, az erdőben. Pia van, szóval rossz már nem lehet.. de azt est eljövetelével történnek általában az érdekes dolgok. Egy biztos, hogy nem vagyunk egyedül ebben az erdőben. Hallva a nevetését várhatóan jól reagálta , és nem fogok kapni érte ezért, hogy így lenyúltam a táskáját. Hamar utol is ér, de a táskát figyelmen kívűl hagyja. - Ennyire jól áll hogy már el sem akarod venni? - Emelem fel a táskát, mint ahogy azt általában a nőknél szokás s mosolyra húzom számat. Kétlem hogy már ennyitől megbízna bennem, simán elfuthatnék táskával. Bár így belepillantva semmi olyan pótolhatatlan dolog nincs benne, amit félteni kellene. Ideje lesz ha végre eltekintetünk az eddigi dolgainktól s kezdünk megbízni egymásban. Nem tehetünk mást..de manapság, nem a legjobb dolog bizalmat adni valakinek is, visszaélnek vele. Figyelem őt s felnevetek a kis szólásán és azon, ahogy reménytelenül próbálja kimenteni magát a helyzetből, nem túl sok sikerrel. - Sátrat? Minek? Nem terveztem alvást ma. - Nyalom körbe számat, s próbálom kicsit terelni a dolgokat más irányban. Nem igazán érdekel ha lopási mániában szenved, egy-két éjszaka és valószínűleg úgysem látjuk egymást újra. Nálam pedig nincs olyan dolog amit féltenem kéne tőle..maximum a szívemet tudná ellopni, de ez..egyáltalán nem valószínű. Nem valószínű hogy elakarja, ahogy az sem, hogy sikerülne. Nem sok nő fogott meg annyira az életem során hogy komoly kapcsolatot létesítsek vele, bár az is tény, hogy alkalmam sem nagyon volt rá. Egyre beljebb kerülünk az erdőben, s a nap is lassan megy le. Amilyen meleg van nappal, este, éjjel ugyanolyan hideg is. - EedWard. - Húzom meg az elejét, és hazudok neki valamit. Valószínűleg ha elmondanám a nevem egyszerre levágná hogy ki is vagyok én, és csak még jobban ellenszenves lenne velem. Farkasok között nem kis hírem van, és nem szeretném hogy a névhez egy arcot is tudjanak párosítani. - És téged hogy hívnak? Ha már megakartál lopni.. - Egyszerűen kelletének érzem hozzátenni, hamár jött ezzel a dologgal , hogy elütöttem.
Nem tudok megszökni az érzéseim elől. Egyszerűen azt érzem, hogy szétmorzsolnak belülről, fájnak, és szúrnak... száthasítja a szívemet az az űr, amelyet Gabriel okozott nekem... mi ez az egész egyáltalán? Olyan szépen alakult minden... kezdtünk rájönni, hogy a kötődés tehet-e arról, hogy szeretjük egymást, vagy netán teljesen más áll a háttérben, történetesen igaz érzelmek? Úgy összezavarodtam... ő pedig elment. Itt hagyott engem, és nem gondolt rám, csak elment, és... és nem bírom ezt tovább...! Keservesen vonszoltam végig magamat szinte városról városra... erdőről erdőre... először úgy akartam csinálni, higy valami munkát keresek, de még nem állok készen arra, hogy emberek között töltsek napi nyolc órát... képtelen lennék rá. Hát csak vánszorogtam... egészen addig, míg meg nem pillantottam valakit, aki elhaladt mellettem, és a szívem hevesebben dobbant. - Gabe? - kérdeztem rekedten, és elkaptam a vállát, mint valami bolond, úgy fordítottam magam felé. Egy percig szenttül hittem, hogy Ő az... de végül rájöttem, hogy csak képzelődök. Hiszen nem állt ott senki. Nem voltak ott a zavaros tincsek... nem volt ott az a szempár, mely ritka alkalmakkor vörösen villogott... ő volt az én farkasom... és elment... elhagyott engem. Törni és zúzni tudtam volna. Kegyetlenül morzsolni mindenféle csontot, mindaddig, míg valaki át nem érzi, mi az, amit én érzek! Annyi düh gyűlt össze bennem... nem is hallottam a lépteket. Csak talán a tudatalattim eszmélt rá... és mire én magam felfogtam volna, már hangosan felmordultam, és intettem egyet a kezemmel zaklatottan. Csak annyit tudtam, hogy most... ártottam valakinek... talán csak annyival, hogy két méterrel arrébb szállt, de... nekem már elég ennyi fájdalom is egy másik személy részéről jelenleg... - Tűnj el, ha életben akarsz maradni... - suttogtam rekedten, már lenyugodott hangon. Kimerült voltam.
Rá néztem az órára és már ben kellett volna lennem, megígértem a nővéremnek, hogy elmegyek hozzá és segítek. -Biztos?-Kérdeztem, majd fejemet rázkodtam. Ismét órámra pillantottam. -Mennem kell-Kezdtem el szél sebesen futni, ahogy a lábam bírta.
Kezdőlap
Because everyone has a good and dark side
