Bólintok, tudtam jól, hogy mire gondol. Az apánk nem az egyetlen olyan ember volt, aki azt hitte, hogy az igazságszolgáltatás, mint az ördög jobbkeze hajthatja végre. Ebben a világban semmi sem volt biztos, sose tudhattuk, hogy mi fog történni, akárcsak az eddigi korokban. Hát miben különbözik mégis ez a régiektől? Valamivel talán boldogabb.... Legalábbis jó ezt hinni.
-Néha úgy érzem túl sokat is.-teszek kissé hirtelen jövő megjegyzést, majd megrázom fejem, és igyekszem kiverni ezt a gondolatot a fejemből.
Próbáltam meggyőzni arról, hogy miért éri meg felvállalni, amit tett, és miért érdemes most feltennie mindent egy lapra. Ahogy elmosolyodik, látom, hogy megérti, mire gondolok.
-Mindenki kihasznál valakit az életében, sokszor nem is egyszer. De ha időben észreveszi ezt az ember, akkor könnyen a beismerés útjára léphet és vezekelhet érte.-nyomok le kisebb oktató szöveget, mintha csak prédikálnék, és ezen halkan felszisszenek. Azért ez még tőlem is sok, vagy inkább sokk volt.
Kérdésére bővebben kifejtett gondolatsorral válaszoltam, de az igazat megvallva tartottam tőle, hogy arcomra kiül olyasmi is, ami jobb, ha titokban marad egyenlőre. Ez is elég kétséget vetett fel bennem, hogy valóban el kellett e ezt mondanom, vagy mindenki jobban járt volna, ha elbúcsúzva a másiktól, egyszerűen nem firtatjuk ezt a kérdéskört. Ismertem a húgom, tudtam, hogy nem fog neki tetszeni elsőre, de ha így is volt, most kifejezetten jól leplezte, mert nem mutatta nyilvánvaló jelét ennek.
-Nem fog olyat tenni. De türelmesnek kell vele lennem. Ahogy neked sem kellene lesből támadnod.-teszek célzást arra, hogy ha valami balul sülne el, se tegyen olyasmit, amit megbánhatna, mert bár családtag, Nyx is az számomra, így érthet, ha kereszttűzbe kerülve elgondolkodnék azon, hogy kit óvjak és kitől.
-Ezzel nem az önbizalmad, inkább az egód növelnéd csupán.-szippantok újabbat a cigarettából, és kérdésére bólintok egy határozottat. A lakásom hirtelen a lakásunk lett, bár a hotelszoba kissé szűkösnek tűnik immár, de nem megoldhatatlan a dolog, ebben a kérdésben viszont nem sietnék sehová.
Felvont szemöldökkel, értetlen arckifejezéssel és harsány nevetéssel fogadom az ötletét, bár arca arról árulkodik, hogy komolyan gondolja, amit mondott.
-Térjünk erre vissza pár nap múlva. Egyenlőre lábadozik egy kisebb sérüléssorozatból, amit makacs vadász ösztöneinek köszönhet, de azt, hogy rendbe jön, inkább már nekem.-nyomom el a cigimet a kukának tetején, majd dobom bele a szemetesbe a csikket.

Kezdtem megérteni, hogy mire gondolhat, miről beszél, mégis a húgom volt, és támogatnom kellett. A szavainak súlya volt, és most először látszott rajta, hogy igazán törődni akar valakivel, csupán a helyes módját nem találja. Vagyis már megtalálta, de helyre kell hoznia azt, amit egyszer elrontott.
-Azzal, hogy feleslegesen ostorozod magad, nem jutsz előrébb, sőt. Aki pedig igazán próbálkozik, az mindennek meglátja az okát, és idővel ugyan, de megbocsájt. Csak ne siettess semmit, hagyd, hogy a dolgok a maguk medrében folyjanak.-tanácsolom neki, mintha ilyen könnyen működnének a dolgok, és ez szememben is meglátszik, hogy kételkedem, nem csak a tanácsban de abban is, hogy megvalósítható.
Bevallom bár változhatott, és most törekedett rá, hogy jobb legyen, féltettem Nyx-től vagyis Nyx-t tőle. Vagy talán egyszerre mind a kettő. Elhinni könnyebb volt, hogy a változás útjára lépett, de míg biztosra nem tudtam, a kételkedés mélyen ugyan, de bennem élt, motoszkált gondolataim között és nem hagyott nekem békét.
Azzal, hogy elharapta a mondat végét, lényegében a szavakat adta a számba, és kénytelen voltam engedni a széles mosolynak, ami arcomra telepedett.
-Valóban, szeretem. Tessék, most, hogy kimondtam, jobban érzed magad?-hangom derűs, érezteti vele, hogy elérte, amit akart és a bőröm alá látott valamennyire.
Tekintete fürkészni kezdett, és hasonló mód néztem rá vissza, a csikket a földre dobva és eltaposva, lezseren vállat vonva kék orvosi ruhámban.
-Két éve körülbelül. A gyermekét elragadta tőle egy vámpír és mielőtt vele is hasonló sors fordulhatott volna elő, szemmel tartottam. Aztán elküldtem egy táborba, ahol vadásznak nevelték, mert tudtam, hogy nem holmi véletlen hozta az utamba. De a múltam sötét darabjait nem kell ismerned, elég, ha a sajátod miatt kárhoztatsz, ahogy én is a sajátom miatt.-adok tudtára némi részletet arról, hogy hogyan ismertem meg, de csak épp annyit, amennyit szükséges tudnia, még ha tisztában is vagyok vele, hogy mondandóm újabb kérdéseket kezd majd el feszegetni. Kíváncsisága ide vagy oda, hangom hirtelen megváltozik, és tudtára adja, hogy nem áll módomban több információt az orrára kötni.