- Ó te jó ég - nyögtem vigyorogva. - Még egy gyerekünk meg van veszve a halakért - csóváltam a fejem jókedvűen. - Tetszik neked Tigris? - kérdeztem, leguggolva Daviddel a szék elé, és meglöktem a felfűzött figurákat, mire ő lelkesen kapkodni kezdett arrafelé.
- Úgy látom igen - fordultam a közeledő eladó felé. - Egy ilyet és egy ilyet kérünk - mutattam rá a kiválasztott dolgokra. - Akkor jöhet a kassza. Anyu kisétál a kocsihoz a gyerekekkel. Apu pedig vesz még valamit. Oda jobb, ha a gyerekek nem jönnek be - kacsintottam.

Delena csak határozottan bólintott, amikor az apja feltette a nagy kérdést, és amikor elmondta, hogy a kertben lehet majd vele játszani, nem tudtam, aggódjak-e Delena miatt, mert nagyon úgy festett, hogy ő mindjár elindul azzal a biciklivel.
- Jól van, akkor nézzünk valamit Davidnek is. Te mit szeretnél? - cirógattam a hátát mosolyogva, és elindultam vele. Nem tudtam, így jutunk-e valamire, de végül belemarkolt a vállamra, és tátott szájjal nézett valami hallal kapcsolatos pihenőszék-féleségre.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Elena

- Lila - állapítottam meg. - Legalább van ízlése a kisasszonynak. És rojtok is vannak rajta, csodaszép! - ámélkodtam játékosan. - Biztos hogy tetszik kicsim? - kérdeztem. - Ülj rá, hogy lássuk jó-e neked - figyeltem ahogy Elena rásegítette Delenát a kis triciklire.
- Akkor valami azt súgja, ez hazavisszük magunkkal - mosolyogtam elégedetten. - A kertben majd lehet vele játszani kicsim. És ha már itt vagyunk, a fiatalurat se hagyjuk ki - néztem a karomban tartott Davidre, aki bámész szemmel falta a bolt látnivalóit.

Warren

Amint meghallottam, hogy mit mondott, dühösen beleboxoltam a vállába.
- Mulattató így látni engem? - hitetlenkedtem. - Na, kapsz te ezért - jelentettem ki határozottan, majd megfogva a kezét, kezdtem el húzni a romantikus tiniregények közé. - Ezt nem úszod meg ennyivel - morogtam, miközben a sorok között haladva elértük a keresett polcokat.
Jelenleg nem tudott érdekelni, hogy mit gondolhat rólunk a többi vásárló, annyira belevoltam merülve az én kis bosszú hadjáratomba.
- Visszafogom magam... és nem kényszerítelek arra, hogy ezeket elolvasd - mutattam körbe. - De, választok én olyat, aminek filmes változata is van - mondtam fenyegetően, közben kihangsúlyozva a filmes változatot. Elengedtem a kezét és nézelődni kezdtem.

- Szerintem se. Rózsaszínt ne. Azt én nem engedném, még ha a kisasszony arra is pályázna - ráztam a fejemet, majd körbenéztünk, de Damon felé csak grimaszoltam egyet, mikor azt mondta, hogy én is kapok valamit. - Na, jó. De rajtad próbálom ki azt valamit, ha olyat kapok - nevettem fel, és utána már rögtön Delenát figyeltem, aki szerencsére el is kerülte a rózsaszín bicikliket.
Már éppen Damon felé akartam fordulni, hogy mondjak neki valamit a témáról, mikor Delena rögtön megfogta az egyiknek a kormányát, és arra kezdett bökdösni, az "Ezt!"-szót ismételgetve.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Kinyitottam az ajtót előttük, és mindenki betessékeltem, majd Delena kezét fogva elindultam a bolt hátsó része felé.
- Azért ha lehet, ne rózsaszínt vegyünk, jó? - mondtam. - Kislányunk van, nem barbie babánk. Legyen lila, vagy piros, vagy sárga.... csak rózsaszínt ne - motyogtam. - És úgy gondoltam, ha már itt vagyunk, David is kap valamit. Meg anyu is - kacsintottam pajzánul Elenára. - Bár anyu egy másik boltból - vágtam olyan ártatlan képet, hogy azt lehetetlenség volt nem érteni.
- Na édesem - álltam meg a kis triciklik előtt Delenával. - Egy ilyet kapsz ma. Már nagylány vagy, és azt hiszem, fogod tudni használni. Hanem most - vettem ki Davidet Elena kezéből - azt mondom, a hölgyek döntsék el, melyik is legyen.

(Damon)

- Úgy tűnik, te már jobban értesz ezekhez, mint én - sóhajtottam Damon tippjét hallva, és mosolyogva megsimogattam David hátát, aki éppen még gondolkodva nézegette a kirakatokat, de úgy láttam a szemében, hogy elég sok mindent még nem tud megítélni ezekkel kapcsolatban.
- Akkor menjünk be! - böktem arra az üzletre, amire Damon nézett, Delena pedig közben már kíváncsian nézett fel az apjára, hogy vajon mit is fog kapni.

Hát nem kicsit meglepődtem amikor Katie egyszercsak nevetőgörcsben tört ki. De olyanban, hogy olyat még tőle se láttam soha életünk során. De más egyéb embertől se, az biztos. Maximum kisgyerekektől. De talán épp ez lehetett az oka, hogy én is nevetni kezdtem rajta, és bár jóval visszafogottabban, de attól függetlenül biztos jól néztünk ki.
- Majd igyekszem... visszafogni magam - nyögtem ki a végén, amikor meghallottam a szavait. - De nem ígérek semmit, kifejezetten mulattató téged így látni.
Még mindig derültünk amikor elindultunk végül be az üzletbe, bár Katie kipirosodott arca láttán is furán néztek ránk a bent lévők, de... én azt se tartottam kizártnak hogy hallották is amit kint produkáltunk. Sőt, miket beszélek, lehet hogy a fél épület hallotta.
- Na jó, de akkor mit is keresünk itt? Irány a filmes részleg! - csaptam össze a kezeim, nem feledve hogy a könyvesboltokban is szokott olyan polc lenni, amint filmek vannak. Azt hiszem azt se fogjuk kifelejteni megnézni. - Na, merre engedjem vonszolni magam? - kérdeztem egy színpadiasan megadó arckifejezéssel nyújtva Katie felé a kezem.

- Gondolom a játékboltban - fogtam Delenát vissza, aki mindenáron meg akarta ismételni a mozgólépcsőzést. - Vagy ott nem, egy sportboltban. De a játékbolt valószínűbb. Gyertek, erre - kalauzoltam őket, bár már mindegyikünk ismerte itt a járást. - Látod? - mutattam Elenának a kirakatot, ahol volt már néhány hasonló kis bicikli is kitéve, minden mással egyetemben.

(Damon és Elena háza)

Szerencsénknek mmondhattuk, hogy Delena fogta az apja kezét, mert perpill biztosan elszabadult volna, ahogy meglátta a sok kirakatot, és játékot, amit néhány helyen kiraktak.
A mozgólépcső főleg tetszett neki, mint mindig, de ezúttal már David is értékelte halk nevetéssel.
- Jól van. Vajon hol találjuk meg azt, amit keresünk? - fordultam Damon felé.

Nem bírtam ki. Olyan ártatlan gyermeki képet vágott, hogy muszáj volt felnevetnem. Nem, ez nem csak sima kacagás volt, hanem inkább nevetőgörcs. Ami öt kerek percig tartott. Attól kezdve, hogy elkezdett beszélni, jó öt percig tarthatott. Nem bírtam abbahagyni.
- Pros..pros..pektust? - dadogtam, mert nem tudtam egyből kimondani.
Mikor elértük az üzletet, én megálltam és tovább nevettem, mert így nem akartam bemenni.
- Várj - állítottam meg Warrent, megérintve a kezét, hogy közöljem vele, nem bírok továbbmenni.
Azt hittem, már sosem hagyom abba, ezért is lepődtem meg azon mikor megtörtént.
- Hú - fújtam ki a levegőt. - Többet ilyet ne mondj, vagy a nevetésbe fogok belehalni - emlékeztettem komolyan, később elmosolyodva.
- Én? Könyvet? - esett le kisebb fáziskéséssel, mire is kért. - Dehogy írok, még mit ne - tiltakoztam, de jobbnak láttam ha inkább témát váltok. - Inkább maradok a könyvek filmesített változatainál .. - forgattam meg a szemeimet, közben belépve az üzletbe.

- Milyen lightot? - néztem vissza rendkívül értelmesen amikor valami könyvcímet kezdett emlegetni. Meg is lepne ha én azt végig tudnám olvasni. A könyv fölött görnyedés valahogy nem az én pályám... inkább maradnék a gyakorlatnál. - Szerintem túl magas lóra tennénk a mércét efféle könyvekkel, inkább... elolvasok róluk egy prospektust, vagy... a tartalomjegyzéket, az nem lesz jó? - néztem rendkívül ártatlanul, de erősen kérlelően Katie-re. - Én még azt sem tudom ezek miről szólnak... kérlek, csak azt ne mond hogy ilyen lányos szerelmes könyvek, mert akkor el is szaladok - vigyorodtam el, megjátszott rémülettel. - Bááármit csak azt ne, inkább... írj egy könyvet te, azt megígérem hogy elolvasom, na, mit szólsz? - kérdeztem reménykedve, mikor már láttam feltűnni előttünk a könyvekkel teletömött üzletet.

- Dehogy fogsz - ellenkezdtem, két nevetés között. - Fogadjunk, hogy ráveszlek, hogy olvasd el valamelyiküket - állítottam a lehető legharározottabban, miközben elindultunk a kiválasztott bolt fele. - Megnéznélek, amint a Twilightot olvasod - kacsintottam Rá, kuncogva. - Vagy egy Danielle Steel regényt - vetettem fel egy újabb alternatívát, közben végig rajtva tartva a tekintetem. - De a Twilight jobb ötlet, mert azzal nehezebben tudsz majd megbírkózni - tettem hozzá annyira komolyan, amennyire csak tellett tőlem, visszatérve az előzőre.
Tényleg furcsa látvány lenne, az biztos, de felejthetetlen élményt is nyújtana számomra. Milyen fura... most valahogy úgy érzem magam, mintha visszatértünk volna a múltba, és el sem váltunk volna. Itt sétálok mellette egy plázában, mint a régi szép időkben.

Vigyorogva hallgattam őt, néztem a viccelődését, és... szó nélkül hagytam hogy eltegye a fülbevalókat, pedig szó ami szó, szívesen néztem volna amint felteszi őket. Már csak azért is hogy lássam, valóban tetszenek neki, és fel is veszi majd. Nemigen bíztam magamban... még úgy se hogy magától tetszettek meg neki a fülbevalók.
- Könyvesbolt? - kérdeztem vissza, amikor ráeszméltem hogy megint bámulom, de szerencsére ezt most nem feltűnően, és még idejében elforgattam a fejem, hogy megkeressem merre is lehet itt könyvesbolt. - Oké, de ha női regények közé akarsz majd bevonszolni, tiltakozni fogok - vigyorogtam rá határozottnak szánt arckifejezéssel, de elbohóckodtam, miközben elindultunk a kiválasztott bolt felé.

Nem tudtam, hogy válaszoljak a kérdésére. Maradjak továbbra is kedves, vagy inkább pimaszkodjak picit?!?! Végül úgy döntöttem, ötvözöm a két stílust.
- Most mondanám, hogy ha már megvetted, vidd is őket, - ült ki egy pimasz mosoly az arcomra - de nem vagyok olyan - komolyodtam el, elvéve tőle a fülbevalókat, hogy a táskámba tehessem. - Szerencsére mindig van nálam táska - mutattam rá mosolyogva. - Most pedig - léptem egyet hátra, - hova menjünk? - tettem fel a költői kérdést saját magamtól. - Esetleg ... egy könyvesboltba? - tippeltem, és mondtam ki az első bolt nevét, ami tőlünk legtávolabb volt. Addig sem unatkozunk. Nem mintha Warren mellett lehetne unatkozni, jutott eszembe.

A nézéséből ítélve 1000% volt hogy lebuktam, de próbáltam leplezni a zavarom. Igen Warren, gratula, remekül csinálod, így kell leégetni magad az exed előtt, pontosan. Én hülye... A végén sikítva fog elszaladni ha így folytatom. Muszáj kultúrálni magamat, mielőtt minden elrontok vele is...
Csendben kifizettem a vásárolt cuccokat, és miután elhagytuk az üzletet, az ajtaja mellett megállva fordultam csak újra Katie felé.
- Szeretnél az új, csinos ékszereidben tündökölni már most, vagy legyek lovagias, és vigyem őket én? - érdeklődtem meg egy kedves mosollyal vegyítve a kérdésemet.

Mikor rávágta a választ, én csak néztem és néztem, olyan szemekkel mint egy drogos a kitagult íriszeivel.... amíg az előadó közbe nem szólt. Nem bírtam megszólalni, habár sejtettem mire célozhatott az előbb. Ezzel teljesen leleplezte magát... bakker, Warren most tényleg a 'világ legszebb alkotásának' nevezett, vagy túl naiv vagyok és végig az óráról beszélt?? Oké, végy mély levegőt, parancsoltam magamra, mielőtt még az én érzéseim is lelepleződnének.
Némán követtem Őt a pénztárhoz, és csak néztem ahogy előhúzza a hitelkártyáját a zsebéből.
- Ha már ennyire nagylelkűsködtél .... - mondtam, az előbbi beszólására.
Az előbbit jobbnak láttam inkább szó nélkül hagyni, még a végén kiderülne, hogy nem is rám gondolt.

- Kikérem magamnak, én nem csak ácsorogtam, én épp az emberiség egyik legszebb alkotásában gyönyörködtem - vágtam rá sokat sejtetően a választ a szavaira, bár... ezzel asszem le is buktattam magam, hogy nem, én nem az órát nézegettem ilyen sokáig, hanem Őt...
Nyeltem egy nagyot, és kissé zavartan vakargattam meg a fülem tövét, aztán áldottam az eget amikor az eladó szólt hogy becsomagolta a kért holmikat nekünk. Így egy megkönnyebbült mosollyal mertem újra visszanézni Katie-re, és elindultam a pénztár felé.
- Akkor itt az ideje perkálni - mondtam elvigyorodva miközben előhúztam a tárcámat a zsebemből és átnyújtottam a hitelkártyámat a pult mögött álló nőnek, majd vártam hogy elintézze ő a gépével az anyagiakat.

Csak most döbbentem rá, hogy a kezem még mindig az övében pihent, mikor ismét megcsókolta. Ezuttal sikerült álcáznom a zavaromat, hogy kővé dermedtem, mikor ajka a kezemhez ért, így kívülről csak egy mosolyt láthatott.
- Igen, arra - mondtam összeszűkült tekintettel, de megenyhültem mikor megígérte, hogy többet nem veti be. Szuper, legalább egy dolgot kihúzhatok, arról a listából, ahol azok vannak, amiknek nem tudok ellenállni.
- Haha, fölösleges, hisz már úgyis megvetted amit kinéztem - vágtam vissza egy pimasz mosollyal.
- Különben én már rég körülnéztem - folytattam komollyá vált arccal, - amíg te - itt megálltam mert két variációm volt: vagy itt nézegette azt az órás szettet, vagy végig engem nézett. Ugyanmár, ne álmodozz, korholtam le saját magam. - csak itt ácsorogtál - fejeztem be végül a mondatot.

A sóhajából már ráismertem, vége, kész, nyertem. És magamban elégedetten vigyorogtam, de kívülről megmaradtam csak a megnyerő mosollyal való örvendezésben.
- Remek! - leheltem csókot a kezemben tartott kezére, majd ártatlanul pislogva néztem rá, felhúzott szemöldökkel. - Melyikre gondolsz, erre? - húztam magamra újra azt a megnyerő kifejezést, amit az előbb is villantottam. - Oké, legyen, nem vetem be. Noooos, szeretnél még körbenézni, vagy... előbb ígérjem meg hogy mást már nem veszek? - kérdeztem megemelgetve a szemöldökömet a nagy vigyorgás közepette.

Annyira ragazkodott az ajándékához, hogy nem is bírtam ellenkezni vele. De nem is akartam. Hiszen, Ő mondta, ha nem fogadom el akkor megsértődik. Mint egy ovis gyerek. Rám villantotta a legmegnyerőbb vigyorát, majd nem sokkal később még a kezemet is megfogta.
Végül egy megadó sóhaj kiséretében belementem...
- Oké, legyen - bólintottam szemeimet forgatva. - De csak ha többet nem veted be ezt a tekintetet - mondtam szigorúan, a mutatóujjamat is felé emelve.

- Deee, normális vagyok. És azért nem hagylak szóhoz jutni, mert tudom mit mondanál. Azt, hogy ez túl sok, és nem fogadhatod el. De én ezt megvétózom, és kijelentem hogy ha nem fogadod el, akkor... hát... akkor végtelenül megsértődöm - kacsintottam rá Katie-re egy tipikusan megnyerő vigyorral, majd szépen néztem rá és megfogtam a kezét. - Na, kérlek, ne ellenkezz, csak örülj az ajándéknak, jó? - kértem, a legmegnyerőbb arckifejezésemmel vegyítve a szavaimat.

- Nem, nem látok mást - feleltem vigyorogva. Ezt is alig tudtam kimondani, ugyanis már nem csak az órát ajánlotta fel, de még - hogyan is fogalmazott -, hálája jeléül, hogy feláldoztam magam még a fülbevalókat is, amiket az imént szemeltem ki. Épp ellenkezni akartam, hogy ez már túl sok, de Ő ismét megelőzött. Gyorsan leintette az előadót, mielőtt megszólalhattam volna.
- Te nem vagy normális - mondtam végül felnevetve. - Még azt sem hagyod, hogy közbeszóljak - folytattam szemrehányással.
Pechemre az előadóra sem kellett várnunk, mintha megérezte volna, hogy sietnie kell, hamarosan ott is termett előttünk.

- Te. Persze hogy Te, látsz itt mást kettőnkön kívül? - néztem körbe viccelődve a boltban. - Hát ki másra is gondolhatnék? - Jó kis játék volt. Szó ami szó, régen játszottam így bárkivel. Jó érzés volt csak úgy, felszabadultan bohóckodni valakivel, aki vevő a játékra is, meg rám is. Még ha barátilag is tesszük, ez akkor is egy nagyon... kellemes pillanat. - Na, hát akkor hálám jeléül muszáj lesz kifejeznem valahogy amit érzek, hogy feláldozod magad és a kedvemért elfogadod az órát. Mondjuuuk... viszonzásul megleplek valamivel - emeltem fel az ujjam, mint akinek épp most ugrott be egy briliáns ötlet. - Mondjuk azzal a fülbevalóval amit nézegettél? Elvégre ha jobban megnézzük... - sétáltam át az említett darabhoz -, remekül megy majd az új órádhoz - mosolyogtam Katie-re, s közben hogy ne is ellenkezhessen, magunkhoz intettem az eladót, hogy megmutathassuk neki, mely darabokat is szeretnénk.

- Én? - tágult ki a pupillám, tettetett döbbenettel álcázva. - Ó, te rám gondoltál? - folytattam játékosan. Szímpadias kétségbeesése láttán már nem bírtam ki nevetés nélkül. De megerőltettem magam, és csak egy kis kuncogást hallattam. - Hát akkor muszáj elfogadnom, nehogy kidobd - érveltem ijedtséget színlelve. - Ezt a gyönyörű órát? Na, azt nem engedhetem - mondtam nagy komolysággal, pimaszul vigyorogva. - De csakis üzleti okokból - kötöttem az ebet a karóhoz, folytatva a játékot. Persze, nem igaz, amit az előbb mondtam, de világéletemben sem vallanám be most az igazságot.