Lorelai

- Az egyik fajtársam.. - ismételtem meg szavait, majd talán kis szégyenkezés jelent meg szemeimben. Leginkább azon okból kifolyólag hogy ilyenkor nem voltam büszke arra hogy mi vagyok.
- Én sose akartam vámpír lenni. eleinte jó bulinak tűnt, de mára már mindez odaveszett. Már nincs meg a varázsa, és nem akarok embereket ölni, hogy jóllakjak.. - súgtam a feleletet. Talán így nem fog engem megvetni.

Olyan furcsa volt ez az egész, hiszen mindig én voltam a kisebb testvér és én voltam az akire esetleg várni kellett vagy segíteni a dolgokban. De most én vagyok az idősebb és a felelősségteljesebb. Nekem kell rá vigyáznom, mint a kis öcsémre. Azt hiszem ez nem lesz olyan nehéz, hiszen már most úgy viszonyulok hozzá, mint egy családtaghoz.
- Rendben. - Bólintottam egy mosollyal az arcomon. Majd a pénztárhoz sétáltam, hogy kifizessem neki a ruhákat.
- Nem, nekem jelenleg nincs szükségem semmire. - Mármint amit pénzen lehet venni. Dean sem érdekel különösképpen már a legjobb lenne ha kiverném a fejemből. De mi miatt ne is tenném? Majd találok más valakit akivel érdemesebb foglalkozni. Nem egy olyan személyt aki úgy akar jó benyomást kelteni egy lányon, hogy majdnem megöli.

-Köszönöm! - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve. Szinte rögtön el is tűnt a sorok között, majd pár perc múlva három nadrággal tért vissza. Kivettem a kezéből a ruhákat és alaposan végigmértem, majd egy mosollyal nyugtáztam magamban, hogy pont olyanokat választott ami nekem is tetszik.
-Akkor azt hiszem meg is vagyunk. - szorongattam a kezemben azt a kisebb ruhatömeget amit eddig választottam, és nem is nagyon láttam ki a ruhák mögül amin csak vigyorogni tudtam.
-Te nem veszel magadnak semmit? -néztem ki a ruhák mögül kérdően. Eléggé furcsa érzés volt, hogy eddig csak nekem vásárolt, bár azt hiszem ez csak annak tudható be, hogy nem szeretem mások pénzét költeni.

Nem nagyon akartam zavarni őt a válogatásban meg siettetni sem. Inkább megálltam az egyik sor elején közben figyeltem az arra elhaladó embereket. A bolt előtt elhaladt pár jó kinézetű srác is akik bőszen végigmértek amire én csak elmosolyodtam. Minden mehet vissza a régi kerékvágásba. Legalábbis nincs okom arra, hogy ne térhessen vissza a régi énem. Bár most már felelősségteljesebbnek kell lennem egyrészt, mert idősebb vagyok másrészt pedig Daryl miatt.
- Persze, szívesen segítek. - Elmosolyodtam kétségbe esett tekintetén, majd a sorok közé vetettem magamat és nemsokára három nadrágot is a kezemre akasztottam.
- Ezek megfelelnek a számodra? - Kérdeztem felé nyújtva őket. Mégis ő fogja hordani.

-Rendben.. -bólintottam egy halvány mosollyal az arcomon és szinte azonnal el is tűntem a sorok között. Nem túlzottan szeretek vásárolni, ezért is szeretném minél hamarabb letudni a dolgot, de most valahogy mégis nehéznek tűnt választani, nincs benne sok gyakorlatom. Hosszas nézelődés után sikerült találnom egy-két pólót ami tetszett is, és ha nem hibáztam el akkor az én méretem.
Lassan visszasétáltam Bailey-hez tanácstalan ábrázattal . -Segíts kérlek! Nekem ez nagyon nem megy. -nevettem ki saját magamat, miközben azt a pár pólót szorongattam amit eddig kiválasztottam. Bailey mégis csak nő, neki gondolom több gyakorlata van ruhaválasztás terén mint nekem.
-Eddig csak ezeket találtam. -mutattam fel a pólókat.

Azt hiszem egy ilyen helyen régebben órákig sőt még napokig is képes lettem volna elidőzni. Nem azért, mert egy vásárlásmániás liba voltam, hanem csak jó szórakozás volt szinte minden ruhát felpróbálni. Akkoriban annyit nevettem és minden annyival egyszerűbbnek tűnt. Hiszen akkor még megvolt a régi önmagam. De sohasem késő visszacsalogatni. A bulizós, nem törődöm énem nem veszett el olyan mélyen.
- Akkor kezdjük azzal. - Jelentettem ki miközben a boltok között sétálgatunk, majd követtem Darylt az egyik számára szimpatikusnak tűnő bolt felé.
- Bármit választhatsz. - Nem akartam, hogy azért válasszon valamit, mert olcsó. Nekem ezt soha sem kellett szem előtt tartanom ahogyan most sem. Azt veszem meg amiben tudom, hogy jól fogom érezni magam.

Amint Bailey is kiszállt a kocsiból elindultunk befelé. Rengetegen voltak, de ez az ilyen helyeken végül is megszokott. -Hmm.. -gondolkodtam el. Sosem voltam az a nagy vásárlós típus, régebben is mindig anyáékra bíztam az ilyet. Bár lehet, hogy azért is mert képesek voltak órákon keresztül elidőzni egy-egy helyen.. Na, de mindegy is.
-Hát, egy pár póló és nadrág jól jönne. -néztem fel Bailey-re.. Nem nagyon volt időm aznap összecsomagolni, na meg a rendőrségnek is feltűnt volna ha eltűnnek a holmijaim.
Figyelmesen körbelegeltettem a tekintetem pár bolton, majd megindultam az egyik felé ami szimpatikusnak és kevésbé drágának tűnt. Persze megvártam, hogy Bailey is kövessen.

Nem volt még túlságosan alkalmam felfedezni a város különböző részeit, de azt hiszem mivel jó ideig itt fogok élni bőven lesz alkalmam minden egyes négyzetméterét megismerni. Talán ma miután Daryl már lefeküdt elmegyek egy kicsit kikapcsolódni. Szükségem van egy nyomósabb okra a tovább lépéshez, mint pusztán az, hogy muszáj.
Hamar megérkeztünk én pedig le is parkoltam az autót, majd miután Daryl kipattant a kocsikból a táskámat a vállamra véve én is követtem őt, majd a vállára téve a kezemet elindultunk befelé.
- Na most te vagy a főnök. Mit szeretnél? - Kérdeztem kedvesen. Hiszen végül is a nyomós oka amiért eljöttünk bevásárolni az az, hogy neki ha másra nem is, de ruhákra mindenképpen szüksége lenne.

(Hotel)

Útközben nem nagyon szólaltam meg, csak bámultam ki az ablakon és próbáltan felmérni a terepet, ami valamennyire sikerült is. Egész hamar a bevásárlóközponthoz értünk. Nem tudom miért, de azt hittem hosszabb lesz az út, mondjuk nem is baj, nem vagyok oda annyira a kocsikázásért.
Amint Bailey megállt a parkolóban kipattantam a kocsiból és megvártam amíg ő is hasonlóképpen tesz. Hosszú idő után most kezdtem úgy érezni, hogy sikerül kicsit megszabadulnom a gyásztól, és nem gondolni a történtekre. Bár mondjuk nem tudnék megszabadulni ettől a sebtől amit a történtek okoztak bennem, de ettől elvonatkoztatva nem rágódhatok folyton ezen. Azért van az élet, hogy kihasználjuk minden egyes percét..

Oké, az addig rendben volt, hogy kíváncsi és többet akar megtudni a fajomról, de azt hiszem már egy kicsit kezdett túlzásokba esni. Mégis honnan a fenéből kellene tudnom, hogy hogyan jött létre a tündér faj? Némi hókuszpókusszal? Naná, hogy fogalmam sincs.. amikor megszülettem, az angyalok nem kötötték az orromra!!
- Ami azt illeti fogalmam sincs - vontam vállat egyszerüen. - Én is csak akkor tudtam meg, mi vagyok, mikor az egyik fajtársad kiszemelt áldozatává váltam - tettem hozzá az igazsághoz híven, igyekezve normális hangnemben megmagyarázni neki, hogy hiába kérdez ilyeneket, mert fogalmam sincs róla, hogyan keletkezett a fajom?!
- Ja - bólintottam elmosolyodva. Aztán a barátnőjére terelte a témát, aki szintén vámpír volt. - Hát, lehet bár nem is tudom.. - kezdtem, de időközben a pincér is megjelent az asztalunknál, így a figyelmem is átterelődött a srácra. - Egy latte macchiatót - adtam fel a rendelésem, mivel ez volt az egyik kedvenc italom.

- Egyáltalán hogyan jöhet létre egy ilyen különálló faj? Félre ne értsd a szábndékaimat, semmi problémám veletek de a tündérek létezését még mi, természetfeletti lények is kétségbe vonjuk. Az oka csupán annyi hogy mesébe illőek, és azt hiszem hogy a Peter Pan-en kívül, amit szintúgy gyerekeknek találtak ki, nincs olyan, ami okot adna rá hogy higgyünk bennük. Ameddig nem találkozunk veletek.-tettem hozzá jó gyorsan és egy vigyor csúszott a képemre.
- Ez jó hír. - dőltem hátra elégedetten mikor megosztotta velem azt hogy senki nem fog nekem bemosni mert itt vagyok vele. - ahogy mondtam, nekem már van egy párom. Rose-nak hívják és ő is vámpír. Szerintem szívesen megismernéd. - nevettem fel.

- Azt hiszem, a te érdekedben ne kérdezd meg. Mert meglepetésnek szánom - mondtam neki, majd vontam egyet a vállamon, és mosolyogva fogtam meg a kezét, remélve, hogy nem húzza ki a kezem közül.

(Damon és Elena háza)

- Oh - mondtam meglepetten. - Azt hittem, közös program lesz. De jól van, akkor itt várlak - mondtam, és mikor Elena eltűnt, rendeltem még egy adag sült krumplit magamnak, így vártam, hogy visszatérjen.
- Nocsak. Valami azt súgja, ne is kérdezzem meg, miért tűntél el, ugye? - fürkésztem az arcát. - Oké, legyen a te titkod - emeltem fel a kezem. - De ha végeztél menjünk, mielőtt Delena otthon éhen halna - dobtam még némi borravalót az asztalra, és megfogtam a kajás szatyrot.

Én is befejeztem a kajálást, bár hagytam egy keveset az epres shake-ről, csak ezek után kezdtem bólogatni, majd eltoltam magam elől a megüresedett tálcát.
- Akkor... én most lelépek arra az öt percre. Meglepetést akarok - mondtam neki mosolyogva, majd felálltam, és nem is vártam meg a reackióját, eltűntem az egyik közeli üzletben.
Nem tudom, mennyi ideig vásárolgattam, de végül egy szatyorral tértem vissza Damonhoz, szigorúan nézve, hogy ne is merjen rákérdezni.

- És még öntelt, és egoista is - fordítottam a szemem vigyorogva az égnek, aztán lenyeltem az utolsó morzsákat is, és hangosan szörcsögve ittam ki a shake maradékát a pohárból.
- Azt hiszem, én jóllaktam - közöltem tunyán, és néztem, Elena hogy eszik. - Ha te is megetted, akkor... mehetünk, és megvehetjük azt, amit olyan nagyon szeretnél... ha már ennyire titokzatos vagy.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem vagy jóképű! - mondtam eléggé komolyan, persze viccességgel a hangomban, hogy láthassa, csak tréfálok, majd tovább ettem, de közben azt is hallottam, ő mit mondott nekem, és azt hiszem, ettől valami pírfolt is megjelent az arcomon, hiszen... régen nem mondott már ilyesmit. És ez... most zavarba hozott.
- Tudom... tudom, hogy igazat mondasz - bólogattam.

- Igen, de mint egy jóképű malac! - jegyeztem meg a legkisebb zavar nélkül, és a sült krumplit kezdtem felfalni. - Akkor most már én is elmondom, te milyen vagy. Szép vagy, ez tény. Még ilyen terhesen is. És jó látni a csillogó szemedet.
Nem akartam Klaus nevét felhozni, hogy valahol meg tudom érteni, amiért Elena kell neki. Valahogy nem akartam a jó hangulatot elrontani.
- Szóval tudd, hogy ezt gondolom rólad. És nem hazudok, és nem ferdítek.

- Mint egy... - nevettem még mindig, letéve a krumpli egy darabját, majd halkan kuncogásba ment át, és lassan beszélni kezdtem.
- Olyan vagy, mint egy malac - vigyorogtam tovább, de rögtön arrébb is csúsztam, hogy ne érjen el a keze, ha esetleg komoly sértésnek venné a dolgot.

- Mint egy micsoda? - kérdeztem érdeklődve, és magamba tömtem a sajtburger másik felét is, majd a következőhöz nyúltam, hogy abba is nagyot harapjak. - Na halljuk, ne fejezd be a mondatot ennyivel! - fenyegettem meg nevetve Elenát. - Gyerünk, ki az igazsággal. Utána én is elmondom, hogy te milyen vagy.

Nem kellett olyan rengeteget várni, Damon hamarosan egy megpakolt tálcával tért vissza, majd elmosolyodtam, és magam elé húztam a saját részemet, de először csak a krumplit keztem csipegetni.
- Ne aggódj, nem hagyom, hogy sokáig reklamáljon - ráztam meg a fejemet, magam is belekortyolva a shake-be, majd jóleseőn nyeltem le, és halványan elmosolyodtam. - Olyan vagy, mint egy... - nevettem fel, hirtelen, ahogyan láttam szinte, hogy egy harapás volt neki a fél sültburger.

Halkan mormolva memorizáltam Elena listáját, majd kivártam a sorom, és megrendeltem a kajákat, Delenáét külön csomagoltatva, majd jó alaposan megrakodva visszatértem Elenához.
- Tessék - tettem le elé a tálcát, majd én is leültem, magam elé húzva a saját adagomat, és egy harapással eltüntettem a sajtburgerem felét.
- Ez valami ifteni... - magyaráztam tele szájjal, és leöblítettem néhány korty shake-el. - Szerintem jobb ha eszel. Igaz nem látom, és nem én érzem, de Emma már biztosan reklamál.

- Az én menüm sem változott - ráztam a fejemet. - Krumpli, kis saláta, meg hamburger - vigyorodtam el, majd leültem az asztalhoz, befoglaltam a táskámmal a mellettem levő helyet, és felsóhajtva vártam, közben szétnézve a járókelőkj között. Emlékeztem, milyen volt mindezt fiatalon megtenni, mikor Bonnie-val és Care-rel itt voltunk, és nézegettünk az itt sétáló fiatal srácokat.

(főtér)

Lassan besétáltunk a plázába, és rögtön a földszinten be is tértünk a gyorsétterembe.
- Már az illatok is jók - szimatoltam, majd a sor felé pislogtam. - Keress valami nyugodt asztalt, én meg beállok a sorba. Diktáld mit kérsz, én meg igyekszem megjegyezni. A shaket már biztosan nem felejtem el.

- Hát, ritka egy faj a miénk, az biztos - jegyeztem meg felkuncogva. - Magamon kívül még én is csak Harmonyt ismerem, mint fajtársamat.. nem is tudom, élnek-e egyáltalán a környéken még mások is - tettem hozzá elgondolkodva. Hm, ez egy jó kérdés, amire muszáj előbb utóbb rájönnöm. Talán igen.. és kitudja mennyire kezdők és még fogalmuk sincs mekkora veszélyben állnak a vérszívókkal szemben.
A következő kérdésével azonban meglepett. De mivel állítólag neki is van barátnője, nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a dolognak. - Nincsen, szóval nem kell aggódnod, a közeljövőben biztosan nem fog behúzni neked senki - nevettem fel jókedvűen.

- biztos furcsa lehet ez a tündéres dolog. Én nem ismerem ezt a fajt nagyon, mert nem igazán találkozgatok velük, de.. örülök, hogy most lehetőségem nyílt erre. - mosolyogtam rá elbűvölően, miközben vártam hogy megszólaljon a pincér és kiszolgáljon minket.
- Nem mellsleg, ami még számomra rejtély, hogy.. - köszörültem meg a torkomat és megdörzsöltem a szemeimet. - van férfi az életedben? csak azért mert ha igen, biztosan nem veszi jó néven, ha itt vagy velem. - mondtam neki vigyorogva.