Mindenek meg van az ideje és a helye. Jelenleg Rio-ban táboroztam le egy barátomnál. Viszont kellemetlen meglepetésben kellett részesülnöm mikor egy éjszaka arra értem haza, hogy Dante meghalt. Ez még enyhe kifejezés volt. Vérben fagyva találtam őt és a családját. Egyszerűen hidegvérrel mindenkit lemészároltak. Ez rettenetesen érintett lelkileg. A magam módján csendes boszorkány vagyok, de ha a barátaimat s a családomat bántják, képes vagyok ölni is. s ha ehhez fekete mágiához kell nyúlnom képes vagyok rá. Életemben egyszer szorultam segítségre, akkor is egy vámpír lett a hősöm. szükségem van Stefan-ra most. Csak ő az egyetlen aki segíteni tud, bosszút akarok állni, az életem árán is. Mystic Falls-ban a Grill-ben találtam meg a drága régen látott barátomat. Nem volt valami jó kedvében, nem tudom mi lelte, de kiderítem ezt is időközben.
-Képes vagy megosztani az üveget egy boszorkánnyal akit megmentettél?! -Leptem meg, majd oldalra billentettem a fejemet, s a csillogó szemeimet látta csak. A fájdalmamat és a segítség kiáltásomat még nem mutattam, ráérek.

Úgy terveztem el az estémet, hogy leiszom magam, de annyira, hogy még a nevemet is elfelejtsem már ha ez lehetséges. Mondjuk, ha meg is esne az első ember akit megkérdeznék megtudná mondani. Stefan Salvatore. Elég kicsi a város ahhoz, hogy felfigyeljenek rám. Bár nem értem miért. Semmit nem tettem ezért és végképp nem akartam. Nem mondhatnám, hogy bármiben is sikereket értem volna el.
Oké, talán egy valami van. Az önsanyargatás mestere díjat, ha még ténylegesen nem is kaptam meg, de kiérdemeltem. Ezzel nem hiszem, hogy bárki is vitatkozna. Amióta csak az eszemet tudom nem volt olyan idő amikor ne sanyargattam volna önmagamat. Talán a Ripper korszakom. Akkor meg nem érdekelt semmi és jó ideig azokért a dolgokért tépdeltem önmagamat belülről. Ha nem lett volna az a korszak talán kevesebbszer esik meg. Bár erre sincsen garancia.
Ismerős hangra kaptam fel a fejemet, majd megláttam Laylat. Nem mostanában volt alkalmunk találkozni. - Layla. - A kedvem már egyértelműen jobb lett aztán fel is pattantam és magamhoz húztam úgy öleltem át.

Connie

- Nem igazán, általában,ha a humorom kerül előtérbe, mindenki húzva a száját lapít. Nem értem - ráztam fejem bambán, majd normális üzemmódba kapcsolva néztem kiürült poharára.
- Nem még kérsz valamit ? - mutattam fenékig szinte száraz poharára, majd gyorsan hozzátettem - Nem, mint pincér kérdezem, hanem, mint...jó ismerős? - kissé érdeklődő hanglejtéssel próbáltam kiszedni belőle,hogy most mi milyen státuszban is járunk.
- A vendégem vagy - tápászkodtam fel,hogy végig is nézhessek a tömegen. - Egy pillanat, ezt el kell intéznem- léptem el tőle,hogy egy sörrel dobjam meg szomjazó vendégeket,de nem érkeztem üres kézzel.- Egy vegyes gyümölcsös turmix, a hölgynek,akinek elfelejtettem megkérdezni a nevét - emeltem a tálcáról a nagy pohár italt elé. - Ha nem baj, az alkoholt kidesztilláltam belőle, az előbbi narancsléből ítélve nem kívánod most az alkoholt, Narancsos Lány - mosolyogtam kicsit óvatosan,hiszen nem ismerem, nem tudom,hogy egy óvatlan pillanatban hogyan is fog reagálni.
- Hol is tartottunk? Ja, majdnem eltaláltad! 3 éve végeztem,de...mivel ilyen közel jártál, ezért lehet egy kívánságod - kacsintottam rá, és a tálca élét az asztalnak támasztottam.

Kevin
Nem akartam befejezni... a végletekig fel akartam húzni, hogy aztán lássam eldurranni az agyát... engem úgysem bánthat, nekem nem árthat, soha, de soha többet... most én vagyok előnyben.
- Ráadásképp bűzlesz is - jegyeztem meg, amikor beleszagoltam a levegőbe. Ez a szag... kifejezetten furcsa volt. Olyan... nem is tudom, mintha egy kutyával futott volna össze, vagy valami, csak a kutya még vizesen sem ilyen büdös. Akkor meg mi a fene? Én ilyet még nem láttam... És összezavart, de természetesen ezt nem mutattam ki. - És nem fejezem be. Van fogalmad róla, hányszor bántottál vagy aláztál meg? Van fogalmad róla, hogy nekem hogy esett, amikor az orrom előtt hetyegtél valami bögyös, alig húsz éves macákkal? Nem... nem leszek tekintettel rád, többé már nem. Most én irányítok - nevettem el magamat, de inkább dühömben, mintsem őszintén. Miért kéne, hogy békén hagyjam, amikor valóban élvezem, hogy a padlón van?

- Mindig narancslé? Egy pohár bor? Vagy sör? Pedig... tipikus sörös lánynak tűntél - ábrándozott el tekintetem rajta. Tipikusan az a lány, akit nehezebb megfejteni, mint kiismerni.
Mikor a nevemet kérdezte, zavarodottan koccintottam meg a névtáblámat, ami a mesés ruhakölteményem - ala csapos- nélkülözhetetlen része. - Narancsoslánynak is akad neve ? - kérdeztem szende mosolyt varázsolva arcomra.

/Kórház parkolója/

Egész jókat nevettünk útközben. Mindig tudtam, hogy jó fej. Na meg párszor voltam nála gyakorlaton, onnan ismerjük egymást eredetileg. Mondjuk én mindig azt mondogattam, hogy nem akarok együtt lenni szakmabelivel. Most valahogy mégis eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne Andrew mellett, és végre a többiek sem csesztetnének Rich-csel.
Rendeltünk kaját. Jót ettünk, ittunk egy-egy sört, majd egy kis pálinkát is. Azt mondta, hogy sosem ivott még, de nagyon bejön neki. Tényleg, úgy igazán jól éreztem magamat vele.
Miután fizetett (nem hagyta, hogy kifizessem a részemet) felajánlotta, hogy hazavisz. Bíztam benne, más mellé nem ültem volna be, hogy ittasan vezessen.

/Alex lakása/

- Értem- szóltam csak ennyit, de agyam rendesen lefagyott. Mindenhol a világon a "veszélyes" szó több árnyalatra van bontva. De,ha valaki itt mondja, az nem játék. Az a veszélyes veszélyes is. Jobb lesz ezt a beszélgetést ezeken a falakon belül tudni. Itt biztonságos, odakint nem. Nekem pedig nincs százhuszonhat érzékem,hogy megmondjam, kivel is kerültem most szemmagasságba.
- Matt, Mattie... ahogy tetszik - vázoltam a lehetőségeket,de mosolyom már nem olyan volt,mint kezdetben. Hát persze, ebben a városban az emberek száma aránytalanul gyorsan csökken a ..másokéval szemben. Nem is tudom,hogy lehettem ilyen naiv.
Kicsit távolságtartóan méregettem, agyam nem is itt járt, a választ hallottam,de el is engedtem. Csak egy pillanatnyi kihagyás,de főnököm mély, parancsoló hangja ki is ragadott belőle. Tüstént felpattantam, majd Connie mellett elhaladva a fülébe súgtam.
- A Constance szép név . Erős jellemre vall, olyanra, aki nem fél. Lehengerlő - ennyivel hagytam ott, és magamra igazítva az egyenkötényt siettem főnökömhöz,hogy előadjam magyarázatomat, miszerint a vendégek fele lelépett, a másik fele kiszolgálva van, félszemmel őriztem a pultot, és csak a vendég akaratát teljesítettem, ugyanis a vendégnek mindig igaza van. Ette a szavaimat, mint a cukrot. Nem hiába, kedvenc beosztottként ez nem meglepő.

A kocsimmal leparkoltam a Grill előtt, és nosztalgiázva a pulthoz sétáltam. Elképesztő érzés volt újra itt lenni. A pulthoz érve kikértem magamnak valami a képen jól kinéző koktélt, és figyeltem a sok ismeretlen arcot.

A főnökömmel nem kis erőfeszítés lezsírozni bármit is. Nagy darab, tekintélyes, és dúsgazdag. Kis pattogó pincéreket könnyen kiüti a ringből, de..mert van DE is. De van gyengéje! Elég volt felvillantani a mai napon keresett bónuszösszeget, és tekintete máris lágy mosolyba borult. Én pedig fütyörészve vehettem le köpenyemet, a mai műszakot sikerrel zártam, ráadásul zárás előtt egy órával. Magamon is túltettem.
Már feszengést kiváltó októl megkönnyebbülve léptem vissza Conniehoz. - Mai műszaknak vége...szóval, mennyire tartasz igényt pincérsrác társaságára? -kérdeztem finoman mosolyogva. Egyedül érkezett, ennek biztos meg van az oka. Az egyedül elmenni egy kávézóba is egy opció, hogy napunk feldobjuk... Olyan,mint az én esetem,csak én dolgozni járok ide. Csak arra jó,hogy a helyzetünkön szépítsünk. Látszólag társaságban vagyok, és úgy pörög a nyelvem, mint senki másé,de...csak felszíneskedés az egész. Pont elég,hogy önmagunkat ámítsuk, hogy az életünk mesés... közben egy épp összedőlni készülő trutyi szép kivitelezéssel. Hmm...
Vaagy egyszerűen szomjas volt, és már ebbe is túl sokat magyarázok.

Connie

Zavarodottan kémleltem arcát, ahová visszatérésem után felszökött a műmosoly, és műkedv. Eléggé szembetűnő feszültségének hangot is adott. Szóval, kezd feszült lenni. Tehát ...itt kezd... miattam?
- Öhm.. - nyögtem csak ennyit,és kiegyenesedtem - tehetek valamit érted? - ez eléggé bénán hatott,de..rákérdezni nem hiszem,hogy kifizetődő lenne. Inkább úgy tűnt, hogy szeretné, ha valaki tudná,hogy baj van, de valószínűleg nem merné elmondani. Én pedig nem fogom faggatni. Csak tudnám egyszer is,hogy mikor mit kellene mondanom...

Hosszú nap volt, meg kell hagyni.. Fáradt is voltam, nyűgös is voltam, de ráadásképpen veszettül éhes. Az utcán sétálgatok, miközben betérek az ismerős Grillbe, ahol régen annyi estét töltöttem. Bevágtam magam mögött az ajtót, nem törődve a mögöttem sorakozó emberekkel, akik azt várták, hogy fogjam az ajtót, amíg ők betolják a seggüket erre a helyre. Meg még mit nem! Nem foglalkoztam a rám szegeződő tekintetekkel, amik szinte fúrták a hátamat. Nem tudott izgatni. Egyszerűen kezdem kizárni mindazt, ami érzés van bennem. A történelem ismételné önmagát?! Újra a régi lennék? Legalább is a régi-régi? Felsóhajtok, miközben a pulthoz sétálok felpattanva egy székre. Nagy meglepetésemre nő volt a pincér, így nem túlzottan foglalkoztam vele, csak megrendeltem a szokásos italom, majd körbetekintettem a helyen.
Egy régen látott, és túlontúl ismerős arc képe ugrott a látókörömbe. Peiper! Hasított belém a felismerés, majd a helyemről felpattanva könnyedén sétáltam oda hozzá, és a mellette lévő bárszékre ültem.
-Régen láttalak. -szólalok meg, köszönésképpen, miközben belekortyolok az italomba.

Forgatom éppen a poharamba lévő löttyöt a kis napernyőmmel, mikor a saját hangomat hallottam magam mellett. Felpillantottam, és magamat láttam, és pillanatra meg is rökönyödtem. Igen, még mindig nem sikerült megszoknom, bár lehet ez a pár hónapos kimaradás eredménye lehet. És éreztem ezt aaa...dolgot is.
- Cass..! - fordultam kicsit felé - Én is örülök hogy látlak...Tehát sikerrel jártál. - jegyeztem meg. Ugyanis az érzés Cassievel szemben... teljesen megváltozott. Boszorkány génjeim már riadóztattak, hogy vámpír lett. - Gratulálok.

Az italát kortyolgatta, szinte.. érzéketlenül. Megváltozott. Még akkor is, mikor legelőször találkoztunk, akkor is szívélyesebbnek bizonyult.

Láttam a megrökönyödést a kis rokonom arcán, ami egyáltalán nem hatott meg. Csak elvigyorodtam. Még mindig furcsa lehet neki, hogy úgy néz ki, mint én. És úgy tűnik, hogy mindenki másnak is furcsa, aki a közelünkben "tanyázik". De, szimplán lekezelik úgy, hogy ikrek vagyunk. Persze, ha tudnák! Hogy évtizedek vannak köztünk... Mindegy is..
Kijelentésére felemelem a poharam, és az övéhez koccintom, és ismét mosolyra húzom a számat, majd mélyet kortyolok az italból, ami már kevésbé égetően folyik le a torkomon, mint egy hónappal ezelőtt.
-Teljes siker. -biccentek végül, majd a gratulációját is egy bólintással fogadom.
-Na és, mondd! Te merre jártál?! -emelem fel a szemöldökömet, miközben próbálok egy nem túl unott hangot megütni. Rég nem láttam...

Éreztem én magunkon a pillantásokat, de már megszoktam, hogy magamra vonzom a tekinteteket... Bár régebben nem éppen egy "ikertestvérrel' értem el ezt a hatást...

- Ööömmm.. Próbáltam felkutatni a hozzád vezető családunkat. - mondtam a féligazságot. Mert persze, tényleg a családomat kerestem, de valahogy már nem izgat, hogy mi is a kapocs közöttünk... Meglepően nem érdekel. Csak az érdekel, hogy kik a nagyszüleim. És ha ez megvan...a feljebb-menők annyira nem is érdekelnek. - Bejártam értük a fél világot. - kortyoltam az egyrecsak víz ízű koktélomba, immáron a jég is feloldódott benne...

(Damon és Elena háza)

Beléptem a Grillbe, és azonnal megcéloztam a sarokban az egyik boxot. Most nem vágytam a bárpulthoz, inkább kicsit elhúzódtam az emberektől. Volt így is akkor nyüzsgés a fejemben, mintha bele költözött volna egy hangyaboly.
Egy italért intettem, és mikor megkaptam, a whisky aranyló színébe bámulva merengtem el. Nehezebb dolgom lesz Elenával, mint valami bárkivel. Magamat is beleértve. Ha nem lenne családunk... bánná a fene, ha néha gusztusa támad belekóstolni egy emberbe. Ha nem lenne családunk, alighanem magam is megtenném. De a fenébe is, nem így áll a helyzet! Ma már szülők vagyunk... szülők, nem pedig szörnyek. Meg kell húzni azt a bizonyos vonalat, amit Elena ma még előszeretettel áthág.
Nagyot sóhajtottam, és belekóstoltam az italba, a tekintetem közben körbehordozva a Grill népségén. Valami nagyon különös, megmagyarázhatatlan érzés volt bennem.

Visszatértem a városba pár nap elteltével, mikor úgy véltem hogy ideje visszajönnöm és felfednem azokat a titkokat, melyekre Shane-nek szüksége lehet.
A grillt céloztam meg. Ismertem már jól, tudtam hogy itt mindig időzik egy-egy vámpír, hacsak nem több. S ahogy beléptem, már sinte éreztem jelenlétüket, de körbeforgolódva csak egyen akadt meg a szemem.
Odaültem mellé, a pultra tettem kezem, s úgy bámultam rá. - Üdv! - biccentettem.

Tessék, az ember... vagy a vámpír még itt sem találhat némi nyugalmat. Alig pár perc múlva egy fekete fickó huppant le velem szemben.
- Ismerjük egymást? - vontam fel a szemöldökömet. - Tudtommal nem. Bocs öreg, de keress magadnak másik helyet. Van még bőven - mutattam körbe. - Nem vagyok jókedvemben. Ha meg ismerkedni akarsz, meleg sem vagyok. Keress mást - húztam be az italomat, és másikért intettem.

Nem reagált rám barátságosan, amit nehezen tolerálltam. Vadászként nagyon nehezen tudtam kontrolállni magamat ha vámpír közelébe kerültem, s most is ígyvoltam ezzel.
- Reméltem hogy tudunk békés cseverészést kezdeményezni.. tudod, velem nem ajánlatos udvariatlannak lenni. Egyedül azt sajnálom, hogy közönségünk van. Különben már verbénát kaptál volna a hátadba, vagy karót a szívedbe, vérszívó. - ejtettem ki az utolsó szót félrebillentett fejjel.

- Most komolyan... - néztem rá amolyan "jaj, kopj már le" arckifejezéssel. - Miért kellene nekem békésen csevegni veled? Azt sem tudom, ki vagy - fogtam kézbe az újabb italomat, és megforgattam a szemeimet.



- Oh, szóval tudod, mi vagyok? Gratulálok. Na bumm, és mi van? Ettől még mindig nem ismerkedem. És van elég bajom nélküled is. Lennél szíves békén hagyni? Nem akarok ennél erőszakosabb eszközökhöz folyamodni. Bár arra felhívnom szíves figyelmed, hogy régóta nem ettem. Ne keresd a bajt, most még békésen mondom.