-A kiváló és pótolhatatlan társaságomért mégiscsak kell valamiféle … ellenjutatás. – másoknál ezt pénzben mérem. Komolyra fordítva a szót, ez utóbbi valamilyen szinten igaz. Elvégre, pénzért dolgozom, Virginia-nak azonban kész vagyok úgynevezett szívességeket is tenni, amikért ugyan nem rajongok, de … olykor-olykor beleférnek. Azonban szinte mindenki más előbb fizet, csak utána kérdez. Én pedig nem garantálom, hogy nem nevetek az arcukba. Ugyanis, mindenhez én sem értek gyakran olyan dolgokhoz kérik a tanácsomat, amik a közelébe sincsenek a szakterületemnek. Ilyenkor igyekszem egy logikus, jónak tűnő ötlettel előállni, de valójában csak vaktöltényekkel lövöldözöm és pénzt akasztok le róluk. Nem szép dolog, de … a hülyék tanuljanak csak a hibáikból.
-Te lennél a bizonyítékom arra, hogy vannak, akik nem egyből lőnének le, ha módjuk lenne rá. – talán tényleg az egyetlen. A többség egyből lőne, kevesen talán hezitálnának, de végül a ravaszra csúszna az ujjuk. Egy szó, mint száz, nem voltam különösebben közkedvelt ember, a munkám miatt rengeteg haragost gyűjtöttem és az állítólagos jellemhibáim miatt is sokan orroltak meg rám az évek alatt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindez olyan roppantmód érdekelne. A legkevésbé sem. Mindez csak engem igazol, és ha valakinek szüksége van rám, nos … mások véleménye rólam, egyfajta ajánlólevél ilyenkor.
-Lyukat beszélhetnél az esküdtek hasába. A női kollégáknak ráadásul az eszköztára is … nagyobb. – én jobban szerettem férfiak ellen küzdeni a tárgyalóteremben. Ennek egy roppant egyszerű oka van: szeretem ezeket a verbális farokösszeméregetéseket. A női kollégáim azonban olyanok tudnak lenni, mint a keselyűk és … lássuk be, egy vonzó, intelligens nő sokkalta vonzóbb az esküdteknek, mint én. Túlnyomórészt a férfi esküdtek körében. Sokan azt hiszik, hogy az esküdtek elé csak tényeket kell tárni. Nem. Történetet kell. – Megittatok egy kávét …   ismételtem meg a szavait mosolyogva. Ha az a kávé valóban kávé volt, kissé csalódtam Bryan-ben. – Mégis milyen típus az, aki barátkozik velem? – megjátszott felháborodás volt ez. Bár érdekel, hogy mégis milyen embert ír le, és mennyire hasonlít az rá. – Bryan egy régi barát. Együtt jártunk a jogra, és együtt kezdtünk bele a szakmába. Aztán akadt egy kis … erkölcsi nézeteltérésünk. – ő jófiú akart maradni, szolgálni a törvényt. Ellenben velem, aki az ügyfelet és a pénzét szerette volna szolgálni. Ő ott maradt, én pedig Amerikában próbáltam szerencsét, ami nos … össze is jött.
-Talán … a középkorban, mintha halottam volna róla. – vontam meg a vállam vigyorogva. Sokszor megkapom, hogy embertelen vagyok. Ebben van valami, de egy embertelen világban élünk, ahol bármennyire is fáj ezt kimondani egyeseknek, számít a pénz. És számít az, akinek pénze van.
-Ha láttad volna azt a videót, ez nem teljesen volna így. – talán rávehetem Bryan-t, hogy mutassa meg neki. Én is sületlenségnek gondoltam az egészet, de amit Bryan mutatott … nos, nem nagyon van rá logikus magyarázatom. – Vagy eladjuk. – vontam meg a vállamat, de nem gondoltam komolyan a szavaim. Van, amiből én sem csinálnék pénzt. Több dolog is, mint gondolná elsőre az ember. – Üdv a csapatban! – tapsoltam meg mosolyogva. – Bár, Bryan-nel még beszélnem kell, de nem hinném, hogy ellenezné a dolgot. Több szem, többet lát. – egyébként sem az a túlzottan bizalmatlan alak. Habár, ennyi idő után változnak az emberek, de … én még látom benne a naiv idealistát, aki hisz az emberekben. Ez egyszerre lenyűgöző és hatalmas mellé lövés. – Viszont lenne itt egy … apróság. Van priuszod? – könnyen lehet, hogy lesz. Nagyon rég voltak már azok az idők, mikor betörtem, betörtünk valahova. Befolyásos vagyok, de a seriff irodájába betörni akkor is kissé … akárhogy nézzük, törvényellenesebb, mint a legtöbb átlagos bűntény.

-Még nem volt rá szükség. – vontam meg a vállamat. – De … persze, hiányoznék neked. – mosolyogtam rá. Bizonyos értelemben én is pontosan ezt csinálom. Kiállok másokért. Csupán nem jóindulatból, hanem pénzért … nagyon sok pénzért. Persze, akadnak kivételek, a szívességeket nekem is törlesztenem kell, a barátoknak, mint Virginia is, nem mindig terhelem a kasszáját azzal, hogy még engem is ki kell fizetniük. Nem, mintha Virginia emiatt csődbe menne, ez csupán … egyfajta kiváltság, amit adok, roppant nagyvonalúan. Elég régóta dolgozom már, szakmai és pénzügyi sikereket is bőven értem el, egy ponton túl már nem a pénz az, ami miatt az ember csinálja. Én szeretem úgy gondolni, hogy … erre születtem.
-Biztos megtalálnád valahogy. De az egyetemben igazad van, én is gyűlöltem, és szinte semmit nem használok abból, amit ott tanultam. – ez így persze nem igaz. Rendkívül sok mindent kellett ott tanulnom, a jog erről szól, az ember leül és tanul, kikerülhetetlen akadály ez. Hívtak olykor előadókat, akik igyekeztek megtanítani nekünk, hogy miként kell felépíteni egy sikeres védelmet az ügyfél köré, és az alapokat kétségtelenül ott tanultam és hasznosítom. Ezen túl azonban nem sok mindent. Én sokkal inkább az … emberi tényezőt szeretem kihasználni, semmint a száraz, üres tényeket. Az esküdtek döntenek, ők pedig emberek, nem számítógépek. Még nem. – Oh, Bryan miatt nem aggódnék! Egy kissé talán szégyenlős lesz, de … még tanulja, hogy kell újra élni. – átéltem azt, amit ő. Lehet nem pont úgy, mint ő, de … én is elváltam. Nem véletlen drága, minden pénzt megér. Viccet félretéve, sajnos a válás a házasságba van kódolva. A házassággal az ember feje felett egy kard lebeg, ami előbb-utóbb bizony le fog csapni. – Az én hasamba pedig bármikor lyukat beszélhetsz. – ajánlkoztam önként, vigyorogva. – Mint én? Nem, te … az én jobbik kiadásom vagy. Meg a nőibb is. – tettem hozzá mosolyogva. Ez utóbbiba aligha köthet bele bárki is.
-Mit mondhatnék, sajátos erkölcsi kódex szerint élek. – vontam meg a vállam. Leegyszerűsítve sokak szerint ez csak annyit jelent, hogy nincs semmiféle erkölcsi kódexem. Tisztában vagyok vele, hogy többségében bűnösöket védek, közülük is azokat, akik megtudnak fizetni. De azért vannak elveim, akad, akit én is szívesen látok egy villamosszékben, vagy … a siralomházban, manapság már ez is sokkal humánusabb. – Azt hittem rosszkislány voltál. – ismertem be kissé csalódottan, de mosolyogva. Mondhatjuk egyfajta megérzésnek is. Akiket nagy becsben nevelnek fel, általában hajlanak egy kis rosszaságra. Habár … Virginia-nak csak priusza nincs, attól még lehet igazam. – Két ügyvéd lesz veled, ha el is kapnak … majd lyukat beszélsz a hasukba. – soha nem késő elkezdeni, ha pedig nem megy, majd Bryan és én intézkedünk. Ha az sem használ, marad a jó öreg futás, amíg bírja az ember lába. – Itt van! – lóbáltam meg a telefonomat, ahogy előhúztam a zakóm zsebéből. – Szóval … mindegy, nézd meg, erről nehéz beszélni. – legyintettem, majd letettem elé a videót, amit egy koppintással elindíthatott. Megkértem Bryan-t, hogy küldje át, könnyebb, ha nekem is van egy példányom. Most pedig Virginia-án a sor … hátha tud egy logikus magyarázatot, hogy az a nő a felvételen, hogyan képes egy pillanat alatt a semmiből előtűnni, megharapni a másikat, majd eltűnni a másodperc töredéke alatt.  

-Felesleges lenne. Száz joghallgatóból, ha .. kettő viszi valamire. – vontam meg a vállam. Persze, ez csak az én saját tapasztalatom, de … sok kollégával kerültem már össze, és sokkal több volt a csapnivaló, mint a hozzáértő. Sokan azt hiszik elég, ha bemagolnak mindent. Ez többről szól, kell egyfajta érzék hozzá, ami vagy meg van az emberben, vagy nincs. – Egyébként is, a tanári fizetés nem illik hozzám. – az egyetemeken egész szép summát tesznek zsebre, és időnként elvállalok egy-két vendég előadást, de … valószínűleg a törvénykönyvvel verném agyon a legtöbb diákomat. Ez pedig, lássuk be, nem egy túlzottan szerencsés tanári hozzáállás.
-Csak nektek, elveszett lelkek. – mosolyogtam Virginiára. – Én csak segítek, ahol tudok. Egy modern hős vagyok. – az ő hősük. Költői túlzás persze, de nem éreztem úgy, hogy szükségem lenne arra, hogy bármiféle utat megleljek. Nem voltam soha túl érzelgős, én inkább a cselekvő, semmint a gondolkodó embertípust személyesítem meg. Én járom az utam, nem gondolkodom rajta, hogy rálépjek-e.
-A szabályaidhoz? Régóta ismerjük egymást, Virginia, tudod, hogy nem vagyok oda a szabályokért. – ami a munkámat nézve, igencsak ironikus. De soha nem tagadtam, hogy nem azért tartok ott, ahol tartok, mert betartottam minden szabályt. Nagy fenét, kiskapukat keresek és … nos, hazudok, nincs ezen mit szépíteni. - Habár, a Te szabályaidért, lehet megfontolom majd a dolgot. – mosolyogtam rá. Az első gyakornoki éveimben közel álltam hozzá, hogy ne legyen belőlem semmi. Pont azért a magatartásért, ami később sikeressé tett. Kíváncsi lennék az egykori főnököm arcára, mikor meglátja, hogy magánrepülővel szállok le a kertjükbe. Vagy inkább házukra, ott talán elférne a gép. – A szüleim imádtak volna. – vigyorogtam Virginiára. Anyám csak fogta a fejét miattam, de elfogadta, amilyen vagyok. Az apám azonban soha nem békélt meg vele, valószínűleg a fél karját odaadta volna, ha én is elsajátítom azt az erkölcsi kódexet, ami Virginiát távol tartotta a bajtól. Az én kódexem csak belevitt az ilyen helyzetekbe. – Megütötted velünk a főnyereményt! Kezdem úgy érezni, hogy éveket pazaroltam az életemből az egyetemmel. – húztam el a szám, de persze nem gondoltam komolyan a szavaim. Legyen az ember bármilyen tehetséges, kénytelen kidolgozni a belét azért, hogy sikeres legyen, ezt megtanultam. Kivéve, ha beleszületik a jóba, de ez ritka, és az ilyenek seggfejek általában.
Kíváncsian figyeltem Virginia vonásait, miközben a videót nézte. Tudtam, hogy ő is hozzám hasonlóan nem igazán hisz az ilyen… mesékben. Éppen ezért, mivel a saját arcom nem láttam, mikor Bryan mutatta a videót, kíváncsi vagyok Virginia miként reagál. Nagyjából én is hasonló képet vághattam, mikor elém tolta mindezt a régi barátom. – Nem olyan rég. A videóból még egy példány van, Bryan-nél. Egyébként pedig … valószínűleg több ilyen eset is van. Megmagyarázná a sok állattámadást. Akármilyen hihetetlenül is hangzik … láthatod, hogy valami történt a videón. – azt pedig nem lehet annyival elintézni, hogy csak káprázott a szemünk, vagy túl sokat ittunk. Ez itt … valahogy tényleg megtörtént.  

-Ne aggódj, soha nem kaptak el minket! Profik vagyunk, csak kicsit visszakell rázódni majd. – régen voltak hasonló simlijeink. Azóta azonban eltelt pár év, felnőttünk, a fekete kukászsákot pedig öltönyre cseréltük. Eddig nem kellett visszatalálnom az akkori énemhez, ha akartam valamit. Általában elég volt egy-kész szívesség, pár telefon, nagyon ritkán egy-két burkolt fenyegetés. Aminek nem voltam a híve, én általában szerettem nyíltan kimondani, ha fenyegetek valakit. Az élvezeti faktorjából ez sem vont le semmit.
-Ha nem akarnánk egymás vérével falat festeni még talán be is mutatnálak nekik. – vontam meg a vállam mosolyogva. Nem volt jó viszonyom a családommal. Az apámmal viccen kívül megtudtuk volna ölni egymást, soha nem jutottunk semmiben sem közös nevezőre, mindig csak küzdöttünk egymással és veszekedtünk. A testvéreimtől egy idő után elhatárolódtam, a havi beszélgetésekből évi beszélgetések lettek, majd már azok sem. Anyám pedig … nos, tett kísérleteket arra, hogy ne váljon mészárszékké egy családi karácsony, de vannak háborúk, amik nem szünetelnek.
-Hacsak nem Twilight rajongó. Bár ott csak csillognak. – vontam meg a vállam. Van egy lányom, rajta is átfutott az akkori vámpír mánia, én pedig hiába nem voltam jó apa, sajnos rajta keresztül én is kaptam belőle ízelítőt bőven. Akkor jöttem rá, hogy micsoda egy szörnyű világban kell felnőnie a fiataloknak. Nemcsoda, hogy a többségük mindenféle komplexussal küzd. – Csak a büdzsé alacsony hozzá. – vontam meg a vállam, mosolyogva a szavain. Eleinte én se nagyon akartam elhinni azt, amit láttam a videón. Csak körbe néztem és kerestem a kamerákat, hátha csak valami beugratás, Bryan gonosz tréfája. – Ok, hogy ne engedjem fiúzni a lányom. – a válaszom komolytalan volt ugyan, de … nem teljesen. Nem tudtam logikus magyarázatot adni a látottakra és még nem találtam ki, hogy ez szerintem mi. A válasz talán kézenfekvő lenne, de … ez nem egy film, ez a valóság. – Ő igen, a szerencsésebbek közé tartozik. De nem emlékszik semmire. – utánanéztem a lánynak, fel is kerestem őt, de semmi használhatót nem tudott mondani. Talán a sokk, talán valami más, de… nem emlékezett semmire az esetből. Csak arra, hogy mennyire félt, amíg tartott. – Megnéztem a kórházi és rendőri jelentést is. Több hasonló eset is történt, szerte az országban, de ebben a kisvárosban feltűnően sok. Állattámadásként elkönyvelve az összes, de … egy vadállat állkapcsa nagyobb nyomott hagyna, ehhez nem kell doktori cím. – mindig is irritáltak azok az emberek, akik a címük mögé bújtak, vagy egyéb más módon próbáltak eltusolni valamit. Bizonyos értelemben véve én is ezt csinálom, de én jó vagyok benne, éppen ezért én más kategóriába tartozom. – Bryan-től van. Más felvételről nem tudok. Bár nem csoda, a híradóban mutogatni erős lenne. – elég gyorsan kitörne a pánik, ha kiderülne, hogy tényleg vámpírok rohangálnak köztünk. Mindenki fokhagymával és karóval a zsebében járna. A paprikaspray lecserélhető lenne egy keresztre, vagy karóra. Ha összeesküvés elméleteket gyártanék. azt mondanám, hogy az egyház keze van a dologban. Megnőne a kereslet a szentelt víz és a keresztek iránt. – Ugyan, már nem vagyok húsz éves. – legyintettem a kezemmel, majd elvigyorodtam. Soha nem volt rám jellemző, hogy másokat bedrogoztatnék. Sok káros szenvedélyem volt és van még most is, de a drog nem tartozott soha sem közéjük. – Gondolj csak bele mekkorát szólna, ha kiderülne, hogy … akármi is ez, de tudnak róla, csak eltusolják. – egyelőre persze nem terveztem mindezt világgá kürtölni. Bizonyítékok kellettek, nem csak mások, de még saját magam meggyőzéséről is. Virginia pedig kétlem, hogy ne kételkedne, hiába a videó.

-Akár le is védethetnéd egy akció-vígjáték címének. Charlie és angyalai 2.0, szinte látom a dollárjeleket. – mutattam magam előtt a távolba mosolyogva. Nem tagadom, hogy mindig is egy haszon orientált ember voltam. Vagyis, ez így nem igaz. Azután lettem az, hogy rájöttem, hogy lehet sok pénzt keresni úgy, hogy közben élvezem is azt amit csinálok. Különben az egész egy centet sem érne. Azt mondják, hogy a pénz nem boldogít. Én erre csak azt mondom, hogy a pénznek nincs szaga, de a szegénységnek igen. Azzal kell élnünk amink van, amiben jó az ember, miért csinálja ingyen, vagy … jószívűségből? A jószívemből nem vehetek autót, házat … így marad a jó embereknek a pocsék jogivédelem.
-Ha az apámon múlna ott is ragadnék. Meséltem már neked mikor egy hetet kellett a börtönben töltenem, csak mert nem akarta letenni értem az óvadékot? – igen, valószínűleg ezzel elmondtam, hogy soha nem ápoltunk valami jó viszonyt. Fiatalként voltak összetűzéseim a rendőrséggel, így kerültem börtönbe, habár a vétkem korántsem volt nagy, csak óvadékkal jöhettem ki, amit érdekes mód az apám elfelejtett letenni értem. – Előbb tenné le érted, sőt, szerintem egy sorozatgyilkost előbb hozna ki, mint engem. – az apám mindig is kedvesebb volt mindenkivel, aki …nem én voltam. A postással, az orvossal, aki a prosztatáját vizsgálta … az apa-fia kapcsolat köztünk soha nem működött igazán.
-És a valósághű ábrázolás kedvéért a színész úgy … tizenhárom kiló kokaint szippantott fel, hogy kellően gyors legyen. – bólogattam az elméletét hallva, habár az enyém már jóval ingatagabb lábakon állt. Nem filmes trükk, nem manipulált videó így nem nehéz úgy találgatni, hogy az logikus is maradjon.
-Mondasz valamit. – értettem egyet szájhúzva. Emlékszem, hogy a lányom gimnáziumi tanára behívott egyszer magához. Azt mondta, hogy a lányom a dílerének előbb hinne el bármit is, mint nekem. Pár nap múlva kirúgták, egy ideig kaptam tőle mérges leveleket, aztán … egyszer csak abbamaradt. Azóta se tudom mi történt vele. Talán meghalt. – Teszek fokhagymát a parfümjébe. Távol tartja a vámpírokat és a … fiúkat is. – vontam meg a vállam, ahogy majd elmosolyodtam. Kellemeset a hasznossal, ahogy a mondás tartja, nem igaz? Nem is tudom, hogy ez eddig miért nem jutott még eszembe.
-Ez egy kisváros. A legtöbb kamera csak dísznek van. – ezt saját tapasztalatból tudom, én is voltam olyan naiv, hogy szerettem volna bekérni a videlófelvételeket egy esetemhez, és, mint kiderült, a kamerák többsége üzemen kívül van. – A lány sokkos állapotban volt, alig emlékezett valamire. Ha azt mondod neki, hogy vattacukorból van a karja, talán meg is eszi. – az aktákat olvasva és a lányt meglátogatva az feltűnt, hogy a történtek óta finoman szólva sincsen … egészséges mentális állapotban. Bármit is mond, nem hinném, hogy adnának a szavára, főleg nem egy bíróságon.
-Sok ilyen ügy van errefelé, a félévi kimutatásokban rosszul nézne ki, ha mind megoldatlan lenne. Így megkapják a prémiumukat. Nem foglalkoznak vele, csak lepecsételik és kész. – imitáltam a kezemmel az eljárást, majd széttártam a kezemet. Tudom milyen ez, én is sok olyan emberről nem vettem tudomást, csak mert a tárcájuk nem volt elég vaskos hozzám. Pedig szükségük lett volna rám. – Ezt nem, de … másikat talán láthattak. Akkor viszont törölték is. Akármi is folyik itt, nem szeretnék, ha kijutna innen. Tipikus kisváros, nem? – akárcsak a filmekben és a mesékben. Mindenkinek van egy titka, amit rejteget, miközben van a városnak is van egy titka, ami borítana mindent, ha fény derülne rá. – Ez nem egy ember lesz. Ahhoz túl gyakori eset. A szektás ötleted nem is rossz. Főleg manapság … elég morbid, de lehet benne valami. – a drogokhoz nem hinném, hogy köze van a videón látottaknak. Egy elég beteg világban élünk, megannyi szörnyűségről hallani a világban, egy szekta … nem is elképzelhetetlen. – Ezért kell betörnünk a seriffhez. Ha minden igaz, ott van az irodájában minden eredeti akta. – mondtam, ahogy hátra dőltem. Nem tartom kizártnak, hogy a legtöbb jelentés meg van hamisítva. Nem vagyok szakértő, de ahol ennyire igyekeznek valamit eltitkolni, ott minél több eszközzel teszik ezt.

-Most, hogy mondod, talán bele kéne, hogy fektess némi pénzt. – vontam meg a vállam mosolyogva. Persze, a szavaim komolytalanok és tudnunk kéne egyáltalán azt, hogy mi ez az egész. Mióta tudok a felvételről igyekszem logikus magyarázatot találni mind arra, amit láttam a felvételen, de eddig még egyetlen támadhatatlan elmélet sem jutott eszembe. – Van ügyfelem, aki húszat is készségesen kölcsönadna. – nem szenteket védek, hanem olyanokat, akik megtudnak fizetni. Van köztük bűnöző szép számmal, de a dolog szépsége az, hogy szörnyen hálásak tudnak lenni, ha segítek nekik. Bűnözőkkel pedig, főleg nehézsúlyú bűnözőkkel úgy gondolom előnyös, mintsem hátrányos dolog jó kapcsolatot ápolni. Mostanra egy igazán impozáns ügyfélköröm volt.
-Talán testőröket kéne alkalmaznom. – találgattam. Volt már rá példa, hogy egy-egy nagyobb médiafigyelmet kapó ügyemnél sorban álltak az emberek, hogy lelőjenek, így hát muszáj volt gondoskodnom a biztonságunkról. Azóta azonban nem fogadtam fel testőrt, a birtok a legkorszerűbb technikával van védve a betörők ellen, ráadásul véletlenül sem egy rossz nevű környék az sem.
-A kamerák drága dolgok. Karban kell őket tartani, megjavítani, ha megrongálják őket … egyszerűbb csak díszként felszerelni néhányat, mint fizetni a fenntartásukat. – ez pedig nehezítette az én munkámat is, éppen ezért utáltam is a dolgot. Nem biztos, hogy az én számból hangzik a legigazságosabban az, hogy visszataszító dolog ily módon megszednie magát az embernek, de … akárhogy is nézem, én megdolgoztam azért, hogy itt tartsak. Ezek az illetők pedig csak a kínai piacról beszerzett kameráikkal járultak hozzá a vagyonukhoz. Soha nem tartottam magam szent embernek, de nem mondanám, hogy egy romlott alak lennék. Inkább csak sikeres, ahhoz pedig ez kell. – Egy kisvárosban könnyebb korruptnak lenni, mint egy nagyvárosban. Kevésbé jövedelmezőbb, de egyszerűbb. – sokkal kisebb figyelem, sokkal kisebb felelősség, az ember nincs annyira szem előtt egy kisvárosban. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel kevesebb embert kell megkenni, és a lista folytatódik. Sok ilyen kisvárosban voltam már, nem lep meg, hogy miként működnek a dolgok itt.
-Olyat, ami logikus és van valóságalapja … nem tudok. Ha ez egy szekta, utána kell nézni a környékbeli fanatikusoknak. – hátha azon el lehet indulni, ha a szekta gondolatában van valami igazságalap. Idegesített az, hogy nem tudtam semmi kézzelfoghatót hozzákötni ehhez az egészhez. Nem szeretek találgatni, nem is nagyon szoktam, de most kénytelen vagyok.
-Szóval így történt a bűnbeesés. – vigyorodtam el, Virginia szavait hallva, mikor kimondatlanul ugyan, de végül beleegyezett a betörésbe. – Még szép. Elég lenne egy telefon és le is tenné érted az óvadékot, míg én várom az előzetes tárgyalás időpontját. Csak annyit kell mondanod neki, hogy : Galen a tárgyalására vár. A többit meg se hallaná. – legyintettem egyet. Az apám mindent elkövet még most is, hogy kiszúrjon velem, pedig már finoman szólva sem vagyok gyerek. Sikeresebb vagyok, mint ő valaha, gondolom ez szörnyen idegesíti őt. – Igyunk akkor … egy sikeres betörésre! Ha lebukunk egy ideig nem koccinthatunk. – mosolyodtam el, felemelve a kávéscsészémet. Azt pedig már csak remélni tudom, hogy majd meg is éri betörnünk … kissé idegesítő lenne, ha kiderülne, hogy a semmiért volt minden.