- Húh... - bukott ki ennyi az ajkaim közül. Kissé szokatlan volt nekem hallani férfi-nő barátságról. Szenttül hittem, hogy ilyesmi nem létezik. Egyszerűen csak nem létezhet! De ezek szerint... azt mondta, a volt szerelme volt. Ki tudja, talán... újra egymás karjai közé fognak még hullani , ezt nem lehet tudni.
- Nos, ilyenkor általában bejönnek a plüss figurák. - vontam egyet a vállamon mosolyogva, és szétnéztem a kis ajándéküzletben. - Tudod... nekem is azok kellenének, mert két kisgyereknek szeretnék ajándékot venni. És nekik nincs is jobb, mint valami plüss. - mosolyogtam.

(Ősök villája)

Ezúttal szét sem néztem, úgy rohantam be a plázába. Vertem volna a fejem a falba, ha pont őt felejtem ki a megajándékozottak sorából. Bár nyilván ki fog röhögni, ha odaállítok, mint valami ellágyult, idióta vámpír... de ha már egyszer belekezdtem ebbe az egész karácsony-mizériába, hát megadom a módját.
Nem hezitáltam sokáig, azonnal az ékszerboltba rohantam, és némi válogatás után megtaláltam azt, amiről úgy gondoltam, jó lesz majd Erinnek. Fizettem, és miután - tanulva az előzőből - díszcsomagolást is kértem a dobozra, megindultam Erin háza felé.

(Erin birtoka)

Vele együtt nevettem, hiszen miért ne tenném? Ez a mai nap amúgy is jól indult. Az egy másik dolog, hogy rosszul folytatódott, de .. az most mellékes. - Sebaj, ennyi még belefér - mondtam továbbra is mosolyogva, majd mikor megkérdezte, hogy kinek akarok ajándékot venni egy pillanatra meghökkentem. - Hát.. hogy is magyarázzam el - kuncogtam fel zavaromban. - Voltaképpen a volt barátomnak, akivel, ööö, most perpill valami barátfélék vagyunk - vázoltam fel neki dióhéjban a tényeket, óvatosan kicenzúrázva a történetből azt a csókot. Amin azóta is gondolkodom... - Gondoltam karácsony alkalmából meglepem őt valamivel.. - hoztam tudomására az ötletemet. - De azt még nem tudom, mit vegyek neki.. szóval, ha látsz valamit ami fiú barátnak való, légyszi szólj - néztem rá esdeklően.

- Bárkivel? Velem napi gyakorisággal fordul elő., - nevettem fel vidáman. Nem volt okom szomorúnak lenni, főleg nem karácsonykor. Ilyenkor a lényeg a szeretet és a jókedv.. és a boldogság. Általában. Dehát... ezek nem mindenkinek jutnak ki, és erről ennyit. Azt hiszem.
- Igen, lehetséges. Te kinek szeretnél ajándékot venni? - kérdeztem tőle, remélve hogy nem veszi tolakodásnak.

Visszacsúsztattam a zsebembe a kis dobozt, miközben rámosolyogtam Damonre, majd megfogtam a kezét. - IGen, indulhatunk. Ideje lesz már, a gyerekek biztosan várnak már.
Kilépve a központból bepakoltunk a csomagtartóba, majd kissé kíváncsi pillantással ülve Damon mellé indultunk hazafelé.

(Damon és Elena háza)

Mosolyogva fogadtam el a felém nyújtott kezét. - Örülök a találkozásnak, Harmony - mondtam, és tényleg örültem. Végre valami, amivel elterelhetem a gondolataimat.. - Dehogy vagy szerencsétlen, ilyesmi bárkivel előfordul - vigasztaltam meg a lányt, kuncogva. Az ajándékok említésére, hirtelen nekem is beugrott, hogy hoppá én is kellene valamit vegyek Neki. Hiszen mégis karácsony van... a szeretet ünnepe, és ugyebár a barátok is megszokták ajándékozni egymást... - Akkor már ketten vagyunk - feleltem, majd sóhaja hallatán csak szélesebbé vált a mosoly az ajkamon. - Kitudja, talán még egymás segítségére is leszünk a választásban - mondtam ajánlkozva, közben átlépve az üzlet küszöbét.

- Ez nagyon szép - mondtam elismerően Elenának, miután megnéztem a karkötőt - látni, hogy a feleségemnek tökéletes ízlése van. És rendben, legyen a felvigyázónak a holnap délután. Akkor azt hiszem, mehetünk haza, ugye?

- Igen, Cassidynek egy karkötő mellett döntöttem - bólogattam, és elővettem a kis dobozt. - De megmutatom neked is, nehogy azt mondd, hogy nem jó. Még talán lehet változtatni.

[You must be registered and logged in to see this link.]

- És... a holnap délután közelebb van a karácsonyhoz. Akkor azt hiszem, hangulatosabb lenne átadni a felvigyázónak - bólogattam.

- Azt majd megtudod holnap délután - nyomtam egy puszit Elena orra hegyére. - Ne légy olyan kíváncsi, és bírd ki addig - fogtam meg a szabad kezét. - Casnek is vettél valamit? Mert ha igen, akkor indulhatunk haza. Eltelt másfél óra, és tényleg nem akarok visszaélni azzal, hogy a felvigyázó eljött vigyázni a srácokra. Mikor adjuk oda az ajándékát? Most, vagy holnap, ha hazajöttünk a birtokról? - kérdeztem.

Forgolódtam néhányszor, mire Damon befutott, közben nagyot nézve, ha néha furcsaások kerültek a szemem elé, de aztán már hallottam is Damon hangját, és szélesen mosolyogtam rá.
- Mindent elintézett, amit szeretett volna, Mr Salvatore? Részemről már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az, amihez csak mi ketten kellünk, és a birtok - sóhajtottam, mert tényleg tippem sem volt rá.

Néztem, ahogy Elena eltűnt a tömegben, és besiettem egy üzletbe. Jártam itt már egyszer. Régen, iszonyú régen. Mintha száz éve lett volna mikor Isobel és Rick Adamet várták...
Elmagyaráztam, mit szeretnék, szerencsére árultak is ilyesmit, és zsebembe süllyesztettem az apró tárgyat, jó alaposan becsomagolva, majd egy másik üzletbe siettem. Itt már jóval otthonosabban mozogtam. Na, nem az üzletben... csupán a kiállított tárgyak között.
Vázoltam az eladónak mit is szeretnék, megadva Elena méreteit, és alig öt perc elteltével meg is kaptam amire vágytam.
- Ez gyönyörű! - tapogattam végig a selymet. - Csodálatos lesz... - nyitottam ki a tárcámat, és fizettem, közben akaratlanul is visszarévedtem a múltba. Talán képes leszek megváltoztatni egy szeletét. Egy olyan szeletét, ami nekem fontos... kitörölni, és újraírni az egészet.
Még nem telt le a kiszabott tíz perc, mikor visszasiettem a bejárat felé, de Elena így is gyorsabb volt nálam, mert már ott várt.
- Én megvagyok - jelentettem ki mikor odaértem.

- Miért tudod ennyire húzni az agyamat minden egyes alkalommal? - mosolyogtam elkínzottan, mikor megsimogatta az arcomat, majd sóhajtottam egyet. - Találkozzunk a bejáratnál tíz perc múlva - adtam még egy puszit neki, majd elmerültem a tömegben, legalábbis addig, míg ki nem kötöttem annál az üzletnél, amit kerestem. Damonnek akartam valami olyasmit, amit... hát nem kaphat meg bárkitől, és bárhol... hanem csak tőlem.
Mosolyogtam, mikor megtaláltam a kis tárgyat, majd körülnéztem, hátha akad valami, ami Cassidynek is jó lenne, mert... mióta kiderült, hogy vámpírvadász, úgy éreztem, hogy nem is ismerem. És ez megnehezítette az egészet.
Végül úgy döntöttem, hogy maradjunk annál, ami mindig nyerő... egy szép karkötő, és ezzel letudva.
Mindezeket elsüllyesztettem a zsebemben, és megálltam a bejárat előtt, hogy várjam Damont.

- Akkor - néztem az órámra - tíz perc múlva itt találkozzunk, rendben? Titkolózhatunk mindketten - kacsintottam Elenára, és megsimogattam az arcát. - Igaz, az én ajándékom nem lesz a fa alatt, mert hamarabb megkapod, de remélem, fogsz neki örülni azért - billentettem félre a fejem. - Na menj... és intézd te is dolgod, addig én is végzek.

- Igen, itt van minden a táskámban. Mindenféle gyógynövény van - bólogattam, de egy újabb sóhaj bukott ki a számon.
- Hát... Cassidyn még gondolkodom. De hátha jön az ötlet, miközben neked veszek még egy apróságot - hajoltam a szájához boldogan.

- Élek, de csak annak köszönhető, hogy idejében kijöttem - mormogtam. - Érdekes lett volna elmagyarázni az eladónak, hogy mitől estem össze. Borzalmas erős volt benn a verbéna... mintha kések állnának bele a mellkasomba - magyaráztam. - Kaptál mindent, amit szerettél volna? - kérdeztem, miközben lassú sétával elindultunk a mozgólépcső felé.
- Akkor Cas van hátra... és persze te - mosolyogtam Elenára. - Megkapjuk egymástól a tíz percet, ugye?

- Nem verbénára gondoltam, hanem levendulára. De jól van, menekülj csak - legyintettem, miután kimenekült, és odafordultam az eladóhoz, aki egyből magyarázni kezdte, hogy mi micsoda...
Nem akartam modortalan lenni, ezért végighallgattam, aztán ráböktem azokra, amikre úgy gondoltam, hogy Esthernek is szüksége lehet, mert elvégre ő boszorkány és hasznát veszi ezeknek a gazoknak is... bár némelyik igencsak szép.
- És kérnék külön levendulát. Annak olyan jó illata van - mosolyogtam, majd miután fizettem, kisétáltam Damon mellé.
- Élsz még?

Besétáltunk a gyógynövényboltba, és a hajam is égnek meredt Elena mondatára.
- Mit, verbénát? Mi a fenének? - fuldokoltam, mert a növény borzalmas bűzét éreztem, és nem volt kellemes, így hát csak intettem Elenának, és kiálltam a bolt elé, ahol normálisan voltam képes levegőt venni.
- Azt hiszem, ide sem jövök többet - morogtam. - Válogass csak! - kiabáltam be Elenának az üvegajtón át.

- Csak nem mindig hagyod - mosolyogtam válaszként a legelső mondatára, majd átvéve a tárcáját én hajoltam oda a pénzároshoz, hogy egy szép díszes dobozban megkapjuk az órát, és gyorsan oda is adtam az árát, aztán kisétáltunk az üzletből.
- Nézzük meg azt a gyógynövényboltot. Kár, hogy nem Egyiptomban vagyunk. Ott aztán tényleg volt választék - kuncogtam, besétálva az említett üzletbe, és körülnéztem. - Húha... most jön az, amikor azt se tudom, mi micsoda - sóhajtottam. - Talán a verbénát még felismerném, meg a levendulát. Azt is viszünk... magunknak - kacsintottam Damonre.

- Szeretem, ha irányítasz - súgtam Elena fülébe, hogy csak ő hallja, és átadtam a tárcámat. - Tessék, rendezd te. Ha már belekezdtél, csináld végig - vigyorogtam. - Akkor már csak Cas, és Esther van hátra elvileg. Van itt egy gyógynövénybolt valahol, ha jól emlékszem -forgattam a fejem jobbra-balra, fel-le az emeletek között. - Talán ott Esthernek találunk valamit.

- Borzalmasat amúgy sem engedek, hogy vegyünk - ráztam a fejemet, követve Damon tekintetét, és amint megláttam azt, amire mutatott, mosoly rajzolódott az arcomra.
- Ez olyan kis helyes. Szolíd, és... illik is egy felvigyázóhoz, ezt tudja hordani a gyerekek mellett is. Nem akad bele semmibe, nem világít, és semmi... ezt kérjük! - szólaltam meg Damon helyett is, majd alsó ajkamba haraptam, elnézést kérően nézve rá. - Sajnálom. Elragadtattam magamat és átvettem a szerepedet - mosolyogtam.

- Valahogy nem igazán akarom magam elé képzelni Cas szexuális életét - motyogtam, és megálltunk az órásbolt előtt.
- Hát, vannak borzalmas darabok - motyogtam. - Lehetőleg olyan kéne, ami nem szívecskés, nem hatalmas, nem köves... valami kifinomult vonalú kellene - hordoztam végig a tekintetem a kínálaton, mígnem rámutattam egyre, ami egy párnácskán feküdt.
- Mit szólsz ehhez?

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Nagyon úgy tűnik, hogy te vagy a bevásárlólista - nevettem, és átvettem tőle két szatyrot, hogy segítsek a cipekedésben.
- Cass-nek talán jól jönne egy szexshop utalvány. Ha nagyon vámpírt akarna ölni, bemehetne oda vásárolni és levezethetné a feszültségét - vontam egyet a vállamon mosolyogva, aztán megálltam az ékszeres kirakat előtt, az órákat vizslatva.
- Előbb döntsük el, hogy melyik legyen a felvigyázóé. Aztán gondolkodunk Eshterről. Bár valószínűleg neki a gyógynövények lesznek helytállóak.

- Az unokái életébe belefolyhat, de csak úgy, ha vámpírölő fegyverek nélkül lép be a házba, és nem provokál. Vagy ha én nem vagyok otthon - jegyeztem meg, és kifizettem a játékokat, majd jó alaposan felpakoltam a kezeimet csomagokkal. - Akkor jöhet Cas, nem? Megy a felvigyázónak az óra. Ó, és hát Esther... nehogy kifelejtsük! Nagyon sokat köszönhetünk neki - magyaráztam folyamatosan.

- Remélhetőleg tényleg biztonságos - néztem a dobozokat, majd Damon kérdésére nagyot sóhajtottam. Reméltem, hogy elkerülhetem ezt a témát. A John-részt legalábbis... mert neki egyrészről tippem se volt, másrészről... kedvem sem. Majdnem húsz év... és soha nem kért bocsánatot, soha nem jött oda elém, mint az apám. Hazudott...
- Legyen ez - léptem az egyik könyvespolchoz. - Hátha az én nevelésem után az unokái életébe bele tud folyni...

[You must be registered and logged in to see this link.]

- Igen, ez nekem is nagyon tetszik! - mondtam vidáman. - Kényelmes, puha... és valamilyen szempontból olyan, mint egy gyermekmegőrző... innen azért nehezen tudna kimászni. De le is tudja a játékokkal foglalni magát. Akkor vigyünk két ilyet. JJ és David ajándéka is megvan. Tényleg gyorsak leszünk - álltam be a hosszú sorba, ami a pénztár előtt kígyózott. - Na és akkor mi legyen Johnnal és Cassel?