(Damon és Elena háza)

Besétáltam a plázába, és azonnal a játékboltba siettem. Megígértem Elenának, hogy igyekszem haza, és most, a terhesség utolsó hetei felé már nem is szívesen hagytam őt sokáig magára. A mostani lelkiállapotában meg pláne. Tudtam én jól, hogy fáj neki, amiért kissé rideg vagyok hozzá, de hát....mégis mit várt? Már az hatalmas előrelépés, hogy eljutottunk ide. Többre pillanatnyilag még egyszerűen képtelen vagyok.
Hamar eljutottam a játékboltba, és hosszas nézelődés után egy eladó segített kiválasztani egy mókás kinézetű fedett kis homokozót. Elmondta, hogy ha eső jön, csak rá kell zárni a tetejét, és a gyerekek már játszhatnak is amint kisüt a nap, nem kell megvárni, hogy megszáradjon a homok.


[You must be registered and logged in to see this image.]

Kifizettem a homokozót, azzal az ígérettel, hogy kiszállítják még ma, méghozzá a hozzá való homokkal együtt.

Kisétáltam a játékboltból, és gondolkodóba estem. Valami azt súgta, vinnem kéne valamit Elenának. Most kicsit olyan, mint mikor a kapcsolatunk elején jártunk, és hetente átlag kétszer vesztünk össze istenesen. És valljuk be, tényleg régen viselkedtem már vele úgy, ahogy kellett volna. Mintha a családi élet mindenre, de mindenre rányomta volna a bélyegét. Ideje volt tenni egy lépést azon az úton, hogy ne csak a gyerekeim anyjának, hanem nőnek is érezze magát.

(Damon és Elena háza)

Akaratlanul is felnevettem kíváncsiságán.
- Semmi extra, mármint a varázslaton kívül amit Stacey alkalmazott rajtam. Csupán egy ideje eléggé fel vagyok készülve a random vámpírtámadásokra. Tudod, fakaró, verbéna, nitrát, ilyenek - soroltam teljesen komolyan, ezzel azt sugallva feléje, hogy nem vagyok ám olyan védtelen kislányka. - Hiszen muszáj megvédenem azt ami csakis engem illet - vontam vállat áratlanul, természetesen a saját véremre célozva.

Nehezen lehet lekötni az én figyelmemet de neki ez most száz százalékosan sikerült. olyan életmódot ismerhetek meg, melyet máshol még sosem láttam, csak mesékben. de ez is hülyeség mert nem szokásom mesét nézni..
- És mi az a módszer? - vontam fel a szemöldökömet. - Verbéna? Vagy.. mostantól ez az új módszered lesz? - kérdeztem, arra utalva hogy amit ez a boszorkány csinált vele Violetr lakásán.

Nathan

- Nem tartom tolakodásnak, csupán furcsának. Mellesleg meg nem. Nem féltem - mondtam ki egyértelmüen a választ. Fogalmam sincs honnan jött most hirtelen ez a nyugodtságom de itt van és én örömmel fogadom.
- Azt ne kérdezd, hogy miért nem, de amióta a vérem már nem olyan fincsi, úgy érzem nem kell már annyira tartanom a vámpíroktól, mint azelőtt - vontam vállat a magyarázat közben. - S különben is... már egy jó ideje, hogy fel vagyok készülve az efféle véletlenekre.. - húzódott sunyi mosoly az ajkamra. - Hogy ha random módon belefutnék az ellenségbe, meg tudjam védeni magamat.. - folytattam kissé elgondolkodva, ugyanis ekkor eszembe jutott Kol. Ha akkor nem tudtam volna védeni magam előle, már rég halott lennék..vagy csak félig halott.

/Warren lakása/

Amint a plázába értem, rögtön vadászni kezdtem a legjobb ruhaszalonokat, hogy minél előbb kiválaszthassam amit ma este viselni szeretnék. Beletelt ugyan bő két órába, de végülis ráakadtam a tökéletesre. Egy kék, keresztbe pántos földig érő gyönyörűség volt.. amint megláttam, rögtön tudtam, hogy ez lesz az. Miután kifizettem hazamentem felvenni, majd egy hozzá passzoló túsarkúval párosítva indultam el a bál helyszínére, a Lockwood birtokra.

/Lockwood bírtok/

/Kol szobája/

Reegel, miután felkeltem, első utam a bevásárlóközpontba vezetett, ugyanis nincs egyetlen normális báli ruhám sem, amit az alapítók báljára felvehetnék. Igazából van, de az nem éppen a mostani kor stílusát idézi. Megmondom őszintén, nekem sokkal jobban tetszettek a régi korok báli, és esküvő ruhái. Azok legalább valamilyen szinten tükrözték az ember személyiségét és rangját, elentétben a mostaniakkal. Sokáig járkáltam a boltok között, mert valahogy egyiknek sem tetszett a kínálata. Végül az egyik bolt kirakatában megpillantottam egy igen tetszetős, kék báli ruhát. -Ez lesz az.- mutattam az eldónak, majd egy gyors fizetés után távoztam is. ([You must be registered and logged in to see this link.])

/Mikaelson villa/

- Hogyan jutott eszembe? - néztem rá úgy mintha nem is én tettem volna fel meglepő kérdést hanem ő. A tündérek mivoltából kiindulva, kétlem hogy van olyan véámpír, aki képes nekik ellenállni. legalábbis ha nincs a hátuk mögött olyan nagy tapasztalat és annyi életfelfogás mint nekem. A 700 évemmel már tudom hogy merről fúj a szél.
- De nem kell válaszolnod rá, ha nem akarsz. Nem vagyok tolakodó, nem akarom hogy annak gondolj - mondtam rekedtes hangon és láthatta azt rajtam hogy jobb szeretném ha inkább elmondaná mit is érez ezzel az egészszel kapcsolatban.

(néptelen tisztás)

Leállítottam a kocsit a pláza előtt, és noha utáltam az ilyen helyeket - maximum áldozatkiválasztásra volt jó - most mégis úgy igyekeztem egy bolt felé, mint akinek a lelke üdve múlik rajta. Bár nyilván olyat nem kapok, amit Tatiával olyan jól ismerünk, de azt hiszem, egy utánzat is megteszi.
- Üdv - nyitottam be az egyik üzletbe, majd röviden vázoltam, mit is szeretnék.
Igyekeztem türelmesen várni - ami erőmet próbáló feladat volt - míg az eladó az állát vakargatta.
- Tud segíteni, vagy nem? - csattantam fel, mire vállat vont, hátrabaktatott, és kisvártatva két ruhát hozott elő.
- Hm. Megjárja... nem ugyanaz, de hasonlít - biccentettem. - Készpénz, nem kártya - intettem, hogy mivel szándékozok fizetni. - Jól csomagolja be. Nem akarom, hogy bajuk essen - fogtam meg aztán a csomagokat, és köszönés nélkül távoztam. Vissza a Mikaelson birtokra. Most már csak Tatiának kellett szólnom.

(Klaus szobája)

- Biztos vagy benne? - kérdeztem kissé megemelve a szemöldökeimet, hogy elbizonytalaníthassam. - Csak mert mindenkinek más az ízlése és én nem ismerem a barátnődet - mutattam rá, puszta szórakozásból, mivel valójában azért nem olyan nehéz a süti választás, mint ahogyan én ezt előadtam.
- Köszi - mondtam, miután kihúzta nekem a széket, hogy leülhessek. - Ez a kérdés, most hogy jutott eszedbe? - kuncogtam, mivel fogalmam sem volt róla, honnan jutott ez most eszedbe. - Nem igazán, mármint a hókuszpókusz óta valamiért sokkal nyugodtabb vagyok - vallottam be kissé humorosan. Tényleg nem aggódtam. Miért is kellene? Ha meg rám támadna egy vámpír, max pofára esne amikor rájön, hogy tömény verbénán kívül mást nem érez a véremben.

- A te ízlésedre van most szükségem - vigyorodtam el ahogy mondta a dolgokat, és meg kellett hagyni hogy a női lélek számomra még midnig eléggé bebarangolatlan. Nem tudtam hogy mire véljem ezt a majdnem nyolcszáz évemmel mégis olyan voltam mint egy analfabéta ha a női ízlésről volt szó. De tűnt már ez fel nekem máskor is, mikor Rose-nak vásárolgattam. mintha egy nő lennék, aki nem tudja megállni hogy ne vegyenm indig valamit.

- Ülj csak le. - húztam ki neki a kávézóban a széket, és intettem is a pincérnek hogy fáradjon ide hozzánk. - Szóval tündér vagy. - suttpogtam nagyon halkan, miközben közelebb hajoltam. - Nem féltél eddig hogy valaki elkap és megöl? már nyilván nem félsz, de.. előtte.. - néztem őszintén szemrit.

- Hát persze - kuncogtam, mikor bevallotta, hogy az ő ízlése borzalmas a sütemények terén. - Elvégre nem hagyhatom, hogy valami szörnyűséget vásárolj meg, aminek vagy a kinézete túl csicsás, vagy az íze túl édes - ráncoltam össze a szemöldökeimet,majd az ajkamba harapva igyekeztem visszatartani a nevetésemet.
- Felőlem lehet akármennyire eseménydús, engem nem tud meghatni - mondtam, makacsul jelezve, hogy nem igazán rajongok az effélékért. -De te mintha bánnád, hogy nem vehetsz részt rajta - szűrtem le a következtetést a sóhajából. Érdekes, mi akadályozhatná meg abban, hogy elmehessen, ha akarna?
- Okés, én benne vagyok - mosolyogtam rá, közben megindulva a kávézó felé.

- Megköszönném ha belefolynál a választásba, mert ami azt illeti, az én ízlésem mindig is szörnyű és rémséges volt - nevettem rá mint mindig, most is feloldottan. Nem tudtam hogy miért volt számomra ez a lány olyan ismerős de sok felé jártam az életem során lehet hogy láttam őt is már valahol. a tündérekről már amúgy is hallottam néha, néhol. Igaz, inkább Harmony volt a legfőbb képviselőjük.
- Sajnálatos.. az ilyen partik mindig eseménydúsak. De idén én se hiszem, hogy kiveszem belőle a részemet. - sóhajtottam és fürtjeimbe túrtam, bökve egy kávézó felé. - Oda be tudunk ülni még sütizés előtt ha gondolod -kacsintottam rá.

- Hm, ebben az esetben, talán tudok majd segíteni a választásban - billeltettem picit oldalra a fejem elmososolyodva, de valahogy sehogyan sem tudta elkerülni a figyelmemet, az a pici apróság, hogy folyton engem nézett. Nem mintha szégyenlős lennék vagy hasonló, de azért mégis zavaró tud lenni, ha szünet nélkül bámulják az embert, jelen esetben tündért. Bakker, remélem nem épp a kinyírásomat tervezgeti.. ennyire csak nem ismerhettek félre?
- Öö, nem tervezem. Most inkább kihagynám ezt a puccos eseményt - feleltem egyszerüen, majd téma váltásként én is rákérdeztem nála. Nem igazán rajongok a bálokért, ez tény. Sőt, még a bulikért sem. Nem tudom, talán a legutóbbi barátommal való szakításom óta.. - Hát te??

- Nem ártana némi süteményt vinnem haza a páromnak - sóhajtottam és beletúrtam a majdnem teljesen sima hajamba de le se vettem a szenmemet Lorelai alakjáról. hogy mit gondolok róla, az mellékes, mert a fő hogy nem vágyok a vérére. Nagy gubancot okoznék ha rá akarnék cuppanni a nyakára.
- Lesz a városban valami alapítók bálja. Te tiszteletedet teszed ott? - kérdeztem tőle érdeklődéssel.

/Violet háza/

Stacey és Violet lakásától gyalog indultunk el a helyi bevásárlóközpont felé. Először még nem tudtam, hogy hová tartunk, csak mentem és valamiféle okból kifolyólag csöppet sem aggódtam sem Nate miatt, sem a hely miatt, ahová elindultunk. Fura. De lehet, amiatt van, hogy ezidáig csak olyan vámpírokba bukkantam, akiknek a véremre fájt a foguk. Hehe, milyen jó érzés tudni, hogy most már egyáltalán nem finom a vérem.
- Hát igen, mi nők már csak ilyenek vagyok.. - vontam vállat mosolyogva, majd beléptem az ajtón. Hm, igaza van, mindig is imádtam a plázákat.

/ Violet háza /

Mivel VIolethez is gyalog mentünk, ide is így kényszeredtem jönni Lorelai-jal de a friss levegő jót tett mindkettőnknek. Nem voltam olyan fásult mint a kórházban mikor bementem enni. Csak az a móka hogy elfelejtettem több tasakot hozni.
- Van itt egy helyi kis kávézó. És ami több, tudom hogy a nők szeretik nézegetni a ruhákat. - kacsintottam rá mókázva, miközben nyitottam neki az ajtót.

- Persze, nem a sátán... hagyjuk ezt - legyintettem, hiszen fél füllel hallottam ,mit is mond Delenának, majd beültem az autóba. - Végre mehetnénk is, ha leszálltál végre róla - néztem rá szúrós pillantásokkal.

(Damon és Elena háza)

- Felfogtam - morogtam. - Lassan olyan leszek, mint egy fizetett alkalmazott. Testőr, sofőr... - csóváltam a fejem, majd kisétáltam velük az autóig, nézve, ahogy a hasonmás beülteti a gyerekeket, aztán Christianna felé fordultam.
- Megértettem, hogy nem vagyok az eseted. Csak éppen kár - mondtam őszintén. - Igérem, nem bántottalak volna. Tényleg csak egy italt akartam, de mint látod, a kedves rokonaid szemében én vagyok a sátán - dünnyögtem.

Kis híján kiszakadt belőlem, hogy vegye le a kezemet a fiamról, és hagyja békén az egész családomat, tudok autót vezetni és nem is ütök el senkit, meg én sem hajtok bele semmibe. Ha a saját életemről lenne szó, nem félnék. De a gyerekeimre vigyázom. Ezért sem okoznék nekik bajt, és tudnék józan fejjel viselkedni. Főleg hogy Emma tőlem függ...
- Rendben. De ahogy te is mondtad. Amint odaértünk, fel is út, le is út, arra mész, amerre jöttél - mondtam neki, miközben a nagy Delenára néztem, akit szemmel láthatóan megérintettek az események. Ebből is következtettem arra, hogy ilyesmit a jövőben nemigen látni köztem és Damon között.
- Gyertek, menjünk - suttogtam, majd megálltam a kocsi mellett, és beültettem a gyerekeket. - Remélem, hogy most már meg sem próbálsz bevágódni Christianna-nál - néztem szúrósan Klaus felé.

- A fenét - mondtam tömören. - Egyrészt jobb, ha nem mentek haza egyedül. Másrészt, talán nem a legjobb ilyen feldúltan kocsit vezetned - mondtam Elenának, és kivettem a kezéből a kocsikulcsokat, meg a kisfiút.
- Nyugi kisöreg - mondtam, mire - talán a csodálkozástól - de elhallgatott a bömbölés, és kíváncsian méregetett engem. - Apád egy seggfej, de ne aggódj, hazamegy - kacsintottam a kisfiúra, majd Elenára néztem. - Nos, jöttök végre? Igérem, nem rontom nálatok a levegőt. Kiteszlek a ház előtt, és eltűnök. Nyilván nem én vagyok a legszívesebben látott vendég nálatok - fintorogtam.

Csak néztem, Damon hogyan viharzik el, és nem tudtam, hogy hová ment. Nem tudtam, hogy egyáltalán mit is tudnék most mondani, mert semmi jót nem ígértek a szavai.
- Inkább magadat vidd haza. Megmondtam. Nincs szükségünk rád. Tekintsd úgy, hogy nem kell betartanod az ígéretedet - néztem ekkor már Klausra, szinte megtörve, ahogyan még továbbra is Damon viselkedésén járt az agyam, de David-et simogattam és próbáltam megnyugtatni. Még soha nem láthatta így viselkedni az apját...

A falnak dőlve néztem az előttem kibontakozó drámát, és közben az orromat tapogattam, ami Salvatore ütésének nyomát viselte. Lássuk be, hozzám képest fiatal vámpír, de erő azért szorult a fiúba, ez tény.
- Szóval vihar a paradicsomban - állapítottam meg, mikor Salvatore eltűnt valamerre, egy nem túl ígéretes mondattal búcsúzva Elenától. - Hm. Azt hiszem jobb lesz, ha hazaviszlek titeket - fordultam aztán feléjük már teljesen komolyan.

Lépteket hallottam a hátam mögött, és először megesküdtem volna, hogy Klaus jön utánam, hogy letépje a fejemet a helyéről, de aztán a léptekben ráismertem Elena cipőinek kopogására, és amint megálltam, már éreztem is, hogy David kikerül a kezemből, és abban a pillanatban hangos sírásra is fakadt. Csodás, most még látják-hallják a szüleik civakodását, amihez meg Klaus adja a szurkolói keretet.
- Szóval így állunk - néztem Elenára már-már szinte fuldokolva a dühtől. - Tudod mit? Akkor gyűlölj! Szíved joga! Keresek majd olyat, aki másképp érez irántam! - sziszegtem a szavakat, majd sarkon fordultam, és vissza sem nézve elporzottam a Grill iirányában.

(folyt. ott)

Csak kapkodtam a fejem anya, apa és Klaus között, egyszerűen nem tudtam, hogy kire, hogyan és mennyi ideig nézzek. Látszik, hogy ez nem az én időm, fel sem fogtam, hogy miket beszélnek. Nagyjából már körvonalazódott a fejemben, hogy anyának milyen köze lehetett Klaushoz, de mire ezt ténylegesen felfogtam, addigra anya és apa már veszekedtek, aztán apa behúzott egyet Klausnak. Hova kerültem?
- Ne csináljátok ezt... - Kérleltem halkan anyát és apát, de addigra apa el is viharzott, anya pedig utána eredt. Én pedig álltam ott, mint egy kőszobor és nem tudtam, hogy mitévő legyek.

Már nem akartam reagálni Klaus szavaira... mert Damon vakított el bennem mindent, ami meg is akadályozta, hogy gondolkodni tudjak.
Ahogy megütötte Klaust, hát... azon még szívem szerint nevetni támadt volna kedvem, szerettem nézni az ilyesmit, ha annak Klaus az áldozata. De... ahogy ezek után elindult, és szinte rohanva sietett kifelé, rámordulva Davidre - amit előtte talán még soha nem is tett meg -, már én sem bírtam tovább, és könnyes ábrázattal fordultam a nagy Delena felé, átadva neki a kicsi Delena kezét, és Damon nyomába eredtem, hogy amikor utolértem, megállítsam, és átvegyem tőle a mmár sírás határán lévő David-et.
- Elég volt... hát ezért... ezért gyűlölöm a fajtádat... - öleltem magamhoz a fiamat, aki nyöszörögve kezdett pityeregni az előbbi miatt, és már az én hangom is elcsuklott.