- Nem tartom őt apámnak, azért - vontam vállat. - Annyi szerepe volt az életemben, hogy egy éjszakán együtt volt veled, és most itt vagyok. Soha nem állt mellettem, soha nem találkoztam vele. Miért kellene őt apámként tisztelnem? - kérdeztem, miközben kifizettem a fehérneműt, és elhagytuk az üzletet. - Nincs olyan apapélda, amit követnem kellett volna. Sem Fenrirt, aki egyszerűen egy gyáva féreg, sem Mikaelt, aki mindig is kegyetlen volt velem - morogtam, és megálltam egy italüzlet előtt.
- Nézzük, találunk-e valamit Kol-nak - lépkedtem körbe. - Ő elég ínyenc ilyen téren - szemléltem a polcokat, míg végül megakadt a szemem egy borkészleten.
- Azt hiszem, ez megfelel.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Inkább nem feleltem semmit. Kissé nehezemre esett dönteni aközött, hogy a férjem vagy a fiam élete-e az, amelyiket... meg akarnám óvni. Inkább mondjuk úgy, hogy egyiküket sem akarom holtan látni...
- Khm... igazad van, a divat ezer év alatt változott... - néztem a piros alsóneműre, aztán felkaptam a fejemet. - Nos, ezen nem gondolkodtam. Egyelőre még... furcsa, hogy ő is újra itt van. És... úgy tűnik, hiába akarom, hogy valakit apádként tisztelj, mert... ő sem alkalmas erre a szemedben - mosolyodtam el keserűen.

- Nem akarom, hogy meghalj értem anyám - sóhajtottam. - Mikael és köztem vérre megy a küzdelem, az tény. És bárki is halna meg, addig nem állnánk meg, míg valamelyikünk holtan nem végzi - húztam magamhoz anyámat, és egy apró csókot nyomtam a homlokára.
- Azt hiszem, ez tökéletes választás lenne Bekah-nak - mutattam egy fehérneműre. - És a méret is megfelelőnek tűnik.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Fizessünk, aztán jöhet Kol. Apropó... te nem akarsz venni valamit... az igazi apámnak? - szaladt ki belőlem a kérdés.

Megköszörültem a torkomat, és inkább másfelé néztem, mert egyelőre még nehezemre esett a szemeibe nézni azok után, ami a múltban történt.
- Nik... azt hittem, elégszer bizonyítottam már számodra, hogy... nem akarlak többé megölni titeket. Távol álljon tőlem a szándék - ráztam a fejemet nagyot nyelve. - Főleg most, hogy Mikael itt van, és megfegyegetett téged... nem tudom, mennyire tartja vissza az, hogy... én akár a saját életem árán is megvédeném a fiamat... - motyogtam halkan, őszintén nézve a szemeibe.

- Nemcsak Bekah, hanem általában a nők ízlését ismerem jobban - válaszoltam. - Ha lehet ne botránkozz meg túlzottan. A női divat rengeteget változott azóta, mióta te nem láttad, anyám - mosolyogtam, majd kissé zavartan a hajamba túrtam.
- Persze, hogy hiányoztál - böktem ki aztán. - Míg a pincében feküdtél is hiányoztál. Folyton a múlt járt az eszemben. De féltem is tőled... hiszen meg akartál ölni bennünket. Te és Mikael. Pedig te teremtettél... Mikael segítségével. Mintha csak valami rajzok lennénk, ami nem jól sikerült, hát a művész megsemmisíti - morogtam keserűen.

- Nos, a testvéreid ízlését nyilván te ismered jobban, Rebekah-ét főleg. Az elmúlt ezer évben nekem nem igazán volt alkalmam kideríteni, hogy... vajon melyikük mihez is vonzódik - vontam egyet a vállamon mosolyogva, majd körülnéztem az üzletben.
- Szerencse, hogy nemn innen választasz nekem. Bár... számomra már az is ajándék, hogy... hiányzott neked az anyád - mosolyogtam rá melegedően.

Esthernek

- Szóval szerezzek valami szalagot, és adjam át szépen? Oké, majd igyekszem - bólintottam, aztán megálltam hogy megbámuljak egy feldíszített fát. - Tatiának megígértem, hogy lesz rendes karácsonyfa, mintha emberek lennénk. Bár garanciát nem vállaltam a díszítés miatt. Most fogok először csinálni ilyet - indultam tovább, és megálltam egy ruhás bolt előtt.
- Akkor... azt hiszem, inkább Bekah-nak veszek valami dögös darabot, Kol-nak pedig egy üveg bort. Aztán légy oly kedves anyám, és foglald el magad jó húsz percre, rendben? - nyitottam ki az üzlet ajtaját. - Ígérem, neked nem innen választok majd.

Még mindig bocsánatkérően meredtem rá. Tipikus én. Nekimegyek az első arrajáróba. Nem is én lennék... De mikor barátságos mosoly ragyogta be az arcát, már képes voltam megkönnyebbülni, hogy tényleg nem okoztam benne maradantó sérülést. Már ha képes lennék egy egyszerű ütközéssel olyat tenni.
- Üdvözletem, Katie - nyújtottam felé a kezemet torkot köszörülve. - Harmony vagyok. Szerencsétlen Harmony, akivel ha te is szerencsétlen vagy, néha még össze fogsz találkozni - mosolyogtam eléggé zavartan. - És ajándékokért jöttem... tudod, karácsony. - sóhajtottam.

Próbáltam nem meglepődve nézni rá, még ha eléggé nehezen is ment, de az utolsó szavai hát eléggé váratlanul értek. Az ajándék tervein még mosolyogtam is, de az ékszeres dolgon egy idő után felnevettem.
- Nézd, Nik... az ékszert dobozba tették neked. Talán egy kis csomagolás sem ártott volna neki, hogy legyen egy szép szalag, ami átköti - vontam a vállamon. - Ennek nincs olyan nagy jelentősége, hogy... hogyan adod át. Na jó, nem is odadobod az orra alá, hogy "Ezt kapod karácsonyra", hanem... szép, meleg szavakkal átnyújtod neki. Érted? - kérdeztem meg mosolyogva. Bár lehet, én élek lila ködös világban, ahhoz képest, hogy jó pár évszázada nem volt részem ilyesmiben nekem sem.

- Egy újabb igézéssel elvihetném akár fizetés nélkül is - mondtam - de karácsony van... szóval jó fiú leszek - vettem elő egy köteg bankót a zsebemből, és nemcsak a készletet fizettem ki, de adtam némi borravalót is.
- Ez könnyebben ment, mint gondoltam - mondtam elégedetten, miután kisétáltunk az üzletből. - Akkor jöhet Kol, és Bekah. Lehet, hogy Bekah-nak is ékszert kellett volna vennem? Vagy valami mást? Kolnak valami szexi fehérneműt, amit odaadhat a barátnőinek. Úgyis mindig Bekah készletét dézsmáljuk meg - mosolyogtam, és tovább indultam a távolabbi üzletek felé. - Hogy kell egy nőnek egyáltalán átadni egy ékszert? - kérdeztem, és elnevettem magam. - Tessék, mintha járatlan lennék a lányok témájában. Össze sem tudom számolni hány nőm volt az évek során, de sosem ajándékoztam meg egyet sem.

Csak megforgattam a szemeimet, de éppen az előbb mondtam el, hogy nem próbálom őt megváltoztatni, ezért nem is volt egy rossz szavam sem az igézése ellen. Csak... a testem reagált rá ezzel a gesztussal.
Egy ideig vártunk, hogy az eladó gépies mozdulatokkal térjen vissza, és a fiam kezébe nyomjon valamit, amitől ő lelkendezni kezdett.
- Igen, ez tényleg nagyon szép! A színe főleg. Tatiának lett kitalálva - bólogattam egyetértően.

Csak kapkodtam a fejem az ékszerüzletben, mint egy gladiátor, akit belöktek az aréna közepére.
- Van jobb ötletem is, anyám - jutott eszembe egy gondolat, és az eladó elé léptem, hogy mélyen a szemébe meredjek.
- Egy hölgynek keresek ajándékot. Valami vöröset. Legyen tüzes, vad, szexi, hódító... és vámpírnőnek való. Javasolj valamit... aztán felejts el mindent, amit mondtam - parancsoltam, az eladó pedig gépies mozdulatokkal hátrament a bolt raktára felé, hogy nemsokára egy apró dobozzal térjen vissza, amit letett elém.
- Na nézzük - nyitottam fel a doboz tetejét, és csaknem elállt a lélegzetem. Mert a medál, és a fülbevalók, egyszerűen... szinte minden tekintetben Tatiának lettek volna kitalálva.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ez egyszerűen tökéletes! - kiáltottam fel, anyámnak is megmutatva a doboz tartalmát.

- Aki ezer éve voltam... - merengtem el egy pillanatra. Ilyenkor mindig eszembe jutott az a kép, ahogy Nik megölelt engem, miután Mikael azzal a szíjjal megbüntette. És ettől mindig újra és újra megsajdult a szívem.
- Rendben, még nem késő. Soha nem kérném, hogy ne légy az, aki vagy. Mikael miatt leginkább. Ellene mindenedre szükséged lesz -nyeltem egyet, majd elmosolyodtam az ábrázatán, ahogy az ékszerüzletbe beléptünk.
- Nos... először is azt döntsd el, hogy mit szeretnél. Nyaklánc, karkötő, gyűrű...

- A legutolsó ékszer, amit Tatiának adtam, egy virágból font koszorú volt, Oliver falujában - mondtam halkan. - És... tény, hogy eddig nem kértem ki a véleményed, de mi lenne, ha változtatnánk rajta. Hiányzol anyám. Az az anyám, aki régen volt. Tudom, tudom... - emeltem fel a kezem. - Én is elszúrtam. De te is elszúrtad. De talán még nem végleg. Ne kérd, hogy ne legyek az, aki vagyok. Te teremtettél az éjszaka szörnyének. De ettől még az anyám vagy, és én a fiad. Erre pedig jó emlékezni - nyitottam ki az ékszerüzlet ajtaját, és besétáltunk.
- Hát itt van választék bőven - mondtam kissé kétségbeesve. - Hogy válasszak én itt?

- Ma egyre több meglepetést okozol nekem. Mióta kéred ki anyád véleményét? - kérdeztem tőle, de nem szemrehányóan, és közben már bólogattam is. - Szívesen segítek. Az ékszer minden nő esetében nyerő. A legtöbb esetben az ékszer mindig tökéletes, és nem lehet nagyon mellényúlni benne - kezdtem el beszélni.

- Jobb szeretném, ha velem jönnél - ráztam a fejem. - Sosem vettem senkinek ajándékot. És fogalmam sincs, mit szokás ilyenkor. Bár az ékszernek minden nő örül, nem? - vakartam a fejemen egyet. - Gyere, segíts nekem választani! - mutattam egy ékszerbolt felé. - Legyen vámpíros, mégis nőies... vad, de tiszta... olyan, mint Tatia.

- Kétlem, hogy Kol szemet vetne rá. - ráztam meg a fejemet, majd nagyot sóhajtottam, de még mindig mosolyogva. - Menj csak Nik. Intézd el azt, amit szeretnél. Tatiának. Ideje lenne, hogy egy kicsit emberként éljetek. És boldogok legyetek, legalább karácsonykor. Kijár nektek annyi szenvedés után. Én is lekötöm magamat addig - biztosítottam őt.

- Nos, a testvéreimet alig látom - vontam vállat. - Legyen nekik elég ajándék, hogy ideiglenesen nem piszkálom őket - vigyorogtam. - Mikaelnek valahogy nem szánok ajándékot. Fenrirnek sem. Alig ismerem - morogtam. - Igazából azt hiszem, Bekah és Kol azért mégis örülne valami apróságnak. De elsősorban Tatiának, és neked szeretnék venni valamit. Szóval ha megkérlek, hogy egy darabig kösd le magad valamivel, légy oly kedves ne leselkedj, jó? - kérdeztem. - Nem bánod, hogy nem veled töltöm a szentestét? De Tatiával szeretnénk ketten ünnepelni.. ahogy régen is kellett volna. Ott lesznek neked a testvéreim, meg ez a Candice... feltéve, ha marad addig. Apropó... talán jobb lenne figyelmeztetned, hogy Kol néha hirtelen vérű.

- Persze, hogy értem, Nik. Az anyád vagyok, az a dolgom, hogy megértsem - mosolyogtam rá, a szokásostól eltérően nagyon kedvesen. Én beszéltem a szeretet ünnepéről, hát nem is én leszek ellenséges. Főleg nem a saját véremmel.
- Milyen ajándékokról gondolkodtál? És kiknek szeretnéd őket? - kérdeztem, miközben kissé húztam őt az egyik üzlet felé, ahol nagyjából ránézésre is mindenből nagy választék volt.

- A karácsony nekem ezer éven át csak olyan nap volt, mint a többi. Ettem, ittam, gyilkoltam... - indultam meg anyám mellett elgondolkodva. - Még sosem néztem más szemmel rá. Csak most, azt hiszem. De nyilván Tatia miatt. Ha a múlt éjjel nem lett volna, most... most ugyanolyan lennék, mint néhány napja. De tegnap éjjel valami mintha változott volna. Nem én magam... én még mindig hibrid vagyok. A leghatalmasabbak egyike. Vadász, gyilkos, vagy hívd ahogy akarod. De valahogy azt hiszem, kicsit mégis más. Mintha Nik, az a régi fiú, feléledt volna bennem. Érted te ezt a zagyvaságot, amit beszélek? - fordultam anyám felé.

Követtem Klaus példáját, magam is leporoltam az öltözékemet, és nagyot sóhajtottam, ahogy körülnéztem. Olyan családias volt az egész.
- Hogy miért? Nehéz ezt elmagyarázni, Nik. Ez olyan, amit érezned kell... ott benn - tettem a szívére a kezemet. - A család érzését képes kelteni ez. A melegségét, a szeretetét, ami a karácsony ünnepét beragyogja. Mert erről szól ez. Nem az ajándékokról, a tojáslikőrről, mégcsak nem is a hóesésről. Arról, hogy a karácsony... a szeretet ünnepe, mikor még a legnagyobb ellenségek is képesek félretenni a haragjukat.

(Ősök villája)

Kinyitottam előzékenyen anyám előtt a pláza ajtaját, és levertem a hajamból a hópelyheket. Szinte azonnal megcsapott a meleg, és valami karácsonyi zenebona, ami a hangszórókból áradt.
- Nem mondom, hogy nem szép - néztem végig a kivilágított, feldíszített plázán - de miért csinálják ezt az emberek? - néztem anyámra.

Szemeimmel már javában kémleltem a benti választékot, mikor hirtelen valaki nekem jött. Összezavarodva néztem fel az illető szemeibe, aki mint kiderült egy lány volt. - Semmi baj - mosolyogtam rá barátságosan. - Hiszen bárkivel előfordul - folytattam teljesen higgadtam, hisz kedvesnek látszott. - Mellesleg, Katie vagyok - mutatkoztam be lágyan. - Vagy Nati... amelyik jobban tetszik - tettem hozzá, rá kacsintva. Meg kell hagyni ez a találkozás most nagyon jól jött nekem. Legalább megkímélhetem magamat az önsanyargatástól. Hálásan néztem az előttem álló lányra, mert ha csak egy pillanatra is, de sikerült elterelnie a gondolataimat Warrenről. - Hát te?

- Rét -

Igazándiból miután meghallottam Lexi szavait Damonről, nem volt amúgy sem túl sok kedvem vele időzni. Nem szerettem, ha valaki ócsárolta Damont, mert egykoron én szerettem. És bármit is tett, a saját hibáival együtt szerettem őt akkor is. Igaz, egy ilyen hiba választott el tőle. De talán égi jel volt az akkor, hiszen ha tovább folytatódik, talán nagy szenvedésben lett volna részünk, és azt nem nevezhettük volna házasságnak.
Besétáltam a központba. Szerettem volna meglepni valamivel Elenát és Damont karácsonyra. És a két picit is. Hogy lássák, nincsenek hátsó szándékaim feléjük. Jobb lesz ez így, mert sajnos kétlem, hogy Elena azt hinné, barátságos vagyok. A szemében mindig csak egy átkozott tündér leszek, aki évekkel ezelőtt elcsábította TŐLE Damont. De az Damon döntése volt... miint utóbb kiderült, rosszul döntött és visszament a megigézett Elenához.
Egy üzletet láttam. Direkt karácsonyi cuccokkal foglalkoztak. Ez kell nekem. De miközben sietősen lépdeltem arra, nekiütköztem valakinek. Egy lánynak. - Ó, bocsáss meg... túlságosan siettem. - néztem rá szégyenkezve.

Hízelgése hallatán elmosolyodtam. - Hát igen, mi lenne veletek nélkülünk? - sóhajtottam tettetett szomorúsággal a hangomban, szemforgatva. Tisztán emlékesztem még azokra az időkre, mikor Nekem kellett emlékesztetnem őt a tennivalóira. - De ez így is van rendjén - kacsintottam rá, pimaszul.
- Szerintem is jobban jársz - néztem rá szigorúan, mikor nem akart válaszolni az előbbi kérdésemre. Persze, később vissza is tért a mosoly az arcomra, a komolyságom nem tartott tovább pár másodpercnél. Hogy is tudnék komolyan ülni itt vele szemben, mikor valahányszor csak rá nézek, az iménti csókunk jut eszembe?!
Gondolataim szárnyalásából, pár perc múlva Warren telefonjának ismerős hangja szakított ki.
- Semmi baj - nyugtattam meg, bocsánatkéréseire célozva. Némán figyeltem ahogyan beleszól a kagylóba, hisz kíváncsi voltam, hogy megint ki keresheti. Titkon reménykedtem benne, hogy ismét lerázza majd a zaklatót, de hát tévedtem. Hamarosan elhangzott a mindent eldöntő mondat. 20 perc és ott vagyok. Ezek hallatán, mintha megszakadt volna bennem valami. Itt fog hagyni, ért utol a felismerés. A csudába, térj magadhoz, rivalltam rá a gyengébb énemre, biztos fontos dolga akadhatott, ha tényleg magadra fog hagyni. Aztán miután kinyomta a készüléket, sűrű bocsánatkéréseket kezdett el szórni felém, hogy mennyire sajnálja, hogy itt kell hagynia, de sajnos közbe jött valami. Pontosabban a munkája. Hát igen... ezzel jár a rendőri hivatás. Már el is felejtettem, mennyire foglalt az élete. Végül azzal fejezte be a mondatát, hogy az ünnepek után majd felhív, hogy újra láthassuk egymást.
- Oké, akkor az ünnepek után találkozunk - köszöntem el tőle szomorú mosollyal az arcomon. - Hamarosan találkozunk... szia Warren! - hangzottak el a számból a legfájdalmasabb szavak. Kifordult az étteremből, és a következő percben már ott sem volt. Ekkor tudatosult csak bennem, hogy egyedül maradtam. Ittam még egy kortyot a kólámból, majd odahívtam a pincért az asztalunkhoz, hogy átadhassam neki a készpénzt, amit Warren hagyott hátra. Majd én is magam mögött hagytam a pizzázót. Most hova menjek? Néztem körül, de hamarosan már ki is szúrtam a következő butikot. Ezuttal egy ruhásboltra esett a választásom... hiszen nincsen már férfi a társaságomban... Belépve a ruhaboltba, nézelődni kezdtem, titkon remélve, hogy el tudom valamivel terelni a gondolataimat.