- Nem szükséges legközelebb - mosolyodtam el. Addigra talán találok barátokat, akár ennek a rejtélyes Aurorának is a személyében, akár máséban. - Köszönöm, Sean - öleltem át teljesen hirtelen, amit egy kissé megnehezített táska, ami a kezemben volt. Igen, voltak benne ruhák, nem is kevés. - És most azt hiszem, ideje lesz mennem. Tudod, valaki megkéri valaki kezét, valaki meg felfedezi magának a várost - nevettem el magamat, majd elindultam a kijárat felé. Még jó, hogy kocsival jöttem, bár egy tankolás nem ártana neki. Az üveg már rendes állapotban van, de semmi egyéb nem.
/Folytatás valahol/

- Park

Úgy gondoltam, ideje bevásárolni is kicsit, ugyanis a hűtőnk úgy néz ki, mintha még sosem használtuk volna - teljesen üres. Ezt egy kisgyerekes házban eléggé nehéz elképzelni, de mi ezt is megvalósítottuk. Talán mire hazajöttek Peytonék, össze is dobhatnék valami kaját - gondolkodtam. Bepakoltam pár zöldséget, fűszereket, sokféle alapanyagot, mert még fogalmam nem volt, mit is akarok összeütni... A biztonság kedvéért meglátogattam a fagyasztós pultot, kerestem valami mirelit pizzát, arra az eshetőségre, ha elszúrnám a kaját. Jobb félni, mint megijedni! Arrafelé tolva a kocsimat, ismerős arcra bukkantam. Első pillanatban nem tudtam, célozzak meg egy ellenkező irányt, ne vegyem észre, vagy lesz, ami lesz..
- Kirúgsz a hámból? - néztem mosolyogva a kezében tartott mirelitkajás dobozra.

- Kórház -

A vacsorán gondolkodtam. Egyszerűbb lett volna bemenni valami gyorskajáldába, és ott rendelni valamit, mert én a konyhában... maximum a mirelit kajához értek, de talán pont az kell most nekem. Veszek egy hétre valót, és így egy ideig nem is kell ennek a zsúfolt bagázsnak a közelébe jönnöm.
Felsóhajtottam, ahogy besétáltam. Kellemes légkör igazából. Csak a kórház után nehezen viselem ezeket a zsúfolt közegeket.

Az első pár ruhánál még nem volt olyan vészes.. Mégis csak most kezdődött az egész vásárlós dolog. Ki fogom bírni. Nem olyan nagy cucc. Volt olyan, amit nem is értem, hogy hogyan árulhatnak egy ruhaboltban. Bár lehet, hogy másnak jól állna.. Ilyen példát hirtelen nem tudok felhozni, mert egyszerűen.. Hát tényleg borzalmas volt a ruha. Felakasztva még úgy ahogy elmegy, de felhúzva valami borzalom volt.
A vége felé, már majdnem nekiálltam imádkozni, hogy vessen valaki véget ennek az egésznek. Egy ideig bírtam, de az én tűréshatárom sem végtelen.
Azt hiszem látható volt az arcomon a megkönnyebbülés, amikor végre a saját ruhájában lépett ki a próbafülkéből. Sóhajtva felálltam és megvártam míg fizet és rákérdez arra a bizonyos állásra. Nekem is dolgoznom kellene.. De én még várok a csodára.
– Igen túléltem. – Mondtam vigyorogva. – Szívesen.. Mondanám, hogy máskor is, de azért ezt kétlem.– Kacsintottam rá, majd egy csókot nyomtam a homlokára. Olyan, mint a kishúgom. Ezen senki és semmi nem változtathat.

Az első felső tetszett Seannak... Aztán tovább próbálgattam, ki tudja, meddig, de jónéhányra azt mondta, inkább nem, meg rengetegre csak vigyorogva bólintott, hogy ez megfelelő...A végére már azért látszott az arcán, hogy kezd elege lenni belőle, de amikor kijöttem az eredi ruhámban, és közöltem, végeztem, azonnal felragyogott az arca. Jellemző... de nem érdekelt, hiszen tudom, hogy nem őt kellett volna elrángatnom. Inkább fogtam a kiválasztott ruhadarabokat, odaléptem a pulthoz, és a létező legragyogóbb mosolyomat elővéve felraktam rá a vásárolt cuccokat. Aztán rákérdeztem, áll-e még a munka. Beszélgettem egy sort, végül megegyeztünk, hogy később felhívnak egy állásinterjúra. Ezek után fizettem, majd visszaléptem az immáron türelmetlenül várakozó Seanhoz.
- Hé, túlélted! - bokszoltam bele az oldalába. - És köszönöm, hogy kibírtad - álltam a lábujjamra, hogy adjak egy puszit az arcára. Igazán szerencsém van, hogy egy ilyen "testvérem" van mint ő.

(üzletsor)

Miután otthagytam Elenát, tétován járkáltam fel-alá a plázában. Még mindig ott tartottam, hogy fogalmam sem volt, mit vegyek Tatiának. Ékszert? Az olyan snassz. Valami más kellene. Valami, ami kifejezi a múltunkat, és a jövőnket is. Amit feltehetően közösen élünk majd át. Úgy, ahogy a múltban nem volt rá alkalmunk.
Az egyik bolt mellett elhaladva vetettem egy pillantást a kirakatra, hogy azonnal földbe is gyökerezzen a lábam. Amit ott megláttam... mintha egyenesen Tatiára és rám szabták volna. Nem is gondolkodtam sokáig... Berohantam a boltba, hogy alig tíz perccel később már úgy lépjek ki, hogy a zsebemben legyen a kis doboz. Akár indulhattam volna vissza a Petrova birtokra, de előbb még mást akartam. Vadászni. Az éhség már mardosott.

(erdő)

- Akkor azt hiszem igyekszem a lehető leghamarabb bemutatni neked. - Mondtam, miközben inkább nem is néztem oda, hogy mennyi ruhát válogatott már össze. A válogatás még oké, de aztán mire felpróbálja őket aztán rájön, hogy még sem tetszik neki annyira, hogy megvegye.. Szóval utána meg visszapakolja. Hogy ennek mi az értelme azt még nem tudom, de ők biztosan értik. A lehető leghamarabb be kell mutassam őket egymásnak és akkor semmi közöm nem lesz az ilyen női dolgokhoz. Megbeszélik ezt ők egymás között. Meg lerendezik a közös vásárlásokat.
Végül, mikor már úgy gondolta, hogy elegendő ruhát válogatott össze elindult a próbafülke felé, ahová követtem. Helyet foglaltam az egyik közelebbi széken, amit valószínűleg a hozzám hasonló férfiaknak helyeztek ki. Legalább ne kelljen ácsorognunk, ha már hosszú várakozás vár ránk.
Jó ideig csak a padlót bámultam, majd csak akkor néztem fel, amikor hallottam, hogy elhúzódik a függöny. Csak egy felsőt próbált fel, de az olyan volt, mintha rászabták volna. - Tökéletes. - Az én szemszögemből ez az egy szó is bőven elég volt arra, hogy jellemezem a felsőjét.

Elmosolyodtam, hiszen ő minden eshetőségre fel volt készülve. Pedig nincs az a lány szerintem, aki nemet mondana neki. Vagy úgy általánosságban egy olyan lánykérésre, amire ő készül.
- Hát, ha összebarátkozunk, legalább nem kényszerítelek rá többet a ruhavásárlásra - öltöttem ki rá a nyelvemet, majd visszafordultam a ruhák felé. Amikből hamarosan szép kis adag gyűlt össze a kezemen, így idejét láttam annak, hogy befejezzem a válogatást. Egyébként is, erősen gyanítom, hogy a felét vissza fogom pakolni, főleg ha még önmagamnak sem tetszik a hatása. - Nos, innentől számítva körülbelül egy óra, és végeztünk - kacsintottam rá, majd bevonultam a próbafülkébe. Próbáltam dönteni, melyiket próbáljam fel előbb... végül a választásom az egyik spagettipántos felsőre esett. (http://24.media.tumblr.com/6a3441737b871e7d15f45e28214ade2f/tumblr_mp34itNcfj1sqymc3o4_250.png) Tetszett, már csak a színe miatt is, de ez nem jelentette biztosan azt, hogy jól is állt. Ezt majd Sean megállapítja... Úgyhogy egy laza mozdulattal elhúztam a próbafülke függönyét, hogy ő is megnézhesse a hatást.

Ahogy beléptünk a bolt belsejébe nagyot sóhajtottam. Elég nagy tér fogadott minket. Kívülről talán még fele ekkorának sem gondoltam. De nem ez az első alkalom, hogy tévednék. Már most tudtam, hogy innen még egy jó darabig nem fogok szabadulni. Mindegy ennyi segítség után, már ez a legkevesebb, hogy türelmesen végigjárom vele a sorokat és segítek.. Rábólintok arra, ami jól áll rajta, ami meg nem.. Azt inkább kidobom az ablakon. Nem szokása olyan ruhákra még csak ránézni sem, ami nem áll jól neki. Azért tisztában van az ilyen dolgokkal, hogy mi néz ki rajta jól és mi nem. Na mindegy rábízom, hogy miket vesz a kezébe.
– Értettem, hölgyem. – Mondtam vigyorogva, majd még csak rá se néztem a kezén pihenő ruhadarabra. Tudom, hogy számára már a puszta tekintetem is sokat elmond ezért jobbnak láttam nem ránézni.. Egyenlőre.
– Ha nemet is akkor is hívlak, megnyugodhatsz. Bár.. Akkor valószínűleg előbb. De természetesen mindenképpen szeretném, ha találkoznátok. – Nem hiszem, hogy nemet mondana. De realista vagyok szóval mindenre felkészülök.

A bolt belsejében egy nagyobb tér fogadott, teli ruhákkal, értelemszerűen. Oké, nem a legpuccosabb hely, nem is Dolce Gabbanát árulnak itt, de az én pénzemnek pont megfelel. És egy gyors körbenézést követően azt is megállapítottam, hogy egészen szép a kínálat. Na igen... a tekintetem egy pánt nélküli, nyakba kötős fekete ruhára siklott. ott volt az első sorban, és már az megtetszett. És még nyár van.. a télre gondolok később. Vérfarkasként amúgy sem érzem már annyira a hideget.
- Most kérdezném, hogy mit szólsz hozzá, de gyanítom elég lesz, ha majd a végén bólintasz egyet, hogy nem nézek ki benne hülyének - mosolyodtam el, majd a karomra akasztottam a ruhadarabot. Még nézek néhány cuccot, mielőtt bevonulnék a próbafülkébe. - Egyébként meg, ha igent mondott, akkor mindenféleképpen hívj majd fel. Ha befejeztétek a romantikázást, akár még össze is futhatnánk - kacsintottam rá. Tudtam, hogy mit fognak tenni, ha Aurora igent mond... És az nem tartozott rám, ellenben a megismerése már igen. Főleg azért, mert ha szeretnék, én simán leszervezek nekik egy esküvőt. Akár hatalmasat, akár kicsit. Sőt, én valami extra kitalálásában is benne vagyok.

Láttam, ahogy az arcára kiült az öröm, amiért beleegyeztem a vásárlásba. Kellene is nekem ennél több? Olyan, mint a húgom és természetesen szeretném őt boldognak látni. Ennél több nekem legalábbis nem kell.
Mondjuk ruhák terén valószínűleg olyasmit adnék rá, ami mindenét eltakarhatja. De valószínűleg ki is ordítana a világból. Hadd öltözzön a saját stílusának megfelelően. Különösebben nem szólok bele. Csak, ha valami nem áll jól rajta azt azért nem fogom titkolni.
Az emeletre mentünk fel, ahol meglátott egy ruhaboltot, ahol még pont eladót is keresnek. Valahogy éreztem, hogy ez lesz a számára tökéletes hely. - Igen is, királynőm. - Mondtam nevetve, miközben követtem őt a bolt belsejébe.

Mosolyogni támadt kedvem, amikor igent mondott. Mit mosolyogni? Szélesen vigyorogtam, hogy sikerült végül rávennem egy kis vásárlásra. Ami valóban nem az ő világa, viszont szeretem kikérni a véleményét. Persze tudom, hogy ő mindig is a húgaként tekint rám, úgyhogy ha rajta múlna, akkor az öltözködésem meglehetősen szolid lenne, de azért... vele legalább gyorsabban is fogok végezni. Egy határozott mozdulattal átkaroltam őt, majd az emeletre kezdtem vezetni őt, ahol a tábla szerint több ruhabolt állt. Amik közül ugyan nem a legmárkásabb felé vettem az irányt, de hát... néha pont ez a szerencse. A távolról kiszemelt bolt bejárata mellett ugyanis nagy betűkkel az állt, hogy eladót keresnek. Hohó, hát lenne nekem ilyen szerencsém?
- Na, gyere csak... vásárlunk egyet, aztán érdeklődünk - vigyorogtam rá Seanra.

Teljes figyelmemet Angela-ra fordítottam. Azok után, hogy ekkora szívességet tett nekem bármit megtennék érte. Nem, mintha amúgy nem tennék meg bármit érte.. Mindig van pár kivétel, de azért most még ezeket s elengedem. Alig várom azt a pillanatot, amikor ő és Aurora megismerik egymást. Remélem jól ki fognak jönni. Mert eléggé kellemetlen lenne, ha nem.. Mégis csak arra készülök, hogy összekössem az életemet Aurora-val.
– Máskor talán nemet mondanék erre, de.. Menjünk. Ahova, csak akarsz. – Az hogy vásároljunk neki ruhákat egyáltalán nincs ínyemre. Viszont, ha ő szeretné és még állást is akar keresni, akkor azt hiszem kénytelen leszek belemenni a dologba.

- Hát... - kezdtem bele, idegesen egyik lábamról a másikra állva. Sean soha nem nyelne le keresztben engem, akármilyen furcsa kéréssel állok is elő, bár talán nem ő lenne a legjobb, akit elcsábíthatnék egy körbenézésre. Mégis, egyelőre nem igazán vannak errefelé barátaim... Talán majd Aurora, de őt még nem ismerem, szóval ki van lőve. - Volna kedved egy kicsit körbenézni velem? Szükségem volna pár új holmira... meg hátha felvesznek valahová egy eladót - haraptam bele az ajkaimba. Dolgozni akartam, pénzt szerettem volna keresni. Mindegy, hogy hol, csak nem akartam, hogy előbb-utóbb olyan helyzetbe kerüljek, amikor Sean fizet helyettem mindent. Mert a tartalékom nem sok, pár száz dollár összesen.

Szabad kezet adok neki minden olyanban, aminek köze lehet a választáshoz. Már csak be kell holnapra terveznem ezt a programot úgy, hogy megbizonyosodjak róla semmi baj nem lehet.. Nem szabad semminek becsúsznia vagy éppenséggel valamit elrontanom. Bár az egész ötlet elronthatatlannak tűnik, de soha nem becsülhetem alá magamat. Én aztán mindenre képes vagyok. Még ezt az egyszerű dolgot is annyi módon el tudom rontani. Talán az idegességtől rendesen rá sem tudom adni a nyakláncot, akkor meg hát lőttek a meglepetésnek. De nem.. Ezt most ki kell vernem a fejemből. Minden a legnagyobb rendben lesz és menni fog az egész. Nem lesz semmi baj.. Az ég világon semmi. Minden a lehető legtökéletesebben fog menni. A másik szempont pedig az, hogy remélem elnyerem a tetszését ezzel az egésszel. Ahogyan megkérem a kezét.. A gyűrű és a nyaklánc.. Ha nemet mond nem tudom mit csinálok.. Bár nem is értem miért gondolkozom ilyesmin. Ennek a valószínűsége egyenlő a nullával. Hiszen ha nem akarna velem lenni azt már megmondta volna és nem is mutatkozott meg semmi ilyesmi a kapcsolatunk során.. Szóval remélhetőleg minden a legnagyobb rendben van közöttünk. Még a hülye megszólalásomtól eltekintve is.
- Oké, akkor ennyi lenne. - Gyorsan kifizettem, majd miután összepakolta a számomra unszimpatikus eladó Angie-ra néztem. - Szeretnél még valamit, vagy mehetünk? - Bár nem együtt jöttünk, meg azt hiszem a célunk sem egyezik meg.. Bár sosem késő bemutatni őt Aurora-nak. Bár nem tudom mennyire örülne, ha most csak úgy felbukkannánk.

Elégedetten mosolyogtam azon, hogy tetszik neki az ötletem. Na igen, ha romantika, abban valamennyivel jobb vagyok, bár nincs szükségem rá. Sem férfiakra, sem semmi egyébre.... De ő boldog, és ez háttérbe helyezi az én boldogtalanságomat, jelen pillanatban. Én is örülök, hogy ő ennyire szereti Aurorát. Ő az egyetlen, akit feltétel nélkül el tudok fogadni, és akinek soha nem mondanék meggondolatlanul dolgokat. És még a lánc kiválasztását is rám bízta! Hm, hát akkor.... talán egy egyszerűbb ezüst lánc kéne, állapítottam meg magamban. Nem is értme, mire van ez az ezüst-legenda, nekem eddig még semmit nem ártott, pedig imádom az ezüst ékszereket.
A nyaklánccal már viszonylag keveset bajlódtam, ami akár arra is írható, hogy ebből nem volt olyan bő a választék, mindenesetre pár perc alatt kiválasztottam a legideálisabb darabot. Egy nem túl vastag, és nem túl hosszú, de strapabírónak tűnő lánc, ami egyszerű volt, így nem ragyogta túl az eredeti darabot, a gyűrűt. Nem mellesleg, azzal olyan lesz, mintha valami medál lenne, az érintés alapján.
- Ez lenne az. És akkor azt hiszem, készen is vagyunk - mosolyodtam el. Jó volt ez a válogatósdi, de szívből reméltem, hogy nem csak ennyiből tartott a bevásárlóközpontban való tartózkodásunk. Szívesen körbenéztem volna még, noha pénzem egyelőre nemigen volt, de munkát akár itt is találhattam.

Nem is tudom, hogy mihez kezdenék Angela nélkül. Valószínűleg már rég pánikba estem volna. Kezdve a gyűrű kiválasztásával, de ő ezt is tökéletesen megoldotta, minthogy azt is megfogja, hogy hogyan is kérjem meg a kezét. Mondjuk ezt talán már magamtól kellene kitalálnom, de mégis jobb ha kikérem egy nő véleményét. Hiába két különböző nőszemélyről van szó, azért van egyfajta elképzelés, ami mindegyikük számára tetszene. Főleg, hogy tudom Angela nem valami béna hétköznapi ötlettel fog előállni, amivel én álltam volna. Hiszen sem ilyesmiben sem pedig gyűrű választásban nem remekelek. Bár így hirtelen nem tudok olyan dolgot mondani, amiben profi lennék. De lényegtelen.. Most az a fontos, hogy őrülten szerelmes vagyok Aurora-ba és kész vagyok arra, hogy megkérjem a kezét. Csak reménykednem kell, hogy a válasza igen lesz majd.
Figyelemmel követte, ahogyan felvázolja ő hogyan is képzelné el ezt az egészet. Valamennyire már össze is állt a fejemben. Mit, hogyan mikor. Már csak azon kell izgulnom, hogy ezt semmivel sem rontsam el. Az ég világon semmivel.
- Ez tökéletes.. Bár mondjuk mi nem az, amit te gondolsz ki? Nagyon szépen köszönöm a segítségedet. Mondhatni életet mentettél a dologgal. Most már csak az lenne a kínos, ha nemet mondana.. Bár nem hiszem, hogy bármi ilyesmire számítanom kellene. Szeretem és ő is szeret engem. - Mondtam boldog mosollyal az arcomon.
- Akkor még egy egyszerűbb láncot is kérnénk. - Mondtam az eladónak, akinek hatalmas vigyor kúszott az arcára. Én nem válogatnék, csak ráböknék az elsőre, de inkább megadom a választás lehetőségét ebben is Angie-nak.
- A választás a tiéd. - Mondtam mikor elénk helyezett pár egyszerűbb láncot. Ha az ő fejéből pattant ki a dolog.. Ezzel se ronthassam el.

Na igen... az eladónő szemmel láthatóan megkönnyebbült, ahogy Sean odaadta a kezébe a gyűrűt, mint hogy mi azt választottuk. Szinte már megsajnáltam, de ő ment ékszerbolti eladónak... és hát akkor ne panaszkodjon, hogy némely vevője olyan finnyás, hogy imád válogatni. Nem is nagyon érdekelt, inkább Sean kérdésére koncentráltam, hogy miként tehetné romantikusabbá. Na igen, ez egy jó kérdés... Rengeteg romantikus dolog van a világon, némely kivitelezhetetlen, némely túlságosan is sablonos... Például nem hiszem, hogy fel tudná vinni az Eiffel-toronyra, de egy hagyományos, éttermi, letérdelős dolog meg túl unalmas, ha ő valami különlegeset szeretne. Szépnek szép, de nem elég különleges. Mi hát manapság a különleges a sok csicsás, túldíszített, agyonturmixolt dolog között? Ez bizony jó kérdés.
- Az én ajánlatom... induljon az egész valami egyszerű programmal. Vidd el mondjuk piknikezni... Nem ismerem a környéket, de biztosan van errefelé valami szép hely. Mondjuk egy kilátó, vagy hasonlók. Élvezzétek a tájat... Beszélj neki arról, mennyire szereted, és mennyire vágysz egy közös jövőre. Semmiképp ne rejtsd a gyűrűt egy virágra, vagy a pezsgősüvegre... Esetleg a pohárba - magyaráztam teljesen átszellemülten. Igen, bár nem az én kezemet kérik meg, azért tetszett ez a téma, pedig valószínűleg nem is fogom majd látni a dolgot. - Rakd egy láncra. Mindegy, milyenre, csak kérd meg, hogy hunyja be a szemét, és tedd a nyakába a láncot. Azt fogja hinni, hogy egy nyakláncot kapott ajándékba, és csak arról jön rá a dologra, amikor kinyitja a szemét, és meglátja a gyűrűt. - A mondandóm végére elmosolyodtam. Ez nem egy hétköznapi lánykérés lenne, ugyanakkor eléggé ötletes, és még meglepő is.Igazán... nem akarok egoista lenni, de látszik, hogy az én fejemből pattant ki a dolog.

Csak figyeltem, ahogy válogat a gyűrűk között. Pontosan tudtam, hogy kit kell megkérni, hogy segítsen egy ilyen ügyben. Habár még be sem mutattam neki Aurora-t, de egyszer annak is eljön az ideje. Hiszen, ha már megkérem a kezét azt jelenti, hogy közös jövő elé nézünk. Már, ha igent mond. Mert ez az egész nem csak rajtam múlik, hanem rajta is. Hiszen nem az én döntésem, hogy igent mond-e vagy sem. Az teljesen rajta áll. Nem fogom kényszeríteni semmire. Bár mondjuk nem olyannak tűnik, mint akit kényszerítenem kellene bármire is. Szeretem.. Mindenestül. A gyönyörű mosolyától kezdve a csillogó szempárjáig. Egyszerűen tökéletes.
Jó pár gyűrűt a kezébe vett, de egy volt, amit többször is megnézett aztán mégis úgy döntött, hogy tovább keresgél. Viszont végül arra a darabra esett a választása, amit már jó párszor megforgatott a kezében. Akkor azt hiszem ez lesz a tökéletes. Legalábbis én bízom Angela ízlésében. Szóval most nem fogok elkezdeni vitatkozni sem kérdezősködni, hogy biztos-e. Ennyi idő után már csak biztosra tudja mondani a dolgot.
- Akkor ezt kérnénk. - Mondtam az eladónak, aki végül felvette a "remek választás" mosolyát. Számára mindegyik remek választás. Mert az, hogy valamelyiket is megveszem azzal ő csak jól jár. De nem fogok most ezen gondolkozni. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy hogyan tehetném még nagyobb meglepetéssé ezt az egészet. Valami romantikusra gondoltam... De még nem tudom, hogyan kezdjek neki..
- Szerinted hogyan kellene megkérnem a kezét.. Vagy hol? - Érdeklődtem.

Csak elvigyorodtam, amikor megjegyezte, én úgyis megoldom, hiszen tudom, hogy igaza van. Pár karikagyűrű csak nem fog ki rajtam! Mondjuk erősen reményekedem abban, hogy nagyjából megegyezik az ízlésünk Aurorával, a rejtélyessel. Magamban legalábbis ezt a jelzőt adtam neki, hiszen még egyszer sem találkoztam vele, csak Sean elbeszéléseiből ismerem, ami arra terjedt ki, mennyire tökéletes lány is... Az alapján meg lehet szőke, barna, vörös, tán még kopasz is, mert ha valaki szerelmes, akkor nem érdekli, milyen az illető kinézete, hanem abba szeret bele, ami belül van.
- Lássuk csak - emeltem ki az első gyűrűt, amit rögtön vissza is tettem. Nem tetszett, mert túl csicsás volt. Sok dísz, meg egyebek, és a formája sem igazán tetszett. A következő meg túlságosan is egyszerű volt, az azt követő meg valami förtelem, a hatalmas, zafír kővel a belsejében. Visel egyáltalán ilyet valaki? Igazából elég sok kivetni valót sikerült találnom, meg rengeteg gyönyörű gyűrűt is, amit többször megnéztem, az eladó legnagyobb bánatára, aki kezdett furcsa szemmel nézni rám. Nos igen, elméletileg ő azért van itt, hogy segítsen, erre meg én szinte elveszem a munkáját. Hosszas tépelődés után azonban... nagy sokára... megszületett a döntés. Arra a gyűrűre többször is visszatértem, megcsodáltam, és mindig arra jutottam, mennyire imádom. Az egyszerűen... csodálatos volt! - Válaszd ezt! - mutattam meg ezúttal már őfelé is, bár azt hiszem, időközben is leskelődött.De hát ez van... az ő barátnőjének választottam, még csak nem is magamnak.
[You must be registered and logged in to see this image.]

A lehető leghamarabb akartam végezni ezzel az egésszel. De valahogy sejtettem, hogy ez egyenlő a lehetetlennel. Mert hát ahhoz, hogy megtaláljuk a tökéleteset idő kell. Én teljesen rábízom az egészen Angie ízlésére. Különösebben nem akarok beleszólni. Nekem ezek mind egyformák. De természetes ezt női szemmel nézve.. Mindegyik teljesen más. Én nem szégyellem, hogy számomra mindegyik ugyan úgy néz ki. Most nem tudok ellene, mint tenni. Ha tudnék valószínűleg nem kértem volna segítséget.
- Jövök, jövök. - Mondtam nevetve, mikor odahúzott az eljegyzési gyűrűkhöz. Tényleg nem érdekel, hogy mennyibe fog kerülni.. Nem is úgy jöttem ide, hogy mindegy csak olcsó legyen. Mert ha ezen lettem volna, akkor nem is kellett volna megkérnem őt.. Egyedül is el tudtam volna intézni. Azt akarom, hogy ez az egész különleges. A lehető legjobbat akarom adni neki..
- Nehéz vagy nem nehéz. Te úgy is megoldod. - Pont ő lenne az, aki kudarcot vallana bármiben is. Szinte nevetséges már csak a gondolata is. Megoldja, mint minden mást is.

- Nagyon helyes hozzáállás - vigyorogtam én is, amikor azt mondta, a pénz nem számít. Bár... az ízlés annál inkább, és ha esetleg a kettőnké nem egyezik, abból lehetnek problémák. Bár... a túlzottan csicsás ékszereken kívül én egyre sem mondanám, hogy nem az én világom. Persze nem hordok sűrűn ékszereket, de például tudom, hogy Ő meg akarta kérni az én kezemet. A vitánk előtti éjszakán, amikor nekihajtottam az autómmal, teljesen véletlenül, ott volt a zsebében a gyűrű. Amivel meg akarta tenni. ÉN pedig eltettem az ékszert. Mert miért ne? Nekem szánta, nekem vette... de hordani, azt nem merném, mert nem érzem méltónak hozzá magamat. Na mindegy is, ez most egy örömteli nap, mert Sean egy hozzá illő lányt fog eljegyezni, akit még életemben nem láttam, de ha ennyire lenyűgözi, én bízom benne. - Na, gyere csak, gyere - kezdtem el húzni az eljegyzési gyűrűs pult felé, ami, akárcsak a többi polc, teli volt szebbnél szebb ékszerekkel. Úgyhogy először is, nekiálltam csodálni a kínálatot. Nyilván túlságosan is belemerültem, és a tekintetem is túlzottan csodálkozó volt, de hát... egyszerűen szemkápráztatóak voltak! És egy pillanatig arra gondoltam, hogy bár Seannak mind egyforma, nekem, akinek nem, nos, nekem is nehéz lenne választani. - Sean... mondtam már, hogy milyen nehéz döntés elé állítottál? - ocsúdtam fel a talán kicsit hosszúra nyúlt bambulásomból, majd közvetlenül ez után, elnevettem magam. Elvégre nem gondoltam komolyan, olyan, hogy nehéz feladat, nem létezik számomra!

Sokkal jobb érzés tudni, hogy van egy ilyen rokonom akire mindig számíthatok. Na meg persze ő is rám. Amit adunk, azt vissza is kapjuk. Örülök neki, hogy ilyen jól kijövünk. Ha már közeli családtagjaim közül egy sem maradt meg legalább egy távolabbit szerethessek úgy, mintha a húgom lenne. Kendra sosem volt képes arra, hogy megérte mit is jelent számomra a család. Talán ezért nem is működött közünk a dolog. Vagy inkább ezért sem. Nem illetünk egymáshoz. Csak sajnálom, hogy eltartott egy darabig mire rájöttem az egészre. A lényeg, hogy rájöttem. Nem is akarom többé látni. Abban reménykedek, hogy elhagyja a várost vagy valami ilyesmi.
- Oké. - Miután határozottan átkarolt bementem vele az ékszerboltba. Számomra sok különbség nem volt az egyik gyűrű és a másik gyűrű között. De ezért van itt ő, mert neki valószínűleg minden apró kis különbség feltűnik. Csak szeretném, hogy Aurora tetszését nyerje el.. Meg hát valami különleges leánykérést is akarok. De ez még a jövő zenéje, mert különösebb ötletem sincs. Abban is ki kell kérnem Angi véleményét.
- A pénz egyáltalán nem számít, ha egy olyan nőről van szó, mint Aurora. - Mondtam vigyorogva.. Egyáltalán nem érdekel, hogy mennyibe kerül. Ő a legjobbat érdemli.

Láttam az arcán, hogy amit én teljesen világosan értek, az neki olyan, mintha halandzsa-nyelven beszélnék hozzá, szóval nem nagyon értette. Nem is csodálom, vannak dolgok, amiket én tudok jobban, és vannak, amiket ő. Az ékszerek... azok az én asztalomon vannak. Neki meg ott van a csodás aduásza, amit régebben elhasználtam már, de bármikor szolgálatomra áll. Ő a kész férfi kézikönyv! Elég sok dolgot elmagyarázott nekem velük kapcsolatban...
- Na, gyere - karoltam át határozottan, majd bevezettem őt a boltba, hogy jobban körbenézhessünk. Igen, belépve azt hiszem, egy pillanatra elállt a lélegzetem. Mert ezek az ékszerek.. káprázatosak voltak, főleg, hogy ekkora választék volt. Persze nem értem, miért kell egy ilyen kisvárosba ennyi, de hát ők tudják, én meg élvezem. Pár pillanatig nézelődtem, majd amikor kiszúrtam, amit kerestem, nem messze az eladópulttól, halkan odasúgtam Sean-nak. - Ott. Arra menjünk - mutattam is a helyet, ahol sejtésem szerint a helyes kis eljegyzési ékszerek helyezkedtek el. - Remélem a pénz nem számít, mert velem a szépségre mész majd, komám - nevettem el magamat.

Tudtam, hogy most következik a halálom egy fajtája. Nem fogok tudni hozzászólni a dolgokhoz, hiszen én nem értem ezt az egészet. Annyira távol áll tőlem.. De hát férfiból vagyok az istenit. Nem azért teremtettek, hogy női elméket olvassak és minden vágyát tudjam egy nőnek. Az életcélommá vált az, hogy boldoggá tegyem Aurora-t. Viszont ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy olykor nincs szükségem egy kis segítségre. Ha nem jött volna Angie a városba nem is tudom, hogy mihez kezdtem volna most. Valami elég béna megoldás lenne az egészből és talán órákat kellene itt töltenem mire megtaláltam a talán megfelelő kategóriába tartozó gyűrűt. Azt szeretném, ha tökéletes lenne.. Nem akarom beérni egy épphogy jóval..
Nem is értem, hogy Kendra miért akart visszakapni. Ő soha sem tudta megadni nekem azt, amire szükségem van és én sem amire neki. Nem is volt komoly, ami köztünk volt. Legalábbis nem szerettem úgy igazán. Csak összejöttünk, mert így látták jónak. Mások által alakított pár voltunk, akik párszor összefeküdtek.. De hagyjuk is a múltat. Mert Kendra jó mélyre a múltamba van temetve. Ha legközelebb látom nem ígérem, hogy megkímélem az életét. Azok után, amit Aurora-val tett.. Soha nem kellett volna kiváltani az átkát.. De neki feltétlenül bele kellett avatkoznia.
– Az őszintét megvallva nem értem, hogy miről beszélsz pontosan, de rád van bízva teljes mértékben. Megbízom benned. – Vakartam meg a tarkómat. A lehető legkevesebbet akarok beleszólni a dolgokba. Még a végén ezzel csak elrontanám..