- Ezt nehéz lesz elérned, ezek itt már évszázados szokások - somolyogtam. És igaz is volt, szerintem nálunk ezek a szokások már az alapítás óta megvannak, ember legyen a talpán aki változtatni tud.
Azt nem tudom mit éreztem miután elhallgattam, de azt tudom, mit éreztem mikor Ő megszólalt. Meglepettséget. Főként.
Hogy mit követtem el? Hmm... hosszú lett volna mindarra visszagondolni, bár azt hiszem a hosszú évek álarca és falszerkezetei elegendőek voltak ahhoz hogy ez a kép éljen, erősen, kitartóan, és ne ingathassa meg senki. Ez volt a legfőbb védelmi vonal, nem is tudom mi lehetne képes leomlasztani. Talán csak az, ha kihalnának a vámpírok.
Ahogy rám zúdultak a szavak, szinte áradatként, először köpni-nyelni sem tudtam, csak arra eszméltem fel hogy felpattan mellőlem.
- Várj! - kiáltottam utána, és felállva utána léptem, hogy a karjáért kapjak. Még épp elcsíptem, és szembefordítottam magammal. - Kedves vagy, határozott, és elég őszinte, gondolom... de nem ismersz engem. És az életem sem. Ha az ember elég sokáig mutat egy képet, akkor az előbb utóbb rá is tapad és sajátja lesz. A hiány... talán igaz, viszont olyan luxus az, amit nem engedhet meg magának egy Gilbert. Akár szerelmes, akár gyereke van, akár bármi mása. Az nem a mi valónkhoz való, nekünk küldetésünk van. Az az első. Egész életemben ezzel éltem, és sosem lesz másként. Nem is vagyok képes másként élni, így születtem, így neveltek, és ebben élek évtizedek óta, ezen már nem lehet változtatni. Ha a boldogságra pályázol, azt javaslom menj! El, el innen, messzire ebből a városból, mert itt... ez a szó képlékeny fogalom. Itt csak az élet a tét, és ha meg akarod tartani, még ebbe is foggal és körömmel kell kapaszkodj!
Nem érdekelt hogy ezzel talán le is leplezem magam, valami kimondatta velem. Talán mert túlságosan is az elevenembe talált. Vagy mert őszinte volt... vagy mert idegen... ki tudja.
- Ebben a városban, a védekezés és a harc az élet. Akiket itt látsz - mutattam körbe a boldog, nevető, beszélgető és iszogató embereken - vagy részei ennek, és egy elképzelt életet próbálnak élni, vagy vakok és süketek, s csak sakkfigurái a város démonainak. Nem tudod még hova érkeztél, de rá fogsz jönni, amit én vallok, nem is akkora butaság. Tudom hogy nem élek örökké, és bizonyára kellemesebb lenne vaknak lenni, és családosdit játszani, de az én lelkem ezerszer nyugodtabb, ha a családom inkább utál és él, mint hogy szeressen és halott legyen! Inkább védem az életüket mint a szívüket meg az álmodozásaikat! És ez igaz önmagamra is - mondtam, bár néhol az indokoltnál hangosabban, vagy erélyesebben, de sosem kiabálva, hisz zsúfolt helyen voltunk, itt mégsem kiabálhattam ezekről. Hogy nézne az ki?
Lassan vettem egy nagy levegőt, és elengedtem Clarissa kezét, amiről csak most vettem észre hogy még mindig fogom. Visszaléptem az asztalunkhoz és leültem a frissen kihozott italom mellé, várva, hogy Clarissa visszaül-e mellém, vagy elmegy-e...

April

Nem számítottam rá, hogy ennyire kiadja nekem a bánatát. Elég veszélyes egy idegennek beszélni bármi lelki eredetű dologról, ezért meglepett. Persze az emberek eddig is szíves örömest osztották meg velem a gondjaikat. Én pedig, akár egy jó pszichológus, meghallgattam őket. Lehet, hogy annak kellett volna tanulnom? Ki tudja...
- Sajnálom édesapádat... - suttogtam együtt érezve Aprillel. Ha valaki, hát én tudom milyen elveszíteni egy családtagot, ráadásul önhibáján kívüli dolog miatt. Bár.. Azt hiszem a mi esetünk nem hasonlít túl sokban egymáshoz. Valóban nem. csak a fájdalom közös, amit én már megtanultam elfojtani és társaságban majdhogynem semmisnek megélni. Nem mutathattam magam gyengének, sem pedig sebezhetőnek. Hiszen csak arra vártak, mikor leplezem le magam...
- Öhm.. - köszörültem meg a torkom. - Igen, tudom mi van benne. Az én édesanyám is ugyanilyen kis fiolában tárolta. Vasfű, ha nem tévedek. Édesapád csak vigyázni akart rád. Ez valóban egy gyógynövény. Immunerősítőként is használják. Biztosan természetes módon próbált védeni téged. Nem vagy sűrűn beteg, ugye? - mosolyogtam rá. Elvégre nem hazudtam neki, minden amit elmondtam igaz a vasfűről, csak néhány információt, néhány igen fontos, de számára veszélyes információt hallgattam el előle. - A borzalmas íze miatt kárpótol az egészség! - erősködtem, mikor rájöttem, hogy igazából a vámpírok mérgét egyszerű vitaminnak minősítettem. - Ha ennyi ideig ilyen szuperül bevált, ne hagyj fel a használatával.
Aztán meglepődtem.. Talán többet tud a kislány, mint azt hinné, mégis mesének titulálja? Vagy tényleg mesének adták be neki? Ha igen, hogy lehettek a szülei ilyen felelőtlenek, hogy a városról tudva nem szóltak neki a veszélyről? Ha pedig tud róla, miért nem megy el? Értem én, hogy családi kötelékek meg minden, de az élet fontosabb... Mennyit tudhat még? Színlel? Csak át akar vágni, hogy megtudja én miért vagyok itt valójában? Ennyire átlátszó lennék? Azt azért kétlem...
- Ez.. igazán érdekes.. Ne kérj bocsánatot. Igazán jól esik, hogy mesélsz a helyről. Komolyan. - biztattam. Azt hiszem jobb lesz, ha ezeket a neveket megjegyzem magamnak. Talán élnek itt még leszármazottjaik. Sőt, Aprilből kiindulva biztosan.... Elvégre ő is egy leszármazott. - Mi van ezekkel a családokkal, még mindig itt élnek? - kérdeztem rá óvatosan. - És ez a vámpír legenda?? - mosolyodtam el, mint aki nem hisz benne, pedig ó, dehogynem...

John

- Igazad van John Gilbert, nem ismerlek, nem tudom a múltad, sem a jelened. - kiáltottam rá csöppet sem zavartatva magam, hiszen emberek közt vagyunk, vagy mi a fene?!Nem számít...
- Tudod, mit... ennyi idő elég arra, hogy egyre biztosan rájöjjek! Gyáva vagy, John Gilbert, gyáva! - hangsúlyoztam a szavakat, és mellé léptem, majd mélyen a szemeibe néztem.
- Gyáva vagy, hogy beismerd: félsz! Félsz, attól, hogy egyedül maradsz. De gyáva vagy, hogy bármit is tegyél ellene. Félsz, hogy elveszíted a családod, és te azzal indoklod, hogy nem teszel meg mindent a visszaszerzésük érdekében, hogy csak megakarod védeni őket? És a neveddel takarózol. Gyávaság! Ez az ami belőled árad! Még ahhoz is gyáva vagy, hogy megkérj, hogy maradjak... Talán a családodnak igaza volt, ami a jelzőket illeti... De tudod, mit? Nem szeretném tovább rontani a levegőt, és egy olyan ember mellett tölteni az időmet, aki valószínűleg ezt is csupán elfecsérelt időnek szánja egy férfiak "gyengepontjával".

Folyt.: Erdő

Megan|

Miközben a lány faggatott azon gondolkodtam nem hiszi-e azt,hogy teljesen örült vagyok-e.Apámtól kapott nyaklánc szintén vasfüvet tartalmazott és a karkötőm is.Mikor visszagondoltam anyámékra beugrott édes ded arca és miközben mosolygott.Mosolyogni kezdtem,de gyorsan elfedtem.
-Árvának lenni szar,de mit csináljak fájni fáj,de ez van.. ezt adta gép.
-Ne haragudj bocsásd meg tapintatlanságomat,de ha tudsz valamit a növényről elmondanád?Hiszen hallottam már olyat is anyám dajka meséiben,hogy ezzel kínozták meg a vámpírokat,de igazából csak egy nővény és az meg csak egy mese-feleltem már várva,hát ha tud valamit.Már bármiben hinnék csak hogy megtudja mi folyt itt.
-Apám hagyott egy levelet nekem amiben valami gonoszról hablatyol és arról,hogy az ő halála csak a kezdet volt.Sajnálom megint túl sokat fecsegek!-fogtam be számat viccesen.
-Persze,hogy élnek Salvatore villa régen hotelként üzemelt és Zach volt a tulaj.És Elena Gilbert régi bébi sisterem ,Forbes ő a serif.-mondtam,de éreztem ,hogy sokat mondok a lány igen furcsának tűnt nekem bár magányosnak is.
-Ugye nem vagy bérgyilkos aki most,hogy mindent el fecsegtem kinyírsz-viccelődtem remélve,hogy érti a humorom!
-Te tanulsz vagy dolgozol már?-kérdeztem nagy vigyorral hiszen eddig nem volt kivel társalognom.

-Valami bajod van vele? -kérdeztem felvont szemöldökkel. -Én szeretem ha bámulnak. -húztam mosolyra a szám.
-Brian ne kezd ezt. És most mit fogsz csinálni? -sóhajtottam fel a válaszára. -Nem fogok megbánni semmit,nincs okom rá. -jelentettem ki szárazon,de teljesen nyugodtan.
-Majd én eldöntöm mit kezdek vele. -vontam meg a vállamat. -Megfenyegetted? -kérdeztem meglepődve. -Ez egy mínusz pont. -sóhajtottam ismét, bánkódást szimbolizálva. -Tudod nem jó ám megfenyegetni a kiszemelted legjobb barátnőjét. -ráztam meg a fejemet,és komolyan is úgy gondoltam az elmondottakat.

April

Ez a lány aztán be van biztosítva. Ha egy alapító leszármazottja lennék, vagy mindenki ki akarna nyírni, vagy senki sem merne hozzámérni. Azért lássuk be jó okkal. Nála is ez lehet a helyzet. Eddig senki sem ért hozzá, védte őt az apja, vagy legalábbis a hírneve biztosan. De most?... Kell az a vasfű, mindenképpen.
- Ez csak egy növény, azt meg csak egy mese... - ráztam meg a fejemet. - Ott a bizonyíték a kezedben, hogy a vasfű létezik. Ellenben arra van valamiféle épeszű utalás is, hogy a mese valós...? Na látod... - Jobb, ha már az elején elhessegetem a fejéből még csak a gondolatát is annak, hogy fején találta a szöget. Ha a szülei nem mondták el neki, mekkora veszélyben lehet, jobb ha nem is tudja.. Azzal csak felkelti az emberek érdeklődését.. Jobb, ha nem tud semmiféle véres részletről, meg arról, hogy az apja nagy valószínűséggel merénylet áldozata. Senkinek nem hiányzik, hogy egy gimis hirtelen felindulásból nyomozgatni kezdjen és mindenki előtt megvilágítsa az igazságot.
- Nem értem a levelet, bevallom őszintén.. - gondolkoztam el. Miért küldene lényegében fenyegető/figyelmeztető levelet az apja?! Rejtély...
- Ezek szerint minden olyan, mint régen... Az alapítócsaládok irányítják a várost... - mosolyodtam el. Bár nem tudom, hogy ez nekem jó vagy rossz. Egyenlőre.
- Most komolyan, úgy nézek ki, mint egy bérgyilkos? - vontam fel a szemöldökömet. - Ó, ez igazán hízelgő, legyezgeti az önbecsülésemet... Viccel félretéve, nem... Nem foglak kinyírni és még bérgyilkos sem vagyok. - Igaz... Az nem vagyok...
- Nos... 2 évig tengtem-lengtem az érettségi után az örökségemen, és nagy valószínűséggel ezután is azt fogom tenni. Amíg kitart.. Nem vagyok az a tipikus, dolgos kislány.. Néha már bánom, hogy nem mentem egyetemre, de nekem meg ezt dobta a gép - kacsintottam rá. Nem maradhatok annyi ideig egy helyen, hiszen a mostani helyzetben nem tenne túl jót nekem. Na meg persze az életkilátásaimnak.

Megan/

Ideges lettem hiszen olyan furán válaszolt,de nem tettem úgy ,mint akit ez meghat,próbáltam most már lakatott tenni a számra.Nem érdekelt tovább a nővény,de újra elkezdtem gondolkodni a robbanáson és azon,hogy lehet nem véletlen volt.
-Nos igen csak egy nővény és egy rémtörténet..-Keseredtem el és ráztam meg a fejem.És mikor anyám meséjéről mondta,hogy nem valós kezdtem fel lélegezni.Baromság az egész
-Alapítói családok igen,apám tagja volt ennek a tanácsának is ami védik várost Lockwood polgár mester vezetésével. - meséltem tovább városkám történetét.
-Nem dehogy is vicceltem csak!-nevettem fel majd fogtam a fejem miközben arcom vérvörös volt.
-Én még tanulok van még pár évem sajnos!-Emeltem fel szemem színpadiasan.
-Mystic Falls igazán jó hely itt nem történhet rossz!És van hol laknod,mert a Salvatore villában már csak Stefan és Damon lakik,mióta Zach meghalt - mondom miközben Zachre gondoltam vissza,hogy milyen aranyos is volt velem.

- Ne agyalj ezen a dolgon túl sokat, mert a végén azt veszed észre, hogy valótlanba ringattak a gondolataid és becsavarodsz az érettségi előtt... - suttogtam oda, mintha egy apró titkot mondanék el. Rendes lánynak tűnik, nem olyasféle, aki nem hallgat a baráti tanácsra. Már ha ezt lehet annak nevezni, márpedig nagyon reméltem, hogy lehet. Ő az első ember a városban, akit megismertem, és ha a többiek is hasonló kaliberűek, akkor azt hiszem nem lesz nagy problémám velük. Valami viszont azt súgja, hogy fognak még meglepetések érni...
- Nem.. Igen.. - válaszoltam kissé kuszán. Jó is, hogy felhoztad, már éppen akartam kérdezni, hogy nem tudsz-e egy jó kis helyet, ahol ideiglenesen berendezkedhetek. Egyenlőre nem döntöttem el, hogy meddig maradok. - válaszoltam sejtelmesen. Maradnék én itt szívem szerint, jó lenne már letelepedni, de nem engedhetem meg magamnak azt a luxust. - Szóval hallgatom az ötleteidet.. - könyököltem az asztalra és államat kézfejemre hajtottam, miközben vártam a választ. - Jól hallottam? Salvatore-villa? - értetlenkedtem néhány másodperc után, mikor leesett, hogy az alapítók villája hotel volt. - És ki az a Zach?

Megan/

Igazat adtam neki nem is agyalok ilyen semmit mondó dolgokon tovább.A további beszélgetésre a pincérnek szóltam és kértem mind kettőnknek egy colát,gondoltam meghívom.Munkán is gondolkodtam,hiszen nem mehetek oda és kérhetem többé apám segítségét,nem többé már nem.
-Nos jól hallottad,de mióta Zach nincs már nem él ott más csak a két testvér...Zach ő egy kedves ember volt és pár éve meghalt amiről én most szereztem tudomást.-Zach világ életében kedves volt velem és nem csak kedves,de jó képű is volt.
-A Salvatore birtokon mindig is panziók működtek már a polgárháború óta 19 században.-néztem a lányt és egy ideig szótlanul üldögéltünk egymással szembe reméltem nem untatom halálra,ideje lenne barátokat szereznem hiszen a régiek se nagyon foglalkoznak velem mindegyikük olyan furcsa.
-Néhány ember itt azért elég érdekes-néztem körben a Grillben és vettem észre az új és régi arcokat.
Majd azt suttogtam.-Ez a város mióta visszatértem valahogy...-vettem egy mély lélegzetet.
-Más lett mindenkinek van rejtegetni valója és ezt érezhető is.-Gondoltam megint azt mondja majd ne agyaljak ilyeneken.Kedves lánynak tűnik remélem nem csak most utoljára beszélgetek vele.

Lehet ekkora szerencsém? Talán már a szállás kérdésem is megoldódott...
- Ez a hotel még mindig működik? Úgy értem... Nagyon úgy néz ki, hogy maradok, szállás pedig kellene, szóval, ha van tipped.. Esetleg, ha elkísérnél egy darabon.. Persze, csak ha ismered a járást. De nyilván igen, ha idevalósi vagy.. - hablatyoltam össze-vissza. Nem akartam nagyon rámenősnek tűnni, de felvillanyozott a lehetősége annak, hogy véletlenül sem kell majd az éjszakámat a kocsimban töltenem. Hála a pocsék tájékozódási készségemnek, nagy valószínűséggel nem találtam volna magamnak panziót.
- Ne képzelj bele a dolgokba olyat, ami nincs ott, April.. Az emberek mindig változnak, te is tudod. Biztosan te is változtál az évek alatt... Ne várd el a többiektől, hogy ne tegyék. Ez az élet rendje. Szerintem itt senkinek sincs rejtegetni valója, ha pedig mégis, az kimerül a félrelépés fogalmánál... - blöfföltem. Nem nagyon voltam még ugyan képben azzal kapcsolatban, hogy mi folyik itt, de az biztos, hogy van a városnak és a benne élőknek is valami mocskos titka, és egy elfedett sötét oldala....

Megan/

-Eltudlak kísérni persze!De nem üzemel már kin van a város szélén.-Mondtam nagyon gondolkodva.Remélem emlékszem még mi merre van néhány dolog megváltozott itt és nem csak az emberek.Ez a lány kedvesnek tűnik és remélem az is marad.Mikor szidni kezdett nem tudtam mi ez az ingerületség tényleg hülyeségeket beszélek vagy van benne valami?
-Elnézést-tűrtem el hajam zavartságomban és inni kezdtem az italom ismét.Majd bele pillantottam a naplómba és vissza olvastam mit írtam.
-Te soha nem vetetted papírra a gondolataidat,bánataidat?-kérdeztem mikor megvillantottam neki a naplómat!

Még sincs szerencsém... No, sebaj.. Kerítek szállást máshonnan. Csak akad itt egy működő hotel, vagy valami.
- Áh, akkor az veszett ügy, de azért köszönöm a lelkesedést... Viszont, ha már a kísérgetésnél tartunk, jól jönne majd egy kis segítség a mindennapok zökkenőmentessége végett.. Esetleg összefuthatnánk egyik délután, hogy elmagyarázd mit merre találok. Persze, ha nem nagy kérés. Kényes ügy bevallani, de tájékozódási képességeim a nullával vetekednek és nem szeretnék egyedül bolyongani... Így is elég macerás lesz a beilleszkedés. - sóhajtottam nagyot. Sokszor végigjártam már ezt az utat. Új hely, új arcok, a régi élet... Nem szerencsés, nagyon nem.
- De igen... Én is írtam naplót, de az már régen volt. Igazából jó volt kiírni magamból a fájó dolgokat. Segített, de aztán rájöttem, hogy nem az segített, hogy leírtam. Ez is valami pszichés dolog. Megnyugtat, ha van egy titokgazdád, vagy valami ilyesmi... - nevetgéltem és az italomért nyúltam. - Áh, még meg sem köszöntem - ráztam meg a fejem. - Milyen udvariatlan vagyok.. Szóval, köszönöm. - mosolyodtam el. - Mostanában már sem időm, sem kedvem nincs a naplóíráshoz. Jobb, ha az életemnek erről a szakaszáról nincsenek írásos bizonyítékok. Elvégre, hogy nézne ki az, hogyha egyszer a lányom arról olvasna a naplómban, hogy 20 évesen már végigjártam a fél világot... Azt hiszem lázadásra késztetné.. - kacsintottam rá.

Megan/

-Sajnálom tényleg!-mondtam neki filózva azon hol szállhatna meg.
-Nagyon szívesen elmegyek veled akárhova és még be is mutathatlak jeremy Gilbertnek is,ha ő is benne van.-mondtam izgatottan majd a naplómra bámultam.
-Igen nagyszerű leírni az érzéseimet,csak félek,hogy mások is elolvassák azt amit nem kéne-mondtam majd szorosabban fogtam a naplómat és rá mosolyogtam a lányra aki a koláját kortyolta.
-Ugyan belemerültünk a beszélgetésbe nem baj az bármikor,bár munkát kéne keresnem,hogy fedezhessem ezeket.-mondtam elszomorodva.

April/

- Ezt örömmel hallom! - mosolyogtam rá. - Annak meg pláne örülnék, ha pár emberrel összeismertetnél... - nyugtáztam. - Nos, igen. Sok baj lehet abból, ha egy személyes tárgy ismeretlenek kezében köt ki.. Szerintem maradjunk annyiban, hogy te segítesz nekem találni valahol egy kis zugot, ahol meghúzhatom magam egy időre, én pedig megpróbálok segíteni neked munka-ügyben. Na mit szólsz?

Megan/

-Benne vagyok!Szerintem költözz hozzám egy időre!Szívesen látnálak,osztozkodó vagyok és remek az omlettem-Suttogtam oda neki,de ha akarod majd üzenek egyet Jernek biztos örülne neki!
-Mindig is kedves volt velem és régen kicsit bele is voltam esve-nevettem fel.
Egyszer csak az egyik pincér rám ejtette véletlen a poharat,megvágta vele a kezem röktön szorítottam el,de észre vette,hogy pár ember a teremben rám koncetrál majd fájóan elnéztek.gyorssan rá tettem egy zsepit persze a pincér kérte elnézését,nem hinném,hogy az ő hibája lett volna.Csak mosolyogtam és kiszedtem a szilánkot a kezemből.

/Gilbert ház/


Az egész idevezető út alatt csak azon agyaltam, hogy Anna miért lépett le. Lehet az lesz a legjobb ha véglegesen elfelejtem őt, sőt biztos.
Amint benyitottam a Grill ajtaján gyorsan körbepásztáztam a tekintetemmel a helyet hátha látok ismerős arcokat, de nem tűnt szembe senki, legalábbis azt hiszem.
Odasétáltam a pulthoz és az egyik székre ültem. -Egy whiskyt! -szóltam a csaposnak és megtámaszkodtam a pulton.

April/

- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem furcsálva. - Úgy értem.. Nem is ismersz.. Én pedig nem akarlak kihasználni.. - bizonygattam. Bajba meg még inkább nem akartam sodorni...
Aztán egy ügyetlen pincér elbaltázott lépése miatt a kezdeti idilli kép, ami eddig a városkáról élt bennem, megingott. Az April felé meredő szempárok biztosítottak benne, hogy nem egy vámpír van most a helyiségben. Ennyivel nem bírok el.. Képtelenség...
- Mutasd csak - néztem meg a sebet. Nem volt túl mély, viszont annál inkább vérzett... Reméltem, hogy nem szándékoznak Aprilre támadni... - Nem annyira vészes - sóhajtottam fel,mikor a vérzés kezdett csillapodni, de éberen figyeltem azokat, akik lebuktatták magukat előttem.

Megan,Jeremy/


-Biztos!Kedvesnek tűnsz és kell egy helyneked-mondtam majd a bárpulthoz mentem jeget kérni a sebemre.
-Szia Jeremy!-mosolyogtam rá miközben borogattam a sebemet nagyon fájt.Láttam,hogy valami nyomasztja.
-Valami baj van?-kérdeztem majd mélyen a szemébe néztem.Majd rá pillantottam Meganre aki ott ült és nem akartam otthagyni.
-Nem csatlakozol hozzánk?-kérdeztem.Elindultam a box felé és leültem.
-Életben maradok-nevettem Meganre.

Váratlanul ott termett mellettem valaki, csak akkor fordultam felé amikor a hangjáról megismertem. -April! Szia! -köszöntem vissza meglepődötten, de szinte egyből szemet szúrt a keze ami vérzett. Hát..ez ebben a városban nem éppen szerencsés dolog.
-Nem....Nincs semmi. -vontam egyet a vállamon-Hát veled meg mi történt? -böktem a fejemmel a keze felé. Egy pillanatra talán körbe is néztem, mivel biztos voltam benne, hogy nem egy vámpír van itt. Már csak az hiányzott, hogy valamelyik neki essen.
-Ezer örömmel.-álltam fel a pulttól és követtem a boxhoz ahol egy másik lánnyal volt.
-Szia! -köszöntem a másik lánynak és levágódtam April mellé.

April és Jeremy/

- Öh.. rendben. - hagytam annyiban a dolgot. Nem is tudtam volna tiltakozni, olyan gyorsan iramodott el a pult felé. Figyeltem, ahogy leállt beszélgetni egy sráccal, aztán vele együtt indult el visszafelé. - Szia. - mosolyogtam az ismeretlenre.
- Nos azt hiszem, te nagyon tudsz.. Jégért indulsz, srácot hozol... - kacsintottam Aprilre. - Jobb már? - komolyodtam el egy pillanatra, majd mikor April nem figyelt, újra szemügyre vettem a helyiséget. Még mindig rajtunk tartották a szemüket...

Megan,Jeremy/

-Megvágtam magam-Mondtam Jeremynek majd mikor leültünk nagyot nevettem és pirultam Megan megszólalásán.
-Igen! Ő jobban tetszett!-pirultam el.
-Ő Jeremy a barátom akiről meséltem.-mondtam majd rá néztem a kezemre.
-Kutya bajom,csak egy vágás senkit nem izgatja.-Néztem rá Jeremyre majd Meganre egyaránt.
-A kola már nem menő Jer?-Pillantottam a whisky-re,majd mosolyogni kezdtem mikor zavarodottan nézett rám a fiú.Észre vettem,hogy Megan nagyon pillantgat és nem csak ő Jeremy is és Láttam,hogy ezt egymásról is tudják.Feszült lett a levegő egy picit.
-Hé srácok!-próbáltam oldani a feszkót.

[Park]

Örültem hogy Clarissa segít nekem a beilleszkedésben. A számon amit adott gondolkoztam, hogy mi lehet de nem jöttem rá. Bementem majd leültem a pult végébe és rendeltem valami italt a csapostól, nem tudtam mit, nem ismerek semmilyen italt, amit adott azt megittam. Eléggé ízlett ezért kértem abból, még és még majd meg is ittam mindet. Egyre többet és többet ittam, angyal vagyok így nehezen árt meg nekem az ital és nem is tudtam arról hogy meg árthat ha sokat iszok, ezért meg is lepődtem mikor furán kezdtem érezni tőle magam.

April első mondatán akarva akaratlanul is elmosolyodtam, a következőkön viszont már nem igazán tudtam derülni. Utáltam ha hazudnom kell bárkinek is, főleg most..
-Senkit nem izgat. -ismételtem el a szavait szinte már suttogva és ismét körbenéztem a helyiségen, túl sok szempár szegeződött April-re és ez kissé aggasztott.
-Most inkább valami ütősre volt szükségem, de nem gyakran fogsz látni piával a kezemben. Kivételes alkalom. -vigyorodtam el aztán és belekortyoltam az italomba. Az a másik lány is körbe-körbenézett amiből csak arra tudtam következtetni, hogy ő is tud valamit.

Castiel ~

Nem rég kerültem mystic Fallsba és mikor beléptem a Grillbe egyből kiszúrtam a vámpírokat és a többi lényt.Ribancos stílusommal a bárpult vége fel egy férfi mellé aki csak úgy döntötte a piát.Kértem én is pár felest.
-Rád!-emeltem a poharam majd rá kacsintottam a férfire.Jóképű volt és tetszett.Ha démon vagy kijár egy kis szórakozás.Közelebb ültem és kacéran megkérdeztem.
-Mi a neved édesem?-pislogtam lassan,majd beletúrtam a hajamba.

Amikor a lány leült mellé rögtön tudtam, hogy egy démon, ha nem lettem volna a pia hatása alatt megölöm. De már annyit ittam, hogy csak annyit mondtam.
-Szia, a nevem Castiel, démon mi? mondtam elég részegen és nevetve, majd kértem valami mást is a csapostól.
-Adjál valami mást is és a mellettem ülő lánynak is, téged, hogy hívnak? kérdeztem tőle majd meghúztam amit a csapos adott.