- Legjobb tulajdonságaim egyike. - Kacsintottam rá és elmosolyodtam. Persze, hogy szeretne megkóstolni, jelenleg én tündököltem az egyetlen emberi hasonmás szerepében és nekünk köztudottan finom a vérünk. Állítólag. Én még nem próbáltam, jól is nézne ki.
- Pont én ne szólnék? Ne viccelj. - Motyogtam, amikor apró csókokat nyomott a nyakam bőrére. Nagyot nyeltem, de nem féltem. Miért is féltem volna tőle? Inkább kíváncsi voltam, hogy így milyen érzés, ha valaki megharap... emberként. - Ne fog vissza magad. Harapj meg.

Lehunytam a szemem, nagyot szippantottam bőre illatából, és ahogy megéreztem a vére pulzálását, máris változni kezdett az arcom. És hogy őszinte legyek... ennek kifejezetten örültem.
Beleharaptam a nyakába. Nem voltam túl finom, de durva sem, hiszen ő most jóval sérülékenyebb volt átlagos magánál. És amikor vére elöntötte a számat, mohó kortyokban kezdtem nyelni az éltető folyadékot belőle. Éreztem, hogy keze kissé a vállamba mart, nyilván fájt neki a dolog, de szisszenés nélkül tűrte, hogy éhemet oltsam vele.

Szinte hallottam, ahogy megváltozik az arca, megnyúlnak a fogai és kitágulnak az erek a szemei alatt és ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak én is visszaváltoztam volna, hogy így táplálkozhassak. Nagyon furcsa ismét embernek lenni, de egy részről tetszett. Vegyes érzések kavarogtak bennem.
Kicsit megfeszült a testem, ahogy belém harapott, de nem szólaltam meg, még fel sem szisszentem. Világéletemben jól tűrtem a fájdalmat, sőt mondhatni élvezetet okozott, hogy eszik belőlem és jólesik neki. Lehunytam a szemeimet, egyik kezemmel végigsimítottam a haján, míg a másikat a vállára csúsztattam. Hagytam, hadd egyen, nem akartam megzavarni, egyébként sem éreztem még, hogy sok vért szívott volna ki belőlem.

Éreztem, hogy a hajamat simogatja közben, mintegy biztatva, és beletelt még egy percbe, mire kihúztam a fogaimat a nyakából, mielőtt komoly bajt okoztam volna.
- Istenem... olyan finom vagy - súgtam, utoljára egy apró csókot nyomva a két apró szúrt pontra. Fura volt hogy nem gyógyultak be azonnal. Eddig ehhez voltam szokva.
Az arcom kissé kipirult a hirtelen magamhoz vett vértől, és éreztem, hogy az éhség eddigi háborgására most mintha olajat öntöttek volna, úgy nyugodott meg bennem minden. Vagyis... nem minden. Mert a táplálkozás és a gyengéd simogatás, amit Tatiától kaptam közben, kiváltott belőlem valami különös izgalmat. Bár igyekeztem úgy helyezkedni, hogy Tatia ne vegye észre a nyilvánvaló jeleit.

Nem nagyon érzékeltem az időt, miközben szívta a véremet, elvégre nem annak volt itt az ideje, hogy azon gondolkozzak, vajon hány perc telt el azóta, mióta belemélyesztette a fogait a nyakamba. Csupán akkor nyitottam ki a szemem, amikor a fogak eltűntek, aminek hatására sóhajtottam egyet.
- Amíg ember vagyok, rendelkezésedre állok. - Motyogtam kissé kábán, de igazából nem volt semmi bajom, mindössze olyan volt, mint amikor egy pillanatra megszédül az ember.
A nyakamhoz nyúltam és éreztem a sebet, de úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok vele. Nem vérzett, úgyhogy nincs semmi baj. Klaus arcához hajoltam és lágy csókot adtam az ajkaira, közben viszont éreztem a saját vérem ízét a száján.
- Így teljesen más íze van. - Suttogtam halkan. Fémes és hideg... nem olyan, mint vámpírként, amikor a forró vérnél nincs is jobb étel.

- Igen, tényleg más - mosolyogtam. - Vámpírként jobb. Legalábbis másképp tekintünk rá - mondtam félrehajtott fejjel, majd magamhoz öleltem Tatiát. - Milyen fura ez az egész. Ha valakinek mesélném úgysem hinné el. De örülök, hogy így történt. Mert így most itt lehetek veled - mondtam aztán. - Na és mivel óhajtod eltölteni emberéleted napját? - kérdeztem aztán. - Most nem kell elmennem sem fát vágni, sem kerítést építeni, sem vadászni. És neked sem kell félned a falu lakóinak a pillantásaitól. Miénk az egész nap, azt csinálunk, amit csak akarunk - jelentettem ki úgy, mint mikor egy bőkezű császár ajándékba adja az Időt magát.

- Még én sem hiszem el teljesen. - Vallottam be. Mire mindenestül elérne a tudatomig, hogy most ember vagyok, addigra minden bizonnyal vissza is változok. Nem baj, legalább volt egy kis üde színfolt a vámpírlétünkben. Néha ilyen is kell.
- Nekem lenne egy ötletem, de tegnap is leszavaztál, úgyhogy... - Sóhajtottam, de ebben a sóhajban most kevés volt a színpadiasság. - Azt hiszem, valami mást kell kitalálnunk. - Vontam meg a vállamat, majd kezeimmel megtámaszkodtam Klaus térdein, így pislogtam a szemeibe.

- Tegnap csak azért szavaztalak le, mert volt veszélye a dolognak - néztem Tatia szemébe, ahogy megtámaszkodott a térdemen. - Most viszont nincs kifogásom a dolog ellen. Akár kinn a természet lágy ölén is... vagy idebenn, nekem egyre megy. A lényeg, hogy veled legyek. Mondtam, hogy nem hagylak magadra - mondtam olyan őszintén, ahogy még talán soha. És különös módon, ezt most a legteljesebb mértékben komolyan is gondoltam.

Féloldalas, kacér mosolyra húzódott a szám és Klaus tarkójára csúsztattam a kezeimet, de még mindig nem engedtem el a tekintetét. - Azt, hittem, hogy reggelre meggondolod maga és itt hagysz. Hogy a nagy hibridnek van jobb dolga is, mint velem lenni. - Forgattam a szemeimet enyhén, de azért örültem, hogy tényleg itt marad velem, mert láttam, hogy komolyan gondolta. Az őszinteség csillogott a szemében.
- Most itt akarok veled lenni... először. - Tettem hozzá pimaszul.

- Tény, hogy sokszor mondtam már olyat, amit nem váltottam be, de most eszem ágában sem volt, hogy itt hagyjalak téged - mondtam őszintén. - Éjjel jó néhányszor ébren voltam, és csak néztelek, ahogy feküdtél a karjaimban. Olyan jó volt veled. Olyan békés. A tűz fénye és melege mögöttem, mellettem pedig te, ahogy az álmok világában jártál. Olyan béke volt bennem, mint talán az elmúlt ezer év alatt sohasem - hajoltam egyre közelebb Tatia ajkához, hogy a végén megcsókoljam.
- Elhiszed nekem, ha most őszintén és szívemből mondom, hogy szeretlek? - kérdeztem csendesen.

- Még jó, hogy nem ébredtem fel. Lehet megijedtem volna attól, ahogy nézel. - Mondtam viccelődve, de igazából nagyon örültem neki, hogy ezeket mondta nekem. Nem gondoltam volna, hogy ezt érzi, ezért is lepődtem meg egy kicsit és azért is, mert be kellett valljam: megérintette a szívemet. Hirtelen nem is tudtam másra gondolni, csak erre, ám nem is volt más olyan dolog, amire gondolnom kellett volna. Mindössze az számított, hogy itt vagyunk, ha csupán egy kis ideig is.
Aprót bólintottam és halvány mosoly húzódott az arcomra. - Elhiszem. - Válaszoltam ugyanolyan csendesen, ahogy ő feltette a kérdését. - Én is szeretlek. - Simogattam meg gyengéden az arcát, majd ismét a szájához hajoltam, hogy csókolni kezdjem.

- Tisztázzuk, miközben éjjel néztelek nem nyalogattam a számat éhesen - vigyorogtam rá Tatiára. Végigsimogattam a vállát, de a mozdulat megakadt félúton, mikor kimondta, hogy ő mit érez irántam. Lehunytam a szemem, mintha valami elviselhetetlen fény vakított volna el, de máris megéreztem a csókját, és lelkesen viszonozni is kezdtem azt.
- Mondd.... feltétlenül kell ez most neked? - kérdeztem halkan, és megrángattam a felsőjét. - Tudod, már hibrid vagyok. Ha ellenkezel, le is téphetem - mondtam nevetve.

- Ezt sértésnek veszem. - Tátottam el a számat motyogva, mint aki tényleg halálosan megsértődött, de el is tüntettem a kifejezést az arcomról, amikor megsimogatta a vállamat és a felsőmhöz nyúlt. Széles mosolyt varázsoltam az ajkaimra és meghúztam a vállamat.
- Remélem, hogy most nem lesz szükségem rá. - Mondtam cinkosan. - Ne tépd el, szeretem ezt a felsőt. De ahhoz ragaszkodom, hogy te vedd le rólam. - Néztem a szemébe incselkedve.

- A felsődet jobban szereted, mint engem - sóhajtottam mártírpofával, de nem komolyan, és hogy nehogy visszakozzon, gyorsan le is kaptam róla az említett ruhadarabot. Kihasználtam az előnyét annak, hogy jelenleg egy vámpír gyorsaságával mozogtam, ő meg nem...
- Egyszerűen tökéletes... - suttogtam, lenézve a melleire, és tenyereimbe simítottam a két halmot, lágyan jártatva rajta a hüvelykujjamat fel-alá, míg azt nem láttam, hogy Tatia lehunyja a szemeit. Akkor lehajoltam, hogy végigcsókoljam a nyakát, nyelvemmel a fülcimpáját simogatva, majd ugyanazon az útvonalon elértem a válláig, hogy a vállgödrébe nyomjak egy apró csókot.

Éppen fel akartam emelni a karjaimat, hogy levegye rólam a felsőt, de mire ez eszembe jutott addigra már el is tűnt rólam a ruhadarab. Felsóhajtottam, amikor kezeibe vette a melleimet és kissé oldalra biccentettem a fejem, hogy jobban hozzáférhessem a nyakamhoz. Nagyot nyeltem, jóleső bizsergés járta át az egész testemet az apró csókjai hatására.
- Ez kínzás. - Motyogtam halkan és lágyan a hajába túrtam. - Én még csak egy kis emberke vagyok... nem tudok olyan gyors lenni, mint te. - Mosolyodtam el szélesen a mondatom végére és felemelkedtem, hogy az ölébe üljek és két lábam közé fogjam a csípőjét. Kezeim levándoroltam a felsője aljához és elkezdtem felfelé tűrni az anyagot.

- Nem, nem nevezném kínzásnak. Csak az erőviszonyok helyreállításának - mondtam pimasz pofával, és ahogy az ölembe ült, majd a pólómat kezdte rajtam felfelé tűrni ernyedtem hagytam magam. A kissé hűvös reggeli levegő megcsapta a mellkasomat, de már nem fáztam. Sőt, Tatia közelségétől kezdett kimondottan melegem lenni.
- Na és nem félsz, hogy vámpírként most fájdalmat is okozhatok neked? - fogtam Tatia arcát a két tenyerembe. - Nem szándékosan, de.... előfordulhat.

- Aha... szóval az erőviszonyok helyreállításának. Ha most önmagam lennék, akkor megmutatnám neked az erőviszonyokat, hibridkém. - Forgattam meg a szemeimet és véglegesen eltüntettem róla a felsőt, hogy oldalra dobjam, de ahogy a kezei közé fogta az arcomat csak megcsóváltam a fejem. Én? Félni? Ne már, ember vagyok, nem meghibbant nyuszika.
- Nem félek. Miért is tenném? - Kérdeztem. - Legfeljebb majd visszakapod. - Kacsintottam rá viccelődve és tenyeremet a mellkasára tettem, hogy lassan az egyik puha bőrre nyomjam őt és amikor már feküdt, felé hajoltam és megsimogattam az arcát.
- Bízom benned. Tudom, hogy nem bántanál. - Mosolyodtam el halványan és apró csókot adtam az ajkaira, miután elváltam tőle megcsókoltam az állát, majd a nyakát, a vállát és a kulcscsontját is.

- Visszaadod? Már most állok elébe - mondtam jókedvűen, majd engedelmesen hanyatt dőltem a puha bőrön mikor megnyomta a mellkasomat. Engedtem, hogy végigcsókolja a vállamat, a nyakamat és felsóhajtottam jólesően.
- Ez olyan, mint az első közös éjszakánk a kunyhódban - súgtam a fejem felemelve, aztán a hajába túrtam. - De ígérem, most nem leszek olyan kis szerencsétlen - hunyorogtam rá kajánul, aztán lenyúltam, és kigomboltam a nadrágomat, mintegy szabad utat engedve ezzel neki.

- Majdnem olyan. Kicsivel másabb. - Motyogtam még halkan, mielőtt el nem kezdtem végigcsókolni a felsőtestét. Lassú és mély csókokat leheltem a karjaira, majd mellkasa és hasa kockáira vándoroltak az ajkaim és nyelvem, csípőjéhez érve pedig megvártam, hogy megemelje azt egy kicsit. Amikor ezt megtette lehúztam róla a nadrágot és végigsimítottam a még boxer takarta férfiasságán.
- Van valami különleges kívánságod? - Kérdeztem és az alsónadrágja alá csempésztem az ujjaimat, így néztem kacéran a szemeibe.

Engedtem, hogy lehúzza rólam a nadrágot, és felsóhajtottam, mikor végigsimított az izgalmamon. Mikor pedig az alsóm alá nyúlt, hogy közvetlenül is érezzem a kezét, szinte belém szorult a levegő, mintha elfelejtettem volna, hogyan is kell lélegezni.
- Nincs... semmi különös - motyogtam,aztán egy hirtelen és váratlan mozdulattal füleltem, hogy alig két másodperc alatt - az ő számára legalább gyors és hirtelen voltam - megszabadítsam a ruháitól, hogy meztelenül álljon előttem.
- Csak az esélyegyenlőség végett - súgtam, és visszafeküdve úgy húztam őt magammal, hogy a lába a fejem mellett volt, így nem csak ő fért az én csípőmhöz, hanem én is az övéhez.

- Kikészítessz ezzel a gyorsasággal. - Sóhajtottam szemforgatva, amikor teljesen megszabadított a ruháimtól, ami persze egyáltalán nem volt ellenemre, igazán örültem neki, hogy már én is így simulhatok a testéhez. Elmosolyodtam és visszahajoltam a csípőjéhez, hogy oda is apró csókokat adják, majd ugyanezt tettem a férfiasságával is, csak néhány másodperc múlva vetettem be ajkaimat a tényleges kényeztetésben. Ajkaim közé fogadtam őt és reméltem, hogyt tetszik neki, amit csinálok.

Felmordultam, mikor a szájába fogadott, és elöntött az a csodálatos érzés, amit egyedül ő tudott adni nekem, senki de senki más. Ugyanakkor nem akartam az adósa maradni, hát fenekénél fogva közelebb húztam őt a fejemhez, majd fél lábát a nyakamba emelve máris megtaláltam nyelvemmel teste legforróbb pontját, és elmosolyogtam magam látva, hogyan rándul össze az érintésemre. Imádtam így kényeztetni őt, és tudtam, hogy ő is mindennél jobban imádja... én pedig igyekeztem, hogy még véletlenül se maradjak adósa.

Felnyögtem, amikor megéreztem, hogy a legkényesebb pontomnál kezdett el kényeztetni és mivel eléggé hirtelen ért, ezért belemarkoltam a combjába, de szám egy pillanatra sem hagyta abba a munkáját. Egyre ütemesebb és tüzesebb voltam, ami annak volt köszönhető, hogy elérte, hogy teljesen felforrjon a vérem. Imádtam, amit csinál... és őt is imádtam, ehhez kétség sem férhetett.
Kényeztetése hatására egyre szaporábban vettem a levegőt, amikor kiengedtem őt az ajkaim közül.
- Akarlak... most! - Nyögtem és nagy nehezen megfordultam, hogy a szemeibe nézhessek.

A combomba markolt, és csak tüzesebbé vált ajka mozgása rajtam, ami engem arra sarkallt, hogy én magam is egyre szenvedélyesebbé váljak, egészen addig, míg el nem szakadt tőlem egy halk kiáltással.
- Akkor ne várj - mondtam rekedten, és magamra húztam őt. Ez alkalommal tényleg féltem kissé a vámpír erőmtől, hát úgy gondoltam, irányítson inkább ő. Így jóval kisebb az esélye annak, hogy fájdalmat okozzak neki. Hát csak fogtam a csípőjét, és lihegve meredtem a szemeibe, várva a pillanatot, mikor megmártózhatom a testében.

Azt hittem, hogy maga alá teper, de nem gy történt. Hm... ez egyre érdekesebb. Ő már ismét a hidrid és mégis engedi, hogy én irányítsak? Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt is megéltem, de természetesen tetszett. Még az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy talán félt engem és ez megmosolyogtatott.
A csípőjére ültem és míg az ő kezei az én csípőmön pihentek addig én lassan, hangos sóhajokkal fogadtam őt magamba. Megálltam pár pillanatra, nagyot nyeltem és kiélveztem a helyzetet, csak ezután kezdtem el óvatosan mozogni. Ráhajoltam a felsőtestére és adtam a szájára egy szenvedélyes csókot.
- Mondtam, hogy... bízom benned. - Suttogtam kicsivel később a fülébe, de a mozgást nem hagytam abba, mindössze gyorsítottam a tempón. - Ha te akarsz irányítani... akkor nyugodtan. - Csókoltam meg a nyakát.