Ez az egész valahogy túl sok volt nekem. Talán azért mert kicsit féltem. De miért érdekeljen, hogy micsoda? Hiszen annyira kedves volt velem, mint még soha senki és ez számomra sokat jelent.
- Értem.. - Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem. Így akartam tudatni vele, hogy engem nem igazán érdekel.. - Akkor tedd meg. - Nézem a szemeibe és nyeltem egyet.

- Tudom, drágám. És tudod, hogy... nem engedhetem hogy emlékezz rá sokáig. Mert el kell felejtened. - húztam őt vissza a padra, és kezeim közé fogtam selymes bőrű arcát.
- Meg kell tennem, Caroline... a vámpírok képesek hatni az emberek elméjére. És még annyi mindenre.. - súgtam halkan.

Nem tudtam máshogy lereagálni az egészet. Mert amit láttam az nem lehet igaz. De csak én lehet olyan béna, hogy még el is esek ettől az egésztől.
- Tudom. - Nyeltem egyet, majd felnéztem rá.. Az arca most már ugyanolyan volt.. Ez kicsit megnyugtatott. Tudom, hogy nem bántana, mert ha akarná már megtette volna.. Meg nem is így mondta volna el.. - Ez csak.. hirtelen jött. - Nem mondhatom azt, hogy nem félek, mert félek.. Csak nem szabad kiborulnom.. Most még nem. Ráérek később.

- Ne.. - motyogtam csupán ennyit, majd követtem és mikor hanyattvágódott, végignézve rajta, ott termettem mellette, és megfogtam a kezét.
- Caroline, nem akarlak téged bántani, érted? - fogtam meg ujjait, és éreznie kellett hogy így van. Közben már eltűntek az erek a szemem alól.

Megmutatja.. Oké erre most már tényleg kíváncsi vagyok. Nem hiszek ilyen dolgokban.. Egyáltalán meg sem fordult a fejemben ilyesmi ő pedig még meg is tudná mutatni.. Hát rendben. Elengedte a kezemet és felállt én pedig tűkön ülve vártam, hogy mis is fog történni. Eleinte azt hittem, hogy képzelődöm, de mikor kinyitotta a szemeit rá kellett jönnöm, hogy nem.. - Mi a ?!... - Legszívesebben elrohantam volna, de hirtelen annyira megijedtem, hogy felpattantam és mikor hátra akartam lépni megbotlottam a saját lábamban.. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen.

- Ezt nem tudom megmagyarázni. Inkább megmutatom neked. - suttogtam, és elengedtem a kezét, hogy felálljak majd arra koncentráltam hogy érezzem a vérét.
Ahogy ez megtörtént, rögtön lehunytam szeeimet, éreztem az ereket kidülledni, és így nyitottam ki aztán a tekintetemet, hogy láthassa, mivé váltam. - Vámpírok, Caroline. - súgtam neki.

Kezdem azt hinni, hogy egy őrülttel álltam össze. De az nem lehet, hiszen eddig annyira normális, természetes és kedves volt. De nagyon is komolyan gondolta amit mondott. Én nem tudom, hogy erre, hogyan reagálhatnék.. Csak azzal törődtem, hogy az ölében vagyok és tekintetem elveszik az övében.
- Mégis mire vagy mikre gondolsz? - Nem akartam kinevetni, habár nem voltam túlzottan messze tőle. Ez az egész.. kész vicc.

Erre a válaszra számítottam, és őszintén, ki hibáztatja ezért?
Megfogtam a kezét, odahúztam az ölembe, és gyengéd mosolygással meredtem szemeibe. Meg kell utána igéznem, nem kétséges. De látnom kell a reakcióját.
- Nem csak emberek élnek ezen a földön, Caroline. Nemcsak.. emberek.. - motyogtam nehézkes lélegzetvétellel.

Leültem mellé a padra és olyan közel csúsztam hozzá amennyire csak lehetett. Egy pillanatra sem akartam eltávolodni addig amíg már nem muszáj. Annyira jó érzés volt a közelében lenni, hogy az valami leírhatatlan. Soha nem akarom elfelejteni ezt az érzést.
A kérdése viszont eléggé meglepett, hogy mégis miről kellene tudnom? Oké.. Próbáljuk meg nem túlságosan idiótán lereagálni a kérdését. - Öhm, hogy miről?

Halványan elmosolyodtam, majd lehúztam őt az előbbi kis padra, és megszorítottam a kezét. Most jön az a pillanat, hogy beszélgetnem kell vele. És tudnom kell, hogy reagál arra, mi is vagyok. Utána persze megigézem. De.. tudnom kell, megéri-e majd visszatérnem hozzá.
- Caroline.. tudsz te valamit a természetfelettiről? - kérdeztem tőle rekedten.

Igazgatni kezdte a szoknyámat amin halványan elmosolyodtam. Nem akarom, hogy véget érjen ez a nap. Egyszerűen nem.. Jobb lett volna, ha tovább tart ez az egész, mint két nap. De be kell érnem ennyivel. Legalábbis egyenlőre, mert ha tényleg visszajön.. Akkor még lesz időnk.. Remélhetőleg.
- Nem.. még ne. Veled akarok lenni ameddig csak lehet. - Egyetlen másodperccel se akarok kevesebbet eltölteni vele, mint amennyit lehet.

Mikor elszakadtam tőle, megpróbáltam úgy igazgatni a szoknyáját, hogy számára kényelmes legyen, de nyilván ő ezt magának is meg tudná csinálni. Csak nekem van ilyen hóbortom, hogy ezt kell csinálni? Szeretem úgy kiengedni a nőket az ujjaim közül hogy rendben legyenek.
- Hazavigyelek? - kérdeztem tőle. Másképp akartam volna elbúcsúzni tőle, de ha haza szeretne menni, nem állom útját.

Az egész testem bizsergett miközben próbáltam összekaparni a gondolataimat már amennyire lehetett egy ilyen helyzetben. Ha pár nappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy én ezt fogom csinálni.. Valószínűleg kiröhögöm. Mert hát ez nem én vagyok.. Legalábbis nem én voltam.
- Köszönöm. - Elpirulva néztem újból gyönyörű kék szemeibe. Nem tudom, hogy fogom kibírni enélkül a tekintett nélkül évekig. Talán majd meg is feledkezem róla.. Egyszer, valahogyan.

A szokatlan helyzet meghozta az előnyét, méghozzá eléggé hamar. Teste megfeszült, minek következtében belőlem kicsalt egy vigyort, de nem sokáig tartott mindez, hisz engem is elért a kéj és olyan hevesen rázódtam meg, hogy azt hittem, rögtön a két térdemre esek.
- Tökéletes vagy.. nekem az vagy.. - ismételtem az előbbi szavaimat még mindig lihegve.

Szavaival megnyugtatott és egyértelművé vált számomra, hogy csak képzelődtem. De azt hiszem nem tettem semmi rosszat azzal, hogy megkérdeztem.
Pár perccel később testem megremegett és átjárta mindenemet az a bizonyos mámorító érzés.

Nem akartam, nem bírtam felemelni a fejemet. Hogy lássa, milyen szörnyeteg vagyok? Helyette próbáltam megnyugtatni felforrt agyamat, hogy ne bánthassam, és visszatemettem nyakába az arcomat.
- Ig...en... - nyögtem ki ennyit, már teljesen lihegve.

Pusztán attól, hogy a nevemet kimondta elolvadtam és nem gondolkoztam semmin, csak élveztem a helyzetet egészen addig mintha kicsit megfeszült volna a teste. - Min..den renben? - Kérdeztem pár sóhaj közepette ujjaimmal újból a hajába túrtam. Lehet, hogy csak képzelődöm, de jobbnak láttam ha rákérdezek.

- Caroline.. - nyögtem bele a fülébe, és ahogy nyaka az orrom elé került, érezni kezdtem a vére forróságát. Jelenleg nedvesség borította be bőrét, ahogyan izzadt, mégis éhes lettem. Nem tudtam kontrolállni magam, és nem figyeltem fel arra, hogy az erek megjelennek a szemeim alatt, miközben nyakát néztem.

Ezt a két napot soha nem fogom elfelejteni. Hiszen egy lány soha nem felejti el az első alkalmat én pedig minden bizonnyal a másodikat sem fogom. Erről ő gondoskodik. Olyan volt velem, mint még soha senki és egyszer, majd visszajön.. Hogy akkor mi lesz azt még sajnos nem tudom. De az már biztos, hogy nem fogom ilyen könnyedén elengedni.
Ahogy a fenekembe markolt egy hatalmas vigyor kúszott az arcomra amit újból vállába temettem és éreztem, hogy már nincs olyan messze az a bizonyos pillanat.

Megnyugtatott engem, és erre még a mosolyom is szélesebb lett. Már amennyire ebben a helyzetben képes voltam ezt vigyornak nevezni, hisz a kéj már átvett bennem mindent, de mindent.. és meg akartam adni neki azt a hatalmas löketet, ami átlöki őt a világ másik oldalára.
- Élvezd.. - lihegtem a fülébe, miután ajkaitól elszakadtam és fenekébe markoltam kissé keményen, de még mindig nem fájóan.

Már sokkal kellemesebb volt, mint legelőször. Habár akkor sem fájt túlzottan. Csak még furcsa volt számomra az egész ennyi. Annyira jó volt ilyen közel érezni őt magamhoz.
- Jól, vagyok. Egyáltalán nem fáj. - Suttogtam, majd felemelve a fejemet a válláról szemeibe néztem és hosszan, szenvedélyesen megcsókoltam. Szorosan ölelt magához ami egyáltalán nem volt ellenemre.. Jól esett. Úgy tartott, mintha soha nem akarna elengedni.

A vállamba hajtotta fejét, én hajába túrtam még mindig, így tartottam magamnál, de még midnig nem mozdultam. Meg akartam győződni arról, hogy nem fáj neki, hogy nem okoztam fájdalmat.
- Jól vagy...? Ezúttal sem... fáj? - kérdeztem lihegve, már mozdulva egy aprót, és szorosan öleltem őt magamhoz, mintha meg akarnám fojtani azzal, ami bennem van iránta.

Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőlem. De még soha nem éreztem így magam. Természetesen nem negatív értelemben értem. Mintha több lennék másnál, hogy jelentek valamit. Eddig még senki nem nézett rám úgy, ahogyan ő tette.
Érintésétől és kényeztetésétől akármennyire is próbáltam visszafogni magam halk nyögések szűrődtek ki ajkamon, majd mikor elmerült bennem arcomat vállába temettem.

A hajamba markolt, ami még inkább feljebb szította bennem azt az őrületet, amire más nem képes, csakis ő egymaga. Jó ég, már msot micsoda feszítő vágy tombol bennem, képtelen vagyok szavakkal leírni.. ezt érezni kell.
- Bébi.. - súgtam fülébe, széthúzva rajta felsőjét, és ezúttal melleit kényeztettem felváltva. Elengedtem érzékeny pontját, a saját cipzáramat is lehúztam, és haját cirógatva, lábait a csípőmre emelve mélyültem el testében, felnyögve.

Azt hiszem felesleges volt kimondanom az egyértelműt. Hiszen ő nagyon is tisztában volt azzal, hogy nincs olyan nő aki nem akarna akár csak egy percig a közelében lenni. Ezzel ellentétben én örülök, ha egyáltalán bárki is észrevesz. Az ő úgymond törődése sem tart örökké, hiszen nem sokára elhagyja a várost. De azért jó érzés volt ez az egész. Mintha jelentenék végre valamit.. Nem csak egy egyszerű lány lennék a tömegből.
Már a puszta érintésével megőrjített nem beszélve arról, hogy mit éreztem mikor ujjai testem legforróbb pontjához vándoroltak. Csókunkba próbáltam belefojtani a jóleső nyögéseket, miközben a hajába túrtam.