Szemtelen vigyorral fordulok felé, mielőtt magammal rángatom. - S ha igen? Olykor mindenki kirúghat a hámból, nem de bár? - kérdem, magammal vonom és csak akkor állok meg, mikor végre megtalálom a tökéletes helyet az apró intermezzómhoz. Alakunk elveszik a sötétebb, szándékosan rejtett zugban. Jól ismerem a szórakozóhelyeket, bárokat. Minden tulajdonos első dolga, hogy megtegye a szükséges lépéseket egy-két olyan sarok kialakításához, ahol bátran elbújhatnak azok, akik némi izgalmat kívánnak csepegtetni, valószínűleg tiltott kalandjukba. Figyelmem elkalandozik. Régebben, pár éve, még pont a hasonló csak némileg elitebb szórakozóhelyeken táncoltam, hogy képes legyek eltartani magam és elbújni a rendszer elől. Mire észbe kaptam, csípőm már könnyedén lendült a zene ritmusára, karjaim pedig a férfi nyaka köré fontam. Menthetetlenül távol állt tőlem ez a viselkedés, most mégis kipirult arccal, szenvtelen vigyorral képemen húzódtam közel, ajkaim arcélét súrolták. Mi volt számomra a férfi? Szórakozás, nem több. Egy éjszaka, amit reggel elfeledhetek. Egy alkalom, egy este, egy ital, egy tánc. Kezek a derekamon, forró lehelet a fülem tövében, saját sóhajom. A zene lüktetése irányította a testemet és csak akkor eszméltem rá, hogy mindjárt összerogyok, amikor a zene elhallgatott, a fények eltűntek és a tömegben lassan felajzott hisztéria hangja kezdte felütni fejét. Hirtelen csapott meg a gondolat, hogy ezt én okoztam, mert el sem tudtam képzelni más lehetőséget. Persze, a legtöbb emberrel ellentétben engem nem rémített meg a sötét. Jó barátként üdvözöltem. Az viszont nagyon is zavart, amit a tulaj kiabált túl a tömegen. - Áramszünet srácok és úgy néz ki be kell zárnunk! - a moraj elcsendesedett és mindenki az elemlámpák fénye felé fordult, hogy követve azt, felháborodva ugyan de eljussanak a kijárathoz. Én viszont nem akartam menni. - Nos... sajnálnám ha ilyen hamar véget érne az este... - nem tagadhatom, hogy az alkohol elbódított, hogy nem voltam a magam ura. Kissé meginogva léptem egyet. - És nincs kedvem elmenni. - vigyorodtam el a sötétben és mellkasának támaszkodva emelkedtem lábujjhegyre. Tincseim arcomba hullottak. - Hacsak nincs jobb ötleted...
- Talán igen. Talán nem. - feleltem úgy, hogy még véletlenül se adhassak gyanús választ számára. Nem lenne innentől nehéz dolgom, hiszen részeg... pontosabban: becsiccsentett. S szemmel láthatóan tényleg nem bírja az italt. Az ilyesmi bármikor hasznomra válik, ha minden más kútba dől. Valószínűleg pontosan az alkohol tehetett arról, ami ezek után történt: nem volt ellenemre egy mozdulata sem, ámbár még szoknom kellett azt a tényt, hogy ebben az időben a nők irányítani is tudnak. Ez régen, mikor én magam voltam fiatal fiú, s titkos helyekre jártam, ahol nők elégítették ki minden vágyam, nem volt szokás. Ott elvettem, amit akartam. Nem érdekelt, hogy a nő beleegyező-e, akarja-e, nem érdekelt semmi! Nem véletlenül vagyok olyan rosszhírű ebben a városban. Igaz, szerencsére senki nem tudja, hogy ismét életben vagyok. Mióta Rick testét elhagytam, azt hiszik, hogy... ő csak úgy rendbe jön. Közel sincs vége semminek. Még meg fogja kapni azt, ami jár. Méghozzá tőlem. Nem tűröm el azt, hogy csak úgy tovább kell állnom önként. Öngyilkos akart lenni? Hát oké! Én fogom abba hajszolni. Csak nem a testében. Ujjam bátran furakodott végig testén: simítottam derekát, miután becsúsztattam mutatóujjamat a felsője alá. Teste forró volt, ez méginkább vágyat ébresztett bennem, és lélegzetem ezerszer gyorsabbá vált, mint általában lenni szokott. Kívántam, lehelletem tüzes parázsként érintette nyakát, majd odahajolva húztam végig nyelvemet ütőerén, miközben kezeim hátáról fenekére vándoroltak. Ekkor ismét kitört a balhé, én pedig felkaptam a fejemet, tekintetem megtalálta az övét, és ezúttal is láttam azt, amit eddig is: ő sem akarja ezt befejezni. Az pedig nyilván a véletlen műve, hogy nem nekem kell rákényszerítenem az egészre. Hiszen tőlem az sem állt távol soha. - Nem muszáj elmennünk... maradhatunk itt is. - húztam végig mutatóujjamat ismét nyakán, majd dekoltázsa vonalán. - Nincs lakásom, ahová mehetnénk. - tettem még hozzá, de engem ez mondjuk semmiben nem zavart volna. Akárhol, akármikor megkapom, amit akarok.
Tenyerem forró mellkasára simult. Tetszett ahogy magához vont. Mindig is szerettem ha egy férfit tudta mit akar és e mellé képes volt anélkül hatalma alá vonni, hogy egyetlen erőszakos mozdulatot tett volna vagy mocskos szavakkal illetné bőröm. Ó, nem, ez a fajta férfi csókokkal becéz, miközben tenyerének forrósága elfeledteti ki vagy... ez a fajta, pontosan tudja, hogy nem kell ajtóstul rontani a házba, hogy elég egyetlen jól időzített érintés, leheletének becéző forrósága, ujjainak nyoma a bőrödön... sőt, elég ha csak ő veszi át az irányítást a tánc alatt, hogy aztán magához vonjon végre és füledbe suttogja a bűnöket melyben partneréül választott... és én tagadhatatlanul élveztem ezt a játékot, arról nem is beszélve, hogy magam is ilyen játékos voltam.
Ezúttal azonban az alkohol elnyomta érzékeim és ösztöneimet a sarokba száműzve feledkeztem meg a tényről, hogy ez a férfi nem ember hanem farkas... s a vadak engem mindig elejtettek. - Határozottan rossz fiú... - tekintem a sötétben is sokatmondóan csillogott. Eszem ágában sem volt elmenni bár az sem érdekelt volna ha egy autó csomagtartóján esünk egymásnak. Ahogy azonban meginogtam, erősebben kellett tartania. A személyzet lassan elhalkult, a tulaj pedig feladván a felesleges küzdelmet a generátorral, hosszan káromolva hagyta el a bárt és én még épp csak elkaptam a zár kattanását mielőtt a pultig hátráltam volna. Megvártam, még elhajt, hogy aztán a pult felé forduljak. Koncentrálnom kellett. Zihálásom elárulta vágyaimat miközben tenyere csípőmre simult. Alkatom megreszketett és végre megtörtént; lángok csaptak fel a mécsesekből melyek az asztalon pihentek. Szembefordulva Matthiassal kapom el pólóját és rántom magamhoz, hogy aztán tenyerét combjaimra vezessem és felpattanjak segítségével a pultra. Mikor ez megtörténik, lábaimmal határozott mozdulattal fogom satuba csípőjét. Szemtelen, ravaszkás vigyorral mérem végig, mielőtt újra lecsapok és megcsókolom. Ez az este az enyém. Ma nem leszek préda. Ma farkas vagyok.
Megígértem hogy maradok.. hogy nem megyek el, s bármennyire is nem a kedvességemről vagyok híres, az ígéreteimet igyekszem betartani. Nem akartam itt maradni.. csak egy újabb város volt ez is, egy újabb kaland..de ide már köt egy személy, egy igen csak fontos személy.. maradnom kell. Este van.. a nem túl emberektől nyüzsgő belvárost elhagyva mérem fel a terepet.. szakadó esőben. Jobb időtöltést nem is választhattam volna.. nem is lennék. Az út szélén járva megyek lehajtott fejjel, mint akinek halálos betegsége lenne.. őrülten hiányzik, nem tehetek róla. A ruhám,s mindenem teljesen elázott. De mit sem érdekelve csak megyek tovább, a véget nem érőnek látszó úton.
S még ha ez nem is lett volna elég, egy igen csak sietős sebességre váltott autó telibe terít sárral..ha nem menne ilyen gyorsan simán utolérném, de a rendszámával is megelégszem.. kétlem, hogy újra találkoznánk, de soha nem lehet tudni. - Halott vagy drágám. - Mormogom magam elé, mintha hallaná s bemutatva a haladó kocsinak jegyzem meg a rendszámát. Szívesen megleckéztettem volna. Legalább egy kis izgalom, ennek az unalmasnak látszó estémben. Úgy tűnik, ez nem az én napom. De legalább az eső lehűt. Szerencsémre, a vámpírok nem kaphatnak el holmi emberi betegségeket. Még legalább egy félóráig, ha nem több ideig kutyagolva teljesen lemossa az eső a nemrégiben sárral teli piszkított ruhámat, s egy nem túl biztató útszéli házhoz érek..fények, s hangos kiabálások szűrődnek ki a helyről.. de beleuntam. Nem hozzám való hely, még sincs más választásom. Csak addig amíg az eső eláll.. legalábbis ezzel igyekszem nyugtatni magam. Közelebb érve egy ismerős autót szúrok ki.. széles mosolyra húzva számat megyek oda, a lámpa ég..valószínűleg a sofőr is benne van. Csak könnyít a dolgomon. Úgy nyitom ki a kocsi ajtaját mintha a nemlétező saját autómról lenne szó, s meglepődve veszem észre, hogy a sofőr sehol. Beülve a kormány elé várok.. össze piszkolva, vizezve a drága kocsit. Várok..mást nem tudok tenni. A sofőr valószínűleg csak futólag ment be a helyre, a kocsiból kiindulva.S lám, igazam is lett. Az ajtó nyitódik, s széles mosollyal várom a rám nem számító személyt. - Mégis mit művelsz? Kifelé a kocsimból. - Teszek úgy, mintha rossz autóhoz jött volna, ami lehetetlen abból kiindulva hogy nincs más a helyszínen, s be csapva előtte az ajtót rugatom ki a kocsit, viszonozva az agyon sarazást. Mint aki jól végezte a dolgát szállok ki, s megjelenek előtte. - Legközelebb kétszer gondold meg, hogy kivel kezdesz ki. - Megpaskolva a hátát a sárból ki nem látszó embernek még csak fel sem tűnik, hogy kiről is van szó.. Taeyeon..egy számomra halott személy.
Egyesek gyűlölnek esőben vezetni. Rettegnek attól, hogy esetleg az egyszerű autókázás balesetbe torkollik a vizes út miatt. Így pedig nem tudják élvezni azt, mai elönteni őket, mert az idegesség lefoglalja az érzékeiket. Az adrenalin ami felszabadul azt hiszem mindekiben mikor minimum 220 km/h-val vezet, azok közé a dolgok közé tartozik, amit én magam sosem adnék fel. Kihalt utcán, koromsötétben, villámlás, és mennydörgés közepette sem. Bár igaz ami igaz, most inkább csak sietek, mint ezen hóbortomnak élek. Azt hiszem, sosem fog változni a véleményem az emberekről. Mind ostobák, és azt hiszik, attól, hogy nő vagyok, simán át tudnak verni. Haha, álmukban sem! Travis is rá jöhetett volna már, hogy nem éppen én vagyok az a nő, akivel szerencsés ujjat húzni. S, most mégis mit csinál? Egy lotyóval mulatja az időt, hát persze. Valószínűleg nem gondolta ő ezt jól át. Fogalma sincs mire vagyok képes, de abban biztos lehet, hogy ma rá jön. Csak éppen már nem fog tudni sok mindent kezdeni vele. Végülis, a halálból már nem tér vissza, igaz? Még erősebben nyomtam a gázpedált, nem érdekelt különösebben az sem, hogy egy teljesen ártatlan (?) lábbuszt használó valakit beterített a sár, mikor elhaladtam mellette, és belehajtottam egy pocsolyába. Minden valószínűséggel megérdemelte, ha ez történt vele. Pár perc múlva már a szórakozóhelynél voltam. A lámpákat égve hagyva csak kipattantam az autóból. Bementem a helyre, szememmel az említett srác után kutattam, akitm eg is találtam ,egy szőkeség manduláját vizsgálgatta éppen. Lassú,, kimért léptékkel hozzájuk léptem, és sztészakítottam a boldog párt. - Szia, Trav - gúnyos mosolyra húztam a számat, szemeet nem vettem le róla. A szívverése felgyorsult, ajkai megremegtek. Hm, igen. Pontosan ezt akartam elérni. - Te.. te mit csinálsz itt? Utálod az ilyen helyeket.. - zavarában hajába túrt, nem mert rám nézni. - Beszélnünk kéne. Gyere velem - kimentem a hátsó ajtón Tav-vel a nyomomban. Percekkel később már a klubban táncoló tömegen verekedtem át magam, és kimentem a kocsimhoz. Amiben ült valaki. Ez ma nem az én estém. Kinyitom a kocsi ajtaját, s kérdőn nézek a benne ülő személyre. Szemeim elkerekednek szavai hallatán, de nincs sok időm reagálni, kabátomat arcom elé teszem, ezzel óvva attól, hogy akár egy csepp sár is rá menjen. Legalább hadd lássam, aki ezt csinálta. Mérgesen nézek a srácra, de mikor meglátom arcát, ajkaim elnyílnak, s pislogni is elfelejtek. Ez egyszerűen nem lehet igaz! - Te.. te mit csinálsz itt? - hangom halk, s kiséé meg is remegett. Oké, lehet, hogy egy kicsit lesokkolt a dolog. Vagyis.. inkább nagyon.
Nem gondoltam volna hogy lesz ekkora szerencsém, és még a mai nap folyamán viszontlátom a drágámat, hogy megbosszulhassam azt, amit tett. Szándékomban állt megölni az adott személyt mindaddig, amíg meg nem láttam hogy kit is takar a volán mögötti személy.. Nem hittem volna, sőt az akkori elválásunk után még csak nem is akartam vele újra találkozni. Pont most, mikor az életem nélküle is romokban hever.. csak várok..egy olyan lány válaszára, aki jelen pillanatban mindent jelent nekem.
Erre megjelenik ő.. az én első szerelmem, akit valószínűleg soha nem fogok tudni elfeledni 100%-osan, bármennyire is csak játszott velem, én még is csak szerettem.. de ezt az érzést, elkell nyomnom magamban, s átformálnom utálattá, gyűlöletté.. - Park Tae Yeon..- Szólítom teljes nevén, s játszva nevével teszek hátra egy lépést, kitárt karokkal. Arcomon a meglepettség halvány foltja sem látszik amit róla nem lehet elmondani. - Tudod.. ha nem lennél sáros, még meg is ölelnélek, hogy kifejezzen mennyire is hiányoztál. Legalábbis az emberek így szokták nem de? - Jegyzem meg szarkasztikusan, s gúnyosan elmosolyodva pillantok a sárból ki nem látszó ruhájára. Őszintén kicsit büszkeséggel tölt el hogy viszonoztam azt, amit tett.. bár ezt az arcáról nem lehet elmondani.. ami nem túl meglepő. De mindez nem történt volna meg, ha odafigyel vezetés közben, csak magának köszönhet mindent. - A látottak alapján az idő rád járt.. vagy csak ennyire nem bírtad elviselni hiányom? - Kóstolgatom.. az nagyon megy. Valahogy máshogy nem bírok közeledni másokhoz.. Megrövidítve a köztünk lévő távolságot lépek vissza elé, s letörlöm az elfolyt sminkjét. Nem félek tőle.. idősebb, erősebb.. még sem tart vissza ez. Sok mindent túl éltem már, s kétlem hogy tudna bántani.. de amilyen kiszámíthatatlan nem lepne meg.
Az emlékeim vele kapcsolatban mindig is élénkek voltak, bár azért azt nem mondhatom, hogy napi 24 órában rá gondoltam, és nem bírtam elfelejteni. Bah. Már csak az kéne. Megtanultam, hogy senkiben sem szabad igazán megbízni, és senkit sem érdemes közel engednünk magunkhoz, mert ő úgyis átver. Nincs olyan, hogy igaz szerelem, és nem létezik feltétel nélküli szerelem. Tündérmese minden, amit ezekről összehordanak. Egy álomvilág, amibe a gyengék menekülnek a valóság elől, ami túl sok nekik. Ajkaimat mosolyra húzva futtattam végig tekintetem rajta, s hallgattam mondandóját. El kell, hogy ismerjem, mindig is jó ízlésem volt, ezt nem tagadhatom le. Oké, ez azért már szerintem is túlzás. Végül is nem egy darab hús, akivel azt teszek, mait csak akarok. Vagyis, már nem az. Mert volt idő, mikor bármit megtett volna értem. Bármit. - Oh, volt idő, emlékezz csak, mikor már annak is örültél, hogyha egy szobában lehettél velem, édes - hangom magabiztos volt, mostanra pedig érzelemmentesen néztem őt. Meglepődtem, elismerem. Meglepett, hogy ennyi idő után újra látom őt. Nem gondoltam volna, hogy valaha még összefutunk. Sőt, azt sem gondoltam volna soha, hogy elhagyja az otthonát. De megtette. Azt hiszem már neki is sok volt látni, ahogyan mindenki meghal körülötte. Az élete körforgása számunkra inkább átok, mint "teljesen normális, emberi dolog." - Cuki vagy. Ha meg akarsz bántani, ahhoz előbb kell felkelned – kezét egy határozott mozdulattal elkaptam, s nem engedtem el a csuklóját. Nem szeretném, ha hozzám érne. Meglehet, hogy valóban sosem szerettem, csak játszottam vele. De játszani csak olyannal lehet, akihez vonzódunk. A vonzalom a gyűlölettől, a haragtól, a bosszúvágytól, ami miden bizonnyal megvan benne, csak még erősebb lesz. Ez egyszerű, mint az egyszer egy. Mindössze néhányan képtelen elfogadni, ha valaki olyat akarnak maguknak, akit tiszta szívükből gyűlölnek. - Most pedig örülnék, ha elárulnád, hogy jöttél ahhoz, hogy egy; beülj az autómba, teljesen összevizezve a kárpitot. Kettő; mégis mi a fenét képzeltél magadról, amikor ezt csináltad? - förmedtem rá, és szabad kezemmel végigmutattam magamon. Gyűlöltem a sarat. Utáltam koszos lenni. Esküszöm legszívesebben megfojtottam volna abban a pillanatban.
Volt idő.. volt idő mikor én is máshogy viszonyultam az emberekhez. Teli kedvességgel, és szeretettel.. de most már csak ennek a gondolatától is kiráz a hideg. Akkoriban túl naiv voltam.. nem hittem volna, de még csak bele sem gondoltam hogy mikre képesek lehetnek az emberek, csak hogy nekik kedvezzen minden. Taeyeon volt az a személy aki felnyitotta szemeimet, s felkeltett az álom világból.. ő tett ilyenné. Egyrészt hálás vagyok neki, de soha nem köszönném meg neki hogy csak játszott velem, s miután megunt eldobott magától.. nem. Megváltoztam.. a rossz irányba. Ha jó vagyok és kedves azt mindenki kihasználja..de ezúttal fordult a kocka, s én vagyok az, aki kihasznál másokat.
A meglepődöttségét a látottak alapján hamar sikerült lefagyasztani arcáról, s előhozni valódi, régi énjét. Úgy, ahogy én megismertem még akkoriban. Őszintén.. akkor nem gondoltam volna hogy idáig jutunk, idáig jut a kapcsolatunk. - Ne a múltban élj, édes. Mindenkinek vannak hibái.. ahogy nekem is.. te voltál az egyik. - Jegyzem meg minden féle szemrebbenés nélkül, bár egy részem egyáltalán nem így gondolja. Jobbnak látom ha tartjuk a távolságot, s magam ellen fordítom.. - Megbántani? - Kérdezek vissza röhögve. Nem tudom mennyire gondolta ezt komolyan, de én egyáltalán nem viccelek.. - Tudod.. én csak kimondom azt, amit gondolok. Sok más emberrel ellentétben. Nem érdekel ha megbánt, ha rosszul esik.. nem fogok hazudozni. Megváltoztam.. - Odahajolva füléhez gyengéden suttogom bele, majd elhajolva tőle mélyen szemeibe nézek. - Most pedig.. ha megtennéd.. míg szépen kérlek. - Mutatok szabad kezemmel az általa szorított kezemre, lenem véve róla szememet. A cél, miszerint megölöm.. ez addig tartott, míg nem szembesültem azzal hogy ki is vezette azt a bizonyos autót. Már vártam a pillanatot mikor is von kérdőre tetteimért. Ismerem, tudom milyen. - Zavar? Idegesít? Csak hogy tudd.. megtenném még egyszer! - Kitérve kérdései elől igyekszem hergelni őt.. lehet nem a legjobb döntés kihozni a sodrából, de mégis csak van egy múltunk..
FEL SEM MEREM VÁLLALNI HÁNY SZÓBAN, REMÉLEM AZÉRT TETSZIK
Csak hergelni akar, ne foglalkozz vele. Ne add meg neki az örömet, hogy elérje azt, amit akar. A gondolataim körbe-körbe forogtak, akár csak a mosógép dobja. Ugyanolyan zűrzavar lett úrrá rajtam, nem tudtam hirtelen hova tenni őt. Általában végeztem azokkal, akikre már nem volt szükségem. Őt pedig olyanná tettem, mint én. Talán azért, mert ő volt az egyetlen, aki kicsit emlékeztetett arra, aki voltam anno', mielőtt az a szemét átvágott, és azzá tett, ami most is vagyok. - Tudod mit, édes - mosolyra húzom ajkaimat, hisz' talán nem azonnal esett le a dolog, de jobb később, mint soha, ráadásul jó mentségem van rá, hogy miért nem reagáltam rá azonnal -, elszóltad magad. Beismerted, hogy hiányoztam, és akkor is kimondtad, ha nem így van - megvonom a vállam, majd mögé kerülve hátához szorítom a karját, füléhez hajolok. - Kérj meg csúnyán, sosem értettem a szép szóból * halkan súgom a fülébe a szavakat, ajkaim minden egyes kiejtett szónál súrolják bőrét. - Oh, nem kételkedem benne, hogy újra megtennéd - mosolyra húzom ajkaimat, majd folytatom - én is megtennék mindent még egyszer veled, ebben biztos lehetsz - suttogom, s közben elengedem csuklóját, és csak várom, mit lép erre. A szópárbajban mindig is jók voltunk.
Tény hogy hiányzott... az első szerelméhez az ember talán a kelleténél is jobban kötődik, mivel ő az első mindenben.. és ez alól én sem lettem kivétel. Nehezen szeretek, de ha szeretek akkor azt nagyon tudok és még ennyi idő után is vannak az irányában elnyomni való érzéseim.. az én szívem már Kendráé, senki másé. Olyat tett velem ami után nem mutathatok gyengédséget.
- Nem tagadom.. egy részem mindig is hiányolt. Sokat gondoltam rád hogy visszaadhassam a fájdalmat, amit okoztál. - Nem izgatom túl magam a kialakult helyzet miatt, illetve hogy ezt olvasta ki szavaimból. Igyekszek mindent a magam javára fordítani, és közben fenyegető szavakkal dobálózni irányában. A régi énem eszébe sem jutna ilyen hogy bántsa.. a kérdés már csak azon van, hogy a mostani énem hogy áll ehhez. Ráz a hideg, libabőrös leszek ahogy fülemhez érnek ajkai s gyengéd leheletét érzem bőrömön. De meg kell törnöm, bármennyire is jól esik közelsége. - Nem ismétlem meg magam.. - A szorításából ugyan nem tudok szabadulni, és ezzel csak magamnak okozok fájdalmat de mielőtt még elveszteném józan eszemet, s magától engedne el elrántva kezemet törik el szilánkokra kezemben a csontozat. Ha nem lennék vámpír valószínűleg búcsút mondhatnék a kezemnek. Próbálok tudomást sem venni a testem mellet lógó , s egyelőre hasznavehetetlen, gyógyuló kezemnek. - HA hagynám. - Szólalok fel válaszul magabiztosan. Nem hagynám hogy még egyszer kedve szerint szórakozzon velem.. ebbe a játékba nem megyek bele.. ha csak nem fordul a kocka. Oda lépve hozzá hajolok az arcához, közel a szájához s közben a szeméről le sem veszem a szememet. - Szóval .. még egyszer mindent? - Körbenyalva számat figyelem minden egyes mozdulatát hogy semmi váratlan dolgot ne tudjon tenni, s használható kezemet felemelve ujjaimat ajkaira tapasztom. - Lenne mit pótolnunk. - Kéjencen elmosolyodva lököm el magam tőle. Nem sok férfi tud ellent mondani neki, de nem tagadom az én fejemben is fordultak meg kissé perverz dolgok..
FEL SEM MEREM VÁLLALNI, HÁNY SZÓBAN DE AZÉRT REMÉLEM TETSZIK
- Mondd csak, körülbelül mikor adod fel, és nézel szembe a ténnyel, hogy túlságosan fontos voltam neked, és egy ujjal sem tudnál hozzám érni? - lemondóan felsóhajtottam, szemeimet forgatva karjaimat összefontam mellkasomon, felvont szemöldökkel néztem rá. Most már kezdem unni ezt a macska egér játékot. Nincs időm arra, hogy itt játszadozzak vele. cAz idő pénz, még akkor is, ha nekem bőven van belőle. - Ha, hagynád? Ugyanmár, te vagy az, aki látványosan próbálod felmérni a határokat, és igen. Talán mindent, talán fejlődtél valamit - pólójába markolva rántom magamhoz, ajkaim súrolják az övét, szemeit fürkészem. Egyelőre nem tudom, pontosan miért jó nekünk, ha szavakkal bántjuk egymást, és utálkozunk, ha közben a cselekedeteink teljesen eltérnek attól, amiket állítunk. - Valóban? Mégis mit kéne pótolnunk? - kérdőn nézek rá, a szavakat suttogva ejtem ki, orrunk összeér, ajkaim a kiejtett szavaknál hozzáér az övéihez. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ezzel egyidőben el is lépek tőle, s a kocsim felé indulok. Féloldalasan ülök le a vezetőülésbe, a lábaim a földön pihentek, combomon könyökölve néztem fel rá. - Itt megvárom, míg eldöntöd, hogy pontosan mit akarsz tőlem. Már ha akarsz, mert ha nem, akkor szólj, és már itt sem vagyok. Szeretnék végre megszabadulni a ruháimtól - megnyaltam alsó ajkamat, és beharaptam a szám szélét, miközben várakozó tekintettel meredtem rá. Szeretek kétértelműen beszélni, és abban a pillanatban azt reméltem, veszi a lapot, és folytatja a megkezdett kis játékot. Itt az ideje, hogy megmutassa, tud ő játkos is lenni, nem csak játék.
Átlát rajtam.. már pedig nem fogom beismerni az igazát. Nem akarom bántani.. egyszer régen fontos volt, s bármennyire is bántott engem valami gátol hogy viszonozzam tetteit.. pedig szívesen tenném. - Egy ujjal sem? - Nevetek fel a nevetséges beszólásán, egyre jobban úgy tűnik arra játszik hogy kihozza belőlem azt, amit valamilyen szinten én sem szeretnék. - Ennyire ne bízd el magad. Nem voltál több egy aprócska hibánál, könnyen pótolható vagy.. sőt..találtam valakit, aki felülmúl téged és már most fontosabb egy nap után, mint te annyi idő után.. - Szemébe nézve hajolok füléhez, s kezemet vállára tapasztva fogom le. - JOBB NÁLAD. - Fülébe súgom gyengéden az igazságot.. véleményem szerint szavakkal jobban lehet bántani s fájdalmat okozni, mint tettekkel. Ha tetteimmel bántom gyorsabban gyógyul, mintha a lelkébe gázolok. Már, ha van még olyanja. Itt az ideje szembesíteni az igazsággal, és lelökni a lóról.. Hagyom hogy magához rántson, s viszonozva tetteit cselekszem hasonlóképp. Az eső által áztatott felsőjét ragadom meg, s gyűröm össze kezemmel. - Határozottan nem érdemelsz meg.. velejéig romlott, s menthetetlen vagy. Tagadhatod, de tudom hogy vonzódsz hozzám.. de el kell hogy keserítselek. Nem fogsz megkapni.. egyszer már eldobtál magadtól, gondolkoztál volna akkor. - Nem tudom mire számított, de határozottan nem izgat hogy néhol összeérnek ajkaink. Illetve próbálom ezt mutatni felé. Itt, ebben a pillanatban bebizonyosodott hogy mennyire is nagy akarat erővel rendelkezek, s mennyire ellen tudok állni csábításának. Elengedem felsőjét, s szememmel követem ahogy a kocsihoz sétál. Döntés elé állít.. de vagyok olyan makacs és büszke, hogy nem fogok utána koslatni. A régi énem valószínűleg már a kocsi után rohant volna, mint egy rövid pórázra fogott kiskutya. - Hova - hova ilyen sietősen? Ez nélkül nem fog a kocsid elindulni. - Emelem fel a nemrégiben használt kocsiból kilopott kulcsokat, s gúnyosan mosolygok a lányra. - Ha kell... vedd el. - Mélyen a zsebembe csúsztatva a kulcsot fordítok hátat a lánynak, s befelé indulok az eső elől. Előre látom hogy nem fog neki tetszeni hogy maradnia kell, illetve hogy másra számított.. és ezzel a tettemmel valamilyen szinten elárultam , hogy nem akarom hogy elmenjen.
FEL SEM MEREM VÁLLALNI, HÁNY SZÓBAN DE AZÉRT REMÉLEM TETSZIK
- Tudod, ha el is hinném, amit mondasz, akkor is saját magada alatt végod a fát azzal, amit teszel - fejemet csóválva keltem fel az ülésből. Semmi kedvem nem volt a gyermekded játékaihoz. - Ha pedig van valakid, akkor hol van most? Ha pedig olyan fontos, mi a fenéért nem hagysz elmeni?! - felemelve a hangom a vállánál fogva rántom vissza, és a sáros földre lököm. Mellkasára lépek egy lábammal ,ezzel lent tartva őt. - Meguntam a kis játékodat, Min Jun. Van még mit fejlődnös, de jó úton haladsz. Most pedig kérem a kulcsomat, had ne kelljen tönkre tennem a saját kocsimat - elfintorodtam a gondolatra, hogy tönkre tegyem a kocsit. Már túlzottan hozzám nőtt. Pár hónapja már velem van, és nem szívesen tenném teljesen tönkre. - Valamint, túlságosan elbízod magadat - lehajolok hozzá, ezzel nagyobb súllyal nehezedek a mellkasára - egyáltalán nem kellesz, érted? Mindössze az kell, ami nálad van. Szóval add ide, mert nem szeretnélek bántani, hisz' minden bizonnyal szereztél magadnak valakit, akivel nyálasan beszélgethesz napestig - szemimet forgatva vettem vissza a kocsi kulcsait, majd mindkét lábammal ismét a földön álltam, ami iagzság szerint nem éppen volt stabil a sok eső miatt, de azért valamikor gondolom stabil volt. Meg lesz is, amint megszárad. - Örülök, hogy találkoztunk - nézek le rá utoljára, majd küldök felé egy aprócska mosolyt, és utam ismét a kocsi felé vezet. Utolsó lehetőség. Rajta áll, vagy bukik minden.
Úgy kezel mintha valami felmosó lennék. Komolyan, nem is értem honnan veszi a bátorságot hogy ezt tegye velem.. nem valami isten, aki bármit bárkivel megtehet és azt hiszem elég volt belőle. Nem félemlít meg.. egyszerűen csak idegesítően mosolygok válaszul az összes kérdésére. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni hogy régen mit szerettem benne annyira, illetve hogy most is miért vonz.. talán a külsője tehet mindenről. Egy angyali test, szörnyű személyiséggel.. akivel addig nincs baj, míg meg nem szólal illetve csinál valamit. De én már csak a hibát látom benne. - Tudod.. ha annyira unnál nem állnál le velem. Könnyedén megölhetnél.. - Kezeimet kitárva fekszem a földön, s élvezem az eső adta örömöket. Normális esetben zavarna de már annyira mindegy hogy nézek ki.. valószínűleg nem engednek így be, még ebbe a putri helyre sem. Az utolsó pillanatban elkapom a lábát, s kihúzom alóla így elvesztve egyensúlyát esik a földre , s fölé helyezve magam fogom le kezeit. Az arcához kapok, és gyengéden végig simítom rajta szabad kezemet néhol megsértve őt. - Ez az arc.. ez tehet mindenről. - Az arcáról a kezem a nyakára kúszik, s megragadva ott nehezedek rá tétlenül. Képtelen vagyok bántani.. igaza volt. A kulcsot kikapom a kezéből.. szeretek játszani. Valószínűleg addig húzom nála a húrt , míg nem elszakad és tettlegességig fajul a kis találkozásunk. Talán ez a célom.. hogy kiderítsem, vajon meddig menne el. - A kocsid pedig... nos. - A kulcsot fogva egyre jobban szorítok rá, így elhajlítom, s használhatatlanná teszem. Oda a drága autójának..
FEL SEM MEREM VÁLLALNI, HÁNY SZÓBAN DE AZÉRT REMÉLEM TETSZIK
Nagyokat pislogva meredek rá. Az addig oké, hogy miatta vagyok tiszta sár. De már kezdett megszáradni! Egyszerre öntött el a harag, amiatt, hogy mostlátszólag ő áll nyerésre. De már belefáradtam. Kiabálhattam volna amiatt, hogy most vehetik másik kulcsot a kocsihoz, de ez sem érdekelt. Csak néztem őt, éreztem kezét a nyakamon. Rezzenéstelen arccal figyeltem, tekintetét kutattam. - Mi az isten bajod van az arcommal? - kérdőn vontam fel a szemöldökömet reagálva a pár perccel ezelőtti kijelentésére. Az arcom volt mindig is az a részem, amit imádtam, bár ennyi idő után néha eljutok odáig, hogy talán túl kislányos. Aztán midnig jön valaki, aki megcáfolja. Úgy tűnik, a belső kisugárzás jelentősen megtudja változtatni a külső adottságokat. Halk sóhaj csúszik ki ajakim között, majd lehunyva szemeimet ajkamba harapok. Próbálom visszafogni magamat, hagyni, hogy kicsit írányíthassa a dolgot, ami most kettőnk közt zajlik. Bár ez eléggé nehéz, tekintve, hogy a föld kényelmetlen, és süpped alattunk, ami egyenlő az undorítóval is. - Valamint.. megtennéd, hogy visszaadod a kezeimet? Ez így nem a legkényelmesebb póz ahhoz, hogy veled vitatkozzuk - szemeimet megforgatva próbáltam ellökni magamtól, de csak azt értem el, hogy ha lehetett, még sárosabb lettem. Inkább nem mozgok. - Na, és most? Mik a terveid? - kérdeztem végül rá, arra, mai akkor járt a fejemben. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy most mégis hogyan akarja folytatni tovább.
Feltűnően nem erőlködik sokat a kialakult helyzet miatt. Ha akarna simán lenyomhatna, s az előbbi kiindulása után kissé furcsálom is hogy így kezeli a helyzetet.. túl nyugodt. Talán készül valamire? Esetleg tesztelni akar? Sok kérdés merül fel vele kapcsolatban.. ugyanolyan kiszámíthatatlan mint régen, nem lehet előre látni lépéseit. Ez egy kicsit zavar.. nem lehetek elég felkészült vele kapcsolatban. De egy biztos, hogy nem fog, s nem is akar bántani.. ha csak nem még durvábban bánok vele.. nála is van egy tűrés határ. Kérdése hallatán még jobban ránehezedek, teljesen elengedem magam s ezzel egy időben elengedem a nyakát. - Mégis miért pont most kellet megjelenned? - Nem akarok válaszolni kérdésére.. hogy talán az ártatlan arca miatt vagyok vele ilyen elnéző, illetve.. hogy valamiféle érzéseket vált ki belőlem... még a végén túl elbízná magát. Miután elváltak útjaink el sem tudja képzelni milyen életet folytattam.. ezek után, ha ez kiderülne hogy mondhatni meggyengültem és megkímélek egy pár embert az romba döntené büszkeségem. - Ha lenne kanapém lecserélnélek rá. - Kitolva nyelvem szorítok kicsit kezén. Nem érdekelnek a problémái, lehet önző vagyok de a lényeg, hogy nekem jó legyen.. a többi már nem számít. Láthatóan élvezem a kialakult helyzetet, s még jobban ráfurakodom magam amennyire csak tudom. A kinézete ellenére nagyon is kényelmes. Az eső elállt, s rólam még időben sikeredett lemosnia a lány autója okozta sarat. Leszállok róla s mellé állva nyújtom felé kezemet. - Mondanám hogy menjünk be, és táncoljunk..de mivel rólad van szó.. és elég szarul is nézel ki.. - Húzom a számat, s a felé nyújtott kezemet magamhoz emelem, s keresztbe teszem kezemet. Táncolni mindig is szerettem.. ez ami ennyi idő után sem változott.
FEL SEM MEREM VÁLLALNI, HÁNY SZÓBAN DE AZÉRT REMÉLEM TETSZIK
- Oh, netalántán zavarok? Elfelejted, hogy te vagy az, aki nem engedett el! - kissé felemelem a hangomat, és dühösen meredek rá. Úgy csinál, mintha csak miattam lennénk most iylen helyzetben. Ő az, aki marasztalt a tetteivel. Miatta vagyunk msot ott, ahol vagyunk, pedig már réges régen lehetnék valahol máshol, messze tőle. De ő ezt nem hagyta. - Ha én lennék a kanapéd borzlamas életed lenne - morgok, és fejemet az épület felé fordítom, így megakadályozom, hogy egyáltalán rá kelljen néznem. Mérges vagyok, de mégsem tudok kiabálni. Iszonyatosan fáradtnak érzem magam, mintha lemerült volna az elemem. Megkönnyebülten felsóhajtok, mikor végre leszáll rólam. Figyelmen kívül hagyom mint a kezét, amit először felém nyújtott, aztán mégsem, mind az idegesító beszólását. Sóhajtva kelek fel a sráos, ingatag földről, és leülök a kocsim ülésére. Mehetek "haza" sárosan, ráadásul gyalog, és ha ez még nem lenne elég, hulla fáradt is vagyok. - Hazmegyek - jelentem ki, és rá pillantva felállok az autóból, és elindulok a főút felé. Ha úgy tetszik, ez a végső ultimátum. Most már tényleg minden rajta múlik, befejeztem vele a játszadozást.
Tisztában vagyok vele hogy csak is miattam van még itt. Mert én elvettem tőle a lehetőséget, hogy lelépjen. A kocsinak annyi.. gyalogolni pedig soha nem kedvelt, de mindezek ellenére ha igazán akarna még mindig elmehetne, nem igazán erőltetem rá hogy maradjon. Bár őszintén szólva ezt a kis játékot ami köztünk zajlik jelen pillanatban én is kezdem unni.. feleslegesen húzzuk fel egymást, húzzuk a másikat.. idegesítjük egymást. Kezdem én is belátni ezt a gyerekes hozzá állást. Szeretek játszani, és ezen pedig nem tudok változtatni.. de befejeztem. Ezért is kelek fel róla, szabad utat hagyva neki. Elindul.. haza megy. Kendrával való együtt töltöm napomon is valahogy mindig így alakultak a dolgaink.. megszámolni sem tudnám egy kezemen hányszor akart lelépni, csak én nem hagytam neki. Azonban nála teljesen más minden. Hozzá nem ragaszkodom annyira mint kéne, azonban egy részem még sem akarja elengedni őt. Büszkeségem pedig nem hagyja, hogy csak így utána menjek. Talán be kellene látnom ha valaki faképnél hagy, azt nem hiába teszi.. és nem kíváncsi rám. - Menj csak. Sétálgass egyedül. - Mosolyodom el, s mélyre tolva kezemet a zsebembe húzódom be a fal adta még nagyobb sötétségbe. Nézem a tőlem egyre jobban távolodó lány hátát. Egyszer már elengedtem őt.. bármennyire is fájt. Most is megteszem, mindenféle érzelem kitörés nélkül. Egyáltalán nem fáj.. nem érzek semmit. Ez még egyszer nem jön be nálam. A zsebembe turkálva egy érdekes dologra kapom fel a fejemet. Még egy kulcs.. előveszem, kihúzva zsebemből s meglepetésemre Taeyeon kocsi kulcsa kerül elém. Nem hiszek a szemeimnek.. a saját hotel szoba kulcsomat hajlítottam el s dobtam el? Nem húzom fel magam rajta.. mindent megoldok, ahogy majd ezt is. Elmosolyodom.. a lány kutyagol már isten tudja hol tarthat, a kocsi pedig hozzám került. Beszállok az autóba. S lassan utána indulok.. meglátom őt. Lehúzom az ablakot, és támaszkodva rajta a lányt nézem. - Mond csak.. nem hiányzik valami? - Gúnyosan mosolygok, majd megpaskolom a kocsi oldalát s felhúzva ablakot taposok a gázpedálba, folyamatosan dudálva húzva el mellette. Pár száz méterre állok meg előtte.
A vágyam sohasem volt kielégíthető. Nem tudom, mi rejtőzik bennem. Nem tudom megmondani, hogy valaha találkoztam-e olyan nővel, aki csak egy kicsit, de csillapítani tudta ragadozó éhségemet... nem, olyan nő még nem született. Vagy talán most célba érek? Talán most találkozom azzal a mámorító érzéssel, melyet sosem éreztem még úgy igazán? Tudta, hogy mit csinál. Annak ellenére, hogy kora alapján nem ítéltem húsznál többnek. Nem is értem, melyik bokorban bújkált idáig, mi tartotta vissza attól, hogy eltaláljon hozzám. Nem mintha sokat változtatott volna rajtam... de az a sóvárgás, mely egész testemben, de főleg egy bizonyos területen ébredt bennem a teste láttán... a tekintete láttán... mintha egy pillanat alatt képes lenne engem felfalni vacsorára. Mit meg nem adnék azért, hogy... végre, egy pillanat alatt elvegyem, amit adni tud nekem. De nem, ez most nem arról szól! Most... olyat fogok tenni, amire soha nem volt példa. Kivárom a soromat... legalábbis próbálkozom. Ujjait éreztem pólómon. Magához rántott. Ahogy ajkát megéreztem, nyelvem szétfeszítette száját, hogy utat törjek közéjük, s megtalálva a nyelvét, bolond keringőt kezdtem vele járni, míg én magam csak élveztem, ahogyan keze irányít. Fél kezemmel szőke hajába túrtam, lehunytam szemeimet, s csak szorítottam, majd fél kezét megfogva ágyékomhoz irányítottam ujjait, hogy érezze, mi az a tűz, melyet kiváltott belőlem. Majd' felrobbantam! Verejtékcsepp jelent meg homlokomon. Meg akartam kapni. Tüze megérintett. Melleinek megkeményedése csak úgy borzolta az amúgy is pattanásig feszülő idegeimet, de türtőztetnem kellett magam. Nem akarom letépni róla a ruhát.
Ujjai tincseimbe marnak, tekintete éhesen mér végig. Megragadja tenyerem és férfiasságához vezeti azt, hogy aztán ujjaimmal ráfoghassak ékességére. Kíván engem. Ajkai majd felfalják az enyémeket, miközben végre a pultra ültet. Szét akarom szaggatni a pólót, le akarom tépni ruháit, mik megfosztanak attól, hogy testébe marjak végre. Lenyelem a vágyakat és elszakadok csókjától. Szabad kezem a pulton pihenő aranyló italért nyúlnak még jobbom, amit magához vont, azonnal az övre futnak, hogy kibontsák azt, majd pattan a gomb és csúszik a cipzár is, de még nem érintem meg. Alsó ajkamba harapva nyögök fel. Erőm megbolondul. Érzem, hogy ahogy szétveti testem, hogy a bennem lángoló erő, ki akar szabadulni de az alkohol okozta bódulat visszafogja. Ledobom az üveg kupakját és Matthias ajka felé emelem az aranyló italt, hogy aztán szájába csorgathassam. Elégedetten figyelem, ahogy ajkai elnyílnak és torka megtelik a piával, hogy aztán pár csepp kósza útra tévedjen. Nyelvemmel kapom el az elszabadult cseppeket. Arcéléről lopom le őket, hogy aztán az üveg a pulton koppanjon, hogy ujjaim tincseibe marhassanak és magamhoz húzhassam. Az alkohol az ő szájából az enyémbe ömlik, miközben csókolom. Nem hagyok neki kibúvót. Ahogy ajkaim az övébe marnak, ujjaim körbefonják a férfi legnemesebb szervét. Nem hezitálok. Ugyan érzem, hogy arcom kipirul, a gyertyák fényében, reménykedem, nem pillantja meg az arcomra kiülő piros foltokat. Éhesen csókolom, fel akarom falni. El akarok feledkezni arról ki vagyok. El akarok veszni benne s általa, miközben falloszát birtokba vevő kezem mozdulni kezd, gyors de gyöngéd tempót diktálva s egy percre sem emelem el tekintetem az övétől, kivéve persze csókjainkat. Szabad kezem megragadja jobbját és derekamra csúsztatja, majd a balt is, hogy ujjaimat ruhám alá fúrja végre. - Mond el, mit akarsz tőlem... - suttogom ajkaira – mit akarsz tenni velem... - sóhajtok fel, ahogy mezítelen bőrömet becézik ujjai – mit akarsz, mit tegyek veled. - ravasz fény csillan tekintetemben. - Hallani akarom. - csuklik el hangom játékosan miközben kezem gyöngéd érintésem, egyre erősebb, hevesebb, mohóbb lesz.
FEL SEM MEREM VÁLLALNI, HÁNY SZÓBAN DE AZÉRT REMÉLEM TETSZIK
Igazából magam sem tudom, mit akartam volna jobban. hogy hagyjon elmenni, vagy jöjjön utánam. Másodszorra fordítottam neki hátat, és már kezdtem magam rosszul érezni miatta. Pont én. Viccnek is rossz, hogy bármilyen érzelem félét érezzek. Rég volt már, hogy utoljára akár jót, akár rosszat, de éreztem belül valamit. Nagyon rég. Halk sóhajt hagyja el ajkaimat. Egy ideje már sétálgatok, és kezdem unni. Lehet, hogy stoppolnom kéne. Már ha lenne minek, mert kocsi egy sincs. Vagy... mégis? Megtorpanok és kérdőn nézek a kocsimban ülő személyre, majd tekintetemmel követem útját. Szememet forgatva lassan, komótsan sétálok a kocsihoz, kinyitom az ajtót, és beülök az anyós ülésre. Becsatolom magam, majd a fiú felé fordulok. - De, nem találtam a sofőröm. Viszont most már megvan, szóval indulhatunk - mosolyogva dőlök hátra a kényelmes ülésben, és csak várom, mit lép ő erre. Szemeimet pár perce lehunyom, majd kinyitva őket, kinézek az ablakon. - Eldöntötted végre, mi az istent akarsz tőlem? - nem nézek rá, ahhoz már túl fáradt vagyok. Csak egy ágyat akarok, hogy aludhassak.
Ha a kulcs nincs, ha nem rossz kulcsot hajlítok s későbbiekben hajítok el magamtól nagy valószínűséggel újra elválnak útjaink. S valljuk be.. a mi kis találkozásunk sem volt túl fényes. Nem is tudom mit vártam tőle.. illetve magamtól. Határozottan más vagyok mint régen, akibe.. talán beleszeretett, esetleg szeretett egy részemet. Vagy csak játszadozott velem. Nem tudom hogy mit akarok.. talán visszaadni azt amit csinált velem? Nem lenne új tőlem. Ha nem ismerném, nem szeretnék valakit meg is tenném, mindenféle kétség nélkül. Utána megyek.. testem magától mozog, egyszerűen nem gondolkodok utána hajtok kocsival. Kicsit játszok vele s elhajtva mellette saját kocsijával állok meg tőle pár méterre. Várok.. leállítom a kocsit. Amint ajtó nyitódik tekintetem rá emelem, s mosolyra húzva számat figyelem a lányt. A kormányra nehezedek kezemmel. - Jól állt a sétálás. Rád férne. - Jegyzem meg kissé gúnyosan majd elfordítva a kulcsot lépek a kuplungra s indítom el a kocsit. Végig nézek a lányon.. teste ugyanolyan tökéletes mint volt. Mikor együtt voltunk... semmit nem változott. Nem is változhat, ha már egy vámpírról van szó. Még is úgy ülünk egymás mellet mint valami két vadidegen, egymás számára ismeretlen emberek. Nem tudom hogy ezen akarok e változtatni, esetleg szorosabbra fűzni kapcsolatunkat. Ő az első szerelmem.. s valamit még mindig érzek iránta. Viszont Kendránál nagyobb érzelmeket nem váltott ki belőlem.. én pedig nem fogok két vasat egy tűzben tartani. Menne.. nem most lenne az első, de ha Tae Yeonról van szó, szóba sem jöhet egy normális kapcsolat. Illetve Kendrával való kapcsolatomat sem kockáztatnám meg. Játszunk egy kicsit.. - Legalább rám nézhetnél ha hozzám beszélsz. - Odahajolok a lányhoz, s arcához nyúlva fordítom fejét felém gyengéden. Szemébe nézek, majd az ajkára pillantva emlékek százai villannak be előttem. Még akkorról mikor "együtt" voltunk. De megtöröm ezt a dolgot.. nem akarok emlékezni, s elhajolok, vissza a helyemre. - Szóval most már a sofőröd is vagyok? Hova is vihetlek, "szépségem"? - Játszok a szóval, becézgetem ahogy régen is tettem. Berakom rükvercbe a kocsit, majd a gázra lépve s kuplungot folyamatosan kiengedve indul meg gyorsabban hátra az autó, s a fékre tiporva áll meg hirtelen. Végül elégedetten felé fordulok s mosolyra húzom szám ahogy látom előre bukott az ülésen. Figyelem felkeltés céljaként szántam a kis magán akciót, mellettem ne aludjon.
Nem mintha Mystic Falls a nyüzsgésről lett volna a híres, de a külváros még a kelleténél is csendesebb volt. Furcsa módon most pont nem bántam. Találtam egy bárféleséget, ahol csak pér lélek lézengett, halk zene szólt és tipikus kisvárosi hangulatot árasztott. Ez egy ilyen este... a semmittevésé. Azé, hogy egy ital társaságában egyedül ücsörögjek, kiürítsem a fejemet és később megvacsorázzak. Öregednék, hogy ebben lelem az élvezetet? Hiszen semmi érdemre való tennivalóm nem akadt, mégis mit kellene tennem? Ráférne egy igazi vérfrissítés az életemre, de ahhoz fognom kellene magam és a csomagjaimat és meg sem kellene állnom addig a metropoliszig, ami legalább kétezer kilométerre található ettől a porfészektől. Mielőtt ezt tenném, el kell rendeznem néhány dolgot... lezárni az összes szálat, ami ide köt és vissza sem nézni. Eme eszeveszettül kecsegtető ötlet megvalósításához nem itt kellene ücsörögnöm, hanem meg kellene emberelnem magam és minél előbb lépnem. Valahová, ahol ismét felborzolhatom a kedélyeket. Ahol nem ismernek. Helyet foglaltam a bárpultnál és egy bájos mosoly kíséretében intettem a nem túl elfoglalt csaposnak, hogy legyen olyan édes és töltsön nekem egy italt. Szokásomtól eltérően nem whiskyt kértem. Valami másra vágytam, ezért elégedett sóhajjal kortyoltam bele a kiérkező martini koktélomba, miközben körülnéztem a bár igencsak szegényes kínálatán. A helyiség másik felében álló billiárdasztalnál egy férfi és egy nő vívott ádáznak nem mondható csatát, az egyik boxban egy nő ült, aki szüntelenül az órájára pislogott, valamint egy tinédzser csapat nevetett fel néha hangosan, a pultos pedig a poharakat törölgette. Csupán sóhajtottam egyet és elővettem a zsebemből a telefonomat, hogy megnézzem, mennyi az idő. Este fél 10? Mit fogok én csinálni... nem is tudom... hajnalig? Alig vártam, hogy kiszabaduljak a házamból, erre senki sincs, akivel eltölthetném az időmet. Mila eltűnt, Kenzivel a legutóbbi találkozásom nem sikerült a legfényesebbre, a hasonmásom szívatására pedig nincs új ötletem. Még a végén értéktelennek fogom érezni magam. A pult fájára könyököltem és a pálcikára szúrt olajbogyókkal szórakoztam. Éppen bekaptam az egyiket és valami kevésbé lassú halált terveztem az estére, amikor a bár ajtajának nyitódására lettem figyelmes. Elég volt egyetlen másodperc, hogy tudjam ki lépett be és hogy magamban megállapíthassam, hogy talán nem a legkellemesebb társaság, de egy érzés azt súgta, az estém lehet mégsem lesz olyan unalmas, mint elképeltem. Hiszen van attól jobb, minthogy az exférjed besétál ugyanoda, ahol te ücsörögsz? Aligha.
Bármennyire is furcsán hangzik, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal a városban. Hogy miért? Többen tudják, hogy ki vagyok... többen annál, mint ahogy én arra számítottam. S ez nehezíti az ittlétemet.Nem mehetek be sehová úgy, hogy ne kövessenek pillantások... afféle "vajon most miben sántikál ez a félnótás"-félék, s ez igencsak... távol áll attól, mint amit megszoktam. Nem szívesen vagyok olyan közegben ahol nem látnak szívesen. Kezdem azt érezni amit Tatia érezhetett anno. Mikor megszökött tőlem... nem volt boldog. Én se vagyok az jelenleg. De nem is azért jöttem ide, hgy boldog legyek. Vannak annál jobb dolgaim is. Főleg most, hogy Anna visszatért az élők sorába. Beléptem erre a helyre... s ajkaim köré ravasz mosoly húzódott. Hogy miért? Tatia még mindig olyan túlfűtött és szenvedélyes emlékeket keltett bennem, amelyeket szavakkal kifejezni egyszerűen lehetetlen. Szívem szerint nem beszéltem volna, hanem rögtön elcsábítom... egyszer már sikerült, nem? Igaz, azóta már a tudomásomra hozta, hogy nem akarja, hogy köze legyen hozzám.. vagy fordítva. Nem kellene foglalkoznom vele, de az istenit is, utálom, ha elutasítanak! No meg... elég furcsa híreket hallottam róla mostanság.. Egyszerűen nem vagyok képes megérteni azokat, akik egyszer ezen a térfélen játszanak, majd egy rövid idő eltelte után már a másikon. Bár azt hiszem, erre azt mondanák, hogy a játék szempontjából lényegtelen, hiszen így is és úgy is játék... - Meglep, hogy itt látlak. -sétáltam oda mellé. - Szenttül hittem, hogy ezúttal valahol máshol jársz a világ körüli utadon. - kacsintottam rá szemtelenül, majd ahogy megkapta az italát, és helyet foglalt mellettem - eltúrva onnan egy részeg disznót, aki nyilvánvalóan másra sem vágyott, csak hancúrozni egyet egy ilyen szépséggel, mint az exem -, rögtön feltűnt, hogy a pultosnak is megakadt a figyelme Tatián. - A szemed legyen a poharakon! - szóltam rá figyelmeztetően, ő pedig ebből tudta, hogy jobb, ha velem nem szórakozik. El is fordult. - Még mindig játszod a... minek is nevezzelek? -gondolkodtam el. - Tudod, van ám fülem... - sóhajtottam fel, miközben a poharat ajkaimhoz emeltem, és beleszürcsöltem a koktélba, amit nemrégiben rendeltem. Elég a tequilából mára, majd otthon.
Figyeltem Cedric-et, amint besétált, szemeivel végigpásztázta a területet és végül kiszúrt engem. Volt férj, nem volt férj, utálat, közös múlt ide vagy oda be kellett ismernem magamnak, hogy anyámnak annak idején jó szeme volt a férfiakhoz. Ő volt a házasságom kreatív tervezője, míg apám a gazdasági oldalon tevékenykedett. És igen, jó partit szereztek nekem... kár, hogy nem tudtam értékelni és inkább a magam önállósítása mellett döntöttem, ami miatt felborult az előre megtervezett életem. Szívás, ugye? És vajon miért is úsztam volna meg anélkül a helyzetet, hogy felém vegye az irányt? Ki más mellé ült volna le? Egyébként is nem mintha tartanék tőle vagy ő lenne az egyetlen személy, akinek láttán görcsbe ugrik a gyomrom, csak... egyszerűen nem jó emlékeket idéz fel bennem. Legutoljára Párizsban találkoztunk és nem hittem volna, hogy visszatér Mystic Falls-ba. Igaz, akkor magamról sem hittem, hogy még egyszer átlépem ennek a szemétdombnak a határát, de hát mint már többször meg kellett állapítanom, az élet csupa meglepetés, a csattanói pedig brutál jók tudnak lenni. Vagy éppen rosszak. - Felfüggesztettem a turnémat. Bocs, hogy nem szóltam. - Önkéntelenül is elmosolyodtam a pultos felé intézett szavain. Ó, a gyönyörű régi nóta. Szinte melengeti a szívemet, ahogy védeni próbál, de ez a szemtelen hangnem és viselkedés teljesen más megvilágításba helyezte. Mióta tudom, hogy életben van nem sokszor találkoztunk, de akkor sem azzal voltam elfoglalva, hogy mennyit változott, hanem hogy milyen volt. De mivel már minden lehetséges módon ráraktam, hogy mennyire nem szerettem mellette élni, most már figyelhetek arra, milyen lett. Vagyis figyelhetnék, ha lenne valami konkrét közünk egymáshoz azon kívül, hogy évszázadokkal ezelőtt összeházasodtunk. - Mondd csak ki, amire gondolsz, nem látok a fejedbe. Egy ital után még nem. - A poharam után nyúltam, kortyoltam az italomba, aztán visszatérve a pultra elmosolyodtam. - De az igazat megvallva én is figyellek téged, mióta hirtelen felbukkantál. Fel kellett rakjalak a radaromra, nehogy még egyszer meglepj. - Fordultam felé teljes testtel a széken ülve. - Egy barátnő és egy halottaiból visszahozott boszorkány? Te túl ravasz vagy ahhoz, hogy ne készülj valamire, szóval... aggódnom kel a biztonságom miatt vagy nyugodtan aludhatok? - Ugyan semmi okot nem adtam arra, hogy Cedric akármilyen észjárásába bevonjon, de jobb mindenről tájékozódni. Mint már említettem... nem ismerek nála agyafúrtabb és manipulatív embert, szégyen bevallani, hogy rajtam is túltesz. - Egyébként mit csinálsz pont itt? - Vontam fel a szemöldökömet.
Kezdőlap
