- Nem csak én kaptam tőle, tőlem is kapott. Nem csak ő tud kis hegyes dolgokat a másikba vágni. - Mosolyodtam el halványan egy kis büszkeséggel a hangomban. Nem sokan mernek kikezdeni egy vámpírral, de én megtettem, és a fájdalmak ellenére még élveztem is valamilyen szinten.
- Milyen romantikus dolog. Megölöd akit szeretsz, hát szomorú... - Vontam össze szemöldökömet, megpróbálva egy kis együttérzést belevinni a hangomba, de aztán úgy éreztem, hogy ez nem nagyon sikerült a végén. - Mármint azt az érzést keresed, hogy ugyanúgy szeress valakit, vagy azt, hogy ahhoz hasonló érzést élj át, amit akkor tettél? - Kérdeztem szemeit fürkészve.
- Száz éves álom... Kész élvezet az életed ahogy látom! - Jelent meg egy gúnyos mosoly arcomon.

- Azt hiszem, az együttérzést még gyakorolnod kell, mert ez nem volt túl meggyőző - ráncoltam össze a szemöldökömet. Igazából nem bántam különösebben a dolgot, mert én magam nem szorulok sajnálatra, vagy együttérzésre. - Azt az érzést keresem, amit a halála pillanatában éreztem. Azt a gyönyörű mámort, ami elvette az eszemet, ugyanakkor az ő halálát okozta - magyaráztam, noha tudom, hogy úgysem értené meg a dolgot. Miért is tenné? - Na igen, kalandos egy életem van, de szerencsére csak egyszer voltam Csipjejózsika. Az elég is volt.

- Nem fogok bocsánatot kérni, mert egy vámpírral szemben kevésbé megy az együttérzés.. - Néztem le poharamra, és egy kicsit el is fintorodtam. Mással szemben még oké, hogy eltudom játszani a nagy együttérzést, de egy vámpírral már nem megy. És nem is akartam, hogy menjen. De őket nem is érdekli az ilyen tehát feleslegesen is próbálkozok azzal ami nem megy.
- Öhm oké... - Ráncoltam homlokomat újra és talán elég furcsán nézhettem is rá. Nem tudtam megérteni. Egyik se vámpírt nem értem, nem hogy még őt. Egyszerűen képtelen voltan az ilyenre.
- Gondolom milyen mulatságos lehet 100 évig azt játszani. - Kuncogtam fel halkan.

Tudtam, hogy ezt fogja mondani. Mindenki ezt mondta, Lizen kívül. Érdekes, hogy miközben Freyára gondolok, ugyanúgy ott van ő is, de jelen pillanatban mindkettejükre úgy emlékszem, mint egy emlékre a régmúltból.
- Hát, nem is valami klassz szerep. Tudod, amikor felébredtem, nem állt felettem egy nagy mellű, igazán szexi szőkeség, aki megcsókolt volna, aztán szabadon rendelkeztem volna vele. Tudod, micsoda szívfájdalmat okozott ez? - kérdeztem kisfiús mosollyal az arcomon. Legalább az unszimpátiája ellenére mosolyt csaltam az arcára...

- Gondolom mekkora szívfájdalom volt ez a számodra... - Szélesedett ki mosolyom egy kicsit. Azért látszott rajtam, hogy lassan de egy kicsit kezdek feloldódni a társaságába. Ha nem is teljesen, de azért valamennyire láthatta rajtam, hogy azért annyira nem vagyok ellenszenves.
- De aztán gondolom hamar kerestél magadnak egy szexi szőkét, aki elszórakoztatott egy ideig. - Vetettem fel, hátha aztán a végén még igazam is lenne. Mondjuk nem tudhattam, inkább csak tippeltem.

- Hát,a befutó igazából egy fekete bombázó volt, de a sorsát nézve teljesen mindegy volt, hogy szőke-e, avagy barna - jegyeztem meg, noha ennél a résznél valószínűleg már lehervadt a mosoly az arcáról. - Életem egyik leghumorosabb napját töltöttem el, tanulmányozva a modern kor vívmányait. Száz év után egy kissé furcsa volt a telefon, a tévé, meg az internet... Első ránézésre olyannak tűntek, mintha az ufók igázták volna le a földet - meséltem el a legelső élményeimet, egy kissé kiszínezve. Sose hittem az ufókban, bár a technika ilyen jellegű fejlődése valóban nagyon furcsa volt számomra.

- Te minden nőt kinyírsz aki az utadba kerül?! - Kérdeztem rá egy kis kíváncsisággal a hangomban, és halkan felsóhajtottam. Itt már nem volt az arcomon a mosoly, amit nem is szándékoztam visszavarázsolni az arcomra még jó ideig. Tévedtem... Jobb távolságtartónak maradni.
- Még a végén elkezdelek sajnálni mert ilyen sanyarú az életed. De gondolom aztán csak sikerült megbirkózni az ilyen nehéz feladatokkal. - Ittam bele újra a poharamba, de fél szemmel a grill-en néztem körbe. - Hogy mennyire elfajult a világ... - Tettem még hozzá, újra arcára szegezve tekintetemet, és letettem a poharamat.

- Nem mindenkit... van aki megússza. Például te - kacsintottam rá. A vérfarkasoknak amúgy sincs túl jó íze. - De van, ami jó a mai világban. Például ki hinne ma már vámpírok és a vérfarkasok létezésében? A régebbi korok emberei babonásak voltak, és így sokkal jobban fel voltak fegyverkezve. Egy hozzád hasonló lány valószínűleg máglyán végezte volna, amint kiderül, hogy teliholdkor négy lábad van, és a holdra vonyítasz. Szeretnél még egy koktélt? - kérdeztem, látva, hogy már majdnem elfogyott amit a pincér korábban kihozott neki.

- Például én? - Vontam fel enyhén szemöldökömet, és kérdeztem vissza, úgy mint aki nem hallotta jól amit az előbb hallott. - Ezek szerint megúszom ezt a találkozást! - Mondtam végül még mielőtt válaszolhatott volna visszakérdezésemre.
- Nehogy azt hidd. Ha nem is az egész világ, de a város nagyobb része elhiszi a természetfeletti létezését. - Vontam meg vállamat. Ez tényleg így volt. Vagy csak lehet, hogy még én nem találkoztam nagyon olyannal ebben a városban, aki nem tudott volna valamit erről az egészről, ami ebben a városban zajlik.
- Még szerencse hogy ebben a korban élünk. Így megúszom a kínhalált. - Mosolyodtam el halványan, és kiürült poharamra néztem. Kol meg is kérdezte, hogy szeretnék-e még egyet, de én megráztam a fejemet. - Nem köszi! - Mondtam is végül.

- Na igen, ez a város... valahogy mindig is ilyen izgága volt. Ősidők óta - hangsúlyoztam ki, bár valószínűleg semmit nem jelent neki ez a mondat. Nem is szükséges, hogy jelentése legyen. - Most feltárhatnám a történelmi tényeket, hogy hogyan készültek el a máglyák, hogyan menekültek meg mégis az emberek, de azt hiszem, már így is túlságosan elborzadtál a gondolattól. Ha meg nem kérsz több italt, akkor én hamarosan távozóra fognám.

- Nem borzadtam el tőle... - Forgattam meg szemeimet, és halkan felsóhajtottam. - Rendben menj csak. - Mosolyogtam rá igen csak halványan. Talán jobb is ha megy. Ennyi idő épp elég volt egy vámpír társaságában, még akkor is, ha nem a legbunkóbbat fogtam ki közülük.
- Nekem is mennem kell! - Jelentettem ki, és felállt. Magamra kaptam kabátomat. - Viszlát Kol! - Néztem szemeibe, és elindultam haza.

Aurora lakása

Nem rég érkeztem a városba, de már így is igyekeztem elkerülni Klaust. Gondoltam mielőtt lakást keresek ól fog esni egy ital. Elindultam a Grillbe és rendeltem egy italt. Remélem ebben a városban megtalálom az apámat és megfogja magyarázni, hogy miért tűnt el az életemből és miért nem mondta el nekem az átkot. Nem mondom imádok hibrid lenni olyan egyedinek érzem magam. Pár hete szöktem még csak meg Klaustól szóval óvatosnak kell lennem.

/Elizabeth lakása/
Mire visszaértem, már alaposan felidegesítettem magamat, és úgy döntöttem, ideje lesz visszatérni a régi, jó szokásomhoz, hogy felcsípek valakit, és vagy megölöm, vagy megmutatom neki ezer éves tehetségemet az ágyban. Vagy ha találok valakit, akkor belekötök, még fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni.
Mihelyst beléptem, szinte azonnal feltűnt. Még ha nem is láttam volna egyszer Klausszal, akkor is tudtam volna, hogy az egyik hibridével állok szemben, aki elméletileg a bátyám valamelyik ügyesen irányított pincsije.
- Helló - léptem oda mellé. - A drága bátyám lekopintott? - kérdeztem. Egyedül csak ő képes hibrideket gyártani. Furcsa teremtmények, bár rám még az ő mérgük sem igazán hat.

Miután magamba döntöttem pár felest egy hangot hallottam magam mögül.
-Na szuper, egy Mikaelson.-Emeltem színpadiasan égnek a szemeimet. megittam a maradék piám és hátra fordultam.
-Nem koptatott le.-Mondtam neki és beletúrtam a hajamba.
-Hmm te vagy Kol igaz?-Kérdeztem rá mutatva.

- A legjobb... leszámítva persze Klaust, de ha azt nézzük, hogy valószínűleg elég durván megkínozna, ha mást mondanék, így nézd el nekem, hogy őt jobbra tartom - jegyeztem meg ironikusan, majd a kezembe vettem a csapos által elég hamar kiutalt whiskymet. Tekintve, hogy elég sűrűn járok ide inni, nem csoda, hogy már tudja, mi kell neki. - Azt hittem, a hibridek mind őrülten imádják az én hatalommániás bátyámat.

Nevetni kezdtem. Persze, hogy nem mer mit mondani, de félek, hogy elárulja, hogy itt vagyok.
-Nos.. elnézem..-Nevettem fel ismét. Klaus zsarnok tud lenni, de családtagjaival is ez elég furca. Nem csodálkoztam, hogy Kol fel ismert én voltam még az első hibrid nő akit Klaus teremtett.
-Hát én nem-Mondtam bele kortyolva az italomba.

- Nocsak, azt hogy csináltad? - néztem rá érdeklődve. Tudtommal az összes hibrid kötődik Klaushoz, a fájdalommentesítés, vagy mi a szösz miatt. Azt hiszem, a kötekedés kilőve ennél a hibridcsajnál. - Ne aggódj, nem fogom elmondani neki, hogy a közelben vagy. Bár talán nem is érdekli annyira - tettem hozzá.

-Az érzelmeimet nem befolyásolhatja, és már a farkas átkot megtörték..-Mondtam neki, majd lenéztem a földre. Sóhajtottam egyet, de ez nem meg könnyebülés sóhaja volt.
-Én vagyok tudtommal az egyetlen női és hidd el érdekli-Fogtam a fejem és már kezdtem szinte remegni. Tudtam, ha megtalál megöl vagy ismét mellette kell, hogy legyek.

- Aha, szóval az egyetlen női - ittam ki a whiskym maradékát, majd egy kicsit előrébb toltam a pulton, hogy a csapos öntsön nekem még egy pohárral. - Hát ez érdekes. Fogadni mertem volna, hogy egy egész seregnyi hibridlányt tart, hogy ha édes-hármashoz van kedve, mindig legyen rá jelentkező - jegyeztem meg, és egy csibészes félmosoly jelent meg az arcomon... Vagy egy részeges, ki tudja... Mindenesetre az előbb is ittam, most is, de egy Mikaelsonnak rendkívül jó az alkoholtűrő képessége.

-Tudtom szerint-Mosolyodtam el. Még csak pár napja szöktem el. Beleittam az italomba és Kolra pillantottam.
-Miket képzelsz te róla-Mosolyodtam el. Kicsit fejembe szállt a pia ami látszott is hiszen elégé csilloghatott már a szemem.
-És te mit keresel itt?-Kérdeztem, próbálva ki kerülni végre a Klausos témát, mert tudtam, ha megtalál megöl.

- Ismered a mondást, testvérekről rosszat, vagy semmit! - kacsintottam rá. Rendben, ez másként van, de attól függetlenül ehhez tartom magamat, főleg, ha Klausról van szó. - Én? Én csak tervezem leinni magamat a sárga földig, amiért egy idióta vagyok. Meg talán megölök pár embert - vontam vállat. Valójában nem számítottak. Akárhány embert megölhettem, egyik sem váltott ki belőlem különösebb érzelmet, a legelső gyilkosságomon kívül. Egyedül azt nem akartam. Freyát... és most úgy érzem, mintha Lizt is meggyilkoltam volna.

-Nem, mert egyke vagyok tudtom szerint. Nem lennék a helyedben- Nem tudtam, hogy apám újra nősült-e vagy lett-e azóta valami testvérem is. Meg fogom találni ebben biztos vagyok.
-Hmm, jó tervek.Ivászatban társulok hozzád, ha nem bánod-Mondtam neki, amjd emeltem felé a poharamat. Eléggé rossz állapotban volt biztos valami nő vagy megint Klaus nem tudom.

- Azért vannak néha jó pillanatai. Évtizedenként egyszer - vontam vállat, arra gondolva, hogy azért nem mindig harcolunk. Néha egész jól kijövünk egymással, de a hangsúly a néhán van. - Ivásban mindig elfogadok társakat. Na és mit szólnál egy-két áldozathoz is? - érdeklődtem. A legjobb módszer a felejtésre a vérszívás, vagy a szex. Vagy a kettő ötvözése.

Nagyon féltem a lebukástól, de a hasam is nagyon korgott.
-Remek ötlet, de azért óvatosan én még szökött rab vagyok-Forgattam meg a szemeimet
-Tudod mit imádok a legjobban?-Mosolyodtam el ördögien, válaszát nem várva meg.
-Vámpírokat megmérgezni és nézni ahogy szenvednek. Imádom-Támasztottam neki a bárpultnak a könyököm és azzal a fejemet.

Figyelmesen hallgattam, ahogy elmesélte, mit szeret a legjobban. Nem, nem képedtem el, hanem egészen tetszett, amit mondott.
- Tüzes kis hibridcica vagy, mondták már neked? Ha átlagvámpír lennék, nem szívesen futnék össze veled - vigyorogtam rá, magam elé képzelve, ahogy megharapja a gyanútlan áldozatokat, akik ezután jónéhány napig pokoli kínokat fognak kiállni, végül pedig maguk könyörögnek majd a halálukért. Cseles. - Ám legyen. Ha találunk egy alkalmas embert, átváltoztathatjuk, mielőtt teljesen lecsapoljuk, aztán pedig tiéd lehet a pálya - vigyorogtam rá.