Hirtelen felkaptam a fejemet, és lenéztem Davidre, majd a két érkezőre. - Öhm... üdv - prógáltam meg mosolyogni Curtis felé, és jelen pillanatban éppen tényleg eléggé... normálisnak tűnt.
De Damon mellé sétáltam, mikor a tekintete az anyámra vándorolt. - Öhm... talán... most, hogy meggyőződtünk, hogy minden rendben van, nem is kellene olyan sokáig időznünk itt.

Ez a beszélgetés sokkal inkább egy kihallgatásnak hangzott, de ezek szerint átmentem mindenen ha már beenged a családjával egy szobába. - Örülök, hogy megismerhetlek. - Bólintottam Elena felé, majd tekintettem a két apróságra futott. Egy fiatal lány és máris két gyerek. Nem sokáig figyeltem őket mert tekintettem Izire vándorolt.

(konyha)

- Remélem nem haragszotok, ha leléptünk egy kicsit egy ismerkedős sörre - léptem be a nappaliba, és magamban elszórakoztam azon, ahogy úgy ül ott a két nő, mint két riadt tyúk. - Elena, hagy mutassam be neked Curtist. Curtis.... ők a feleségem Elena, és a két gyerekünk, Delena és David.

- Ne aggódj... - próbáltam nyugtatni Elenát. Bár én se voltam az a megtestesült nyugalom, de... a fiúk beszélgetését hallva igyekeztem magamat a nyugalom irányába kormányozni... Ami egy rövid időn belül egyre jobban kezdett menni, mert Damon hangját hallani kifejezetten... megnyugtató volt, és jóleső... Curtis-ről nem is beszélve, amikor azt mondta szeret... Ezt nekem már olyan rég nem mondta senki...
- Jól megy... - suttogtam oda Elenának, egy mosollyal az arcomon nézve Rá.

Anya nyugodt volt, így abból következtettem, hogy nincs semmi baj. A fiúk egyelőre csak... iszogatnak. A gyomrom kezdett két részre szakadni. Az egyik aggódott, a másik közben megnyugodott. De nem tudtam eldönteni, melyik a nagyobb bennem.
Ezért csak az ölembe fogtam David-et, és a haját simogattam, ő pedig az ujjaimat kezdte el nézegetni, de le sem vettem a szememet a konyha ajtajáról.

- Persze - bólogattam Elena kérdésére, de közben a fél fülem végig a fiúkat figyelte. Hallottam hogy a konyha felé indulnak, és el is csíptem egy pillantásra amíg átsétáltam oda... egyelőre úgy tűnt rendben vannak...
- Söröznek.. - jelentettem ki enyhe izgulással a hangomban, ami csak töredéke volt a valóságnak, hisz belül majd' szétvetett az izgalom. - Egyelőre minden rendben...

Anya megfogta a kezemet, és én is így tettem, hogy megszorítsam, közben hallgattam azt a pár szót, ami elhagyta a száját. - Rendben... akkor... de ha mégis történne valami, valami lényeges, ugye mondod? - néztem a szemeibe eléggé reményekkel telve. Féltettem Damont... nagyon. Ki tudja, mi jöhet még?

Én valahogy nem tudtam most mosolyogni Damon szavain, ezt inkább meghagytam neki. Csak néztem hogy lép ki a nappaliból, majd hallgattam, hogy ajtót nyit és szembekerül Curtis-el...
Felkeltem a helyemről, és átültem inkább Elena mellé a kanapéra, ahol megfogtam a kezét, úgy néztem Rá.
- Számból vetted ki a szót - bólintottam egy aprót, és füleltem, hogy mi is folyik kint. Egyelőre nem folyt vér, és Damon rendesen viselkedett, aminek nagyon örültem... - Egyelőre nem folyt vér... - közvetítettem Elenának halkan.

Hiába Damon nyugtatása, úgy fordultam az ajtó felé, mintha villám vágott volna belém, és hallgattam őket. Vagyis... csak akartam, mert anyának jóval több esélye volt hallania őket, mint nekem.
- Istenem, csak ne legyen semmi baj... - sóhajtottam hatalmasat.

- Szóval ez ő - reagáltam a kintről érkező hangokra. - Reménykedtem, hogy csak a postás, vagy mit tudom én - tettem le a tányért, és felálltam. - Akkor én most megyek, megnézem magamnak ezt az újjászületett.... boszorkányt - változtattam a mondat végén, Izi miatt. Eredetileg a dolog nem így szólt volna...
- Ne félj édesem. Mint tudod, ahogy máskor is, most is nagyon jó fiú leszek - hajoltam le Elenához egy csókra. - Ha viszont azt halljátok, hogy törnek a bútorok, nyissatok ablakot, és meneküljetek - vigyorogtam még egyet halványan, és kisétáltam a bejárati ajtóhoz.

(ház)

- Tudod mit, Damon, ha egyszer ez bekövetkezik, ígérem én leszek az első aki azokat a "legendákat" tanítani fogja - kuncogtam, már némiképp jobb kedvűen újra. Klaus kiiktatásának témája ezerszer kellemesebb volt mint az hogy Klaus és Elena... khm...
Elena kérdésére meglepetten emeltem fel a fejem, és füleltem az ajtó felé, majd egy hangyányit szorongó arckifejezéssel pillantottam vissza rájuk.
- Curtis hazaért... - nyeltem egy picit nagyobbat mint az indokolt volt, és tekintetem Damon-re fordult.

Csak a tányéromra meredtem, az utolsó falatokat is megettem, és közben nagy nehezen sóhajtottam egyet, miközben Oliverről és Klausról beszéltek, és őket emlegették. Én róluk már nem is mondok semmit, mert... mindkettejük esetében tudok nagyon naiv lenni.
De aztán felkaptam a fejemet. - Csak én... hallottam hangokat a bejárat felől? - kérdeztem, elmeredve az ajtó irányába.

- Hát azt én is remélem - dünnyögtem, majd köszönetet mondva átvettem az újabb szelet tortát. - Bár Klaussal kapcsolatban is ezt mondhatnám.... esküszöm, addig ő sem marad nyugton, míg fel nem forgatja majd az egész város életét. És ha hallanád... mintha egy földre szállt isten lenne - forgattam a szemem. - Egyszer majd még krónikák fognak mesélni arról, mikor Damon Salvatore seggbe rugdalt egy istent - vigyorogtam el magam szélesen.

A Curtis erejét illető szavakra nem tudtam biztatást adni, bár hazudtam volna ha azt mondom hogy bántam volna ha van ereje...
- Most komolyan az a kocsi a legérdekesebb? - kérdeztem kuncogva, ahogy Damon ismét megemlítette az autót, ami anno Curtis-é volt, aztán Damon "vette magához." Férfiak és a kocsijaik... sose értettem az ilyeneket.
- Emily csinált neki testet... mármint újat.. - helyeseltem Elena szavaihoz bólogatva. - Erős boszorkány. Nem okozott neki gondot hogy ezt megtegye holttest nélkül is - magyaráztam, visszaemlékezve arra a napra amikor Curtis testet öltött.
Egy kedves mosollyal vettem el Damon-től a felém nyújtott tányért, és a konyhába sétáltam egy új szelet süteményért, amivel aztán visszatértem, és Damon kezébe adtam, miközben Elenára pislogtam, kissé megrezzenve Oliver említésére.
- Igen, értesítettetek, tudok Oliver haláláról. És nem kicsit örültem is neki - sóhajtottam mérhetetlen megkönnyebbüléssel még most is. - Remélem soha többet nem hallunk felőle...

A boszorkányok sok mindenre képesek - mondtam Damonnek, mikor Curtis testéről beszélt, de aztán ahogy az ő testét említette, eszembe jutott valami.
- Amúgy... ugye téged értesítettünk Oliver haláláról? - kérdeztem anya felé fordulva. Már annyira nem emlékeztem ezekre, hogy csak na.

- Még jobb hír - morogtam szinte csak magam elé. - Na mindegy, jöjjön aminek jönnie kell. Remélem hamarosan ideér. Azt is, hogy nem lesz neki ismerős a kocsija. Inkább a véremet kérje, mint az autót. Azt nem adom - mondtam határozottan. - Amúgy azt sem tudom, hogy tudott újra testet ölteni. Ott hagytuk az erdőben porrá égni - nyújtottam Izi felé a tányéromat, kérve egy újabb szelet tortát.

- Oké - bólogattam erősen bízva benne hogy igen, így lesz. Reméltem nem fog eluralkodni Damon-ön a múlt sem...
Ám ahogy egy új kérdése hangzott el, már... nem is igen tudtam mit is feleljek, hisz nem tudtam a választ.
- Rossztól kérdezed - vontam meg a vállam tanácstalanul. - Nem kérdeztem tőle, de... még eddig varázsolni sem láttam, szóval... bár Emily egészében véve ja élővé tette, szóval szerintem van neki ereje...

Damon megnyugtatott mindkettőnket, de még mindig nem volt kizárva, hogy baj lesz. Hiszen az indulatok azok indulatok, és ezen nem is lehet változtatni, főleg Damon esetében nem.
Viszont a feltett kérdésére én is érdeklődve kaptam a fejemet anya felé.

- Hé, nyugi, oké? - kérdeztem. - Tudod, hogy türelmes szoktam lenni - válaszoltam szemrebbenés nélkül. - És mivel ha Curtis tényleg jó fiú, és nem akarom, hogy a kék-zöld képét nézegesd, tényleg jó leszek. Apropó... - jutott eszembe hirtelen - ő most sima ember, vagy még most is boszorkány?

- Bízom benned, Damon. Ha akarod, mehetsz te ajtót nyitni, de szépen kérlek légy... nyugodt... akkor is ha nem vagyunk körülöttetek.. - mondtam, s próbáltam egy olyan szót keresni, ami talán nem okoz robbanást. De abban biztos voltam, hogy ha túléljük a mai találkozót, az kész csoda lesz.
- Nem lesz baj - feleltem Elena szavaira. - Curtis nem csinál bajt, bízom benne - ismételtem komolyan mondva.

- De... ne engedd, hogy a türelmetlenséged most valami bajt okozzon, jó? - néztem Damon szemeibe, és megsimogattam az arcát. - Curtis egy... erős varázsló, gondolom az ereje még mindig megvan attól, hogy ő báránnyá változott - mondtam, bár kicsit még mindig furcsállva a dolgot.
- És ha tényleg normálissá változott, akkor... tényleg nem lesz baj.

- Nem lesz gond, feltéve, hogy ő sem akar - motyogtam. - Lehet, hogy... jobb lenne más helyiségben találkoznom vele, nem a gyerekek előtt - néztem Izire. - Ha baj lesz... akkor jobb, ha külön vagyunk zárva. Ha megérkezik, hagy menjek én ki hozzá ajtót nyitni, oké? A többi pedig már adja majd magát.

Hát nem voltam éppen bizakodó állapotban. Mintha démoni hadviselésre készülnénk. Én már napok óta voltam Curtis-el, ha nekem nem tűnt fel benne semmi gyanús, erősen gyanítottam hogy Damon se találhat benne fogást, de... férfiak révén nem tudtam mire számítsak.
- Jól van, jól van - bólogattam rá Damon szavaira, s a tányérom letéve az asztalra, írtam egy sms-t Curtis-nek, hogy jöjjön haza, mert a családom látni szeretné. Nem tudtam mi fog ebből kisülni, de bíztam benne hogy nem lesz csetepaté... - Kész, szóltam neki, gondolom hamarosan itt lesz...

Kissé bántam már a kérdést, hiszen... Damon reakcióját hallva... ha Curtis kikel magából, vagy netán mégis emlékszik valamire, hát akkor Damon is ki fog kelni magából, és... ebbe bele se merek gondolni, milyen következményekkel járhatna.
- Jól van, de... én azt se akarom, hogy neked bajod essen, ha Curtis talán... mégis emlékezni fog valamire... - nyeltem egy aprót Damon szemeibe nézve.

- Nem fogom letépni a fejét - morogtam, látva Izi ijedt pillantását. - Feltéve, ha nem ad rá okot. Meg ha nem követeli vissza a kocsiját - tettem hozzá hirtelen. - Szóval... tőlem hívhatod. Kíváncsi vagyok rá, megmondom őszintén. A régen történtek, és a most róla meséltek után meg aztán végképp - vonogattam a vállam. - Ha baj van - fordultam Elena felé - fogjátok a srácokat, és menjetek mind hozzánk. Nem árt felkészülni erre a lehetőségre is - pillantottam aztán vissza Izi felé.