Delena bement néhány ruhával az egyik próbafülkébe, és már vártam, hogy Damon is elmosolyodjon, de... ez ezúttal csak nem következett. És amit mondott... már nekem sem volt kedvem mosolyogni.
- Dehát... én nem úgy... - gondoltam. De az utolsó szót már csak a fejemben tettem hozzá. Erre mégis mit lehet mondani? Már egyáltalán nem tudom, hogy mitévő legyek ebben a helyzetben. Vámpír leszek... és nem tudok örülni neki. De Damon így azt érzi, hogy őt nem szeretem, vagy az ő vámípr lététől undorodom? Én őt... hiszen én így szeretem őt!
Megköszörültem a torkoamt, majd miután ők távoztak, a próbafülke felé fordultam. - Na? Hogy áll? - kérdeztem rekedten.

Ezúttal én voltam, aki nagyon közel járt a teljes besértődéshez. Elena arckifejezése otthon, mikor szóba került a vér, és a mostani mondatai rosszul estek, bár a gyerekek előtt nem akartam ezt nyilvánvalóvá tenni.
- Örülnél neki, ugye? - kérdeztem aztán fojtott hangon, mikor Delena bement felvenni egy felsőt. - Talán könnyebb lenne a vámpír férjed nélkül. Az az undor az arcodon otthon mindent megmagyarázott - morogtam, felemelve Davidet. - Válogassatok csak. Mi ketten megvárunk a szökőkútnál. David addig megnézi a halakat - mondtam hidegen Elenának.

Mosolyogva figyeltem, hogy a kicsi énem is pont ugyanahhoz a felsőhöz nyúlt hozzá, mint én, utána pedig rám vigyorgott. - Jó tudni, hogy az ízlésem már most is jó. - Jegyeztem meg, aztán viccesen összehúzott szemekkel néztem apára a mondatait meghallva. Ő ajánlotta fel, hogy vásároljunk, én csak belementem.
- Akkor azt hiszem, hogy fel is próbálom ezeket. - Mondtam pár perc múlva és a kezemben heverő ruhadarabokra néztem és elindultam a próbafülke felé.

- Nem, ez nem unalmas. Ahogy látom, a kicsi önmagadnak is nagyon tetszik - nevettem fel, látva Delena csillogó tekintetét, ahogyan néhány ruhadarabot méregetett, majd őt is a karomra emeltem, bár már nem volt olyan könnyű, mint eddig, és hagytam, hogy végigtapizza a ruhák anyagát.
- Látod? Nagyon szépek. Ha olyan nagykislány leszel, mint ő, te is ilyeneket vehetsz fel - mondtam Delenának, majd szúrósan Damon felé fordultam.
- Aha... moziba... ha jól hallottam, éppen a Fűrész sokadik részét vetítik. Az a film az otthoni állapotokhoz képest semmi lesz ,ha még egy ilyen megjegyzést meghallok - mondtam neki komolyan, de látni lehetett rajtam, hogy csak tettetem a komolyságot.

- Héééé - néztem Elenára félig viccesen, félig sértődötten. - Csak vigyázz a szádra! - fenyegettem aztán meg tréfásan. - A végén majd mindent rád hagyok, akkor meg bezzeg sírsz majd - mormogtam, és követtem a lányokat egy üzlethez. - Jól van, akkor felkészülhetek, hogy a nap felét ma itt töltjük? - érdeklődtem. Feltűnt ugyanis, hogy nem csak a két felnőtt nő bámulta a ruhákat nyálcsorgatva, de a kis Delenának is tetszett a dolog.
- Látod fiam? Ilyenkor, ha még lesz rá esélyed, a jövőben mindig menekülj. Még egy moziba is beülhetsz, hidd el, még utána is a boltban találod őket - súgtam David fülébe, de úgy, hogy a lányok is hallják.

Az ajkaimba harapva próbálta visszafojtani a kuncogásomat amiatt, amit anya mondott. Na igen, apa tényleg kicsit ér, ha azt nézzük, így nagy hirtelenjében felsorolt mindent.
- Rengeteget fog változni ez a hely, de ezen nincs mit csodálkozni. - Néztem körbe a kirakatokon. Ha azt vesszük, akkor most jártam itt először. Ebben az időben legalábbis.
Aztán én is megálltam anya mellett a egyik üzlet előtt és megcsóváltam a fejem. - Nem is vagy bálna. Némelyik terhes nőhöz képest nagyon is vékony vagy. - Nyugtattam meg, mivel ez volt az igazság. Csinos kismama volt.
Besétáltam az üzletbe és sóhajtottam egyet. - Nem akarlak untatni titeket a válogatásommal. - Vigyorodtam el a ruhákat nézegetve, hátha találok egy-két darabot, ami megtetszik.

Elvigyorodtam, miután hallottam Damon bevásárlólistáját, és odasúgtam Delenának. - Látod? Annyira megszelidült, hogy helyettem vezeti a háztartást - mondtam nagyon pimaszul, majd felsóhajtottam, és a butik felé intettem.
- Nem tudom, hogy a ti időtökben ugyanígy van-e a pláza berendezése, de... szerintem nem. Hiszen itt körülbelül három hetente is változnak a dolgok - emeltem fel végül David-et a karjaimba, hogy ne fáradjon ki máris, és megálltam az egyik üzlet előtt.
- Ez Delenának való. Az ő tökéletes alakjának, nem az én bálna mivoltomnak - biggyesztettem le az ajkaimat, majd Delenára kacsintottam, hogy menjen csak előre.

- Szerintem kezdjünk a ruháknál - mondtam elgondolkodva. - Nemcsak Delenának kell valami, hanem neked is - fordultam Elena felé. - Lassan nem férsz bele a nadrágokba. És a kicsiknek sem ártana valami. Úgy nőnek, mint a gomba. Aztán ha még ezek után lesz bennem élet, mehetünk valami kajafélét venni, és Davidnek a pelenka is fogytán van. Macskaeledel is kell - jutott eszembe hirtelen. - Szóval hölgyeim, keressünk valami butikot.

Megérkeztünk a plázába és láttam, hogy a kicsi énem és az öcsém a középen álló kis szökőkút felé bámulnak, méghozzá rezdületlenül. Az én időmben már máshogy nézett ki az épület, de hát két évtized csodákat bír művelni. Aztán elvigyorodtam, amikor apa elmondta, mit is csináltam régebben.
- Ezt már mesélted nekem. De ha tetszett a víz, nem tehettem mást, hisztit kellett csapnom. - Vontam meg a vállamat nevetve. - Nekem mindegy, hogy mivel kezdünk. - Nyilvánítottam ki az álláspontomat anya kérdésér hallva.

Amikor beléptünk, meg sem lepődtem, hogy a sok karácsonyi dekoráció eltűnt, és ahogy látható volt, minden tavaszi színt öltött magára. Az üzletek is ilyen színekben pompáztak. Nagyon szép összhangot alkottak.
- Igen, erre én is emlékszem! - kuncogtam fel, ahogy Damon visszaemlékezett egy jelenetre, majd körülnéztem, de közben elkaptam Delena kezét, mielőtt elindult volna világot látni. - Hová menjünk először? Ruhák? Gyerekeknek valami sütemény, ami lefoglalja őket, és nem akarnak mindent megvenni tőle?

(Damon és Elena háza)

Ahogy beléptünk a pláza előterébe, a kis medence rögtön magához rántotta a tekintetet, már csak azért is, mert a tavasz idejével újra bekapcsolták benne a vízforgatót, és visszakerültek az apró halak is.
- Amikor még kisebb voltál, mint most David, egyszer oltári hisztit csaptál, mert nem engedtünk bele a vízbe - vigyorogtam a nagy Delenára. - Az egész pláza minket nézett, úgy visítottál, mintha legalábbis ütöttünk volna.

Hű ha szóval van vőlegénye, se baj attól még inni lehet.
-Akkor mehetünk.-mondtam, majd séta közben hozzá tettem:-És enged el magad, nem harapok és szerintem a vőlegényed sem bánja ha iszol egy kicsit.-mondtam majd rákacsintottam.

(Grill)

- Ööö, nem tudom.. Igazából a vőlegényemhez tartottam. - Mosolyogtam rá zavaromban. Már az első találkozásnál meghív egy italra.. és vámpír. Azt hiszem ezt feljegyezhetem egyfajta csodának.
- De benne vagyok. - Bólintottam beleegyezően. Nem lehet különösebb bajom egy italból. - Ja és csak úgy megjegyzésképpen. Jobban szeretem kifizetni a dolgaimat, mint egyszerűen elvenni. - Fűztem hozzá.

-Hidd el csak az elején nehéz aztán élvezni fogod. Elvégre minden ami miatt emberként aggódtál fölösleges és átadhatod magad mindennek amit élvezel.
-Szóval Caroline, esetleg meghívhatlak egy italra vagy lenne kedved valamihez? Tudod mi a legjobb a vámpírságban az, hogy olyan ruhát veszel magadnak amilyet csak akarsz.-mondtam majd rávigyorogtam.

- Helló Alexander. Üdv a városban akkor.- Mosolyogtam rá kedvesen miközben gyengéden megráztam a kezét. - Én Caroline Forbes vagyok és igen itt születettem. - Nem is olyan régen. Az életem utolsó pár éve eléggé gyorsan lejátszódott. Nem mondhatnám, hogy volt esélyem egy percig is unatkozni.

Látható, hogy kicsit ideges lett, nem lehet idős vámpír hiszen akkor nem érdekelné kibe, hogy menne bele.
-Ó de illetlen vagyok! Had mutatkozzam be: a nevem Alexander Wake és nem rég jöttem a városba.-mondtam majd kezet nyújtottam neki.- És te itt születtél vagy jöttél?

Annyira ideges tudok lenni ilyenkor magamra. Könnyen el tudja venni a figyelmemet egy-egy kirakat. Szerencsémre nem egy kötekedős személybe ütköztem amit már elkönyvelhetek egy jó pontnak. Amit még észrevehettem, hogy ő is vámpír. Vagy tényleg normális, vagy csak szimplán nem akar a bevásárlóközpontban jelenetet rendezni.
Elmosolyodtam, mert ezek szerint most nem csak én bambultam el. - Mindegyik nagyon szép. - Fordítottam a fejemet újból a kirakat felé.

(hotel)

Nos itt volnék, egy órás kirakat előtt sétálgattam miközben azon gondolkodtam miért is szeretek itt leni, talán a sok holmi miatt amit egy igézéssel megkaphatok vagy a jó nők nézegetése miatt. Apropó jó nők, ahogy sétálgattam belém jött egy 19 év körüli szőke nő aki ráadásul vámpír. Hát nem fogok unatkozni.-gondoltam magamba.
-Ó semmi baj, én sem figyeltem.-mondtam, a mondat végére kicsit elvigyorodva.-Tetszik valamelyik?-mutattam az órákra.

(Forbes ház)

Ahogy sétálgattam eszembe jutott, hogy régebben mennyit jártam el vásárolni. Vagy csak szimplán ruhákat próbálgatni. Egyszerűen ez egyfajta hobbi volt a számomra. Minden problémám megszűnt, ha itt voltam. Talán még most is így van valamennyire.
Elterveztem, hogy ma újból meglátogatom Tylert és összedobok neki valamit. Most már biztos vagyok benne, hogy amennyire csak lehetett meggyógyult. Stefannak semmi nyoma nem volt pedig vele le szerettem volna rendezni a dolgokat. De ez most nem jött össze, majd talán legközelebb.
A kirakatokat bámultam amikor beleütköztem valakibe. - Nagyon sajnálom. - Mondtam rögtön.

- Jól van, jól van - forgattam a szemem nevetve, miközben beszélt, és adtam még egy utolsó csókot neki. Ezek után nem is volt már más dolgunk a gyerekekkel... csak hazamenni.

(Damon és Elena háza)

- Igen, megyek - bólintottam, miközben berámoltuk a cuccokat a csomagtartóba. - Jobb minél előbb tisztán látni. Ha Esther tud segíteni, hát tegye, gyorsan. Ha nem.... akkor meg jobb, ha Lexi elkezd megbarátkozni a helyzettel. Remélem, nem a második verzió lép majd érvénybe - borultam el egy pillanatra, aztán megpusziltam a kicsiket, majd átöleltem, és megcsókoltam Elenát.
- Vigyázzatok magatokra. Vidd be a kisvámpírt a hálóba. A nagyvámpír meg útközben hazafelé kitalálja, hogyan is fessen az a bizonyos hála - mosolyogtam. - Bár ma éjjel még jobb, ha a gyerekek a hálóban maradnak. Holnap úgyis kirámolunk a szobákból, szóval... - vontam vállat. - De a fürdő lehetősége és fennáll, nem csak a vendégszobáé - kacsintottam Elenára, majd búcsút intettem és elindultam gyalog a Mikaelson villa felé.

(folyt. ott)

- Elbírok velük, ne aggódj. David már így is félig alszik - mosolyogtam a kicsire, hiszen szemmel láthatóan kimerítette őt a kis kaland, amiben részesítettük őt az elmúlt időben. Delena sem volt már olyan kis szaladgálós, mint amikor jöttünk.
Kilépve a központból, elvettem Damontől a holmikat, és segítettem neki bepakolni a csomagtartóba.
- Nos akkor... biztosan mész? - pislogtam Damonre, kedvesen megcsókolva őt.

Nem akartam Elena és a kicsik nélkül menni Estherhez, de megértettem Elena indokait is, hát nagyot sóhajtottam.
- Jól van... de ha gondolod, és egyedül Delenával könnyebben boldogulsz, akkor Davidet magammal vihetem. Vagy hazaviszed, és ágyba dugod őket? - kérdeztem, miközben kinyitottam az üzlet ajtaját, hogy kiengedjem őket, míg én magam csomagokkal megrakodva cipekedtem utánuk.

- Esther? - kérdeztem vissza, majd bólintottam. - Persze, menj csak. De szerintem mi hazamegyünk a gyerekekkel. Biztonság esetére, tudod - motyogtam, nem akartam belefutni Klausba, se véletlenül se szánt szándékkal. Keserű az igazság, de félek tőle.
- Remélem, nem baj - néztem Damon szemeibe.

Elővettem a bankkártyámat, és míg fizettem, elgondolkodtam.
- Nem vagyunk messze a Mikaelson villától. Talán be kellene nézni, Esthert otthon találom-e. Ha igen... beszélnék vele Lexi ügyében - tettem táskákba a vásárolt holmikat. - Gyertek velem. Talán Klaus nem lesz otthon... - néztem a gyerekek felé némi aggodalommal. Ha Mikaelnek Delena vére kellett Klaus ellen, talán az a hülye, arrogáns hibrid sem habozna hasonló célra használni a lányomat.