-Nem tudom mi van vele. De nem is érdekel már..-vontam vállat, majd felálltam a pulttól és kifizettem a pultosnak az italokat. -Örülök, hogy megismerhettelek Cassidy. Ha bármi van csak hívj. -mosolyogtam és kilépve a Grill ajtaján hazafelé vettem az irányt.

[Lockwood birtok]

Kezdett rémleni, amiről beszélt, végül nagy érzelmek nélkül megvontam a vállamat.
- Egyszerűen ott hagytalak? Mégis mit kellett volna tennem? Mi vámpírok, magányos farkasok vagyunk, annak teremtettek minket. - vontam egyet újra a vállamon még mindig széles vigyorgással, aztán a kezén lévő gyűrűre néztem. Hát igen... eléggé érdekes módszerek, meg kell hagyni. Egy más idő, más én. De azóta már felnőttem. Méginkább.
- Inkább légy hálás a gyűrűért. Ha nem lenne, a mai napig csak az éjszakában sétálgathatnál. De ha meg nem tetszik, add vissza, és sétálj ki. - mondtam eléggé pimaszul, és gonoszkásan.

Oké, végül is ötszáz éve volt, már amúgy is túl tettem magam rajta.
- Rendben, az már a múlt, rég történ. Legalább ittam egy jót.- a pénzt a pultra tettem majd így szóltam: - Szóval...tudsz egy jó hotelt a közelben? Ki kell pihennem az utat!-mondtam mintha mi sem történt volna.

Gyorsan beletörődött a történtekbe, de úgy hiszem, ezen nincs is mit rágódnia. Ötszáz éve ő megbízott mindenkiben, akiben nem kellett volna, és ezért elcseszte az életét. Pontosabban én csesztem el az életét ötszáz éve, de ő maga nyitotta ki nekem az ajtaját, és hívott be. Onnantól kezdte már nem volt megállás, még szép, hogy olyanná tettem, mint amilyen én vagyok. BÁr nyilván már magamat sem értem. Zavaros ügy.
- Egy hotel mindenhol van. - vigyorodtam el, és a fejemmel a sejtett irányba böktem. - Arra. És vigyázz, ma este telihold van. - kacsintottam. - Nyilván nem akarsz az első napodon egy harapással gazdagodni, kis pajtás. - néztem rá úgy, mint egy kislány.

Ahá...szóval jól gondoltam, hogy vannak itt farkasok is. Hát ha teli hold van akkor teli hold van, nincs mit tenni. Remélem nem akadok bele egy vérfarkasba. Ha mégis remélem jó helyre döföm a karóm.
Rávigyorogtam majd így szóltam: - Esetleg elkísérhetnél a hotelig, nem vagyok jó a tájékozódásban! Beszélgethetnénk az itteni dolgokról, emberekről stb...

Felvontam a szemöldökömet, és nagyot sóhajtottam. - Óh, nálam csak jobb partnered lehet odáig. Tudod, eléggé harapós vagyok a saját fajtámmal szemben is. - vigyorogtam továbbra is. Igen, ez így van... bár még mindig előnyben részesítem az emberi vért, de a saját fajtámé se rossz. Főleg az újszülött vámpíroké.

(Ősök villája)

Még mindig aggodalommal vegyes haraggal gondoltam a tegnap esti történtekre. Ha Erin nem jön utánam, most alighanem sokkal rosszabb bőrben lennék. Azóta már épp a csontjaimra aszalódna a húsom, "hála" Mikaelnek. Ezek után merje valaki a szememre vetni, ha teljesen ki akarom ütni magam.
Leültem egy szabad asztalhoz, kértem egy üveg gint, és poharazgatni kezdtem, közben nézelődve a tömegben, mikor is felfedeztem Erint. Egy férfival volt. Méghozzá vámpírral, ha nem csalnak az érzékeim.
Hogy féltékeny voltam-e? Igen, eléggé. De tény és való, nem vagyunk egy pár, szóval, el kell fogadnom, hogy ő is éli az életét.
Odaintettem egy mozdulattal, majd tovább pásztáztam a tömeget. Kevesebben voltak, mint általában. A telihold néhány óra múlva bekövetkezik. A farkasátkot magukban hordók nélkül ritkább volt a népesség idebenn.

(Beckett-lakás)

Na jó, eléggé régen éreztem már magamban azt a feszkót, amivel egy telihold járt. Hiszen nemrég még Tatia pincéjében hevertem, és egy pár telihold kimaradt az életemből. Bár előtte se voltam itt túl sokáig, hogy átváltozgassak.
A Grillbe belépve rögtön megállapítottam, hogy csak én vagyok olyan hülye a fajtársaim közül, akik ilyenkor még meg akarnak inni valamit. De nincs messze az a kripta, ahová el szoktam vonulni...
Leültem a pult mellé, és intettem egy pohár vodkáért. Az kell most nekem. Nem vagyok vámpír, hogy whiskyt szürcsölgessek.

Erin-nek

Oké, nekem jó.- felálltam majd köszöntem neki: - Akkor szia, később találkozunk. El megyek a hotelbe mielőtt telihold lesz.-majd kisétáltam a bárból.

(Hotel)

Épp azt szemezgettem, melyik szemre való lányka legyen a ma esti áldozatom, mikor megcsapott a nyíló ajtó felől áradó hűvös kinti levegő, és a kezem megállt a pohárral a szám felé félúton.
Farkas. Egy vérfarkas. Éreztem már az első pillanatban. Méghozzá vagy nagyon bátor, vagy iszonyú hülye farkas. Igy ahogy a képét elnézem, inkább az utóbbi. Egy-két óra múlva telihold, ez meg flangál itt nagy nyugodtan. Agyilag biztos nem stimmel nála valami, az ilyen alakokat még a farkasok társadalmában sem kedvelik túlzottan. Nekem viszont annál könnyebb dolgom lesz vele. Mert úgy tűnik, ez itt most egy jó darabig vissza nem térő alkalom.
Felkeltem a helyemről, odasétáltam a bárpulthoz, és - szag alapján - egy vodkát kértem, visszaadva a gines üveget.
- Vodkát - mondtam ki hangosan is. - Jobb, mint ez a borzalom. Ahogy látom, mások szerint is - néztem a pasas poharára.

Csak sóhajtottam, amikor távozott. Nos, igen. Eléggé furcsa tőlem, hogy nem megyek el valakivel, ha invitálnak. Főleg ha már egy hotelbéli szoba került említésbe. De most valahogyan... nem volt hangulatom? Nem tudom, nem is ez a fontos. Talán az dobta a dolgot így, hogy őt mégis csak én "teremtettem". Nem úgy nézett ki mint aki utálja az utóéletét. Éppen ellenkezőleg.
Felpillantottam és egy másodperc alatt feltűnt Klaus. Túl sok mostanság a 'véletlen' találkozás, de amikor intett, csak visszaintettem. Erről ráérek később is gondolkodni, nyilván nem jönne most jól tőlem egy érzelgős kitörés, mint a múlt éjszaka. Az évszázadonta egyszer fordul elő. És már amúgy is megtalálta a partnerét.
Hát csak elsétáltam mellettük, kifelé innen.

- Petrova birtok -

Csak egy hangot hallottam magam mellett. Eléggé határozott volt, és mély. Szintén vodkát kért. Kis híján kiszaladt belőlem, hogy utánozás majomszokás, de végül nem akartam én senkivel botrányba keveredni pont most. Csak tíz nyugodt percet akartam az elmúlt napok után, hiszen eléggé nagy változáson ment át az életem.
Figyeltem egy mellettem elhaladó barna lányt, aki az előbb még a hozzám odajövő pasit bámulta, jócskán megbámultam hátulról, elvégre nem vakságot fogadtam, végül nagy sóhajtással a mellettem ülő férfira vetettem egy pillantást. - Segíthetek valamiben? - kérdeztem, próbálva minden unottságot kiölni a hangomból.

Láttam, hogy Erin elhalad mellettem, és azt is, ahogy a farkas koma jócskán megbámulja. Megértem ilyen szempontból, kész domborzati térkép a csaj, magára vonzza a tekinteteket ezer mérföldről is.
- Segítség nem kell, kösz - vontam vállat, mikor aztán a pasi visszafordult felém. - Bár tudtommal neked most valahol leláncolva kellene vergődnöd, nem? Esetleg az erdőben lihegned egy tisztáson - dobtam be a vodkámat. - Ne nézz már így, csak nem nézel olyan hülyének, hogy azt sem tudom, mi vagy - mondtam vigyorogva.

- Talán sietnem kellene oda? - vontam egyet a vállamon. - Nem, kösz. Én tökéletesen megvagyok itt is. Egyelőre. 10 perc már nem oszt és nem szoroz az égvilágon semmin - nyeltem tovább az italomat, végül egy apró sóhajtással.
- És miér néznélek hülyének? Nyilván te se vagy egy nagybetűs senki, ha ennyire remek a szaglásod. Csak azt tudnám, hogy miért engem kell nyaggatnia az ilyen nagyszerű manusoknak, mikor tucatszámra szaglászhatnál minket az erdőben.

- Mert a telihold nekem is telihold - csalogattam magamból elő a farkast, hogy egy-két másodpercig sárgán villantsam fel feléje a tekintetem. - És kellene egy biztos hely, ahová ma húzódhatnék - tettem hozzá halkabban. - Gondoltam, talán tudnál segíteni egy falkatársadnak - mondtam, és intéssel két újabb vodkát rendeltem, az egyiket a srác elé tolva.
- A nevem Nick - ferdítettem keveset az igazságon.

Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepődtem meg. De ez nyilván lerítt az arcomról is. Igen,. valószínűleg. Ki nem néztem volna belőle, hogy vérfarkas.
- Részemről a Lockwood kriptába megyek, mindig oda megyek - vontam egyet a vállamon, majd amikor bemutatkozott, én is úgy éreztem, hogy legyek kicsit udvarias.
- Benjamin. Benjamin Lockwood - tettem hozzá kiegészítésként.

Nocsak. Az istenek kárpótolnak ma este a tegnap este miatt. Egy Lockwood. Szinte hallottam a fülembe csengeni anyám hangját, miszerint a Lockwoodok egész famíliája vérfarkas. Mintha csak az ördög keverné a kártyákat.
- Nézd, nem akarok pofátlan lenni, de nem tarthatnék veled? Nemrég érkeztem a városba, és fogalmam sincs, hová menjek. Nem akarok holnap reggel az erdőben ébredni úgy, hogy ki tudja milyen nyers húscafatok lógnak a fogaim között - morogtam. - Az idő pedig sürget.

Kissé gyanús volt ez a pasi nekem. Fogalmam sincs, hogy miért, de... nyilván az ösztönök ilyenkor már az agyamra mennek. Ez lehet a legbiztosabb indoka a gyanúmnak.
- Rendben van. Akkor gyere velem. De előtte ezt még megiszom - kortyoltam újra a poharamba.

- Kösz - eresztettem el egy megkönnyebbült, de színészi sóhajt. - Persze, idd csak meg. És kérünk még egyet - egyet - rendeltem. - Már megtanultam, hogy ha kissé kiütöm magam, feleolyan fájdalmas az egész - tettem hozzá.

- Nekem még nem volt időm újra belerázódni az átváltozásokba. - vontam meg a vállamat. Kit érdekel, hogy megtudja-e, hogy már ősleletnek számítok? - 1864-ben viszont még eléggé... khm... nehezen kezelték ezt a témát, és titokban kellett tartanunk - sóhajtottam hatalmasat, az újabb adag vodkát kortyolgatva.

Összevontam a szemöldököm, úgy néztem rá.
- 1864? - ismételtem. - Lehetetlen. Ilyen hosszú ideig csak... a vámpírok élnek - halkítottam a hangomon. - De te nem vagy az. Tudom, érzem. Akkor ez hogy lehetséges? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal. - Van még fél óránk - vetettem aztán egy pillantást az órámra. - Abba az időbe belefér a mese?

Újabb vállrántás, és egy húzásra megittam az egész pohárnyi vodkát. - Feltámasztottak. Én voltam az akkori... polgármester fia. Aztán... polgármester lettem kb két hónapig, de sokan nem kedveltek, és kinyírtak. Ennyi a sztori - sóhajtottam. - A részletekbe semmi kedvem belemenni. Bár ha annyira érdekel az akkori város ribanca és a két idióta Salvatore meséje, hát... vodka mellé pont jó... - Na igen, nem is én lennék... szidni egy picikét Stefant meg Damont, meg Katherine-t... álmaim melója.

- Ejha - füttyentettem elismerően. - Salvatore? Ők két vámpír, ugye? Hallottam már róluk. És elég kevesen kedvelik őket a hallomások alapján - vágtam ártatlan és tudatlan képet.
- Azt mondom, induljunk el a pincéd felé. Viszünk egy üveg italt, és amíg el nem kezdődik a szokásos szekatúra, szívesen hallgatlak.

Nem mondtam ki, hogy éppen azok kedvelik őket, akiknek nem kellene kedvelniük őket. De mit bánom én, csináljanak amit akarnak! Nyilván csak az én utálatom nem képes elmúlni 148 évvel később sem.
- Jól van, menjünk - legyintettem, és az asztalra dobtam egy bankót, amivel mindkettőnk számláját letudva, megragadva az üveget, amit a pultos közben odanyomott. - Kösz! - kacsintottam rá.
- Akkor menjünk - mondtam már csak ennyit.

(Lockwood kripta)

Semmit sem változott Mystic Falls, szinte ugyanolyan volt mint régen. Örültem volna, hogy itt lehetek, de nem tudtam..Mostanában nem sűrűn áll mosolyra a szám, de nem is lényeges. Idővel biztos kiheverem.
Első utam a Grill-be vezetett. Régen is elég sokat jártunk ide Caroline-al, de ez is már csak egy emlék..
Odasétáltam a pulthoz és leültem az egyik székre. -Egy whisky-t kérek.-szóltam oda a pultos fiúnak egy apróbb mosolyt erőltetve a számra.
Egy ideig csak nézelődtem, hátha egy ismerős arc, de senki..Miért is lenne? Évek óta nem jártam erre.