A nappali
***
Ami eddig történt
Charlotte Tatia Petrova
Esther távozott, de a fülemben csengtek a szavai. "A lányod életben lehet, érted? Ez számodra egy dolgot jelent... a reményt, hogy megismerheted még őt." Milyen szép lenne, ha ez ilyen egyszerűen menne. Ezer év az ezer év, aki pedig elhagyta a gyermekét, az elhagyta. Ezen nincs mit szépíteni, a helyzet rossz volt. Nagyon rossz. Ennek ellenére természetesen meg akartam ismerni a lányomat, csak a körülmények jelenleg nem tették lehetővé, hogy kutatásba kezdjek. Ha róla volt szó, akkor nem ismertem a kegyetlenség és a szívtelenség fogalmát, a lányomra gondolva mindig megpuhult a szívem. Hiába csak kétéves koráig neveltem őt, az én kislányom volt! És ha még él... akkor még mindig az én kislányom.
Ki tudja, meddig támaszkodhattam a kanapé karfájának a gondolataimba merülve, de az biztos volt, hogy sokáig. A nap már lemenőben volt, nekem pedig eszembe jutott, hogy tartozok még Olivernek egy beolvasással. Így mint azt Klausnak is mondtam az ő házában, elindultam Oliver lakására. Beszélnem kellett vele.
Hotel ; Oliver lakása
Esther Mikaelson
Sejtettem, hogy így fog dönteni, de nem vonhattam kérdőre érte. Olyat tudott meg, amihez idő kell. Ahogy mondani szokás: az idő a gyógyír mindenre. Mert az idő mindent meggyógyít.
- Rendben. Nem mondok semmit a fiamnak. - néztem rá együtt érzően. - Gondold végig... és a lányod életben lehet, érted? Ez számodra egy dolgot jelent... a reményt, hogy megismerheted még őt. - beszéltem hozzá barátságosan, majd kihúztam magamat, és megfogtam az apró csomagokat. - Viszlát, Tatia! Hamarosan még találkozunk. - fordultam még egy pillanatra felé.
/Damon és Elena háza/
Charlotte Tatia Petrova
Kérdésére megráztam a fejem, jelezve, hogy most inkább nem tartanék vele. Egyedül kellett lennem, nem lettem volna képes a társaságra. Ezer év után tudtam meg, hogy milyen volt a lányom élete és hogy mi történt vele. Ezt fel kellett dolgoznom.
« Klaus úgy tudja, hogy Olivernél vagyok. Ez maradjon is így, kérlek. Erről neki nem kell tudnia. » A vásárlásra és a beszélgetésre utaltam, de ezt minden bizonnyal Esther is tudta. Abban pedig biztos voltam, hogy nem fog egy szót sem szólni Klausnak. Nem volt egy pletykás fajta.
Esther Mikaelson
Az arca millió kérdést tükrözött felém, és ebben a pillanatban nagyon is megértettem őt. Szegény lány... még ha miatta is ölt meg engem a fiam, nem tudtam haragudni rá. Most legalábbis nem. Hiszen most egyforma volt velem. Édesanya volt, nem vámpír. Egy nő, aki megtudta, hogy a lánya életben van. Valahol, a nagy világban.
- Örülök, hogy segíthettem. Visszajössz velem a Mikaelson villába, vagy most... egyedül szeretnél lenni? - kérdeztem tőle.
Charlotte Tatia Petrova
Próbáltam lehiggadni, de nem ez volt a legkönnyebb feladat, amiben valaha részem volt. A lányom vámpír lett. Olyan lett, mint én, ezt az életet élte ki tudja meddig vagy éppen ki tudja mióta. Mert Esthernek igaza volt... ha vámpír, akkor lehet, hogy még életben van. De ezzel az információval most...nem nagyon tudtam mit kezdeni. Ha életben is van, alig ismerhet és a legrosszabb, hogy én sem ismerem őt. Csak azt a kétéves kislányt, akit magára hagytam.
« Ez hihetetlen... ilyen nem létezik. » Hüledeztem még mindig, egyszerűen nem tudtam túltenni magam azon a tényen, hogy a lányom még ha csak félig is, de élhet. Vajon milyen lehet most? Mit csinálhatott eddig? De talán nem kellett volna ennyire előreszaladnom... hiszen azóta már eltelt majdnem ezer év. « Köszönöm, hogy megmutattad ezt nekem. » Pislogtam Estherre őszinte hálával.
Esther Mikaelson
Nem szóltam egy szót sem. Csak fogtam a kezét, és lehunyt szemekkel bámultam a sötétséget. Hiszen amit nekem látnom kellett volna, azt neki adtam át, a kezünk érintkezésével.
De amikor kitépte magát a tenyeremből, kipattantak a szemeim, és úgy néztem rá, mint egy kislányra, aki éppen valami nagyon fontosat tudott meg, és ezt megdöbbentette.
- Szóval vámpír lett... ezek szerint még most is életben van. - vontam le a következtetést saját magamnak, de nem tudtam, Ő felfogja-e ezt, hiszen már a kanapéban támaszkodott. - Sajnálom, Tatia. Minden bizonnyal ez nem könnyítette meg számodra. De a lányod még most is él. És talán arra vár, hogy megismerjen. - próbáltam valami kedvet csiholni a témába.
Charlotte Tatia Petrova
Eleget tettem Esther kérésének, lehunytam a szemeimet, megfogtam a kezét és nagy levegőt vettem. Már nagyon szerettem volna látni azokat a képeket mindenféle aggály ellenére.
És nem is várattak magukra sokáig. Az első képeket még én is átéltem: a lányom születését, amikor még csak 17 éves voltam, az első mosolyát, első lépteit és az első szavait. Ott voltam mellette egészen két éves koráig, akkor hagytam el őt és a férjemet. Ami ezután következett, az volt a számomra ismeretlen.
A lányom egyre csak cseperedett és ahogy azt gondoltam, az apja mindent megadott neki, amire szüksége volt. Egyvalamit kivéve: az anyai nagyszüleit nem gyakran láthatta és rólam is csak a szolgálók meséltek neki és azokból az emlékeiből építkezhetett, amelyek talán megmaradtak az emlékezetében.
Szép gyermekkora volt, azt meg kellett hagyni, csak én maradtam ki belőle. Ám rá is ugyanolyan sors várt, mint rám. Férjhez kellett mennie, de nem akart. És ekkor jöttek képbe az én szüleim, akik tanulva a saját hibájukból ellenezték, hogy az unokájuk kényszerházasságot kössön. A gyönyörű lányom ekkor már tizennyolc éves volt és természetesen udvarlója is akadt szép számmal. De ő csak egyvalakit szeretett és az nem az a férfi volt, akinek szánták. Végül akárcsak a mesékben győzött az igaz szerelem és hozzá ment feleségül, de nem volt ez annyira szép a valóságban. Az apja kitagadta és ezután az én családom vette őt és a férjét a szárnyai alá. Gyermekük született, ám a lányom nem vigyázott túlságosan magára. Egyik éjjel kint kóborolt az udvaron, amikor egy férfi megtámadta... igen, egy férfi, aki evett belőle. Nem egyszer, nem kétszer, többször visszajárt hozzá és mindig megigézte őt, nehogy kikotyogja a kis titkát. Ám egyszer csak a táplálkozás kölcsönös lett, hiszen a lányom is ivott a véréből és a férfi később megölte őt. De óvatlan volt, mert a lányom magához tért és.. vámpírrá vált. A férje viszont...halott volt. Megölték. Csak a gyermeke menekült meg az egyik szolgáló segítségével, rajtuk kívül mindenkit megölt az a férfi. Aztán a lányom világgá indult... Én pedig nem bírtam tovább, kiszakítottam a kezemet Esther kezei közül és hirtelen a szemeim is kipattantak.
« Vámpír lett... » Motyogtam elhűlve és meg kellett kapaszkodnom a kanapé karfájában.
Esther Mikaelson
Elmosolyodtam, és odaálltam elé, hogy csak pár lépés legyen kettőnk között. - Gyönyörű név. - mosolyogtam rá szívből, és felé nyújtottam mindkét kezemet, hogy megfogja. Közben nagy sóhajjal lehunytam a szemeimet, és rákoncentráltam a régi Bulgáriára, erre a névre, és tulajdonosára. De nem én fogom látni Őt. Hanem Tatia. - Hunyd le a szemed. Fogd meg a kezemet. És máris láthatod őt. - beszéltem hozzá nyugodtan.
Charlotte Tatia Petrova
Tudomásul vettem, hogy nem kér semmit és ugyanúgy, ahogy ő előttem, én is megálltam előtte. Bevallom, kicsit féltem is, hiszen nem tudtam, milyen képsorozatok várnak rám. Jók vagy rosszak, örömmel teli kockák, esetleg szenvedést tükrözőek? De mindenféleképpen látni akartam a lányom.
« A neve Erina. Erina Georgieva Petrova. » Elmosolyodtam, amikor kiejtettem a nevét és vártam, hogy Esther nekikezdjen annak, amit megígért. Ezért pedig hálás leszek neki, hiába nem volt ez sem a szokásom.
Esther Mikaelson
A kanapé mellé tettem a kis csomagokat, amikbe a ruhákat csomagolták, és megráztam a fejemet kedves mosolygással, mikor Tatia itallal kínált. - Köszönöm, de most nem kérek semmit. - álltam fel aztán pár pillanat múlva. Nem volt kedvencem az üldögélés. Jobb szerettem egyenesen állni, és közel lenni ahhoz, akivel éppen társalgok.
- Tudsz bármit a lányodról? Elég annyi, ha a nevét elmondod most nekem. Csak annyira van szükségem, hogy láthasd őt. - néztem rá bizakodóan.
Charlotte Tatia Petrova
Bevásárlóközpont
Azóta nem jártam idehaza, mióta vége volt annak a bizonyos vacsorának. Gondoltam én, hogy lesznek itt csavarok és kavarodások, de azért arra nem számítottam, hogy két napig nem aludhatok a aját házamban Oliver ötlete miatt. De most nem ez volt a lényeg.
Betessékeltem Esther a nappaliba és intettem neki, hogy nyugodtan pakolja le a cuccokat oda, ahová csak akarja.
« Nem vagy szomjas vagy valami hasonló? Ezer év után annak kellene lenned. » A mosolyom kedves volt és ezt magam sem tudtam mire vélni. De talán néha megengedhetem magamnak, hogy kedves legyek. Főleg, hogy Esther előreláthatólag nem akar megölni.
Charlotte Tatia Petrova
A hálószoba
A hatalmas márványlépcsőn lesétálva jutottam el a nappaliba és mivel kimozdulni már semmi kedvem nem volt, meg kellett elégednem a saját házam nyújtotta lehetőségekkel. Lehetőségek? Hát pont azok nem voltak. Egy ideig, körülbelül öt percig le tudtam kötni magam azzal, hogy az egyik tükör előtt álltam és rendezgettem a lágy hullámokban a vállamra omló tincseimet és megigazítottam magamon a ruhámat. Attól függetlenül, hogy itthon tartózkodtam a stílusomból nem adtam lejjebb: világos farmer rövidnadrág, fehér csipkefelső és barna magassarkú alkotta a napi szettemet. (https://2img.net/h/oi50.tinypic.com/2s6x02d.jpg)
Végigfuttattam a szemem a tükörképemen és elégedett mosollyal huppantam le az egyik bézs színű fotelba. Még nem nagyon volt időm feltérképezni a saját házam és a bútoraim kényelmét, de most legalább erre is sort keríthetek.
**
Mégsem bírtam sokáig a tétlenkedést. Mintha a kisördög bújt volna belém, olyan hirtelen pattantam fel a helyemről, mert eszembe jutott valami: Oliver. A második gondolatom pedig Klaus volt. Azt éreztem, hogy már túlestek azon a bizonyos találkán, így muszáj volt Őt meglátogatnom. Még akkor is, ha egyenesen felkínálom a fejem az oroszlánnak.
Ősök villája
Charlotte Tatia Petrova
Emily háza ; Nappali
Hazafelé egyre csak azon törtem a fejem, vajon minden rendben lesz-e az elkövetkezendőkben? Olivernek fel kell támadnia, nem azért gürcöltem ennyit, gyűjtöttem magam köré embereke,t szereztem boszorkányt és vért, hogy most adjam fel. De mi lesz ezután? Egy bosszúhadjárat minimum borítékolható volt Oliver részéről, ismertem már ennyire, hogy tudjam, mindig ezzel kezd. Viszont később? Mindenki veszélyben lesz miatta? És ha Klaus megtudja? Bár már biztosan tudja, mi van készülőben, így azt is, hogy én állok ezek háttere mögött. Talán meg kellene piszkálnom egy kicsit a parazsat, hogy nehogy véletlenül elkerüljem őt. De ilyen hülye még én sem lehetek.
**
Nem akartam tovább várni, semmi értelmét nem láttam. Pontot akartam tenni az ügy végére, mosolyogni azon, hogy rászabadítottam Mystic Fallsra a gonoszt és mint aki jól végezte dolgát, hátradőlni és sodródni az árral. Éppen emiatt sepertem a táskámba a külön dobozokban elhelyezett üvegcséket, a nyaklánc pedig már a nyakamban volt, így semmi nem hiányzott. Csak a boszorkány.
Emily háza
Charlotte Tatia Petrova
« Végre. » Sóhajtottam egyet, amikor végérvényesen elsápadt és a földre hullott, lehunyva a szemeit. Egy árulóval kevesebb körülöttem, ennyi volt az egésznek a lényege.
Talán egy teljes percig bámulhattam a testet és felrémlett előttem, hogy én régebben nem ilyen voltam... Régebben? Jó pár száz évvel ezelőtt. Emberként olyan voltam, mint a hasonmásom, Elena. Talán csak ez az egy kis akadályozó tényező volt bennem aziránt, hogy felélesszem Olivert. de ha már idáig eljutottam, nem fogom feladni.
Mély levegőt vettem és elűzve az elmélkedéseket az agyamból felkaptam Benjamin testét és meg sem álltam vele a pincéig.
A pince
Benjamin Lockwood
Mire kettőt pisloghattam volna, a mellkasomba szúródott a tőr, amit a kezében tartott, és éreztem, hogyan áramlik még a vér a testemben... de mintha egyenesen kifelé áramlott volna... mintha az ereimet elvágták volna, eltűnt az összes csepp vér a testemből... rosszabb volt egy vámpír harapásánál...
A szemeibe néztem, de már nem rá gondoltam... hanem Kate-re... az ő arca volt az utolsó, ami beúszott elém... majd elnyomott mindent a sötétség...
Charlotte Tatia Petrova
« Túl gyorsan futok ahhoz, hogy megöljön. » Mindössze ennyit reagáltam a kérésére és egy pillanattal később hatalmas erővel szúrtam szíven a tőrrel, még meg is forgattam benne. Élveztem a hirtelen jött bosszúállást, talán többször kellene csinálnom.
« Szép álmokat, Benjamin. » Sziszegtem a haldoklónak, aztán pedig elengedtem, hadd hulljon nyugodtan a földre. Kit érdekelt? Úgyis nemsokára már a pincében lesz mindaddig, amíg nem döntök másképpen.
Benjamin Lockwood
Eltűnt, majd ismét megjelent előttem, a kezében egy tőrrel, bár körülbelül már... nem is érdekelt, mit akar tenni velem. Ha meg akar ölni, semmivel nem beszélem le róla, hogy megtegye. Éltem volna még szívesen, de mikor megírtam magamnak a szerepemet, tudtam hogy mivel fog járni az, ha becsapom ezt a nőszemélyt.
- Utolsó kívánság? - kezdtem el gondolkodni. - Remélem Klaus azelőtt kinyír téged, mielőtt el tudnál szaladni - sziszegtem a szemeibe nézve.
Charlotte Tatia Petrova
« Te fenyegetsz engem? És mégis mit gondolsz, ha már halott vagy, mit tehetnél az ellen, hogy bántsam? » Horkantam fel és ha nem tudtam volna türtőztetni magam, már biztosan feltépem a nyakát.
Mégis eszembe jutott egy ötlet. Egy olyan ötlet, amivel megölöm, de mégsem teljesen. Egy eszköz, amit már több száz éve csinált nekem egy boszorkány, ami teljesen hasonló volt ahhoz a tőrhöz, ami az Eredetieket is elteheti láb alól. Ez kellett nekem!
Mivel Benjamin úgysem volt képes arra, hogy gyorsabb legyen, mint én, felszáguldottam a szobámba, de egy másodperc múlva már ismételten a nappaliban voltam. Még jó, hogy tudtam, hová tettem.
« Utolsó kívánság? » Kezemben azzal a bizonyos tőrrel álltam már előtte és vártam, mit akar még mondani.
Benjamin Lockwood
Sóhajtok tömkelege bukott ki belőlem. Inkább nyírnom ki, aztán hagyjon már békén... ne fenyegessen, meg oktasson, az ilyesmit utálom. De én megpróbáltam... Próbáltam megakadályozni ezt az egészet, még akkor is, ha a fele műsort én intéztem.
- Kate-et ne bántsd! - sziszegtem felé, miután megvágta a kezemet. - Ha egy ujjal is hozzáérsz... én megöllek! Gyerünk, inkább tégy velem, amit akarsz, de őt ne bántsd! Nem ártott neked semmit! - néztem rá szinte könyörgően, mégis dühösen.
Charlotte Tatia Petrova
Nem tudtam eldönteni, mi dühített fel jobban. Maga a tény, hogy átvert vagy az, hogy azt hitte sikerülhet? Nem pont egy ezer éves vámpírral kellett volna elkezdenie ezt a játékot. Akik pedig engem átvernek, mindig pórul járnak, ezt a hozzáállást volt kitől tanulnom. Ott volt először Klaus, a néhai szerelmem, majd Oliver. Ilyen társaságban hogy legyek angyalka?
« Ha már te is elárultál valamit, én is megteszem, de ezt te, a nagy vámpírkutató zseni biztosan tudod. Ha a kislány vámpír is lesz, a vérvonalam attól még folytatódhat. És ha megszakad? Legalább nem lesz több hasonmás, akik valamilyen ok folytán mindig belekeverednek valamibe. És nem hiszem, hogy Oliver bántaná a lányát. Ő gonosz, de a kislány a sajátja. » Idegesített, hogy játszadozott velem, de nem baj. Ő látja kárát, nem én.
« Pedig én azt hittem, hogy jól elvagyunk egymással. » Vámpírgyorsan kaptam ki a kést a táskámból és vágtam meg a kezét, hogy a vére már biztosan nálam legyen. Innentől már hasztalan. « De amiért a hozzávalók nagy részét megszerezted, választhatsz. Téged bántsalak vagy azt, aki fontos Neked? » Kérdeztem rá, a szemeimben pedig sokkal jobban csillogott a gonosz fény, mert láttam ám valamit, amikor hozzáértem. Egy lányt, aki nem volt nekem annyira ismeretlen...az egyik fiola vért ugyanis tőle vettem el.
Benjamin Lockwood
Keserű mosoly jelent meg az arcomon. Nos ha már ki kell nyiffannom, legalább megpróbáltam átverni ezt a nőt... és megvédeni azokat, akiket amúgy szívemből gyűlölök.
- Csak rájöttem valamire, Charlotte - fontam a karjaimat a mellkasomra, mikor már ott állt mellettem. - Engem nem érdekel, mi lesz Salvatore-al, meg Elenával... sőt, ha mondhatni, magasról teszek rá. De Oliver visszahozásával a saját vérvonaladat fenyegeted. Ha visszatér... képes lesz bántani Elena gyerekeit, elvenni a lányát, hogy maga tegye gonosszá, és azelőtt öli meg, és teszi vámpírrá, mielőtt továbbmehetne a vérvonal - néztem a szemeibe komolyan, de végül ismét nagyot sóhajtottam. - Gyerünk... büntess meg! - néztem rá komoly ábrázattal.
Charlotte Tatia Petrova
« Ha szeretnél nyugodtan eljöhetsz. Zárt körű bulit terveztem, de aki segít, annak ott a helye. » Másik fiolát emeltem fel az asztalról, hogy annak az illatát is jobban érezhessem. Ennek valamivel erősebb volt a szaga, mint a másiknak, lehet azért, mert erősebb volt maga a vérfarkas is. És minél erősebbek és zamatosabbak, annál több erő lesz Oliverben.
Felemelve a harmadik üveget abba is beleszagoltam, de rögtön ki is ült a döbbenet az arcomra. Ugyanolyan illata volt, mint az elsőnek. Teljesen ugyanaz. Ez lehetetlen volt, két vérfarkasnak nem lehet ugyanolyan illatú vére...még a hasonmásoknak sem egyezik meg. Szóval Ben megpróbált átverni...
« Úgy látszik, mégsem lehetsz ott, mert nem vagy épp segítőkész hangulatodban. Azt hitted, nem veszem észre, hogy a két üvegben ugyanaz a vér van? » Pillantottam Benre a homlokomra szaladt szemöldökkel. Elárult... Most pedig nagyon ideges lettem. « Ha ezt csak tréfának szántad, nagyon nem vicces. Mégis mit képzeltél? » Közelebb lépdeltem hozzá, úgy, hogy akár bármelyik pillanatban átharaphassam a torkát. Tényleg feldühített.
Benjamin Lockwood
- Tőlem akkor csinálod, mikor óhajtod, úgysem leszek itt. Legalábbis úgy hiszem, kihagysz ebből a buliból, ami a tetőpontot illeti - néztem a fiolákra, amiket körbeszagolgatott.
Nagyot sóhajtottam, és felálltam. Nos igen... most következik az, amit nem kerülhetek el semmiképpen sem.
Charlotte Tatia Petrova
« Én sem ülhettem itthon arra várva, hogy be fognak sétálni a vérbankok. » Tettem egy apró kitérőt a konyhába, hogy behozzam Nathan, a másik fiú és a saját véremet. Így volt teljes a készlet, a fiolák szép sorban álltak egymás mellett. Egy sor a vérfarkasoké, egy a boszorkányoké, egy az embereké és egy a vámpíroké. Valamint legelöl a hasonmás, Elena vére, akiben kellemesen csalódtam. Kár, hogy éppen az őt érhető legnagyobb katasztrófát akarom életre kelteni.
« Először beszélnem kell Emilyvel, hozzá még nem jutottam el. Amint ez megtörtént, felőlem akármikor indulhat a buli. » A kezembe kaptam az egyik fiolát, amit hozott. Egy boszorkány vérével volt teli, nemsokára vissza is raktam.
« Ugye nem bánod, ha ezeket leellenőrzöm? Nem mintha nem bíznék benned, de fő az elővigyázatosság. » Az ujjaim közé vettem egy másik üveget egy vérfarkas vérével. Beleszagoltam, aztán visszatettem a helyére.
Benjamin Lockwood
Hátradőlve vártam Charlotte-ot, közben remélve, hogy nem látszik semmi az arcomon, ami jelezné, hogy nem vagyok éppen ártatlan az ügyben... mármint abban, ha a varázslat nem sikerülne. Hiszen a saját véremet nem adtam oda...
- Üdv - néztem Tatia-ra, aki szintén kipakolta a fiolákat az asztalra. - Látom, te is megszereztél mindent - néztem a nyakára is, ahonnan lelógott a lánc. - Hol és mikor akarod csinálni? - álltam fel.
Charlotte Tatia Petrova
Erdő
Már messziről kiszagoltam, hogy nem leszek egyedül a házamban. Éreztem a farkasszagot és azok közül is ki tudtam szűrni Benjamin illatát. Nem kellett ehhez sok erőfeszítés, csak annyi, hogy már ismertem őt és a szagát is. Na meg persze a birtokom illatállományával is tisztában voltam.
Ahogy észrevettem, nem nagyon zavartatta magát, a kanapén ücsörgött. Most is lazának és már-már nemtörődömnek látszott, mint mindig. Az én kis társam.
« Csak nem megvárattalak? Látom, feltaláltad magad. » Vetettem rá egy pillantást, az ajkaim pedig hatalmas mosolyra húzódtak az asztalon heverő, vérrel teli fiolák láttán. Sikerült neki! A napom már nem is lehetne jobb! « Ügyes farkas vagy, megcsináltad, amire kértelek. » Kipakoltam az én táskámból is az üvegeket és a többihez raktam, a lánc pedig már a nyakamban lógott. Már akkor felcsatoltam, amikor elhagytam Elena házát. A nyakamban van a legbiztonságosabb helyen, onnan biztosan nem fogom elveszteni. Na ja... pár száz éve is onnan vesztet
Benjamin Lockwood
(Ház)
Leültem a nappaliban a kanapéra, és előrehajolva néztem a fiolákat, amiket kitettem az asztalra. Ott volt három boszorkányé, és két vérfarkasé. Már csak az enyém hiányzott, ott is volt neki az üres fiola. És nem is késlekedtem sokáig az ötletekben. Tudtam, hogy Charlotte-nak jó a szaglása vámpírlétére, de... megkockáztatom.
Az egyik vérfarkasvéres fiolából átcsöpögtettem az üresbe. És csak remélem, hogy nem szagolja ki... mert ha igen. Hjaj nekem.
Charlotte Tatia Petrova
Van egy mondás, miszerint a sült galamb nem fog magától a szánkba repülni. Én mégis vártam, hogy ez így legyen, a kanapé karfájára könyökölve vizslattam a nappali bejáratát, hátha... de nem sok reményem fűződött már ahhoz, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek, így nekem kellett lépnem.
Értelme azért volt annak, hogy néhány órát csak a szófán ücsörögve töltöttem. Kitaláltam, mit is fogok csinálni, ha Nathan barátocskám nem hallgat a szép kérésre és mondja el, mi kell a feltámasztáshoz. Ennek az esélye sokkal nagyobb volt, mint a másik lehetőségnek, ez pedig azt vonta maga után, hogy rohan majd Elenáékhoz, akiknek elújságolja, mi is fog történni. Na de mindegy, vannak egész jó tartalékterveim, a járulékos károkkal ráérek majd akkor foglalkozni, ha már ténylegesen léteznek. Egyszóval, utánam a vízözön!
Hotel
Benjamin Lockwood
- Jól van, jól van - sóhajtottam, majd felvettem a zakómat vissza.
- Majd értesíts - kacsintottam rá. Érdekesnek ígérkezett ez az egész. Ha Charlotte kitalál valamit... hmm... hát Chicagoban kiismertem már... szóval...
(Ben lakása)
Charlotte Tatia Petrova
« Ezt akartam hallani! Nincs szükségem gyáva barikákra, akik a farkas szó hallatán rögtön világgá szaladnak. » A körmeimet nézegettem és eszembe jutott még valaki. Stefan. Őt is régen láttam már és talán ő is a segítségemre lehetne. Ki tudja, milyen hasznom válhatna még belőle is?
« Nos, akár van, akár nincs, ha valami olyat csinálsz, ami nekem nem tetszik, én biztosan találok egy gyengepontot. Úgyhogy vigyázz. » Rákacsintottam, ezt pedig csak úgy közöltem vele, mindenféle ok nélkül. Benjamin nem volt hülye, tudta ő, hogy kivel játszik és milyen következményei lehetnek, ha egy lépést rosszul tesz meg. Ez egy olyan játszma lesz, amiben nem lehet hibázni.
« Meglesz, hívni foglak, ha kellenél. Addig is jó szórakozást bármihez, amit csinálni fogsz. » Újabb mosolyt ejtettem felé, afféle "Viszlát később!" mosolyt. Ha menni akarj, hát menjen, én addig is jól elleszek a tervemmel.
Benjamin Lockwood
- Dehogy futamodom meg! Ne nézz ostobának... világ életemben utáltak, gyűlöltek, legszívesebben kinyírtak volna, és még mindig itt vagyok - néztem végig magamon vigyorogva. - Sehol egy lyuk rajtam. És a fejemen sem - vontam vállat, és elnevettem magamat.
- Drágám, ha lenne gyenge pontom, az orrodra kötném? Kösz, inkább nem. De amúgy... kereshetsz, kutathatsz, nincs gyengepontom. - füllentettem egy "apró méretűt". Kate... na ő volt a gyengepont...
- Neeem, ami azt illeti... hagylak tervezgetni téged. Ha esetlegesen nem akarsz majd egyedül menni Nathanhez, amit kétlek, mert egy ilyen nő minden percet megragad egy afféle pasival... tudod már, hogy hol érhetsz el. - kacsintottam rá.
Charlotte Tatia Petrova
« Még megfutamodhatsz, ha akarsz. Ha nem bírod el ismét a gyűlöletet, teljes mértékben megértem. » A szívem helyére tettem a kezem és kiskutyaszemekkel pislogtam fel rá. Nem láttam esélyt arra, hogy kiszálljon, ahhoz túlságosan nagy bajkeverő. Egy igazi rosszfiú.
« Tehát neked csak ott lent van gyengepontod? Tényleg nem találnék senkit, akinek a kínzásával kellemetlen perceket okoznék neked? » Biztosan volt ilyen személy az életében, ehhez kétség sem férhetett. Mindenkinek van, még akkor is, ha nem mindenki hajlandó beismerni.
« Maradj csak, amíg szeretnél, így én sem unatkozom. »
Benjamin Lockwood
- Mily' megtisztelő, hogy ismét lesz oka mindenkinek veled együtt gyűlölni eme városban... istenem, ez fantörpikus - vigyorodtam el szélesen, miközben felálltam, és lassan kezdtem el ismét fel-le sétálni. - Bár ha jól sejtem, mindenkinek van gyenge pontja. Még nekem is van, csak... szóval az nem bennem van, hanem... - pislogtam lefelé célzatosan, de még mindig vigyorogva, elvégre... nagyon belülről nincs mivel fenyegetni. - Vagy ez célzás volt, hogy mehetek? - röhögtem.
Charlotte Tatia Petrova
« Azon majd ráérek akkor gondolkozni, hogyha szép kérésre nem akarja elárulni, amit tud. Mert mindent tud, ebben így látatlanul is biztos vagyok. De ha jelenleg Elena oldalán áll...akkor nem lesz könnyű feladat. » Nathan mindig is nemes volt, a barátait nem árulta el. Ha ennyire jó kapcsolatot ápol a hasonmásommal, nem fog beszélni. Mindenesetre szükségem lesz egy B-tervre.
« Amint megtudom, mi kell a feltámasztáshoz, rögtön szólok neked, hogy nehogy kimaradj a jóból. » Mosolyogtam Benre.
Benjamin Lockwood
Hallottam a színpadiasságot a hangjában, a rejtett iróniát, bár... nem is volt az annyira rejtett, amennyire először gondoltam. Mikor utoljára láttam Nathant személyesen, hát... éppen emberré vált. De az már kb fél éve volt. Vagy még annál is régebben. Hülye a memóriám, ezt senki nem olvashatja a szememre.
- És... mi van akkor, ha egyáltalán nem akarja majd megmondani azt, amit tud? - érdeklődtem kíváncsian.
Charlotte Tatia Petrova
« Ha sokat élsz, akkor sok mindenkit ismersz. Főleg olyanokat, akik utálnak, de azért vannak kivételek. » Csupán vállat vontam, ez nem is számított. Az viszont tény, hogy ha idős és erős vagy, akkor nem sokan szívlelnek.
« A hotelban? Akkor lehet, hogy meglátogatom valamelyik nap. Biztosan repdesni fog az örömtől, hogy újra láthat. » Kicsit ironizáltam, de hát néha ezt is kell. Főleg, hogy én és valószínűleg Nathan is abban a hitben élt, hogy soha többé nem fogunk találkozni.
Figyelmesen ittam továbbá a szavait, amelyek meg is mosolyogtattak. « Ha ki van bukva, akkor lehet, hogy kicsit kétségbeesett is. Ha pedig kétségbeesett, az a legjobb. Az nem számít, hogy jelenleg kinek az oldalán áll, az a fontos, hogy kién fog. »
Benjamin Lockwood
- Miért is vagyok meglepve? A hozzád hasonló vámpírok kb mindig ismerik a másikat. Kiszámíthatatlanok vagytok. - sóhajtottam nagyot a fejemet rázva, és a hajamba túrtam. - Nathan a hotelban él. Legutóbb legalábbis ott élt még. Azóta már lehet, hogy másképpen van. Úgy hallottam, nem éppen Oliver-párti már, inkább Elena mellett szorgoskodik, mintsem hogy Olivert megint a hatalomra segítse... - vontam vállat. - Bár eléggé ki van bukva, mióta a csaja kidobta. Úgyhogy talán beszélni fog, ha nagyon ki van bukva. - vontam vállat. - Olyan jóóó, hogy jártas vagyok az ilyen helyeken. - vigyorogtam szélesebben.
Charlotte Tatia Petrova
« Az már csak másodlagos. A lényeg, hogy az ötlet jó. » Bár igazándiból nem ez volt a lényeg, hanem az, amit ő mondott, de... jó forrásokból és megfelelő "személyzet" segítségével mindent össze lehet szedni és kideríteni. Az viszont biztos, hogy nem lesz egy kispályás menet. Egy halott vámpírt akarok visszahozni az élők közé... nem hiszem, hogy elég lenne egy kis kántálás és egy kis gyógynövény.
Éppen megfordult a fejemben egy név, amikor Benjamin ki is mondta azt. Ez lehetetlen. « Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném gondolatolvasó vagy. Persze, hogy ismerem őt. Két jó barát, aki mindig mindenhová együtt járt és két ősvámpír, akik igazán jó csapatot alkottak. Akárcsak mi. Ha valaki, akkor ő biztos tudja, mi kell ahhoz, hogy Olivert visszahozzam. » Saját magam is éreztem, hogy a szemebe valami különleges fény költözött, de képtelen voltam megnevezni, milyenfajta csillogás lehet ez. « Minél előbb meg kell találnom őt, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz olyan segítőkész, mint te. »
Benjamin Lockwood
Felpattant, és hirtelen kedvem támadt volna megcsókolni, de rájöttem, hogy életem legnagyobb hibáját követném el. Az örömtől való csókolózás... jaj, istenem... ilyen nyálas érzéseket ne máááááár...!
- Na de egyvalamiről megfeledkeztél... mégis... honnan akarod te megtudni, hogy mi kell Oliver visszahozásához? Nem lehet túl könnyű feladat. - sóhajtottam kisebb örömmel már. - Esetleg... lehetne kérdezősködni néhány barátnál. Vagyis az ő barátainál. Ismered esetleg te... a kis Nate nevű barátot? - érdeklődtem.
Charlotte Tatia Petrova
Na, most volt az igazi. A mosoly lefagyott az arcáról, fel-alá járkálgatott, mint valami veszett kecskebéka, de én ezt élveztem. Ezt is. Szinte láttam, hogyan forognak az agytekervényei, de nekem már csak annyi dolgom volt, hogy várjak a válaszára, miszerint segít vagy sem?
« Nem vágyom én semmi ilyesmire. » Egyszerűen vállat vontam, de ahogy láttam az ő mosolyát, az én ajkaim is mosolyra görbültek. Tehát segít. Tényleg jó társra találtam ebben a férfiban. « Zene füleimnek! » Felpattantam a helyemről az örömtől és csak előtte álltam meg. « Forgassuk fel a város életét! »
Benjamin Lockwood
Azt hittem, rosszul hallok. Fel kellett állnom, és fel-le sétálgattam, átgondolva a szavait. Vissza akarja hozni. Megbolondult ez a nő??? Jesszusom... apokalipsztist hozna a városra... De... izgalmat is.
- Nos... ha arra vágysz, hogy Damon Salvatore elevenen nyúzzon meg téged, tőlem csináld. Bár... előszeretettel segítek neked. - vigyorodtam el.
Charlotte Tatia Petrova
Be kell vallanom, nem sokszor fordult elő életem során, hogy kinevettek. Sőt, hogy őszinte legyek, még soha. Ez talán még attól is jobban meglepett, mint hogy Oliver halott, így hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Míg Benjamin nevetett, én addig azt találgattam, hogy öljem meg most rögtön, esetleg csak egy kis kínzás elég lesz?
« Te most tényleg kinevetsz? » Adtam hangot a meglepődöttségemnek, de próbáltam nem foglalkozni vele. Vagy letépni a fejét. « Talán ez nem Csodaország, de Mystic Falls. És ha Te is próbálkozni akartál, nekem egy kis segítséggel miért ne sikerülne... visszahoznom őt? »
Benjamin Lockwood
A ravasz pillantását látva kihúztam magamat, és érdeklődve vártam azt, hogy mit is akar. Nagyon érdekes volt a pillantás, maga a ravaszság fénye, ahogy pislogott rám.
Azonban mikor meghallottam, kitört belőlem a hahota, és előrehajoltam a térdeimre. - Drágám... ez itt nem Alice, és a csodaország, hogy Olivert csak úgy felszólítsd, hogy jelenjen meg... - rázkódtam még mindig.
Charlotte Tatia Petrova
« Ez az én figyelmemet sem kerülte el. » Mondtam röviden és tömören. Azzal tisztában voltam, hogy Oliver beleszeretett Elenába, de arról már lemaradtam, hogy ebbe bele is halt. A szerencsétlen... egyszer engedi meg magának a szerelmet, erre ez a vége.
« Szóval befuccsolt. » Ha egy terv befuccsol, akkor az nincs eléggé jól kidolgozva. Egy tökéletes tervnek nem lehet gyengepontja, ha valaki erre adja a fejét, legalább tudja végigcsinálni. « Ez igazán nagy kár, mivel eszembe jutott valami. » Pillantottam rá ravaszul és már szinte biztos voltam abban, hogy ez egy egész jó ötlet. De csak akkor, ha akadnak segítő kezek. « Most már elmondom, mi jár a fejemben: kedvem támadt találkozni Oliverrel. És nem arra gondolok, hogy én megyek hozzá, hanem...hogy ő jöjjön ide. »
Benjamin Lockwood
- Oliver elkövette azt a hatalmas hibát, hogy beleszeretett a hasonmásodba, és ez van. - vontam vállat egyszerűen. Ezt még egyszerűen hozzá kellett tennem. - De mondjuk neki köszönheti Elena a kislányát... ugye neki Oliver az igazi apja, Damon csak... a pótlék. - sóhajtottam vigyorogva, aztán kényelmesen hátradőltem a kanapén.
- Befuccsolt, mert Oliver boszorkánya nem akart nekem segíteni. Én meg... nem is érdekelt már a végére a drágalátos Oliver. Elena megölte, ennyi. Neki ott pontot tettek az ügy végére. - sóhajtottam nagyot. - Ez van, így járt.
Charlotte Tatia Petrova
Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. Arra nem nagyon számítottam, hogy ennyire ismeri őt. Azt hittem, hogy csak hallott róla, vagy valami hasonló, de így...még jobb.
« Feltámasztani? » Hatalmas meglepődöttség lett úrrá rajtam. Felkészültem a történetekből, de ez...nagyon váratlanul ért. Ilyen nincs.
« Szóval halott. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lepett meg, mert várható volt, hogy valaki egyszer elteszi láb alól, de ezt hallani mégis fura. » Ám ezzel együtt újabb fordulatot vett az ötletem. Egy frappánsabb, csavarosabb fordulatot, ami ugyan nehezítette, de mégis különlegesebbé tette az egészet. « És mi lett azzal a feltámasztási ötleteddel? Érdekelnének a részletek. » Néztem rá kíváncsiságtól sugárzó szemekkel. Alig vártam, hogy megossza velem ezt is.
Benjamin Lockwood:
Érdekeltebben figyeltem, ahogy beszélni kezdett. Majd kijött Oliver neve... és döbbenten, de elmosolyodtam. - Persze, hogy ismerem... elsősorban akartam már őt feltámasztani is... de a lényeg, hogy annak idején, még az 1860-as években az egyetemen összehaverkodtunk. Bár ugye én meghaltam - húztam el a számat. - De... miért is kérded ezt? Mire kell neked az a férfi? - kérdeztem kis izgatottsággal.
Charlotte Tatia Petrova
« Még csak körvonalak rajzolódnak a fejemben, részletek még egyáltalán nincsenek. Ez az ötlet is csak az álmatlan éjszakám következménye, szóval nem biztos, hogy tökéletes, de arra pont elég, hogy egy kicsit felpezsdítse itt az életet. » Gondolkoztam azon, hogy elmondjam-e neki, de ha neki nem, akkor kinek? Kivel osszam ezt meg? Mert magamban nem tarthatom, abba úgyis beleőrülnék, azt pedig senki nem akarja, mert annak pusztítás a következménye.
« Mondd csak, ismered te Olivert, az ősvámpírt? Úgy hallottam, megfordult már itt... » Figyeltem az arcát, hogy hogyan fog reagálni és reménykedtem az igenlő válaszban.
Benjamin Lockwood
Leültem a kanapéra, miután ő is helyet foglalt, és vigyoroga néztem körbe. Takaros kis nappali. Tetszik. Kár, hogy nem vagyok ilyen magazinbújó egyén, hogy saját magamnak ilyet teremtsek.
- Nocsak, nocsak... mi rejtőzik az agytekervényeidben? - kacsintottam rá.
Charlotte Tatia Petrova
A birtok
Még én is csak futólag jártam itt, látszott, hogy csak egy napja költöztem be ide. Bár a tájékozódóképességem mindig is jó volt, fura volt újra ekkora birtokon élni, ami a chicagói szobához képest szinte egy város.
« Egyszerűen odavagyok az időzítésedért, mondtam már? » Huppantam le az egyik kanapéra, közben pedig vártam, hogy ő is helyet foglaljon. Úgy csak kényelmesebb. « Éppen most jutott eszembe valami, ami talán Téged is érdekelhetne, de nem tudom, mennyire vagy... erre kapható. »
Kezdőlap
