-Muszáj volt valahogy önkontrollt tanulnom, de ez is mások élete rovására ment.-ráztam meg a fejemet egy mély levegőt véve. Nem akartam jobban belemenni a témába mert nem szívesen gondolok arra, hogy majdnem megöltem a legjobb haveromat. -Örömmel segítek neked.-húzódott aztán mosolyra a szám.
-Csak hívj ha szükséged van rám és azonnal ott vagyok.-mondtam, és rögtönözve megragadtam egy szalvétát a pultról és egy tollat kihúzva a nadrág zsebemből írtam rá a telefonszámomat, majd Cassidy felé csúsztattam.

- Petrova birtok ;; Alexander-nek -

Ha jól rémlik, én még itt nem jártam. Vagyis de, tegnap. Mikaellel találkoztam... gyorsan kiment a fejemből... de ez vagyok én.
A szórakozóhelyek amúgy sem tükröztek engem, aki inkább a régies dolgokat kedveltem. Kivéve a divat. Na igen, azt általában követtem, csak hogy ne legyek túl feltűnő és kirívó. Hogy nézne ki, ha 15. századi ruhákban járkálnék? Nevetséges lenne.
Leültem a bárpulthoz, és leintettem a felszolgálót. - Whiskyt kérek. Mint mindig. - tettem hozzá az apró szócskát, és míg megkaptam, eléggé belemerültem a gondolatokba. Lassan meg kellene ejtenem egy találkát Tatiával. Anyucival... még a gondolataimban is csak gúnyosan tudom ezt felidézni. De nem kérheti tőlem senki sem, hogy szeressem őt. Csak mert életet adott nekem... utána Ő maga vette el, amikor kisétált belőle. Úgyhogy engem senki ne oktasson erről. Magam is tudom, milyen anyának lenni. Magam is tudom, milyen elveszíteni a lányomat, de én nem voltam képes úgy élni, hogy ne lássam többé Őt. Vámpírként is nyomon követtem az életét. És ha fájt is a szívem, amikor a nevelőszüleivel láttam Őt, tudtam, hogy jó helyen van. Olyan helyen, ahol mellettem, velem, egy vámpírral, sosem lehetne.
Végül legyintettem. Elég az érzésekből!

(Utcák) Violet

A pulthoz siettem ahol megrendeltem a kávémat, majd mikor készhez kaptam úgy döntöttem, hogy inkább egy asztalnál fogyasztom el. Figyelmetlenül fordultam meg és véletlenül a kávémmal telibe találtam valakit. - Annyira sajnálom. - Szólaltam meg, majd a kávét a pultra rakva egy ruhát kértem amit az illető hölgy felé nyújtottam.

[Violet háza]

Az egyetlen rendszerezett dolog az ételemben a reggeli kávé volt. Mikor beértem a grillbe ismerős arcok után kutattam. Mintha lenne egyáltalán.. Bár abba a Tyler gyerekbe belefutnék még egyszer. Hogy megbizonyosodjak mennyi idő alatt lehet a bizalmába férkőzni. Ekkor viszont éreztem ahogy egy forró ital landol a felsőmön. Remek már megint dobhatom a kukába az egyik felsőmet. - Hogy nem tudsz odafigyelni. - Persze ez nem csak az ő hibája volt az enyém is. Ha nem ennyire publikus helyen találkoztunk volna valószínűleg helyben megölném. Hiába kért bocsánatot nekem ez sosem elég.

- Tényleg nagyon sajnálom. - Mivel nem nagyon törődött a kezemben lévő ronggyal az egyik bárszékre raktam és még egyszer elnézést kértem. Nem tartozott a szende kislányok közé ahogy azt a hangjából sikerült kivennem. Végül nagy nehezen rávette magát és elkezdte törölgetni a felsőjét ami már eléggé átlátszott. Amitől végigfutott az arcomon egy pimasz vigyor.

Nem köthetek bele mindenkibe ebben a városban amikor csak kedvem szottyan ezért egy mosolyt erőltettem az arcomra, majd törölgetni kezdtem a felsőmet, de sokat nem értem vele már így is átlátszott és menthetetlen volt. - Akkor azt hiszem meghívhatsz egy kávéra minimum. A felsőt meg még majd később intézzük. - Kacsintottam rá egy vigyor kíséretében.

- Biztos, hogy megleszel ilyen felsőben itt? - Néztem rá majd felültem az egyik székre és rendeltem két kávét mivel az enyémnek is annyi volt. Majd felé fordultam és bemutatkoztam. - A nevem amúgy Sean. Sean Willingham. - Nyújtottam felé a kezemet amolyan szokásos bemutatkozás révén.

- Az egyiket ha lehet akkor elvitelre kérném. - Szóltam még oda mielőtt elment volna a srác majd leültem mellé. - Egy ideig megleszek így, de azt hiszem az első az lesz, hogy hazamegyek és lecserélem. - Ahogy a kezét felém nyújtotta én pedig megráztam. - Sean. Hmm, tetszik. Én pedig Violet, Violet McCullogh.

- Gyönyörű neved van ami illik a külsődhöz. - Hiába van barátnőm, a bókolás már túl megszokott ahhoz, hogy elhanyagoljam. - Azt hiszem akkor tartozom egy felsővel. Azt majd hogyan tudom eljuttatni hozzád? - Rámosolyogtam, és félig felé fordultam.

- Hmm. Bókolni is tudsz, remek. - Rákacsintottam majd kihozták a kávénkat és kértem egy szalvétát meg egy tollat. Ráírtam a számomat és felé csúsztattam. - Ha esetleg úgy gondolod, hogy készen állsz egy felső vásárlásra velem. Hívj. - Elvettem a kávémat majd adtam egy puszit az arcára 'köszönetül' és hazaindultam még mielőtt több ember látna meg ilyen felsőben.

[Violet háza]

Furcsa volt, hogy máris megadta a számát és még az arcomra is adott egy puszit. Mintha flörtölni akarna, de a szemei mégis sötétebb dolgokról árulkodnak. Na mindegy. Zsebre csúsztattam a szalvétát a számával együtt majd a kávézás közepette továbbra is Aurora-n törtem a fejem. Mi van ha megint elkapta valami vérszopó és lehet, hogy most kórházban van. Nem kockáztathattam. Gyorsan előkaptam a pénztárcám fizettem, majd távoztam is és elindult a nagyvilágba remélve, hogy hamar megtalálom a kórházat. Ha mást nem megkérdezek egy járókelőt.

(Folyt köv. Kórház - Kórterem.)

Erin-nek

Nos végre megérkeztem a városba, azon is belül a leglátogatottabb helyre a „Grill” nevű bárba.
Ahogy belépek körülnézek, rengeteg embert látok, vannak akik biliárdozik vannak akik beszélget, esznek isznak, szóval amit egy rendes bárban is csinálnak az emberek. Leülök a pulthoz egy nő mellé. Az egyik felszolgáló megkérdezte: -Mit kér?- Hidegen ránéztem és így feleltem: -Mindegy csak erős legyen! Amíg kijött az ital elgondolkodtam, hogy mit is fogok kezdeni magammal. Először is kell keresnem egy hotelt, kell vennem egy új cipőt és kell keresnem egy vacsorát. Ahogy ezen gondolkodtam kihozták az italom. Egy húzásra megittam, nem tudom mi volt az de jó erős volt. Aztán arra gondoltam, hogy meg kéne ismerne embereket, kezdjük mondjuk a mellettem ülő nővel. Ki tudja lehet, hogy ő lesz a vacsorám?! Oda fordultam a nőhöz és megszólítottam: -Helló, meghívhatom egy italra?!-és intett a felszolgálón, hogy hozzon két Whiskyt!

Jó ideig meredhettem a poharam mélyébe, amit elém tettek az imént, de az isten se vett rá, hogy beleigyak. A fene egye meg az egész Tatia-Klaus párharcot! Engem is belekevertek, és csak a jó ég tudja, hogy mit kellene tennem!
Amire felfigyeltem, hogy egy jóképű férfi foglalt helyet majdnem mellettem. A tekintete rideg volt, amikor a felszolgálóra nézett, de... az illata alapján már értettem, hogy miért. Már nem is várok errefelé embert, annyi a vámpír, hogy minden házra jutna minimum kettő.
Nem is reagálhattam még, rögtön rendelt nekem egy pohár piát, és erre elvigyorodtam. - Nocsak... új fiú vagy a városban? - fordultam felé érdeklődve. Az arca ismerős volt. Lehet, találkoztam már vele valahol.

Ahogy az italunkat kihozták én azt is rögtön megittam, aztán rájöttem, hogy a hölgyből nem lesz vacsora mivel szintén vámpír. Az arca olyan ismerős, de nem tudom honnan. Én is elvigyorodtam és így feleltem neki: Igen, úgy gondoltam világot látok, de mondja nem találkoztunk mi már valahol?! Esetleg szabad a kedves nevét?

Mondanom sem kell, hogy nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Hogy egy várfarkas az én oldalamra áll? Hát már megérte felkelni és elindulni várost nézni. Főleg, hogy maga a polgármester fia volt az, ami azért nem ki segítség, akárhogy is nézzük.
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. - Mosolyogva átvettem tőle a szalvétára firkált telefonszámot és a táskám első zsebébe csúsztattam. Ott pont jó helye lesz, legalább nem fogom elhagyni. - És attól függetlenül, hogy a vámpírok ellensége vagy, minek köszönhetem, hogy felajánlottad a segítségedet? - Kérdeztem rá, de nem gyanakvóan, inkább csak tudakozóan. Egyszerűen csak tudni szerettem volna.

Alexander

Nem is tudom, hogy miért éreztem olyan vizslatónak a szemét. Valószínűleg azért, mert már én is elkezdtem gondolkodni, hogy hol is láthattam őt azelőtt korábban. Ismertem Őt, de mégis honnan a fenéből?
- A nevem Erin! - nyújtottam felé a kezemet egy kacér és kihívó mosollyal. Nem adok örömet senkinek, hogy kételkedni látnak engem, vagy gondolkodni.

-Igazán nincs mit.-mondtam viszonozva a mosolyát. Sejtettem, hogy a következő kérdése az lesz, hogy miért ajánlkoztam fel neki..Pontosan azért mert én is ugyanabba a cipőben jártam mint ő..-Nekem sincs apám. Lelépett vagy meghalt vagy tudom is én..Nem is érdekel, de azért tudom milyen érzés amikor elmegy valaki akire úgymond felnéztél.-böktem ki hideg tekintettel.

- A te apád is meghalt? - Kérdeztem rá arra, amit már ő elmondott. Na, erről nem hallottam, bár hogy is hallhattam volna, ha egyszer nem itt éltem? Csak annyit tudtam, hogy mostanság az édesanyja a polgármester. De hát ezt nagyjából mindenki tudta. - Részvétem miatta, ha meghalt vagy ha csak...lelépett akkor is. Tudom, hogy mennyire nehéz ez, én hét éve próbálom túltenni magam rajta. - Vallottam be, aztán sóhajtottam egyet.
- Szóval köszönöm a segítséget, de nem akarlak feltartani. Ha dolgod van, hagyj csak itt nyugodtan. - Kacsintottam rá már mosolyogva és kedvesen. Elvégre ki tudja, milyen elintéznivalók várnak rá.

Erin-nek

Erin?! Nem az nem lehet ugyanaz az Erin aki átváltoztatott!-gondolta magában. Nem akarok elhamarkodott döntést hozni, végül is sok Erin van a földön, előbb többet kell megtudnom róla.
- Üdv Erin, az én nevem Alexander Wake.- mondtam kézrázás közben, kicsit sejtelmesen.- De pontosan milyen Erin?- tetem hozzá.

Kicsit furcsálltam a viselkedését. Nos igen, én általában amúgy is mindent furcsállok. Az anyámat, Klaus viselkedését, az égvilágon mindent, amit csak furcsállni lehet. De őt most eléggé...
- Üdv, Alexander! - ráztam vele kezet, nem mintha az ő neve nem lett volna ismerős. De annyi vámpírral összefutottam már az évek során.
- Erin... Erin Josslyn Hart - mondtam tovább, bár nem tudom, miért kérdezte. Volt valami a tekintetében, amit egyelőre még nem tudtam hová tenni.

Te jó ég! Menyi annak az esélye, hogy pont itt találkozok vele újra? Annyi kérdés kering a fejembe vele kapcsolatban és most végre kideríthetem! Várjunk csak, nem árulhatom el magam rögtön, mivel úgy látszik ő nem emlékszik rám, ki kell használnom a meglepetés erejét!
- Szóval Erin, mióta élsz a városban?- kérdeztem kicsit kedvesebben.

Végül sehogy nem reagált a nevemre. Nyilván csak kérdezte. De ha másképpen lesz, hát... nem szeretem a meglepetéseket. Ezt nyilván ő is láthatja rajtam. De ha mgésem, max majd megmutatom neki, hogy tudok igencsak ellenséges lenni, ha akarok.
- Öhm... körülbelül egy hónapja. A Mikaelson bálra érkeztem, az köbö egy hónapja volt. - gondolkodtam el, végül vontam egyet a vállamon, és egy ravasz mosoly jelent meg a szám körül. - És te? MIért érkeztél?

Lassan el kellene mondanom neki ki is vagyok, de nem tudom, hogy fogadná.
-Azért mert ideje izgalmat hoznom az életembe. De elég a titkolózásból! Mi már találkoztunk, úgy ötszáz éve! Gondolkodj mi történt akkor?-mondtam még mindig nyugodt hangon.

Meglepődtem, amikor valami titkolózásról beszélt. Én nem titkoltam előle semmit, de ezek szerint ő igen. Hohó!
Elgondolkodtam a szavaira, de végül csak vontam egyet a vállamon. Ötszáz év... ki emlékszik már arra? Bár a neve ismerős volt. Nyilván volt közöm hozzá, erre akar utalni.
- Hm... na mi az, én voltam az átváltoztatód? - vigyorodtam el.

Meglep, hogy csak erre emlékszik, de úgy tűnik sok embert változtathatott át az évszázadok során.
-Pontosan! Több mint ötszáz éve, 21 évesen ismertelek meg! Mikor átváltoztattál elmentél, egyszerűen ott hagytál! De ha nem érdekeltelek miért hagytad ott azt a fiolát benne vérrel és ezt a gyűrűt ?- felemeltem a kezem, hogy lássa. A nyugalmamat meg kell őriznem mivel látom rajta, hogy csak kihasználná az idegeségem.