Lochren &Ashley

Végre egy jó kis egyetemi buli! Vagy valami olyasmi. Ritkán jutok el ilyen helyekre, lévén én magam nem vagyok egyetemista, csak egy-két jobb ismerősöm hív el néha. Mint ma este is erre a szórakozóhelyre. Ez, amennyire én tudom, afféle törzshelye ennek a Whitmore-os társaságnak, ráadásul ma valami nagyobb parti készül, nekem legalábbis azt mondták. Igyekeztem hát a legjobb formámat hozni, ami azt hiszem sikerült is, erős, de nem közönséges sminkem, a szokásosnál is loknisabb hajam, magas sarkú cipőm, fehér miniszoknyám és topom, valamint a kis kék kabátkám még jobban kiemelik a szépségemet. Mert lássuk be, szép vagyok. A tényeket kár tagadni. Nem véletlen, hogy az ellenkező nemnél is igen nagy a sikerem, ezt szerénytelenség nélkül állíthatom.
Most is, ahogy belépek a helyre a barátnőimmel, több srác mustráló tekintetét is elkapom. Nagyrészük csak kiéhezett egyetemista fiú, akik úgysem mernek odajönni hozzám, míg tajtrészegre nem isszák magukat, akkor pedig már lényegében használhatatlanok. Legtöbbjük említésre sem méltó, ezt egy szempillantás alatt felmérem, ahogy leülünk a lányokkal egy asztalhoz és italt rendelünk. A lányok persze nevetgélnek és hamar a pasikra terelődik a szó. Én azonban egy idő után figyelmen kívül hagyom őket és nézelődni kezdek, mintegy felmérve a terepet.
Egy ránézésére olyan késő harmincas, igencsak zordon arcú fickón akad meg a tekintetem, ahogy épp odavág egy másik tagot egy harmadiknak, majd a pulthoz lép. Sugároz valami megnyerő, nyers férfierőt, de nemcsak ez ragad meg. Van egy olyan érzésem, hogy nem teljesen ember.
- Ki az ott?  - fordulok a lányok felé, akik továbbra is izgatottan kuncognak maguk között. De persze fogalmuk sincs, azt mondják, nincs köze egy egyetemükhöz, egyébként is úgy néz ki, mint valami bűnöző.
Én azonban tovább figyelem őt a távolból. Bár valóban megjárja a fickó, nekem legalábbis bejön és az ágyamból se rugdosnám ki, de mégis, most inkább az a gondolat köt le, hogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy ember. Sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy nem az. Noha mágiát nem érzek benne, valószínűleg nem warlock. Valami egyéb természetfölötti lény lehet. Boszorkányként jó szemem van az ilyesmihez. És a természetfölötti lények most, hogy szükségem van az erőm fejlesztésére, az erős szövetségesekre, mindennél jobban érdekelnek. És fejben már kész is a tervem. Megragadom a poharamat és egy húzásra kiiszom a tartalmát, majd jelzem a lányoknak, hogy "újratöltésért" megyek.
Rögtön föl is állok hát az asztaltól és megindulok a pult felé, ahol a fickó is támaszkodik. Bármilyen zordonan is néz ki, engem nem ijeszt meg, egyenesen felé tartok és megállok közvetlenül mellette a pultnál.
- Hello! Ne haragudj, leülhetnék ide melléd? Először vagyok itt, a barátnőimmel jöttem, akik mind pasit vadásznak, így kicsit egyedül érzem magam - ártatlan bociszemekkel pislogok rá, amit remélem nem utasít vissza, miközben rendelek magamnak egy sört. Eddig persze sima úgy, de a „neheze” még csak most következik. Áttörni a fickó valószínűleg erős védvonalain. Ami talán nem lesz könnyű, ránézésre nem tűnik egy barátságos alkatnak a krapek, de nem az a fajta vagyok, aki könnyen feladja. És tuti, hogy most sem fogom.