Mellkasomhoz húzva ölelem át, hátra dőlve a kanapén, kényelmesen, élvezve, ahogy hozzám bújik, ahogy ujjaink összefonódnak kicsit megnyugszom.
-Nem fogsz bántani.-jelentem ki határozottan.-De egy valamit jobb, ha tudsz... telihold ide vagy oda, az erőm nem tudom fajom bélin használni. Az az életembe is kerülhetne.-a szavakat félve mondom ki, de szerencsére úgy fogom, hogy ne tudjon szemembe nézni, amiben biztos, hogy megcsillan némi félelem.-Nem akarom látni. De legalább biztonságban tudhatlak. Mindennek ellenére.-simítok végig mellkasán, orrom ismét hajába fúrom, és mélyet szippantok a sampon megszokott illatából.
Gondolataim között Hays és az átváltozás egyszerre játszik, egy részem örül annak, ha egyiküknek sem esik baja, egy másik részem viszont retteg tőle, hogy mit tartogatnak az ilyen éjszakák. És ezen nem segít, hogy a gondolattal is eljátszom, mi volt utolsó találkozásuk kimenetele.
Kérdése meglep és összevont szemöldökkel fordítom kicsit oldalra fejem, hogy részben megkereshessem tekintetét.
-Hát...-szisszenek fel, sorra véve a lehetőségeink.-Ha eltekintünk tőle, hogy nem kérted ki a kezem apámtól, hogy nem vártál a nászéjszakáig, és tekintve a tényt, hogy Vegasban esküdtünk... szerintem nem vagyunk így sem hagyománytisztelők. De mire gondolsz?-érdeklődöm kíváncsian.-Nem, nem adjuk azt a nevet a gyereknek, ami az enyém vagy a tied. Nem mintha bajom lenne ezekkel, de a szüleim nevét is lehúznám a listáról.-mormogom orrom kicsit felhúzva, de őszinte kíváncsisággal várom, hogy mit is akar ebből kihozni.

Nem kell kinyitnom a szemeimet, anélkül is tudom, mert érzem, hogy kezei kicsit megremegnek a vállamon mikor Hayley szóba kerül. Azt is tudom, hogy miért, hiszen ő látta milyen állapotban érkeztem haza a testvérével történt találkozás után, és nyilván aggódott Hayley-ért is, még akkor is, ha ő jobb állapotban volt nálam. Már csak azon elvből kifolyólag is, mert nem ütök meg nőt, ha nagyon nyomós okom lenne rá sem.
- Hát, igazából... - mormolom - ha hiszed, ha nem, én is gondoltam erre. Hogy talán biztonságosabb lenne, ha bevackolnám magam az ágy elé, és kivárnám mire véget ér az éjszaka. Csak nem igazán tudtam, hogy hozzam meg vezessem elő a dolgot. Nem voltam benne biztos, hogy akarnád látni, amint épp atomjaimra hullok, aztán újra összerakom magam, mint egy elfuserált transformers. És abban sem voltam biztos, hogy te mennyire éreznéd magad biztonságban mellettem, mert nem akarlak kényelmetlen vagy veszélyes helyzetnek kitenni téged. Inkább agyonharapnám előtte magam - sóhajtok fel, igaz ez jóleső sóhaj, mert imádom, ahogy ügyes kezei kihajtják belőlem a feszültség minden létező nyomát.
Aztán mikor átveszi kissé a szerepemet, és ő ölel át engem hátulról, összefűzzük ujjainkat, és elgondolkodva bámulom a falon a tapétát.
- Mondd csak... - köszörülöm meg a torkomat - mennyire vagyunk hagyománytisztelőek, vagy mennyire akarunk azok lenni?

Elnevetem magam, mert lelki szemeim előtt megjelenik a kép, ahogy fanyalogva legelészik, mint egy tehén, nem pedig jóízűen eszik, mint egy farkas.
-Nem aggódok. És imádom, hogy ilyen vagy és azt is, hogy így fogadsz el.-biztosítom, és ahogy lehetőségem adódik, ujjaimmal gyúrni kezdem vállát, lassan, de határozottan.
A testvérem említésére elkap a rossz érzés és testem megremeg. Nehezemre esik pártatlannak maradni, de ujjaim megremegnek vállán, és mikor nekem dől, feje búbjára szorítom szám és a kócos tincsekbe nyomok egy csókot. Lekapja magáról a pólót, forró bőre parázsként izzik ujjaim alatt. Elgondolkodva nézek ki a lemenő napsugarakba és mély levegőt véve próbálom a bennem kavargó gondolatokat megfogalmazni.
-Meg fogjátok tudni...-suttogom, gyengéden masszírozva tovább, aztán füléhez hajolok és úgy folytatom.-Mi lenne, ha itthon maradnál?-érdeklődöm, de ha meg akar fordulni sem hagyom, erősebben szorítom vállát. A bizonytalanságot és a félelmet nem akarom, hogy észrevegye tekintetemben.-Veled lennék végig. Nem fogsz bántani, tudom. Én sem tettem. És ha gondolod szerzek neked egy nyulat, ha ez segít.-szuszogok fülébe és  lassan elengedem vállát, végigsimítva mellkasán, de nem húzódok el tőle.-Szeretném, ha mellettem lennél, nem akarom, hogy bajod essen.-ismerem el végül, összefonva ujjaink, és ha máskor nem is, most biztos érzi, hogy mellkasomban hevesen dobog szívem.

Mintha csak varázsütésre történne, úgy tűnnek el előlünk a hamburgerek, csakhamar az üres tálcák, és a koszos szalvéták emlékeztetnek a bőséges vacsorára. Most még jobban motoszkál a fejemben az apró gondolat - egyre nagyobb méreteket öltve - hogy nem is lenne ostoba ötlet az a mozgó büfé. Majd találok egy alkalmas pillanatot rá, hogy ezt szépen beadagoljam Les-nek úgy, hogy ne ütközzek azonnal ellenállásba. Végeredményben a magam ura lehetnék, és onnan aztán tényleg nem rúghat ki senki.
Kényelmesen elnyúlunk a kaja végeztével, és végigsiklik a szemem Les alakján. Tény, hogy teltebb, mint mikor megismertem, de azt hiszem nekem így még sokkal jobban tetszik. Az a néhány kiló amit felszedett arányosan eloszlik rajta, és ettől van igazi, nőies alakja - az elhízás mindenféle lehetősége nélkül. Egyszerűen tökéletes - számomra legalábbis az.
- Elég lelombozó lenne nekem, ha én szertartásosan tömném a fejem, te meg nyúltápon rágódnál mellettem - mondom elgondolkozva. - Azt meg ne várd, hogy én is salátát rágcsáljak ebéd gyanánt, és vágjak hozzá olyan ábrázatot, mint aki a világ legfinomabb csemegéjét eszi. Farkas vagyok, férfi vagyok, húst akarok. Ennyi - vigyorgok. - Ha meg annyira aggódsz a kilóid miatt, hetente néhányszor körbekergetlek a ház körül - teszem hozzá, a mellkasomra szorított plüssfarkast cirógatva, aztán megmozgatom néhányszor a vállamat mikor Les keze hozzáér.
- Ami azt illeti - dünnyögöm - igazad van. Elég kellemetlen, és a telihold közeledtével mindig is jobban érzem. Nem ártana azt sem kitalálnom, hová menjek néhány nap múlva. A parkba nem akarok, mert nem biztonságos. Az erdő szintúgy. Elég egy olyan malőr, mint a múltkor, egy nyúl, és a vadászösztön felülír bennem minden mást. Nem hiányzik egy olyan balhé, mint legutóbb Hayley-vel. Amit azért egyszer majd ember alakban, és békésen remélem még megbeszélhetek vele - mormolom a végén, aztán ledobom a pólómat, és hátat fordítok Les-nek, lehunyt szemmel élvezve az erőteljes, masszírozó mozdulatokat amikkel a hátamat és vállamat gyúrja.

Felmordulok, egy megvető és mindent elmondó reakció ez tőlem arra, ahogy hasonlít minket másokhoz. Igaza volt, mégis szerettem ezt az életet, ezt a  jelent, hogy úgy kucoroghatok a kanapénkon, hogy tudom a konyhában sürgölődő férfi szeret és én menthetetlenül beleszerettem.
-Be is fogom tartani.-biztosítom az ígéretemről, s elkezdek falatozni. Az ízek gyorsan csapnak össze számban, és az emlékek hasonló gyorsasággal suhannak keresztül fejemen. Akaratlanul is, de elmosolyodom, és szinte minden falatot úgy kiélvezek, mintha soha többé nem ehetnék ilyet. Pedig bőven volt rá lehetőségem, csak kérnem kellett.
Viszont ez egy olyan probléma is olt, amivel ő kevésbé, én annál inkább foglalkoztam. Szép lassan, szinte lenevelt a salátáról és a főztének hála máris felszedtem pár kilót.
-Igen, ez igaz, és imádom, hogy beléd habarodhatok, de bizonyos helyzetekben hátrány is lehet, ha eléred, hogy elhízzak.-próbálok érvelni, de ahogy ő érvel, az sokkal jobban megállja most a helyét.
Én előbb befejezem, mint ő, és elégedetten nézem, ahogy hátradől a kanapén, szorongatva a plüsst. Mellé bújok, orrom nyakába fúrva .
-Ez egy tökéletes nap volt. És még a naplementéből is látunk valamit.-nézek az elénk táruló fényes korong felé, és a meggyújtott gyertyákat egy gondolattal eloltom magunk körül.-Mi lenne, ha itt maradnánk? Mármint még egy kicsit. Mondjuk amíg ezt a szörnyű csomót eltüntetem innen.-markolok vállába, megérezve, ahogy az izmok összesimulva, de mereven rezzennek meg kezeim alatt.-Túl keveset mozgatod őket. Vagy épp túl sokat, de nem eleget.-vonogatom szemöldökeim vigyorogva és úgy helyezkedem, hogy mindkét tenyerem vállára simulhasson.

- A kispolgároknak is vannak gyerekeik, és alighanem nem a gólya hozza őket - vágok vissza Les-nek, aztán a szárítóba pakolom az edényeket. - Arra céloztam, hogy úgy élünk, mint egy igazi, átlag, halandó pár. Vásárolunk, dolgozunk, házimunkát végzünk, csak épp havonta egyszer van egy kissé gyötrelmes éjszakánk. Legalábbis egyikünknek - bökök magamra, aztán bevonulok a nappaliba a tálcákkal, és lepakolom az asztalra.
- Ha még a vacsora után képes leszel megmozdulni, akkor ki fogom belőled csikarni a masszázst, ha már megígérted - figyelmeztetem rá Les-t, aztán én is beleharapok a hamburgerbe. Tény és való, eddig nem is igazán éreztem az éhséget, de most a konyhában állva, főzés közben, a szállongó illatok hatására erőteljesen korgott már a gyomrom, és most, csak a hamburgere látványára is úgy folyik a nyálam, mint Pavlov kutyájának.
Ahogy látom, szerelmem sem piszkálja félre undorodva az alkotásomat, úgy tömi magába a bucikat, mint aki egy hete nem jutott semmiféle táplálékhoz. Tudom, hogy Les szinte ilyesmiken nőtt fel - motorosok közt nyilván nem igazán él Jamie Oliver - így az íz alighanem nosztalgikus érzésekkel tölti el. Engem meg csak simán és lazán a jólakottsággal. Aztán mikor eldünnyög egy kérdést felnevetek, olyannyira, hogy saját magam kell néhányszor mellcsonton veregetnem, hogy ne fulladjak bele a félúton megakadt falatba.
- Hát, mondjuk azért, mert imádom, ha egy nő eszik. Soha életemben nem bírtam a salátázó libákat, se azokat, akik minden kalóriát számolnak, és azokat sem, akiknek a bordája átszúrja a bőrét. Szóval ha amiatt aggódnál, hogy előbb-utóbb elhízol, és nem foglak szeretni, akkor hagy nyugtassalak meg: minél jobban látom, hogy élvezed a főztömet, annál jobban habarodom beléd. Remélem, elhiszed, hogy nem linkelek, és ez az igazság - vonok vállat, aztán mikor az én tálcámról az utolsó hamburger is eltűnik, felbüfögök, és kényelmesen hátradőlök a kanapén.
- Tökéletes nap. Ha létezik ilyen, akkor a mai az volt, legalábbis én úgy érzem. És mindketten élünk, nem nyírtuk ki egymást. Sőt, szaporodtunk - veszem kezembe a plüssfarkast, és a mellkasomra fektetem.

Figyelem, ahogy otthonosan mozog a konyhában, de megjegyzésétől elkap a nevetés és nemlegesen megrázom fejem. Ő már mosogatásba fog, amit viszont egy elégedett mosollyal fogadok.
-Gondolod, hogy a kispolgári lakók olyasmit csinálnak, mint tegnap mi a kertünkben? Kétlem.-nevetem el magam, ám hangom pontosan kifejezi, hogy egyáltalán nem volt ellenemre a tegnap este.-De, mint azt tegnap is mondtam. A saját életével és saját házánál mindenki azt csinál,
amit akar. Én ma a nappaliban akarok vacsorázni, ezért ott fogok vacsorázni.-jelentem ki, nem mintha az vita tárgyát képezte volna eddig.
Összepakolja egy tálcára a hatalmas hamburgereket, mire összefut a nyál is a számban, és mikor mellém kuporodik, úgy hajol hozzám, hogy én nevetve először a farkast nyomom az orrához.
-Nem hiszem, hogy ezt fogod hallani. De ígértem cserébe egy masszázst,
szóval azt hiszem törlesztek is.-húzom aztán magamhoz, mielőtt menekülhetne vagy megsértődhetne.-Szeretlek ám...-suttogom ajkaira, s egy csókot nyomva szájára, magam elé kapom a tányérom és feltéve lábam a dohányzóasztal szélére, nagyot harapok a hamburgerből.
-Óh édes istenem!-kapom kezem szám elé, hogy a falat ne potyogjon ki belőle, de ez a kifejezés hüledezés, ahogy az ízek kavarogni kezdenek számban, szinte azonnal elönt a melegség és gyomrom is emlékezni kezd az elfeledettnek hitt ízre. De az ezt nem múlhatja felől amúgy sem.-Ez isteni! Csak tudnám minek eszek ennyit ma is...-dünnyögöm a végét inkább magamnak, szint szemrehányóan és újabb falatot harapok a puha húsból és zsemléből.

Szusszanok egyet, mikor Les kikapja a szatyrokat a kezemből, és épp javasolnám, hogy pihenjünk egyet, de sok választási lehetőséget nem hagy: nemes egyszerűséggel beosztja a munkát, ő a lakást szedi rendbe, engem a konyhapulthoz parancsol.
- Kellett nekem nősülés, meg feleség... - dünnyögöm mikor távozni kezd, persze tisztában vagyok vele, hogy hallja, de csodák csodája nem csapódik nekem semmi. Alighanem a tegnap éjjel, meg a mai nap után benne is lemerültek az elemek.
Nekifogok a beígért vacsora gyártásának, és még az itt szállongó illatfelhőkön keresztül is megcsap a takarítószerek, és a frissen mosott ruhák illata. Aztán megérzem a hátamban Les pillantását, és ahogy a vállam fölött hátranézek, úgy ül az ágyon, a plüss farkast ölelgetve, hogy szinte féltékeny leszek arra a szőrmevacakra.
- Ha valaki belépne hozzánk, elöntené a sárga irigység - jegyzem meg. - Tiszta lakás, jó vacsora. Nem gondolod, hogy kezdünk tényleg kispolgári házaspárként viselkedni és élni a mindennapjainkat? - kérdezem, és elégedetten nézek szét a konyhában. Összerakom a hamburgereket - nem spóroltam a fejenként számolt mennyiséggel - aztán elmosogatok, ne mondhassa Les, hogy az egész lakásban rend van, egyedül a konyhát uralja disznóól, majd tálcákra pakolom a kaját, és úgy döntök, ma kivételesen a nappaliban eszünk.
- Remélem sosem fogom hallani tőled, hogy nem teljesítem minden kívánságodat - teszem le a kis dohányzó asztalra a tálcákat, majd odahajolok Les-hez, és várom a csókot, a szakács jól megérdemelt jutalmát.

|| Utca

Lassan hazafelé indulunk, útközben magunkra aggatva még pár szatyrot, és ahogy hazaérünk, szinte azonnal a konyhában meg is szabadulok a szatyrok egy részétől.
-Arra gondoltam, míg te főzöl, én kicsit rendbe szedem a lakást, aztán leheveredek oda, elnézem, ahogy főzőcskézel és a nappaliban, a kintről beszűrődő tücsökciripelés mellett megvacsorázunk.-vázolom fel a terveim, de mire reagálhatna, kikapom hóna alól a plüssfarkast és a nappalin át a szoba felé indulok.-Helyes, nincs ellenvetés.-vetek csillogó pillantást még vállam felett rá. Felkapok egy kényelmes rövidnadrágot és egy kinyúlt pólót, amiben szinte elveszem, majd a fürdőszobába lépve bepakolok egy adag mosnivalót, gyorsan lehúzom az ágyneműt, majd a lejárt programnak hála tiszta ruhákat kiteregetem a nappaliban felállított szárítóra. Kitárom a teraszajtót, visszafogott fényeket varázsolva az időközben lemenődben lévő nap utolsó sugarainak azért még teret engedve. Egy pillanatra elrévedek a narancsos fényekben, és a gyertyák anélkül lobbannak körülöttem lángra, hogy kifejezetten készültem volna ilyesmire.
-Isteni illatok.-jegyzem meg a kanapéra huppanva, s annak háttámlája fölött nézek a konyha felé, szorosan magamhoz ölelve a plüsst. Szinte megbabonázottan nézem, ahogy a konyhát uralja, ajkamon anélkül is mosoly ül, hogy különösebb okom lenne mosolygásra. A furcsa békesség, amit érzek, elfeledteti velem az elmúlt napok nehézségeit, és a szebb jövő felé löknek.