- Remélem kiélvezted, hogy a múltban szórakozhattál, mert az volt az első és utolsó esélyed erre. Viszont most én következem. Hidd el meg tudom keseríteni az életed. Olyannyira, hogy már azt kívánod bárcsak halott lennél. Bár miután visszanyertem a testemet. Senki nem élhet a maga kis nyugalmában. - Mondtam teljes nyugodtsággal a hangomban. Nem szokásom kimutatni az érzéseimet. De jobb is így.
- Az évek során erősebb és erősebb leszek. Sokat tanultam már azóta mióta elhagytam az emberi alakomat.. Elhagytam igen. Inkább megfosztottak tőle, mert féltek tőlem. Egyedül erre nem voltak képesek persze. Úgyhogy jobb lenne ha te is átgondolnád a helyzetet. - Javasoltam.

A konyhapultnak támaszkodtam, miközben prűbáltam megőrizni a hidegvéremet. Rendkívül nehéz feladat, de nyilván a véremben van, hogy nem engedem eldurranni az agyamat.
- Szóval Samantha... - húzódott ravasz mosolyra a szám. - Itt találkozunk újra? És így? Meglep, hogy itt vagy... - sóhajtottam fel, és nem tudtam, hová nézzek, ezért inkább a padló egyik pontját szúrtam ki.
- Tudod... élvezetes volt a te életeddel játszani jó pár száz évvel ezelőtt. Nem is értem, miért nem tetszettek neked a mókáim. - sóhajtottam.

- Kár, pedig azt mondanák, hogy a vámpírok szinte mindent megjegyeznek életük során. Persze mindig vannak kivételek. - Gúnyolódtam. - A nevem Samantha Kournikova. Hátha így ismerősebb. - Tettem karba a kezeimet, majd helyet foglaltam mintha el tudnék fáradni.
- Nem hiszem, hogy bármelyik komolyabb boszorkánynak szándékában állna engem visszahozni. Tudod eléggé rossz hírnevem van. De még minden előfordulhat. Bár akkor lehet azt fogod kívánni, bárcsak ne hozott volna vissza senki. - Kacagtam fel.

Kissé elmosolyodtam. - Ne haragudj, de az életem oly' sok éve alatt eléggé sok minden történt velem. Eléggé sokan jöttek közbe is, akik nem élték meg a másnapot... - tettem célzást az áldozataim sorsára. - És így arc nélkül tudnom kellene, hogy ki vagy? A hangod alapján? Hát mutatkozz be... mert ha nem, nem tudom milyen boszorkánnyal, de istenemre esküszöm, hogy feltámasztattlak csak azért, hogy újra megöljelek - sziszegtem. Nem voltam biztos benne, hogy Őt én öltem meg... de valami közöm akkor is volt hozzá.

Megforgattam a szemeimet. Hát ilyen hamar elfelejtette volna a múltban történteket..? - Rosszul esik, tényleg.. Nem emlékszel a mi kis gyönyörűen virágzó kapcsolatunkra? - Lépkedtem hozzá közelebb nagy vigyorral az arcomon. Most úgy sem árthat nekem bár amúgy sem annyira.

Nagyon élvezetes lesz valaki olyasvalakivel beszélteni, akit nem látok és nem is ismerek. Kész elmebaj...
- Öhm... - fordultam körbe, próbálva beazonosítani a helyszínt, hogy merre kellene néznem. - Fogalmam sincs, hogy ki vagy... - motyogtam ledöbbenve.

Számomra kezdett ez az egész egyre mulatságosabbá válni. Az ilyen pillanatokért éri meg szellemnek lenni. De azt hiszem most már kitérhetnék a beszélgetés általi agyfárasztásra is.
- Ha azt mondanám, hogy egy régi ismerős nagyon kiakadnál? - Jelentem meg nem messze tőle nagy vigyorral az arcomon. - Remélem nem volt annyira meleg a víz. - Kuncogtam fel.

- Ó, a fenébe! - ugrottam hátrébb, mikor hirtelen a forrásban lévő víz "leugrott" a tűzhelyről. Összeszoratottam a szemeimet, hogy ne érezzzem a fájdalmat, hiszen rám is ömlött a vízből, és nagyot kellett nyelnem emiatt.
- Az isten verje meg! - sziszegtem csendesen, szerencsére hamar elmúlt a fájdalmam, de újra körülnéztem. - Ki van itt?!

Vicces volt ahogy a házban lévő emberre akarta kenni a dolgot. Fel is nevettem, de ő ezt természetesen nem hallhatta. Azt hiszem egy darabig még elszórakozok így itt.
Ahogy körbenézelődött egyre jobban kezdtem mulatni. Igen itt vagyok, de úgy se látsz és jobb is így. Egyenlőre. Vigyorodtam el, majd úgy döntöttem, hogy ma nem érdemli meg a teázást ezért kisebb koncentráció segítségével levertem a forrásban lévő vizet ügyelve arra, hogy azért rá is fröccsenjen.

A víz forrni kezdett, mikor valami furcsára lettem figyelmes. Szellő érintette az arcomat. Pedig minden ablak és ajtó csukva... a bejárati ajtó úgyszintén.
Felvontam a szemöldökömet. - Jeremy Gilbert, remélem nem próbálkozol egy hozzám hasonló vámpírra ráhozni a frászt, mert kijelentem, hogy úgysem fog sikerülni! - beszéltem kissé megemelt hangon, de aztán mégis parázni kezdtem egy kissé, mikor Jeremy mozgását az emeletről hallottam már jó ideje.
Újra körbenéztem. - Van itt valaki?

(Erdő)

Nem volt jobb ötletem mivel üthetném el az időt ezért mivel már elég időt töltöttem a város minden apró lakosának felderítésével úgy döntöttem meglátogatom egy régi ismerősömet. Habár a viszonyunk nem igazán volt túl fényes.. De melyik kapcsolatom volt az?!Ami most a lényeg, hogy szórakozhatok vele. Ahogy csak szeretnék hiszen nem lát. Mulatságos lesz már biztos.

Nem is kellett sokáig kutakodnom szinte rögtön megtaláltam. Teát főz, csak mint egy normális átlagos ember. Nem is igazán tudtam, hogy mivel hívjam fel magamra a figyelmet. Végül egy kis huzatot indítottam meg a lakásban.

(Jeremy szobája)

Nem zavartattam magamat, elkezdtem keresgélni. Csinos kis kések vannak itt... nagyon tetszetősek. John bácsin ki kellene próbálni egyet-kettőt. Biztosan tanulna a leckéből egy picikét...
Nagy sóhajtás. Ezt majd később. Néhány fűszert vettem elő, öntöttem rájuk jó erős tequilát, majd tettem fel vizet forrni. A tea nem is igazi pia nélkül.

Konyha

[You must be registered and logged in to see this image.]