Az idő telt... pedig isten bizony, nem hallottam, hogy mögöttem kattog az óra, és körbe-körbe halad, pedig ott volt... és éreztem, testén már éreztem, hogy nem fog sokáig tasrtani ez az egész, és hamarosan eléri őt a kéj... teste többet árulkodott, mint ahogy azt a nők hinnék.
Arcomat a nyakába fúrtam, ahogy teste megfeszült, izmai szintúgy, és kéjesen hörögni kezdtem, ahogy ennek hatására engem is elért a megsemmisülés, és lihegve mozdultam meg utoiljára, feszülő, reszkető testtel.

Valami nem volt rendben. Ugyan a mozdulatai nem erről tanúskodtak, mégis azt éreztem, hogy nincs teljesen velem. Pedig én akarom. És meg is fogom kapni. Oldalán végigvezettem a kezemet, majd belemarkoltam a hátsójába, és még inkább magamba toltam, hogy tejesen érezzem. Azonnal fel is nyögtem, de nem álltam le. Másik kezemet nyakáról arcára vezettem, és éhesen kaptam ajkai után. Addig játszottam velük, míg fel nem nyitotta szemeit, akkor viszont beleharaptam és addig téptem a száját, míg ki nem serkent a vére. Nyomot akartam hagyni rajta. Olyat, ami ideig-óráig megmarad. Tüzes pillantásommal találta szembe magát és nem is érhetett volna jobbkor a pillanat. Éreztem, ahogy belső izmaim összerándulnak körülötte és a következő pillanatban kéjes, elégedett sóhaj szökik ki a számon, egyenesen az ajkai közé.

Nem húzódott el, nem. Mindvégig szorosan hozzám simult, és így tűnt tökéletesnek... egyszerűen nem tudnám megmondani, hogy mikor éreztem utoljára azt, mikor egy nő engedte, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Tökéletes... de még mindig ott van Kate... a fejem... ezer felé áll miatta... valaki szóljon rám, hogy ne gondoljak rá...
Lehunytam szemeimet, szorosabban fonódtam hozzá, csípőmre szorítottam két lábát, miközben tempóm már olyan gyorssá, olyan határozottá vált, hogy a gyors kielégülés ígéretét hozta nekünk.

Vérem már így is forrt, és csillapíthatatlanul pulzált az ereimben, testem pedig olyan erővel préselődött az övének, hogy szinte levegőhöz sem jutottam. Nem is nagyon bántam, hogy kapkodnom kell oxigénért, ahogy azt sem, hogy elvette mindazt, amit adni tudok. Élveztem minden egyes pillanatot, ahogy a lélegzete a nyakamba tódult, én pedig beleborzongtam az érzésbe. Birtokolt, ahogy a legtöbb férfi, akivel lezavarok egy gyors numerát, és ez tetszett benne. Az erő, a határozottság, az akarat és nem mellesleg a kielégülni vágyás.

A nyögése felszabadult volt, és az elmémnek olyan jól esett, mint eddig csak nagyon ritkán bármi... hiszen tökéletes volt, amit adott nekem. Igaz, a fejemben ismét megjelent Kate arca... jó ég, megint mit művelek... mióta beszéltem vele, azóta ez a nő a második, akit le akarok teperni... nem tehetném ezt vele... mégis megteszem... mert jólesik.
Felnyögtem, ahogy körmei végigszántották a bőrömet, és mozdultam... újra... és újra... nem voltam papírfiú, így a mozdulataim sem voltak azok a hú de gyenge mozdulatok, de nyakába temettem arcomat, és csípőjét hozzám szorítva kezdtem el űzni magunkat a gyönyör irámyába.

- A titkolózás női kiváltság.. - búgtam közel a füléhez, miközben hevesen megszabadítottam a nadrágjától. Nem is kellett sokáig noszogatni, tudta a dolgát, azt meg még jobban, mire vágyom. Vigyor ült ki a képére, miközben váratlanul testembe nyomult, én pedig szemérmetlenül és artikulálatlanul felnyögtem. Fejem hátrabicsaklott egy pillanatra, hajam sátorként omlott le a hátam mögött, kezeimet végigvezettem karjain, amikkel erősen tartott. Néhol a körmeimmel végigcsíkoztam a bőrét is, na nem mintha panaszkodott volna érte, sőt szerintem ez ösztökélte őt erőteljes mozgásra.

- Hogy én mi vagyok, az más lapra tartozik - lihegtem a szájára, és csak annyira hajoltam el tőle, hogy lebontsa rólam az övet, és ezzel segítettem neki...
Rögtön utána csúszni is kezdett rólam a nadrág, és széles vigyorral néztem tekintetét, de a boxert már maqgam löktem le magamról, hogy a következő pillanatban el is mélyüljek benne...

Ahhoz képest, hogy ember? Ezek szerint ő nem az. Bár ezt már eddig is tudtam. Voltaképpen a kiléte még mindig rejtély, ami nem is zavart. - Senki sem panaszkodott eddig miatta.. - néztem rá kacéran, buja vigyorral. - Na és te?? Te mi vagy? - kérdeztem mintegy mellékesen. Nem hatna meg az sem, ha valami ördögi teremtmény lenne. Attól még hihetetlenül szexi és úgysem menekül a karjaim közül. Ha akarna sem tudna.
Hirtelen döntött hátra, én pedig azzal a lendülettel mindent lesöpörtem az asztalról. Kit érdekel, ha rumli lesz? Legalább nyomot hagy a kis légyottunk. - Nem, nem vagyok... Sosem vagyok.. - tapadtam ismét ajkára, és lábaimat lazán csípőjére csavartam, közben már az övét bontogattam. Kedves talán sosem vagyok, inkább csak elveszem amit akarok, és jelenleg Őt akarom.

- Ahhoz képest, hogy... ember vagy, nagyon heves... - suttogtam a szájába, de alig voltam képes elszakadni tőle. Istenem, hogy én mennyire vágytam már egy női testre... azok után főleg, hogy eléggé kikosoraztak mostanában, én meg azt nehezen viselem.
Hanyatt döntöttem a tanári asztalon, fölé hajolva, és nyakára tévedtem ajkaimmal, miközben éreztem, ahogy kezeim az alsója alá csúsztak, hogy mennyire vágyik már rám...
- Minden férfival ilyen kedves vagy? - vigyorogtam fel a szemeibe.

Rekedt hangja hallatán jóízűen felnevettem. - Meg tudlak érteni... - helyeseltem halkan és utat engedtem a nyelvének a számba, pontosan olyan szemérmetlenül, ahogy a kezének a rövid szoknyám alá. Belenyögtem a szájába, ahogy simogató kezeit a combjaimon éreztem, majd egyre beljebb és én sem voltam rest, a hajába markoltam, szinte téptem, fogaimmal pedig ajkába vájtam. Érinteni akartam mellkasának minden négyzetcentiméterét, és élvezni kitüntető figyelmét. De ha már itt tartunk, nem csak azt...

- Én jelen helyzetben nem a szabályokat akarom lefektetni... - suttogtam mámorosan, ahogy letúrta rólam a kabátomat, majd a nadrágomhoz vándorolt keze, és eléggé gyorsan szabadított meg a ruhadaraboktól. Heves volt, ami még édesebbé tette az egész helyzetet. Imádom az ilyen nőket, mit tagadnám ezt...
Lehunyva szemeimet nyúltam kettőnk közé, és egy hevesebb mozdulattal rántottam le róla is a felsőjét, majd szoknyája alá vándorolt a kezem, és szenvedélyesen tapadtam vissza a szájára.

Most tudatosult csak bennem, hogy nem emberrel van dolgom, de igazából nem is érdekeltek a részletek. Szeretek a pillanatnak élni, és most vele ezt megtehetem. Semmi kötelezettség nincs a nyakamban, nem vár tőlem semmi egyebet, csak amit én is tőle. - Szeretem tisztán látni a dolgokat és előre lefektetni a játélszabályokat... - suttogtam bőrébe, miközben a nyakát csókoltam végig. Kabátját lesöpörtem a válláról, és minél rövidebb idő alatt próbáltam megszabadítani felsőjétől is, hogy aztán övénél fogva húzhassam közelebb. - Legalább ebben egyetértünk! - simítottam végig mellkasát elégedetten, buja mosollyal ajkaimon.

- Nemcsak szép... de okos is... megveszek az ilyen nőkért... - sóhajtottam fel eléggé elgyötrően, ahogy éreztem őt, és hallottam is, majd egy mozdulattal termettem vele a tanári asztalnál, és felültettem rá, majd beálltam lábai közé, és közben olyan szenvedélyesen tapadtam ajkaira, mintha pióca lennék, és ki akarnám szívni minden csepp vérét.
- Akarlak... és igen, igazad van... csak kihasználni akarlak... - gyűrűzött be ujjam a felsője alá.

Meg sem lepődtem heves mozdulatán, amivel magához húzott, és hajamba mélyesztette ujjait. De még várt, és azt hiszem rájöttem, hogy kettőnk közül nem én vagyok az egyetlen játékos...
- Ha pedig nem tennéd meg, azzal mindkettőnket becsapnád... Ki akarsz használni.. - suttogtam közel ajkaihoz. - Mindketten tudjuk, hogy csak erre kellek. - rajzoltam végig nyelvem hegyével előbb alsó, majd felső ajkát.

(Folyosó)

Nem tanulni jöttem ide, úgyhogy legkevésbé sem érdekelt, hogy ki mit gondol rólam. Persze az más, hogy rá vetülhet valami sösétebb árnyék, de engem már az sem érdekel... mondhatni, teljesen hidegen hagy.
Felsóhajtottam, és magamhoz rántva túrtam bele hosszú szőke hajába.
- Ha most rögtön rád másznék, az azt jelentené, hogy... csak ki akarlak használni - simítottam végig ajkán.

Elém tolt egy cetlit amire a telefonszámomat kellett felírnom. - Rendben... - Mondtam halkan, és a cetlire ráfirkantva a telefonszámomat, visszatoltam elé. Már nem volt több mondanivalója se nekem, se neki, így felálltam, és biccentve felé, elindultam az ajtó irányába. - Akkor még találkozunk! Várom a hívásod... - Néztem még vissza egyszer, és utána kiléptem az ajtón, és végül az iskolából is kisétáltam. Nem volt itt több dolgom.

folyt. valahol

Nem bontakozott ki, és volt egy olyan érzésem, hogy ezt nem is várhatom el Tőle. Inkább marad a kíváncsiság, és nem veszek tudomást arról, hogy Ő egy vámpír, és ki nem állhatom a fajtáját.
- Oh, értem. - biccentettem egyet felé, majd elétoltam egy cetlit.
- Írd fel erre a telefonszámodat. És.. majd felkereslek, ha indulásra készen állunk. - néztem szemeit figyelmeztetően. Itt az én részem végetért, nem volt már mit mondanom. Csak vártam a magányt, hogy tovább gondolkodhassak a terveimen.

Gondolom mennyire döntöttem jól!- Tettem hozzá inkább csak magamban, mert azért nem bíztam én ebbe a férfiba. Bár mondjuk én kiben bízok? Talán még saját magamban sem bízok meg teljesen, nem hogy még másba. De mindegy is... az a legjobb ha tényleg senkiben nem bízok, eddig akárhányszor ezt tettem, mindig rosszul jártam.
- Nincs oka... csak így döntöttem és kész! - Vontam össze szemöldökömet, és megvontam a vállamat.

Már előre beletörődtem, hogy talán nem lesz semmi mindebből, mert nem dől be a terveimnek. Ám Silas.. túl fontos ahhoz, hogy csak úgy hagyjam vér nélkül. Mert vér nélkül nem fog magához térni.
- Rendkívül jó döntést hozott! - mondtam neki elismerően, majd közelebb léptem. - Talán van valami oka, amiért így döntött? - kérdeztem, elmerülve tekintetében, és vártam hogy mondjon valamit.

Hangja most már minden volt csak nem kedves. De a kérdésemre nem kaptam végül is választ ami egyet jelent nálam azzal, hogy semmi sem biztos. A gyógyír se, és az életem se... mondhatom remek!
- Nem kell keresned másikat... benne vagyok. - Mondtam végül egy nagyot nyelve, és felsóhajtottam. Most már mindegy, mert elfogattam, nem fogok meghátrálni, még ha az életemről is szó van részben. Meghalhatok, de amúgy sincs túl sok veszítenivalóm.

Ha nem vámpír lenne, minden bizonnyal kedvesebben viszonyulok hozzá, de ha meg kell mondanom az őszintét, erre éppenséggel nem vágyok, és nem is akarok olyasmit hogy kedveljen engem.
- Hát, ha neked nem tetszik az ajánlat.. keresek egy másik vámpírt. Aki minden bizonnyal sokkal szívesebben vállalja majd ezt a szerepet. És ha visszatér az élők közé, az övé lesz a gyógyír. - mondtam, csöppet sem kedvesen.

- Nem te vagy az első aki ezt mondja! - Mosolyodtam el halványan felvonva szemöldökömet, és vártam mikor folytatja mondókáját. Érdekelt ez a dolog, még jó hogy! Kb. minden második vámpírt érdekelt a gyógyír ez alól én sem voltam kivétel. nem önszántamból lettem vámpír, és habár szeretem a vámpír létet, néha mégis hiányzik, hogy ember legyek. És ez most nem biztos lehetőség, de akár meg is szerezhetném a gyógyírt...
- És annak a lénynek a vérem kell. Miért lenne olyan biztos, hogy újra fogok éledni? - Kérdeztem. Úgy nehéz lenne megszerezni ha halott vagyok.

Olyan gyorsan vág az eszed, mint valami borotva. - mondtam neki lenyűgözött mosollyal, és felsóhajtva döntöttem úgy, hogy folytatom, amit elkezdtem. Hisz miért titkolnék el előle bármit? Kell az igazság, vagy sem? Kell-e vámpír, vagy sem?
- ÉL egy lény.. aki őrzi ezt a gyógyírt. Nekem nem kell a gyógyír, viszont az, aki segít nekem, megszerezheti. - mondtam és próbáltam nagylelkűnek tűnni, de nem tudom, ez mennyire vált be most.

- Minden vadász megszorongatja az áldozatát, nem mondott ezzel újat! - Vontam össze szemöldököm halkan felsóhajtva. Már volt szerencsém vadászhoz nem is egyszer, így azért tudom valamennyire, hogy milyenek is úgy általánosságban. Mindegyik utálja a vámpírokat, és bármikor szívesen kinyírnak egyet a nem éppen kellemes módszerekkel.
Következő mondatára felfigyeltem, gondolom ez is volt a célja vele. - Csak nem az emberség? - Kérdeztem, hisz nem mondta ki, maximum csak burkoltan vetette fel ezt.

- Nem vagyok vámpírvadász, és nem is akarlak arra a társamra bízni, aki ezt a munkakört választotta. Ő eléggé.. megszorongatja az áldozatait. - súgtam. Connor veszélyes volt, ezt nyugodt szívvel ki is mondhatjuk. Nincs mit tenni, így van.
Felsóhajtva vettem tudomásul, hogy ő most készül elmenni.
- Kár. Tudod.. van annál a valakinél valami, amit talán minden második vámpír szeretne magának. - mondtam halkan. Talán erre felfigyel.