Egy mosolyféle fut át az arcomon Kol Wyett-re tett megjegyzését hallva. Tipikus nagytestvéres hozzáállás. Kár, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet. Bár meg tudnám tenni, hogy alaposan megleckéztetem, de vele ez... egyszerűen... Én sem értem, oké?!
Homlokráncolva nézek anyánk után. Mi ez a "vigyázzunk a kicsi Nik lelki békéjére" propaganda? Meg ez a dolog a rohadt tőrökkel... És anyánk mióta pátyolgatja őt ennyire? Épp rákérdeznék Kolnál, hátha ő tud valamit, amit én még nem. De megelőz, és a szavai alapján ő sem ért sokkal többet.
- Biztos azzal a nővel, Erinnel van valami - vonok vállat. Figyelem a bátyám csüggedt, "nincs itthon pia" tekintetét, aztán elvigyorodom, és egy szempillantás alatt megjárva a nappalit, áthozom a megkezdett üveg whiskeyt, amiből korábban Wyett-et is kínáltam.
- Parancsolj! - adom át az italt Kolnak. - Látszik, hogy mennyire nincs még gyakorlatod az itthoni dugikészlet feltérképezésében. Mert alig tartózkodsz itthon - nézek rá sokat mondó pillantással.

Anyám pillantását követve a "kis indulatos bátyám" felé küldök egy sunyi, cinkos vigyort. Nem tudom, és azt hiszem, inkább nem is akarom tudni, hogy miről vitáztak. De tekintve hogy mégis mi vagyunk a gyerekek, akik ezer évig anya nélkül is boldogultunk... Csak nem tudnék Kol felett ítélkezni. Ah ne! És most komolyan Wyettről akar beszélni? Nincs mit mesélnem róla. És nem is akarok, örülök, hogy megszabadultam tőle, rohanjon csak a bosszúszomjas kedveséhez, remélem kinyírják egymást.
- Hmm... Wyett volt az. Talán még emlékszel rá, én változtattam át többszáz évvel ezelőtt - emelem égnek a szemeimet, azt mutatva, mennyire megbántam a dolgot, hogy a nyakamba vettem ezzel még egy gondot. Persze akkor is ugyanolyan naiv voltam, mint mindig, amikor férfiakról van szó, akiknek olyan jól megy, hogy egy kis kedvességgel levegyenek a lábamról. Vajon meg fogok változni valaha? Az ember azt hinné, ezer év elég ahhoz, hogy tanuljak a hibáimból, hogy megkeményedjek, hogy immunissá váljak a bájolgásra. Néha el is hiszem ezt magamról, hogy a magam köré emelt falak elég szilárdan állnak, de igazából amikor keménynek és könyörtelennek tűnök, általában a látszat alatt akkor is sokkal több van ennél.
- Amit a családot illeti... nos igen. Ha valamiben jók vagyunk, az a civakodás. - Egy apró bólintással igazat adva neki beljebb sétálok a szobába. Ezzel igazából még egyszerűen fejeztük ki magunkat, mert a mi erőnkkel, hatalmunkkal, nem beszélve a vérmérsékletünkről, a civakodás aligha fejezi ki azt, ahogyan mi egymásnak tudunk ugrani.
- Ha az "elcseszett napodról" nem is akarsz mesélni, azért megígérhetnéd, hogy valamikor szánsz rám is egy kis időt - jegyzem meg a tőlem telhető legközömbösebb hangon, és egykedvű, kissé talán ábrándos tekintettel lehuppanok a kanapéra. Még valami, ami a családunkat jellemzi: az őszinte érzelmeket egymás iránt a lehető legjobban visszafogjuk. Nem vagyunk jók ezek kifejezésében. Ennek ellenére én még mindig hiszem, hogy ugyanolyan fontos vagyok a bátyáimnak, mint ők nekem. És talán Kol maga is tudja, hogy ez az egyetlen közömbös mondat mögött több van, mint aminek tűnik. Hiányzik, hogy több időt töltsünk együtt. Nincs túl sok barátom a városban, és az iskolai ünnepségek szervezését leszámítva sokszor nem is tudom, mivel tölthetném itt a szabadidőmet.

|| Nappali ||

A hangokat követve hamarosan a dolgozószobában kötök ki. Egyelőre nem megyek beljebb, csak megállok az ajtóban, vállamat a félfának vetve, és onnan figyelem az anyám és a bátyám között kibontakozó jelenetet. Kíváncsi vagyok, mi történhetett az előbb. Kollal mostanában nem is találkoztam. Ő is, akárcsak a többi testvérem, mintha csak aludni járnának haza, állandóan elfoglaltak. Örülök, hogy végre látom, és ahogy megpillantom az ismerős, ravasz tekintetét, szinte már égek a vágytól, hogy hagyjam magam belerángatni vele valami újabb őrültségbe. Ő az a bátyám, aki mellett ezer év után is sokszor újra és újra gyereknek érezhetem magam. Bár most... ahogy anyámmal vitatkozik, cseppet sem tűnik egy rosszcsont suhancnak. Történt valami? Olyan érzésem van, mintha fényévekkel lemaradtam volna valami fontosról. Csak a beszélgetés végét sikerül elcsípnem, de abból nem értek sokat.
- Mi történik itt? Mi ez a hangzavar? - kérdezem még mindig az ajtóból, utalva a korábbi ordibálásokra, üvegcsörömpölésre is, amit még a nappaliból hallottam.