Meglep, mikor elém libben és megfogja a karom. Előbb a kezét nézem kérdőn, majd kissé megemelkedett szemöldökkel siklik a tekintetem arcára, arra várva, hogy mondjon valamit. Hogy kiderüljön, most akkor mit is akar. Elüldözni, vagy valami egészen mást. És ekkor megszólal… Én pedig egyszerűen, de annál kifejezőbben válaszolok neki, vagyis magamhoz ölelem. Államat a feje búbjára teszem és nem engedem el, a karjaim között tartom. - Nem megyek el Tündérem, maradok, ameddig csak akarod. – tőlem meglepően őszintén hangzik a mondat, de nem akarom elbagatellizálni a dolgot, mivel Cassie más, mint a többi nő, akihez valaha is volt bármilyen közöm. Ujjammal az álla alá nyúlok és magam felé fordítom a tekintetét, amelyekbe belefúrom íriszeimet. - És biztos, hogy egy ilyen értékes bort rám akarsz pazarolni? – hamiskás mosoly ül ki a képemre, majd elengedem őt, hogy akkor nosza rajta, menjünk be. Kicsit úgy érzem magam, mintha a farkas meghívatta volna magát a báránnyal vacsorára, amitől kifejezetten elégedett érzésem támad, de ettől még nem ringatom magam abba a hitbe, hogy innentől könnyű dolgom lesz. Csinos testét követve lépek be a házba utána. - Csinosan berendezted. – nézek körbe, de jobban leköti a figyelmemet az előttem lévő nő. Majd hirtelen kerülök elé, ekkor már vámpírsebességgel, nem ablak előtt vagyunk, így nem kell félnem attól, hogy meglátnak. - Mondd Tündérem, mi baj? – mert valaminek lennie kell, ha arra kért maradjak és azt mondta szüksége van rám. Nem mondom, hogy nem akarom én ezt már évtizedek óta hallani tőle, de mégiscsak tudni szeretném miért most mondta ki, miért nem korábban? Ujjaimmal kisimítok egy tincset az arcából, majd ujjaim tovább szaladnak, hogy a nyakán is érintsem a finom bőrt.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Márc. 24, 2014 10:11 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mariano & Cassie
Csak nézz rám, mire vársz még? Gyere, támadj és szoríts a falhoz! Falj fel, idd a vérem és örökre láncolj magadhoz!
Nem is Mariano lenne, ha nem kötne bele mindenbe.. Mert érzi rajtam. Istenem, ki a fene nem veszi észre rajtam, hogy totál oda vagyok érte, de nem akarok egy maradni a sok közül. És a csókja beindított az már fix. Kicsit furcsa érzés persze, hogy ennyi idő után csókjuk meg egymást. És még nekem is feltűnt, hogy édesebb, mint amire emlékszem. És miért ne emlékeznék?! Mikor ajkai a nyakamhoz értek összerezzentem és a gyomromba a pillangók is megmoccantak, egyenesen oda kapva hallgattam végig a szavait. El akar menni.. Itt akar hagyni. Régen rengeteg időt töltöttünk együtt, volt mikor egy ágyba aludtunk el, annyit beszélgettünk. De most azzal a céllal jött, hogy lefektessen. Ide adja az egyik megkínzómnak a címét, mintha karácsony lenne. Mikor elköszön, a szívem darabokra törik és kifacsarodva érzem magam. Lepillantok a földre, elgyengültem. Nagyon is elgyengültem. Hirtelen megfordulva kerülök elé és megfogtam a karját. - Ne menj el, Mariano szűkségem van rád. – remegtek meg az ajkaim. Úgy viselkedem, mint egy hisztis kislány. Egyik pillanatba ellököm a másikba meg akarom. Na, nem mintha szexuálisan akarnám. De, még is csak úgy is akarom. De most szeretnék vele lenni, mint régen, beszélgetni, hülyülni. Akár vadászat is lehet. Csak maradjon mellettem, hogy érezzem. Annyi idő telt már el, hogy számolni sem merem. És most itt van és igaz felzaklatott, még is egyfajta támaszt nyújtana, ha itt maradna. Persze nagy az esélye, hogy elköszön és elmegy. Mert miért ne tenné? Én csak egy vagyok a sok közül. Egy hisztis liba, aki kéreti magát. És elvárom, hogy ha együtt leszünk, csak velem legyen, ne legyen más köztünk, ne keressen mást. - Van bent egy hetvenéves borom és egy kevés vodka.. –nyitottam ki az ajtót, hogy hátha befárad velem. Nem, mintha bíznék abban, hogy egy bor, vodka itt tartaná. Ez a leggyengébb fáradozásom.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Márc. 24, 2014 9:38 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Cassie
hello baby
- Szeretjük a nőket és nem faljuk. – vigyorodom el szélesen. - Rossz a megközelítés Tündérem. Én lennék a te örömszerződ. Abban nincs semmi rossz. Miért nem lazítasz egy kicsit? – emelem meg kissé a szemöldökeimet, majd megint a gerendának préselem a testét. Imádom, ahogyan összefeszülök vele, egyszerűen hihetetlenül ingerlő érzés. Ajkaira tapadok és ízlelem azokat, majd elszakadunk egymástól, hogy megint kifejthesse véleményét rólam. - Mégis a karjaimban vagy… – tehát kellek neki, talán jobban is, mint gondolja. Kell nekem ez a nő, mert gyönyörű, intelligens, erős és mert küzdeni kell érte. Kihívást jelent, amiben már régen nem volt részem. Aztán most ő csókol engem, amitől önelégült érzésem támad és viszonozom is ajkainak becéző, finom játékát. Ő lágyan csókol, én a magam részéről heves és szenvedélyes voltam korábban. Olasz vagyok, ilyen a vérem. Eltol és el is lép tőlem, én pedig egyetlen pillanat alatt kerülök mögé, hogy a nyakába csókoljak egy aprót, majd suttogva szólalok meg, miután beszívtam, édeskés, mámorító illatát. - Tudod, az illatod elárul Tündérem. Érzem, hogy akarsz, hogy vágysz rám és én is rád. Ugyanarra vágyunk… És érted megéri türelmesnek lenni. – leheletem végigborzolja a bőrét, majd ellépek tőle és lazán támaszkodom meg a verandát körbe ölelő korlátnak. Karjaimat lazán összefonom magam előtt, hajam a szemembe lóg és így nézek rá, alóla. - Én képes vagyok egyetlen éjszaka erejéig is lángolva szeretni egy gyönyörű nőt Tündérem. Nincs ebben semmi rossz. De tiszteletben fogom tartani, ha nem akarsz engem, csupán ez ellentétes azzal, amire valójában vágysz. Kérdés, hogy valóban elérhetetlen akarsz-e maradni? Minden csak tőled függ… – meg egy nagy fenét. Kell nekem Cassie, minden értelemben, vágyom rá, szóval nem fogom kiereszteni a kezeim közül, főleg azok után nem, hogy viszonozta a csókomat. Csípőmet ellököm a korláttól és hanyag módon vágom zsebre mindkét kezem. - A számomat tudod, hívj fel később, csak, hogy tudjam jól vagy. Ugye megteszed? – nézek rá ártatlanra nyílt tekintettel, majd egyetlen mozdulattal lépek elé. - Ha nem, akkor én foglak keresni. Tudni akarom, hogy minden rendben van veled. – teszem még hozzá, majd egy utolsó, apró csókot nyomok finoman ívelt és kívánatos ajkaira elköszönésképpen.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Márc. 24, 2014 8:05 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mariano & Cassie
Csak nézz rám, mire vársz még? Gyere, támadj és szoríts a falhoz! Falj fel, idd a vérem és örökre láncolj magadhoz!
Ideges voltam, feszült. Majd’ szétvetett az ideg, mostanában nem sikerült ennyire senkinek sem felidegesítenie. Én általában egy halál nyugodt ember vagyok, aki mindent fél perc alatt megold. De így.. Nehezemre esik ellenállni és érzem, hogy lassan megadom magam, de basszus nem ezért harcoltam már közel száz évet, hogy félóra leforgása alatt ő lerombolja. Viaskodtam magamba és éreztem, hogy magam sem tudom, hogy mit akarok. De nem lehet olyan könnyű, mint aminek látszik. - Ti olaszok ehhez értetek, faljátok a nőket. Én nem leszek egy olasz férfi egyetlen éjszakájának örömszerzője. – erősek voltak a szavaim és kitartottam mellette. Hiszen nincs szűkségem arra, hogy betoljak és elmeneküljek. Itt maradok, és ha kell, minden nap szembe nézek Mariano-val. Persze teljesen ki fog meríteni ez a harc, hogy a bugyi rajtam maradjon, de megéri. - Nekem is jól áll. – kacsintok egyet és ismét a gerendánál találom magam, oly közel. Érzem, ahogy a testünk egyszerre mozdul, a levegővételnél, ahogy egymáshoz préselődik a mellkasunk. Vagy is, az én mellkasom az ő hasához. Annyival magasabb nálam, hogy szinte fel kell, tekintsek rá. Aztán már csak forró ajkai marták az enyémet. Önkéntelenül is mozdultam és beletúrva rakoncátlan tincseibe viszonoztam a csókját. Maga sem tudom miért. Talán a sok éves várakozás, hogy ismét érezhessem, a titkon való rajongás érte? A fene tudja, de éreztem, hogy szükségem van rá. Mikor megharapta az alsó ajkamat felmorranva néztem rá. - Egy beképzelt pöcs vagy. – susogtam ajkaiba, aztán még is csak erőt véve magamhoz követelően csókoltam meg. Akarom őt! De csak a csókját. A tarkóját simogatva lágyan csókolom, semmi vadság, semmi nem volt benne, csak az - az elfojtott vágy, amit érzek iránta. Ő sosem szeretett, és ezt tudom, én is csak egy lennék a sok közül, akivel ezt megtehetné. Aztán kezemet a mellkasára simítva tolom el. - Látod, a jó dolgokhoz idő kell. – léptem el tőle, kiszabadulva a karjaiból és megköszörülve a torkom-túrtam a hajamba. Teljesen levett a lábamról ezzel a csókkal. Olyan volt, mint egy álom, egy nagyon édes álom.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 23, 2014 10:49 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Cassie
hello baby
Elküld a francba, amivel csak egy apró vigyort csal a képemre. Nem hagyom hidegen. Hosszú évtizedek óta pattog körülöttünk a levegő és van meg a szikra. Mindketten elég hevesek vagyunk és ami azt illeti nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, ez a hevesség milyen dolgokra késztetne minket együtt az ágyban. De mindent csak sorjában és idejében. Éreztem a kezeit a derekamon, de kell nekünk ez a kis a játék, hogy macska-egér módjára játszadozzunk, ezzel is csak egyre magasabbra szítva a másikban a vágy tüzét. Tudtam, hogy vágyja a csókomat, mégis elléptem tőle, hogy halljam végre, ami a lelkét nyomja. Tudni akarom, hogy mi ez az egész. Mert nyilván nem arról van szó, hogy csak azért nem adja be a derekát, mert olyan erkölcsös és szende lenne. Neeem… itt valami másról lesz szó. - Rendben, ahogy akarod. – bólintok, mikor azt mondja meg fogja ölni, de előbb még más dolga van. Aztán csendben, kissé összeszűkülő szemekkel hallgatom a magyarázatát. - Sosem kezeltelek ribancként Tündérem. És nem húzok strigulákat, ha már itt tartunk. – azt persze nem teszem hozzá, hogy egyetlen nőt sem kezeltem annak, soha. Még azt sem, aki csak egyetlen éjszakára kellett. - Olasz vagyok, tisztelem a nőket. Erre neveltek és ehhez is tartom magam. Mindegyikőtök megérdemli, hogy szeressék. Még akkor is, ha csak egyetlen éjszakára. Nem értem mi ebben a rossz?! – nagy rajongója vagyok a szebbik nemnek, még akkor is, ha csak pár órára kell egy, aki kielégíti a szükségleteimet és én is az övéit. Soha egyetlen nőt, asszonyt, lányt nem engedtem ki a kezeim közül anélkül, hogy ne élvezték volna a dolgot, nagyon is. Lassan lépek oda hozzá közel, megint úgy, hogy a gerendának szorítsam a testemmel. - A cinizmust hagyd meg annak, akinek jól áll. Te ennél sokkal szebb és finomabb vagy. – suttogtam a szavakat, majd amikor azt mondja, hogy hagytam volna ott rohadni, hirtelen fogom meg a tarkóját jobb kezemmel, bal kezem a derekára fog rá. Erősen tartom és szorítom magamhoz, mindezt egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt, hogy a következő pillanatban egy szenvedélyesen birtokló csókot vegyek tőle. Ajkaim az övére forrnak, nyelvem becézőn csusszan át a szájába, hogy aztán végül finoman harapjam be alsó ajkát és így szakadjak el tőle. - Nem vagy ribanc, sosem néztelek annak. Ezt szeretném, ha abba a csinos kis buksidba vésnéd. – suttogom az ajkai közé, aztán várom a reakcióját, hogy most felpofoz, ellök-e, vagy engedi, hogy megint megcsókoljam? Mindenesetre én nem mozdulok, erős karokkal tartom őt, miközben a testem nagy részén érzem az övét, és ez valahogy hihetetlen jó érzéssel tölt el.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 23, 2014 10:12 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mariano & Cassie
Csak nézz rám, mire vársz még? Gyere, támadj és szoríts a falhoz! Falj fel, idd a vérem és örökre láncolj magadhoz!
Mariano az a férfi, aki tipikus olasz, leszámítva, hogy ezen a földön születtek. A hirtelen haragú minden érzelmet kinyilvánító férfi. Akire ránézel és teljesen elolvadsz. A vad ösztön, ami sugárzik belőle. Ami miatt távol kell magam tartanom tőle. Igen, párszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha.. De mindig ugyan oda jutottam ki. Ő az a fajta srác, akit nem kaphatsz meg igazán. Aki jön, lát, győz és elmegy. Sosem fogja feladni a női nemet, azért, hogy velem, vagy bárki mással legyen. Képtelen rá. - Menj a francba. – mordultam meg, a mellkasomból felszabaduló méreg, ami érhetetlen morgásként jött fel, az min attól van, hogy vágyom rá. Nem engedhetem meg magamnak, hogy sebezhető legyek. Istenem, Cassandra nőj fel. Ahogy végig mért, esküszöm, mintha egy pillanatra zavarba is estem volna. Szinte éreztem, ahogy lefejti a ruhákat a szemével és ott tesz magáévá a helyszínen. Éhes disznó makkal álmodik szindróma. Megingattam a fejem és az ingem egyik gombját kigomboltam, ha harc, hát legyen harc. Ingereljük a vámpírt. Igen, tudom, hogy akar és kíván, hetven éve egyfolytaba ezzel rohamoz. De én mindig ellenállok De vajon meddig? Meddig bírom ki, hogy ne érjek az ajkához? Aztán csak neki préselt az oszlopnak, valami elképesztő milyen illat és szikrázás ment közbe, ahogy egymásnak feszültünk. Cinikusan ráztam meg a fejem. Mondja meg, hogy le akar fektetni, és akkor kerek perec meglennénk. De így?! Istenem hova lyukadtam? Hagynia kellet volna, megdöglenem. De nem, megmentett és elérte, hogy fülig szerelmes legyek belé. Ahogy a lehelete csiklandozta a fülem, mosolyt csalt a számra. Ahogy az akcentusa, ami van, nem sok, de azért én meghallom, a hangján morog, szinte felpezsdül a vérem tőle. Mikor hagytam volna magam, hogy megcsókoljam és kezemmel a derekát fogjam meg, elmegy. Nagyot nyelve, próbálok, visszazökkeni a normál kerékvágásba és figyelem, ahogy előttem kihúzza magát. - Meg fogom ölni, de előbb van egy kis dolgom Erinnel. – motyogtam össze-vissza, de lehet nem is értelmes mondatok szakadtak ki belőlem, csak összevissza valami halandzsa. - Nem akartam ott maradni, ugyan már Mariano, mindketten tudtuk, hogy mi lesz a vége. Én nem vagyok a sok ribanc egyike, én nem leszek egy strigula a picsák között akiket megdugtál. – cinikusan felemeltem a hangom. Vajon tudják a szomszédok, hogy az olaszok lármás nép? Ha nem? Akkor most megtudják. Én nem fogom visszafogni magam, mert igazam van, és nem félelemből vagy szerelemből mondom, hanem azért mert vámpír vagyok és kibaszottul elegem van, hogy kiakar használni. - Hagytál volna ott rohadni. – kerültem elé és az sem érdekelt, hogy valaki meglát, méregtől izzó szemekkel néztem rá, ahogy a csokoládé barna szemei meglágyítanak. De erősnek kell maradnom!
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 23, 2014 9:43 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Cassie
hello baby
- Mégis mit, Tündérem? – ártatlan szemekkel pislogok a nőre, de azért ott az önelégült csillogás barna íriszeimben. Érzem, hogy milyen hatással vagyok rá, ilyenkor ugyanis megváltozik egy kicsit az illata, ami körbelengi, mint egy puha takaró. Vámpír (is) vagyok, sokkal jobb a szaglásom, mint egy emberé és vannak dolgok, amiket ki lehet szagolni. Ennek ellenére nem érzem magam (annyira) nyeregben, hiszen, ha csak az ösztönei irányítanák már régen a combjai közé bújhattam volna. Ez azonban még legnagyobb sajnálatomra nem történt meg. - Mondtam Tündérem, én segíthetek feloldani a stresszt. – végignézem, ahogy felpattan mellőlem. Innen csak még jobb kilátásom nyílik rá, szemérmetlenül mustrálom végig tökéletes alakját és rajtafelejtem a tekintetem. Nagyon is kellemes látványt nyújt, annyi szent. Nem reagálok azonnal a szavaira, megvárom, hogy még mit mond nekem, miután átadtam neki a papírt. Hagyom, hadd ringassa magát abba a hitbe, hogy egy másfél méter, ami kettőnk között van, biztonságot adjon neki tőlem. Csakhogy ezt a játékot nem akarom kiengedni a kezeim körül, ahhoz túl sok édes élvezetet ígér… Hirtelen állok fel és lépek oda hozzá. Testemmel a gerendához préselem az övét, de nem bántón, figyelek arra, hogy semmilyen fájdalmat ne okozzak neki. Ujjam az állát kissé felfelé húzom, hogy a szemembe nézzen. Arcomba hullott hajam mögül nézek le rá és egy szusszanásnyi ideig, csak élvezem, ahogyan karcsú teste az enyémnek feszül. - Miért olyan nehéz elhinned, hogy nem a húgom vagy valaki más miatt vagyok itt, hanem miattad? – halkan, szinte suttogva kérdezek rá, majd a fülékez hajolok és úgy folytatom tovább. - Gondoltam te nem olyan nő vagy, akit egy doboz csokival le lehet hengerelni, Tündérem. Ennél jobb ajándékot hoztam, az pedig már a te dolgod, hogy mit kezdesz vele… Meghagytam neked az élvezetet, hogy magad végezhess vele, ha akarsz. Ne hidd, hogy nem tudom, képes vagy rá. De nem tudom, miért nem hagyod, hogy valaki úgy bánjon veled, ahogyan egy ilyen tökéletes nő, mint te megérdemelnéd. Miért nem engedsz egy kis gyengédséget az életedbe, hm? Nem bánnád meg, ezt egészen biztosan tudom. – meleg leheletem a fülét cirógatta, amíg beszéltem hozzá, majd elengedem és el is lépek tőle. Megdörgölöm a képem, borostám csakúgy serceg a tenyerem alatt. - Mondd Tündérem mivel bántottalak? Megmentettelek és tanítottam pár trükköt. És egy nap eltűntél mellőlem. Miért vagy ennyire ellenséges? – összeszűkülő szemekkel figyelem őt, majd, kisterpeszbe állva karba fonom a mellkasom előtt mindkét kezem. Az egészre nincs logikus magyarázat, hacsak nem… vajon tényleg ez lehet az oka? Neeem… azt nem hiszem…
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 23, 2014 8:26 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mariano & Cassie
Csak nézz rám, mire vársz még? Gyere, támadj és szoríts a falhoz! Falj fel, idd a vérem és örökre láncolj magadhoz!
Nagyokat sóhajtva néztem körbe. Olyan, mint egy rossz rémálom. Itt ül mellettem és csak beszél és játszik velem. Nem bírom kizárni a fejemből. Lefogadom, hogy a csábító illata egy hetet az orromba fog motoszkálni. Én ezt nem bírom! - Fejezd be! – morogtam rá erőteljesen. Ide jön, felkeres, hogy bemásszon a fejembe, hogy én legyek a vad, ő a vadász. De nem lehet, nem tehet tönkre. Az istenit vámpír vagyok, nem egy gyámoltalan kislány. - Ilyen stresszes vagyok, ha a közelembe vagy, Mariano. – ejtettem ki a szavakat és felpattantattam, nem vagyok hajlandó őt érezni, ahogy ajkai az enyémeket súrolták… ha ez a ketyere még dobogna, lehet már rég kiszakadt volna a mellkasomból. De nem, hála istennek meg se moccan, így még véletlenül sem tud elárulni. Aztán csak összeráncoltam a szemöldökömet. Tudtam, hogy nem szabad megbíznom Julie-ba. Elmond mindent Mariano-nak, kivéve azt, hogy hol talál. A legrosszabb pillanataimba ő volt a menedékem. Egy olyan lány, akire számíthattam. Amolyan, mint Erin voltam neki. A legféltettebb titkait elárulta nekem, amit kényelmetlen lett volna a bátyával megosztani. - Azt hittem Julie miatt keresel. – köszörültem meg a torkom és a veranda egyik gerendájának támaszkodva fordultam felé. Azt hiszem így a legjobb, hogy nem fokozzam a magamba keltett szexuális vágyat. Nem is szabad rágondoljak. Ki kell zárnom a buksimból. Elvettem a papírt és tanulmányozni kezdtem volna. Legszívesebben a kocsimba pattannék, és már itt se lennék. Egy karóra húznám fel annak a rohadéknak a fejét, aki a szívemtől alig két centire lőtt le, a nyilával. De nem így, nem hihet Mariano egy utolsó, gyámoltalan féregnek, aki nem bírja megvédeni magát. Így elsüllyesztettem a hátsó zsebembe. - Miért kerested meg? Vagy miért nem te végeztél vele, ha már minden mocskos részletet tudsz? Hm? Mariano, válaszolj. – teremtem előtte. Hiszen ha ennyire akarta volna, a fickó rég halott lenne, és nem nekem adná a címét és a nevét egy cetlin. Mérges voltam és fel akart emészteni a düh, mérgesen izzó szemekkel néztem.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 23, 2014 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Cassie
hello baby
- A játékban nincs semmi rossz Tüdérem. – virítok rá egy ellenállhatatlan és kétségkívül ragadozó vigyort, de vettem az adást, kissé visszább veszek, mielőtt még világgá találna szaladni. Azt nem szeretném. Egyszer már kicsúszott a kezeim közül, másodjára nem szeretném, ha ez megismétlődne. Ennek pedig több oka is van, de az most nem ide tartozik. - Köszönöm, a dicsérő szavakat. Szerencsés vagyok, hogy kielégítő méretekkel áldott meg a sors. – kiforgatom kissé a szavait, de éppen csak annyira, amennyire az nekem tetszik és kényelmes. Julieval kapcsolatos megjegyzésére nem reagálok. Mindennél és mindenkinél jobban ismerem a húgomat, egész életemben osztoztam vele mindenen, már a fogantatásunk óta. Ismerem a jó és a rossz oldalát is, de ez egy olyan tudás, amit senkivel sem fogok megosztani soha. Képes bájosan is viselkedni, de hogy valóban az lenne-e? nos az már egy másik kérdés… - Héhé Tündérem! – teszem fel a kezeimet magam elé védekezően és kissé el is hajolok tőle. - Nagyon harapós vagy ma. Ez csak általános stressz, vagy szexuális frusztráció? Mert mindkettőnk segíthetek… – újabb pofátlan vigyort villantok rá, majd egészen közel hajolok hozzá és beszívom mámorító illatát. Nem tudom, hogy mit tud ez a nő, de azt a valamit nagyon tudja. Vonz, akár egy mágnes és minél jobban ellenáll nekem, annál jobban akarom őt. Ízlelni, ajkaimmal szinte felfalni, inni a látványát, érezni magamon selymes és csupasz bőrét, hallani azt a kis izgató hangot, amit közben hallat… Tudni akarom milyen is az a hang pontosan. Ujjait a szám elé teszi, én pedig hirtelen kapom el a kezét, ámde nem szorítom meg, gyengéden és finoman érintem őt, majd a tekintetébe fúrva a sajátom, húzom az ujjait az ajkaimhoz, hogy finoman és puhán csókoljam meg azokat. - Valóban? – kérdezek vissza elmélyülő hangon és a szemeimben valami egészen más csillog, mint az iménti játékosság. - Tudod Tündérem… – kezdek bele, majd a kezét még mindig fogva elveszem a szám elől, hogy az ölébe tegyem azt. Kezemet a kézfején tartom még és közel hajolok hozzá. Tekintetem ajkaira függesztem, miközben beszélek. - … a holtlétben az a legjobb, hogy viszonylag büntetlenül élvezheted az életet. Ha akarod, megtaníthatom neked, hogyan is kell azt… Bármi a tiéd lehet és bármit kipróbálhatsz, amit emberként nem akartál, vagy nem tudtál. Nem fog ártani neked, ellenben lehet, hogy élveznéd… – hangom alig hangosabb a suttogásnál. Ajkam talán egy egészen röpke pillanatra még hozzá is ért az övéhez, mikor elhajolok tőle, és el is engedem őt. Lazán hátradőlök a függőágyban, majd előbányászok a farzsebemből egy összehajtott papírlapot és azt Cassie felé nyújtom. - Gondolom nem felejtetted el azt a vadászt, akivel pár éve volt némi… összetűzésed. Nos, itt a neve és a címe. Alig egy órányira innen autóval. Ha esetleg kirándulni támadna kedved. – pillantok rá és a reakcióit figyelem. Julietól tudok az incidensről, Cassie pedig megért annyit, hogy kicsit utána járjak a dolgoknak. Fogalmazzunk úgy, hogy szándékomban áll valamennyire lenyűgözni. Nála kétlem, hogy beválna a virág és a csoki párosítás, annál egy kicsit jobbat hoztam neki. Szerintem. - Szóval… mit mondasz Tündérem? Van kedved kocsikázni egyet egy ellenállhatatlanul jóképű fickóval? – szemeimben megint játékosság csillan és természetesen vastagon ott a pofátlanság is részemről. Senki ne várja el tőlem, hogy levetkőzöm azt, amilyen valóban vagyok…
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 23, 2014 1:34 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mariano & Cassie
Csak nézz rám, mire vársz még? Gyere, támadj és szoríts a falhoz! Falj fel, idd a vérem és örökre láncolj magadhoz!
Az évek alatt semmit nem változott Mariano. Egy szexis félisten, aki tudja, hogy minden nő oda van a kegyeiért. Kivéve engem. Hogy miért? Mert a látszattal ellentétben azért léptem le tőle anno, mert beleszerettem. Olyan érzés amit Mariano soha, senki iránt nem érez. Közel voltam ahhoz, hogy én is egy strigula legyek. Volt egy veszélyes éjszakánk, de szerencsére időben megálltunk. - Tudod jól, hogy nem szeretem, ha velem játszanak. – kacsintottam egyet. Hiszen ez az én játékom, én bolondítom a férfiakat és töröm össze a szívüket. Nem pedig fordítva. Utáltam azt az érzést, amivel legyengített, ahogy rám néz, szinte érzem, ahogy felperzseli a ruháimat és alám lát. - Azt se értem, hogy egy ekkora faroknak, hogy lehet egy ilyen bájos húga. – finnyás mosolyt magamra csábítva néztem rá. Na, nem mintha nem lennék totál oda érte és legszívesebben itt helyben befognám a számat és megadnám magam. De tisztában vagyok vele, hogy akkor lenne vége az egészen. Mind a hetven évem bukna azzal. Húszéves vámpír létemmel találkoztam vele. Egy idősebb vámpírral, aki nem mellesleg egyben boszorkány is. Sokat tanultam Erin-től és még többet Mariano-tól. Mikor külön váltunk barátnőmmel ő talált rám, egy sikátorba, majdnem meghaltam. Megmentett és persze, hogy a törékeny kislány beleszeret a megmentőjébe. - Imádom a nagyvárosi nyüzsit, hogy nem kell, figyeljek arra, hogy mikor mit teszek, hogy a szomszédok nem lesik minden moccanatomat. De valaki ide hozott, a barátnőm. Nem mintha sok közöd lenne a dologhoz. – ingattam meg a fejem. Azt se tudom, hogy miért beszélek még mindig vele. Azt hittem azt akarja, hogy segítsek felkutatni a húgát. De ha vele lakik, akkor nekem miért kell, vele dumáljak? Készültem elmenni, fejben eldöntöttem. Egészen addig, míg a lehelete nem simogatta meg ajkaimat. Minden érzés, az egyetlen csókkal, ami elcsattant köztünk felmorajlott. Ott voltam, hogy engedek és hagyom, hogy megcsókoljon. De nem. Kezemet a szája elé tettem, hogy betapasszam, és nem mellesleg gátoljam, hogy közelebb férkőzzön hozzám - Neked pedig büdös dohány szagod van. Nm tudom, miért kell cigizni. – forgattam meg a szemeimet, és enyhén arrébb csúsztam, még a lába se érjen hozzám.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 22, 2014 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Cassie
hello baby
- Attól még elmondhatom, amit őszintén gondolok, nem? – vigyorogva kérdezek vissza, majd őt követve lépek arra, amerre megy, ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem, az tuti. Már korábban is szerettem volna, ha lecsusszan róla az a bizonyos bugyi, ő azonban nem vágódott nekem gerincre azonnal és ezzel csak még jobban felkeltette a kíváncsiságomat és az érdeklődésemet. Régimódi nevelést kaptam, értékesebb számomra az a nő, akiért meg kell küzdeni és nem rakja szét azonnal azokat a gyönyörű és formás combjait. - És nem bánnám, ha lecsúszna az a falatnyi ruhadarab rólad, de ha nem akarod, ami jó neked… – sóhajtok egyet úgy, mintha az évszázad legínycsiklandóbb dolgáról mondott volna az előbb, de a tekintetemben ott van, hogy csak még jobban érdekel. - Juliet mindenki kedveli, pedig gondolj csak bele, ő pont olyan, mint én. Kivéve, hogy én vagyok a jó képű, védelmező, ártatlan nagy testvér. – nézek rá kivert kis kutya szemekkel. Játszadozom, de hát ettől szép az élet, nem? Mellé ülök, szándékosan olyan közel, hogy összeérjen a combunk. Kis terpeszben vannak a lábaim, lazán előre hajolok, hogy a térdeimen támasszam meg a könyökeimet, és így nézek végig Cassien. - Julie itt van a városban, velem. Hol szétválunk, hol megint összeköltözünk, most kisasszonyi kedve úgy hozta, hogy a nyakamon van. Nem baj, jobb neki mellettem. – villatok egy ellenállhatatlannak titulált mosolyt, elvégre én vagyok a nagy és erős védelmező bátyó. Na nem mintha Julie nem lenne képes megvédeni saját magát, de ezt sosem ismerném el sem előtte, sem pedig más előtt. - És te Tündérem? Mikor költöztél ide? Nem túl kicsi neked ez a város? Valahogy mindig nagyvilági nőnek gondoltalak, olyannak, akinek egy ilyen hely, nem elégíti ki a… vágyait. – hajolok hozzá hirtelen közel, hogy az orrunk szinte összeér. - Ugye tudod, hogy mámorítóan finom illatod van?! – szólalok meg kissé elmélyülő hangon, ahogy beszívom bőrének és hajának illatát.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 22, 2014 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mariano & Cassie
"Csak nézz rám, mire vársz még? Gyere, támadj és szoríts a falhoz! Falj fel, idd a vérem és örökre láncolj magadhoz!
Épp csak haza értem, vagy lefeküdtem, vagy a dobozokat pakoltam. Azt se tudom mit csináltam, mióta ittam Aaron-ből. Helyes gyerek, az fix, de valahogy nem kéne, ez a sok negatívum.. Meg micsoda dumája van. Csak a vére izgató. A kávéfőzővel babrálva álltam a konyha közepén. Még is, hogy a bánatba kell ezt beüzemelni? Nem mintha oda lennék a kávéért, de azért szeretném, ha minden működne, csak a látszat legyen meg, hogy élek. Ha már ez a ketyere megállt és az óta mások vérét kell szívnom. Bár élvezem a dolgot, hiszen azóta is gyönyörű vagyok. Bármit és bárkit megkapok, amit akarok. Nem tudom, még, hogy kéne megköszönnöm a barátnőmnek, hogy megtette ezt anno. Lehet, hogy már nem is élnék, ha ember maradtam volna. Aztán csak leraktam a pultra azt a mütyürt és gondoltam később elő matatom a leírását. Tovább álltam a nappaliba pakolászni, még mindig mindenhol doboz van. Néha frusztráló, na persze, ha vámpír sebességgel csinálnám, már régen túl lennék rajta. De most nem akarok, mindent emberi tempóba szeretnék csinálni. Hiszen a szomszédoknak feltűnne. Amit egyáltalán nem akarok. Aztán halk kopogás törte meg a csendet. Én pedig kiszökdelve az ajtóhoz nyitottam ki azt. - Hello. – bólintottam egyet felé. Hm, semmit nem változott, még mindig a dohányfüstös illata, amitől olyan elragadóvá válik. - Ne bókolj kedves, a bugyim a helyén marad. – kacsintottam rá és kisétálva kerültem ki a bűvköréből. Majd a hajamat magamhoz húzva játszadozom vele. - Csak mert kedvelem Julie-t, ennyi. Ne láss bele semmit. – fordultam vele szembe, aztán csak lehuppantam a függőágyra. - Mikor váltatok el? Hol hallottál róla utoljára? – túrtam a hajamba. Emlékszem rá, kedves lányka és csíptem is, de meglepő, hogy elváltak, tudtommal jó testvérek voltak, és csöppet aggódom is miatta.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 22, 2014 7:32 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Cassie
hello baby
Mystic Falls… Ha tudnám, hogy Julie-t meg mi a fene vonzott ebben a kis porfészekben? Áhh… női szeszély gondolom. Már régen feladtam, hogy megértsem a szebbik és finomabbik nemet. Egyszerűen logikátlanul értelmetlen olykor egy-egy döntésük, ennek ellenére azonban igencsak nagy rajongójuk vagyok. Bájosan csodálatos teremtmények, akiknek jár a csodálat. Részemről legalábbis. Kabátom gallérját felhajtom, majd előveszek egy szál cigit és rágyújtok. Lassan szívom le a füstöt a tüdőmbe, hagyom, hogy átjárjon és kiélvezem ezt. Ráérősen sétálok az utcán, éppen azon gondolkozva, hogy később talán fognom kéne némi vacsorát. Nem mondhatni, hogy olyan nagyon éhezem, de némi élvezet és táplálkozás árukapcsolására sosem mondanék nemet. Középiskolás lánykák jönnek velem szemben, ketten. Meglátnak és csillogó tekintettel, mosolyogva súgnak össze, én pedig a legsármosabb mosolyomat villantom rájuk, amim csak van, mire kissé idétlenül, de nagyon is ártatlan bájjal nevetnek össze. Megnézem magamnak alaposan mind a kettőt. Néhány év még és már nem mondanék rájuk nemet, akár egyszerre is jöhetnének, azonban most még túl zsenge mindkettő. Rontsa meg őket más, én amúgy is jobban kedvelem, amikor már tapasztaltabbak. Az érett gyümölcs mindig édesebb ugyebár. Ahogy elhaladnak mellettem, még utánuk is fordulok, hátulról is megszemlélem mindkettőt, ők is visszapillantanak még rám, majd elszakítom a tekintetem róluk, hogy az orrom elé nézzek. Megint a cigibe szívok, majd amikor megvan a házszám, amit kerestem, megállok előtte és egy darabig csak nézem az épületet. Ragadozó tekintettel futtatom végig barna íriszeimet az előttem lévő házon és környékén. Szóval itt laksz tündérkém… Elszívom még a szálat, amire rágyújtottam, a csikket hamarosan elnyomom és kidobom az utcán hagyott szemetesbe. Nem vagyok én olyan, hogy csakúgy elhajítsam bárhol. A veranda felé indulok, majd az ajtónál megállok és hamarosan kopogok az ajtón és várok. Ha ajtót nyit nekem, a lehető legelbűvölőbb mosolyomat öltöm fel. Hajam kissé a képembe lóg, így az alól pislogok a nőre, akinél szebbet még aligha hordott hátán a föld. - Helló Tündérem! – szólalok meg őt nézve. - Most is gyönyörű vagy. Hiányoztam? – hangom pimasz és játékos, majd szemtelenül közelebb lépek hozzá, hogy szinte összeérünk. Kezeim hanyag módon a zsebeimnek vannak, így nézek le rá. - Örülök, hogy belementél a találkozóba. – dörmögöm még mély orgánumomon. Majd egyik kezem hirtelen veszem ki a zsebemből, hogy végigsimítsak az arcán.
Kezdőlap
