Nem indulok meg azonnal, pár pillanatig még pislogok magam elé csodálkozva. Fel kell fognom a szavait. Annyira... hihetetlen. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hallok tőle, de isten őrizz, hogy ezt a szemére vessem. Végül kiemelkedek a kádból. Ajkaimon halvány mosoly játszik, és azt hiszem, ez már álmomban is ott marad. Magam köré tekerek egy törölközőt, aztán csendben kivonulok a fürdőből, Klaus szobájából is, egészen a sajátomig.

Elgyengülve borulok a mellkasára, és elmsolyodom a szavaira. - Nekem sem volt vele soha bajom - felelem kicsit még remegő hangon. Aztán a nyakamra hajol, én pedig kicsit beleborzongok ajkai érintésébe, az élménytől még nem szabadulva.
- Miért... miért nem akartad? - teszem fel végül a kérdést, mert tényleg kíváncsi vagyok, mitől gondolta meg magát.

Értetlenül, zavartan pislogok Klausra. Ezt most tényleg nem értem. Hisz láttam, sőt még mindig látom a szemében a vágyat. Ezt akarja, most is, mindig. És eddig még nemigen akarta visszafogni magát. Épp ellenkezőleg, olyanokat mondott, hogy bármit megtenne érte. És amikor - talán életemben először - magam kínálom fel neki, akkor lemond róla. Rákérdeznék, de ez most nem a legjobb alkalom a beszélgetésre. Hamar el is tereli a figyelmemet, amikor még ráerősít a tempóra, szemeimet lehunyva, sűrűsödő sóhajokkal és nyögésekkel közeledek vészesen a beteljesülés felé. Előre hajolok, és a nyakát mohón végigcsókolva, körmeimet a vállába mélyesztve talál rám a gyönyör.

Cseppet sincs ellenemre a gyorsabb, vadabb tempó. Egy ilyen nap után én is csak el akarom veszíteni a fejemet az őrületben, amit egymásnak nyújtani tudunk. Hamar felveszem a ritmusát, amit a csípőmre helyezett kezeivel diktál, fejem pedig kicsit oldalra hajlik, amikor a nyakamra hajol. A vállaiba kapaszkodok, és egy pillanatra hátrébb húzódom, csak hogy szenvedélyes csókkal tapadhassak az ajkaira, de mielőtt ez megtörténhetne, meglátom a tekintetét, és felismerem benne a vágyat. Azt a másik fajta vágyat, melyet a vérem ébreszt benne. Már nem először találkozok ezzel a sóvárgással, és általában nagyon nem szokott tetszeni, de most a vad szenvedély közepette szinte magam is áhítozok rá, hogy megtegye. A tempón csak egy picit lassítva nyúlok fel, hogy kivegyek a hajamból egy hajtűt, és egy határozott mozdulattal sebzem meg vele a nyakamat, amíg ki nem vérzik. Akarom, hogy jó legyen neki, akarom, hogy teljesen elveszítse a fejét. Akarom ezt. Egy pillantásommal üzenem neki, hogy az övé leszek, most minden téren, aztán visszahajolok hozzá, hogy kiszolgálhassa magát.

A forróság végigfut a gerincemen, amint megérzem magamban, de mielőtt megmozdulhatnék, Klaus óvatosságra int. Egy röpke pillanatra megtéveszt vele, azt hiszem, hogy valamit nem jól csináltam, de hamar rájövök, hogy mire céloz, és elmosolyodom. - Vigyázunk - bólintok egyetértve, de tekintetemből csak úgy süt a vágy, és kellemes sóhajok hagyják el ajkam, ahogy lassú mozgásba kezdünk. Úgy érzem, el fogok olvadni, de nagyon pozitív értelemben.

Összevont szemöldökkel követem Klaust a pillantásommal, amikor elhúzódik, de készségesen megyek utána, amint a kezét nyújtja felém. Ajkaimon huncut mosoly játszik, és nem ülök az ölébe azonnal, előbb a nyakába csókolok, a kezem pedig elkalandozik a testén, végigsimítva a mellkasát, futólag érintve a férfiasságát is, mintha felmérném, hogy mi vár rám. Aztán ajkaim megtalálják az övéit, és forrón csókolom meg, miközben a lábamat átvetem a csípője felett, és elhelyezkedem az ölében.

Elhúzódik egy picit, én pedig a tekintetét fürkészem, de pillantásom folyamatosan levándorol az ajkaira, miközben beszél. Aztán egy kis meglepett mosoly jelenik meg az arcomon. Sosem gondoltam volna, hogy ilyet hallok tőle, hogy a lányunk ennyire fontossá válik a számára, és ezt így ki is mondja. Persze reménykedtem benne, hogy így lesz.
- Én pedig úgy vélem, hogy te.. Ohh - belém fojtja a szót, és a mondatom egy kéjes sóhajba fullad. A szemeimet is lehunyom egy pillanatra, és élvezem ajkai és nyelve kényeztetését. Ujjaim azonban hamar visszatalálnak a vállára, végigsimítnak rajta, majd a karjain is. Ebben a meleg vízben egy ilyen nap után olyan könnyű teljesen ellazulni, és elhagyni minden gondolatomat.

Csókja olyan váratlanul szenvedélyes, hogy azonnal felforrósodok tőle, és akaratlanul is felnyögök halkan. Érintései, simogatása pedig csak tovább fokozzák a vágyamat. Magamban kicsit megmosolyogtat az emléke annak, hogy legutóbbi együttlétünkkor még mennyire óvatosak voltunk, és igyekeztünk vigyázni, hogy ne tegyünk kárt a babában. Azóta pedig mennyi minden történt, és csak az derült ki ebből, hogy a mi kislányunk még szívósabb, mint gondoltuk, és nyilván az a legkevesebb, amit elvisel, hogy a szülei örömet okoznak egymásnak. Legalább olyan erős, mint mi, és ugyanannyira vigyáz is ránk, mint mi rá, hisz most részben mindketten neki köszönhetjük, hogy itt lehetünk. Az ő vére gyógyított meg engem, és hozta létre azt a hibridet, aki segített megmenteni Klaust is.
- Én is akarom - suttogom vissza elmosolyodva, majd forrón tapadok az ajkaira, válaszul az ő csókjára, ujjaimat pedig végig húzom a gerince mentén.

- Rendben - egyezek bele azonnal, amikor közli, hogy elkísér a mocsárhoz. - Örülnék is neki, ha te is ott lennél - vallom be végül egy kis hallgatás után. Ha minden jól megy, akkor ez valószínűleg életem nagy napja lesz, hiszen már időtlen idők óta nyomozok a családom után, és most végre úgy tűnik, sikerül rájuk találnom. Mégis örülök, hogy nem egyedül kell majd ott lennem.
Érzem, ahogy Klaus kezd felengedni a kezeim alatt, és ez tetszik nekem is, ezért nem is hagyom abba, amit csinálok, épp csak egy pillanatra, amíg egy-két puszit hintek el a vállára.

Ettől nem lettem okosabb, még mindig nem tudom, hogy pontosan hogyan is tervezi ezt, de hát nyilván majd még időközben kiderül. Abban viszont most sem téved, hogy mellette állnék, főleg azok után, ami a családomról kiderült. A hátát fordítja nekem, én pedig kissé szórakozottan, elgondolkodva simogatom le a szivaccsal.
- Szeretnék majd tenni egy látogatást az említett mocsárnál - jegyzem meg, és őszintén remélem, hogy nem lesz ellene kifogása. A kezem egy pillanatra megáll a levegőben, majd ujjammal simítom végig Klaus hátán a sebhelyét. Aztán félre teszem a szivacsot, és inkább egy kis masszázzsal kényeztetem őt, kezdve a vállánál. Talán így sikerül oldalom valamennyit a benne felgyülemlett feszültségből.

Összerezzenek, amikor hirtelen felemeli a hangját, és a tisztogatás helyett rá emelem a tekintetem. Látszik a szemein, mennyire dühíti a helyzet. Nem vagyok meglepve, Klaus imádja a hatalmat, és utálja az árulást. Marcel úgy néz ki, mindkettőben hibát vétett ellene. Plusz lemészárolta a családomat, szóval nem tudom sajnálni azért, amit sejtésem szerint kapni fog hamarosan egykori mentorától.
- És most mégis mit akarsz tenni? - áll meg a kezem is a víz alatt, és Klaus tekintetét fürkészem. - Elmegyünk New Orleansba, és aztán? - pillantok rá kérdőn. Csak nem akar beállítani Marcelhoz, és azt mondani neki, hogy bocs kölyök, de kérem vissza a koronám.

- Mit a...? - tágra nyílt szemekkel nézek Klaus kezére, amely felém közelít, majd megérinti a halántékomat. Meglepettségemben kissé összerándulok, amikor átközvetíti fejembe az emlékeit. Ajkaim meglepetten nyílnak el, és lehunyom a szemeimet. A vámpírok ilyen képességéről még nem tudtam. Bár lehet, hogy ez csak az ősieket illeti meg? A látottak azonban még inkább elképesztenek.
- Fiadként nevelted fel - suttogom magam elé, majd a szemeit kutatom, miközben elhúzódik. Furcsa... mindig is tudtam, hogy Klausban több érzés van, mint bárki gondolná. Csak ezt így látni, hogy megment valakit, majd gondoskodik róla... De eddig is tudtam, hogy sok közös van bennünk. Az érzékenyebb oldalunkat szeretjük elrejtve, sőt, lakat alatt tartani. Mondjuk neki, azt hiszem, ez sokkal jobban megy. Elmosolyodom, és tekintetemet inkább a vízre helyezem. Aztán a szivaccsal a kezemben igyekszem ledörgölni a lábaimról a vért, ami még nem ázott le.
- Gondolom közel álltatok egymáshoz. Akkor mégis... miért váltatok el? Miért hitted azt, hogy halott? - érdeklődöm tovább, de nem nézek rá tisztogatás közben.

Szerencsém? Chh! Mert ugyan mit csinált volna még? Adamet már így is megölte. De csak hozza a formáját. Inkább már nem is kommentálom a dolgot, helyette megvárom, hogy belefogjon a mesébe Marcelről. Egy polgármester és egy szolgáló gyereke. És kitagadott, lebecsült fattyú, mint Klaus. Bólintok a kérdésére. Saját magát látta meg benne.
- Mi történt ezután? - kérdezem kicsit előre dőlve. Aztán oldalra nyúlok a kád mellé, hogy magamhoz vegyek egy szivacsot.