Tekintetemmel követem, ahogy kikászálódik az ágyból, majd összeszedegeti a ruhát. Arcomon apró mosoly játszik, úgy figyelem, ahogy felöltözik, és csak mikor elkészül, akkor követem én is a példáját.
- Nyugi, nem fogok éhen halni - ingatom a fejemet vigyorogva. Éltem már meg nehéz időket, és tuti nem abba fogok belehalni, hogy kihagyom a reggelit. Bár most ennek a gondolatára tényleg morcos leszek.
- Sütnék tojást magamnak - gondolkodom hangosan, bár nem tudom, hogy van-e ehhez egyáltalán megfelelő eszközeik. Bár az anyjuk nyilván eszik normális ételt...

- Igen, ebben már egész biztosan rád hasonlít - adok neki igazad apró mosollyal. Aztán kicsit elkerekedik a szemem a megjegyzését hallva, de azon nem múljon. Eligazgatom a halyamat. Szóval jól hallottam félálomban. Feladja, hogy én legyek továbbra is a nassolni valója.
- Kaja? - csillan fel a szemem. Gáz, hogy most adtam ki magamból a vacsorát, és máris az evésen jár az eszem. Esküszöm, farkaséhes vagyok, és tudom, hogy találó ez a szó, de komolyan fel tudnám falni most a fél hűtőt, úgy érzem. Azt hiszem, maradt is még tegnapról benne ez-az.
- Gondolod, hogy van okunk bárkitől tartani? - kicsit szkeptikus vagyok e téren, de nem nagyon mutatom. Ne megint az legyen, hogy csak ellenkezek vele.

Kétségtelenül nem ez a kedvenc részem a terhességben. Egyedül az nyugtat meg némiképp, hogy elvileg csak az első két-három hónapban kell ezt kiállnom, és abban lassan már eléggé benne vagyok. Picit még ücsörgök a kád szélén, hogy összeszedjem magam, aztán megmosdok, alaposan fogat is mosok, és csak ezek után sétálok vissza a szobába. Már Klaus is ébren van. Hmm... szép lehet, ha én ébresztettem az iménti hangokkal.
- A gyereked szereti az emlékezetes reggeleket - jegyzem meg egy fél mosollyal, aztán úgy döntök, kicsit még visszatelepszem mellé az ágyba. - Szóval akkor mi lesz a mai program? - nézek rá érdeklődve.

Pillantásom találkozik Klauséval, mosolyogva figyeli, ahogy bóbiskolok. Aztán rám hagyja, hogy csak aludjak, de nehezen sikerül értelmeznem a szavait. Valamit mond azzal kapcsolatban, hogy nem akar már inni belőlem? Nem mintha ez ellen lehetne kifogásom, de nem is nagyon van erőm erre válaszolni már. Még motyogok rá valamit, de magam sem tudom, mit, aztán végérvényesen elnyom a pihentető, kellemes álom.
Óvatosan nyitogatom a szemeimet, és a szemhéjaim alatt lassan beszűrődik a hajnali fény. Aztán szétnézek, hol is vagyok. Mostanában annyit költöztünk, hogy képtelen vagyok megszokni bárhol. Ám mire sikerül némileg észhez térnem... - Jaj ne! Már megint - nyögök fel, de nem túl hangosan, aztán kicsusszanok a takaró alól, és eliramodok a mosdóba.

Elmerülök úgy nagyjából a semmiben, még a gondolataimat is elhagyom, meglehet, el is aludnék így, de ekkor Klaus szépen lefektet maga mellé. - Hmm... - sóhajtok kábán elmosolyodva, amikor betakargat, és a szemeim máris csukódnak le, de a következő mondatára muszáj lustán elvigyorodnom, és felpislogok rá.
- Na igen, minden rossznak van valami jó oldala is - értek vele félig egyet, mert én mondjuk a veszekedős részt azért szívesen elhagynám. De nem tudom sokáig nyitva tartani a szemeimet, hamar azon kapom magam, hogy megszunnyadtam. Nyilván nem sokáig, mert Klaus még mindig ugyanabban a pózban fekszik mellettem.

Megállíthatatlanul és egyre gyorsabban haladok a beteljesülés felé, és a Klaus felől érkező kéjes morgások alapján az a gyanúm, hogy ő is. Elengedem a combját, és ezúttal inkább a mellkasán simítok követelőzve végig, a tempót pedig egyre növelem, egészen addig, amíg el nem érünk a végső gyönyörig. Azután nem sokkal azonban mintha kiszállt volna minden erő belőlem. Még arra sem vagyok képes, hogy legördüljek mellé, csak rádőlök a mellkasára, fejemet a vállán pihentetem, és élvezem a kellemes erőtlenséget.

Lassan kezdem elveszíteni a fejem attól, amit Klaus csinál velem. Még soha nem volt velem ennyire gyengéd, és a vágyban úszva is érzem irányába a hálát, és értékelem, hogy tényleg figyelmes, igyekszik óvatos lenni, vigyázni rám. Szeretném ezt viszonozni valahogy, de ujjai kényeztetése alatt teljesen elveszek a gyönyör első hullámai között. Végigsimítok a mellkasán, bár ez így kicsit kapkodóra és követelőzőre sikerül, aztán megtámaszkodok a combján, kicsit erősen szorítva meg azt, így hagyva neki is több teret, és kicsit gyorsítok a tempómon.

Ajkaim elégedett mosolyra görbülnek a reakcióját hallva. Nagyon is elégedett vagyok hatással, amit rajta gyakorolok, de ő is hamar megérezheti, hogy készen állok rá, amikor ujjai betalálnak a lábaim közé. Egy kihívó félmosollyal válaszolok neki arra, hogy magára húz. Élvezem, hogy most ilyen engedékenyen rám hagy mindent. Előbb csak egy-két kisebbet mozdítok a csípőmön, mintha felmérném a határokat, hisz elvileg óvatosabbnak kell most lennünk. Aztán lehajolok hozzá pár futó csókra, amiből nem csak az ajkaira jut, de a nyakára és a vállára is, a csípőm pedig lassú, de egyre tempósabb táncba kezd rajta.

Óh, a nagy hibrid kiterülve mellettem. És most csak az enyém. Hagyok egy kis időt magamnak a szemlélődésre is, mielőtt fölé hajolnék. Mutatóujjamat végighúzom a nyakától a hasa aljáig, majd ugyanezen az úton vissza is térek, ezúttal a tenyeremmel simítva végig. Kezem nyomát pedig végül a csókjaim kísérik, de a simogatást sem hagyom félbe. Mire ajkaim elérik az arcát, és forrón megcsókolom, ujjaim letalálnak a férfiasságához, és körülfonják azt. Ahogy a csókunk kezd egyre intenzívebb lenni, úgy válik kezem is egyre elevenebbé.

Öhm... hmm? Időm sincs felocsúdni, nagyjából fél percbe telik neki lehámoznia minden ruhámat, csak úgy repkednek a padló irányába.
- Ez igen - vigyorgok rá elismerően, amikor már egy szál semmiben fekszem alatta. Aztán a melleimre hajol, én pedig elnyújtott sóhajjal adom jelét tetszésemnek, amikor megérzem ajkait. Ujjaim végigfutnak a karjain, a vállán, majd a hátán, amennyire elérem, és imádom, amit csinál, de ma valahogy nagyon telhetetlen vagyok, mindent akarok egyszerre. Őt akarom, mindenestül, és akarom, hogy ő is így érezzen, hogy feleméssze a vágy, csak úgy, mint engem. Próbálok nem nagyon mozgolódni, hogy ne zavarjam meg, de közben úgy fészkelődök, hogy egyik lábamat befúrjam az övéi közé, és úgy dörgölőzöm hozzá, hogy érezzem a keménységét.

Leplezetlenül legeltetem rajta a szemem, miután ledobja a pólóját, és mohón simogatom végig, amint odahúzza a kezem.
- Megnőt...? - ajkaim egy meglepett ó-t formálnak, amikor megérzem, hogy mire is céloz. Egy játékos mosoly jelenik meg arcomon, amely hamar átformálódik valami vággyal telivé, és minden érintésére aprókat sóhajtok. Élvezem, amit csinál, de nem sokáig tudom magam visszafogni, hogy ne húzzám magamhoz közelebb. Egy csókot nyomok a vállgödrébe, majd lehunyt szemmel mélyen beszívom az illatát, ujjaim pedig már a hajával játszanak. Imádom ezeket a kis göndör tincseket.

Nahát, nem is kell őt olyan sokáig győzköndöm. Ha jól sejtem, ő sem vette túl komolyan, amit Meredith ezzel kapcsolatban tanácsolt. Reméltem, hogy így lesz, most mégis jólesőn sóhajtok fel, amikor Klaus a nyakamra hajol. Nyelvének játékos becézgetése egyaránt lazít el, és szítja bennem fel a vágyat. Fejem hátra hajlik, ám ahogy érzem, hogy Klaus feljebb emelkedik hozzám, én is az ajkait keresem, és szenvedélyesen csókolok vissza. Ujjaim a hajába fúródnak, másik kezem a háta izmait tapogatja végig a derekáig. Kicsit úgy érzem, hogy ezzel most tilosban járunk, de ettől csak még édesebb lesz.
- Majd vigyázunk - suttogom az ajkai elé, amikor levegőhöz jutok a csókból. És bizonygatom magamban is, hogy nagyon óvatosak leszünk, mert tudunk mi olyat is, és a gyereknek nem lesz semmi baja. Aztán most én becézem ajkaimmal az álla vonalától a füléig végig enyhén borostás arcbőrét.

Örülök az ígéretének, hogy majd mesél még nekem, mert tényleg szívesen hallgatom. Bár már most is értem őt... mármint... A szívem, azt hiszem, sokkal jobban érti őt, mint a makacs eszem. És őszintén szólva ez egy kicsit meg is riaszt. A kezem önkéntelen indul meg, és simít végig az arcán, majd megpihen a mellkasán. Nem is tudom, mi van velem. Talán az újonnan kialakult összhang okozza, vagy egyszerűen csak vágyom rá. Nem értem. Alapból nem vagyok egy odabújós fajta. Olyan vagyok, aki kerül minden érzelmi kontaktust, kötődést, mert úgy a biztonságos. Akkor nem fájhat, ha holnap ismét az utcára kerülök. Attól tartok, a terhesség teszi ezt velem. Attól válok ilyen érzelmessé. Elég gáz.
- Igen tudom, de... Szóval... én megbízom Meredith-ben, meg az orvosi szakvéleményében, viszont szerintem megfeledkezik arról, hogy a mi gyerekünk nem egy egyszerű halandó. Vérfarkas és ősi hibrid. Szívós kiskölyök. Eddig is csináltuk, és nem lett baja - sorolom fel az ellenérveimet, de a végére lesütöm a szemeimet, és kerülöm Klaus pillantását. Annyira idiótán érzem magam, amiért így ácsungózok a szex után, mint egy szomjazó egy pohár víz után. És ezt kellene még hónapokig elviselnem? Ugyan, kérlek!