Ha van valaki, akivel könnyű párbeszédet folytatni, akkor az Matt. Jófej srácnak mondanám, igazi úriember, azonban picit begyöpösödöttnek tűnik a számomra. Hogy miért, azt nem tudnám megmondani, de így érzek vele kapcsolatban és kész. Egy érintéssel könnyen kideríthetném, hogy igazam van-e, de valahogy most nincs kedvem mások gondolataiban olvasni. Épp elég ami a saját fejemben van, jelenleg nincsen szükségem arra, hogy más problémája is rám nehezedjen. Ahelyett inkább beszélgetést kezdeményeztem, mint egy normális halandó. Nem kellett sokáig várnom Jer felbukkanására, pár percen belül már fel is csendült az az ismerős hang a közvetlen közelünkben. Először Mattnak köszönt, majd nekem. Rögtön átölel, amit természetesen én is viszonzok, a puszijával együtt. - Hát, nálad biztos nem változtam többet - kacsintok rá, majd elismerően mutatok az irányába. - Meg kell hagyni, kész férfivé váltál, Gilbert! - bököm vállon, amit ő véleményem szerint meg sem érzett. Körülbelül úgy nézett ki, mint egy izompacsirta, mint Oliver Queen szerényebb kiadásban. Persze ezt eszem ágában sem volt megosztani vele. - Megvagyok köszi. Whitmore-on zajlik az élet. A jövőhéten kezdődnek a vizsgáim. Már alig várom, hogy túllegyek rajtuk és élvezhessem a nyári vakációt - mesélek neki úgy, mint régen. - S veled mi a helyzet, Herkules? - érdeklődök felőle, az újdonsült gúnynevét használva. - Mindent tudni akarok, ami az elmúlt két hónapban veled történt! - Kötöm ki ellentmondást nem tűrő hangon, persze nem túl szigorúan.
a hozzászólás Jeremynek készült, ? szót tartalmaz, és írás közben a music című számot hallgattam. To my dearest friend
Lényegében alig 3 órája léptem ki a Matt-el "közös" házunkból, hogy edzeni mehessek.De örömmel hagytam egy kicsivel hamarabb abba, ugyanis egy régi baráttal való találkozás mindig fontosabb, legalább is számomra. Márpedig Loryt már nagyon régen láttam, azóta történt egy s más velem is és a várossal is egyaránt, lesz miről beszélgetnünk. Elég gyors iramban, mondhatni utat török magamnak a pulthoz ahol Matt-nek köszönök ma már ki tudja hanyadjára, ha az ember a haverjával lakik együtt, elkerülhetetlen a napi többszörös találkozás, legnagyobb fájdalmamra. Lory-ra azonban már nagyobb figyelmet szánok és mosolyogva ölelem meg és adok egy puszit az arcára. Ha lehet még varázslatosabban néz, ki mint utolsó találkozásunkkor. -Jaj, elég a bókokból még belepirulok Lory. - Röhögöm el magam és figyelembe se véve a tényt, hogy a haverom lány én is finoman, de oldalba bököm. Igaz, tény, hogy sokat változtam, de ebben a körülmények is nagyban hozzá járultak. Mondhatni a szükség hozta. -Hát ha még emlékszel említettem neked, hogy jobban teszed, ha nem fitogtatod túlzottan a tudásod, most nem kellene a Whitmore-on vizsgáznod, nyár lenne az egész élet. - Vigyorodom el, tudom, hogy ez akkor sem volt az ínyére mikor először álltam elő vele. Elena számára sem volt valami nagy öröm, hogy abbahagytam a középiskolát és ezzel végeztem is mindennemű iskolai foglalkozással. De nem szállhattak vitába velem, amiken keresztül mentem éppen elég volt ahhoz, hogy ezzel az egyel már ne akarjak törődni. -Nos megmentettem Olimposzt, Zeusz visszafogadott a mennyekbe és még mindig én tudom meginni egy buli alatt a legnagyobb mennyiségű italt. - Vigyorgom. -De komolyra fordítva, kibékültem Elena-val, úgy látszik rendeződnek köztünk a dolgok és visszakapjuk egymást, hogy vajon meddig tart ez az idill, azt én se tudnám megjósolni. - Ennek azért valóban örülök. -A vizsgákon kívül mi köti le ezt a bombázót szabadidejében? Hm? - Könyökölök rá a pultra és teljes figyelmem felé fordítom. Már rég volt, hogy hülyéskedhettünk a másikkal, éppen elég rég ahhoz, hogy ezt most bepótolhassuk.
Jó érzés volt újra látni Jeremyt. Ha eddig nem jöttem volna rá arra, hogy ki is hiányzott az életemből az utóbbi időben, akkor most fény derült rá: Jeremy!! Az én drága barátom, akivel bármiről el tudnék csevegni.. remélem ez még mindig érvényes és nem nőttem túl rajta. (Amit kétlek.) Ő mindig is érettebb volt a koránál. Talán ezért sem okozott soha problémát kettőnknek az, hogy voltaképpen a nővérével egy idős vagyok. Hozzám hasonlóan ő is a Whitmore-on tanul, csak épp egész más szakon. - Élvezd ki, hogy bókolok, többször nem fog előfordulni - öltöttem rá a nyelvemet pimaszul, majd fájdalmat színlelve húzódtam kicsit távolabb tőle. Persze, nem gondoltam komolyan, amire gondolom ő is rájött. - Igen, emlékszem, de ahogy korábban is mondtam, inkább punnyadok az egyetemen, mert később még jól jöhet a diploma. Te is jobban tennéd, ha leérettségiznél, majd beiratkoznál .. például művészetire, mert kár s vétek lenne elpazarolni a tudásodat - tereltem vissza szépen a témát a régi beszélgetéssorozatunk egyikére. Nagyon szépen rajzolt, nem is érem, miért nem akarja tovább fejleszteni a tudását. - Na de nem akarok veszekedni.. a te életed, ez meg az enyém - vonok végül vállat, bár titkon még mindig reménykedtem abban, hogy idővel meggondolja magát. A Herkuleses rákontrázása hallatán, akaratlanul is elnevettem magamat. - Az utóbbira kíváncsi lennék - mondom vigyorogva. - De jó! Örülök nektek! - Mosolyodom el szélesen, majd a narancsleves poharamat a kezembe emelem felé tartva, mintha erre akarnék inni, majd a móka kedvéért bele is kortyolok az italomba. - Ne légy már annyira borúlátó! - szólok rá, közben beleboxolva a vállába büntetésképpen. - Hát nem sok - kuncogok fel. - Élvezem az életet - folytatom tömören összefoglalva az én érdekes napjaimat.
a hozzászólás Jeremynek készült, ? szót tartalmaz, és írás közben a music című számot hallgattam. To my dearest friend
Lory mindig is egy olyan barátom volt akire állandóan lehetett számítani. Most igaz, hogy már útjaink rendesen elváltak, de még mindig a barátomnak tartom és többet elmondok neki, mint a tulajdon nővéremnek. Elena-val a kapcsolatunk már nem olyan, mint a szüleink halála előtt volt, abban az időben még nem ismertem Loryt. Azonban rengeteg minden történt az évek során és Elena-val eltávolodtunk egymástól, ekkor jött Lory akivel remekül megértettük egymást és ez most sem változott. Valahol úgy érzem hasonlóak vagyunk. -Elraktároztam emlékbe. - Nevettem el magam. És pont erről beszéltem, mint két bugris kölyök. A hülyéskedés közöttünk szinte alap, nevetünk, beszélgetünk, megértjük egymást. Telhet el idő, bármennyi, ez nem fog változni. -Már régen nem rajzolok Lory, hogy őszinte legyek feleslegesnek tartom az egészet, butaság, vannak sokkal fontosabb dolgok a rajzoknál és az iskolai végzettségeknél. De tudod, ebben nem egyezik a véleményünk. - Kacsintok rá. Ha nyereményjáték lenne, akkor már régen milliomos lennék, ugyanis naponta hallom ezt a témát másoktól is, a nővéremtől is hallgatom, hogy folytatnom kellene a tanulmányaimat. Minek? Vámpírok, őrültek, vérfarkasok és egyéb édes bundás vagy csupasz teremtmények, köszönöm, de a legnagyobb problémám had ne az iskolapad legyen. -A hölgynek bármit, ha időd engedi elmehetnénk valahová kicsit lazítani, nem görnyednél a sok könyv fölött én pedig nem lazsálnék, bele tudok ám fáradni a sok henyélésbe. - Tettetek nagyon ártatlan, meggyötört képet, de ezt nem bírom sokáig és kibuggyan belőlem a nevetés. -Úgy tűnik lassan helyre állnak a dolgok köztünk, bár ez még elég hosszas beszélgetéseket igényel majd. - Sóhajtok. Jó megbeszélni a dolgokat, de őszinte leszek, hallgatni azokat a dolgokat amik rólam szólnak, hogy mit kellene megtennem vagy mit nem tettem meg, elég unalmas és bosszantó is. -Bocsánat, bocsánat, csak kérlek ne bánts Tyson. - Nevetem el magam és közben masszirozom a vállamat mintha olyan nagyon fájt volna az ütése. -Ohh, szóval zsákszámra olvasod és tanulod meg a könyveket? - Vigyorgok rá. Imádok kötekedni vele, mert vele lehet, igaz nem bűntetlenül, de pont ez a jó benne.
- Sehogy se tudnálak meggyőzni és rávenni arra, hogy ismét ceruzát vegyél az ujjaid közé? - kérdezem ártatlanul pislogva rá, mint egy kislány. Bár, nem akartam e miatt veszekedni vele, nem tetszett, hogy ekkora feneket kerít az egész természetfeletti dolognak, ezzel háttérbe szorítva a jövőjét. Nem harcolhat örökké a vámpírok ellen, szüksége van a kikapcsolódásra, illetve később még a pénz is jól fog jönni neki.. És nem mindegy, hogy mit kell megcsinálnia azért, hogy ne haljon éhen. Én sem rajongok túlságosan a tanulásért, de inkább könyvekkel zárom körbe magam, mint vámpírokkal.. ha már választanom kell. - Oké, tudom, hogy ezt már megkaptad egy pár személytől.. a nővéredtől gondolom többször is, mint kellett volna, de hidd el, vámpírok mindig lesznek a világon, nem fognak eltűnni csak azért, mert abbahagyod a sulit. Sőt, egyre többen lesznek. Nehéz elhinni, de a tanulás néha kibúvót is nyújt az egész termézetfeletti maszlagból. - Próbálom beletukmálni a makacs fejébe a véleményemet. - De mielőtt még megijednél, hogy soha nem szálok le a témáról, itt be is fejezem. - Emelem védekezően a kezeimet magam elé, jelezvén, hogy nem megyek tovább az idegeire. Nem vagyok a nővére, az idegeire menés inkább Elena dolga. - Miért most épp mit csinálunk? Lazííítunk! Tudod mit, itt helyben be is bizonyíthatod, hogy mire vagy képes! - húzom el az í betűt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kihívom őt egy ki bír több piát magába önteni féle párbajra. Aztán a pult mögött járkáló Matt fele fordulok, magunkhoz intem és rendelek tőle két pohár vodkát jég meg egyéb szépségek nélkül. - Ez kezdésnek ideális lesz - kacsintok rá nevetve, majd a félig kiivott narancsleves poharamba szépen beleöntöm a vodkás pohár tartalmát. A biztonság kedvéért, ez lesz a legjobb. - Helyes, beszélgessetek is, annyit amennyi kell. Testvérek között természetes az összekapás, ahogyan az azt követő kibékülés is. - mondom, közben koccintásra emelve az általam imént kreált vodkanarancsomat. - Azt hiszem, ideje lenne boxleckéket vennem.. az ütésem olyan, mint egy lányé - húzom el a számat szomorúságot színlelve. - Na, ez nem volt fair!! Nem kell olyan sok könyvet olvasnom, lazítani is van időm mellette. Különben most nem lehetnék itt - mutatok rá, hogy nem is annyira vészes az egyetemista élet.
a hozzászólás Jeremynek készült, ? szót tartalmaz, és írás közben a music című számot hallgattam. To my dearest friend
-Lory, annyira nem is ment jól a rajzolás, volt pár érdekes "alkotásom", de azért ne kerítsünk neki ekkora feneket. - Szerettem rajzolni, jó kikapcsolódás volt, na meg leginkább akkor tört rám a rajzolási kényszer mikor a naplókat olvasgattam, az valahogy ihletet adott, na meg a szüleink halála után a rajzolásban és a füvezésben találtam valami féle megnyugvást. Tudom, hogy valamiben meg kell találnom a helyem, mert örökké sem lehetek vámpírokat üldöző vadász, ezt valahogy meg kell a normális vederben tartanom és mellette egy életet is kellene élnem, egy majdnem hétköznapinak nevezhetőt. Ehhez munka kell, de iskolai végzettség nélkül abból sem lehet sok jót kihozni. Most azonban nem úgy érzem, hogy tanulnom kellene, inkább cselekednem, lehetséges ezt később még megfogom bánni. -Tudom, hogy szinte minden perccel egyre többen vannak, épp ezért érzek késztetést, hogy tegyek valamit ellene még ha semmi értelme sincs az egésznek. Nem tudnék iskolapadban senyvedni mikor tudom, hogy sokakat talán éppen akkor öl meg egy vérszívó.- Oké, nos valóban van bennem egy pici késztetés, de jobban is szeretek utánuk kajtatni, a természetfelettivel foglalkozni mint sem valami idióta biosz tesztre készülni, a kettő sehogy sem hasonlítható össze. -Köszönöm Lory, a nővérem így is épp eleget rágja a fülemet emiatt, lassan már valóban fára mászom az ötlettől. Értem én, hogy Ő is és Te is csak jót akartok nekem, de egyelőre a magam útján járva nekem ez épp így jó, majd ez talán később változni fog. - Részemről is itt van vége az iskolai megbeszélésnek. Se az iskola nem készült fel még rám és én se Őrá. -Szóval bizonyítanom kell rátermettségem, na ez már aztán igazán férfinak való feladat. - Kacsintok rá nevetve. Matt elénk rakja a vodkát én pedig szemezgetve vele végül úgy döntök, kezdésnek még valóban megfelel, de aztán álljunk rá a témára kicsit komolyabban is. -Nálunk leginkább abból adódnak problémák, hogy nem beszélünk meg semmit, Elena óvni próbál én pedig pont ezért nem avatom be a terveimbe, mondhatni két úton járunk ami valahogy mégis egy és ugyanaz, de tele akadályokkal. - Koccintok vele majd felhajtom a vodkámat, egy kisebb fintor után rendelem is a következő kört. -Na ne, olyan, mint egy lányé? Akkor itt valóban gondok vannak. Szívesen adok boxleckéket Ms. Tyson, meglátja, hamarosan aranyérmes lesz. - Vigyorgok, mint a tejbetök. -Valóban? Áhh, nem hiszem el, ez valami havonta egy nap szabi, nem versz át. - Nyújtom ki a nyelvem rá, mint valami 5 éves kisgyerek. Engem nem csábít az egyetemi élet, és nem is igazán fog sose. -Na, meddig szürcsölgeted még azt az ivólevet? - Kötekedem egy picit vele, de csak épp annyira amennyire szoktunk, bizonyos határokon belül.
- Badarság! Mindössze kell neked valami, ami újra megihlethet. Minden művésznek van múzsája, lehet az személy, de tárgy is. Van valaki, aki tetszik? Ő lehetne a tiéd. - kacsintok rá, szavaimmal próbálva meg ösztönzőleg hatni rá. Segíteni akarok neki, de ha ezuttal is hasonlóan fog reagálni, ahogy eddig, akkor leszálok a témáról. Fölösleges egyfolytában ezzel terhelnem, nem a nővére vagyok, én csak javaslatokat tehetek és elmondhatom a véleményemet a témát illetően. - Igen, egyre többen és többen lesznek, amit egyikünk sem akadályozhat meg. Mocsok lények, van amelyik puszta szórakozásból változtat át halandókat, de olyan is akad, aki inkább öldösi óket. Egy apokalipszis sem segítene a kiirtásukban.. olyanok, mint a pestis. Megértem, hogy fölöslegesnek tűnnek a földrajz tételek az emberiség megmentése mellett, de néha magunkkal is törődnünk kell, nem csak másokkal, még ha nehéz is. - Foglalom össze nem túl röviden a véleményemet a vérszívók fajáról. Egy városnyi vadász sem tudná megölni az összes vámpírt, legalábbis szerintem. Jó lenne, ha véget lehetne vetni a fajtájuknak.. valahogyan. Mondjuk, egy mód lenne rá, de az lehet, csak mítosz és különben sem egyszerű a kivitelezése. Talán ha sikerülne valahogy végezni az ősiekkel, mind kipusztulnának. Ez azonban majdnem lehetetlen. - Nyugi, nem nyaggatlak tovább - koccintom a poharamat az övéhez, miközben beszélek. - Ugye? - kérdezem nevetve a férfinek való feladat mondása hallatán. Aztán ismét szóba kerül Elena, illetve az, hogy néha mennyire nem értik meg egymást. - Ez normális a testvérpárok között. Az idősebb fél védeni próbálja a fiatalabbat, akkor is ha néha túlzosokba esik. Mondjuk, nekem nincsenek testvéreim, de általában így szokott lenni. Lehet, hogy ha többet beszélgetnétek és legalább a fontosabb dolgokat megosztanátok egymással, javulna a helyzet. - Javasolom, de nem vagyok agyturkász, hogy pontos receptet tudjak felírni a problémára. Ezt követően koccintunk, majd megemelem a poharamat és iszom belőle pár kortyot. - Oh azt megköszönném, ha közbe avatkozna - nevetek jóízüen a hasonlata hallatán. - Hát oké, ahogy gondolod. Nem akarlak átverni, de győzködni sem. Különben év közben annyit bulizol, amennyit bírsz, ha közben be tudsz járni néhány órára is, vizsgaidőben kell beleadni apait anyait. Van, aki csak akkor tanul, szóval az is megoldható.- Akár elhiszi, akár nem, ez az igazság. Nem vészes az egyetem, csak addig, míg meg nem szokja az ember. És persze, olyan szakra kell jelentkezni, ami érdekel is, mert máskülönben kész kínszenvedés tud lenni a tanulás. - Jól van na - mérgelődök, majd hogy megmutassam mit tudok alapon, kiürítem a maradék löttyöt a pohárból.
a hozzászólás Jeremynek készült, ? szót tartalmaz, és írás közben a music című számot hallgattam. To my dearest friend
Próbáltam jól helyezkedni a cégnél. Habár fogadni mertem volna arra, hogy Chantele íratlan esküt tett arra, hogy megnehezítse az életemet. De nem is ő lett volna, ismertem azt a lányt, aki régen volt, és mondhattam volna azt is, hogy egy szemernyit sem változott, azon kívül, hogy ha most felbosszantom, kicsi valószínűséggel ugyan, de képes lenne nekiesni a torkomnak, nekem pedig nem szándékom előhozni az éhes Chantele-t. Mindkettőnk életében megvolt egy sorrend. Sorrent azokról, hogy mit nem akartunk megtenni, és ha miattam esne kísértésbe, hát bármely oldalról is nézném, de a lelkiismeretem nem hagyna nyugodni egészen addig, míg jóvá nem teszem valahogy. Ránéztem arra a lányra, láttam az ártatlanságát, azt, ahogyan tisztán, bűn nélkül tudott hinni valamiben, ami ott sem volt, ő mégis bízott benne...ez ragadott meg annyira. A tisztasága, amit képviselt, pedig már akkoriban sem volt könnyed az életünk, az övé főleg nem. És miután kisétáltam az életéből, megannyi zűrös ügyletbe bonyolódtam bele, csak hogy valamilyen úton és módon de a talajon tudjak maradni. Kellett az anyagi biztonság, hát dolgoztam boszorkányoknak, vámpíroknak, mindig azoknak, akik többet tudtak ígérni. Majd lediplomáztam, és rájöttem arra, hogy így is meg lehet élni. Tisztes munkával. Csak erre kissé későn jöttem rá. Nem néztem körül, mikor beléptem, helyette rögtön egy szabad helyet kerestem, és odaintettem a pincért. Csendes tudtam lenni, ha akartam, nem ragaszkodtam a rivaldafényhez, az egyáltalán nem passzolt a nézeteimhez. Két ital elfogyasztása után megcéloztam a mosdót, de ahogy közeledtem felé, baljós sugarak vegyültek a levegőbe, és ahogy beszippantottam azt, a rossz érzés fojtogatni kezdett. Egy sötét hajú nőre lettem figyelmes, akibe akaratlanul ütköztem bele. Jó ideig kutatnom kellett az emlékeim között, mert tudtam, hogy láttam már valahol... talán a főiskolán? - Öhm...Bocs, de... ismerlek, nem? - kérdeztem ártatlanul, mint aki tényleg nem érti a szituációt, de közben már elkezdett kibontakozni a dolog.
Este 7 körül járhat az idő, én pedig úgy döntöttem, hogy leugrok a Grillbe kajálni, úgy sincsen otthon semmi, mert hazafleé a koliból mikor jöttem, elfelejtettem bevásárolni, így hát most erre kényszerűltem, ami valljuk be eléggé rossz, hiszen nincsen társaságom, én pedig kimondottan olyan ember vagyok aki nem igazán szeret egyedül enni. A kollégiumban mondjuk nagyjából már ezt megszoktam, mert Ebony nem nagyon szokott a szobában lenni, ennek pedig vannak előnyei és hátrányai is. Az előnye az, hogy így legalább nyugton tudok tanulni, azt csinálok - nagyjából - amit csak akarok, a hátránya viszonyt az, hogy rajta kívül nem nagyon ismerek senkit az egyetemen, így hát nem túl sokat élem azt a bizonyos társasági életet. A többieket csak látásból ismerem a suliból, de senkivel sem szoktam komolyabban leállni beszélgetni, mert már nem olyan vagyok, mint régen, márt nem tudok egyhamar megbízni bárkiben is. Csak Ebony az aki az ismerettségi körömből tudja, hogy mi történt velem, hogy milyen fájdalmakon kellett keresztül mennem és, hogy magamat okolom a szüleim halála miatt. Ő persze vétig állítja az ellenkezőjét, de pontosan tudom, hogy soha nem fogok tudni megbocsájtani magamnak, ahogy a szüleim halálát sem fogom tudni soha sem elfogadni. Hazajöttem a házba, és nem fogadott semmi csak a nagy üresség... Olyan rossz érzés...
Épp a mosdóból jövök ki, amikor neki ütközök egy srácnak. Tekintetemet végig járatom az előttem álló személyen, és felvonom a szemöldökömet a kérdésén, meglepettségemben, főleg mivel engem nem túl sok ember ismer, mert nem nagyon szoktam ismerkedni. - Bocsi, de szerintem össze keversz valakivel. Honnan ismernél?
Nem azért jöttem a városba, hogy szánt szándékkal megnehezítsem mások életét. De miután tudomást szereztem arról, hogy min dolgozik Chantele, valami elszántság költözött belém. Segíteni akartam neki feltérképezni ezt az egészet. Egyszer már elszúrtam az álmait, most meg akartam másítani ezt a döntésemet. Nem is sejtettem, hogy mennyire sikerült már elmélyülnie a kutatásokban, azt nem egyszer hangsúlyozta, hogy ez nemcsak az ő szívügye. Én szerettem azt, ami voltam, vele ellentétben. Ő nem tudott beletörődni a sorsába, abba, amivé tették. Nem is néztem ki belőle azt, hogy egyszer ilyesfajta lénnyé válhat. Megosztotta velem, hogy nem szerelemből fogant, s hogy sosem ismerhette meg az apját. De nyilván ő sem gondolta még akkoriban, hogy a nemzője egy vámpír volt, aki erőszakos úton cserkészett be valakit. Az erőszak mondjuk része volt a történeteknek, az anyja nem fukarkodott, mikor erről kellett beszélnie, vagy épp tönkretennie a lánya életét. Az sem volt a legjobb taktika, hogy itt kezdtem el a segítségemmel hencegni. A háta mögött. Ráadásul egy olyan lányt megállítva, akiről tudtam, hogy ismerem. Nem beszéltem még vele, így talán nem is helytálló az, hogy ismertem. Csak láttam. És biztos voltam abban, hogy a főiskolán történt ez a kis jelenet, mert ott fordultam meg a napokban egy prezentáció kapcsán. - Láttalak a főiskolán. Te voltál, nem? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Animágusként érzékeltem, hogy mi ő. Olyan volt, mint Chantele, és ebből szűrtem le azt, hogy akár még a segítségemre is lehet. - De ha nem, attól még meghívnálak egy italra. - vigyorodtam el.
A vámpírképességeimnek hála egyből kiszűrtem azt, hogy nem emberrel van dolgom, hanem más természetfeletti lénnyel, arra viszont nem jöttem rá, hogy milyennel. Nem érzem azt, hogy vámpír vagy vérfarkas lenne, szerintem a boszorkányt is kizárhatom ahogy a tündértől kezdve minden mást is, amiről eddig tudomást szereztem. Szóval a főiskolán találkoztunk volna? Erősen kutakodok az emlékeim között, hogy a Whitmore-on mikor is futhattam össze ezzel a sráccal, aztán végül eszembe jutott. Az egyik barátnőm mesélt róla még régebben, Jonah a neve és szerelmes belé, akkor néztem oda rá és akkor volt meg a szemkontaktusunk, de ennyi. Többször nem is láttam a folyosón, így nem is csoda, ha első pillanatra nem emlékeztem rá. - Már rémlik valami, a büfében találkoztunk. Mármint akkor láttalak, ha jól emlékszem. - mondom miközben bólintok. - Egyébként Lyla vagyok. - mutatkozok be végül, és egy halvány mosolyt erőltetek magamra, immáron a kedvesebbik énemet veszem fel vele szemben, hiszen nem szeretek bunkó lenni, ő meg nem ártott nekem szóval nem is érdemli meg. - Egy ital.. Hm, jól esne, köszi. - mondom kedvesen, amjd elindulok vele a pult felé.
Hát íme Mystic Falls. Merőben más, mint New York vagy Seattle. Mi a fenét akarhatott itt Gabriella? Mondjuk a természetfölötti jelenléte erősebben érezhető, mint bárhol máshol, ahol eddigi nem is olyan rövid életem során jártam, ezt meg kell állapítanom. De mégis mi vihette rá arra, hogy ide jöjjön? Kétlem, hogy pusztán előlem akart volna meglépni. Azt egyébként is tudhatta, hogy értelmetlen vállalkozás. Bár én sem értem, mit keresek itt, minek kajtatok utána? De mindegy. Egyszerűen csak idegesít, hogy szó nélkül lelépett életem megkeserítője és el akartam látni a baját miatta. Kész. Hogy megérte-e nekem ezért ennyit szaglászni utána? A helyzet az, hogy az időmbe belefért. A kedvenc hobbimnak, a boszorkány és halandó-gyilkolászásnak közben is eleget tudtam tenni. Igazából Seattle-ből is ezért indultam útnak később egy nappal, mint terveztem, hiába tudtam már, nem az az úti célom. Az a helyi uszodába éjszaka beszökő tinilány csapat egyszerűen túl csábító préda volt. Ha már vakvágányra futottam, legalább ennyi élvezete legyen a dolognak. De most már itt vagyok Mystic Fallsban. De hamar rájöttem, elkéstem. Gabriella már nem él. Még nem tudom, mi történt vele pontosan, de kiderítem, ha addig élek is. Még engem is meglepett, mennyire sokkolt ez a dolog. Vége van. Valaki megtette, amit én jó pár évtizede nem bírtam. Tombol bennem a düh emiatt. És ezt muszáj levezetnem valahogyan. Első utam, miután meghúztam magam egy elhagyatott fészerben a napos órákra, egy népesebb, láthatóan felkapott szórakozóhelyre vitt. Egyrészt mert itt erős természetfeletti jelenlétet is éreztem, másrészt mert csak ki kell valahogy eresztenem a gőzt, az utazás fáradalmait és a hír keltette feszültséget fel kell oldanom. Ehhez pedig egy boszorkány-ölés vagy csak egy sima, finom vacsi az élvezethez szükséges brutalitással körítve valami finom, hamvas halandó hölgyike véréből pont tökéletes lenne. Ehhez viszont préda kell. Egy zsúfolt bárban nem hinném, hogy nehéz dolog lesz becserkészni egyet, ha már Ellát nem találtam meg időben. A pulthoz lépek, lehajtom sötét, kapucnis pulóveremet és helyet foglalok. Rendelek egy sört, majd miután megkapom, féloldalt fordulok és pásztázom a tömeget. Nincsenek illúzióm, Gabriella halála azért nem olyan egyszerű eset, hogy csakúgy véletlenszerűen belefussak a megoldásba rögtön az első helyen, ahová találomra belépek. Ennek ellenére reménykedem a válaszokban. Elég zsúfolt, felkapott helynek tűnik, Ella is szerette az ilyesmit. Érzem az erős természetfeletti erőket, bár az ennek a városnak szinte minden szegletében jelen van. Mégis bízok az ösztöneimben. Talán Gabriella gyilkosa is erre van valahol. És én meg fogom találni. Ha nem éjszaka, majd máskor. Ma csak valami kellemes, levezető szórakozásnak is örülnék.
Fárasztó nap volt a mai. Még csak rövid ideje vagyok a városban, mégis annyi minden elintézni valóm akadt már. Először a házzal, aztán a régiségbolttal.... de mindez legalább lefoglal, és nem kell a múlton rágódnom, úgyis kár lenne érte, és Jessicának is megígértem, hogy innentől tényleg teljesen új lapot nyitok. Bár barátnőm ajánlotta a házat, amiben lakom, mégis értetlenkedik, hogy aki normális életet akar élni, az miért megy Mystic Falls-ba, egy olyan helyre, ami tele van természetfeletti lényekkel. Valószínűleg, hogy ez az örökös "kettős én" életem végéig el fog kísérni. Vágyom az újra, de ragaszkodom a régihez is. Mindegy. Mindenesetre nagyon hiányzik Jessica, vagy legalábbis valaki, akivel megbeszélhetném a mindennapi bajaimat. A természetfelettitől nem félek, elég erős boszorkány lettem már az évek alatt, de ezekkel az emberi dolgokkal nem mindig tudok mit kezdeni, mint pl. a magány is. Ezért úgy döntöttem, hogy mihelyst végzek a boltban, elnézem a Grill-be. Állítólag ez itt a központi szórakozóhely. Hátha össze tudnék ismerkedni valakivel. Kivettem még egy amulettet a gondosan kibélelt fa dobozból, és felraktam a polcra. Igen, emlékszem erre az amulettre. Még Cintia-é volt. Kezdő boszorkány volt, könnyelmű és meggondolatlan. De nem érdemelte meg azt, amit a boszorkányvadász művelt vele. Csak ez az amulett maradt meg tőle... nekem már nem kell, hiszen bármikor tudok készíteni ehhez hasonlót. De hátha egy helyinek megtetszik. De mára elég is a nosztalgiából, irány a Grill. Mindent hagytam úgy, ahogy volt, majd folytatom holnap. Leengedtem a redőnyöket, és kiléptem az üvegajtón. Jól esett a friss levegő, ezért mélyet szippantottam belőle. Bezártam a boltot és elindultam. Csak pár lépést kellett tennem, hiszen a régiség boltom a Grill közelében van. Gyorsan elrebegtem egy bűbájt, hogy boszorkányságom elfedjem. Beléptem az ajtón, és automatikusan körbenéztem. A terem nagyon hangulatos volt, tele élettel. Szinte minden asztalnál ültek, és a pultnál is elég sokan voltak. Ahogy körbenéztem és néztem az embereket, hirtelen megakadt a szemem egy sötét pulóveres egyénen. Azonnal felismertem őt. Megrökönyödésemben még levegőt is elfelejtettem venni. Ezt nem hiszem el. Bárkivel hajlandó lettem volna találkozni, csak vele nem. Egyáltalán mit keres itt? Még mindig a bejárati ajtónál álltam, és azon gondolkoztam, hogy visszaforduljak-e. De nem, ezt nem teszem meg. Én már végeztem a múltammal, és ebben ő sem gátolhat meg. Különben is, még talán nem vett észre. A bűbáj nála nem jön be, de talán még le tudok úgy ülni, hogy ne kelljen vele találkoznom...
Tényleg nincsenek nagy céljaim azzal, hogy ma este itt vagyok. Ez még csak az első estém itt Mystic Fallsban és bár annyira nem nagy város, kizárt, hogy rögtön, csakúgy találomra összefussak Gabriella gyilkosával. De most nem is ez számomra a lényeg. Ideje egy kicsit kiereszteni a fáradt gőzt, na meg „feltankolni” az utazás után. Leginkább egy bájos fiatal hölgyike vérével. Ahogy azonban pásztázom a tömeget, a tekintetem hirtelen megakad egy éppen belépő, buja idomú, délies kinézetű nőn. Meglep, hogy nem érzem meg rögtön a mágiáját, de ezzel engem nem ver át. Már akkor éreztem rajta, hogy micsoda, mikor még ő maga aligha volt tudatában. Egy hamvas, tizenhat éves szépség, aki mára igazi bombanővé változott. Az apja és az én apám szövetségesek voltak. Egészen pontosan Nicole Moon apja az én apám tanítványa volt anno. Ezért kerestem fel. Tudni szerettem volna, milyen is az az ember, akit apám képzett ki. Mivel vámpír vagyok, kénytelen voltam felfedni előtte, hogy ki volt az apám, hogy ne tekintsen elpusztítandó ellenségnek. Azt persze nem árultam el neki, hogy az apám az én kezeim között lelte halálát, így idővel még meg is kedvelt. A közelébe férkőztem, hosszabb időre, még a családjával is találkoztam, mint az "üzleti partnere". Így ismertem meg a kicsi Nicole-t. Meglep, hogy most itt látom. Felkelti az érdeklődésemet, minden értelemben. Az apja sajnos eltűnt a szemem előtt, mielőtt megölhettem volna, de így talán megtudhatok róla valamit. Nem mellesleg azt is, mennyire teljesedett ki Nicole a mágia terén, mióta nem láttam. Felkelek a pulttól és egyenesen az asztalához sétálok, illetve ha még nem ült volna le, akkor simán csak odalépek hozzá. - Szép estét a hölgynek! Ha nem tévedek, Nicole Moonhoz van szerencsém, igaz? Emlékszik még rám? - mosolyogva, kissé behízelgő modorban szólítom meg. Természetesen nem kerülte el a figyelmemet, hogy direkt nem nézett az irányomba, de ez a legkevésbé sem gátol meg abban, hogy megszólítsam. Ha le akar rázni, csak annál szórakoztatóbb.
Sajnos nem sikerült észrevétlennek maradnom, így mikor leültem egy üres asztalhoz a sarokban, már ott is termett. Pedig a sejtelmes hangulat fényben azt hittem, elbújhatok. Egy élet is kevés ezt az arcot elfelejteni – válaszoltam neki kis undorral a szavaimban, miközben rá sem nézve levettem a táskámat a vállamról és magam mellé tettem. Majd intettem a felszolgálónak. Utoljára akkor láttam őt, mikor az apámhoz jött, mint „üzleti partner”. Na ja, a hiszékeny kis Nicole. Aztán miután megtudtam mindent az apámról, és az ő „üzleteiről” - köztük Noah-ról is - összeállt a kép. Egy kis nyomozás után rájöttem, hogy Noah apja volt az, aki behálózta boszorkánymester apámat a sötét világba, és felhasználta a mágiáját az ő kénye-kedvére. Fogalmam sincs, hogy Noah sejti-e, hogy én mindent tudok, de nem volt kedvem jópofizni vele. Legközelebb erősebb álcázó bűbájt kell kivetnem, de hát mikor úgy döntöttem, hogy eljövök a Grillbe, hát nem éppen erre számítottam. Vajon az apám küldte utánam szaglászni? És honnan tudja, hol vagyok? De ha nem, akkor mit keres itt? Nem hiszem, hogy vannak ennyire véletlenek! Az a tervem, miszerint itt új életet kezdek, kezdett dugába dőlni. Úgy gondoltam, hogy gyorsan lerázom. Majd azt mondom, átutazóban vagyok, ha egyáltalán megkérdezi… Míg ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, odalépett a felszolgáló, akitől rendeltem egy pohár martinit. Lehet, hogy mindjárt egy üveggel kellett volna kérnem… Mit óhajt tőlem? Maga és az apám nem tették még eléggé tönkre az életem? fordultam felé, kissé sem álcázva azt, mennyire nem szeretnék vele beszélgetni. Kicsit sem érdekelt, hogy felbosszantom-e, vagy sem, nem félek tőle. De ő egyáltalán nem úgy festett, mint aki hamarosan távozni készülne köreimből. Sőt…
Sokan vannak a bárban, de valahogy senki nem fogott meg eddig különösebben. Legalábbis nem találtam meg a potenciális áldozatomat. Pedig igencsak forr a vérem minden értelemben, jól jönne valamiféle szórakozás. Nem arról van szó, hogy bajom lenne az egyedülléttel, sőt. A nőket is, akikkel eljátszadozom, halva szeretem leginkább látni a végén. Egy volt csak, akit nem tudtam megölni, mikor kellett volna és meg is lett az eredménye. Most itt loholok utána, miután évtizedekig megkeserítette az életemet. Erre most fogja magát és eltűnik. Na ilyet velem nem lehet játszani! Előkerítem a felelőst, kerül, amibe kerül. Jó vagyok egyedül is, de valahogy megszoktam már, hogy ott van velem és együtt gyilkolászunk meg hasonlók. Hogy hiányozna? Nem, dehogyis! Nekem aztán nem. De nem léphet meg csak így, akkor sem! Ezért vagyok most itt. Bár csak egy kis feszültséglevezető vadászatban reménykedem, mikor egy ismerős arc lép be a bárba. Nem is gondoltam újra, hogy itt fogom ismét viszontlátni. Nem is hezitálok sokat, megindulok az asztala felé és megszólítom. Válaszából egyből érzem, hogy nem szívesen lát, de ez inkább csak kíváncsivá tesz, minthogy idegesítene vagy eltántorítana bármitől. Kifejezetten felcsigáz, hogy mi lehet ennek az oka. Emlékeim szerint nem ártottam neki azon kívül, hogy sok időt töltöttem akkoriban a családjukkal. Amennyire dereng még kedvelt is valamelyest. Sőt még valami kamaszos rajongást is láttam a szemében, ami a nemiségükre éppen ráébredő lányok sajátja, mikor egy náluk valamivel idősebbnek kinéző férfira néznek. Persze azóta relatíve sok idő eltelt, sokat változott ő is, ezt egy pillantásból meg tudom állapítani. De honnan lehet az ellenszenv? Hiszen nem ártottam sem neki, sem az apjának, mivel meglépett, mielőtt ezt megtehettem volna és azóta sem akadtam a nyomára. Bár meg kell hagyni, az utóbbi időben egyébként is más dolgok foglalkoztattak. - Tudja, nemrég érkeztem a városba és megörültem, hogy látok egy ismerős arcot. Az édesapjáról sajnos azóta nem hallottam, hogy eltűnt New Orelans-ból. Történt esetleg azóta valami a családjukban? - arcomon és hangomban szomorúsággal vegyes megbántottság látható, hallható, ami persze megjátszott, de véleményem szerint abszolút hiteles. Nyilván nem érint meg az elutasító, ellenséges hangnem, ennél azért jóval kevésbé vagyok érzékeny (ha annak vagyok mondható egyáltalán), de talán ez a legjobb út arra, hogy válaszokat kapjak. Mert őszintén érdekel, mi válthatta ki ezt belőle. Vajon mi történhetett a kis Nicole-lal és a Moon famíliával, mióta kikerültek a látóteremből?
Most komolyan gondolja, hogy bedőlök ennek az őszinte érdeklődésnek? És még ha őszinte is. Nem fogok most is előjönni azzal, hogy „jaj, igen, képzelje, az apám milyen gonosz lett, és lelépett, elhagyott minket, és azóta sem láttam brühühü”. Jaj, ne már. Egy ilyen nap után, ezt nem hiszem el! Semmi másra sem vágytam, csak egy pohár italra, és egy barátszerző túrára! Az italom már meg van, és barátot is keresek majd, mihelyst lerázom ezt a szörnyet.
Nem hiszem, hogy a családom története Önre tartozna, már így is éppen eléggé belemászott Ön és az apja a mi családi életünkbe. És képzelje, elég fárasztó napom volt, és szívesebben bájcsevegnék mással. Nem tudná esetleg más vérét szívni? És ezt nem szó szerint értettem… – mondtam még mindig kissé félvállról neki.
Könyörgöm, vegye már a lapot és lépjen már le. Lehet, hogy kissé gonosznak és illetlennek tűnök, de őszintén, nem érdekel. Még meg sem vetettem a lábam itt, és máris egy ilyenbe kell botlanom! Valaki átokkal sújtott??
De ha már itt van, és úgy látom itt is marad - néztem rá csalódottan – árulja már el nekem, legyen oly kedves, hogy mit is keres Mystic Fallsban, és mik a szándékai velem kapcsolatban?
Őszintén mertem remélni, hogy nem fog előjönni valami halandzsa történettel, hanem csak annyit mond „ Semmit, már megyek is!” Na de hát nem hiszek már a tündérmesékben, tehát kezdtem beletörődni, hogy ennek az estének lőttek, és kénytelen leszek végighallgatni, amit mond. És hát elég hívogató az a kihúzott szék itt mellettem, nagyon reméltem, nem fog leülni mellém.
Egyébként, így ahogy egy kicsit jobban megnéztem, nem is néz ki rosszul. Na de engem ez nem fog levenni a lábamról, hiszen tudom, milyen lehet belül. Ha csak nem vagyok előítéletes… de nem hiszem, hogy tévesek az infóim róla, és nem hiszem, hogy egy kedves, barátságos, másokkal törődő ember, még ha most így is állítja be magát.
Elmondhatatlanul idegesít, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem. Mégis hogy képzeli? Persze, régóta mondogatom, hogy csak kolonc a nyakamon, de ez így akkor sem járja! Előkerítem, aki eltette őt láb alól, legyen bárhol és nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom. Abban viszont már biztos vagyok, hogy itt Mystic Falls-ban abszolút jó nyomon járok. És ha már idejöttem ma este, miért is ne vezessem le a feszültséget egy kicsit ebben a bárban, ahol ráadásul érezhetően hemzseg a természetfölötti? Jobban, mint a város bármely másik részén. Miért is ne élném akkor ki egy kicsit magam? Ha egy boszorkánnyal kevesebb lesz ezután a világon, már megérte. A terveimet azonban kicsit felülírja, mikor meglátok egy régi ismerőst. A kíváncsiságomat, pedig, valószínűleg szándékával ellentétben, még inkább felkelti Nicole Moon, mikor olyan ellenségesen fogad. Bár egy időre beletörődtem, hogy az apja eltűnt a látóteremből, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy végleg lemondtam volna arról, hogy végleg leszámoljak az apám egyik legjobb tanítványával és vérvonalával. Persze csak óvatosan. Ilyen felmenőkkel biztosan Nicole-ban is van potenciál mágia terén, még ha most nem is érezhetem, mert több mint valószínű, hogy leplezi. Egyébként is, most az információk, amiket tőle nyerhetek, egyelőre jobban érdekelnek, mint az, hogy halva lássam. Hangsúlyozottan csak egyelőre. - Köszönöm az érdeklődését, még nem vagyok éhes - arcomon egy mosoly terül szét és úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna az előtte elhangzott ellenséges szavait. Én is lehetnék undok, de ismerem az ilyet, ha nem veszem magamra, csak annál jobban bosszantja. Én pedig egyszerűen élvezek másokat provokálni. Arra is jó, hogy hamarabb kibújjon a szög a zsákból, nemcsak szórakoztató. Mert engem most módfelett érdekel, miért is ilyen velem. Kétlem, hogy rájött volna, mennyire gyűlölöm az egész boszorkánydinasztiájukat. Akkor nem venne az apámmal egy kalap alá. Még el kell hinnie a mesét, amit anno beadtam nekik a családomhoz való viszonyulásomról. Valami más lesz itt. És ez engem fenemód érdekel. - Nicole, Nicole, Ön valóban egy elragadó teremtés, mindig is az volt és bocsásson meg, hogy kiábrándítom, de a helyzet az, hogy a világ sajnos nem mindig az Ön becses személye körül forog - arcomról a mosoly továbbra is letörölhetetlen, amit nyilván provokálásnak is vehet (és valahol annak is szánom), ahogy kérdezés nélkül ülök le a mellette lévő üres székre. Nyilván a pokolba kíván, de mikor zavart engem az ilyesmi bármikor is? El tudom játszani a tapintatos úriembert, ha akarom, de ez most nem az a műsor. Abban most nem lenne számomra semmi szórakoztató, vagy előnyös. - Ha már így érdeklődik, a helyzet az, hogy egy bizonyos személy nyomát követem, aki, bocsásson meg, de nem Maga, hanem az egykori társam. Ami pedig Önt illeti, ha már így összefutottunk, gondoltam érdeklődöm egy kicsit. Talán bűn, hogy kíváncsi vagyok, hogy megy egy régi ismerősöm dolga? Továbbá őszintén kíváncsivá tesz, miért is neheztel rám ennyire? Nem emlékszem, hogy haragban váltunk volna el. Esetleg ha megtisztelne az őszinteségével? - kicsit túlzottan negédes hangot, körülményeskedő stílust ütök meg, de ez nem véletlen. Ő akart így játszani, én csak alkalmazkodom.
Kezdőlap
