Sose szerettem kertelni, sokkal jobb volt kimondani az igazságot, még akkor is ha az fájhat másiknak. Figyeltem őt csendesen, mert nagyon is látszott rajta, hogy a gondolataiba merül. Reméltem, hogy tényleg azon gondolkozik, amit mondtam neki, mert tényleg öngyilkos merényletre készül, de akkor nem értem, hogy minek akar visszatérni, ha utána esetleg újra halott lesz. De ezt már neki kell tudnia. És szerinted van olyan boszorkány, aki szívesen segítene egy Petrova-nak a többi Petrova legyőzésében? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert szívesen találkoznék ezzel a boszival, mert tuti ő is hulla jelölt lesz. - Csak nem félsz, hogy tudok ártani neked még így is? - kérdeztem tőle mosolyogva, mert nem szeretem az erőmet ilyen dolgokra használni meg amúgy se. Általában csak akkor használtam a varázs erőmet, ha szükség volt rá. - Soha se mennék olyanba bele, amiről nem tudom hogy mi is valójában. Plusz nincs kedvem a családod dolgaiba beleütni az orromat. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, mert tényleg így volt. Nem állt szándékomban meghalni, illetve Stefan-nak se akartam bajt okozni és fájdalmat se. Sejtettem, hogy még mindig érez valamit Katherine iránt, s én nem akartam elveszíteni a barátomat valami szellemke miatt.-
Fogalma nincs Shanna-nak az életemről. Arról meg végképp nem, hogy ez az egész nekem pont így tökéletes, mert tényleg az. Sokkal jobban érzem magam egyedül, mintha valaki lógna a nyakamon. Már hozzászoktam és egyszerűen képtelen vagyok megváltozni. Ha meg is próbálom elég hamar feladom, mert az emberek közelsége nem tesz boldoggá és, ami nem tesz boldoggá az a maga módján egészségtelen és nekem az ilyen dolgokra egyáltalán nincs szükségem. – Pontosan. Nincs szükségem senkire. Nekem mindez.. Így tökéletes. – Nem várhatom el tőle, hogy megértse, de az ég világon senki nem érhet meg. Mielőtt elkezdhetnének megérteni ellököm magamtól őket. Vagyis inkább, már jóval előtte. Nem szeretem, ha az emberek belefurakodnak a magánszférámba és beleütik az orrukat a dolgaimba.. Szeretem a problémáimat én magam megoldani és ezzel a lánnyal is pontosan így fogok tenni, ha összejön. – Igen, tudsz. Úgy mosolyogsz, mint egy idióta annak ellenére, amik történtek veled. Már nem azért, de ha ebből a szempontból nézzük becsavarodtál.. Mosolyogsz és nevetsz, miközben a világ legnagyobb fájdalmait hordozod magadban. – Jól teszi, hogy túltette magát a dolgokon, viszont soha nem szabad elfelednünk, hogy kik vagyunk. A fájdalom és az emlékek tesznek azokká, akik vagyunk. De rajta semmit nem változtattak. Még mindig olyan gyenge, törékeny embernek látszik, hiába tudom, hogy ez egyáltalán nem így van, sőt még nálam is sokkal erősebb.. Ezt a látszatot kelti másokban. – Inni magamban is tudok, úgyhogy azt hiszem a legjobb lesz, ha hazamegyek és elfelejtem, hogy ez az egész megtörtént. – Mondtam egyszerűen, majd végül felálltam a padról, ha meg akar állítani, hát állítson. Nagyon nem tudnék mit tenni ellene, hiszen nagyon jól tudom milyen akaratos és, ha „kihúzom a gyufát” még a végén előcsalogatom azt az énjét, amitől még ő maga is tart valamennyire. Vagyis hát mindenkinek van sötét oldala.. Még neki is. – Nem fogok mesedélután tartani arról, hogy mégis mit csináltam vele és mit nem. Mindenesetre hamarosan halott lesz, ha továbbra is olyan marad, amilyen. – Kivételesen tényleg komolyan gondoltam. A nap 24 órájában szarul érzem magam. Azt hiszem el tudom viselni, hogy még egy ártatlan ember, miattam hal meg. Vagyis igazából az én kezeim által. Van benne valami furcsa, amit még vonzónak is találnék, ha nem viselkedne úgy, ahogy. Viszont így.. Esélyt sem látok arra, hogy életben hagyjam, ha folytatja ezt az egész baromságot. Egyszerűen nem vagyok az a türelmes ember, akire neki van szüksége. Másrészt van azaz érzésem, hogy naphosszat tapogatni fog, mert meglát egy szellemet.. Na, abból lesz legelőször elegem és, akkor már csak egy reccsenés és élt, halt.
Rengeteg igazság volt a szavaiban, de természetesen én erre is gondoltam... pontosan azért van szükségem egy boszorkányra, hogy segítsen nekem megakadályozni azt, hogy a "családom" tagjai képesek legyenek megölni engem. Jó tudom, hogy ez így kicsit furcsán hangzik, de van benne logika, be kell látnom. A boszorkány képes megakadályozni egy vámpírt az ölésben, sőt ő maga is meg tudja ölni. De én nem kényszeríteném ilyenre Laylat, azért sem mert nem akarom, hogy a nővérem, vagy bárki a közelembe meghaljon. Csak magamat akarom biztonságba tudni egy bűbáj segítségével, ennyi az egész. - Pontosan azért van szükségem egy szövetségesre, hogy ez ne következzen be.- feleltem habozás nélkül majd megálltam vele szembe és komolyan fürkészni kezdtem a tekintetét. - Igen az erődet tartsd csak meg magadnak!!- mondtam gyorsan habozás nélkül, talán már kicsit ingerülten is mivel, azért egy 90 éves boszit nem kéne kihozni a sodrából... sőt jelen pillanatomba semmilyen boszorkányt nem szabad az én helyzetemben. - Mondtam, szükségem van egyre, és ha megkapom, azt beavatom abba amibe kell.- kacsintottam rá, ezzel kis remélve, hogy még kíváncsibbá tudom tenni.
szószám: 177 | megjegyzés: bocsi, hogy ennyit késett :S
Ezt teljesen megértem, de ne felejtsd el, hogy ő erősebb és valószínűleg kegyetlenebb, mint te. Ergo, te újra halott lennél. - mondtam neki habozás nélkül, hiszen ennyi idő után meg tudtam állapítani, hogy ő eléggé jó szívű és talán csak haragból és gyűlöletből tudna mást bántani, ami könnyen újra az életébe kerülhet. - Reméljük így is van, mert én nem félek használni az erőmet. - mondtam neki habozás nélkül. Nem akartam bántani, mert kezdett szimpatikus lenni ez a Petrova. Végre úgy gondoltam, hogy esetleg van köztük egy jó is, de soha se lehet tudni, hogy mi lakózik igazán ennek a lánynak a szívében.- Ezt elsőre is megértettem.- mondtam neki habozás nélkül, majd összefontam a karomat magam előtt. Figyeltem ahogy ide oda kezd el körülöttem járkálni. Egyáltalán nem zavart ,sokkal inkább kicsit mulatságos volt, így elmosolyodtam rajta.- Miért is kell neked egy boszorkány? - kérdeztem tőle kíváncsian és figyelmesen vártam a válaszát, de nem bírtam szó nélkül hagyni a többi dolgot se. - Miért is akarnék többet tudni a családodról? - kérdeztem tőle érthetetlenül, mert tényleg nem akartam Petrova családról semmit se tudni. Messzire elkerülni őket, az lenne a legjobb, illetve ha mind eltűnne a föld alatt. Elég volt az, hogy Miss Katherine-vel egy házban voltunk és Stefan még meg is kérte a kezét. -
Tökéletesen? - kérdeztem tőle kicsit nevetve. Nem akartam kinevetni, de nem bírtam megállni. Ezt nevezi tökéletesnek? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy tökéletesen még magányosabb lett és ha ez minden vágya, akkor tökéletes úton halad. - Mármint arra gondolsz, hogy tökéletesen magányos vagy? - kérdeztem tőle mosolyogva, mert nem bírtam tovább ezt a hulla komolyságot. Komolyan olyan mintha Joo soha nem is mosolygott volna még.- Döbbenten hallgatta ma szavait és soha se gondoltam volna, hogy az életemet a fejemhez vágja.- Tudod ebben különbözünk. Én tudok a fájdalommal élni annak ellenére is amik történtek velem. És felvilágosítalak, hogy az egyik testvéremet már elveszítettem! - felpattantam a padról és kicsit dühösen néztem rá. Nem értettem, hogy mi a baja, amikor csak segíteni akarok, hogy ne csavarodjon be. De olyan volt, mintha a falnak beszélnék és olyan falnak aki még vissza is üt. - Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy inni akarsz. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon.- Lehet és tudod nem szép dolog, csak így elküldeni egy régi ismerőst. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, mert tényleg jóval idősebb vagyok nála, szóval akár kényszerrel is berúgdóshatnám oda és ezt neki nagyon is jól kell tudnia. Kár, hogy én túlzottan is jó kislány vagyok.- Magadban vagy bosszúállásban? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert tudtam jól, hogy mennyire szeretne bosszút állni Melody-n. Volt alkalmam hallani tőle, illetve azt is, hogy mennyire kegyetlen tudna vele lenni. Fura volt, mert a modorán és a ridegségén kívül elég jó embernek tűnt, de benne is megvoltak a sötét dolgok.-Miért ? Mi is van? - visszaültem mellé és kíváncsian figyeltem rá. Vajon mi lehet ennyire különleges ebben a lányban. Egyre jobban kezdett érdekelni.- Csak nem befogadtad? - kérdeztem tőle hatalmas mosollyal az arcomon, bár elég abszurdnak tűnt, de neki is lehetnek gyenge pillanatai és ő is cselekedhet jót. - Mesélj csak Joo. - mondtam neki, majd a fejemet a vállára hajtottam és vártam, hogy elkezdjen mesélni.-
Lebiggyesztett ajkakkal hallgattam a mondandóját, nem értem mit tart ennyire nevetségesnek ebben az egészben. Több mint 500 éven át figyeltem az én állítólagos családomat, szóval már jó pár gyenge pontot, fogást találtam rajtuk ezidáig. - Rendben... Katherine az édestestvérem és az egyetlen dolog, amiért a föld aláküldeném az, hogy ő a szüleinket küldte oda.- vontam meg a vállam, mintha egy teljesen természetes dologról beszélnénk. - Nem mondtad, de nincs is rá okod.- feleltem, miközben a hajtincsek babrálásáról áttértem a körmöm piszkálására. - Nem akarom, hogy te változtass át!!- feleltem egykedvűen majd én is felálltam a padról, mivel láttam, hogy nem érem el a célom azzal, hogy elüljön. Tettem egy kört a lány körül, miközben folytattam a beszédemet. - Azt akarom, hogy a segítségemre legyél. Nekem kell egy boszorkány, de abban nem bízok meg, aki majd visszaváltoztat... Neked meg kellhet egy ügyes kis segéd, cinkostárs, Petrova szakértő. Egy ember aki már élt jó pár száz évet...- hülye lennék Emmába megbízni, mivel ismerem jól a szöszi boszit. Katie irányítja, pont mint egy marionett bábút szokás... - Akkor nem tévedtem tényleg nagy a hírnevünk...- mondtam iszonyat halkan, sokkal inkább magamnak, mintsem a beszélgetőtársamnak.
- Miért kellene, hogy szükségem legyen bárkire is? Eddig is tökéletesen boldogultam az életemmel és ezt nem egy másik személy fogja meghatározni. – Nem szeretem, ha kioktatnak az életemről. Hiába tudom, hogy ő csak jót akar nekem, mert elméletben a barátom vagy mi, de még mindig nem értem, hogy lett az vagy, ha az is lett, miért nem hagyott már békén. Nem vagyok egy olyan hű, de jó társaság. Nem hiába kerülnek az emberek többsége. – Figyelj. Nekem így tökéletes jó ez az egész. Senki nem árthat nekem. Nincs vesztenivalóm, érted? Te valószínűleg begolyóznál, ha elvesztenéd a testvéredet annak ellenére, amit veled tett. – Nagyon is tisztában voltam a múltjával, ahogy ő is az enyémmel. Habár neki sokkal több keserű év adatott meg, mint nekem. Ő képes volt továbblépni én nem. Ebből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák. Nem is akarok olyan lenni, mint ő. – Nem értem, hogy miért vagy még mindig itt, amikor lefogadom, hogyha beülnél egy bárba sokkal szórakoztatóbb társaságban lehetne részed, mint itt velem. Mert, hogy én nem fogom egy ilyen helyre se betenni a lábam az is biztos. – Pont most szegtem meg a magamnak tett ígértemet, bár ha jobban átgondolom ez nem teljesen igaz. Azt mondtam, hogy keres valakit, akivel féltékenyé és talán egy kicsit dühössé is tehetem Melody-t. Arról nem volt szó, hogy egy ilyen személyt, csakis egy bárban találhatok meg.. Bele is futhatok az utcán. Mondjuk nem tudnám megjátszani magam, szóval elég hamar elmarnám magam mellől.. Nem nekem való ez az egész újrakezdős dolog.. Nem is vágyom rá. Csak a bosszú miatt tenném. – Azért hiszek magamban, mert akkor valószínűleg nem lennék, már itt. De a sors egy oltári nagy baromság. – Az hisz ebben, akinek nincs jobb dolga és valami magyarázatot próbál találni a dolgokra és ezért olyan dolgokban kezd el hinni, amik nem is léteznek. Én hiszek magamban és ez bőven elég. Nincs szükségem többre. – Oké.. Én sem vagyok tökéletes. Történt valami, ami úgymond elcseszetté tett, de nem fogok szimpátiát érezni ezzel a nővel, csak mert neki is van egyfajta fogyatékossága. – Még nem is mondtam, hogy látja a szellemeket, de jobb is ez így. Azt hiszem nem kellene ezt világgá kürtölnöm, mert még a végén Shanna, ha látna egy szellemet valamilyen módon rögtön megkeresné, hogy jaj, segítsünk szegénykén.. Túlságosan is jószívű. – Nem, nem tartom annak. – Hazudtam. Még szép, hogy furcsának találom, de csak azt a részét, hogy nem tudom megigézni. – Remélem a lehető leghamarabb eltűnik az életemből. – Fűztem hozzá gyorsan.
Én eddig azt hittem, hogy tudom. - mondtam kicsit sietve, majd újra rápillantottam.- De azt hiszem tévedtem. Ez borzalom, hogy ennyire elzárkózol mások elől. Nincs szükséged barátokra? - kérdeztem vissza miközben a szemöldökömet kicsit felvontam. Ezt ő se mondhatja komolyan. Mindenkinek szüksége van barátokra akik olykor-olykor felvidítják vagy éppenséggel csak meghallgatják a baját. - Nézz magadra. Engem ne akarj arról meggyőzni, hogy te így boldog vagy. Tudod lehet másokon működik ez a rideg, lekezelő stílusod, de szerintem te magad is tudod, hogy rajtam ez nem működik. Sőt én átláttam mindig is rajtad. - tettem hozzá az utolsó dolgot kicsit halkabban, mert elég jól ismertem már őt és sok mindent elmondott a múltjából is. Nem értettem, hogy miért gondolja azt, hogy azzal tesz jót a világnak, ha remete életet folytat és elzárja magát minden jótól. Ettől egyáltalán nem az embereket óvja meg, hanem sokkal inkább magát. Olyan az egész, mintha félne a csalódástól és az újabb veszteségtől, pedig jól tudja, hogy csinálhat vámpírt bárkiből. Elhiszem, hogy szerette az a nőt régen, de az már jó pár éve volt. Több, mint száz év eltelt azóta és nem, hogy jobb lenne a helyzet vele, hanem sokkal rosszabb. Legutóbb amikor találkoztunk, akkor nem volt ennyire magába fordulva, de most még egy nyanvat szórakozó helyre se tenné be a lábát, pedig elméletileg inni akar. De volt egy olyan érzésem, hogy nem ezt volt a valódi szándéka. Ezen se lepődök meg. Te szinte semmiben se hiszel, még talán saját magadban se.- mondtam neki habozás nélkül. Néha tényleg az volt a baj, hogy nem bírtam lakatott tenni a számra, de én már csak ilyen vagyok. Azt hiszem a testvéremnek igaza van, hogy rosszabb vagyok, mint Teréz anyja, mert én mindenkin segíteni akarok. Még akkor is, ha ők nem is kérik azt. Ez amolyan automatikus dolog tőlem.- Ezt úgy mondod, mintha te épp elméjű lennél. - mondtam neki mosolyogva, majd a hajamat a fülem mögé tűrtem. - Nem tartod furának, hogy pont egy olyan nő sétál az életedbe sok-sok év után, aki nem fél tőled, illetve nem tudod megigézni? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert tényleg elég fura volt. Főleg nála, hiszen az elmondása szerint még eléggé kitartó is volt. Nem értem, hogy miért gondolja ezt rossznak.-
Még mindig nem értem, hogy Melody miért is akar bosszút állni. Azt hittem azon, már túl vagyunk, hiszen tulajdonképpen lemészárolta a családomat a szemem láttára. Még azt sem tudtam, hogy apa leszek, de ő már elvette tőlem. Még csak meg sem tapasztalhattam milyen érzés a saját gyermekedet a karjaid között tartani. Most meg már nem is érdekel. Annyira magamba fordultam, hogy nem foglalkozok az ilyenekkel. Meg minek nekem család vagy éppenséggel gyerek? Nincs szükségem senkire. Nem is vágyom arra, hogy emberek vegyenek körül nekem tökéletesen megfelel a magány, viszont ahhoz, hogy bosszút állhassak és szenvedni lássam Melody-t még akkor is, ha igazából nem is láthatom őt.. Szükségem lesz valakire, akibe úgymond beleszeretek. Még, ha nem is őszinték az érzéseim meg kell próbálnom eljátszani az egészet. Úgy kell tűnnie, mintha tényleg boldog lennék, ami szerintem egyáltalán nem lehetséges, már a számomra és ebbe kezdek is beletörődni, csak mintha a világ nem akarná elfogadni, hogy ez nekem így pontosan rendben van. Mondjuk köszönetet mondhatok, hogy még egy kitartó nőt sem sodort az utamba.. A mostani újdonsült bejárónőm sem miattam marad a közelemben. Ha lehetne más lehetősége biztos vagyok benne, hogy a lehető leghamarabb lelépne. Nem vagyok egy túl kedves személy ezt már megtapasztalhatta.. Meg még az is lehet, hogy néha-néha azért kicsit megcsapolom a vérét, hogy tényleg elvegyem a kedvét attól, hogy a közelemben maradjon. Remélhetőleg szépen lassan sikerülni fog. – Nem vágyom barátokra. Túlságosan is magamnak való vagyok. De ezt te már tudhatnád. – Nem hiszem, hogy bárki is túlságosan sokáig elviselné a bunkó stílusomat. Meg amúgy is, minek nekem barát? Ha valaki bosszút akar állni rajtam, mint például Melody sokkal jobb, ha egyedül vagyok. Nem akarok valakit azért a halálba kergetni, mert túlságosan közel állt hozzám. Pedig ez idővel úgymond elkerülhetetlenné válik.. Ha bosszút akarok állni Melody-n valakit közel kell engednem magamhoz legalábbis úgy kell tűnnie, mintha kezdeném megszeretni azt a bizonyos valakit, de mi van, ha tényleg megszeretem? Beleszeretek valakibe és Melody megtalálja a módját, hogy visszatérjen az élők sorába, majd pedig kitépi a szívemet azzal, hogy újra megöli az általam annyira szeretett nőt? Utálok kockáztatni.. Ezért is élek árnyékban. Pontosan ezért vagyok olyan amilyen, hogy elriasszam magam mellől az embereket. – Nem hiszek a sorsban. – Vágtam egy grimaszt, mert eszembe jutott hogyan is néz ki az a személy, akiről beszélgetünk. Egyszerűen visszataszító, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogyan néz ki.. Oda sem figyel arra szerintem, hogy mikor mossa meg a haját és mikor nem. Túlságosan lefoglalja őt az egész szellem dolog.. Nem tudom, hogyan fog működni kettőnk között ez a kapcsolat.. A falra fogok mászni, ha továbbra sem csinálja azt, amit én akarok.. Annyira értetlen, hogy még egy ennyire értetlen ember nincs a Földön. – Szóval.. Most boldoggá kellene tennie annak, hogy egy valószínűleg már becsavarodott, ápolatlan és értetlen nőszeméllyel lakok egy fedél alatt? Inkább sétálnék bele egy karóba, mintsem bármit is kezdjek azzal a nővel. – Komolyan inkább a halál. A legjobb, ha ő is fenntartja a távolságot, mert egyáltalán nem vágyom a közelségére.
Szerintem meg nem. - mondtam kicsit határozottan.- Főleg miután te kérsz szívességet, így az hiszem jogom van tudni egy-két dolgot.- tettem hozzá egy apró mosoly keretében.- És pontosan emiatt ölnének meg egyből.- mondtam egy apró nevetés következtében, mert tényleg így gondoltam. Jól ismerem a családját és mindenki legalább hírből ismeri. Biztosra mennék, hogy az első dolga az egyik kis Petrova-nak az lenne, hogy megpróbálja megölni. S amennyire ártatlan és naiv ez a lány, tuti sikerrel járna. Szerintem egy szóval se mondtam, hogy félek tőled. - néztem rá érthetetlenül, mert meg se fordult a fejemben, hogy pont ettől a naiv, szende kislánytól féljek, aki ráadásul még mindig szellem. - Szóval hadjáratot akarsz indítani a családod ellen? - kérdeztem tőle nevetve, mert tényleg elég naiv ez a leányzó.- Sok sikert, hogy találj olyan bolondot, mert talán lesz olyan aki feléleszt téged, de hogy utána segítsen, abban szerintem ne nagyon reménykedj. - mondtam neki őszintén. Az se kizárt, hogy én fogom feléleszteni őt, de ezek után mintha nem is ismerném ott fogom hagyni őt és eltűnök az életéből. Semmi kedvem a Petrova család dolgaiba belefolyni.- A-a. - megráztam a fejemet nemlegesen arra amit csinált. Először is egyáltalán nem tetszett ez a parancsoló stílus.- Tudod, ha segítséget kérsz valakitől, akkor jobb kedvesnek maradni, mert ezzel a parancsoló dologgal nem sokra fogsz menni. - mondtam neki jó tanácsként.- A Petrova-kat mindenki ismeri és a legtöbben meg akarják ölni őket. - mondtam neki higgadtan és figyeltem őt. - Szerintem ennyit elég, ha tudsz. - mondtam neki lezáróként erre a dologra, majd újból megkérdeztem tőle.- Szóval mit szeretnél tőlem?
Csöndben ültem mellette s figyeltem. Fogalmam sem volt, hogy vajon min gondolkozhat ennyire, de abban biztos voltam, hogy az egész elméje csak arra dologra koncentrálódik. Vajon a múlton rágódik még mindig, esetleg az a Melody nevű lány jött volna újra képbe, hiszen ha megtudnám, hogy megint itt van és nem hagyja békén Joo-t akkor azt hiszem talán habozás nélkül tépném ki a szívét, ami egyszerűen menne, hiszen elégfiatalka vámpírról van szó. Soha se szerettem, ha valaki a barátaimat piszkálja, vagy fenyegeti. Mindig is higgadt, nyugodt és emberi voltam, de vannak olyan dolgok, amik nagyon fel tudnak dühíteni és olyan kor jobb nem a közelemben lenni. Tényleg nem értem, hogy valaki hogy tudott olyan kegyetlenséget tenni a múltban, s mind azt csak azért, mert túl büszke volt és féltékeny volt arra, hogy valaki boldog és felvállalja azt. Kocsmás dologra tudtam a választ, hogy ő nem éppen az a társasági lény. Kicsit talán ebben hasonlítottunk is egymásra, de én soha se vettem meg a jó szórakozóhelyeket, hiszen mindig is tudtam mértéket tartani. Ahogy itt ültünk egymás mellett és néha-néha egymásra, majd a távolba pillantottunk éreztem, hogy közben az alkohol tartalom a véremből kezd kiürülni. Ez is egy előnye a vámpíriságnak, hogy sokkal gyorsabban szívódik fel, de ez néha átok is tud lenni. Pedig inni ott lehet a legjobban, s talán még barátokat is tudnál szerezni. - mondtam neki habozás nélkül. Nem is értem, hogy mi hogyan lettünk jóban, hiszen már akkor is eléggé magába fordult volt, csak talán ennyire nem volt szelíd akkoriban. Figyeltem őt és tényleg nem értettem, hogy a múltja miért kísérti őt állandóan és miért nem hagyja élni, de talán ez a saját hibája volt. Lehet túlzottan is kapaszkodott a múltjába, mint valami támpont. Pedig pont, hogy el kellett volna engednie.- Elmosolyodtam azon amit mondott, s biztos voltam, hogy ez nem véletlen. Nem is értem, hogy mit nem ért ezen és miért húzza fel magát. Még egy kicsit el is nevettem azon amit mondott.- Mi van, ha ő az a lány, akit a sors küldött neked? Mi van, ha ő az a személy aki meg tud menteni téged saját magadtól és a múltadtól? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd az arckifejezéséből sejtettem, hogy megint a külső alapján ítél.- Ne felejtsd el, hogy nem csak a külső számít, hiszen a belső tulajdonságok sokkal fontosabbak. - tettem hozzá őszintén, komolyan egy apró mosoly kíséretében.-
Mert szerintem az csak rám és a családomra tartozik.- vallottam be az igazat, kicsit már visszább véve az előbbi hévemmel. Utólag beláttam, hogy talán nem az a jó taktika, ha én itt eljátszom a "dámát", csak azért mert a lány rájött, hogy milyen család sarja is vagyok. Nem tennék, mivel szükségük van rám. Mert bármennyire is nézzük még mindig én vagyok a kis szűzi Petrova....- feleltem kérdésére játszi könnyedén, miközben a mutatóujjam egy hajtincsemmel játszadozott. A következő mondata egy kicsit meglepett, de mint eddig is, most is remekül lepleztem a rám hatott érzelmeket. Kis mosolyra húztam a számat - amolyan kedves gyermekire, mintsem gúnyosra -. Layla én nem akarom, hogy félj tőlem. Nekem egy szövetségesre van szükségem, egy olyanra aki a feltámaszt tovább segít a célomba. Nem ÉN vagyok az a Petrova akitől félni kell, ezt egy szóval sem mondtam, vagy állítottam.- mondtam komolyan, mivel számomra egy nagyon fontos dolog volt, ezt a lányt a szövetségesemmé tenni. Szükségem van egy varázserővel rendelkező személyre, aki nem függ sem az unokahúgomtól, sem Katherine-től... De most én kérdezek!- tettem csípőre a kezem, majd a szememmel végigmértem a lányt. Honnan ismered a családom, a Petrovákat?- kérdeztem határozottan.
Nincs olyan ember a Földön, akiért megváltoznék. Vagyis ez nem teljesen igaz, mert pont azért akarok megváltozni, hogy Melody-nak árthassak. Szóval, ha jobban belegondolok még is van egy olyan személy, aki miatt változnék és az ő. De ezt sem azért teszem, hogy őt boldoggá tegyem. Sőt.. Ezzel inkább ártani akarok neki, mint boldoggá tenni. Lassan két évszázada figyeli, ahogyan szenvedek.. Nem tehetek róla, hogy egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből azt a képet, ahogyan megöli a családomat.. Viszont most már legalább tudom kezelni ezeket a felvillanó képeket anélkül, hogy késztetést éreznék az érzelmeim kikapcsolására. Bár nagy különbség nincs a kettő között. Ha kikapcsolva hagytam volna az a lány, már rég halott lenne, szóval voltaképpen ennek köszönheti azt, hogy él. - Lehet, hogy elmentem pár mellett, de inkább úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Nem szeretem a tömeget. Mondhatni rosszul vagyok tőle. - Kettő esetleg három ember még elmegy társaságnak, de amikor már ennél többen vannak egyszerűen csak eltűnnék. Nincs kedvem társalogni senkivel és, ha bemegyek egy ilyen helyre ez elkerülhetetlen lesz. Párszor megteszem.. Egy-két évente egyszer, de többnyire csak egymagamban iszogatok, mert valahogy ez így egyszerűbbnek tűnik. Nem kell hallgatnom mások siránkozását.. A legtöbbet hallott probléma az, hogy a feleségem megcsalt.. Most mégis mihez kezdjek az életemmel? Lépj tovább ember.. Szánalmas. Mondjuk manapság, már egyfajta trendé vált a megcsalás, szóval érhető, hogy minden kocsmában van egy olyan személy, aki azért költi el a fizetését piára, mert jaj, összetörték a szívét. Még jó, hogy én már jó ideje hátrahagytam. Habár az emlékek még mindig folyamatosan kísértenek. - Jók a megérzéseid. Megpróbáltam lerázni őt a modorommal.. Nem sikerült. Aztán még meg is támadtam, de még mindig nem ijedt meg tőlem. Megpróbáltam megigézni, de nem sikerült. Pedig sem a szervezetében sem pedig rajta nem volt verbéna.. Érthetetlen. - Minden egyes perccel, amit itt töltök közelebb kerülök ahhoz a döntéshez, hogy kidobom a lakásomból. Hülye ötlet volt tőlem felajánlani neki, hogy maradjon ott. Ha pedig nem megy magától, akkor megölöm. Úgy is finom a vére, szóval nekem ez csak jó lehet.. Holtan remélhetőleg nem fog zaklatni..
A kérdésének hallatára kicsit megforgattam a szememet. Ezt ő maga se kérdezheti komolyan, bár biztos voltam abban, hogy ez amolyan költői kérdésnek szánta, így nem is törődtem vele. Én se voltam az a party arc, s emberi voltam talán túlzottan is, de még se éreztem annyira magányosnak magamat. Szerettem emberek közé menni és néha napján ki is rúgtam a hámból. Veszélyt nem igen kerestem, de ez annyira nem is volt lényeges, mert nem csak a veszéllyel lehet érdekessé tenni az életet, bár az egy-két felelőtlen döntésemnek köszönhetően találkoztam jó pár fontos emberrel az életemben. Fura, mert szerintem jó pár szórakozóhely mellett eljöttél és te még egybe be se mentél. - néztem rá kíváncsian, mert valami miatt nehezen tudtam elhinni azt amit mond. Itt jó pár ilyen hely volt, szóval ez csak üres mellébeszélés volt számomra, amit nem igen szerettem. Hamar átlátok mindenkin, mert volt időm kitapasztalni a dolgokat, így Joo-nak se kellene mellé beszélnie. - Miért érzem úgy, hogy ez a púp egy női személy, annak ellenére, hogy púp a hátadon még se tudod kiverni a fejedből. - mondtam neki határozottan, mert biztos voltam, hogy minden női személyt aki kicsit közelebb próbál kerülni hozzá azt annak tekinti. Nem értettem, hogy mi miért is lettünk ilyen jóban. Talán sajnáltam kicsit, hogy olyan magányos.
Egyáltalán nem éreztem magam kellemetlenül a múltunk miatt. Megtörtént nem bánom és kész. Ha ő bánja azaz ő baja és nem az enyém, szóval innentől kezdve felesleges vele foglalkozni. Viszont a lány, akinek felajánlottam, hogy velem lakhat annál jobban idegesít. Utálom, ha hozzámérnek ő pedig legszívesebben el sem engedne, mert én vagyok a bunkere vagy mi. Aztán még azt sem szeretem, ha az emberek nem ugranak rögtön az első szavamra. Sőt még a kétszázadikra sem érti meg, hogy kopjon le. Meg még mindig nem értem, hogy miért nem tudom megigézni, de az egyszer biztos, hogy ennek a végére járok, mert nem kívánok túlságosan sok napot úgy eltölteni, hogy továbbra is az idegeimre megy. Félek, hogy egyszer annyira felhúz, hogy megölöm. Nem tudom, miért félek attól, hogy megöljem.. Vagyis igazából nem is félek egyszerűen csak nem akarom őt megölni. Az élet nagyobb szenvedés a számára és szeretném, ha szenvedne. De még mennyire. Ne csak én legyek az a szerencsétlen, aki egész életén keresztül szenved valami miatt. Aztán meg nem akarok még egy bosszúálló kisasszonyt. Elég nekem bőven Melody. Bár még őt sem igazán tudom, hogyan rázhatnám le.. Azt már tudom, hogyan húzhatom fel újból. Ha szerelembe esek.. De ez sem most fog megtörténni, ha ennyi ideig elkerült a szerelem nem most fog villámcsapásként megjelenni.. Viszont borsot törhetek az orra alá azzal, hogy megpróbálom. Addig legalább nem vigyorogva nézi végig, ahogy minden áldott nap szenvedek amiatt, hogy ilyen szerencsétlen vagyok és tulajdonképpen a családom halála miatt teljesen befordultam. Kevés ember van, akivel komolyabban elbeszélgetnék és ezek közé tartozik Shanna is. - Kellett volna? - Ezt amolyan költői kérdésnek szántam egyáltalán nem vártam rá választ. Lehet, hogy már egy ideje meg kellett volna változnom és egy kicsit változtatni a gondolkodásmódomon, de amit megszokott az ember.. Hát attól elég nehezen tud elszabadulni. Nekem ez az önmagamba zárkózást jelentette. - Még nem volt esélyem lerészegedni a mai nap folyamán. - Jól esett volna egy ital vagy kettő.. Esetleg több is. Egyet felesleges inni, mert úgy sem használ. Kettőnél meg, már nem hiszem, hogy megállnék. - Csak lett egy púp a hátamon, de erről nem is akarok beszélni. - Beszélgetni semmiképpen nem akarok.. Kihasználni sem akarom az állapotát, ezért nem tettem semmi félreérthető lépést. Mondjuk, már ez a kijelentésem is egy kicsit félreérthető volt, de mindegy.. Szórakozni akarok és nem gondolkodni vagy éppenséggel kiönteni a lelkem, hogy mégis milyen problémákat rejt.
Hallgattam őt, de nem néztem rá. A távolba meredtem és próbáltam rájönni, hogy én miért is vagyok ilyen. Miért élek még, hiszen a családom több száz éve meghalt. Egy bátyám volt, aki miatt ez lettem, mert úgy éreztem, hogy vigyáznom kell rá, ami nem mindig volt könnyű, hiszen ő és én, ég és föld voltunk. Én mára tényleg úgy viselkedtem és beszéltem, mint egy ember, de soha se érdekelt, hogy mások emiatt csúfolnak-e. Mindig is úgy gondoltam attól még, hogy ez lett belőlem nem kell szörnyetegnek lennem, hanem maradhatok az-az aranyos Shanna aki az életemben voltam. Nem volt mindig könnyű, de igyekeztem és úgy nézz ki rájöttem, hogy miként élvezhetem így az életet, de még se kell senkit se bántanom. Maximum akkor bántok valakit, ha nagyon muszáj. Látom a stílusodban se változtál. - néztem rá egy apró mosollyal az arcomon.- Ez szerintem..- kezdtem bele olyan Shanna-an ami néha őt az idegbe kergette, de nem tudtam kihagyni.- azt jelenti, hogy még magányosabb vagy, mint voltál. Most még az ital is hiányzik belőled. - mondtam neki kicsit nevetve, hiszen amikor utoljára találkoztunk akkor kicsit alkohollal volt fűszerezve a vére, de most jól éreztem, hogy semmi ilyen nincs benne.- Esetleg valami bánt még a múlton kívül? - fordultam felé és kíváncsian vártam. Biztos voltam abban, hogy nem csak a múlt miatt ilyen, hanem van még valami más is.-
Tisztán emlékszem még a mi kis kalandunkra. Nem haragudtam rá, amiért szó nélkül lelépett. Valószínűleg én is pont ugyanezt tettem volna, ha én térek előbb észhez. Semmi komoly szándékom nem volt vele kapcsolatban és ezt ő is nagyon jól tudta. Mindkettőnk számára csak egy kaland volt semmi több. Barátok vagyunk, habár ebbe a kapcsolatba sikerült egyszer belevinnünk többet is, amit én egyáltalán nem bánok, mert gyönyörű és kedves.. Kicsit már túlságosan is. Én pedig egy bunkó senkiházi vagyok mégis szóba állt velem, amiért hálásnak kellene lennem vagy legalábbis valami olyasmi. Nem tudom mennyire bánta meg azt az éjszakát, amit velem töltött, de talán annyira azért nem, hiszen most idejött hozzám.. El is sétálhatott volna mellettem, de nem tette. Mondjuk érezhető volt rajta, hogy nem teljesen józan, de ez engem nem hatott meg különösebben. Legalább van egy kis társaságom. Méghozzá a jobbik fajtából. - Nem igazán változtam, mióta utoljára találkoztunk. - A külső változások eleve lehetetlenek, hiszen vámpír vagyok.. Mármint az öregedés része. Manapság, már az orvostudomány teljesen át tudná szabni az arcomat és, ha tükörbe néznék magamra sem ismernék. De legbelül is ugyanaz a személy maradtam, aki voltam. Egy árnyalatnyit sem változtam. - Itt ülök egy padon mondhatni az éjszaka kellős közepén.. Szerinted ez mire utal? - Kérdeztem egy kicsit cinikusan. Nem akartam bunkó lenni vele, de ez már valahogy hozzám nőtt. A kedvesség az, ami őrületesen távol áll tőlem. Vagy csak azt hiszem..
Nem is értem, hogy nem tudtam arról, hogy ezek a személyek itt vannak Mystic Falls-ban. Először Sofia-ba botlok bele, most meg Joo-ba. Tudtam, hogy amikor megláttam és rájöttem, hogy ő az már akkor sarkon kellett volna fordulnom, főleg most hogy kisebb mennyiség alkohol is volt a szervezetemben. Komolyan nem értettem, hogy miért jöttem ide hozzá és köszöntem neki. Nem hiszem, hogy túlzottan örülni fog nekem, főleg azok után, hogy legutóbb szó nélkül leléptem az után, hogy együtt voltunk. Ostobaság volt a részemről az a dolog, de legalább nem követett többé és így annyira nem is bántam. Elmosolyodtam a nevem hallatán, majd azon is amit tett. - Látom még mindig úriember vagy. És köszönöm, te is jól tartod magad. - mondtam neki kedvesen, majd helyett foglaltam mellette a padon. - Miért is nem lepődök meg azon, hogy itt találjak egyedül és magányosan. - sokkal inkább csak hangosan gondolkoztam, mint neki szántam ezt. Soha se értettem, hogy miért ilyen. Mindannyian vesztettünk el fontos személyeket, de ezzel együtt kell élni vagy a végén becsavarodunk. - Még mindig magadba zárkózol? - kérdeztem tőle kíváncsian és reméltem, hogy az utolsó találkozásunk óta megfogadta a tanácsomat. Bár ahogy elnéztem ebben egyáltalán nem voltam olyan biztos.-
Zene: passz egyenlőre Note: Old Memories [You must be registered and logged in to see this link.]
Már most legszívesebben hazamennék és kihajítanám a lakásomból, de legalább egyetlen egy lehetőséget kellene adnom annak a szerencsétlen lánynak. Bár van azaz érzésem, hogy úgyis elszúrja mondjuk a legelső pillanatban. Annyira értetlen. Hiába mondom neki, hogy hagyjon békén nem érti meg. Még meg is támadtam, csak azért, hogy örökre elijesszem magam mellől, de még ez sem tántorítja el attól, hogy velem vagyis a közelemben akar maradni. Azt, már határozottan elértem, hogy nem én vagyok számára a legkedveltebb személy az életében, de láthatóan szüksége van rám. Ha megérint engem eltűnnek a szellemek. Miért nem kaphatná ezt meg valaki mástól? Miért pont tőlem kell eltűnnie minden csúnya és ijesztő szellemnek? Legalábbis erre tudok következtetni abból, amit ő mondott. Meg kellett volna ölnöm.. Akkor nem lenne a vállamon ez az iszonyatos teher.. Lépteket hallottam, de nem figyeltem oda rájuk. Valószínűleg valakinek kedve támadt egy éjszakai sétához. Csak akkor kaptam fel a fejemet, mikor ez a bizonyos személy kimondta a nevemet és a hangja túlságosan is ismerősen csengett. - Shanna. - Mondtam, miközben felnéztem rá és halványan elmosolyodtam. - Még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy, mint egykor. - Le sem véve róla a tekintetemet kezet csókoltam neki. Lehet, hogy az esetek többségében egy hatalmas tapló vagyok, de ha kell tudok udvarias lenni.
Magam sem tudom, hogy hogyan kerültem ide. Arra emlékszem, hogy a tesom eltűnése után az erdőbe mentem. Ott találkoztam Sofia-val, majd inni mentünk. Akkor már meg is van a dolog. Kicsit azt hiszem becsicsentetetm, de nem baj. Néha ez is kell, nem árt néha a fájdalmat italba tölteni. Felemeltem a fejemet és akkor jöttem rá, hogy valójában egyáltalán nem haza felé tartok, hanem a főtér felé. Nem értem miért ide kellett jönnöm tudat alatt, hiszen senki sincsen akit ismernék itt. Ismerkedni semmi kedvem sincsen. Ahogyan így sétáltam egyszer csak egy ismerős alakot pillantottam meg. Határozott léptekkel elindultam felé, de normális emberi tempóban, hiszen nem akartam, hogy az emberek rájöjjenek mi is vagyok valójában. Pár lépéssel arrébb megálltam tőle és figyeltem. Vajon tényleg Joo lenne az? kérdeztem saját magamtól, majd hirtelen átfutott az agyamon, hogy most az lenne a legjobb ha sarkon fordulnék és eltűnnék innét. De persze, hogy itt így lett. Gyorsan elé álltam és rámosolyogtam. -Szia Joo.- mondtam neki kedvesen, majd figyeltem rá. Ez annyira tipikusan ő. Amikor legelőször találkoztam vele, akkor is magába volt roskadva, de most biztos voltam abban, hogy semmi olyan nem fog történni köztünk, mint ami akkor.-
Zene: passz egyenlőre Note: Old Memories [You must be registered and logged in to see this link.]
A lehető legtávolabb akartam kerülni attól a nőtől, viszont nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt magára hagyni a lakásomban. Reményeim szerintem nem fog macska-egér játékot játszani az egyik szellemmel és fel sem fogja gyújtani azért, mert rájött az öt perc. Talán jobb lett volna, ha elküldöm onnan, hiszen még sem vagyok ott.. Annyira zavaros ez az egész.. Zsebre tett kézzel sétáltam a városközpont felé. Először csak céltalanul bolyongtam az utcákon, majd végül a város főterén találtam magam. Mintha minden szórakozóhelyet elkerültem volna.. Mondhatni szándékosan egy olyan helyre jövök, ahol ilyenkor a legkevesebben járnak. Bármennyire is szeretnék kikapcsolódni valami legbelül egyszerűen nem akarja megengedni, hogy ez megtörténjen. Az okát még nem tudom. Vagyis, de nagyon is tudom. Túlságosan sokáig éltem árnyékban ahhoz, hogy most ilyen egyszerűen belevessem magam az életbe. Ez az egész annyira távol áll tőlem, amennyire csak lehet. Pedig ez az egyetlen dolog, amivel bosszút állhatok Melody-n. Keresnem kell valakit, akit szerethetek, hogy láthassa boldog vagyok, hogy nem tudott teljes mértékben tönkretenni, de kétlem, hogy ez megtörténne.. Úgy körülbelül az elkövetkezendő száz évben. Helyet foglaltam az egyik padon, majd arcomat a tenyerembe temetve kezdtem el gondolkozni, hogy mégis mivel tudnám rávenni magam arra, hogy tényleg megpróbáljak kikapcsolódni.
Miért ne lenne érdekes? - kérdeztem tőle kicsit zavarodottan.- Hiszen ha ennyire nem kedvel téged a családod, akkor képesek ugyan ide visszajuttatni és akkor fölöslegesen lettél újra ember vagy akármi. - mondtam neki habozás nélkül. Néha tényleg be kellett volna fognom a számat, de soha se sikerült. Mindig ki mondtam azt amit gondolok, még akkor is, ha az éppen nem a legkedvesebb dolog.- Nem értettem, hogy miért mosolyog a neve hallatán, hiszen a családját soha se tartottam sokra. Katherine-t meg egyáltalán nem is szerettem, talán Stefan miatt is így éreztem. Utáltam azt, hogy Stefan így érez, arról meg már ne is beszéljünk, mennyire megvetettem azt a vámpírkát azért ahogyan másokkal játszik. Hangosan felnevettem azon amit mondott.- Rossz helyen kopogtatsz, ha azt hiszed, hogy azért mert Petrova vagy félek tőled. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon. Legelső dolgok között tanultam meg azt, hogy hogyan tudom megvédeni magamat bármilyen lénnyel kapcsolatban.- S miért lenne nekem az jó, hogy még egy Petrova-t a világra szabadíthatok? - kérdeztem tőle kíváncsian, de még mindig vele szemben álltam. Nem állt szándékomban leülni.-
Elég nehéz volt témáról, témára átugrálni.. nekem még körülbelül egy órája nem volt beszélgetőpartnerem, vagy 400 éve. Tehát nem csodálom, hogy ennyire megfájdult a fejem a sok témaugrálástól és a körmöléstől, hogy mit mondjak, annak érdekében, hogy ne avassam be túl sok dologba, amibe nem kéne. Nem! De nem is ez a fontos...- jegyeztem meg még mindig rezzenéstelen arccal. Amióta átéltem a halálomat, vagyis szó szerint haldokoltam iszonyat erős nőnek érzem magam! Képes vagyok az érzelmeimet nem kimutatni, vagy ha igen, akkor csak egy kis mértékben, szépen palástolva. A nevem hallatán nem ijedtem meg. Tudtam, hogy mára már az egész természetfeletti világ nagy tekintéllyel mondja ki a családnevem, ezért mikor a boszorkány megnevezett... csak egy kis mosoly ülepedett le az arcomra. Na, most hogy vége ennek a színjátéknak, mit szólnál ha nem vezetnélek meg többet? DE ez csak akkor fog működni, ha tényleg segítesz nekem.- mondtam komolyan és határozottan.
És szerinted ők is így éreznek irántad? - kérdeztem tőle habozás nélkül, mert nekem eddig nagyon nem úgy tűnt. Sokkal inkább olyan volt az egész, mintha csak ez a leányzó szeretne visszamenni a családjához, de a családja nem akarja őt. Figyeltem őt és minden egyes rezzenését. Hasonlított valamelyik családra, de magam sem voltam abban biztos, hogy Petrova lenne. Nem akartam a családi dolgaikba avatkozni, szóval lehet sokkal jobb lenne, ha mennék. Megértem én. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, majd felálltam ezek után. - Nos, akkor nem tudom, hogy tudok-e még valamiben segíteni Miss Petrova? - néztem rá egy apró mosollyal, hiszen a szavai és a tettei, illetve ahogyan próbálta leplezni a dolgokat egyre jobban erre a családra utalt, illetve arról meg már ne is beszéljünk, hogy boszi létemre elég sok mindent megérzek... Soha se kerteltem, de annál inkább kimondtam azt amit gondolok. Figyeltem őt és vártam a válaszát.
Jogosnak találtam a kérdését, de választ nem szerettem volna rá adni. Legalábbis az igazat nem. Nem mondatom el, hogy igazából miután emberré válnék, legszívesebben nagyban tennék az egész családomra, kezdve a testvéremtől, Katherine-től. De nem akartam lerontani a rólam alkotott képét... - Mert ők a családom, és én szeretem őket! - azt hiszem ez volt a legfrappánsabb mondat amit itt így gyorsan kitudtam találni. És még nem is volt teljes hazugság... Gyorsan a hajamba túrtam idegességemben, mikor a tervemre kérdezett, ami még csak abból állt, hogy megkeresem a vámpír - boszi Emmát és behajtom rajta Katie, unokahúgom kis ígéretét, amit még anno az 1600-as években tett nekem. Hogy utána mire kellek majd?! Igazából fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy mint jó nagynéni, én szépen mindent elmondok neki, amit hallani akar az anyjáról. Már ha még mindig ez a terve... De hát kitudja követni a mai "fiatalokat"?! - Nézd Layla... - kezdetem bele, egy sokkal komolyabb hangszínen. Elég nehéz volt most úgy beszélnem, hogy ne bántsam meg... - attól tartok, hogyha ebbe most beavatlak, akkor csak elvágom magam alatt a fát. És nekem most nincs erre szükségem... - mondtam őszintén és reméltem megérti amit mondok és komolyan is veszi a válaszomat.
szószám: 199 | megjegyzés: borzalmas... :S de nagy kihagyás után az első, kérlek nézd el! >.<
Kezdőlap
>.<