-Maga tökéletes? - Néztem rá kacsintva. - Nos tudja én is az vagyok. - Vigyorogtam tovább. Tényleg szimpatikus volt ez a lány és remélem a többi lakó is hozzá hasonló. Amelyik városból jöttem elég nyugalmas volt ez ez jellemző erre a városra is. - Mondja csak nincs kedve velem kávézni egyet? Úgyis éppen oda indultam a vendégem lennél. - Talán többet fogok civilben járkálni a még nem tudják sokan, hogy rendőr vagyok és addig megismerhetem a jó népet.
Elég szép?! Szegényes bók, de megteszi. Nem mintha nem tudnám magamról. - Én pedig köteles vagyok szólni, hogy ... - villantottam rá a szemeimet. - Hidegen hagynak az ilyen kis apróságok.. - forgattam a szemeimet. - A város biztonságos.. - hagytam rá. Nem tűnt olyannak, aki teljesen tisztában van a helyzettel és a körülményekkel. Nem én leszek az az ember, aki felvilágosítja erről. Na nem.. Rendőr. Földhözragadt.. A biztonság pedig.. Nos relatív. Semmi kétség, hogy van akinek tényleg biztonságos.
Elég vicces kedvében volt, amit nem akartam elrontani. Mutattam neki én is a laza vicces oldalamat. - Hát persze.. meg mondom őszintén. - Mértem újra át a lányt. - Elég szép. Csak tudja köteles vagyok szólni az ilyen apróságokért is. Egyébként én azért nem mondanám, hogy elég nyugalmas ez a város. Szerintem az embereknek nyitva kell tartaniuk a szemüket.. de lehet csak én vagyok ilyen, aki ezt hiszi. - Magyarázkodtam neki. Eddig még én sem találkoztam semmi különössel, de ez még csak az első napom ebben a városban. Kíváncsi vagyok mi lesz az év során.. remélem történik, majd valami az már nem lenne rossz..
-Hogy mi okom volt rá? Nemrégiben volt az Alapítók Bálja, és ott azt mondta egy barátomnak, hogy dögöljön meg. És egészen véletlenül egy fél órán belül az a barátom meg is halt. Ez már elég indok, nem? nem tetszett a gonosz vigyor az arcán. Már csak az hiányhik, hogy kinyögje, hogy ügyvéd, én pedig mehetek a bíróságra. Ahova mondjuk el sem mennék, max. csak azért, hogy igyak egy jót.
Arra már rájöttem rövid kis életem alatt, hogy ha jelvényt látok, hogyan viselkedjek. Az senkinek nem lenne jó, ha lesittelnének közszeméremsértésért, vagy mi a búbánatért.. Eddig ugyan még nem volt benne részem, de semmi kedvem nincs egy dohos porfészekben éjszakázni. Jobb tehát visszavenni egy kicsit, főleg ha új itt. Nem akarom, hogy rámszálljon, az csak megnehezítené az így is elég züllött életemet. De azért durva, hogy egy kurvához hasonlítgat... Ha nem az lenne, aki, csípős visszaszólást kapna, de mégsem... A törvény keze hosszúra nyúlik. - Hát akkor üdv a városban.. - vigyorogtam rá. - Nyugi, biztonságos a környék. A ruhám meg... Esetleg nem tetszik? - kacérkodtam egy keveset. Azt hiszem ezzel még nem léptem át a határt. - Ahogy látom, eddig senki sem panaszkodik a látványra.. - néztem rá ártatlanul, de közben mosolyogtam.
Szóval az az éjszaka.. meg értem elég szép teremtmény ez a lány. De akkor is figyelmeztetnem kell valamire. - Értem nos tudja. - Megvillantottam neki a jelvényem. - Én vagyok az új rendőr a másik miatt.. - Nem merültem bele a részletekbe jobb ha nem kíváncsiskodik. - És mint tudja nekem figyelnem kell a biztonságot és a tisztaságot, vagy is még sem engedhetem meg, hogy szakadt ruhában mászkáljon a főtéren, mint valami örömlány. Esetleg haza vigyem, hogy átöltözzön? - Nekem ez akkor is gyanús. Elég durva lehetett az a dolog, ha így meg van szaggatva. Ez nagyon különös.
Érdekesnek találtam szavait. Nem kell tehát féltenie az életét. Vajon miért nem? Olyan legyőzhetetlen lenne? Megnézném én azt.. mennyibe lefogadnám, hogy egy ujjmozdulat, és már repül is a fenébe? De mikor egy mondat elhagyta a száját, felvontam szemöldökömet. Csak nekem lehet ekkora mázlim, és elvigyorodtam, rettentő gonoszsággal arcomon. - Hogy is mondtad? Kórházba juttattál egy boszorkányt? Hm, mégis mi okod volt ilyesmire? - érdeklődtem egyelőre csak szolídan.
Nem is kellett sokáig várnom, a hatás nem maradt el. Egy férfi sétált oda hozzám és érdeklődve figyelt. - Ugyan... - vigyorodtam el. - Csak jól telt az éjszakàm... - kacsintottam rá. Azt hiszem ezt nrm is fogja tovább firtatni. Elvégre világos, hogy mire célzok. Ő pedig nem tűnik annak a fajtának, aki nagyon belemerülne a részletekbe.
Álltam és tovább figyeltem a helyet, amikor megláttam egy lányt, akin a felső elvolt szakítva. Nem is értem mire neki ez a nagy büszkeség és mosoly.. lehet, hogy megakarták erőszakolni, de leverte őket és most büszke magára? Nem értem ez különös.. oda sétáltam hozzá. - Élnézést, mi történt veled? Bántott valaki? - Mivel civilben voltam nem tudja, hogy rendőr és most a jelvényemet sem mutatom fel hát, ha így jobban elmondaná, hogy mi is történt.
Hazafelé indultam. Persze.. Nagy szó.. Most költöztünk, bár igazából nem hat meg a dolog. Ahogy magamat ismerem, nem sokáig leszünk itt. A név kötelez, vagy valami ilyesmi. Nem zavart, hogy abban a szakadt felsőben vagyok, amit Jade letépett rólam, sőt, az sem, hogy többen figyelnek fel rám emiatt. Mi több, ezt a reakciót vártam. Emiatt nem tehetnek semmit, elvégre... Szabad országban élünk.. Az arcomon elterülő hatalmas vigyoromat le sem lehetett volna vakarni. Így ballagtam végig könnyed, ruganyos léptekkel a Főtéren. Hmm.. Itt még nem jártam. - állapítottam meg magamban és lassítottam, hogy mindent meg tudjak figyelni.
Kedvem volt kijönni egy kicsit a főtérre, hogy szétnézzek. Nem láttam semmi különöset ebben a városban minden olyan nyugis volt. Nem értem ki volt az aki meggyilkolta azt a másik rendőrt. A lényeg remélem nálam is próbálkozik.. egy volt katonát nem lesz egyszerű leteríteni.. Ez a város elég tiszta is és az emberek többsége szimpatikusnak tűnik. Nem lesz itt annyira nem feladatom csak annyi, hogy figyeljek és a kisebb kitöréseket megfékezzem. Lehetséges, hogy veszély lesekszik rám minden egyes sarkon, de én ezt nem éreztem. Kis sétám után megálltam, hogy tovább figyeljem a környéket.
-Igazából nem, mert nyaglány vagyok, és meg tudom védeni magamat.- néztem a szemeibe, bár ez napszemüvegen kersztül nem igazán látszódott. -A jobb, és balegyeneseimben még nem csalódtam. Múltkor például sikeresen kórházba juttatnom egy boszorkányt.- Nem érdekel, hogy túl sokat mondok. Ha ember, úgysem éli túl a találkozást, de ha természetfeletti lény...nos, akkor sem. Egylőre nem tudom, mit kezdjek vel, de úgy sejtem, ő is csak egy játékszer lesz.
Kellemetlen ráébredni arra hogy hiába egy-két jó barát, mégis a magány az ami utolér, ha egyedül maradsz. Normális vámpírok nem éreznek ilyesmit. Én sem vágytam rá. De nem értettem máshoz.. csak ehhez. Ez vajon komoly probléma lehet?
Zsebre vágott kezekkel igyekeztem a főtéren. Nem, nem igyekeztem, csak vánszorogtam, sétálgattam.. jólesett kiszellőztetni a fejemet, lehunyni szemeimet pár másodpercre, csak beszívni a friss levegőt.. míg meg nem láttam egy barna hajú nőt, és erre csak nem bírtam magammal ,közeledni kezdtem felé.
- Nem félsz, hogy ha egyedül vagy itt, valaki meglát, és elrabol? - kacsintottam rá.
Keserűség. Fájdalom. Méghozzá elviselhetetlen. Kezdem azt hinni, sőt meg vagyok róla győződve, hogy Nash annyira dühös lett rám, hogy már menekül előlem. Két hét telt el azóta hogy elment Bay-el együtt. Talán az a kis ribanc beszélte rá, hogy hagyjon el engem. Az viszont furcsa, hogy amióta elmentek, az életem feltűnően nyugalmas. Talán így a legjobb... Leültem a főtér egyik padjára, és napoztam. Ami valljuk be, nem lenne szerencsés, ha nem lenne rajtam a napvédő gyűrűm. A szemem sarkából láttam, hogy vallaki közeledik felém, de nem foglalkoztam vele. Engem mindenki hagyjon békén.
Látványos drámaisággal emelem égnek a tekintetemet jelezve, hogy bizony engem cseppet sem hat meg a tekintetével vagy a szavaival. Nem az apám, hogy rendszeresen jelentkeznem kellene nála. Nem mintha én tudnám, milyen az, amikor valakinek van apja. - Majd jelentkezem - hagyom rá végül egy vállvonással, biccentek még egyet búcsúzásképpen, és miközben elhagyom a főteret, írok egy gyors üzenetet Tylernek.
Mivel még nem végzett a feladatával, ezt a beszélgetést én sem láttam tovább indokoltnak. Jobbnak láttam tehát, ha mindketten csinálhatjuk a dolgunkat, hiszen nekem is van pár, és bizonyára neki is, ha ennyire siet valahová. - Persze, állj csak tovább. De néha adj egy életjelet magadról. Tudni akarom, hogy állsz a hibridekkel. - néztem rá hatásosan, bár tudtam, valamiért már előre sejtettem, hogy rá ez mégsem olyan komoly hatás, mint másokra. Hisz mindig is makacsabb volt, mint más társam.
Úgy ismerem? Fogalmam sincs. Épp itt van a bökkenő: hogy nem is ismerjük egymást. Persze azt már tudom, hogy sokat látott és hallott már a világból, de ez minden. És ettől még nem lehetek biztos abban, hogy ismerheti a szüleimet, vagy bármilyen fontos infóval tudna szolgálni. Nem vagyunk barátok, ez inkább csak üzlet. És hát üzlet esetén mindig fenn áll az esély, hogy átejtenek bennünket, nem igaz? Őszintén, nincs kedvem tovább hallgatni a burkolt célzásait, fenyegetőzéseit. Csak az időmet vesztegeti vele. - Van még valami, amit tudni szeretnél vagy mehetek végre a dolgomra? - emelem meg a szemöldökeimet várakozón, és igyekszem a lehető legjobban visszafogni a csípős élt a hangomból.
- Minden csakis tőled függ, Hayley. - néztem végig rajta, miközben egy apró nyelést engedtem meg magamnak, és felállva, én kezdtem el fel és le sétálgatni, mintha ez kissé meg tudna engem nyugtatni. Az igazság viszont már nagyon is az volt, hogy bármi is van, nem vagyok képes csak úgy.. megnyugodni. Szinte képtelenség. Ekkora stresszben élek, minden rajtam múlik, én vagyok a kapocs köztük és Silas között.. - Talán úgy ismersz engem, mint akinek érdektelen információi vannak? - néztem rá mogorván, mégis sokat ígérő tekintettel.
Ágnek emelem a tekintetemet Shane szavaira. Mit érdekel engem a gyógyír, vagy az a Silas, akárki is legyen. Jobb szeretnék teljesen kimaradni ebből az agyrémből, amit Shane a fejében forgat. Az egész egy nagy baromságnak tűnik... és még ha valóban létezik is a gyógyír, hát mi közöm hozzá? Nekem nincs rá szükségem. Nem vagyok halhatatlan vérszívó, és ha rajtam múlik, nem is leszek soha. Csak a családomat akarom megkeresni, a többi teljesen hidegen hagy. - Ne aggódj, oké? - nem kedveskedésnek szánom, és a hangom is enyhén türelmetlenül cseng. - Én elintézem a magam részét. És remélem, hogy az infók, amikkel szolgálni akarsz nekem, megérjék ezt - teszem még hozzá kissé morcosan méricskélve őt.
Kissé nyugtalanul néztem a felpattanó alakot, és mikor befejezte mondókáját, ennyire tellett tőlem: - Nem fenyegetlek, Hayley. Én csupán közlöm a tényeket. Amik mostanában eléggé helytállóak. Sokan szereznek tudomást a gyógyírről. Ha így haladunk, valaki, valaki aki többet tud, elindulhat. És nem akarok annál több áldozatot, mint amennyit a Silas-ügy megkövetel. Világos, nem? - kérdeztem, még higgadt arccal ülve a padon, s göndörkés hajamba túrva folytattam.
- Tyler Lockwooddal sikert arattál.. - sóhajtottam. - Esetleg más hibridbarátaival is?
- Nem kell emlékeztetned rá, Shane - pattanok fel hirtelen a padról kissé indulatosan, és megállok közvetlenül előtte. - Fenyegetőzésre pedig végképp semmi szükség - szűröm a szavakat a fogam között dühösen. Hosszú évek óta kutatok a családom után, és nem fogok meghátrálni ilyen közel a céltól, még akkor sem, ha a nagy és félelmetesnek tartott hibrid ellen kell titokban szövetkeznem. Lehet, hogy egy kicsit elmaradtam a teendőimmel, de nem ajánlom, hogy Shane próbára tegye a türelmem, és játszadozzon velem. Ha nem kapom meg, amit akarok, nem csak én járok rosszul, erre megesküszöm! - Mondtam, hogy elintézem. Csak talán egy kicsit több időbe telik, oké? - teszem még hozzá, és próbálok nyugodtabb hangszínt megütni, de nehezen megy.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 30, 2013 10:35 pm
Még a levegő is a tüdőmben akadt, ahogyan megfeszült testem, és állkapcsom. Nem erre számítottam. Egész erek feszültek ki testemben, és úgy hittem, itt rögtön elveszítem egyensúlyomat mikor meghallottam a sehogy szót. Tyler.. gondolom, a Lockwood gyerekre célozgat. Nem is annyira gyerek már.
- Remélem, hogy így lesz, Hayley. Tudod, hogy mi múlik rajta, nem? - kérdeztem tőle, szemrebbenés nélkül. - Az alkunk tárgya, hogy 12 hibrid, a szüleidért cserébe. Ha nem történik meg, amire én vágyok, te se kapod őket vissza. - biccentettem oldalra a fejemet.
Rámeredek egy fél pillanatig. Mégis mi a francot mondjak? Nem állok sehogy. Persze ezt így egy az egyben is megmondhatnám, és nem mintha félnék egy egyszerű embertől, mint Shane. De kötöttünk egy alkut, és nem szeretném, hogy kilépjen belőle, mert kellenek azok az információk. Bárcsak lenne valami más mód arra, hogy kiszedjem belőle. - Őszintén...? Jelenleg nem állok sehogy. Elkezdtem a munkát Tylerrel, de aztán el kellett hagynom a várost egy időre - vonok vállat, mintha semmiség lenne az egész. - De ne aggódj, rajta vagyok. Meglesz a 12 hibrided - mondom határozottan, bár belül jobban mar a kétség, mint ahogy mutatom. - Beavatnál, hogy mire kellenek egyébként? Miért akarod, hogy szabadítsam meg őket Klaustól? - dőlök kicsit előrébb, mert a tervnek ezt a részét még nem osztotta meg velem, és nagyon kíváncsi vagyok. Egyébként jogom lenne tudni, nem? Ha már én dolgozom... majd velük.
Jelenleg csak azt a bizonyos kijelzőt figyeltem, aminek jeleznie kellett volna, ha üzenetet kapok. Ám ez nem történt meg. Hayley ezek szerint vagy nem vette észre, vagy csupán nem akar rólam tudomást venni. Amiből nem fog semmi jó származni, és ennek leginkább az lesz az oka, hogy én maradok le a terveim megvalósításáról.
Figyeltem a teret, s nem számoltam azzal hogy Hayley megjelenik visszajelzés nélkül. De makacs nőszemélyről beszélünk, és eléggé vadóc is. De mikor megjelent alakja, rögtön felegyenesedtem a szökőkút pereméről, és elégedetten sóhajtottam fel. - Végre! - jelent meg egy mosoly az ajkaim körül, majd széttártam karjaimat, s feléje léptem. - Amiért kerestelek, igencsak egyszerű. Hisz' van kettőnknek egy feladata, nem? - mondtam egyszerűen. - Hogy állsz a hibridekkel?
Szinte sokként ért Shane üzenete. Pedig alapvetően nem volt benne semmi sokkoló. Csak ráébresztett arra, miért is jöttem a városba, és hogy mennyire rosszul állok. Bár ez részben az ő hibája is, mert amikor szükségem lett volna rá, amikor tanács kellett volna, nem volt sehol. Fogalmam sincs, mit fogok mondani neki, de úgy véltem, az a legjobb, ha azonnal a megadott helyre sietek. Még a válasz sms-sel sem bíbelődtem. Már messziről látom idegesen topogó alakját, ami valamiért végül mégis mosolyra késztet. Szinte betegesen igyekszik egyengetni a terveit. Mint valami megszállott. - Kerestél. Itt vagyok - lököm oda neki a szavakat egy enyhe vállvonnással, ahogy mellé érek. Aztán kiszemelek magamnak egy közeli padot, helyet foglalok, és várom mit szeretne. Egy biztos: fel kell vennem a kapcsolatot újra Tylerrel. Ami nem lesz könnyű, de nincs más választásom.
Kezdőlap
