Nem arra lyukadt ki, ami történt, márpedig az megkönnyítette volna a dolgomat. De nem bántott Karen.. azt hiszem, hogy nekem nem is ártott volna.
- Lefeküdtem vele, Sage. - mondtma ezt már teljes őszinteséggel, várva a reakciót.

-Én is örülök neked szerelmem-Simogattam meg az arcát és mosolyogtam, majd homlokomat az övére helyeztem.
-Mi az mi történt?-Kérdeztem nagy szemekkel, majd folytatta. Úristen egyből a legrosszabra gondoltam.
-Bántott téged?-Emelkedett fel a fejem és néztem őt alaposabban.
El se tudtam képzelni vajon mi történhetett volna vele.

- Csak... örülök, hogy látkak - suttogtam a fülébe, és még mindig nem voltam képes kiengedni az ölelésemből. Szinte el sem tudta képzelni hogy mennyit gondoltam rá a napokban. Tlaán mikor Karennel voltam, még akkor is rá gondoltam..
- De..történt nemrég valami.. ami.. azt hittem, hogy halott vagy.. - súgtam halkan a fülébe, majd meggondolva mondtam a következő szavakat.
- Találkoztam egy nővel. Egy... démonnal. - válaszoltam nagyjából a kérdésére, hogy mégis, mi a baj.

-Igen az tettem, időközben jó nyomolvasó lettem-Mondtam, majd megsimogattam az édes arcát.
Mélyen a szemébe néztem amiben valami más tükröződött. Magamnál is jobban is mertem finnt és tudtam
itt nincs minden rendben.
-Jó rendben ahogy akarod szerelmem, de van valami baj?-Mondtam neki, majd arcon pusziltam kedvesen.
Annyira jól esett az ölelése, hogy el se tudom hinni.

- Követtél engem? - hozta rám enyhén a frászt. Talán akkor tudja, hogy mit csináltam Karennel s? Nem.. akkor biztosan nem így viselkedne most velem, hanem szemrehányással nézne szemeimbe. Mindenhogy, csak így nem.. nem akartam, hogy fájó pontot keltsek életében, mert a szerelme akartam lenni.
- Ne! Ne menjünk a bálba, kérlek.. - suttogtam, kérlelően nézve szemeibe, miközben próbáltam nem mutatni, hogy mit is csináltam nemrég. De.. azt hittem, hogy Sage már halott..

-Klaus?!-Néztem mérgesen egy pillanatra. Ha lenne rámód, hogy megöljem megtenném ezért a tettéjért.
-Én évekig kerestelek, de pár nappal ez előtt nyomodat vesztettem a vízesésnél.-Mondtam meg megsimogattam az arcát.
-Akkor gondolom, a család nem is tudja, hogy élsz.-Jelentettem ki. Aztán hirtelen remek ötletem támadt.
-Mit szólnál, ha a most rendezett bálba elmennénk ma és Klaus képébe nevethetnél. Én megtenném sőt, ha lenne hatalma megölném azért, mert el vett téged tőlem.-Mondtam.
Az se érdekelne, ha a családja nem venné jó néven, ha megint velem látják hiszen nem igazán szerettek engem.

- Sajnálom.. - suttogtam halkan a fülébe, miközben szorosan öleltem őt magamhoiz. - Az öcsém... az öcsém koporsóba küldött. Kilencszáz éven keresztül feküdtem benne egy koporsóban. Most szabadultam ki, csak nemrég.- - mondtam neki de még mindig mosoly nélkül, hiszen nem volt valami boldog téma.
- Alig hiszem el, hogy még csak keresnem sem kellett, és máris itt vagy... - öleltem szorosabban magamhoz.

Mikor a nevemet suttogta olyan piros lehettem, mint egy rák és egyre jobban nem akartam őt
el ereszteni.
-Szerelmem!-Suttogtam halkan és simítottam meg édes arcát, de ekkor megcsókolt
Viszonoztam a csókját és hajába túrtam. Annyira hiányzott ez a csók, mint még sohasem.
-Merre voltál szerelmem? A szívem hasadt meg mikor nem találtalak sehol sem.-Meséltem neki. Annyi mindent
akartam volna neki mondani, de csak mosolyogtam és még egyszer megcsókoltam őt.

A hangját hallottam, ami.. újra jele volt annak, hogy nem őrültem meg. ITt van.. és mikor megölelt a szívem is hevesebben kezdett verni. Itt van.. jógásog ég, a karjaim között tarthatom őt..
- Sage... - suttogtam halkan, miközben a szemeit néztem, majd felsóhajtottam elégedetten, még mindig nem tudtam betelni az örömmel, az egész helyzettel, és mire mondhatott volna bármit is, egy szenvedélyes csókkal tapadtam ajkaira tüzesen.

Előttem termet amitől egy picit hátra léptem. Nem akartam hinni a szemeimnek és egy könnycsepp gördült végig
a szememből. Nem hittem annak amit láttam.
-Finn?!-Kérdeztem, majd visszafojtva a könnyeimet megköszörültem a torkomat.
-Itt vagyok, de most szellemet látok?-Néztem rá, majd megfogtam a kezét ekkor hirtelen rá döbbentem, hogy nem.
-Istenem Finn!-Kiáltottam és megöleltem szorosan.
-Annyit kerestelek és végre egy nyomom volt ami a vízesésnél volt ahova jártunk és egy másik lábnyom is volt és és...-
Hablatyoltam össze vissza. De megcsuklott a hangom és tovább öleltem őt. Megcsókoltam a nyakát ás simogatni kezdtem a hátát.

Valami hangot hallottam. Millió és egy idegszál száguldott végig testemen, reagáltak rá. Először azt hittem, már eljött az ideje annak, hogy megőrüljek de nem így volt... tényleg Sage állt ott, ahogy megfortdultam, és olyasvalami történt a szívemben, ami eddig szinte még soha.
- Sage..? - kérdeztem rekedtes hangon, és egy pillanat alatt termettem ott előtte. - Itt... itt vagy? - kérdeztem úgy, mintha asaját szemeimnek nem tudnék hinni.

[Erdő]

Már kezdtem feladni a keresést. Leültem az egyik közeli padra és visszagondoltam
mind arra amit Finnel éltem át.
Vajon merre van az én szerelmem? teljesen össze voltam zavarodva.
vajon éppen egy másik nővel hempereg?
Ahogy ott ültem, egy férfit pillantottam meg.
-Finn?-Azt hittem már halucinálok, de mikor megdörzsöltem a szemeimet, akkor már láttam, hogy
nem csak haluzom őt. Feláltam és némán figyeltem őt, majd elindultam felé, majd
megtorpantam. ilyen nincs! Gondoltam magamban. reménykedtem nem szellemet látok és ő az.

/ Karen lakásából /

Friss levegőre vágytam ebben a pillanatban. Felesleges lett volna az okokat firtatni, hisz' mindenki olyan zavarodott lenne a helyzetemben, mint most én a saját magaméban. Egy hét múlva jön a bál.. s nekem meg kell jelennem, ideje fölfednem családom előtt, hogy a városban vagyok. De nem vágyom a megvető tekintetekre. Nekem nincs olyasmikre szükségem. Sage-et akarom megtalálni.. bármi áron.

Elkezdett üvöltözni a fájdalomtól amit a fejéve keltettem. Ez egyfajta örömmel töltött el. Csak tudatni akartam vele, hogy nem nyerő ötlet velem kikezdeni. Bukásom előtt nem szabadott volna bántódást okozni más lényeknek. Most azonban ha az életemre akarnak törni valamelyik, gondolkodás nélkül végzek vele.
Miután láttam rajta, hogy tudatosult benne a dolog, abbahagytam a kínzását. Nem ezért jöttem a Földre, de unom már, hogy a fajom miatt kerülök bajba.
-Remélem megértetted, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. mondtam neki komoly tekintettel nézve rá, közben szemeim visszaváltoztak. Majd csak elindultam tovább. Úgy döntöttem, hogy megkegyelmezek neki. Belül egy hang még azt súgta, hogy ezt kell tennem. Amúgy sem tett olyat, ami miatt már végeznem kéne vele.

[Folyt: valahol]

Semmit nem értettem. Velem ez nem gyakorta fordul elő. Ki ez a pasi, és mit művel velem? Nem működik nála az igézés, nem működik nála az, hogy úgy nézek rá, mintha meg akarnám enni... nem értem, mi a fene ez... nagyon bedühödtem, csak arra tudtam gondolni, hogy ki kell tépnem minden eret, ami a szívét a testéhez köti.
De nem volt rá alkalmam. Meglepődtem. A szemei miatt... mintha... világítanak a szemei?! Te jó ég, ma még semmit nem ittam, hogy hallucináljak. Vagy ezt teszi a kor?
- ÁÁÁÁÁÁ! - üvöltöttem fel fájdalmasan, ahogyan összeszorított szemekkel éreztem, hogyan ér a homlokomhoz. Mindent elkövettem, hogy lelökjem őt magamról, de... mindhiába...végül csak sikerült.
- Nem tudom, hogy micsoda maga... de többé ne merjen a közelembe se jönni! - hátráltam, majd egy szempillantás alatt eltűntem. Te jó ég... ez meg mi volt?!

(Grill)

Válaszomra teljesen kitört magából. Rettentő dühös lett és nekem esett. Mi mást vártam volna egy vámpírtól? gondoltam magamban. Az eddigi tapasztalataim, elég rosszak róluk, tisztelet a kivételnek. Megragadta a nyakam, majd követelte, hogy válaszoljak. Semmi reakciót nem mutatva rá, ugyan olyan komoly tekintettel néztem, ahogy szemei vérvörösek lesznek és kivillannak szemfogai.
-Ki kell, hogy ábrándítsalak, ez nálam nem válik be. mondtam nyugodt hangon, de már egy kicsit feldühödve. Szemeim elkezdtek világítani, megvillantak angyali szemeim.
Nekem támadt, amit én sem hagyhatok annyiban. Amikor meglátta átalakulni a szemeimet elengedte a nyakam, én pedig homlokára téve a kezem. Azt az érzést keltettem a fejében, mintha tűvel szurkálnák az agysejtjeit.

Okéééé, ehhez nem voltam hozzászokva. Mert nekem soha senki nem mondott nemet. Soha senki nem mondta, hogy nem beszél. És mindig... mindig mindenről tudtam!! Ez igazságtalanság, ki a fene ez, hbogy megfosszon ettől a kiváltságtól? Húh, de dühös vagyok... eddig még higgadt voltam, de most felment bennem a pumpa.
- Azt... mondtam... hogy... beszélj... - termettem ekkor már szorosan előtte, és ujjaimat a nyaka köré fontam, hogy fojtogatni kezdjem, és éreztem, hogyan változik át az arcom. - Tudni... akarom, hogy mi vagy... TE! - rivalltam a képébe. Milyen jó, hogy kihalt a főtér...!

Ahogy gondoltam, egy újabb vámpír és már megint ugyan az a kérdés. "Mi vagy?" Az ami felkelti a kíváncsiságukat, a fura és számukra ismeretlen energia ami belőlem árad. A fajok között általában van egyfajta bizonyítási készség, az erőviszonyok kapcsán. Példaképp a vámpírokat és vérfarkasokat, köztük ez az ellenséges viszony is ezért alakult ki. Mind két faj próbálta bizonyítani, hogy ő a jobb, viszont bármennyit is gyilkoltak le egymásból. Mindig volt valaki aki megfordította ezt. Ez pedig oda vezetett, hogy ma már mondhatni a génjeikben van az egymást iránti ellenszenv. Ez az ok, amiért az ismeretlenségem egyfajta fenyegetés számukra.
-Igen tudom mi vagy. mondtam neki komoly tekintettel nézve rám. Nekem viszont nem áll szándékomban a tudtodra adni. Már így is épp elegen tudják és nem szeretném több ismeretlen jöttment orrára kötni, az eddig nem hozott semmi jót. Még ha úgy is alakul mint az előbbi vámpírral, nem érdekel. Már nem vagyok köteles csak a jót cselekedni. Többé már nem vagyok Isten szolgája. Szóval ha ellenem fordul, ám legyen, de viselje a következményeket is.

Először kedvem támadt úgy kezdeni, hogy rögtön mondja meg, mi ő. Mert ilyet még sosem éreztem, ehhez hasonlót főleg nem, és ha szabad ilyet mondanom, eléggé... meglepett a dolog. Olyan különleges, olyan... isteni érzés, ami engem soha nem érintett meg eddig. Én meg isten...?! Még a legmerészebb viccekben sem illünk össze.
- Nos, úgy látom, kissé távolságtartó vagy velem. - néztem a kettőnk közötti távolságot, és le is tegeztem rögtön, nem érdekeltek most a finomkodások. - Ezek szerint arra következtetek, hogy tudod, én mi vagyok. A kérdés már csak az, hogy TE mi vagy! - néztem mélyen a szemeibe, semmilyen ellentmondást nem tűrve el.

Csak sétáltam tovább, amikor azt vettem észre, hogy az a vámpír valamiért engem figyel. Arra gondoltam, hogy újra be fog következni ami a sikátorban történt. Hiszen már megint egy éhes vámpír szemelt ki, a számukra ismeretlen energia miatt ami belőlem árad. Ez után el is indult felém, majd megszólított. Meglepett a viselkedése, arra számította, hogy rögtön megkóstol, vagy igézettel próbálkozik. De nem tette, sőt mondhatni kedvesen szólt hozzám. Ami az eddigi tapasztalataim szerint nem igazán jellemző rájuk. Én sem tudok sokat az emberi normákról és, hogy mi illik néhány szituációban. A Földön tartózkodásom óta nem sokat sikerült megtanulnom belőlük.
-Segíteni? Még is miben? néztem rá gyanakvóan, persze szívesen segítek bármiben. De tudom, hogy egy vámpír nem szólítana le valakit ezért, hátsó szándék nélkül.

Arra fordultam, ahonnan ezeket az érzéseket sejtettem. És igen, közeledett is arról egy alak... de így messziről nem is tudtam volna mit mondani róla. Hétköznapinak nézett ki. Attól eltekintve, hogy ha nem lenne ilyen kisugárzása, fel sem figyelek rá.
Felsóhajtottam. Lennie kell bennem valami kis tapintatnak, vagy minek, ha már... csak úgy meg akarok szólítani valakit, de... nem mondhatjám, hogy olyan sok szorult belém bármelyikből is.
- Hm, uram... tudna nekem segíteni egy kicsit? - kérdeztem tőle egy ravasz vigyor kíséretében, miközben odasétáltam mellé.

[Castiel lakása]

Csak sétáltam a főtéren és néztem az embereket, akik mit sem sejtve a veszélyes lényekről a városban, boldogan sétálnak el mellettem gyermekeikkel. Ezért is tisztelem őket annyira, lehet, hogy nem túl erősek vagy bölcsek de a természetfeletti lények nagy részével ellentétben, képesek a boldogságra. Ami többet ér mint bármely természetfeletti képesség. Én már rég nem tapasztaltam meg ezt az érzést, a több ezer évnyi magány még az emlékét is kiölte belőlem.
Miközben sétáltam észrevettem egy vámpírt is, akiről érezhető volt a düh és a rettenetes éhség, amit hamarosan csillapítani akar. A Lucyval való találkozás óta, tudom, hogy nem minden vámpír gonosz vérszívó. Csak remélni tudom, hogy ez a lány sem olyan mit az a vámpír akit helybenhagytam a sikátorban.

(...)

Lüktetett bennem az adrenalin. Muszáj volt nekiesnem egy nyaknak, valakit jól megharapnom, hogy végre kiéljem magam. Nem volt most hangulatom a vad szexhez. Ritka alkalom, de momentán nem is lett volna rá jelöltem. A fejemet tudtam volna rázni, ahogy felrémlett előttem annak az idióta Curtisnek a véres keze, és a véres inge. Kit tudott megölni az a szerencsétlen kretén? Nagy az isten állatkertje... de milyen kicsi a kerítés...
Néztem az embereket. Hol jöttek, hol mentek, gyomrom hangosan korgott az éhségtől, ahogyan láttam duzzadó ereiket a nyakukon. Finom falatkák. De valami furcsa érzés megzavart... egy érzés... ami feszültté tett. Mintha közeledett volna valami... vagy valaki...

- Igen, köszönöm. Eljutok hazáig. - mosolyogtam rá.
Hazamegyek és veszek egy forró fürdőt az biztos, aztán pedig vizes pakolást teszek a lábamra és egy hétig ki sem kelek az ágyból. Még véletlenül sem szeretnék összefutni azzal az elmebeteg döggel, vagy bármilyen másikkal. Egy kis nyugalomra van szükségem.
- Nagyon kedves tőled, hogy így segítettél és aggódsz. Köszönök mindent, remélem még találkozunk. - villantottam felé egy halvány mosolyt, majd megvártam, míg elhátrál az autótól és a gázra lépve elindultam a hotel felé.

(folyt. Hotel)

Továbbra is kedvesen mosolyogtam rá és megtámaszkodtam az ablak mellett, ahogyan néztem rá.
- Igen, szexuális zaklatás. Amit végül megállapítottak, hogy nem is úgy volt, hanem a kiscsaj vádolta meg. Ennek ellenére távoznia kellett a munkahelyéről - sóhajtottam fel. Nem ismertem Alaric Saltzman-t, ezért nem is akartam róla véleményt alkotni. Azzal még ráérek.
- Biztos, hogy jól vagy? - néztem aztán újra a lábára.