A saját gyönyörömnél is jobban tetszett, hogy láttam, Erin maga is mennyire élvezi... láttam verejtékes arcán, a hátrahajtott fején... haja ilyenkor végigsimította a combomat, végigborzolva minden érzékemet. Hangja betöltötte a szobát, szinte zenélt a füleimben.
- Úristen... Erin....! - kiáltottam el magam, ahogy megéreztem a gerincem mélyén kibontakozni azt a különös érzést, ami megelőzte a robbanást, és féltem, hogy ha nem követ engem, akkor bizony hoppon marad. Mert nálam eljött a pillanat, és megfeszülő izmokkal, szorosan összeszorított szemekkel, hatalmas nyögéssel robbantam bele a testébe a kéj szédítő, mámorító pillanatában.

Hallottam a hangját, és ha józan állapotban vagyok, nyilván reagálok is rá, de már az egész agyamra rátelepedett az a bizonyos érzés, ami közelített felém, és felé is... ez az este szinte magában hordozott valamit, legalábbis számomra, ami csak úgy fűtötte a véremet.
Felegyenesedtem, megtámaszkodva két kezemmel a mellkasán, így figyelvén arca minden rezdülését, hallgatva a sóhajait, és egyéb reakcióit, amit kiváltottam belőle, de már magam sem voltam a csendesség szobrának élethű mása. De vannak nők, akik hangosan szeretik, ez nem olyan nagy vétek...
Gyorsítottam még, hátrahajtva a fejemet, már érezve azt a közelítő érzést, a mámor pillanatát... tudtam, hogy csak pár másodperc, de még próbáltam nem elszállni, még ha a testem ezt is diktálta volna... várni akartam addig, míg Klaust is megérinti a kéj, és robbanáspontra jut..

Felnevettem, mikor látható örömmel állapította meg, hogy nem ment füstbe a kellemes este terve, majd a karjaim felé kezdett nyúlkálni.
- Ne engedj el... - mondtam hirtelen, de már rájöttem, hogy nem is ez volt a célja. Végigkarmolta a karomat, mint egy kismacska, ezzel szítva bennem még feljebb a vágy tüzét.
- Erin... igen, gyerünk... még... - ziháltam, ahogy csípője mozgása egyre gyorsabb ütembe váltott, és már nem voltam képes semmi másra, csak ezt a néhány szót mantrázni. Egyszerűen mintha az agyamat is kiégette volna a gyönyör, amit csak ő tudott okozni nekem.

Végigsimogattam a nyakát, de ahogy megpillantottam a kaján pillantását, már láthattam, hogy nem okoztam benne maradandó károkat, bár vicces is lett volna, ha ez megtörténik. Egyelőre nem tudtam volna annyi vért kiszívni belőle, mint Mikael... de nem is az volt a célom, még a gondolattól is megborzongtam.
- Oké, érzem, hogy tényleg nincs bajod. - mosolyodtam el én is, és felsóhajtottam, ahogy megmozdította a csípőjét, így ösztönözve, hogy én is így tegyek, de nem kellett túl nagy ráhatás, tettem én ezt enélkül is, mindenesetre nehezemre esett elszakadni a szájától.
Közben a karjai után nyúltam, de nem elengedni akartam... még. A karjait kezdtem cirógatni körmeimmel, így kuszálva össze méginkább az érzékeit, de már én magam is nehezen tudtam levegőt szívni a tüdőmbe.

Alig hagyta el az utolsó szó az ajkamat, mikor máris megállt, és kiemelte belőlem a fogait, a bűnbánó kiskutya tekintetet látva pedig elmosolyogtam magam.
- Nincs semmi baj - csitítottam. - Csak gondoltam szólok, hagyj elég vért bennem... még mielőtt nem várt eredménnyel kellene szembesülnöd - jelent meg egy kaján vigyor aztán a képemen, és szememmel arrafelé vágtam, ahol testünk összekapcsolódott.
- De... kiengesztelhetsz... - éledt fel bennem újra a vágy, és magam is mozdultam alatta, arra ösztökélve őt is, hogy így tegyen. - Csináljuk így... - kapaszkodtam bele összekötözött kezemmel az ágy fejtámlájába, hevesen kapkodva levegőt, ahogy csípőmmel újra és újra felfelé próbáltam döfni.

Teljesen belemerültem a vérének kortyolgatásába, és még az sem állított meg, hogy hallottam a fájdalmas hangját... mindaddig, míg el nem húzta a fejét, legalábbis próbálkozott ezzel.
Úgy húztam ki belőle a fogaimat, mintha most követtem volna el életem legsúlyosabb bűnét, és így néztem a szemeibe. - Sajnálom... nem... nem volt szándékos. - ráztam a fejemet, a nyakát nézve, ahol apránként begyógyult a seb.

Nem kellett kérlelnem, magától is megtette, amit akartam. Felkiáltottam halkan, mert ezúttal nem volt olyan óvatos, mint első alkalommal. Meglepetésszerűen ért a fájdalom, majd mikor a csípőjét mozgatni kezdte, ez összemosódott a kéj érzésével, ez pedig szinte valami vörös ködöt borított a szemem elé.
- Csak óvatosan... - mormoltam. - Ne sokat... - próbáltam arrébb húzni a fejem, jelezve, hogy elég. - Erin, állj...

A kikötözött kezei kissé megnehezítették azt, amit eleinte terveztem, de nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjek: én mindent megoldok, ez sem lesz probléma.
Felkaptam a fejemet, ahogy a kérlelő szavait meghallottam. Szinte innen éreztem a vére áramlását a testében, ami gyorsabb volt, mint általában... bár ebben a helyzetben kinek nem vert volna hevesebben a szíve? És én, mint aki nem él egy ilyen lehetőséggel? Ugyan-ugyan...
Újra a nyakába temettem az arcomat, ezúttal már megnyúlt fogakkal, és lehunyt szemekkel haraptam bele a bőrébe, hogy tűzforró vére szinte végigégesse a torkomat. Forró volt, mint a tűz... de ez tette olyan élvezetessé... és miközben szívtam a vérét, a csípőm újra és újra megmozdult.

Szinte megszűnt számomra az idő, a percek. Nem létezett más, csak ez az érzés.... Erin tapasztalt ajkai ejtették rabul a vágyamat, és valami hihetetlen beleérző képességgel mindig akkor lassított, vagy állt meg, mikor már csaknem a gyönyör kapujában álltam.
Csapzottan, lihegve néztem rá, mikor végül elengedett, és felkúszott hozzám, de mire felfoghattam volna, mit is mond, máris megmerültem a testében. Megfeszült a testem, ahogy igyekeztem a csípőmet megemelve minél mélyebbre kerülni benne, majd csak néztem rá, a kipirult arcát, a szemeit, amik úgy ragyogtak, akár a gyémánt. És amit a szívemben éreztem olyan volt, mint annak idején... mikor megtudtam, mi is a szerelem.
- Harapj meg.... könyörgöm... - suttogtam lázasan, mikor nyakamba temette a fejét.

Valamiféle különös elégtétellel töltött el, ahogy hangját hallottam. Igaz, több mint kilencszáz évesen már megtanultam egyet s mást, de talán ekkora őrületes vágy még soha nem tombolt bennem, és ez valami mást keltett életre bennem is, olyasmit, amit eddig még nem igazán ismertem.
Kezeimmel is férfiasságát kezdtem simogatni, lassú ritmust követve. Egy részem így akarta számára elhozni a gyönyört, a másik részem viszont egy önző ribanc maradt a mai napig, hát csak kontrollal csináltam azt, amibe belekezdtem, élvezettel hallgatva a reakcióinak hangját, mindaddig,míg meg nem éreztem, mennyi az elég, és ekkor kissé feljebb emelkedtem, hogy a csípőjére üljek.
- Tudod... nekem még soha nem volt kiszolgáltatva senki ennyire. - jelent meg egy lázas vigyor a kissé kipirult arcomon, miközben ujjaimmal mellkasán köröztem, de még mielőtt lecsillapodott volna az előbbi tevékenységem után, máris úgy helyezkedtem rajta, hogy ahogyan visszaültem csípőjére, már ott éreztem őt magamban. Egy halk nyögés szabadult ki belőlem, és lehunytam a szemeimet, beleharapva alsó ajkamba, de máris lehajoltam, hogy Klaus nyakába temessem az arcomat, így élvezve ki a mozdulatlanság pár másodpercté.

Láttam Erin szemeiben, hogy tökéletesen megértette, mit szeretnék, nem is teketóriázott sokáig. Ledobta a ruháit, amivel elérte, hogy csaknem megálljon a már ezer éve halott szívem, és miközben kikötözte a kezeimet, fölém hajolt ingerlően. Megpróbáltam megcsókolni a melleit, a bőrét, de nem engedte, ezzel még inkább feljebb szítva bennem az őrjítő vágy tüzét.
- Én is szeretlek - suttogtam olyan rekedten, hogy szinte én sem ismertem a saját hangomra, és lehunyt szemekkel élveztem a csókokat, amelyekkel beborított. Mikor a csípőmhöz ért, már tátott szájjal kapkodtam levegő után, ami egy hatalmas nyögésbe váltott, mikor megéreztem izgalmamat tűzforró szájában.
- Úristen... de jó vagy... - lihegtem, és magam is éreztem, hogy olyan forróvá válik a bőröm, mintha tűz emészteni belülről.

- Hm, igen. Valami olyasmit kérek. - bólogattam szaporán, széles mosolygással, ahogy a kívánságlistát emlegette újra, és újra, majd egy pillanat alatt kapta fel az ingét, hogy darabokra tépje. Eleinte ez meglepett, de nem kellett elém sem tartania a szétszaggadott darabokat, már akkor tudtam, hogy mire is megy ki a dolog.
Átvettem tőle a darabokat, széles vigyorgással. - Kívánsága számomra parancs! - dobtam le magamról is a ruhámat, hogy csakis alsóneműben maradjak rajta, majd feljebb másztam, hogy elérjem a kezét, és az ágy támláját is. Közben éreztem leheletét a csupasz hasamon, és ez az érzés végigborzongatta minden érzékszervemet.
Először az egyik, majd a másik kezét is odakötöttem a támlához, nem túl durván, de érezhetően megszorítva a ruhadarabokat, majd félrelöktem hajamat és így simogattam meg az arcát. - Szeretlek... - suttogtam csupán ennyit, és nem is teketóriáztam tovább: elindultam lefelé ajkaimmal, szinte szétrobbanva attól a tudattól, hogy ebben a helyzetben szinte ki van szolgáltatva nekem a világ legerősebb lénye. Persze nyilván nem kerülne sok erőfeszítésébe, hogy elszakítsa az ingdarabokat, de semmi olyasmit nem terveztem tenni, ami ezt indokolttá tenné.
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor leértem a csípőcsontjához, majd még egy pillanatra felpillantottam arcába, hogy egy kis pimasz és kaján mosolyt villantsak felé, de nem fecseréltem több időt: ajkaim közé fogadtam Őt, szinte a tenyerem alatt érezve, hogyan feszül meg és libabőrözik végig a teste.

- Kívánságlista? - motyogtam félig kábán attól a jó érzéstől, amit az érintéseivel okozott. Közben a fejemben ott motoszkált a gondolat, hogy a királynőm akar lenni. Hát velem akar tartani... ebben is. És ettől valami nagyon jó érzés kezdett el a mellkasomban kibontakozni.
- Szóval, kívánságlistát kérsz? - emeltem fel a fejem, és kaján fény csillant a szememben. Lenyúltam az ingemhez, csíkokra szaggattam, majd a kezébe adtam a foszlányokat.
- Tudod, mi a dolgod - súgtam, majd a két kezemre, és az ágy fejtámlájára néztem. - Imádom, amikor ilyen vagy velem... gyerünk... tedd meg! - sürgettem.

Nem engedtem meg magamnak a meglepődést, ahogy elhagyt a száját néhány szó, miszerint én vagyok a legnagyobb. Ki ne lepődne meg, ha ezt hallaná attól, aki épp a világhatalomra, legalábbis a természetfeletti világ feletti hatalomra pályázik? De nem most volt itt az ideje, hogy ezzel törődjek, más sokkalta jobban érdekelt.
Elengedtem a másik kezét is, így szabaddá vált kezemmel a mellkasát simogattam, még ebbe a mozdulatba is sikeresen belecsempészve a szenvedélyt és a hevességet.
- Szeretnék az lenni... a királynőd... - suttogtam szájára, kimondva azokat a szavakat, amiktől néha még én magam is megijedtem, hiszen a hatalom szép és jó... csak nem nekem való. Mégis... talán létezik egy olyan furcsa érzelem, ami ezeket az aggályokat is képes kizárni. És erős a gyanúm, hogy ez a szerelem érzése...
Ajkaimmal is lentebb vándoroltam, és apró csókokkal szórtam tele mellkasát, de a kezeim már a nadrágjánál matattak, hogy lehúzzam róla a ruhadarabot, és jobban hozzáférhessek, mint az előbb. Vámpírként soha nem okozott volna gondot ez a manőver, de nem akartam, hogy máris az ideköltözése után ruhatárat kelljen újítania, hát csillapítottam az ösztöneimet, és ember módjára tüntettem el róla a nadrágját, majd a bokszerét is, viszont ekkor gonosz mosoly jelent meg az ajkaimon, és lassú sebességgel visszamásztam az arcához. - Nos? Hogyan is tovább? Hallgatom a kívánságlistádat. - sóhajtottam, de nehéz lett volna titkolni, hogy már az én vérem is teljesen felforrt, a szemeim legalábbis biztosan nem hazudnak.

Magam is éreztem, hogyan kezdett csillogni a szemem, mikor kissé kitört belőle az uralkodó nő, és lágyan leszorította a két kezem az ágyra.
- Te vagy! - tört ki belőlem kontrollálhatatlanul. - Te vagy a legnagyobb... - ejtettem aztán vissza a fejem. Még mindig meglepett önmagam számára is, hogy én, az uralkodásra termett férfi, mennyire élveztem, ha az ágyban valaki más "uralkodott" felettem. Tisztességes körülmények közepette természetesen.
Borzongtam, mintha emberi láz gyötörne, mikor tapogatózó keze elért a nadrágom derekáig, majd alá nyúlva megmarkolta lassan ébredező vágyamat, és lázas sóhaj tört belőlem elő.
- Erin... imádlak - nyögtem csendesen. - A tiéd vagyok. Te vagy az én királynőm...

Elmosolyodtam a szavaira, de nem álltam meg. Akárcsak őt, engem is egyre inkább megérintett a vágy szele, és már úgy éreztem, hogy ha itt leállok, hát a szívem is megáll... már az étteremben elkezdődött ez a folyamat, már akkor fellobbantott bennem valamit.
Addig dőltem csak kissé hátrébb, míg kicsatolta a saját övét, de ezek után már nem volt apelláta, visszahajoltam rá, és az inget szépen arrébb lökdöstem.
Kezeimmel az ő ujjaira siklottam, kis ravasz csillogással a tekintetemben, és a takaróra szorítottam mindkét mancsát, igaz, nem olyan durván.
- És most... ki is a nagy és hatalmas? - kacérkodtam vele, majd egy utolsó csók után egyik kezemmel elengedtem az ő kezét, és mellkasán és hasán át nyúltam be a nadrágja és alsója alá, kitapogatva a lényeget. A szemeit figyeltem. Nem is tudom, mi volt a jó abban, hogy ezt tegyem, de látni akartam, hogyan változnak arcán az érzelmek.

Belemosolyogtam a csókba, ahogy Erin lelökte rólam a kabátot, majd fel is nevettem, mikor a térdem hátsó része került az ágy széléhez, és csakhamar oda is huppantam a párnák és takarók közé.
- Igen, tökéletesen jól hiszed - helyeseltem, mohó szemmel nézve, ahogy Erin kigombolta az ingem minden gombját, majd felsóhajtottam, mikor végigsimított a mellkasomon.
- Mint a tűz... folyékony tűz - mormoltam lágyan, hiszen szinte mintha csakugyan lávaként égetett volna a puszta érintése nyomán fellobbanó vágy.
Lenyúltam a derekamhoz, hogy a nadrágszíjamat is kioldjam, és fejem alá tett kezekkel vártam, hogy Erin folytassa, amibe belekezdett.

Jólestek a szavai, bár egy bizonyos szinten ismeretlen is volt az egész érzés. Soha senki nem akarta még, hogy boldog legyek. Vagyis ha pontosítunk, mióta vámpír vagyok, senki nem akart velem ilyesmit tenni. De nem is akaródzott soha kimutatni, hogy milyen jól esne néha egy kis törődés, és szeretet... vámpírként viszont valami mást tartottam szem előtt, és nem ezt.
Kis pimasz mosoly jeleng meg arcomon, és kezem a karjára vándorolt, miközben megcsókolt. Én is vágytam rá, de nem próbálkoztam szavakkal kifejezni, hogy mennyire. Ha valami lehetetlen volt ebben a pillanatban, hát pontosan ez volt az.
Kellemes kis sóhaj tört fel a torkomból, így érintve meg hajtincseit, de nem maradtam sokáig tétlen, és már amúgy is zavart a 'díszöltözet', hát kellőképpen lassan löktem le a válláról a fekete kabátot, így túrva bele a hajába, majd megfordultam vele, hogy ő álljon az ágy mellett, és mindkét tenyerem a mellkasára csúszott, hogy lágyan nyomjam a takarók és párnák halmaza közé, így nézve mosolyogva a szemeibe.
- Azt hiszem, hogy most az enyém a szerep, hogy széppé tegyem neked ezt az estét. - kacsintottam rá eléggé közelről, és egy csókot nyomtam még szájára, de kigombolva inge felső pár gombját, ajkaim odavándoroltak, kezeim viszont nem álltak meg, míg az utolsó gombot ki nem fordítottam a helyéről az ingén.

Magam is belemosolyogtam a sötétbe, míg Erin kezét fogva értünk el a hálószobáig, és ott szembefordultam vele.
- Ne köszönd meg - ráztam a fejem. - Neked nem kell. Érted szívesen tettem. Megérdemled már a boldogságot oly hosszú, magányosan eltöltött évszázad alatt - simogattam az arcát. - Vagy ha meg akarod köszönni, akkor van javaslatom, hogy is tedd - vigyorogtam el magam pajzánul, és magamhoz húzva csókolni kezdtem őt.
- Annyira kívánlak - súgtam a fülébe aztán, míg a hátát kezdtem el cirógatni, hogy kósza ujjaim a vállára kerüljenek át, ajkam pedig nyaka illatos bőrét kezdje el kényeztetni.

- Étterem -

Nem engedtem el Kaus kezét miközben felsétáltunk az emeletre és a hálószobában fordultam szembe vele, valami kimondhatatlan örömmel és hálával a tekintetemben.
- Azt hiszem, köszönettel tartozom neked. Köszönöm szépen az estét. Már régen nem tett értem senki ilyesmit. - mosolyogtam boldogan. Így is éreztem. Az ezer év alatt általában egy éjszakás kalandjaim voltak, akik gyorsan kukában végezték, általában eléggé kevéske vérrel a testükben. Nem mellesleg... szóval, ezt nem is lehetett már másképpen elmondani.

- Imádlak kielégíteni - vigyorogtam kétértelműen, végignézve Erinen. - Egyszerűen észvesztően szép vagy - mondtam neki őszinte elismeréssel. - Nem is tudom, hogy lehetek én az a szerencsés, aki melletted lehet - nyújtottam a kezem neki szertartásosan. - Hölgyem... - intettem kifelé. - Majd jól befűtöm az autót - néztem végig félig meztelen lábain. - Ezeket a végtagokat ugyanis emberiség ellenes bűn lenne elrejteni - mosolyogtam még rá, majd kisétáltam vele a házból.

(étterem)

- Na jó, most már tényleg nem tudom, hogy mire kellene számítanom. - ráztam a fejemet, amikor ő maga is öltözködni kezdett és ugyancsak feketébe bújt. Nekem eleve ez volt a kedvelt színem, de ez mégiscsak valami elengánsabb "meglepi", ha már ő is erre adja a fejét.
Ledobtam magamról a ruhámat, hogy belebújjak a fekete kis ruhába. Az ablakon át bejövő levegő megérintette a lábamat, hiszen térd fölé ért a ruha alja, de végignézve magamon még mindig jól állt rajtam.
- Nos? Kielégíti végre a kíváncsiságomat? - léptem Klaus elé mosolyogva.

- Teljesen tökéletes! - biccentettem, és magam is fekete nadrágba, meg ingbe bújtam. - Ha nem bánod, a nyakkendőtől eltekintek. Utálom - fintorogtam. - Előre szólok, ne haragudj, ha a mai este nem lesz tökéletes. A romantikát a szerelemmel együtt kell tanulnom, úgy hiszem - ültem le, és az öltözködő Erint figyeltem.

Adott egy csókot, majd felállt, és körülbelül öt perc múlva tért vissza, addig felállva sétálgattam a szobában. Igen, ha kíváncsi voltam ,valamivel el kellett terelni a figyelmemet.
- Nos, Mr Mikaelson, még egyszer ne hívjon Miss Petrovának, mert nem vagyok az! - kacsintottam rá, de nagy nyeléssel fordultam a szekrény, majd újra Klaus felé.
- Jól van... de nehezen fogom megállni, hogy ne faggatózzak. - köszörültem meg a torkomat, a ruháimat nézegetve. - Szóval ne farmer, és pulóver, de ne is túl flancos. - nézelődtem, majd kivettem egy fállfát. - Eléggé elegáns? - mutattam meg neki a fekete ruhát. Nem is neveztem volna elegánsnak, inkább... olyasminek, ami nem mindennapi.

- Egy átlag nőnél nem tudom - ültem fel, ahogy Erin leszállt rólam. - De nálad fix, hogy nyerő - hajoltam oda, hogy megcsókoljam, meg felkaptam a telefont. - Mindjárt jövök bébi. Csak öt perc - siettem ki, majd elégedett képpel jöttem vissza kis idő elteltével. - Nos, Miss Petrova, van fél órája, hogy eldöntse, mit akar ma estére felvenni. Nem kell túl nagy flanc - legyintettem - de ha lehet, ne farmert és pulóvert kapj magadra, rendben? Nem, ne kérdezd meg hová megyünk. Úgysem árulom el - ingattam a fejemet.