Elvigyorodott, ahogy rákérdeztem, hogy mit is akar tőlem. Nem voltam én hülye, bárki rá tudott volna, hogy nem csak cseverészni hívott ide, akar is valamit.
- És az pont az én vérem lesz? - Vontam fel szemöldökömet egy nagyot nyelve. Most jött el az a pillanat, hogy itt fogom hagyni. Majd még én fogom feláldozni az életemet, csak mert valakinek szüksége van vérre. Ezt Ő sem gondolhatta komolyan. - Kösz de nem élnék azzal a lehetőséggel, hogy kinyírassam magam! - Indultam el az ajtó irányába.

Rátért a lényegre, és elvigyorodva mértem végig. Eléggé okos nő, nem tudnám sokáig megtéveszteni. Hát nem is teszem, jobb lesz rögtön az őszinte énemet elővennem.
- magamra akarlak vinni egy expedícióra. Ahol egy hatalmas teremtménynek vérre lesz szüksége. - vontam meg egyszerűen a vállamat. Nem tettem említést Silasről és arról, hogy ő visszahozhatja őt később az életbe. ez a lány nyilvánvalóan most fog itthagyni engem.

- De igen, eléggé természetfeletti hely a város, nem tudja rosszul... - Halkultam a végére komoly képet vágva, és hangosan felsóhajtottam. Furta az oldalamat a kíváncsiság, nem akart csak úgy kitérni a természetfeletti témára. De ennek mi köze van hozzám, vagyis oké hogy vámpír vagyok, de lehet hogy erről Ő tudhat vagy nem tudom. Elképzelésem sincs.
- Mit akar tőlem? - Kérdeztem felállva az asztalról, és gyanakvóan kezdtem méregetni.

Elmosolyodtam. Tudtam hogy nemn tudhat semmiről. És hát.. erre is számítottam, ez most nagyon jól jött nekem. Kellett a véréből, nem is kevés mennyiség. Egyszerűbb lenne magammal ráncigálni arra a szigetre, hogy Silas majd belőle táplálkozzon. Áldozatokra márpedig szüskég van.
- A kutasátok alapján Mystic Falls eléggé természetfeletti hely. Vagy talán... nem így van ?- kérdeztem ártatlanul. mintha nem is tudnék semmit.

- Nem, még nem hallottam róluk... - Ráztam meg a fejemet. Bármennyire is gondolkoztam, mégsem rémlett volna, hogy ezt a nevet már hallottam a múltban. De viszont megemlítette közben, hogy nincsenek sokan érte az e fajta tudományért, és a boszorkányokért. Ez felkeltette egy kissé az érdeklődésem.
- Pontosan miről is szólnak ezek a kutatások? - Kérdeztem rá kíváncsi tekintettel szemeibe nézve.

Mit is reagálhatnék a nevére? Olyan, mitn a többi lányé. Számomra jelentéktelen, de úgy akartam ,hogy ne tudhassa: tudom, hogy mi Ő!
- Atticus Shane professzor. Nemrég érkeztem meg a városba. Tanítani. - billentettem félre fejemet, majd átsétáltam az asztal túloldalára, kihúztam a fiókomat, de diszkrét mozdulattal, hogy ne láthassa, mi után kutatok. - Netán hallott már néhány kutatásomról? Ha nem, az is érthető. Nincsenek annyian oda az okkult tudományért, és.. a boszorkányokért. - mondtam úgy, mintha mit sem sejtenék eme dolgok valóbéli létezéséről.

Mielőtt még leültem volna, megszólaltam, és a nevemet mondtam. - Pandora Silver... - Mondtam el egy halványka mosoly kíséretében. Úgy érzem nem fogok innen egyhamar szabadulni, arról nem is beszélve, hogy bele fog telni egy kis időbe mire rá fog térni a lényegre, hogy mit is akar tőlem. Mert ha nem akarna, le se szólított volna.
- És önben kit tisztelhetek meg? - Kérdeztem, és meg sem várva válaszát el mentem mellette, és leültem az egyik pad tetejére, keresztbe téve a lábaimat.

Szabad szájú, ahogyan az összes fajtársa, de nekem ezzel mindig adódtak problémáim. Az értékrendem túlzottan hozzá volt igazítva az emberekhez, mindig őket tiszteltem és becsültem... ennek ellenére, most egy halvány mosolyt csikart ki belőlem ez a nagy száj.
- Üljön le, kérem! Megtudhatnám a becses nevét? - sétáltam elé. Még mindig bájologtam. De nem csaphatok rögtön a lényegre, mert előtte... véghez kell vinnem valamit. Ami meggátolja, hogy csak úgy elrohanjon innen.

Amint beértem, már meg is kérdezte, hogy itteni diák vagyok- e amire én halványan elmosolyodtam, magamban egy kicsit nevetve rajta, hogy egyáltalán annak nézett. - Már jó pár éve nem vagyok az iskola tanulója! - Válaszoltam végül egy kis idő után, és beljebb léptem a terembe.
- Amúgy nem rabolja az időm, mert abból aztán sok van nekem. - Billentettem egy kicsit oldalra fejemet. Ez volt az igazság, végül is előttem áll az örökkévalóság, így nem okozott nekem gondot az idő, ráértem én mindenre, amihez kedvem volt, vagy van.

Így közelebbről végigmérve őt, talán inkább vörös volt, mintsem szőke. Ennél is biztosabb volt viszont, hogy ő nem ember. Számomra már annyira nylvánvaló volt az ilyesmi, ennyi év kutakodás után, hogy a kisujjamból kiráztam volna a vámpírok ismertető jeleit. Leginkább a gyűrűje volt az, ami rátette az i-re a pontot.
- Sajnálom, nem akarom sokáig rabolni az idejét. Ön itteni diák? - kérdeztem, végignézve alakján. Tudtam, hogy nem az. De először csak cseverésszünk.

Néha-néha benéztem egy két terembe, de amúgy csak sétálgattam céltalanul, egészen addig míg egy teremnél meg nem szólított egy férfi, hogy bejönnék-e. Már épp akartam volna tovább sétálni mikor megszólított, így szinte rögtön meg is álltam. Ha jól sejtem valamiféle tanárba futhattam bele, mert épp valami könyvet nézegetett a tanári asztalnál ülve. - Öhm... persze! - Mondtam kissé zavartan, és beléptem a tanterembe, ami amúgy üres volt, csak mi ketten voltunk itt. - Segíthetek valamiben? - Kérdeztem rá ha már itt vagyok, enyhén felvont szemöldökkel. Nem véletlenül hívhatott be a terembe, csak aztán nehogy azt higgye rólam, hogy az iskola tanulója vagyok vagy valami hasonló, mondjuk ezt a kinézetemből is le lehetett szűrni, hogy nem éppen egy a diákok korosztályába tartozok.

Egy ősi naplót lapozgattam éppen, miután betértem ide a folyosóról, hiszen nem ismertem fel egy olyan lényt sem, aki vámpír lenne. Nekem viszont ezúttal nyomós okokból rá volt szükségem első sorban. Csak meg kell várnom, hogy felbukkanjon egy. Minél fiatalabb, annál jobb, és ez már... félsiker. Szükségem lesz valakire.
- Hé... te! - állítottam meg egy szőke lányt, aki épp a tanterem ajtaja előtt sétált el. - Bejönnél? - kérdeztem tőle rkeedten.

Fogalmam sincs mit kerestem pont az iskolában, de valamiért volt egy olyan kis érzésem, hogy ide kell jönnöm. Talán valami kis szórakozást kerestem, vagy valami ilyesmi, az okát tényleg nem tudtam megmondani, hogy miért is vagyok itt. Egy biztos volt! Itt igen csak kevés a vámpír, de viszont az ember annál több, remek kis hely egy kis áldozat keresésre. Nem szokásom sűrűn emberekkel szórakozni, mert úgy vagyok vele, hogy egyszer régen én is az voltam, és nem a legjobb érzés volt mikor csak úgy szórakoztak velem, így hát én is csak akkor szórakozok az emberekkel, a kis kegyetlen játékaimmal, ha feldúlt vagyok, és semmi kedvem ahhoz, hogy játsszam a kis szende vámpír.
Elvegyültem a tömegben, mondjuk ez kissé nehéz volt, mivel nagy szerencsémre alig volt ember az iskolában.

Napokig kóboroltam itt, az iskola falai között. De nem azért mert annyira jólesett hanem mert kötelességem volt kitalálni valamit erre az őrületes helyzetre. Nem akartam vámpírokat magam mellé állítani, de jobb lesz ha ezzel kezdem. Ők könnyen megvesztegethetőek gyógyír ügyében, hisz' minden második vissza akar változni emberré. Nincs más dolgom, csak várni, és talán remélni, hogy ezen a nyamvadt folyosón végigsétál egy vámpír. De honnan fogom felismerni?

Nem szerettem a giccses bálokat, de ezúttal kötelességemnek éreztem megjelenni. És miután Danielle vávozott, én is célba vettem a bált. Beszélnem kell az ősi boszorkánnyal. Ő talán tudja, hol hibázik a tervezet.

/ lockwood birtok /

[Danielle háza]

Mikor visszajöttem beosontam a tanterembe, hogy senki ne vegyen észre. És bámultam a professzora aki másodjára ismert csak fel ahogy láttam a szemiből. Testhez simuló ruhámba voltam és hajam feltűzve volt.
Igazán izgatottan néztem rá és mosolyogtam.
-Na hogy festek?- Kérdeztem.
-Nos nekem van egy kis dolgom a bálban, de mindnekép találkozzunk Shane. Ha nem is Jeremy lesz a vadászunk tudok még egy jó alanyt aki biztos a bálban lesz-Először szólítottam így ami elég furcsa is volt.
Gyorssan elsiettem

[Ebédlő]

-Rendben-Mondtam majd rá néztem a férfira.
-Készülj! Nem sokára vissza térek-Suttogtam és eltűntem.
nem akartam túl bonyolítani a dolgokat csak gyors letusolok és villám gyorsan vissza fogok érni ide.

[Elle Háza.]

- Nem tudom. - hazudtam. Tudtam hogy a gyógyír nem több személynek készült. De nem fogom az orrukra kötni, ezt, hiszen akkor nem segítenének.
- És a bál.. nemsoká.. - suttogtam, majd az órára néztem. - Ajánlom, hogy most távozz.. végy fel szép ruhát. Majd térj viussza ide, ahol várni foglak téged. És indulhatunk majd. - mondtam neki egy apró mosollyal. Ki gndolta volna ezt rólam?

-Tetszik ez a bál ötlet. Remélem ott a régi szerelmemmel is összefuthatok.-Reménykedtem.
-Szerinted neki is tudnék vinni a gyógyírből?-Kérdeztem nagy szemekkel. A kezem össze fort és vállat
rántottam, ha nem kell neki nem erőltettem.
-De, ha átversz!-Emeltem fel a mutató ujjamat és néztem mérgesen, majd visszafogtam magamat és visszaültem a padra.
-Mikor lesz a Bál?-Kérdeztem.

- Igen, úgy tudom hogy Ő Elena Gilbert testvére. - bólintottam határozottan, majd néztrem a felém nyújtott kezét. A vérét még mindig láttam megcsillanni rajta, de vajon szerencsés egyezségbe bonyolódni egy vámpírral? Nem... én ezt nem hiszem.
- Rendben. De mint mondtam, a bálig nem tehetünk semmit. - sóhajtottam fel, beletúrva hajamba.

Elpirultam egy picit és még mindig a kezemet tartottam várva, hogy igyon belőle.
-Nem lesz gond! Jeremy Gilbert? Az a nagyszájú Elena Gilbert testvére és April akárkié nem hallottam a nevét miközben meg akartam enni, de az ő?-Kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Valamit tudnod kell!-kezdtem el a mondatomat.
-Nem hat meg, hogy veszélyes lehet, nekem kell a gyógyírből és fogadni mernék nem csak nekem!-Mondtam még tartva a kezemet amiből már egy ideje szivárgott a vér és ismét felé nyújtottam.
-Fogadd el, vagy ne!-Rántottam vállat.

- Határozottan állítom én is, hogy valóban nem látszik rajtad a kor. - bólogattam, majd felsóhajtva úgy döntöttem, visszaülök az asztal mellé.
- A bálon beszélnem kell az ősi boszorkánnyal... Connor talán még nem ért ide a városba. És ha így van, akkor Jeremy Gilbertet kell használnunk, de nem vagyok biztos abban, hogy ő ott lesz. DE valamit tudnod kell... a gyógyír... veszélyes lehet. - néztem őszintén a szemeibe.

-Megpróbálok együtt élni vele, régebben kikapcsoltam az érzelmeimet, de már nem megy.-Mondtam és próbáltam
nem bőgni. Úristen vagy 20 vagy 30 éve nem sírtam. Miért pont most kezdenék el bőgni?
-Azért köszönöm.-Érintettem meg a vállát és beleharaptam a kezembe amiből vér kezdett csöpögni.
-Elfogadod? Nem ölnélek meg tudod, kellesz!-Mondta a csuklómat nyújtva felé.
-Hidd el védelmező leszek és kellek majd, ha valaki kötözködne. Nagyon idős vagyok-Kicsit fintorogtam, majd mosolyogva azt válaszoltam.
-De nem látszik!-Mutattam fel az ujjamat.
-Nos kedves Proff merre kezdjük a keresést és ki kell hozzá?-Mondtam, majd megsimogattam a vállát.

Szomorú történetet hallhattam, és próbáltam együttérzést mutatni. Azokat, akik ily tragikus következményekkel váltak olyanná, amilyenné, csak sajnálni tudtam. Nem mást.
- Sajnálom, Danielle. - mondtam ki most először a nevét, amit az előbb említett, majd felsóhajtottam, és egy apró mosoly jelnet meg a számon.
- Örömmel venném, ha eljönnél velem. Bár tudopd, nem szokásom vámpírok társaságát élvezni. - kacsintottam rá már kissé feloldódottabban.

Felcsillant ismét a remény a szemeimben.
-Nagyszerű akkor, segítségedben leszek mindenben. Meg győző tudok lenni-Mosolyodtam el.
Annyi éve várom, hogy valaki újjá emberré tegyen engem, de sajnos ez nem lehetséges.
Arcomról le fagyott a mosoly. Vissza gondoltam arra az estére.
-Nem, a falunkban egy fene vad kísértett a barátnőmet átváltoztatta aki lemészárolta a családját a gyereke megmenekült, de férje úgy tudta meg hallt még ki nem derült, hogy ő is az lett aki én egy szörnyeteg. Történetesen abba a férfiba is beleszerettem.- Akaratlanul is elmosolyodtam ekkor.
-A szörny engem is megfertőzött és a többit már tudod.-Túrtam bele a hajamba.
-Bármit megteszek, hogy újjá szülessek, mint ember. Nem érdekel mibe kerül. Segítek.-Mondtam.
-Akkor lenne oly kedves professzor, hogy megtisztel és velem tart erre a bálra?-Kérdeztem.