I turn my chin, music up, And I’m puffing my chest
Na ez meg mit akar jelenteni? Nem tudom eldönteni hogy ez most fenyegetés vagy csak egyszerűen egy jó tanács akart lenni. Nagyon remélem hogy az utóbb, mert nem lesz jó vége ha engem akar fenyegetni. Elég lenne egy szimpla harapás, a tömegben és sötétségben pedig fel sem tűnne hogy egy picit megváltozott az arcom. A Chloe szép név, sajnos ebbe nem tudok belekötni. Mivel nem mondta hogy mit ezért kértem neki is egy olyat amilyet én iszom. Meglátjuk milyen kemény a kis csaj. -Öhmm... ez nálatok nem alap hogy megérzitek hogy mi a másik? - vagy csak nekem jön ez alapból? Vagy csak be van rúgva és már nem igazán tudja az érzékeit irányítani. az egyik szemöldökömet felvonom és a pultról elveszem a poharakat és az egyiket a kezébe nyomom. -Nem hiszem hogy ittál már ilyet, de próbáld ki. Aztán egy szót sem hogy én adtam. Nem akarok bajba kerülni. Sőt még azt sem értem hogy hogy engedtek be. - csak kicsúszott a számon ez a pár mondat. Bár nem olyan sértően mint ahogy az elején kigondoltam, de ki tudja, lehet ez is kiveri egy csöppet a biztosítékot.
Figyelnem kell arra, hogy mit mondok, mivel nem akarok most még megharapni. Félhomály van így hát ha felcseszem az agyát elég lenne egyetlen harapás és elkezdenék haldokolni... - Tudom, hogy hibrid vagy. Egyből megéreztem. Feltételezem te is tudod azt, hogy mi vagyok. - mondom neki komolyan, majd rá nézek a kezemben lévő italra. Lehúzom egy szusszra majd a fejemet hátra döntve várom, hogy lecsorogjon a torkomon, miközben végig marja azt. Hmm, eléggé erős pia, mondjuk az évszázadok során már minden fajtát ittam így hát mondhatni eléggé jól bírom a piát. Nem mintha sokszor innám le magamat a sárga földig, mindig csak annyit isszok, hogy még józan legyek kicsit, magyarán betartom a határokat. Erőltetetten elnevetem magamat mikor a koromra utal. - Idősebb vagyok, mint hinnéd. Amúgy pedig létezik olyan dolog, hogy igézés. És ha tudni akarod, 18 vagyok. Emberi években. - mondom neki mikor lerakom a poharat az asztalra. Mikor az utolsó mondatomat mondom egy gonosz kis vigyor jelenik meg az arcomon. Nem tudom mennyi idős lehet, de remélhetőleg nem idősebb nálam. Kezdjük ott, hogy 300 éven keresztül éltem kikapcsolt érzésekkel, és ehhez még nem számoltam hozzá azokat az éveket amiket úgy éltem, hogy voltak érzéseim.
I turn my chin, music up, And I’m puffing my chest
Egy kicsit elnevettem magam amikor mondta hogy hibrid vagyok és csak.. FELTÉTELEZI (!!!!)hogy én is tudom mi ő. Nem kisasszony nem tudom mi maga, és az is egy szokásos kijelentés volt hogy én nem ember vagyok. -Azért kellett egy kis erőfeszítés hozzá nem? Mert az elején úgy tűnt nem volt neked világos. - mosolyogtam. Csak nem olyan buta mint amilyennek mutatta magát. Mondjuk ki tudja... a dédimnek is voltak jobb napjai. Érdeklődve figyelem ahogy ledönti az egészet egy szuszra. Tágra nyilt szemekkel figyeltem, hogy milyen reakciót fog belőle kiváltani, de semmi. Elismerően tapsolok neki. -Hát kislány ez elég rossz kor, bár ha azt vesszük nem is annyira, létezik plasztikai sebész. - vigyorgok rá a kezeimmel imitálva mintha a melleimet emelgetném. Kíváncsi vagyok mikor borul ki a bili. Szeretem pár embernek az idegeit szaggatni, próbára tenni. Kevesen hozzák ki ezt belőlem de olyankor jó érzés ha találok megfelelő személyt.
Arra inkább nem is mondok semmit, hogy erőfeszítésembe került az, hogy megérezzem mi is ő. Az mondjuk tényleg igaz, hogy az alkohol kezd kicsit a fejembe szállni, és az érzékszerveim sem olyan kifinomultak, mintha teljesen józan lennék, de attól még nem vagyok "selejtes" hogy ne érezzem meg. Ezt még az új vámpírok is kitudják szagolni. - Wáow, szeretsz az emberek korával viccelődni? Ügyes. De bármi is a terved, nem tudsz kihozni a sodromból. - mondom gonosz mosollyal az arcomon majd kérek egy felest magamnak, és azt is lehúzom egy felesre. - Erre felé a lányok is tudnak inni. Csak hogy tudd. - mondom neki flegma hangsúllyal, és egy csöppnyi huncut mosollyal. - Klaus hol van? Tudtommal a hibridek neki dolgoznak.
I turn my chin, music up, And I’m puffing my chest
Csak egy sanda mosollyal válaszolok neki. Nem, épp az hogy a korral nem szeretek viccelődni, de ez inkább kinézetre ment. Igazi kis hidegvérű angyalka lehet ez a lány ha semmivel nem tudom feldühíteni. De talán más téren is ilyen? Van bennem valami kis visszafogotság, mert nagyon kislányos, de bevallom tetszik nekem Chloe és szívesen ágyba vinném. De eközben pedig lelkiismeretfurdalásom van amiért a pedofilizmus határait súrolom. Lehet hogy más férfiaknak az a menyország ha egy 18 éves friss, üde lánnyal lehetnek együtt de én inkább a 20-as nőket részesítem előnyben. -Szerintem egy átlagos 18 éves nem húzta volna le így a piát. - nézem ahogy a felest is ledönti. Nehogy már szégyenben maradjak mellette. Lehúzom én is az italomat és rendelek egy absint szivárványt és lehúzom mindet egymás után. Amitől kicsit meg is szédülök egy pillanatra, bár ebből ő nem hiszem hogy akármit is érzékelhetett mert a bárpultra támaszkodva megtartottam magam. A Klaus névre felkapom a fejem és felpattanok. Nekem is furcsa hogy így reagálok, de akaratom ellenére is, ha meghallom a nevét akkor késztetést érzek rá, hogy megtaláljam vagy többet tudjak meg róla. -Én nem dolgozom senkinek. De te honnan tudsz Klausról? Ismered? - megfogtam a karját és mintha valami kihallgatáson lenne megszorítottam.
- Azt nem mondtad, hogy vámpírként mennyi idős vagyok. Legyen annyi elég, hogy jól bírom a piát. - mondom és mikor látom, hogy rendel magának jó pár italt, rendelek magamnak két felest és úgyszint lehúzom, egymás után gyorsan. A sok pia miatt a torkom már nem annyira érzékeli a maró hatást, viszont mivel vápír vagyok nehezebben száll a fejembe az alkohol. - Persze ne gondoljál több ezer évesnek. - mondom és halkan felnevetek. A mosoly egyből eltűnik az arcomról mikor mellettem támad és megszorítja a kezemet. Még a pia hatása ellenére is felébred bennem az a félelem, hogy ő hibrid. vagy is félig vérfarkas melynek harapása halálos rám. - Még nem találkoztam vele, de azt tudom, hogy ő hozza létre a hibrideket. A hibridek pedig neki dolgoznak, kötődnek hozzá mivel hálásak neki, hogy megszabadította őket attól a fájdalomtól ami teliholdkor éri őket. - mondom higgadt hangnemben, és most először nézek bele teljesen Caesar szemébe. Gyönyörű szép szemei vannak... Nah, jó; ideje vissza térnem a földre.
I turn my chin, music up, And I’m puffing my chest
-Azt én nem tudhatom mennyire bírod, csak azt hogy tölcsér torkod van, nem érzed mi csúszik le rajta. - mosolyogtam és egy perverz gondolat is megfordult a fejemben. Annyira nem érdekel a kora hogy megkérdezzem, talán jobb is ha nem tudom. Egyáltalán nem gondolom több ezer évesnek, sőt remélem hogy még csak az első 100-ast súrolja. Bár én hibrid vagyok, ez a három év nekem is olyan gyorsan elszaladt, hogy sokat mondanék, ha azt mondanám hogy 1 évnek tűnt. Szóval nem lepődnék meg ha egy 18 éves külsővel rendelkező matuzsálemmel beszélgetnék. Szóval akkor engem is csak a hála vezérelne? Szerintem itt azért sokkal több van a háttérben mint hogy szimplán csak köszönetet akarjak neki mondani. A kötődés rész pedig nálam teljesen kimaradt. Csak szeretnék vele találkozni és megkérdezni, hogy mit miért tett azon az éjszakán. Észrevettem, hogy eléggé megszorítottam szerencsétlen karját, így amikor lehiggadtam rögtön el is eresztem. Bocsánatot szeretnék kérni, de már csak büszkeségből sem teszem. Nem akarom a gyengeség semmilyen jelét mutatni. Higgye csak azt hogy egy tapló macsó vagyok. Olyan mélyen a szemebe néz hogy az szinte már fáj. Mintha a lelkembe látna, ami bevallom egy kicsit zavar. Gyorsan kutakodok az agyamban valami elterelő hadművelet után és akkor eszembe is jut. Hát nem egy szórakozóhelyen vagyunk? Mit lehetne itt mást csinálni mint nőket felszedni,inni és táncolni? Az első kettő megvolt szóval a harmadiknak kell hogy még beteljesüljön. -Táncolunk? - szokásomhoz híven, udvariasságból megkérdezem. De már a derekánál fogva vezetem is a többi ember közé és szorosan magamhoz húzva, a kezemet még mindig a derekán tartva elkezdek táncolni. Reménykedem benne hogy becsatlakozik ő is és nem csak egy egyszemélyes chippendale showt fogok lenyomni neki, persze a vetkőzős rész nélkül. De ki tudja mi jön még majd az éjszaka folyamán, hiszen érzem hogy az alkohol most már elkezdett dolgozni bennem.
Elégedetten elmosolygok. Hát az biztos, hogy nem érzem mi megy le a torkomon, de ez főleg annak tudható be, hogy már jó pár adag felesen vagyok túl. Viszont még ennyi pia hatására is az agyamban felvillant a vész fény, a piros kis lámpa amikor láttam, hogy Klaus neve mit váltott ki belőle. Habár nem tudom Caesar történetét, igazából azt sem tudom, hogy ő ki csak annyit, hogy hibrid, és ennyi pont elég ahhoz, hogy a lelkem legmélyén féljek tőle. Nem akarok, de ösztönösen is félek. Ismerem Klaust és nem ad senkinek csak úgy a véréből, mégpedig ha Caesar akár véletlenül is megharapna valahogy muszáj lenne szereznem a véréből mivel nem akarok meghalni. Épp válaszolni akartam a kérdésére, de esélyem sem volt, mert már vitt is a táncparkettre. Wáow, ő aztán biztos magában. Mondjuk ez most nem jön rosszul, felejtésre van szükségem. Piálás megtörtént, partnert találtam, most pedig szórakozzunk. Amikor szorosan magához húz, a ritmusra elkezdem mozgatni a csípőmet és úgy táncolunk tovább, egymáshoz simulva. Hazudnék ha azt mondanám nem tetszik ez a helyzet, nagyon is élvezem.
I turn my chin, music up, And I’m puffing my chest
Szerencsére viszonozza és jól fogadja a közeledésemet. Mit is mondhatnék ebben a pillanatban? Nem vagyok az a csendes típus, de ebben a helyzetben nem a szavaké a főszerep. Inkább elmerülök a zene ritmusában és mivel egy eléggé erotikus kis tánc folyik most Chloe és köztem így egy szinten kicsit vissza kell magam fognom. Mindig is tudtam hogy hogyan kell úgy táncolni hogy megvadítsam a nőket. Ezt az egyetemi haveroknak köszönhetem, a középiskolában nem igazán volt barátnőm sem, annyira lefoglalt apám hülyesége. De ahogy elhagytam Olaszországot minden megváltozott. Mivel elég közel volt hozzám így lenézve tökéletes kilátás tárult a dekoltázsára. Miközben táncoltunk folyamatosan egy féloldalas mosoly ült a számon. Nem tehettem ellene semmit, nem is szánt szándékból jött. Főleg ahogyan a csípőjét mozgatta az sem volt semmi. Az arcomat a hajához simítottam, csodás illata van. A kezem pedig a csípőjéről lassan a fenekére vándorolt.
Mindig is szerettem táncolni, főleg ha volt kivel. Most is így van, jó Caesar-hoz simulni. Pont így állapítottam meg még a pólón keresztül is azt, hogy izmos teste van. Mikor ma ide jöttem nem gondoltam volna arra, hogy lesz társaságom. Az eredeti terv az volt, hogy csöndes egymagamban jól le iszom magamat, még meg sem igéztem magamnak senkit ami tőlem újdonság. Viszont örülök, hogy még sem egyedül vagyok, még akkor is ha egy hibrid a társaságom. Mikor vége van a számnak pár milliméterre elhúzódok Caesartól és felé fordulok, a szemeibe nézek. - Te aztán tudod, hogy hogyan kell valakit elcsábítani. - mondom huncut mosollyal, majd elindulok a bárpult felé egy újabb italért. Jól ki akarom ütni magamat, habár már kezdem érezni, hogy az alkohol eléggé kezd a fejemben szállni. Holnap reggel fogok majd eléggé szenvedni.
I turn my chin, music up, And I’m puffing my chest
Megerősítette azt amit eddig gondoltam magamról. De hogy ilyen gyorsan abba is hagytuk a táncot az egy kicsit fájt legbelül, még dörgölőzhetett volna hozzám a kis cicuska. Szótlanul követem miközben a bárpult felé sétál és közben a fenekét szkennelem a szemeimmel. Kérek magamnak és neki is egy három körre való felest. Lehúzom őket majd felé fordulok. -Nincs kedved az éjszaka többi részét velem eltölteni? - kérdezem miközben megint végignézek rajta az alsó ajkamba harapva. Kíváncsi vagyok mit fog válaszolni erre a kérdésre. A legtöbb nő, akármilyen jól nézek is ki, csak a telefonszámát adja meg az első alkalommal. Nagyon kevés mondja azt hogy igen vigyél haza és dugj meg keményen.
Megállok a pult mellett, majd lehúzom a feleseket. Arrgh, tényleg nem érzek már semmit. Szinte már meg sem érzem a 3 feles maró hatását. Hát igen, végre a torkomat sikerült kiütnöm, és magamat is lassacskán. Egyre jobban kezdek újra a kikapcsolt énem lenni aminek örülök. Nem akarok az az érző lány lenni akit mindenki megbánthat és fájdalmat okozhat. Nem véletlenül kapcsoltam ki az érzéseimet 300 valahány évvel ezelőtt. Meglepődök a kérdésén. Pontosan jól tudom, hogy ez a mondat mit takar magában, viszont van jobb programom? Nincs. Holnapra elfogom felejteni? Remélhetőleg igen. Hát akkor meg miért ne tenném? - Legyen. Igen. - mondom mikor az utolsó felest is lerakom az asztalra.
Combjainak szorítása édes becézés volt csípőmön. Megbolondított azzal, amit jelenelg csinált, ez pedig jelenleg nagyon nagy teljesítmény, hiszen én mióta csak az eszemet tudom, nem voltam képes fájdalom nélkül, erőszak látványáa nélkül egy nőre gerjedni... én magam már régóta nem erősítettem a mentálisan normálisak csapatát, sőt! Talán születésem előtt is tudták már, hogy ha vilgára jövök sem leszek normális... okos vagyok, rafinált... de ilyen helyzetekben egy kegyetlen, álnok és dög szemét... honann ragadt rám? Talán apám éjszakai látogatásaiból Sejtésem sincs, nem is akarom tudni, hisz sose voltam kíváncsi magyarázatokra. Végre valahára visszakaphattam saját testemet, nincs szükségem gazdára, melynek testében élhetek mint valami féreg ami eltávolíthatatlan. És valljuk be, mai szemmel és pár jó gönccel igencsak szemrevaló látvány vagyok... Felnyögött, miután lebontotta rólam nadrágom felső részét, de álnok boszorkányként nem érintett meg engem... nem tudtam, hogy mi a következő lépése, egyszerűen kiszámíthatatlan ez a lány, s nekem pont ez tetszik benne annyira... imádom minden rezdülésé ,minden mozdulatát, s mikor az aranyló folyadékot ajkamhoz emelte, egy vágytól ittas pillantást követően csípőjét kezeimmel is szorosan tarttottam meg, s megittam az alkoholz, melyet erre a célra szánt... kóbor cseppek simítottak végig arcomon, melyeket nyelvével fogott fel. Rögtön csók... s ahogyan az italt kihalássza saját fogaim közül, ujjai szorosan fonódtak rá merevségemre, és ettől nyögnöm kellett, bele a szájába... - Le akarom tépni a ruháidat... - eresztettem el csípőjét, s ugyan egyben, de minden ruhát hevesen, kegyetlenül távolítottam el róla. - El akarom venni azt, amelyről más férfi csak álmodozhat... - telt meg hangom keménységgel s határozottsággal, miközben hajába fúrtam ujjaimat, s kérdésére csupán egyetlen szót tudtam kinyögni, melyből tudni fogja, mi a dolga. - Kényeztess!
Határozott mozdulataival azonnal eléri azt, amit más férfiak még erőszakkal sem voltak képesek. Abban a pillanatban meghajlok akarata előtt, hogy csípőmre emeli kezeit és erős de nem durva mozdulattal préseli össze testünket. Tincsei közé futnak ujjaim mikor megszólal és én magam is felnyögök érintése nyomán. – Tedd meg. – búgom félig nyögve, félig reszketve érintése alatt. Elakad a lélegzetem mikor valóban letépi a ruháim és már várnám, hogy szétfeszítse combjaim és belém vágja magát… ehelyett azonban elhúzódik és egyetlen szóval, mint egy kíméletlen korbáccsal vág végig vágytól sajgó testemen. Egyetlen pillanatig megdermedek… majd lecsúszok a pultról és gondolkodás nélkül ereszkedem térdre előtte… ujjait remélem a tincseimbe futtatja, hogy még jobban felhergeljen de ha nem teszi az sem baj. Úgy hiszem e nélkül is képes kordában tartani. Nem váratom soká. Ujjaim finoman fognak rá újra és ajkaim közé emelem… aztán szégyentelenül emelem rá pillantásomat és mohón, élvezettel kezdem őt kényeztetni. Igen. Itt a helyem… végre… végre valaki aki képes volt megadni amire vágyom… kellően őrülten, kellően határozottan és makacsul, úgy akarva engem ahogy vagyok. Vágyaktól terhesen… szomjazva arra, hogy valaki a tekintetével kényszerítsen térdre… mint ő… s szenvedélyem megmutatkozik abban, ahogy kényeztetem őt. Tekintetét figyelem még újra és újra magamba eresztem… egyre hangosabb nyögésekkel ajándékozva meg őt és magamat is. Előtte térdelve kegyetlenül feltüzel. Azt akarom, hogy a falnak taszítson és elvegye azt amiről más férfi csak álmodhat… hogy magáévá tegyen úgy és ahogy ő akar. Egyik kezem magam mellé ejtem… a másikkal pedig szemérmetlenül készülök magamhoz nyúlni. Engedi? Elveszi? Tudni akarom mennyit enged, tudni akarom, hogy mire képes azért, hogy ő tehesse meg azt amit akar.
Felsóhajtottam, ám még mndig az iménti kis csók hatása alatt voltam. Teljesen feltüzelt, holott másra kellett volna koncentrálnom. De.. ki tudja, hogy az én boszorkányom mit akar? Az övé szemmel láthatóan tudja, s ezt Tatia élvezi is. Legalábbis úgy tűnik. A gyomromat valami rágni kezdte, belegondolva, hogy ezeknek a jöttment átkozottaknak sikerült elrabolniuk ennek a nőnek a szívét, de nekem sose. Pedig nem voltunk mi annyira különbözőek. Ez volt a baj? Megpróbáltam megváltoztatni? Úgy, hogy észre sem vettem? Már semmi sincs kizárva. Bármi megtörténhet. Felsóhajtottam, és félrebillentettem a fejem. - Szeretem tudni, hogy mégis hol vagy és mi a fészkes fenét csinálsz. - vontam meg a vállam. - Remélem megérted, hogy amíg te könnyedén léptél át rajtam, én szerettelek. S a magamfajták nem felejtik el csak úgy életük első szerelmét. - tettem még hozzá,de ekkor már azt figyelve, hogy milyen játékszabályokat fektet le. Teljesen meglepett, hogy szavaival mintha lerázni próbált volna, tettei mégis az ellenkezőjét mondták. - Jelenleg nem tartozom senkinek magyarázattal semmiért. - fűztem még aztán mellé, mielőtt ismét megízlelte volna ajkaimat. Sose éreztem még ekkora tűzt benne, ajkaiban, testében, mely úgy vonzott magához, mintha.. soha nem érintette volna meg senki. Vajon játszadozik velem? Isten bizony, hogy abban az esetben letépem a fejét a helyéről. Kezem ismét felemelkedett, végigsimítottam selymes haját, míg ajkaimba élet költözött, s szenvedéllyel adtam át magam a csóknak, melyet most ő kezdeményezett. - Nem is tudom, mit kezdjek veled.. - sóhajtottam kétkedően, ahogy kezem már combján kötött ki. - Szívem szerint meg sem állnék a hálószobámig veled, és minden energiádat kidolgoznám belőled.. de nem engedhetem, hogy netán.. gűnyt űzz belőlem, s csupán kiderüljön, hogy mindez játék volt.. - piszkáltam egy rakoncátlan hajtincsét.
Kezdtem magam elememben érezni, egyre jobban, mint az elmúlt időszakban bármikor. Szükségem volt arra, hogy magamat adhassam, hogy ilyen legyen, mint most Cedric-el. Hogy vadásszak, hogy ismét nyeregben érezhessem magam és végre nem én legyek az áldozat. Hogy játszadozzak, lefektethessem a szabályokat és kedvem szerint rúgjam fel őket, ha úgy tartja kedvem. Hogy ravasz mosoly üljön az ajkaimra, amivel megtéveszthetem a másikat vagy ha nem is ez lenne a fő célom, de elérjem, hogy mindenféleképpen úgy táncoljon, ahogy én fütyölök. Cedric tökéletes prototípusnak bizonyult, az egyetlen probléma mindössze az volt, hogy ismertem, közös múlttal rendelkeztünk, ami magával von néhány komplikációt. De miért ne tehetnénk mindent félre most az egyszer? Mindketten megváltoztunk, ki hogy gondolja merre, ám szerintem előnyünkre. Én nem vagyok naiv kislány, aki a csökönyössége miatt felrúgta az előre megtervezett életét és ő nem olyan, mint akinek elmenekültem a karjai közül. Furcsa paradoxont állítottam fel saját magamnak, de a jelenlegi legnagyobb vágyam az volt, hogy egyenesen a bennem, a régi elveimmel harcot vívó jelenlegi gondolataimnak ellentmondásába lépdeljek bele. - Az egész élet egy játék, Cedric. - Nyitottam szólásra a számat, amikor elvált az ajkaimtól. Ujjaim először hajtincsemet piszkáló kezére csúsztak, aztán az arcára fonódtak, miközben apró, szinte mikroszkopikus méretet öltő mosolyt engedtem felrajzolódni az arcomra. Persze, hogy minden játék és éppen emiatt ennyire élvezetes, főleg, hogyha megérzésem nem csal ez egy olyan meccs, amelynek itt még biztosan nem lesz vége. - Hitted volna, hogy az érintést sokan a világ egyik legerősebb fegyverének tartják? - Kérdeztem mit sem törődve azzal, hogy válaszol-e, csupán költőien. - Amikor bőr bőrrel érintkezik a szervezet eszméletlen dolgokat képes művelni magával. Eléri, hogy gyorsabban vedd a levegőt… - Megérintettem az állát, majd végighúztam ujjaim a nyakán. – Hogy a szíved ki akarjon ugorni a helyéről… - Az említett szerv felé vettem az irányt. - Ha pedig már hozzászoktál a másik érintéséhez és valamiért megvonják tőled olyan harag lehet úrrá rajtad, ami csak nagyon ritkán. Olyankor már… - Leemeltem róla a kezeimet. - Ha felkeltette az érdeklődésedet a másik bármit megadnál azért, hogy megkaphasd az adagodat. - A szemeibe néztem, valamilyen okból kifolyólag jelen pillanatban én voltam az, aki képtelen volt betelni az éhes tekintetével. - Ha engem kérdezel, szerintem egy másik ember lehet a legnagyobb függőséged, aki könnyen a sírba tehet azzal, hogy megvonja tőled a figyelmét. - Megdöbbenésemre nekem is nehezemre esett pár centivel arrébb tolnom a széket, hogy távolabb kerüljek tőle és az előbb beszélt megvonásról tehessek tanúbizonyságot a tetteimmel ezzel a kezeibe adva a szimbolikus kártyalapjaimat. Ritkán engedtem át másnak a vezető szerepet, ha már belejöttem, de... ez talán egy ilyen nap. És be kell valljam, Cedric soha nem volt még rám ilyen hatással, mint most.
Tudtam, hogy mire vágyik, de szánt szándékkal nem voltam hajlandó megadni neki egyelőre.. már magam sem tudom, mikor élveztem utoljára egy hozzá hasonló nő társaságát. Ám valami mégis megkülönböztette őt a közönséges szajháktól.. csak magamban éreztem, hogy így van. Normális választ nem tudtam volna adni, hogy miért gondolom így.. Ajkai nem voltak restek kényeztetni, de már pontosan ismertem a saját határaimat.. nem itt s nem így akarom majd befejezni vele. Ezt valószínűleg ő is érezte azon, ahogyan haját simogattam, és lehunyt szemmel hörögtem halkan. Milyen szerencse, hogy senki más nincs itt rajtunk kívül.. ha így történne, és ugrana az egész közös partink.. nem tudom, hány ember halna meg ma este. Egy dolog rosszabb nálam.. az, amikor nem elégítenek ki, s túlzottan is fel vagyok tüzelve.. akkor mindent és mindenkit elpusztítok. Ezzel a lánnyal itt még van egy kis befejeznivalóm.. és isten bizony, hogy megteszem! Talán nem is egyszer..! Elenged. Tekintete éppoly tüzes, lángoló, mint az enyém. Még soha nem éreztem magamban ehhez foghatót. Azt sem értem, mióta fantáziálok egy nőről így.. én mindig megölöm őket, ez a lételemem. MIóta a saját testemben vagyok, kissé.. megbolondultam. Kihasználom, hogy végre magam miatt buknak rám a csajok. Elkaptam a kezét, mikor magához akart érni.. ezt nem hagyhatom! Odahúztam magamhoz, és légzésem ugyan olyan volt, mintha egy egész vonatot toltam volna el, ajkaim közé fogtam mutatóujját, s nyelvemmel ízleltem meg, miközben másik kezemmel már a tökéletes fogást kerestem csípőjén. Egy mozdulat, ennyi kellett, hogy a falnak taszítsam, majd elmélyüljek benne, mint valami vadállat. Igen, ez kell nekem. Ez végre tényleg én vagyok.
Nem kéne itt lennem, már rég el kellett volna mennem a városból, én is tisztában vagyok vele és mégis még mindig itt esz a fene. Itt van Curtis és... Darius. Egyikük sem méltó arra, hogy miattuk maradjak igaz? És én mégis már megint magamat kínzom ezzel az egésszel. Van egy bátyám, aki most új alapra akarja helyezni a nagy testvéri szerető kötelékünket... azt amiben sosem volt képes megvédeni engem, sosem volt képes ténylegesen mellettem állni. Van egy... hát nem is tudom, hogy Dariust minek kéne mondanom. Őt említeni se kéne igaz? Úgy sem fog soha az életben megváltozni, úgy sem lesz soha olyan, akire szükségem lenne. Megtette egyszer, megölt, mert állítólag nem volt más választása és igenis megtenné máskor is. Most is képes volt lelépni, csak mert én azt mondtam, hogy menjen, csak mert képtelen volt őszintén beszélni, annyit kinyögni, hogy sajnálja, vagy hogy... ha változtathatna a múlton, akkor megtenné, de tudom, hogy úgy sincs így, nem változtatna soha. Ő ilyen és a fenébe is pont e miatt nem kéne kötődnöm hozzá! - Elnézést! - kapok fel a fejem, amikor befelé igyekezve nekiütközöm a sebhelyes arcú fickónak. Nem túl megnyerő a kinézete, de ettől még nem kéne letarolnom szegényt csak azért, mert túl sok gondolat kavarog a fejemben és nem tudok most mindenre koncentrálni. Aztán tovább is haladok mellette, egyenesen a pulthoz, hogy szépen felhuppanjak egy magas székre, és egy pohár kellemes, édes vörös bort kérjek ki magamnak. Lesz ez még több is. Tudom, hogy semmi értelme, ránk ez sokkal lassabban hat, de attól még hat és nekem most nem hiszem, hogy más jót tenne, mint hogy igyak és egy kicsit megpróbáljak felejteni... megpróbáljam magam ettől az egésztől távol tartani, a gondolataimat... mindent. Nem szabad olyanokhoz kötődnöm, akik ártottak nekem, hiszen erős vagyok igaz? Sokkal erősebb, mint régen, minden tekintetben, csak el kell szakadnom tőlük. Curtis visszaadta az erőmet, nem kell ennél több, Darius pedig... csak magam mögött kell hagynom, hiszen újra megmutatta, hogy soha nem fog megváltozni és épp ezért nem kellene törődnöm vele. De miért ilyen iszonyatosan nehéz?
Tudja a fene miért, de Mystic Falls egy rohadt unalmas hely. Jártam már itt az alapításakor is, nos, nem mondhatnám, hogy azóta sokat változott volna. Egyszerű hely, unalmas emberek, semmi értelmes szórakozás vagy pénzelverési lehetőség. Nyomorultságos kertváros. Azt hinné az vámpír, hogy változott egy száz év alatt valamit, de kiábrándító a látvány. Az emberi lakosság se igazán frissült. Fogadnék, hogy annak a szőkének a túloldalt még az üknagyanyja is itt élt. Rémes. Nem tudom megérteni Darius-t mit élvez ebben az elavult, beltenyészetes helyen. Nekem a hideg futkos a hátamon tőle. A városias pezsgés, állandó frissesség az igazi vámpírnak való környezet ahol akárkit lékelsz meg még két hát múlva sem keresik, itt leejtesz egy követ másnap arról beszélnek, hogy földrengés volt. Megölsz egy fiatalt, még aznap az újságban van..hogy lehet itt élni? Szórakozási helyet keresve indulok útnak, tudom, hogy nem sok a lehetőség, de valahol leakarom inni magam. Nem rég telefonáltam haza, a kölykök jól vannak bár hiányolnak, ez akármekkora seggfej gyilkos vagyok, jól esik. A tudattal, hogy nincs otthon semmi probléma, szeretnék valamelyest lazítani. Darius most fogalmam sincs merre van,d e nem vagyunk összenőve, hogy tudnom kellene kivel tölti az idejét vagy éppen kit szárított ki szórakozásból. Belépek egy bárba, nem tetszetős hely és amilyen kihalt már fordulok is kifele, ez egyszerűen rémes, az ajtóhoz érve ütközik belém egy csaj. Csak egy pillantást vetek rá és már lépnék ki, ám ekkor mintha beugrana egy kép amit Darius mondott. Valami olyasmi, mintha a haveromnak dolga volna egy nővel, nem faggatóztam, nem is érdekel meg nem is tartozik rám, hogy milyen életet él a haverom. Áhh, kissé visszafordulva már nyilvánvalóvá is válik, hogy a nő a haverom Rosette nevű vámpírhölgye. Elmosolyodom és máris visszafordulok. Változott a terv. Visszalépek a pulthoz és a nő mellett foglalok helyet. -Egy üveg sört kérnék. - Intek a pultosnak, lehet, hogy lóhúgy amit itt adnak, de ne nézzenek már ki, mert nem rendelek semmit csak ülök. -Üdv Rosette, öröm megismerni. - Fordulok a nő felé egy mosoly kíséretében ami elég siralmasan festhet a sebhelyek miatt.
Ha tudnám, hogy mire gondol, azt hiszem tökéletesen egyetértenék vele. Ez a város unalmas. Túlságosan kicsi és túlságosan kevesen élnek benne, ami határozottan kezd már számomra is zavaróvá válni. Szívesebben mennék már el innen, de még mindig ide köt valami... vagyis valaki, hiába tudom, hogy nem kellene, hiába tudom, hogy vele aztán végképp nem kéne foglalkoznom, mert az nem szül semmi jót sem, csak egyre pocsékabbul leszek. Ez van, ha olyan régi érzések szakadnak fel benned, amiket próbáltál elnyomni magadban. Nekem is ezt kellene tennem, újra elfelejteni ezt az egészet és végleg megszabadulni Darius emlékétől is, de... mégis hogyan tehetném meg? Az a baj, hogy képtelen vagyok befolyásolni a gondolataimat, és még csak annyira sem vagyok erős, hogy mondjuk mágiával tüntessem el őt a fejemből, pedig tudom, hogy az kellene. Akárhogy, de megszabadulni tőle, még az emlékétől is, mert így csak szenvedek, őt pedig kicsit sem érdekli ez az egész... nem is igazán érti természetesen. Nem is tudom, hogy miért várom egyáltalán el ezt tőle, soha sem volt egy érzékeny típus, miért változna meg hirtelen? Meglep, amikor a nem épp kellemes arcú fickó egyszerűen csak mellettem huppan le a pultnál, de először még nem is foglalkozom vele. Csak rendel magának, az igazán nem az én dolgom nem? Nem kell vele foglalkoznom, csak akkor lepődöm meg, amikor kiejti a nevemet a száján. Tettem már csúnya dolgokat, talán érthető, ha nem épp bizalommal fordulok felé. Kihúzom magamat, kortyolok kicsit az italomból, hogy még véletlenül se gondolja, netán gyenge vagyok, vagy megijedtem tőle, elég ha ezt én érzem valahol legbelül. - Üdv... bár én nem tudom, hogy ki a fene vagy, mivel azt hiszem a bemutatkozás valahogy lemaradt a mondat elejéről. - szökik fel kissé a szemöldököm. Vádlón... igen talán kissé, vagy talán a számon kérő jobb szó erre. Persze nem az én dolgom, hogy ki mennyire illedelmes, de ha egyszer nekem köszön és tudja a nevemet, akkor érdekelne, hogy honnan, főleg hogy tuti, hogy nincs a homlokomra írva és névkártyát sem viselek, vagy hasonlót. - Ha esetleg valami régi ellenségeskedésről van szó... mondhatnám, hogy nem én voltam, de igazából baromira nem érdekel, hogy mit akarsz, és jobb, ha nem próbálkozol valami komolyabbal, mert hidd el te jössz ki belőle rosszabbul. - meg van már az erőm, nem csak vámpír vagyok, boszorkány is, ahogyan régen is voltam, de most már újra, szóval jobban jár, ha még véletlenül sem próbál meg velem újat húzni.
Ez a város a számomra egy kész temető, az elején is az volt és gondolom majd a végén is az lesz ha ennyi év elteltével sem frissült semmit sem. Igaz van benne valami különleges ha idevonz minden természetfeletti aljadékot, de egyszerűen nem tudom megmondani mi az a húzóerő ami iderángat minden vérszívót és egyéb állatfajtát. Darius nálam a húzóerő, tudom, hogy kissé sem érzi magát kellemesen mióta ismét betoppantam az életébe miután olyan szépen megrendeztem a halálom. Igen, határozottan hadilábon állunk most egymással, de akármennyire is vicsorít még nem fogom megbánni amit tettem, mert talán visszasüllyedtem annak a rohadéknak a szintjére aki voltam, de ott vannak a kölykök, értük megérte. Darius legyen most akármennyire is dühös, nem érdekel, a haverom, de ennél nem több, az életemről meg nem neki kell döntenie. Azt hiszi amit Ő csinál az természetesen, de rohadtul nem, már túllépte a határt a vérengzés és a normális vámpír élet között. A vámpírok ragadozók, gyilkosok, erre teremtettünk, ez a természetesen, de amit Ő művel az már menekülés, mészárlásokat rendez egy-egy táplálkozás során, régen én is így tettem, sőt, együtt csináltuk, de ez hosszú távon nem lesz kifizetendő, jó érzés gyilkolni, a vérét venni az áldozatnak, látni a rettegését, de ha ennyire elvadulnak a dolgok akkor egyszer karót fog látni a szívében azt pedig nem akarom. -Elnézést, faragatlanság volt nem bemutatkoznom, a nevem Philip, Philip Normann, Darius rég halott cimborája. - Kacsintok a nőre. Elég szép darab, de ezen nem lepődöm meg, a haveromnak volt ízlése nők terén. Emlékszem pár régi esetre, bulizni és nőzni mind a ketten nagyon tudtunk, de tény, hogy Darius csini kis pofija miatt tapadtak rá a nők. -Nem akarok én balhét keverni, eszem azért van még ha nem is látszik. Csak gondoltam megismerkedem közelebbről is azzal a nővel akiről Darius annyit mesélt már. - Na ja, egyszer kicsit talán túl sokat ivott és be nem állt a szája, hallgattam had meséljen és kb azon a ponton döntöttem úgy, hogy elegem van az életem azon szakaszából és leakarok lépni, megtettem, nem változott semmi csak két kölyökkel lett több az utazás végén, a seggfej megmaradt. Beleiszok a sörbe és várom, hogy a nő most akkor lelép vagy mi lesz. Részemről lehet bármelyik, Darius amúgy is seggbe akar rúgni, szóval mellékes, hogy felbosszantom-e a nőjét vagy sem.
Nem arról van szó, hogy állandóan csak fenyegetőzöm és ezt imádom a legjobban, de az a biztos, ha mindenki tudja, hol a helye. A fickót pedig nem ismerem és az, hogy csak így leül mellém, mintha tudnom kéne, hogy a fene határozottan nem tetszik. Az is lehet, hogy csak valami ártatlan kis áldozatot lát bennem, aki itt ücsörög és persze azt tehet vele, amit csak akar. Hát akkor baromi nagyot téved, hiszen én ugyanúgy vámpír vagyok, mint ő. A tetejében még boszorkány is és visszakaptam már az erőmet, szóval... nem félek tőle. Jelenleg még csak veszteni valóm se sok van, hogy bárkitől is féljek. Nem arról van szó, hogy épp a nagy szerelmi csalódás miatt iszogatok - oké... talán... valahol... nagyon mélyen, de nem ismerném ám be -, egyszerűen csak valahogy le kell vezetnem a feszültséget, és erre most jó egy kis ital. Aztán majd esetleg lelépek innen és elkapok valami kódorgó pasast, akinek mondjuk a borra a kellemes vére jót fog tenni. Remélem... mert valami kell, amitől jobban érzem magam. Aztán az utolsó lépés az, hogy fogom magam és lelépek a városból a fenébe, tudom, hogy már eleve meg kellett volna tennem. Nem is tudom, hogy mit hiszek. A legutóbbi után majd felkeres, majd... megpróbál belegondolni abba, hogy milyen lehet nekem? Sosem tette, akkor most miért változna meg? Nem fog... sosem fog igaz? Butaság volt azt hinni, hogy igen. - Darius rég halott cimborája? Szóval másokat is lepasszol, a barátait is. - oh persze, hogy a legrosszabbra gondolok azonnal. Bár a pasas nem pont úgy fest, mint aki mérges lenne és azért lenne itt, hogy eltegye őt láb alól. A kacsintgatás legalábbis nem azt sugallja nekem. Aztán persze lehet, hogy csak ilyen jó kedélyű fajta, aztán majd kiderül, hogy mit is akar. Azért az tuti, hogy én ebben nem fogok segíteni neki. Bajom van most vele, de attól még nem fogom kiadni senkinek sem, hogy eltegye láb alól. Azt csak én tehetem meg, ha egyszer eljutok oda, hogy elszakad a cérna. Aztán meglepetten szökik fel a szemöldököm, amikor tovább folytatja. - Mesélt... annyira... rólam? Talán csak keversz valakivel. - rántom meg a vállamat. Rólam aztán miért mesélt volna bárkinek is? Főleg egy barátnak. Maximum rosszakat, netán ecsetelte neki, hogy volt régen a múltjában egy őrült nőszemély, akivel jól elvolt aztán, hogy megspékelje a dolgokat frankón átverte és megölte. Biztos jókat sztorizgattak és nevetgéltek azon, hogy milyen baromi naiv voltam. Hát köszi... nem mondanám, hogy túlságosan lelkes vagyok, vagy hogy kicsit is érdekel, hogy miket mesélt neki rólam az a... az a... Kéne találnom rá valami kellemetlen szót, de a legtöbb egyszerűen nem elég kifejező, ha csak lebunkóznám az... nem fedi azt, amit érzek. - De ha rajtam keresztül akarod megtalálni, akkor bocs, de nem segíthetek. - teszem még hozzá kissé talán szárazon. Nem... nagyon szárazon. Igazából nem sok kedvem van csevegni, látszik is rajtam, hogy nincs valami jó hangulatom és egyelőre még nem tudom, hogy mitől lesz jobb. Talán tombolni kéne... nagyon és sokat és akkor jobb lenne. Talán.
- Hogy mit nem mondasz... - jegyeztem meg mintegy mellékesen, ahogy tudomásomra hozta, hogy filozófiája ezúttal sem változott: az élet továbbra is játék. Volt egy idő, mikor jómagam - saját balgaságom végett - ezt nem láttam be. Görcsösen kerestem a magam igazát, mindenben sikert akartam, de közben egyet felejtettem el: odaadással szeretni a lányomat s Tatia-t, megpróbálni azt, hogy szeressen.. meg kellett volna próbálnom elnyerni a kegyeit, nem csupán egyetlen apróságra összpontosítani örökké. Elbaltáztam, tisztában vagyok döntéseim rút következményeivel. Nem is próbálok meg változtatni rajtuk, hisz már ennyi idő elteltével felesleges lenne. Keze arcomat érintette, majd megszólalt. Meglehetősen érdekes témát vitatva. Millió kérdés szántott végig a fejemen, habár nagyrészük inkább gunyoros megközelítése volt annak, amiről beszélt, mintsem tényleges elismerése annak, hogy nagy jelentősége van az érintésnek. Ebben van sajátos humorom, amely tökéletesen visszatükrözi azt, ami vagyok. Nem akarok álarc mögött élni, s nem is teszem ezt senki kedvéért. Az ő kedvéért sem. Talán még mindig abba a hitbe ringatta magát, hogy nem változtam meg.. hogy.. az vagyok, aki voltam. Egy fogságban tartó féreg, ki nem tudja, hogy vajon miként is tegyen felesége kedvére. De ez már a múltté, kedveském! Tudnék olyat mutatni, amely egy csettintésre levarázsolja róla az összes ruhaneműt, mindennemű abrakadabra nélkül. - Kíváncsi vagyok, hány egyetem és professzori előadás kellett ahhoz, hogy ilyen tudásra tégy szert. - mondtam aztán, majd sóhajtottam, de az arcomra nem ült ki érzelem, emiatt sem tudott tökéletesen kiismerni jelen helyzetünkben. - Vagy orvosnak készültél még annak idején, a huszadik században, hogy ennyire doktora lették az érintés tudományának? - vontam fel a szemöldököm, habár nem vonta el a figyelmemet semmi arról, amit éppen csinál .Megpróbál megőjríteni, és rohadt jó úton halad, hogy ez megtörténjen. Azt teszi, amit mindig. Játszik. Megérint. Megmutatja, hogy szavai ténylegesen igazak, s azt a tudást, melyre szert tett, használni is képes. - De te már megtaláltad függőséged tárgyát, nem? - hajoltam aztán közelebb hozzá, annak ellenére, hogy ő próbált felvenni némi távolságot. Nem hagytam neki. - Egyetlen érvet mondj, hogy most innen kiengedjelek... félreértés ne essék, más esetben is ki foglak engedni... de csak magammal az oldaladon.. - súgtam. Sosem hittem vlna, hogy valakire ennyire vágyni fogok. Talán azért, mert őt egykoron nem úgy és annyiszor kaptam meg, ahogyan akartam. A férje voltam az isten szerelmére, mégis úgy éltünk, mint kőszikla a fatörzzsel. Semmi testiség.. kivéve akkor egyszer.
Normális esetben már régen felidegesített volna ez a macska-egér játék, amit játszottunk, de most felettébb jólesett, doppingolt és minden egyes érzékszervemet kiélezték a szavai, a viselkedése, még a lélegzetvételei is. Ha valaki akármikor azt mondta volna nekem, hogy ilyen szinten fogok figyelni Cedric-re és élvezni is fogom ezt a tevékenységet, akkor biztosan a képébe röhögök és idiótának titulálom. Később pedig kiderült volna, hogy az idióta nem más, mint én és saját magamon nevethettem volna. De most... a helyzet minden volt, csak nevetséges nem. Sokkal inkább az ijesztő kategóriába soroltam volna azok miatt a dolgok miatt, amiket éreztem és amelyek miatt arra a döntésre jutottam, hogy felállok a székről és részlegesen kiengedem a gyeplőt az ujjaim közül. Eddig meg voltam győződve arról, hogy én irányítok, de kezdtem elveszíteni ezt a hitemet, ahogy mélyen magamba néztem. Persze mostanában egyre jobban küzdöttem a bizonytalansággal, így ezt is ennek a számlájára próbáltam írni. - Gúnyolódj csak. - Húztam félmosolyra az ajkaimat. Nem akart elengedni, ha el akart volna, akkor elfordította volna rólam a tekintetét, de így mindketten tartottuk a másikét, ami miatt még jobban nyeregben éreztem magam. A játék tényleg a lételemem volt. Egek, nem hittem volna, hogy ennyire hiányzik! - Ha neked jólesik ezzel palástolni, hogy milyen hatással vagyok rád, akkor rajta. - Megvontam a vállaimat és abbahagytam a közöttünk lévő távolság növelését, hogy meghallgathassam esetleges mondandóját. Szavai tükrözték a gondolataimat és nem engedték, hogy a mosolyom eltűnjön az arcomról, sokkal inkább magabiztos éllel ruházták fel, amibe azért belevegyült annak a lánynak a szokásos gesztusa, aki egykoron voltam. Akit ő ismert és akinek könnyűszerrel elrabolhatta volna a szívét, ha a szüleink nem akartak volna minket egymáshoz kényszeríteni. Egy spontán találkozás esetében a világ legboldogabb nőjévé nőhettem volna ki magam mellette. - Mindenkiben más fog meg és ismersz, könnyen képes vagyok megőrülni valamiért, ami tetszik nekem. Még ha csak rövid ideig is. És az évek során csak rosszabb lettem. - Nem mondtam semmi újdonságot, nem is akartam erre több szót pazarolni. - Ezért nem is tudok neked semmilyen indokot mondani. - Letettem az italomat, óvatosan ellöktem magam a pulttól, egy pillanatra elfordultam tőle, de csak addig, míg meg nem tettem egy lépésnyi távolságot. - Ha az velem együtt akarsz távozni, akkor itt a lehetőség. Ha nem... akkor jó volt látni téged. - Rákacsintottam és lassú léptekkel indultam el a kijárat felé.
Kezdőlap
• 
