Csak elkerekednek a szemeim a kicsi lány megszólításra, tisztában vagyok én vele, hogy nem vagyok nagykorú, vagy hogy hozzá képes mennyivel fiatalabbnak tűnhetek, de... az a nem sok jóval kecsegtető mosoly, amit kapok mellé, nos... akaratlanul is kisebbre húzom össze magam tőle.
- De... de... de... – menteném a menthetőt, hogy megmagyarázzam, mit is keresek én itt, hisz nem véletlenül keveredtem ide, sőt... a tulaj... az apám mondta, hogy maradjak itt, mégsem jön ki egyetlen egy épkézláb szó sem a torkomon. Nem igaz, miért nem jön már vissza?
- Miért akarná bárki is kitörni a nyakam? Hisz nem ártottam senkinem sem... – sápadok el egészen, ahogy meghallom, miket mond a félelmetes külsejű néni, de legalább ő is osztja a nézetemet, hogy a Lucifer név nem jelent feltétlenül gonoszat – elvégre egykoron angyal volt ő is.
Nem értem, hogy min nevet ennyire, szerintem nem mondtam semmi vicceset, s csak azt is szótlanul nézem, ahogy az ital után nyúl.
- Hogy mi? Mármint milyen pasit? Mint... mint Mr. Mercury? – kérdezek vissza bizonytalanul, de mire leesik, hogy mire is gondol pontosan, rekordidő alatt pirulok a fülem hegyéig, hiába kapom az arcom elé a kezemet, félő, sokat az sem javít a helyzeten. Még hogy én és az... apám? Fujj. Vagy elképzelni, ahogy az apám meg más nők...? Az is fujj.
- Tizenhét. – ebben legalább nincs semmi arcpirító, vagy szégyellni való, és pláne készségesen válaszolok, ha már ilyen figyelmes... hisz azért kérdezi, hogy utána hanyagolja ezeket a témákat, nem igaz?
- Doreah. – mutatkozok be én is, és annyira nem bánom, hogy nem kell becézgetnünk is egymást, elég ijesztő teremtés ahhoz, hogy meg se forduljon a fejemben ilyesmi, szerintem nem is annyira illik hozzá – no meg mi sem vagyunk olyan viszonyban.
- Démon? Boszorkány? Gyilkos...? – mit ne mondjak, hát ez egyre jobb. Apaaa, mégis, milyen emberek dolgoznak neked? Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet idejönni?

Csak figyelem az ismeretlen nőt, és egy pillanatra talán a szám is eltátom, hogy milyen játszi könnyedséggel nyitja ki az ajtót, amit én az előbb hiába cibáltam. Talán olyan varázslat van rajta, ami rá nem érvényes, csak engem hivatott itt tartani?
Nem tetszik, ahogy vizsgálgat, nem mint ha nem sokkal korábban Lucifer olyan bizalomgerjesztő lett volna, de ez a nő még rajta is túltesz! Szinte érzem, ahogy szaladgál a hideg a hátamon, ahogy közelebb jön.
Vitába tudnék szállni vele, hogy mennyire is jó a nap, az enyém szerintem esélyesen pályázik az „életem legrosszabb napja” díjra, de jobbnak látom hallgatni, így válasz helyett inkább alaposabban szemügyre veszem magamnak, igaz, utólag döbbenek rá, hogy ez sem volt éppen díjnyertes ötlet részemről. Ezek a bőrhöz simuló, nem túl sokat takaró bűrruhák, már attól zavarba jövök kissé, ahogy látom, hiába, nem igazán hordott korábban senki még csak hasonlót sem a környezetemben.
- A második? Miért, ki volt az első? – kérdezek vissza csodálkozva, csak hogy valami beszélgetés-féleséget kezdeményezzek, tűnjön akármilyen ijesztőnek. A tekintetét elnézve, nem éppen gyerek-kompatibilis a néni, így amikor egészen közel ér hozzám, újból feltámad bennem némi félsz.
- Az... az ablakon? De hiszem nem tettem semmi rosszat! Mr. Mercuryhoz jöttem, csak épp dolga akadt, ő parancsolt rám, hogy ne mozduljak innen. – nyeltem egyet, miközben igyekeztem tisztázni magam. Vagy vajon azért emlegette az ablakon kidobást, mert meg akar ölni? Azt biztosan nem élném túl, és belegondolva, hogy anyát is megtámadták... mi van, ha én is a célpontjuk vagyok? Ha engem is keresnek? Ha ez a nő végzett anyával is, és most én következek? Hol vagy már, apa? A két rossz közül még mindig te vagy a kisebbik rossz.
- Hogy mi? A kalandjait? – kérdezek vissza némi értetlenséggel, a homlokomat ráncolva, miközben próbálok higgadtságot erőltetni magamra, de amint leesik, hogy mire is gondolt a nő, csak a szám elé kapom a kezem, miközben fülig vörösödök, még keresztet is vetek nagy hirtelenjében.
Az meg más téma, hogy inkább vagyok egy korábbi kalandjának nemkívánatos „mellékterméke”, mintsem a kalandja. Bár ha maradok, biztosan nagy, nem várt kaland lesz innentől az élete.
- Szó sincs semmi ilyesmiről! Fúj... ebbe még belegondolni is gusztustalan. – hogy én? Meg az apám? Te jó ég, nem! Még ha semmi közünk nem lenne egymáshoz, akkor is! Belegondolva, hogy mennyivel idősebb... én biztosan nem! Brrr...
- Te ki vagy? És mit akarsz tőlem? - igyekszem terelni a témát addig is, amíg apa visszaér.

• helyhiány miatt itt, de egyébként Lucifer irodájában, a felbukkanásom után néhány órával

Idegen léptek zaja, kopogás, Mr. Mercuryt hívják, sürgősen. Valami gond akadt a földszinten, de hogy problémás vendégek, vagy rajtaütés-szerű rendőrségi ellenőrzés, azt magam sem tudom, csak ücsörgök a kanapén jó kislány módjára, ha már apám rám parancsolt, hogy ne pisszenjek, ne mozduljak, mint ha nem is léteznék... Hogy mertem volna ellenkezni vele? Csak vártam némán, türelmesen, magamban számolva a perceket.
Pedig lett volna látnivaló bőven az irodában, kíváncsian forgattam a fejemet, hogy alaposabban szemügyre vegyem, hátha ezáltal apámat is kicsit jobban megismerhetem. Bár sejtem, hogy a hivalkodó felszín alatt azért az ő szíve is képes a szeretetre, csak fél beismerni. Vagy kimutatni, egyre megy.
A fejem kavargott a sok újdonságtól, amik ma történtek, fenekestől felforgatva az életemet... Anya halott, megölték. Megtaláltam az igazi apámat, akiről eddig mit sem tudtam, és van egy klubja, ahová ennyi idősen a lábamat sem tehetném be. Valószínűleg már a rendőrség, a gyámügy, meg anya gyilkosai is a nyomomban vannak. Vajon mennyi időbe telik az, hogy idetaláljanak ahhoz a klubhoz, amin az „én” vezetéknevem is található? Vagy ez túl átlátszó menedék lenne? Menedék... azért furcsa belegondolni, hogy pont egy ilyen helyen találok menedéket, arra pedig inkább gondolni sem szeretnék, hogy hogyan lesznek a dolgok ezután. Vajon itt maradhatok? Vagy apa is közli, hogy köszöni, de nem kér belőlem, boldoguljak, ahogy tudok?
Erre a gondolatra ismét könnyek szöktek a szemembe, de csak a pulcsim ujjával törölgettem le őket, sírtam ma már eleget, nem akarom, hogy egy bőgőmasinának tartsanak...
Egészen sikerült elkalandoznom, de azért a léptek zajára egyből felfigyeltem, lélekben felkészülve arra, hogy apám újra megjelenik az ajtóban... amit én még kibírni sem tudok a hülye varázslata miatt, mert túl tapasztalatlan vagyok hozzá! Arra pedig végképp nem számítottam, hogy helyette valaki teljesen máshoz lesz szerencsém. Pláne, hogy apa azt mondta, senki sem tudhatja meg, hogy itt vagyok, így amikor az idegen nő belép, csak mozdulatlanná meredve figyelem minden rezdülését.
- Jó napot! Vagy... lehet, az estét már pontosabb lenne... – köszönök, mert azt azért illik, én pedig nem akarok szégyent hozni anyám lelkére azzal, hogy ilyen hamar megfeledkezem arról, mi is a jómodor.

Nevaeh & Lucifer

Nem láttam még sose erre felé eme nőt, de roppant mód érdekel, hogy egy idősebb boszorkányt vajon mi cél hozhatja ide, ha a mulatság, akkor nem fogok neki nemet mondani, érezze jól magát és költse itt az italát, de ha esetleg más miatt jött. Nos, akkor még elválik, hogy mi lesz. Figyelem, ahogyan lepotattja a férfiakat, s legszívesebben elnevetném magam, amiért annyira idióták, hogy ezt ennyire könnyedén hagyják. De őket ismerve most biztosan azt mondják magukban, hogy „Semmi baj haver, majd legközelebb, amúgy se voltunk egy súlycsoportban.” Viszont ennyire felszínes lenne a hölgyemény? Ki tudja, hamarosan ki fog derülni. Alig, hogy vége a zenének könnyedén állok fel, váltok pár szót egy-két emberrel és meg is érkezem a pulthoz, pontosan mellé és kíváncsian fürkészem őt. Arcomra mosoly kúszik, amikor meglátom italát, majd intek, hogy én is kérnék egyet. Miért ne? Mégis csak az én bárom. Szavak könnyedén hagyják el ajkaimat és nem zavartatom magam. Érdekes lenne, ha pont én kapkodnék szívbaj miatt. Ugyan már, volt már szerencsém igazán pokoli teremtésekkel, lévén, hogy én volnék a pokol ura, Lucifer, aki most szabadságra ment és eljött ide, hogy szórakoztassak másokat, az embereket és bosszantsam azt, aki egykoron a kénköves barlangokba száműzött.
- Ohh, szóval a vágy sodort volna erre felé? Szemmel láthatóna mégis inkább egyedül szórakozol. – jegyzem meg pimaszul, majd ha megkapom a poharamat, akkor koccintásra emelem. Nem érdekel, hogy koccint-e vagy nem, majd pedig végül én is iszom egy keveset. – Hogy haladsz a vágyak útján? – kérdeztem meg tőle hamiskás mosoly keretében. Nem angyalnak való, az angyalok nem hordanak ilyen ruhákat. Az ujjam könnyedén játszadozik a kivágott részen a gerince vonalán, majd pedig a pultnak dőlök. – Kár lenne hagyni, hogy egy ilyen madárka egyedül ücsörögjön itt, vagy talán már én se lennék elég jó magának? – kihívó volt kissé a hangom, de remekül szórakoztam, hiszen tudtam jól, hogy nem vagyok olyan, mint az a fickó, akit lerázott.

Lucifer & Nevaeh

Kissé lapos mostanság a hangulatom, épp ideje lenne feldobni valamivel, s ha már valamit a fejembe veszek, utána igyekszem is tenni az érdekében. Sőt. Cselekszem rögvest, az élj a mának szlogen még mindig fő hitvallásom, és nem is tágítanék tőle a világért sem. Mit számít, hogy a szüleimet lesem szinte folyamatosan, és várom az igazság pillanatát, mi hitem szerint aligha lesz kellemes. Nem is akarom tudni igazán, de a tiszta lapra azt hiszem, szükségem van, sokkal inkább, mint valaha gondoltam volna. A leélt évszázadok súlya alatt sem szabadultam soha a nem kellek érzéstől, és látsszon bármekkorának is az önbizalmam, az igazsággal köszönőviszonyban sincs.
Zongoraszó fogad, amikor belépek a bárba, itt még nem jártam, és az is lehet, többet nem is fogok. A pillantások, többek közt az enyém is, meglelik a billentyűket leütő férfit, aki több, mint ami beavatatlan szemnek látszik, de ettől még aligha lesz bármivel is érdekesebb. Számomra legalábbis.
Könnyedén siklok a lépcsőkön, mosolyogva szerelem le az első, még szólni sem tudó férfit, ajkaira tapasztva mutatóujjamat. Ne fáradjon, nem pasizni jöttem, egy nő ne csak férfitársaságban tudja jól érezni magát. Nem szeretek rájuk szorulni, tulajdonképpen senkire sem. A pult a cél, a mögötte álló felé negédes mosolyom kúszik, whiskyt iszom, erős, markáns, merőben másnak tűnik, mint amilyennek én, de aligha érdekel mások véleménye, sosem érdekelt, nem most fog ez változni. Vénségemre már ugyan minek.
Szépen ívelt szemöldököm a magasba szalad, ahogy a zongoramágus nekidől mellettem a pultnak. Ohh, hát máris én lettem itt a legérdekesebb személy? Egészen hízelgő.
- Talán a vágy egy könnyed este és némi szórakozás után? – Kérdeztem vissza rögvest, ilyen téren sosem kellett félteni, a szám igencsak nagy tud lenni, és ez nem az évszázadok nyoma, korábban sem finomkodtam, emberként sem. - Mindenkit kikérdez jövetele céljából? Vagy másnak köszönhetem a figyelmet? – Érdeklődöm meg kíváncsian, ha már lúd, legyen kövér. Őszinte aligha lesz, nekem sem szokásom, nem sértődnék meg rajta.

Nevaeh  & Lucifer

Mondhatnám, hogy egy újabb unalmas nap a báromban, de szó se volt erről. Ha pokolban lettem volna, akkor biztosan azt mondom, hogy unalmas és már itt lenne az ideje, hogy végre rövid időre megkavarjam az állóvizet, s magára hagyjam a sok lelket. Mi történik ott? Hmm, kínok és kínok, az emberek jajveszékelése olyan, mint egy túl sokszor leadott sláger, amit annyiszor hallasz már, hogy egyszerűen unod és utálod, még se tudsz megszabadulni tőlük. Persze, sok fajta kínzást ki lehet találni, s öröm nézni, ahogyan fohászkodnak egy olyan személyhez, aki ide nem fog lejönni értük. Ohh, ahhoz ő túl fenséges, hogy a pokol bugyraiba tegye a lábát, vagy kezét, aki egyszer idekerült, annak nincs menekvése. Nem voltam ott nyitáskor, de nem is kell, hiszen tökéletesen megbízok az egyik csaposban, vagyis ő éppen azt a munkát végzi, valójában pedig a pokolban a jobb kezem volt és magammal hoztam kicsit szórakozni. Bár egyre többször megy az idegeimre azzal, hogy ideje lenne visszamenni. Mi a franc ütött mindenkibe? Nyaralunk az égszerelmére és élvezzük az életet, ahogyan még előtte sose, vagyis én már megtettem, de csak pár hónapra jó pár évtizeddel korábban, így mindegy is.
Most pedig itt van az a lány, akinek hagyom, hogy úgy játszadozzon velem, ahogyan akarja, de valójában csak meg akarom fejteni azt, hogy rajta miért nem használ. Múltkor is jót sportoltunk, de mi értelme volt? Annyira ostobák néha az emberek, de ő nem az, még ha a tettei azt is sugallják. Elveszem a kitöltött italt, majd lehúzom egyszerre, a pohár hangosan koppan, majd a terem közepén álló zongorához sétálok. Hanyagul ülök le, a zene elhalkul, a zongora hangja pedig betölti a szórakozóhelyet, nem érdekelnek a kíváncsi szempárok, hiszen számukra csak egy szórakozott személy vagyok, talán tulajdonos, majd sietve pillantok fel a lépcső felé, amikor megérzem, hogy egy hasonszőrű tévedt a báromban. Figyelem a lány kecses járását, ajkaimra mosoly kúszik, miközben érzem az energiáit, hogy boszorkány, de fiatal, de nálam öregebb nem nagyon létezik. A zene végül elhalkul, hogy újra átadjam a dj-nek a lehetőséget. Taps, de nem töröm velük. Figyelem, ahogyan a pultnál letelepszik, mire nem sokkal később mellette termek. Lazán dőlök neki a pultnak, majd mosolyogva mérem végig. – Mi szél fújt egy ilyen szépséget Mercury szívébe? – kérdeztem tőle mosolyogva, s érdeklődve. Érezhette, hogy a mágia az én oldalamon is áll, de a pontosan koromat nem tudta volna meg, hiszen egy bűbájjal könnyedén csalok, de legfőképpen azt nem tudhatta, hogy a pokol ura áll vele szemben.