Bambultam ki a fejemből és gondolkoztam minden félén.
- Hát igen, köszönöm. Nincs kedved valahová elmenni csinálni valamit? Vagy nem tudom, de azt hiszem mára nekem elég volt ebből a sok piából. Nem szoktam nagyon inni, szóval nekem könnyen megárt. - Mosolyogtam rá és letettem a pultra egy kis pénzt.
- A Vendégem vagy, de amúgy is ez a legkevesebb, hogy kifejezzem hálám a tanácsaid miatt. - Reméltem neki van valami ötlete, hogy hova kéne elugrani, mert nekem semmi ötletem nincs jelenleg.

Ledöntöttem a poharat és az asztalra csaptam, majd egy kicsit szexisen meg nyaltam a szám szélét.
-Persze. Ötlet? Te jobban ismered a várost én csak 12 században láttam utoljára-Mondtam rá kacsintva.
-Igazi úriember, köszönöm-Mondtam már fel állva a pulttól.
-Nem is kellett volna fizetni itt vagyok én az igézéshez-Haraptam az ajkamba pimaszul. Nem sűrűn fizetek.

Felálltam a pulttól én is és nyújtottam neki a karom.
- Hát én igyekszem fizetni, de sajnos a várost én sem nagyon ismerem. De szerintem a parkba elmehetnénk, ha neked az megfelel. Tudod én csak egy lány keresésért jöttem ebbe a városba, de még nem sikerült őt megtalálnom, de nem baj ez az én formám.- Mosolyogtam rá és elindultam vele ki a Grillből.
[Folyt.Park]

Mystic Falls...Igaz,csak nemrég érkeztem a városba, de érzem, ez a város még sok titkot tartogat. Természetesen először a belvárost pásztáztam körbe, hátha találok valami jó boltot, tudniilik vásárlásmániás vagyok. Láttam egy-két jó boltot, de leginkább egy frissítőre vágytam, így betértem a Grill nevezetű..öhm..bárba. Nem totóztam, egyenesen a pulthoz mentem, és kértem egy itallapot. Miközben a sorok között fürkésztem, a szemem sarkából láttam, hogy a mellettem ülő nő egy pillantással elzavar egy hozzá közeledő tinilányt. Azt gondoltam, hogy nincs jó kedvében. Mivel semmi érdemleges ital nem találtam, csak egy pohár pezsgőt kértem, ami éhgyomorra a lehető legjobb választás..persze csak átvitt értelemben.
~Van ebben a nőben valami..valami..természetfeletti....~ gondoltkodtam el magamban. Lehet, hogy nem is egy ártatlan ember, mint először hittem?

-Nem számít, nekem már az is sokat segít, hogy eltölthetek egy kedves lánnyal pár kellemes órát. mosolyogva mondtam neki, céloztam ezzel rá és arra, hogy milyen jól érzem magam vele. Tetszett, ahogy ő is visszaél a vámpírságból adódó erejével. Ezek szerint nem csak én használom az erőm néha önös célokra.
-Lehet többször is össze kéne futnom velük, egy kis ingyen pia mindig jól jön. mondtam neki nevetve, ez után meghozta a csapos az italunkat.
-Viszont. mosolyogtam rá majd elkezdtem kortyolgatni a whiskymet. Miután összeszakadt az a pasas alatt a szék jót nevettünk rajta. Az csak ült a földön, a drága öltönye pedig piában tocsogott. Sokszor szoktam gonoszkodásra használni az erőmet, de csak egy bizonyos határig. Ez után Emma felszárította az italt róla, ami után még értetlenebb pofával felállt és fizetés nélkül próbált kisétált a bárból. Hát ha már pénzes a fickó, nem hagytam, az egyik útjába eső asztalnál kiborítottam a földre az italt, amin a fickó elcsúszott. Odaszaladtam hozzá, mintha segíteni akarnék, neki felállni. De közben cselesen kivettem a zsebéből a tálcáját. Elég mogorva és dühös volt már és csak annyit mondott.
-Engedj már el, engedj. Mi ez a hely? Egy rendes italra sem lehet beülni anélkül, hogy veszélybe kerüljön az életem. Be kéne záratni az ilyet. morgott dühösen kifelé sétálva. Ez után csak visszasétáltam a pulthoz és leültem Emma mellé. Majd mosolyogva elővettem a zsebemből a tálcáját és kitettem a pultra.
-Úgy tűnik maradt egy kis megtakarított pénzem, szóval a következő kört én állom. mondtam neki nevetve és kértem még két pohárral a csapostól.

Selena

Úgy döntöttem suli után beülök a Grillbe és megiszok valamit, talán ismerősöket is látok vagy szerzek itt. Sokan voltak és a többség természetesen nem ember volt. Meg sem lep.
Gyanakodva körbetekintettem és miután leküzdöttem az üldözési mániám és tisztáztam magamban, hogy itt aztán a kutya se törődik velem, nemhogy megtámad, odasétáltam a pulthoz és leültem. a táskám magam a magam melletti székre dobtam és intettem a pultosnak, hogy jöjjön. Rendeltem egy pohár wiskey-t, de ahhoz, hogy kapjak is meg kellett igéznem a pultost, mert a egyfolytában a személyimet kérte. Meg is lepődne a, ha elárulnám az igazi korom.
Ráérősen iszogattam és közben körbe szemléltem a helyet. Úgy tűnt elég felkapott. Sok embert láttam, akit az iskolából is ismertem. Csak azt nem találtam, akit kerestem. Pedig ez a Grill, olyan városi gyülekezőhelynek tűnik.
Már most szeretem ezt a várost. Sok természetfeletti lény él itt és ahogy hallottam a világ egyik legnagyobb mágialelő területe is itt van. Minél hamarabb el kell látogatnom oda.
Szórakozottan kortyolgattam az italomat és üldögéltem a pultnál és alig vettem észre, hogy valaki leült a mellettem lévő székre.

To Rosemarie

Békésen üldögéltem a pultnál a pezsgőmet iszogatva, és a mellettem ülő rejtélyes hölgyeményen gondolkodva. Mikor kért még egy italt, és a pultos megkérdezte, hogy nem lesz ez elég sok, felállt, magához húzta, és mondhatnám úgyis, hogy "elküldte melegebb éghajlatra". Bevallom, egy kicsit megijedtem, az évek során ugyanis, -bár már több, mint 500 éves vagyok- sosem kezeltem jól a hirtelen dühkitöréseket, legyen az az enyém, vagy valaki másé. Nem különösebben figyeltem arra, hogy mit mond a pultosnak,csak pár szó ütötte meg a fülemet: ...ha nem akarod, hogy elharapjam a torkod.
Tehát a hölgyemény egy vámpír! Erre onnét jöttem rá, hogy féligmeddig vámpír létemből kifolyólag ezt a mondatot én is sokszor használom. Egy idő után észrevettem, hogy észrevett, és látszott rajta, hogy ő is elgondokozott azon, hogy biztos nem egy halandó ember lehetek. Kijelentette, hogy nem szereti, ha valaki a szeme sarkából méregeti. Ezt én értem, de még mindig jobb, mintha belebújnék az arcába.
- Igen még elég friss vagyok itt, és még csak most ismerkedem a várossal.- válaszoltam a kérdésére.
- És még mielőtt megkérdezed, igen én is egy vagyok az itt fellelhető fajok közül. Bár, ha úgy vesszük, elég különleges fajba tartozom.- válaszoltam a még fel nem tett kérdésére,de már suttogva.
- Egyébként a neven Roxan.- mutatkoztam be, és visszonoztam a mosolyt.

// Bocsánat a csúszásért //

Nem indult valami fényesen a napom. Éjjel egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni,hiába is próbáltam, és ez megbélyegezte az egész napomat. Próbáltam lekötni magamat tv-zéssel,olvasással, még sétálni is elmentem, de egyik sem vidított fel igazán. Mivel semmi jó elfoglaltságot nem találtam, inkább elindultam a Grillbe, azzal szándékkal, hogy biztosan találok ott valami olyan löttyöt, amivel jól kiüthetem magam.Amint odaértem, leültem a pulthoz, és magam elé vettem egy itallapot. Épp rendelni akartam, amikor a kettővel melletem ülő, túlzottan is illuminált állapotban lévő srác leszólított:
-Helló szivi, mit szólnál egy körhöz a lakásomon?- Ez most tényleg le akar fektetni engem?!
- Kösz, de az olyanokkal mint te, nem foglakozom.- válaszoltam közönyös hanggal.
-Na szivi, erőltesd már meg magad egy kicsit, és gyere velem.- Ezt már tényleg nem bírtam tovább. Felkeltem, és amint a pultos hátrament valamiért,odamentem, és a polójánál fogva a szemközti falhoz szorítottam.
- Idefigyelj! Te velem ilyen hangnemben nem beszélhetsz, oké? És nem vagyok a szivid sem! Először is: ezt a dolgot elrendezzük az én stílusomban.- Olyan perecízitással, hogy egyik oldalról se lássanak, az egyik ütőerére tapasztottam a számat, és a annyi vért szívtam belőle,amennyi épp elegendő volt. -Másodszor: Szépen hazamész, és elfelejted ami itt történt.- Bűvöltem meg, majd visszamentem a pulthoz,ahol ekkorra már egy fiatal lány ült.
- Öhm..asszonyom, a szája..öhm véres.- zavart fel gondolataimból a csapos. A fenébe, elfelejtettem letörölni a szám!
- Köszönöm, hogy szólt, biztos elharaptam.- hazudtam neki kedves hangon,és közben letöröltem a számat. - És kérnék egy pohár vörösbort.- Amíg a csapos kihozta a bort, a lány felé fordultam:
-Te hogy vagy az ilyen emberekkel? Mármint az ilyen kőbunkókkal? Egyébként a nevem Selena. - mosolyogtam rá kedvesen, mert szimpatikusnak is tűnt, meg amúgy sem volt kedvem még egy konfliktushoz.

//Semmi gond. //


A szája széle véres maradt, mikor leült mellém, és mikor szóltam neki az ügyetlenségére fogta. Elmosolyodtam.
Több, mint 200 éve élek a földön, tisztában vagyok vele, hogy ki miféle lény, ha már a közelemben van. Az anyai vonalról származó mágikus képességeimnek, és az édesanyámnak, aki megtanított használni a mágiát, még így vámpírként is, hála már az egy légtérben lévő emberek faját megtudom, ha koncentrálok rájuk. Igazából, csak ezeket a képességeimet szeretem használni. Imádom a mágiát, a varázslatot. Minden nap újabb könyvekre bukkanok édesanyám készletéből, és elvégzek különféle igézeteket, gyakorlásképpen. Ezt anya tanácsára, aki már sok-sok ideje meghalt. szomorúság áraszt el, hogy az egyetlen ember az életemből, aki tényleg feltétlenül szeretett egészen az utolsó lélegzetéig, meghalt. Próbálta életben tartani magát bonyolult, hosszú varázslatokkal, de nem tud olyan örök életet szerezni, mint egy vámpírnak van, anélkül, hogy azzá ne válljon. Ennek a gondolata természetesen elviselhetetlen volt számára. Így hát itt maradtam sok évig egyedül.
Nem vagyok egy kifejezetten társasági ember, de az a magány, ami a múlt évszázadban ért, nekem is sok volt. Emberként sem szerettem iskolába menni, sem parkokba, sem kávézókba, sem bármilyen közösségi helyre. A szobámban szerettem gubbasztani egy kis nasi és pár kupac könyv mellett. Most mégis keresem a tömeget, a dugig töltött kávézókat, kocsmákat, szórakozóhelyeket és parkokba járok suli előtt és után. Nagy váltás.
- Igazán nincsmit. De mond csak... - közelebb hajoltam hozzá. - Finom volt? - vigyorodtam el.
Nem zavart, hogy egy kocsma kellős közepén kostólt bele egy emberbe és idézte meg. Nem az én stílusom, de nem ítélem el. Ez a bunkó pedig rászolgált. Ő még kedvesen is bánt vele. Ha nekem mondta volna már ráolvastam volna valami súlyosabb varázslatot.
- Egyébként veled vagyok. - mondtam neki. - Ezt megérdemelte ez a seggfej. Kár, hogy nem fog belőle tanulni. - fintorogva belekornyoltam a whiskeymbe. - Az ilyeneknek valami súlyosabb büntetés kéne. Hogy emlékezzenek rá egy életen át és rettegjen, ha csak az eszébe jut ilyet tenni megint. - vigyorogtam. - Én Alana vagyok. - mutatkoztam be én is.

Ismét elmosolyodtam, de csak bólintottam egyet, nem válaszoltam.
-Így van. -helyeseltem, úgy gondoltam, jó társaság, nagyon jól elvoltam vele. Pont ilyen kikapcsolódásra volt szükségem...

Az italt kortyolgattam miközben Zach felsegítette a pasast, aki szinte már-már őrjöngött. Ezen is nevetnem kellett, vicces volt a helyzet. Sok ilyen hapsival találkoztam több mint ötszáz év alatt, és azok is ugyanolyan röhejesek voltak, mint ez a pasas, aki már elhagyta a Grill területét, és a kocsijában tombol tovább. Még hallottam, ahogyan beindítja a motorokat, utána már nem figyeltem rá. A tekintetemet Zachary felé fordítottam, miközben az italom kiürült.

-"Be kéne záratni az ilyet". -utánoztam nevetve az előbb kimenő hapsit, aki, szerencsétlen totál össze volt zavarodva.
-Röhej az ilyen. -forgattam meg a szememet, bár szerintem valahol mi sem voltunk különbek a kis "csínytevéssel".

Zach állta a következő kört, amire köszönésképpen bólintottam, majd a poharamat az övéhez koccintva kívántam egészséget neki, és szinte az egész pohárral lehúztam. Épp az alján maradt valamicske, amivel majd még jól elszórakozok pár percig, majd jöhet az újabb adag.
A problémáim pedig lassacskán feledésbe merülnek...

(bocsi a késésért, a sok hsz-től nem láttam, hogy írtál..>< )

Alana

Kedves lánynak tűnt, és egyáltalán nem volt bunkó sem. Szintén bemutatkozott, mire rámosolyogtam.
-Alana... szép neved van. -Csak pillanatok múlva jutott el teljesen a tudatomig,hogy mit kérdezett az előbb.- Mit szólnál, ha egy félreeső helyen folytatnánk a beszélgetést?- Kérdeztem, majd az egyik sarokban lévő asztalhoz kalauzoltam.Mikor leültünk, újra beszélni kezdtem.
- Szóval te is..-itt suttógóra fogtam-..vámpír vagy? És mióta? És hogyan lettél vámpír?- kérdezősködtem. Gondoltam, hogy ő is rá fog kérdezni, hogy én mióta,vagy hogyan vagyok vámpír,amire válaszolni is fogok, mert nem vagyok most bunkó kedvemben.
-Egyébként nem volt olyan finom...tele volt mindenféle alkohollal, de vészhelyzet estére jó volt.- Válaszoltam az eredetileg feltett kérdésére.

Rose

Mielőtt még a Grillbe mentem volna, más dolgom volt. Az itteni informátorom, akit megidéztem, hogy kövesse nyomon a rokonaim életét és számoljon be, jó ideje nem adott hírt róluk. Ennek nem lehet más oka, minthogy meghalt. Megálltam a házuk előtt, és az ajtóhoz sétáltam. Az ajtóra tapasztottam a fülem, és hallgatóztam. Nem hallottam lépteket, hangokat, zörgést, életjeleket. Furdalt a kíváncsiság, hogy mi történt, de nem akartam nagyon megvárakoztatni Roseit, visszaültem a kocsimba, és tovább hajtottam. Hamarabb odataláltam a Grillhez, mint gondoltam, beálltam a parkolóba, majd besétáltam. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, és körülnéztem. Nagy volt a forgalom, ahogy Harmony mondta. A tömegben kiszúrtam a keresett személyt. Ott ült a pultnál egy másik lány társaságában. Őszinte mosollyal közelítettem meg, majd kezem a vállára tettem, tudtára adva, hogy itt vagyok. Annyi év után. Bár mindketten felnőttünk, és változtunk még mindig nem veszített semmi kislányos bájából.
- Rose! - öleltem meg rég nem látott barátnémat, majd helyet foglaltam mellette egy bárszéken.
- Mi újság veled? Bizonyára van mesélni valód, ahogy nekem is. - a pult mögött forgolódó csapos felé intettem.
- Két whiskyt kérek. - rendeltem egyből párosával, hiszen koccintatunk kell a viszont látásra.
Fél szemmel végignéztem az itt tanyázó, és szórakozni próbáló embereken. Hátha egyikük a Woods család tagja. Lehet, hogy rosszkor jártam ott, és azért nem volt ott senki. Biztosan így van!

Nem zavart, hogy megzavartam a másik lánnyal folytatott fecsegésüket, jelen helyzetben én fontosabb vagyok. Nem igaz?! De!
- Üljünk inkább egy asztalhoz. - javasoltam, miután sor került a koccintásra, és elfogyasztottuk az italunkat.
Nem akarom, hogy valaki fülébe jusson ilyen-olyan információ.
- Sajnálom, hogy nem jelentkeztem az utóbbi években, de egy kis farkas mizériába keveredtem. Itt Idahóban, megálltam egy kis frissítőre, és akkor elkaptak a szemetek. -
Azóta sincs fogalmam arról, hogy honnan tudták, hogy vámpír vagyok. Bezártak, leláncoltak, verbénával kínoztak, és csak annyi okuk volt rá, hogy pszichopaták, akik utálják a vámpírokat. Két napja, úgy döntöttek eleget kínoztak, és karót akartak döfni a szívembe. Csakhogy nem számoltak azzal, hogy megigéztem a gyereküket. Olyan véres jelenetet rendeztem, amilyen csak erőmből tellett. Férgek! A szerencsém, csak az volt, hogy jóval telihold előtt jártunk, nem voltak olyan erősek, hogy elbánjanak velem.
- Én is örülök neked. Végre egy ismerős arc, őrjítő tud lenni a magány. - jegyeztem meg szinte magamnak, vállat vonva.
Mondandóján csak elnevettem magam. Meg sem lep ez a magatartást, hozzám hasonlóan ő sem bírja, ha hátráltatják, vagy éppenséggel az útjába állnak. D mégis ki az a bolond, aki örül ennek?!
Összekulcsoltam a lában, majd az asztalra könyököltem. Pillanatnyilag ez volt a legkényelmesebb póz, amit Elijahval való kalandom óta tettem. Nem maradhattam. Jó szeretőt játszva, otthagytam, ahogy a spanyol sorozatokban. Így következő találkozásunk várva várt lesz mindkettőnk részéről.
- Ó dehogy, sőt. Köszönet érte. Úgy sincs szállásom. Leköteleznél vele, ha egy ideig megszállhatnék nálad. - nem vártam nemleges választ, de mégis csak így illik.
Vele szemben mindenképp. Bár ő is csak nemrég ért vissza még is meg kellett kérdeztem, ami fúrta az oldalam, hátha ő tud valamit, amit én nem.
- Mond csak. Nem tudsz valamit a Woods családról? Tudod több mint száz éve rohamosan megcsappant a család, már csak két család maradt. Elmentem a házhoz, de nem volt bent senki. - néztem rá kérdően, majd a pincér felé intettem, hogy újabb rendelést adjak.
Még mindig számban éreztem a vér édes ízét, számon pedig még mindig Elijah csókjai égtek, el kellett nyomnom ezeket az érzéseket.

Egy percig sem kell engem félteni, és ezt ő is pontosan tudta. Nem firtattam tovább a múltat, csak a - szó szerint - fájdalmas emlékek idéződtek fel, az a rengeteg fájdalom, gyötrődés. Még sosem került annyi verbéna a szervezetembe, és oltotta ki majdnem az életem, mint akkor. Azóta viszont próbálom maga ahhoz az ördögi növényhez szoktatnom maga, hogy ne legyen annyira kiszolgáltatva ennek a gaznak.
- Ne is mond, gondolom neked ehhez képest arany életed volt, mindenféle belső megpróbáltatások nélkül. Nincs igazam. - feltételeztem, hiszen ez az ami jellemző rá.
Pontosan azt a választ kaptam, amit hallani akartam, ott legalább nem vagyok senkire sem veszélyes. Pedig egy pillanatra beugrott az az elképzelt kép, hogy a rokonok örömmel fogadnak be magukhoz, szeretettel gondolnak rá, annak ellenére, hogy mi vagyok. Többek között ők az utolsók, ha a vér köteléke távoli is. Az ő segítségükkel talán fel tudom emészteni azt a bánatot, mi már rengeteg éve emészt. És megtaníthatnak, hogyan kell újra szeretni feltétel nélkül. Elhessegettem üres ábrándjaimat, csak is a jelenre koncentráltam, sosem tudni mit hoz a jövő.
- Ez csak természetes, de ez rád is igaz. Ha akció van, semmi pénzért ne hagyj ki belőle! - emeltem fel mutatóujjam, nyomatékot adva barátságosan komoly szavaimnak. A pincér kihozta az italokat, amik szintén nem voltak hosszú életűek.
Kezdeti lelkesedéssel hallgattam sztoriját, de a végére elborzadt arccal nyugtáztam. Próbáltam magam azzal hitetni, hogy ez biztosan csak egy másik Woods nevű család, de túl sok volt az egybeesés. A harag ereje száguldott végig ereimben, kezeim ökölbe szorultak. A legjobban utolsó mondata ütött szöget a fejemben. Szóval halállal fenyegetőzik?! Nagy önuralom kellett, ahhoz, hogy belső sebektől vérezve, ne tépjem le a fejét. Talán most futott zátonyra rég tartó barátságunk?! Arcom vonásai teljesen megváltoztak, mosolyt komoly haragos mimika váltotta fel. Állkapcsom megfeszült. Nem akartam jelenetet rendezni ezen a forgalmas helyen, pláne leleplezni magam a randalírozásommal. A pulthoz trappoltam, és elkapva a pultos csávó pólóját, közvetlen magam elé rántottam.
- Vedd elő a legnagyobb késed, és feltűnés nélkül vágd bele az ott ülő nőbe! Aztán felejtsd el, amit tettél. - ezután visszamentem az asztalhoz, és vártam.
Szó nélkül, csak néztem rá, mint a véres rongyra.
Gyanútlanul vettem kezembe csuklóit, mikor a férfi a háta mögé ért, és addig nem eresztettem el, amíg fájdalmas nyögés nem szakadt fel torkából.
- Csak nem fájt? Kellemetlen. - fogtam magam, és kiviharzottam a helységből egyenesen a parkolóba.
Szabadjára kellett adnom dühöm. Pontosan tudtam, hogy utánam fog jönni, hiszen semmit sem ért, de most majd megtudja ki is az a Katniss Wixon. Éreztem tekintetét a hátamon, egészen addig, amíg be nem csukódott mögöttem az ajtó.

// A Grill parkolója//

Egy sarokban lévő asztalhoz vezetett, majd mikor leültünk egyből kérdezősködni kezdett. Elmosolyodtam kíváncsiságán, de, mivel ismerősöket szerettem volna gyűjteni ezen a helyen, készségesen válaszoltam mindenre. Mi bajom lehet belőle?! Semmi!
- Nem teljesen. - vigyorogtam titokzatosan. - Vámpír vagyok mágikus képességekkel. És már 227 éve. Egy akkori barátnőm változtatott át, mert azt hitte ezzel örökké vele leszek. De nem akartam ilyenné válni, tehát ott hagytam. Utána jöttem ebbe a városba, de még nem sikerült össze futnom vele, pedig úgy hallottam, hogy itt tartózkodik. - egy percre abba hagytam a mesélést, de csak addig, míg a pincér ki nem hozott nekem még egy pohár italt.
- Az édesanyám vámpírként sem hagyott cserben. Nagyon szeretett engem. - motyogtam és a gondolatra könnyek gyűltek a szemembe, de nem hagytam, hogy kibuggyanjanak. - Megtanította, hogy használjam a mágiát, mert a génjeimben van, így is. Rám hagyta az összes örökséget, de túl vaskalapos volt, ahhoz, hogy vámpírrá változzon, pedig akkor velem maradt volna. - megtöröltem a szemem és rámosolyogtam. - Nem egy leányálom mi? - nevettem fel keserűen. - Hát nagyjából ennyi. Na de elég rólam. Te jössz! Mesélj. - mosolyogtam rá.

Jót nevettünk a fickón aki dühösen hagyta el a bárt és már el is hajtott kocsijával.
-Hát sosem csíptem az ilyesféle fazonokat. mondtam nevetve, közben meghozták a következő porár italt amit ki is fizettem egy kisebb borravalóval az előző fickó pénztálcájából. Persze nem vagyok tolvaj, sokkal inkább Robin Hood jelleg.
-Talán azért mert én sosem éltem így. mondtam neki nevetve, meghúzva a poharamat. Már teljesen feloldódott hangulatban beszélgettünk, lehet a pia miatt, de már nyoma sem volt az kezdeti ellenszenvnek.
Amikor is egy hívást kaptam, nem mástól mint Crys-től.
-Elnézést. mondtam Emmának és arrébb mentem, hogy nyugodtan tudjak vele beszélgetni.
-Helló, jól vagytok? Mond mégis mi törtét. azt mondta, hogy sürgősen beszélni akar velem és, hogy a játszótér mellett vár rám.
-Mit értesz azon, hogy vársz? Mi van Tommal? kérdeztem tőle félve, hogy valami baja esett, de ő csak azt mondta, hogy mennyek oda és mindent elmond.
-Rendben már indulok is. mondtam letéve a telefont, majd visszamentem a pulthoz, hogy elköszönjek Emmától.
-Bocs, de most mennek kell, máskor bepótoljuk. mondtam neki kétségbeesetten, kirohanva a bárból. Az ajtón kifelé menet egy lányba ütköztem aki valami furcsa érzést keltett bennem. Sosem láttam még, de valahogy mégis olyan ismerősnek tűnt. Hát abban a pillanatban nem tudtam ezzel foglalkozni, csak siettem a játszótérre, hogy találkozhassak Cryssel és megtudjam mi történt.

~Játszótér~

Hosszas buszozás és sétálás után megérkeztem Mystic Falls városába. Fura de amint átléptem a határát olyan volt, mintha az erőm megnövekedett volna. Talán az miatt, hogy a város túlteng a természetfelettiben.
Az ide tartó út teljesen leszívta az energiámat ezért ahelyett, hogy az első utam a hotelba vezetett volna úgy döntöttem, hogy megiszok valami italt. Kicsit felfrissítem magam vele. Besétáltam egy Mystic Grill nevezetű helyen, viszont befelé menet beleütköztem valakibe, aki miatt nagyon furcsa érzés öntött el. Soha nem találkoztam vele, de mégis olyan volt, mintha ismerném. - Héé.. nézz a lábad elé. - Morogtam oda neki, majd bementem az ajtón és egyenesen a pulthoz vettem az irányt.
-Csaposka... adj valami erőset. mondtam neki a fejemet fogva, fáradtan. Elgondolkozva az előbbi érzésen.

Egy kicsit még mindig idegenkedtem ettől a helytől. Addig rendben, hogy az otthonom, de ... Furcsa visszatérni ide, olyan szokatlan. Megfoghatatlanul az. Évekkel ezelőtt jártam utoljára ebben a városban, talán az öregek ismernének meg. De azt hiszem, épp ideje visszarázódnom a régi kerékvágásba.
Mosollyal az arcomon léptem be a Grillbe, ahol - gondolom - a hozzám hasonló korúak lézenghetnek. Mennyivel másabb minden. Nem voltak sokan, meglepő.. Talán a délutáni idő miatt. Odakint esett, ilyen időben nem biztos, hogy az utcán téblábolás olyan nyerő elfoglaltság. Én viszont mindig is szerettem az esőt. Megnyugtatott.
A biliárdasztalhoz léptem és végigsimítottam a sima kárpiton. Régen játszottam...

A sok vendég csak özönlött be a Grillbe ám egy lányon meg akadt a szemem. A billiárd asztalhoz sétált és én is oda mentem hozzá.
- Szia, egy játékra, vagy egy italra hívhatom meg? - Tettem fel neki viccesen a kérdést és reméltem mind kettőt választja. Rám férne már egy kis kikapcsolódás már régen voltam ellazulva. Itt lenne már az ideje. A lányból sugárzott a jó kedv, ami felidézte bennem a régen eltöltött szép időket. Most is lehetnének szép idők, de nem csak történetre gondolok, hanem kint az utcán is. Mosolyodtam el magamban a gondolataim menetei közbe.
- Ha még nem ismersz Matt a nevem. - Nyújtottam felé udvariasan a kezem és kíváncsi voltam az ő nevére is. Vajon a neve is olyan szép, mint ő maga.. ez majd kiderül.

- Helló - köszöntem az idegennek, aztán felé is fordultam. Meglepetten néztem végig rajta, de végig mosolyogtam. Hogy az ajánlatán vagy a helyzeten, azt magam sem tudtam, minden esetre roppant jól esett a gesztus. - Azt hiszem, elfogadom az ajánlatodat, Matt. Én Molly vagyok. - fogtam kezet vele. Mindig is nyitott voltam és jókedvű. A derű pedig ragadós tud lenni, ez rajta is meglátszott. - De.. Előre szólok, hogy iszonyatosan régen játszottam.. - forgattam a szemeimet zavaromban. Még csak az kellene, hogy néhány perces ismertségünket a béna játékom tetőzze be.