- Úgy tűnik, hogy ha pelenkáról vagy etetésről van szó, akkor anyu a pálya, de ha ajándékról, akkor apu - kuncogtam, ahogy láttam, hogy Damon már fog is egy dobozt, ezúttal JJ és David ajándékát fontolgatva.
- És ez mire jó? - kezdtem el olvasni a doboz hátulján lévő szöveget, majd megköszörültem a torkomat, és bólogatni kezdtem. - Ez jó lesz. Több, mint jó. Ebben rengeteg dolgot megtanulhatnak. Akár még a két lábra támaszkodást is... legalábbis a kezdetleges fázisát - néztem a képet.

- Igazad van édesem. Maradjon akkor az állvány - kerestem egy bontatlan dobozt, és azt is a gyurmacsomag mellé tettem. - Már előre látom, hogy kell egy külön szoba majd Delena rajzainak - mosolyogtam. - Akkor... jöhet David és JJ - nézelődtem tovább. - Valami készségfejlesztő játékra gondoltam... de ebből kiapadhatatlan a készlet... hatalmas a választék - vakargattam a fejem, de ekkor megakadt valamin a tekintetem.
- Na és mit mondasz erre? - mutattam előre, a bemutató kirakatra. - Babakuckó - olvastam a kirakott feliratot.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ezt be fogom hajtani rajtad... - kuncogtam fel, majd ahogy tovább sétáltunk, megpillantottam a két tárgyat, amire Damon mutatott. - Nos... öhm.. a varázstábla hajlamos két alkalom után kaputtot mondani. És Delenának talán testhezállóbb lenne az állvány - néztem a kis álló táblaféleséget.
- A szobájában jól mutatna, és akár a konyhába is ki tudjuk vinni neki, hogy amíg mi ott elfoglaljuk magunkat, ő szabadon alkothat.

- Nem édesem, te majd kapsz valami mást, amivel játszhatsz - kacsintottam kajánul, és betettem a dobozt a bevásárlókocsiba. - Ami Delenát illeti, még nem tudtam dönteni - mentem kissé arrébb. - Szerinted melyik legyen? A nagy állvány, vagy a varázstábla?

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Igen, művésznő. A Gilbert vérben ez benne van. Jeremy is imád rajzolni. És tud is, ezt hozzá kell tennni - nevettem fel, majd a kezembe fogtam a dobozt, amit Damon vett le a polcról.
- Húh... hát ez szerintem tökéletes! Ezzel még én is jól eljátszanék - kuncogtam fel. - Kapok egyet én is? - pislogtam Damonre szépen.

- Igen, a könyvesbolt biztosan tele van ilyen jellegű könyvekkel - jegyeztem meg, miközben a tömegben sikerült eljutnunk végre a játékboltig. - Te jó ég, mintha valami katasztrófa történt volna, és az egész város itt keresne menedéket - sóhajtottam, aztán végre sikerült belépnünk a gyerekek birodalmába.
- Ami engem illet, nagyjából megvannak az elképzelések. Adamnek vehetnénk egy nagy gyurmakészletet. Delenának meg valamit, amit a rajzolással kapcsolatos. A lányunk kész művésznő - mosolyogtam, és megálltam néhány polc előtt.
- Ez Adamnek szerintem megfelelne - mutattam egy jókora dobozra.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Hát jó, ha gondolod, kapsz egy guminőt, és átköltözhetsz vele a vendégszobába - jegyeztem meg teljesen besértődve, de persze csak játsszva az egészet, majd vontam egyet a vállamon.
- Johnnak talán jól jönne egy "Hogyan neveljük fel a lányunkat szeretben?" könyv... Cassnek pedig egy "10 dolog, amiért nem szabad megölnöm az unokatestvérem férjét" című kötet... mennyi az esélye, hogy ilyet kapunk? - kérdeztem, nagy sóhajtással még mellé. - Törődjünk előbb a gyerekekkel... John és Cassidy ráérnek.

- A fenébe - mondtam lelombozva. - Pedig a szívem mélyén csak arra vártam. Az ágyban tökéletes... és mellette nincs felesleges duma - jegyeztem meg nevetve. - Jól van, megkapod a tíz percedet. Az nekem is jól fog jönni. De előbb intézzük el a többiek ajándékát. Eszedbe jutott már valami, amit adhatnál Johnnak és Casnek? - kérdeztem, leszállva a felső szinten a mozgólépcsőről.

- Szerintem csak nekik kell még - bólogattam, és felálltunk a mozgó lépcsőre. Gyerekkoromban emlékeztem, hogy jobb volt mindig végigfutni rajta, de... nem siettünk sehová.
- Azt hiszem, még én is szeretnék majd venni neked valamit. Úgyhogy 10 percnyi szabad programot szeretnék a végén. Guminőben ne reménykedj - kuncogtam, megállva a játéküzlet ajtajában.

- Ilyenkor karácsonykor valahogy az egész város sokkal szebb - mondtam, szétnézve a feldíszített plázán, hallgatva közben a hangszórókból áradó karácsonyi zenét. - Nos, valami azt súgja, sokat most nem kell kóborolnunk. Mehetünk egyenesen a játékosztályra, mit gondolsz? - néztem Elenára. - Meg persze azért ne felejtsük el a felvigyázónak az órát... és kiket hagytunk eddig ki? John Gilbertet, Cast...és még?

(Damon és Elena háza)

Még midnig Damon kezét szorongattam, mikor beléptem vele a központba, és megcsapott a kellemes hangulat, amit a hely ezúttal árasztott...
- Jaj ,de szép... - néztem körbe ámulva, majd odafordultam Damon felé, és hozzá hajoltam, hogy megcsókoljam. - Annyira szép most itt minden. És csak jó állni itt veled a közepén... - kuncogtam.

- Legyen akkor az otthoni borozgatás. A pihenőszobában, vagy a te szobádban senki nem fog minket zavarni - biccentettem, és elővettem a kocsi kulcsait. - Előveszem az egyik féltve őrzött boromat, amit az a seggfej Salvatore nem locsolt szét a biliárdasztalon - morogtam. - Menjünk, anyám.

(Ősök villája)

- Egyre több meglepetést okozol nekem ma, Nik. Persze jó értelemben - mosolyogtam rá jókedvűen. Nyilván már évek óta nem voltam ilyen. Évek? Évszázadok...
- Természetesen beleegyezem akár a vacsorába, akár az otthoni borozásba. Láttam egyetsmást az évszázadok alatt, és... mégis van mit megbeszélnünk.

Nem kellett sokat várnom, hogy anyám is visszaérkezzen, néhány csomaggal a kezében.
- Van egy ötletem anyám. Mit szólnál, ha folytatnánk ezt az estét otthon? A kandalló előtt, egy pohár borral elbeszélgethetnénk. Vagy ha van időd, beülhetnénk vacsorázni valahová. Idejét sem tudom, mikor töltöttünk együtt egy olyan estét mint most... mint egy anya, és a fia.

Mikor ő elsétált, én is elindultam az ellenkező irányba. Igazából még ötletem se volt, hogy mivel lephetném meg a családomat. Olyan régen volt már szükségem ilyesmire, hogy most... teljesen idegen a feladat. És legutóbb még nem voltak ilyen puccos helyek, hogy ilyesmiket vásároljak.
Talán bolond ötlet volt, de... Mikaelnek is választottam egy apróságot, amit majd... valószínűleg el kell vinnem neki. Hülyén jönne ki, ha meghívnám karácsonyra.
A gyerekeimnek is választottam valamit mind egy szálig, és... gondolkodtam még, hogy kit hagytam ki, de végül arra jutottam, hogy a fontosabbak már megvannak.
Kisétáltam, és vártam, hogy Klaus is a bejárathoz érjen.

- Oh, szóval titkolózol te is - nevettem fel. - Rendben... találkozzunk a bejáratnál úgy húsz perc múlva. Megfelel? - kérdeztem kilépve az ékszerboltból, és miután rámosolyogtam még, balra indultam el, egészen addig járkáltam, míg rá nem találtam egy könyvesboltra.
Fel-alá járkáltam a polcok között, míg végre találtam egy olyan könyvet, amibe első pillantásra beleszerettem.
- Viking istenek és mondák - mormoltam félhangosan a könyv címét. Ez jó választás lesz. A régi időkre fogja emlékeztetni anyámat. A normális, emberi életünkre.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Kifizettem, és becsomagoltattam a könyvet, majd egy szatyorba téve sétáltam vissza a kijárat felé, hogy ott várjam be anyámat.

Ő nem láthatta, de belül sajdult egyet a szívem. Mert akármilyen is legyen a kapcsolatunk... nekem valamikor meg kell tennem azt, amit tervezek már mióta... akármennyire is nem akartam... akármennyire is azt akartam, hogy Mikael ne tudja őt bántani...
- Lefoglalom magamat addig - simogattam meg a haját. - Addig... költekezem én is - mosolyogtam.

- Igyekszem, hogy a szentimentális fiad karácsony után is megmaradjon - mondtam, látva keserű mosolyát. - Veled szemben legalábbis. És nem, ezt nem kell levenned. Hagyd magadon anyám... - nyitottam ki a tárcámat, és kifizettem az ékszert. - Vedd úgy, mint előkarácsonyi ajándékot. És most, ha nem baj, negyedórára eltűnnék. Van valami, amit még szeretnék venni neked - hajoltam le, és megcsókoltam a kezét.

- Szóval karácsony után felejtsem el, hogy van egy szentimentális fiam, mert utána megszűnik létezni? - kérdeztem, bár csak kesergő mosollyal, és odatartottaqm neki a csuklómat, hogy levehesse rólam a karkötőt.
- Nagyon tetszik, Nik - mosolyogtam rá boldogan. Egyszerűen nem is tudtam volna kifejezni máshogyan azt, hogy a fiam gondol rám... de a szemem elárulhatta.

- Megérdemled - jelentettem ki határozottan. - Emlékszem rá, milyen is voltál velem egész emberként töltött életemben. Milyen voltál, mikor Mikael elvert, és ahogy a karjaidban találtam menedéket utána - mosolyogtam. - Kérlek anyám, fogadd el tőlem. Szeretetből adom - néztem a szemébe kedvesen. - Most szentimentális hangulatban vagyok, használd ki - kacsintottam aztán.

Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz ebből. Bár ez természetes kíváncsiság volt. Csakhogy nem számítottam arra, amit Klaus az orrom alá dugott, és a csuklómra csatolt.
- Óh... - csak ennyi jött ki a torkomon. Ezer év alatt nem számítottam ilyesmire. Soha, egy pillanatra sem. Mert nem vártam el tőle, hogy bármivel is megajándékozzon azok után, amit tenni próbáltam ezer évvel ezelőtt.
- Nik... én ezt nem fogadhatom el... nem érdemlem meg - csóváltam meg a fejemet őszintén.

- Láttam itt egy szép darabot... - forgattam a fejem, és ráböktem egy karkötőre az üvegpult alatt. - Ezt kérném... - mondtam, és kezembe vettem az ékszert.
- Smaragd, és arany... - csatoltam anyám csuklójára - kárpótlásul a hosszú, pincében töltött évekért... és szeretetből - tettem hozzá. - Fogadd el tőlem anyám, feltéve ha tetszik - kértem.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Meglepetten pislogtam rá, mikor húzni kezdett visszafelé az ékszerüzlet felé. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogok csalódni, mert Nik ízlése a helyén van, de... nem akartam, és nem is vártam tőle ajándékot. Elvégre mire fel, nem?
- Kíváncsian várom, hogy mit találtál ki - fürkésztem az arcát.

- Ha találkozom addig vele, megfontolom, vegyek-e neki valamit - válaszoltam, és kifizettem a bort is. - Gyere anyám - ragadtam meg a kezét. - Már tudom, mit akarok venni neked. Az egyiket meglepetésnek szánom, és majd odateszem neked a fa alá. Feltéve, ha lesz nekünk otthon ilyen. De van valami, amit szeretnék most odaadni neked - szorítottam a kezét, és visszasétáltam vele az ékszerüzlet elé.

- És igazad is van, Nik. Nem volt veled. Mert én nem akartam. Ahogyan nem is lett volna szerencsés, ha Mikael közelébe megy - ráztam a fejemet. Ez persze nem volt mentség. Csak kifogás.
Csak egy torokköszörüléssel néztem a kezében tartott bort. - Az üvege elsőrangú... - mondtam mindenféle hang nélkül, elvégre ebben sem volt túlontúl nagy jártasságom. - Elijah-t kihagyod a sorból? Bár a múltkori verekedésetek a birtokon egy nő miatt eléggé rátette a bélyeget a kettőtök viszonyára.