- Egyszerűen fergetegesen jól éreztem magam. Nem hittem volna, hogy egy ilyen nap ilyen jól is végződhet - jegyeztem meg, miközben egy utánozhatatlan vigyor kúszott fel az arcomra. Menthetetlenül szexmániásnak vagy kamasznak tűnhetek, de ha valami, hát ez tényleg képes lecsillapítani az idegeimet, még ha csak pár pillanatra is. Az a pár pillanat legalább eltart egy pár óráig... - Különben, ide akkor jössz, amikor akarsz. Van vendégszobánk, és ha nincs hol laknod, nem tanácsos az utcán töltened az idődet. Vedd úgy, hogy úgy hívtalak meg, ha Nik ezt megtudja, jó eséllyel tekeri ki a nyakamat - vigyorogtam. Igazából reméltem, hogy nem így lenne... elvégre Selena a család régi barátja, és ki tudja? Talán egyszer majd sikerül összeboronálnom Elijahval.

A fejem kezdett kitisztulni. Már legalább a körvonalakat ki tudtam venni. Be kell vallanom, ez életem legjobb... Mennyi idő is telt el? Fogalmam sem volt, hány óra lehetett, mert az időérzékem felmondta a szolgálatot.
-Igen, jók. Sőt, annál jobbak.- mosolyogtam Kolra, amikor mellém feküdt. A fejem már teljesen kitisztult, már érzékeltem a szoba minden egyes részletét. Nos, viszzatérve, ez volt életem legjobb... valamennyi ideje. Erőt vettem magamon. Felemelkedtem valamelyest, majd fejemet a mellkasára hajtottam.
-Én szörnyen jól érzetem magamat. És te?- tettem fel a kérdést, bár szükségtelen volt, mert már előre sejtettem a választ.

És aztán végre megtörtént. Nem tudtam volna ennél jobban a csúcsra jutni. A világ, ha lehet még jobban széthullott körülöttem, és tényleg nem maradt már semmi a fejemben... Csak egyetlen név, amit szerencsére nem mondtam ki... És vége, vége, mert éreztem, hogy megkönnyebbülök...
Kifulladva gurultam mellé az ágyon, arra gondolva, hogy ez valami pokolian jó volt.
- Jók vagyunk - húztam közel magamhoz, majd egy puszit nyomtam a hajába.

Boldog volt, amitől én is boldog voltam. Szemeim már rám elsötétedtek, képletesen mondva, -megvakultam. Abban a pillantban nem létezett más, csak mi ketten. Fölemelkedtem, és egy újabb csók kíséretében azz összes vért lenyaltam a szájáról. De... várjunk! Az az én vérem volt. Na mindegy, már így is eléggé elvesztettem a fejemet. Kol újabb támadásba lendült. Elöntötte testemet a gyönyör. Pár perccel késöb már a csúcson voltam.
-Igen.- leheltem. Létezik olyan, hogy egy vámpír kifáradjon? Mert ha igen, akkor velem most ez történt. Még egy csókot leheltem a szájára, aztán a kimerültségtől, lihegve elfeküdtem az ágyon.

Ritkán szívják a vérem, és akkor sem azt érzem szerintem, mint mások. Ez igenis élvezetes! Nem annyira, mint mikor én vagyok a szívó, de nem rossz. Aztán jött Selena, és gondolkodás nélkül rávetettem magam a csuklójára. Finom volt... Azt hiszem, még nem igazán próbáltuk ezt ki, meg nehéz volt egyszerre két dologra összpontosítani, de azért ment valahogy... Aztán elszakadtam tőle, arcomon letörölhetetlenül boldog (és kissé véres) kifejezéssel... És egy utolsó, mindkettőnket megsemmisítő "támadásba" kezdtem. Ó, igen... Igen... Minden kiürült. Az agyam, a szoba, csak ő maradt, a gyönyör forrása, és én... Csak remélni tudtam, hogy ő is hasonlóképp érez, mert én már nem bírom túl sokáig... Már így is fogalmam sincs, hogy tudom megállni az elélvezést.

-Ühüm.- hümmögtem, miközben szemfogaim előbújtak. Hagyni akartam, hogy Kol harapjon először, de már eléggé elvesztettem a fejem az őrületes tempó miatt. Csuklóját a számhoz emeltem, és haraptam. Szívtam, és szívtam a vérét. Teljesen elvesztettem a fejem, már csak ösztönök vezéreltek, de maradt még annyi önkonltroll bennem, hogy a csuklómat a szájához vezettem, és vártam, hogy ő is harapjon. Már nem érzékeltem a külvilágot, csak mi voltunk, ketten. A két, első látásra éretlennek tűnő, örök kamasz, akik éppen fejveszteve elégítik ki egymást. Ez azért durva, nem?

Azt hiszem, ahogy a körmei belevájtak a hátamba, talán még sikerült is úgy felhasítani a bőrömet, hogy vérezzen, de nem érdekelt, mert nem fájt. Sőt, inkább kellemes volt... Közben persze egyre kevésbé tudtam normálisan gondolkodni, mert elborított a mámorközeli érzés... Mintha igazi vadállat lennék, a ködön csak az ő hangja hatalt át, ahogy azt kéri, gyorsítsak, én pedig vettem a lapot, és erősebb tempóra kapcsoltam. Aztán valahogy minden kezdet elmosódni... Közel volt a csúcs, és valahogy már a vámpírénem sem tudta követni önmagát... Egyszerűen csak előbújtak a fogaim, és tudtam, hogy őt felesleges lenne megharapnom, mégis csábító volt... Egy kis vércsere orgazmusközeli állapotban fergetegesen szexi lenne. Tulajdonképpen miért ne?
- Benne lennél? - morogtam csábítóan. Már ha lehet úgy morogni...

Amikor belémhatolt...isteni volt. Valami furcsa hangot adtam ki, ami először sóhajnak indult, de olyan..nem is tudom én mi lett belőle. Bal kezemmel átkaroltam a nyakát, és megcsókoltam, majd a jobb kezemmel végigsimítottam a testén, bár ez inkább volt karmolás. Nem számít, hamar begyógyul.
- Még...Erősebben.- súgtam oda neki. Imádtam a stílusát, de még szükségem volt még egy kis erőre, hogy a csúcsra jussak. Újra megcsókoltam, több erővel, vadabban.

Akkor, amikor már tudtam, hogy ha nem is a végtelenségig, de azért elég alaposan felizgattam, akkor beléhatoltam. Kezeim ezek után visszacsúsztak a derekára, finoman tartva őt, miközben igyekeztem egy ritmust felvenni az ő testével... Már korábban is hívhattam volna. Persze így is feltaláltam magamat, de kétség sem fért hozzá, hogy ő a legrégebbi - és igaz barátom. Az már mellékes, hogy egy kicsit másképp az, mint az a néhány, akit még annak mondhattam. Biztos vagyok benne, hogy bármikor kiállna mellettem... És ölni tudnék érte, hogy a barátom maradjon, örökkön örökké. Millió dolog cikázott a fejemben, de egyet sem tudtam kimondani: valahogy mindig, amikor szólásra nyitottam a számat, inkább csak összefüggéstelen nyögések távoztak belőle.

Boldog volt, amitől én is boldogabb lettem. Emberekkel nem szoktam testi kapcsolatba lépni, mert ők nem tudnak olyan szintre vinni, ahol képletesen mondva "ott van a mennyország". Eddig egyedül csak Kol volt képes erre.
Látszott rajta, hogy már totálisan felizgult rám, de már én is "kezdtem elveszíteni az eszemet". Amikor feljebb emelkedett, azonnal tudtam,hogy eljött a pillanat. De...várt. Mégis mire? Egy pillanatra értetlen arckifejezéssel néztem rá, de amikor újra megcsókolt -amit viszonoztam is- és még ujjai továbbra is bennem munkálkodtak, akoor elszállt minden bánatom, amit hangos nyögésekkel a tudtára is adtam.

Imádtam a nyögéseit... Na jó, igazából az egész nőt, de most, ahogy itt feküdt, és csak miattam érezte magát ilyen jól, hát... attól nem csak ő, hanem én is boldog voltam. Komolyan, kit érdekel, hogy anyám meg akar ölni? Igazából ezek a problémák semmit nem jelentettek, amikor "elszórakoztattuk" egymást. Ilyen, amikor a két meg nem értett zseni tökéletesen megérti egymást. Vagy valami... De igazából nem nagyon tudtam koncentrálni az ilyen dolgokra. Egyszerűen csak őrülten benne akartam lenni, és ezúttal nem a nyelvemmel. Feljebb emelkedtem, és a lábait magam köré vontam, de még... vártam. Addig is, a szám visszatévedt az ő szájára, a kezem meg tovább munkálkodott. Ez van, szeretem feltüzelni a nőket. Amióta csak megtanultam normálisan használni, azóta nem igazán volt rám panasz. Mondjuk a többség nem is igazán tehette meg hullaként...

Magamban jót derültem azon, amikor egy pillanatra lemerevedett, és azt hitte, hogy faképnél hagyom. De szerencsére egy kis kézi-, és szájmunkával ki tudtam engesztelni. Ezt még egy darabig hagyta, aztán eltolt magától, amit először nem tudtam mire vélni, bár sejtettem mire készül. És bejött amire gondoltam, mert pillanatokon belül ő került felülre.
-Hát...- szóltam, de nem tudtam befejezni, mert amikor elkezdett kényeztetni, hangos nyögések hagyták el a számat. Ezután nem tettem semmit, csak hagytam, hogy tegye a dolgát. Ez a jó ebben. Mi anélkül is tudunk mélyebb kapcsolatot létesíteni, hogy megbeszélnénk. Csak gondolunk egyet és csináljuk. Ezt a fajta kapcsolatot nagyon sokan elítélik. Ezzel szemben a mi kapcsolatunk sokkal bonyolultabb, minhogy azt egy átlagembernek el lehetne magyarázni...

Oké, amikor egy pillanatra felállt, és a táskájában kezdett el matatni, megállt bennem az ütő. Nem szeretem, ha szórakoznak velem, de üsse kavics, amikor visszatért, és újból rám vetette magát, sőt, még kényeztetni is kezdett, nos, ezzel egy pillanat alatt teljes mértékig kiengesztelt. Persze, ha azt vesszük figyelembe, hogy ebben a helyzetben szerettem a kölcsönösséget, nem sokáig hagyhattam, hogy tegye a dolgát... Na jó, talán hagytam egy darabig, de aztán, amikor a legkevésbé számított rá, eltoltam magamtól egy másodpercre, hogy aztán én gördülhessek fölé, és én tegyem a dolgomat...
- Édes vagy... De hol a te örömöd? - kérdeztem meg, miközben egy ügyes mozdulattal én is megszabadítottam az alsóneműjétől, hogy ezúttal én kezdjek nyelvmunkába azon a területen...

Bevallom, kedzem egyre jobban érezni magamat. Válaszul letépte a melltartómat, de erre nem léptem semmit. Felálltam, beletúrtam a hajamba, majd a táskámban kezdtem el kutatni. Nem kerestem semmit, szimplán csak kíváncsi voltam, hogy Kol erre mit reagál. Mikor eléggé kétségbe esett arcot vágott, megjegyeztem:
-Nyugi, nem hagylak faképnél, ahhoz túl jó vagy.- Újból rávetettem magam, de ezúttal ajkaim lefelé kezdtek vándorolni, de de akadályba ütköztem. Miután a boxert is eltávolítottam, kézbe, de leginkább szájba vettem az irányítást.

Nos, úgy tűnik, ezt megúsztam, sőt! Minden jel szerint sikerült őt ismét felolvasztanom, és mintha még a gondolataimat is kitalálta volna a hevességet illetően. Szerettem, ha valaki fölém gördül, és egy darabig irányít... Aztán később általában visszaveszem a kezembe a dolgokat. Hamarosan ő is megszabadított engem a nadrágomtól, mire én válaszul letéptem róla a melltartóját. Talán maradt is nyoma a bőrén, de tekintettel a vámpírlétünkre úgyis hamar begyógyulnak a sebek.
- Na gyerünk... tanultál még valamit, mióta nem találkoztunk? - kérdeztem. - Persze amúgy is egy szexi vadmacska vagy, és imádom a fogásaidat - suttogtam neki. Amúgy elég régen nem láttam, legalábbis mióta visszatértem az életbe, azóta nem igazán volt időm felkeresni a régi barátaimat. Meg nem is igazán tudtam, hogyan álljak hozzá.

-Hagyjuk is.- mondtam, miközben magához húzott. Még mindig nem engedtem a merevségemből, de amikor a combomat kezte simogatni, és a nyakamat kényeztetni, akkor újra átálltam vad üzemmódba. Ezúttal én vetettem rá magam, amivel felülre kerültem, és miközben a felsőtestét csókolgattam, megszabadítottam a nadrágjától. Beszédre nyitottam, a számat, de inkább nem szóltam semmit. Miközben testem végigsimult az ő testén, vadul megcsókoltam.

Tudtam, hogy a Tatia kérdés egyből lehűti, és hogy ezzel hibát követtem el, pedig nem annak szántam. Csak szerettem volna tudtára adni a dolgokat. Lehet nem így kellett volna ezer év után...
- Jó, hagyjuk. Gyere megint közelebb - húztam magamhoz ismét közel. Azért nem engedett a merevségéből egyhamar. Na nem baj, majd megoldom - gondoltam, miközben a kezeim a combjának belső felét kezdték el simogatni, ajkaim pedig a nyakát kényeztetni. Reméltem, hogy ezzel valamelyest megint feloldódik, merthogy kezdtem baromira felizgulni rá, az is biztos. És ha most faképnél akarna hagyni... Á, hagyjuk. Ha ismét viszonozza a dolgokat, inkább fogom, és leteperem.

Amikor rámvetette magát, és a felsőtestemet kezdte csókolgatni, akkor már sejtettem, hogy ez a találka jobb lesz, mint az eddigiek.
- Tudom.- mondtam cinikusan. - De te sem vagy a legutolsó, sőt...- nem fejeztem be a mondatot, mert úgyis tudja mire gondolok. Aztán, mikor a nadrágomhoz ért, "elengedtem" magam, és hagytam, hogy tegye a dolgát.
- Nem, még nem mondtad.- jegyeztem meg. Aztán amikor megemlítette Tatiát...Felültem, és kicsit hátrébb húzódtam. Hirtelen elárasztott a düh, és majd felrobbantam. Pedig olyan jól indult. Komolyan, Tatia még ilyenkor sem hagy békén? Meg tudnám folytani egy kanál vízben.
- Nem hanyagolhatnánk ezt a témát? Nem Elijah miatt, sokkal inkább Tatia a zavaró pont.- valamelyest már lenyugodtam, de még nem teljesen, így még mindig egy kicsit hátrahúzódva ültem az ágyon.

/nappali/
A szobába érve az ágyra fektettem őt, valahol a gyengéd és a vad között, majd rávetettem magamat, és ezúttal teljes mértékig megszabadítottam a felsőjétől, aztán nekiálltam csókolgatni a felsőtestét... Beindító volt. Mindig is imádtam a vad szexet, és ez most sem volt másképp.
- Annyira szexi vagy - jegyeztem meg, miközben a kezem már a nadrágjával bajlódtak. A további szórakozás akkor is ráér, amikor már teljesen meztelenek vagyunk, nem? Ezt a részét utáltam a modern koroknak. A mi korunkban sokkal könnyebb volt valakit megszabadítani a ruháitól, bár az emberek akkoriban elég prűdek voltak. Mostanra meg nem annyira... persze a középkornál még ez is sokkal jobb. Semmi nem taszított jobban, mint azok az erényövek. - Mondtam már, hogy Elijah egy balfék? Az ő helyében nem futottam volna Tatia után, főleg nem úgy, hogy ő világéletében Klaust szerette... - jegyeztem meg, és csak ezután jutott eszembe, hogy talán nem kellett volna. A Tatia-téma elég érzékenyen érintheti.

OKé, Klaus szobája hamarosan elcsendesedett, de aztán mégis úgy döntöttem, ideje lenne megint csak körbenéznem egy kicsit. Elvégre itthon mindenki el van foglalva mindennel. Nem csodálom... általában Klaus és Elijah volt a középpontban. Szóval nem is zavart a dolog különsebben, mikor elindultam a Grillbe.
/Grill/

/Elizabeth lakása/
Az ablakon át jöttem, mert nem volt kedvem átsétálni a többiek között. Balszerencsémre azonban így is tökéletesen hallottam a nem is olyan messzi szobából származó félreérthetetlen hangokat. A francba már! Lizzel nem lehetek, de ettől függetlenül szükségem volt valakire... Komolyan, már az is megforult a fejemben, hogy hívok egy prostit, de inkább azon kezdtem el agyalni, hogy hol szedhetnék fel valakit. Vagy mégsem kéne? nem is tudom... Liz nem nézné el, még akkor sem, ha nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk.

/April és Nathalie otthona/
Hazaérve úgy döntöttem, lepihenek egy kicsit, elvégre elég hosszú napom volt... egy vámpírhoz képest is. Majd holnap meglátogatom Lizt, aki feltételezhetőleg már otthon volt...
***
Való igaz, másnap reggel tényleg elég jól éreztem magam, amikor lezuhanyoztam, és tiszta ruhát vettem magamra. Hogyan máshogy lehetnék? EGy vámpír amúgy sem lehet beteg... Így hát már el is hagytam a családi fészket, mint az elmúlt napokban elég sokszor.
/ELizabeth lakása/

Ő is idegesen szólalt fel. Biztos váratlanul érte,hogy ilyen korán kezdődik.
-Rendben,siess! -válaszoltam,és lecsaptam a telefont.

Unalmasan teltek a napjaim. Még Nikkel meg a többiekkel sem beszéltem, nemhogy anyámmal. Néha azért kimozdultam, megöltem pár embert, aztán visszatértem. Unalomhegyek... Már épp azon gondolkodtam, hogy megkérem Niket még pár év koporsószabadságra, amikor váratlanul egy ismeretlen szám hívott. Készültem elküldeni a bús fenébe, de amikor meghallottam a nevét... inkább nem tettem.
- Azonnal megyek - feleltem. Jézusom... már itt az idő? Huh... hát akkor ideje lenne indulnom. - Ott leszek vele, ígérem! - mondtam, majd le is csaptam a telefont. Minek udvariasan elköszönni? Nem szóltam senkinek, csak villámgyorsan a kórház felé vettem az irányt.
/Kórház/

A telefon kicsöngött. Türelmetlenül vártam hogy vegye már fel. És amikor végre felvette idegesen beleszóltam.
-Haló? -kérdeztem,majd nem megvárva mit mond ismét beszélni kezdtem.
-Vivienne vagyok,Viv Hawkins. -mutatkoztam be. -A kórházból telefonálok. Liznél beindult a szülés. -hadartam,majd lelassítva vártam a válaszát.