Elgondolkodva hallgatom a szavait, és a végére szélesen elmosolyodom. Egyrészt tetszik, amit hallok, mert örülök, hogy nem csak én látom így. Nem csak én látom a hasonlóságokat közöttünk. Másrészt viszont... elég Klausnak csak kimondania, hogy vágyik rám, és lelki szemeim előtt szinte már látom is, mi mindent tehetne velem, ettől pedig egy kicsit az én vérem is rögtön felpezsdül.
- És te mindig megkapod, amit akarsz, nem igaz? - ingatom a fejem tovább vigyorogva, aztán eltűntetek még egy-két falatot a tányérról, végül előre tolom magam előtt az asztalon, jelezve, hogy végeztem.
- Akkor tőlem már indulhatunk is - állok fel indulásra készen.

Egy néma bólintással foglalok helyet, és miközben végighallgatom a rövid mondandóját, ismét kézbe veszem a villámat. Már nincs olyan nagy étvágyam, mint korábban, épp csak falatozgatok. Igen, ma telihold. Nem mondhatnám, hogy nagy lelkesedéssel tölt el a dolog. De ez a kötelező rossz, amit minden hónapban meg kell élnem. És még a nők azt hiszik, hogy a havibaj nehéz. Mégha tudnák, milyen érzés az, amikor havonta egyszer a testedben levő minden egyes csontod eltörik, hogy aztán újra összeforjon másképp, és végül ott állsz szőrösen, négykézláb. Nem a kedvenc részem a vérfarkas létben.
- Azt hiszem, örülök, hogy így érzel - mosolygok végül Klausra - de... csak nem igazán értem. Tudod... ahogy magad mellett tartasz, és vigyázol rám. Ne vedd sértésnek, de korábban komolyan azt gondoltam, olyan fajta vagy, aki egyedül csak magával törődik - mondom őszintén a szemeibe nézve.
- Nyilván tévedtem... Csak nem értem, mitől lettem fontos a számodra - ha egyáltalán az vagyok. De a szavai azt tükrözik. Csak még mindig ott van bennem egy kis aggodalom, hogy a végén majd így is kiderülhet, hogy naiv vagyok, ha hiszek neki. Pedig most tényleg őszintének tűnik, és ezzel zavar össze.

Nem tudom, mennyi időre lehet szükségük, de hát nyilván nem akarnak órákat beszélgetni. Összeszedem magam, aztán várok egy kicsit, végül úgy ítélem, hogy már biztosan megtárgyalhatták, amit akartak, ezért visszasétálok az asztalunkhoz.
- Elena? - kérdezek csak ennyit felvont szemöldökkel. Máris elment volna? Nem bánom én, ha köszönés nélkül is távozott, csak hát most így úgy érzem, tényleg lemaradtam valamiről.
- Megbeszéltetek mindent? - Egy kisebb mosollyal mérem végig Klaust, miközben újra helyet foglalok, és próbálom kitalálni, most épp milyen hangulatában van.

Ismét csak meglep Klaus egyre gyakoribb őszinteségi rohama. És egy csöppet kínos is a helyzet, mert nem vagyok benne biztos, hogy ezt a beszélgetést épp az én fülem hallatára akarják megejteni. Lehet, hogy most éppen én vagyok Klaus barátnője, vagy mije, de nem érzem úgy, hogy tudnom kellene a nőügyeiről... Ez csak... szóval kicsit zavarba ejtő. Leteszem a villát.
- Megkeresem a mosdót - állok fel egy kis mosollyal, és inkább egy rövid időre magukra hagyom őket. Amúgy sem árthat, ha felfrissítem magam.

Ismét csak a homlokomat ráncolom. Hmmm...? Legkisebb gyerek apja, meg családja szétdúlója? Nem tévedtem, volt közöttük valami. De nem akarom beleásni magam. És nem is lepődök meg. Tatia Klaus nagy szerelme... elvileg. Nincs abban semmi meglepő, hogy elgyengül a hasonmásai láttán is. De semmi közöm hozzá. Had foglalkozzam inkább csak az ebédemmel, mielőtt kínossá válna, ahogy meredek rájuk. Tetszik a csirke, de a köretnek undorító íze van. Ki is bökdösöm a tányér szélére. Pedig azt hittem, szeretem a répát. Uh! Undi.

- Arról a koporsóról szerintem is korai még beszélni is... remélem, ezt ő is felfogja hamar - bólintok ismét, jelezve, hogy meg fogom tenni, ami tőlem telik.
Aztán Klaus visszatér, és már a kezében tartott tányér látványától is felcsillan a szemem, hát még amikor megérzem az illatokat. A villa egy-kettőre a kezembe kerül... közben valahogy automatikusan húzódom picit közelebb Klaushoz. Nem éppen megszokott dolog tőle a gyengédség, de most meglepően jól esik, nem beszélve a biztonságérzetről, amit nyújt. Nem akarok ilyet érezni vele kapcsolatban. Sőt! Senkivel kapcsolatban. Mégis egy furcsa kis hang belül azt sugallja, hogy jó nekem, ha van, aki vigyáz rám.
- Csak csajos dolgokról beszélgettünk, és nyugi, nem volt szó se buliról, se arról, hogy bárki örülne, ha elpatkolnál... - küldök Klaus kissé rosszalló mosolyt a feltételezésért, majd Elenára pillantok. Tényleg rémes, mennyire átesett a nagy büszkeségével a ló másik oldalára.

- Úgy érted... arra célzol, hogy... terhes vagyok? - jóízűen elnevetem magam. Ugyan már! De aztán a nevetésem lassan elhalkul és elkomolyodom. Ez aligha történhet meg, nem igaz? Zavartan pislogok, de mielőtt nagyon belegondolhatnék, már másra terelődik a szó, és megfeledkezem a témáról.
Kicsit meglepődök Elena szavain, de próbálom leplezni. Eddig úgy tűnt, mintha ezek ketten csak púp lennének a másik hátán, eszik egymás idegeit, de Klaus korábbi búcsúfélesége, meg most Elena szavai... Felötlik bennem a gyanú, hogy volt közöttük valami... vagy legalábbis közelebb állnak egymáshoz, mint mutatják.
- Igazából aligha hiszem, hogy bármennyit is képes lennék én hatni rá, de... megpróbálok figyelni rá - bólintok végül mosolyogva.

A szemöldökeimet ráncolom. Kezdek belefáradni ebbe a témába. Nincs nekem semmi bajom. Néha egy-két kisebb rosszullét. Meg furcsa hangulatingadozások. De szerintem ez még nem komoly. Lehet oka az izgalom, a sok utazás, a vérveszteség, vagy a hold lassú kiteljesedése. Vagy mittudomén... Sóhajtok.
- Jól vagyok. Azt hiszem, csak túl sok minden történt velünk mostanában. De majd átmegy rajtam, bármi is ez - vonnok vállat, aztán megint az emlegetett irányába pillantok. - Azt meg, hogy ő mit miért csinál, inkább meg sem próbálom megfejteni. Őszintén szólva néha engem is meglep azzal, hogy mennyire figyel rám. Tőle senki sem várná, nem igaz? - bökök fejemmel arra felé. - Nem mintha ez engem zavarhatna, csak... Kicsit meglepő. Igazad lehet: agyára ment az ezer év - fejezem be egy kisebb fintorral. Azon se lennék meglepve, ha a másik dologra is rátapintott volna Elena, és Klaus magában Tatia miatt kesereg. Sosem áltattam magam azzal, hogy belém szeret, vagy elfelejti a Petrovát. Számomra már a legelső találkozásunknál a Grillben, kiderült, hogy Klaus nőügyek terén milyen nehéz eset. Az volt az egyik oka annak, amiért akkor még nemet mondtam neki.

Klaus megemelkedésével egyidejűleg a szemöldököm is felfelé szökik. Megvárom, amíg eltűnik szem elől, és csak utána fordulok Elena felé.
- Akkor nem csak szerintem nevetséges, hogy már fejben a végrendeletét is megírta - csettintek a nyelvemmel, és ismét arra nézek, amerre Klaus ment. - Magyarázza, ahogy akarja... szerintem nem ez az első alkalom, hogy közel járt a halálhoz, mégsem adta fel, most meg... Na mindegy. De az biztos, hogy én a helyében Silas gyengepontját próbálnám megkeresni, és esetleg egy-két szövetségest is találni magam mellé ahelyett, hogy gyászos búcsúzkodásba kezdek - forgatom a szemeimet, aztán hátra dőlök a székemen.