- Oh, hát gondoltam hogy az édesanyádhoz szemernyi közöm sem lehet, így a te kislányos éned is kilőve, maradt hát az ágybeli vadmacska. Bár persze ahhoz sincs közöm, de ha ilyen... hogy is mondjam... készségesnek mutatkozol, még az is lehet hogy lesz? - somolyogtam ravaszul, kíváncsi lévén, hol is húzza be a vészféket, habár, ahogy megérkeztek az italaink, és Ő máris kortyolt bele a magáéba, majd folytatta, de aztán úgy hatott, tán meg is történt ez, mert elkomolyodott.
- Ezek szerint zavarba hoztalak? - kérdeztem vissza meglepetten, elvégre eddig nem úgy nézett ki mint akit zavarják a témáink amiket érintünk. Sőt. - Nekem nincs ellenemre a humorod, de ha netán segíthetek az ügyben, csak mond, figyelek, mivel tudnám oldani azt a zavart? - néztem Rá együttműködően kedves arckifejezéssel.
Mosolyogtam, de érdekes volt ez az állandó munka=sorozatgyilkos kitérőválasz. Persze jól mulattam rajta, és látszott hogy nem komoly, de érdekes momentum volt.
- Hogy én? Semmi különössel, csak tengetem a kellemes szabadidőt ezzel-azzal - adtam elsőre kitérő választ, de ahogy oldalba bökött, oldalra biccentve fejemet, néztem komolyságot színlelve a szemeibe. - Na jó... szaftos részlet... ahhoz mit szólsz, hogyha azt mondanám, szabadidőmben az éjszaka zord teremtményeit, vérivó démonjait üldözöm, és tűzöm karóvégre? - vigyorogtam el a végét már szavaimnak, elvégre igazság volt ugyan, de számára bizonyára viccnek hatott, hisz úgy is adtam elő, mintha az lenne. - Ezért az információért cserébe mit kapnék fizetségül? - emelgettem meg szemöldököm célzatosan, aztán számhoz emeltem a poharamat.

- Egy úriemberhez mérten doktor úr maga is kezdi levetkőzni azt a kimért viselkedést. - kacsintottam rá, majd az asztal alatt lábam "merő véletlenségből" feljebb és feljebb kúszott egészen két comb közé. - Segíthetek még bontogatni, ha gondolja. - vigyorodtam el, majd ismét magam alá kaptam illedelmesen végtagjaimat.
- A "gyermekkorom" nem volt egy leányálom, maradjunk ennyiben. - komolyabb témához, komolyabb hangsúly is párosult. Mélyen érintett, talán ez a téma a legmélyebben. - Nem szeretném fejtegetni, de kicsit kezd kényesen érinteni. Mármint tudja... ez a helyzet. - szemeimbe könnyek szöktek, melyet gyorsan le is sodortam. - Sajnálom. - mosolyodtam el kínomban. Clarissa! Azt hittem ezen a részen már túl vagy! Szedd össze magad! - Úgyhogy, gondolom megkaptad a választ a zavartságomra, és persze a humoromra. De igyekszem. - ismét virultság játszotta a domináns szerepet az érzelmeim közül, de csupán másodpercekig tartott. Nem tovább. Elöntött a kétségbeesés, s kezdett úrrá lenni rajtam. Remélve, hogy csak viccelődik tovább folytattam immáron kissé higgadtabban a csevejt. Csak ne olyannyira viccelődjön, mint amennyire én... Persze, sorozatgyilkos kissé túlzás. Főleg abból kiindulva, hogy sosem öltem még, de tervezem, és már a küszöbön vagyok. Csak egy lépés, Clarissa! Ennyi kell a szabadságoz... csupán ennyi.
- Hmm.. kitűnő fantázia. Nem gondolja, hogy ezek a "vérivók" csak a képzelet szüleményei? Persze, ha eltekintünk a béna Twilight, és hasonmásaihoz, nem éppen egy reális hobbyelképzelés. De nem is rossz párosítás! Egy sorozatgyilkos szemben egy vámpírölővel. Érdekes... - sejtelmes mosolyra húztam ajkamat, majd belekortyoltam ismételten italomba.

Katie Pierce

Megforgattam a szemeimet. - Mit keresek itt? MIt keresek itt? Kettőt találhatsz, szépségem. Csakis kettőt. De ha nekem kell megsúgnom, félő hogy kihozol a sordomból, tekintve a nem szép elválási módunkat. - néztem rá, és végigmértem tökéletes testét. Igen, még mindig gyönyürű. De még hogy...!
- Talán megzavartam valamit? Újabb zsákmányt vársz? Szegény fickó... már most sajnálom.. - dobtam le magamat a mellette levő székre.

-Neked meg mi a bajod? -álltam fel közvetlen előtte,azaz a széke és előtte,miközben a szemöldökömet felvontam.
-Nem,nem zavartál meg semmit. -egy tapottat sem mozdultam előle.
-Amúgy meg közlöm veled,hogy fogalmam sincs minek köszönhetem a látogatásodat. -ültem vissza végül,ismét egy vállrántással.
-De azért nem mondtam,hogy nem hiányoztál. -vigyorodtam el hamiskásan. Briannal jól el lehet játszani..

Meglepődötten dőltem székemen hátrébb, mikor megéreztem azt a nem hozzám tartozó lábat, mely hozzám ért. A kis ravasz - gondoltam magamban, de elvigyorodtam, persze ápolgatta az egómat a fiatal és szexis idegen nő csábos viselkedése, de természetesen nem ugranék rá csak úgy, még ha nyíltan fel is kínálkozna. Azért ennél, főleg ebben a városban, több eszem van, hisz nem akarok egy nap arra ébredni hogy ki van szívva a nyakam, meg egyebek. De azért elvigyorodtam, hisz a játékban benne voltam.
- Férfiból vagyok, és te csinos vagy, mindemellett kívánatos, ne lepődj meg, ha érdeklődést ébresztesz bennem. Bármelyik férfiban azt ébresztenél - dicsértem meg, de őszinte véleményemnek is megfelelt.
Meglepett amikor a komolyság mellé néhány könnycsepp is párosult a szemeibe. Való igaz, el tudtam képzelni eshetőségeket, milyen lehetett a múlt, ha így, felnőttként is ilyen érzékenységgel reagál saját emlékeire. Valahogy belém bújt a mozdulat egy pillanatra, és együtt érzőn érintettem kezem az Övéhez, de mielőtt bármit reagálhatott volna rá, vissza is húztam a poharamra. Elvégre ez nem volt az én stílusom, jobb megmaradni a szokásosnál, szóval fenntartani a határaimat. Jobbnak láttam hát nem is szólni többet a zavartsága és a pillanatnyi elgyengülése témájára, gondoltam, neki is és magamnak is az lesz a legmegfelelőbb.
- Nos hát... ha Te sorozatgyilkos vagy, akkor én vámpírvadász - vigyorodtam el újfent, és bár továbbra is vicceltem, szemeimből kiláthatta talán hogy nem is viccelek olyan nagyon. - A képzelet világa nem rossz hely, és ki tudja, mi igaz belőle, nem igaz? Csak mert még nem láttunk valamit, még létezhet. 1 millió dollárt se láttam még, mégis tudom hogy van - nevettem el magam a gondolataimon. Szépen elvagyunk, nem is kérdéses. - Te nem hiszed hogy létezhetnek olyasféle élőlények amiket még nem láttak, vagy csak kevesen? Esetleg jól rejtőzködnek? Tudományos értelemben véve, a mai napig is gyakorinak nevezhető időközönként fedeznek fel új állatokat és növényeket, ez alapján... vámpírok is élhetnek, nem? - Na jó, ez már szinte professzoros volt, de hát... hmm... az én családomban mindig is komoly téma volt az efféle. Ami külső szemlélőnek vicc, nekünk halál komoly volt mindig is.

Jasmine elment, így én is kifizettem az italt, és elmentem./foly park/

- Hmm... ez igazán hízelgő. - fogadtam a bókot illedelmesen. - Te sem panaszkodhatsz. - apró vigyor ült ki képemen, majd folytattam.
- Csakhogy, nekem nem kell minden férfi. Elég egy, csak szeressen. - arcom elé kaptam tenyerem. - Szörnyen naiv vagyok, tudom...- ismét asztalra helyeztem és az előbbi párra terelődött a figyelmem. Csókolóztak. - Ez persze nem zárja ki az egyéjszakás kalandokat- mosolyogtam zavaromban, és a pár felé biccentettem. - Na látod, megcsináltam. - kacsintottam rá.
Fura érzések bolyongtak megzavarodott elmémben. Mikor jött a vámpírság... az életem teljességben felfordult. Persze, mondhatni ez az én döntésem, most pedig viselhetem a következményeit... De mégis, néha az a gondolat lézeng a fejemben: vajon még mindig én vagyok ez? Vagy átvette volna felettem az irányítást? Félek egyszer elveszítem a kontrollt, és olyat teszek, melyet sosem bocsátok meg magamnak. Fiatal vagyok, és tapasztalatlan. Bármikor könnyen megeshet, hogy megbotlom, és azt a terhet, melyet azok után a vállamra veszek, már sosem fogom tudni eloszlatni. Mindig ott lesz. Mindig velem.És most? Ismét eluralkodtak rajtam az érzelmek... A kezemhez ért. Jól esett az érzés, de teljes mértékben összezavart. Egy emlékkép villant be édesapámról. Meglepett, de egyből visszakozott, én pedig ismét visszatértem a valóságba. Szerencsére.
- Becsuknád a szemed, ha megkérlek? - beleegyezően bólintott, majd végrehajtotta a rá szánt feladatot. Mellé lépdeltem, és a fülcimpájához hajoltam.
- Egy kietlen erdőben sétálsz. Egyedül. Sötét van. Fázol, remegsz, de nem a szeszélyes időjárástól.. Kezd a félelem eluralkodni rajtad, belülről lassan majszol, felemészt. Majd mikor egy röpke másodpercre nem figyel, már a nyomodban is van. Fogalmad sincs, hogy mi tévő legyél... Menekülni akarsz, de nem tudsz. Valami meggátol, vagy éppen valaki. Behálóz teljesen, és rabjává tesz, de belül végig a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsapjon, és minden egyes íncsiklandó cseppjét értékes vérednek lüktető ereidből kiszipolyozza, majd élettelen tested egy sötét sikátorba rejti, hogy ne találjon rád semmi, és senki. És, hogy miért teszi? Mert ezt akarja, és amit akar azt el is éri.- oldalba böktem. - Búúú! Csak nem megijedt a doktor úr? - vigyorodtam rá, mire kinyitotta szemeit.

- Köszönöm - biccentettem hálás vigyorral, az embernek végtére is hizlalja a mércéjét ha egy csinos nő tetszését fejezi ki felénk. Nekem sem volt ellenemre, csöppet sem.
Tekintetem szavai közepette követte az Övét, és láttam hogy a kis kerítő segedelmével az érkezésünkkor látott férfi és nő már egymás "mélyreható megismerésével" van elfoglalva. Elismerőn bólintottam feléje, és megemeltem felé a poharam.
- Nem rossz, nem rossz, jós, vagy társkereső tehetség? Esetleg mindkettő? - érdeklődtem áthatón, bár lehet csak női ügyesség. - A naivitás nem mindig rossz, de én inkább realista vagyok. Szeretem a komoly dolgokat, de... természetesen az alkalmi társulásokkal sem rossz a viszonyom - fogalmaztam meg finoman és udvariasan, hogy nincs gondom az egy éjszakás szexpartnerekkel sem. Hisz ugyan mi abban a kivetnivaló? Ésszel élek, de nem vagyok szerzetes.
Némi rövid szünet állt be ahogy elgondolkodni láttam tekintetéből származólag, de való igaz, nekem is eszembe jutottak dolgok. Példának okáért, hogy középkorú férfi vagyok, van egy lányom, két unokám, vámpírvadász vagyok, s jelenleg egy igen szemrevaló hölgyeménnyel iszogatok. Ellenben egy újabb ünnep telt el magányomban. Valahogy felrémlettek bennem az anno fivérem szájából elhangzó szavai. Ha lemondok a lányomról, eldobom a család lehetőségét a lánnyal együtt, akit szeretek, és a végén egyedül maradok. És lám, a jóslat bevált, a lányom utál, Isobelt ezredévek óta nem láttam, és én itt ülök a Grillben egy majdnem ismeretlen nővel. Különös.
Meglepetten néztem fel, mikor Clarissa arra kért, csukjam be a szemem. De gondolván hogy zsúfolt helyen csak nem fog hátba szúrni egy éles/hegyes eszközzel, szót fogadtam és megtettem. Érdeklődve vártam mi fog történni, és érzékeltem hogy elhalad mellettem. Legalábbis gyanítottam hogy Ő lehet az, főleg miként a fülemen éreztem a meleg leheletet, s aztán jött a hangja is.
Magamban tudom, megrémülni illett volna az elképzelendő helyzetre, de mivel... a halálon kívül már sok efféle helyzetben volt részem, így azért annyira nem hozta rám a frász. Igaz ami igaz, a halál gondolatát én is féltem, és persze igyekeztem kerülni, de a vámpírok és a sötét éjszaka már kevés az én félelmemhez.
- Azt hiszem nem sértelek meg ha azt mondom, egy ilyen csinos nő, szexis búgása a fülembe aligha hat rémisztően - nyitottam ki a szemem, és néztem az Övéibe - De fantáziából jelest kapsz, igazán valósághű volt a kép - kacsintottam, és mosolyogtam elismerőn, elviccelve a "megettek" elképzelés gondolatát.

Katie Pierce

- Bla-bla-bla. - intettem egy whiskyért a csaposnak, miközben Katie beszélt. Nem fog engem megszivatni. Egyszer már bedőltem neki, még egyszer nem fordulhat elő... olyan címeres ökör egyszerűen nem lehetek!
- Kösz! - ittam bele a poharamba, majd odafordultam Katie felé. - Hiányoztam, mi? Úgy rémlik, hogy egyszer sem kerestél fel. A felszarvazás után a használt tárgy már nem kellett, igaz? - vontam fel a szemöldökömet, jelezvén hogy velem ne szórakozzon.

Egy pillanat alatt ugrott fel, én meg kérdő tekintettel dőlve hátra tártam szét a kezeimet. "Most mi van!?" - dobtam rá kérdőn még a szemeimmel is, de ő csak enyhe szikráktól teljes szemekkel nézett a szemeimbe és.. aztán olyat tett amire végképp nem számítottam. Lemerevedve figyeltem, ahogy valami papírt csúsztat a fickó zsebébe, de ami sokkal inkább ledermesztett azok a szavak voltak. HOGY MI VAN!?? - tágult valószínűleg vagy kétszeresére a szemem, miközben őőő... kecses lépteket megeresztve elriszált a pult felé.

Erős ellenállásra volt szükségem. Hogy én is fel ne pattanjak és utánalépkedve kapjam el a karját, magam felé fordítva, hogy: Mi volt ez!? Mégis... mielőtt még észbe kaptam volna, hogy tényleg cselekedjek, már éreztem is a rezgést a mobilomon, benn, a kabátom belső zsebében, és fél szememet még mindig rajta tartva ahogy kisétál, kitúrtam, hogy ránézzek. Biztos Nevil az... - intéztem el fejben, mégis Sarah neve virított a képernyőn. Talán pont ezért szenteltem neki több figyelmet, nyomtam rá, hátha valami magyarázatot kapok. "Bocsánat. Később elmagyarázom.".. Ennyi! Oké, mégis több a semminél, én meg egy jó nagyot sóhajtva dugtam vissza a telefont a kabátom belső zsebébe.

- Ugye, megbocsát! - kaptam én is az üvegemért és felállva lenéző művigyort küldtem a fickó szemeibe. Rohadtul nem érdekeltek az efféle szarrágó bájgúnárok. Az meg hogy ez is vérszívó... hát csessze meg! Ha problémája van.. majd a fogaimmal a nyakában megbeszélhetjük. - fintorogtam a szemeibe egy utolsót és a whiskysüveg és én, duettben elhagytuk a terepet.

(Főtér)

Nem az történt amire számítottam. Az udvariaskodós bájcsevej elmaradt, a nő minden előjel nélkül pattant fel a székéről - bár valami azt súgta a vele szemben ülő fickónak is köze lehet bennev- mire az én kezeim az asztal alatt feküdve a két combon feszülten rántott ökölnyi görcsbe. Ha most lelép... egy pillanat alatt ugrok fel, megyek utána és kapom el egy sötét sikátor sűrűjében, nem érdekel a bosszú íze, nem érdekel az élvezet, amit akkor éreznék, amikor a bőrét.. még élve fejtem le róla csíkonként, nem érdekel az a sikító hang.. az a mámor, ami akkor töltene el, ha hallanám szenvedő hangját a fülemben, egyetlen hirtelen mozdulat, reccs... törnek a csigolyák, a csontok, és.. vége. Az évszázadok óta tartó rettegés és feszültség, düh és indulat.. mind vége! Mégse tettem semmit sem. Az egésznek pedig éppen az az okozó ismérve, hogy egy papírdarab csúszott a zsebembe, rajta az elérhetőségét véltem, illetve egy mondat. Aggódik érte... - talált rá lassú fejfordítással a szemem az ott őrjöngő féleszűre, ahogy a hangok végső lehelete még mindig ott csiklandozott a fülemben.

- Hát peeersze.. - feleltem olyan halkan, ami csak a nő számára volt hallható, de a fickóról.. egyetlen pillanatra sem vettem le a tekintetem. Első gyenge pont... - mosolyodtam el szélesen, de csak fejben, odakinn nem engedtem, hogy bárki is meglássa a tervemet. - Viszlát... - szóltam még utána, csak nagyon halkan, szinte nem is érthetően de fejemben már rakták is össze magukat a képek. Tervek.. Tervek sokasága a fejemben, egyetlen gyenge pont, de több kell. Sokkalta több, hogy teljes legyen a gyönyör érzete, amikor is a még mindig dühöngő balf*szra kaptam fel megint a tekintetem.

- Hát hoogyne.. - vettem újabb udvariasnak tűnő megnyilvánulást, de ahogy a whiskysüvege követte, az én szemem is vele tartott, egészen míg el nem érte a bár ajtaját. Hát akkor... indulás! - mosolyodtam el csak a szemben álló hófehér falra, most már szélesen, és mindenki számára láthatatlan sebességgel már el is tűntem, valahol odakinn, messziről követve azt a semmirekellőt a háttérben...

(Főtér)

- Az őszinteségért nem kell köszönet. Azt ki kell érdemelni. - mondandómmal ezúttal magam alatt vágtam a fát. Őszinte? Én? Áhh... nem is mondok ennél többet...
- Olyasmi, - kacsintottam rá - kicsit mindkettőből. - elégedetten hátradőltem és a kiürült pohárra meredtem. Mi a baj velem? Miért érzem magam társaságban is egyedül? A magány... mely végigkísérte elmúlt 20 életévemet. Barátok, és szerető család nélkül. Olyan ritka pillanatom volt, mikor szívesen felpattantam volna székből, és kiadtam volna magamból. Mindent az égvilágon. Elmondanám, mi vagyok, miért vagyok, és miért történik ez velem. De nem tehetem, sosem tehetem. És itt ülök szemben egy férfivel, és titkolózok, ismét. A kilétemről csak rébuszokban beszélek... És most azt állítja akár valóságos is lehetne kicsiny játékom. "Akár".... Ha tudná.. akkor talán megértene... meg tudna érteni... talán.
- Nem elég ijesztő? Óhh.. úgy tűnik, akkor ezt még gyakorolni kell. - kacsintottam rá. - Egy jó sorozatgyilkostól alapkövetelmény, hogy rémisztő legyen. Úgy, ahogy egy vámpírvadásztól is elvárható. Te sem tűnsz túl rémisztőnek. Vajon John Gilbertnek is van sötét oldala? - kérdeztem sejtelmesen, ismét poharamra pillantottam, majd John kezére vándorolt tekintetem.
- Igazán szép darab. És a feleséged mit szólna ahhoz, ha megtudná, hogy egy idegen nővel társalogsz? - céloztam a gyűrűre, majd felhúzott szemöldökkel vártam válaszát.

Brian

-Ne merészelj velem így beszélni! -csattantam fel a székemről. Úgy éreztem hirtelen abban a pillanatban hogy minden szem rám szegeződik.
-Akkor még is mi a.. Mégis minek vagy itt? -húztam fel a szemöldökömet a válaszát követelve, miközben visszahelyezkedtem a helyemre. Gratulálok Katie,sikerült egy ilyen emberen felbosszantanod magadat.. Miközben visszaültem messze megláttam Emmát, aki a hangnememre felfigyelve szúrós tekintettel méregetett minket. Lefogadom hogy ő hívta ide! Kinyírom...
-Szóval, ha így állunk, miért vagy itt? -döntöttem oldalra a fejem, immáron nyugodtan szóltam hozzá.

- Akkor én kiérdemeltem ezek szerint? - kérdeztem vissza. De én annak tekintettem magam, így azt hiszem meg is érdemelném, végülis igaz hogy elviccelve de én igazat mondtam mindvégig, vagyis ez helytálló így.
- Kérsz még egyet? - néztem rá, fejemmel a pohara felé bökve, mikor láttam hogy arra veti a pillantását. Elég különös, megint úgy nézett ki mint aki elgondolkodik, és biza kíváncsi lettem volna mi jár a fejében, legalábbis különös arckifejezése kíváncsivá tett engem. De hát nem lelki terapeuta vagyok hogy kérdezzek. Ha el akarja mondani nekem valaki ami a fejében jár, akkor elmondja, ha nem, miért faggassam? Én se szeretem ha faggatnak, nekem az az elvem hogy más se szereti, és slussz.
- Nem baj az, az élet írja a legrémisztőbb képeket, talán még nem éltél át elég rémisztő képet ahhoz hogy olyat tudj susogni amitől én is megijedek - kacsintottam Rá sejtelmesen, és magamban ebben teljesen biztos is voltam. Naná, hisz én már sok mindent megéltem, de Ő... fiatal is, és normális is, ugyan mit is tudhatna az én világomról? Nyilván semmit. - Én rémisztő is vagyok - húztam ki magam ültömben, de vigyorogva, hogy ne legyen fura. - Sötét? Persze, nem emlékszel? Mondtam, van az az énem amikor éjjel a vérivókat üldözöm - bólogattam nagyon komolyan, természetesen úgy hogy Ő ne vegyen komolyan.
Felemeltem szemem elé a kezem mikor megemlítette a gyűrűm. Kissé kiszélesedett a vigyorom, miközben a lámpák fénye megcsillant a gyűrűn, mely ezüstből készült, és egy kék színű követ foglaltak bele, melyen indaszerű vékony ezüstszálak futottak szerte, hogy a foglalatban biztosan tartsák a követ.
- Nincs feleségem - vontam meg a vállam és leengedtem újra a kezem az asztalra. - Na és neked, van férjed? Mit szólna ha itt látna velem?

John

- Szerintem, te már akkor tudtad a kérdésre a megfelelő választ, mielőtt feltetted volna. Jól gondolom? - vettetem rá egy apró mosolyt.
- Jaj, nem, köszönöm, elég volt. Inni tudni kell, csak mértékkel. - kacsintottam rá. - Sajnálom, csak elgondolkoztam... Sokszor fordul elő ilyen velem társaságban. Legközelebb nyugodtan szólj rám. - mosolyodtam el.
- Akarsz róla beszélni? Szívesen meghallgatnám. - ez tipikus pszichológus szöveg, de most tényleg fontos volt számomra, hogy mi történt vele. Hangjából nem csak fájdalom, hanem gyötrő érzelmek is szűrődtek. Ez a férfi számomra egyre nagyobb kérdőjellé növekszik, csak tudnám miért?! Meg akarom fejteni! Persze ezt is elviccelte, de tekintetén látható, hangján érezhető volt, nem tréfál. Most nem. Hiába próbál falat felhúzni érzelmei köré, azok ugyanúgy ott lesznek.
- Ez megnyugtató. Mármint... jajj! Nem úgy értem, én csak. - arcomat tenyerembe tettem. - Ez rettentő kínos. - felnevettem.
- Még fiatal vagyok hozzá, nem gondolod? Nem úgy értem, mintha maga... te már öreg lennél! - mosolyogva megráztam a fejem. - Én aztán értek ahhoz, hogy hogyan csináljak magamból pillanatok alatt idiótát.

- Jól gondolod, igen, ez végülis igaz és... azt hiszem egyértelmű is - biccentettem, a szemeibe pillantva. Az én poharamban volt még egy kevés, azt lötykölgettem körbe, ahogy elmosolyodtam egy percre. - Igaz, csak vigyázz, ebben a városban kultusza van az ivásnak, a whisky a mi hívő italunk, itt azt szinte vénásan adagolják. Ha nem akarsz elszállni, légy körültekintő - tanácsoltam, egy bölcs kacsintással, hisz ki is tudhatná ezt jobban mint egy őshonos helyi.
- Engem nem zavar, a szép és gondolkodó nő dupla siker, emiatt aztán ne kérj elnézést. Csak akkor így tényleg jobb az óvatosság a helyiekkel, mert kétszer-háromszor elgondolkozol így mellettünk, és hipp-hopp teli pohárral találod magad - emeltem számhoz a maradék italom, de az újabb megszólalására félbemaradt a mozdulat, és visszaengedtem a poharat az asztal lapjára. hogy elgondolkodtam? Persze. De hogy miért, ezt nem tudtam eldönteni. Még hogy én? A magának való magányos farkas, az önző, a törtető John Gilbert? Kitárjam a lelkem egy idegen nőnek? Kizárt! Gondoltam én. De jött a gondolat, s én eljátszottam vele. Felnéztem újra, de most mélyebben merültem el a tekintetében. Kíváncsi voltam mi lakozik ott bent, megbízható, vagy csak nőből van? Megérti, vagy csak kíváncsi? Nehéz kérdés. Végül mégis azt súgta valami, miért is ne, tehetek egy kivételt. Legfeljebb később tagadok mint a huzat.
- Hosszú az én élettörténetem, kedves Clarissa - húztam el a szám, és újra felemeltem a poharam, majd kiittam a tartalmát. - Más az én világom, mint a tied, más az életem, a családom, legalábbis ami maradt belőle. Ha elmondanék mindent, nem hinnéd el, bolondnak vagy részegnek tartanál. De mifelénk... a mese, az valóság, és nem csupán képzelet. Ebben a városban, tucatnyi embert is megkérdezhetnél, a válasz mindegyiküktől ugyanaz lenne, ha rólam érdeklődnél. Önző, manipulatív, gonosz, törtető, bunkó, nemtörődöm, és még folytathatnám a sort, főleg ha a családom kérdeznéd. De igazából... az én életem nem olyan amibe belefér másvalaki is. Ezért nincs feleségem sem - emeltem fel a kezem újra, megmutatva a gyűrűsujjam, melyen csak a védelmező gyűrű virított. És gondolatban hozzátettem, ezért nincs máshogy gyerekem sem, csak egy réges-régi születési anyakönyvi kivonaton.
- Ne aggódj, nem kínos, én is örülök. Megnyugtat. Szó szerint. Ha nincs az embernek ilyesmije, akkor nincs vesztenivalója, ha az nincs, akkor nincs gyenge pontja sem, és ha az sincs... akkor legyőztem a halált - vigyorodtam el keserűen, hisz ez igaz is volt, halálközeli élményeim alkalmával nem pergett felesleges film, nem volt aggódás senkiért, hát tudtam magammal törődni, és lám, élek. Nem úgy mint az ellenfeleim.
- Szóval, én öreg vagyok, Te fiatal, DE egyikünknek sincs házastársa. Na, most vajon mihez kezdjünk? - méláztam, bár inkább csak vicc volt. Még hogy mihez kezdjünk? Igyunk! Nekem ez volt a sanszom, így intettem is a pincérnek, hogy nekem még egy ugyanilyet. - Te biztos nem kérsz? - kérdeztem Clarissát.

/Megan/

Besétáltam és végig pásztáztam Mystic Falls arcait.A cipőm amit nem olyan rég vettem csak úgy kopogott a kövön.Leültem az egyik boxba és italt kértem eltűrtem a hajam,majd elővettem szeretett naplómat és firkantani kezdtem."Kedves naplóm!"kezdtem bele miközben szürcsölgettem a Colámat.
Még mindig gyászos hangulat fogott el hiszen a gondolat,hogy árva lettem fájt!

Városba érzekésem zökkenőmentesen sikerült. Szerencsére. Már sem kellett volna, csak újabb fennakadás vagy galiba. Most meghúzom magam itt egy ideig. - ezekkel a gondolatokkal haladtam végig a város utcáján. Nem sokan néztek meg, nem keltettem feltűnést, aminek kifejezetten örültem. Könnyű lesz elvegyülni.
Viszont muszáj lesz figyelnem a környezetre, hátha valami furcsaságot tapasztalok. Ez a hely tele van magamfajtával, és... nálam sokkal veszélyesebb szerzetekkel is. Nem árt odafigyelni. Kezdődhet is a beilleszkedés, mondjuk a Grillben. Igen, ahogy látom elég közkedvelt hely, sokan megfordulnak itt. Olyannyira, hogy egy szabad boxot sem találtam már. Rendben, nézzünk körbe. Keres, talál, foglal. Megvagy! Megpillantottam egy egymagában ücsörgő kissé magába zuhant lányt.
- Szia, leülhetek? - kérdeztem apró mosollyal az arcomon. Választ sem várva helyet foglaltam vele szemben, és rendeltem magamnak egy jegeskávét.

Katie

- Ülj már vissza, mindenki téged bámul! - förmedtem rá. Nem szerettem, ha engem is égetnek. Nekem viszont volt jogom így viselkedni vele. Mi voltam én neki? Egy kaland a sok közül. És ő mi volt nekem? Életem egyetlen és őszinte szerelme, a mai napig. Most is... most is a szívem érte dobogott, csakis érte! De közben nem tudtam megbocsájtani a becsapását!
- Miért? Egyszerű. MIATTAD! - hangsúlyoztam ki. - És nem fogok elmenni, míg nem látom azt, hogy megbántad, amit velem tettél. A játszadozásodat... az érzelmeimmel. Egy majdnem ezer éves vámpírt bosszantottál fel. - néztem rá a poharam mögül, majd Emmára kacsintottam. - Csak egy kis fenyegetés kellett neki, nem kell megfojtanod. - mondtam Katie-nek.

Megan

Rajzolgattam és magamba merengve néztem az üres papírt a naplómban olyan sok mindent írhattam volna,de nem voltam képes rá,hogy fel emlegessem a múltat.Egy szőke szépség ült le hozzám és bámultam rá.
-Persze,örülök a társaságnak!-Engedtem el gyengéd mosolyt az arcomon miközben becsuktam a naplóm és próbáltam nem bámulni a szép ideg lányt.
-Új vagy itt?-kérdeztem félve,mert nem tudtam beszédes kedvében van-e.
hallottam miközben csacsogtak az emberek,elővettem a táskámból azt a fiolát amiben valami lötty volt,de apám a lelkemre kötötte,hogy ezt a vasfű nevezetes növényt mindent italomba tegyem.
Jó kislány révén úgy is cselekedtem,reméltem a lány nem néz valami drogos félének.

Figyeltem, ahogy elrendezgeti a cuccait, majd beletölt valamit az italába, amit aztán inni kezd. Nem kellett túl nagy ész ahhoz, hogy rájöjjek, mi volt az üvegcsében. Ezek szerint viszont megúsztam, legalább elsőre nem egy vámpírba botlottam bele. Oké, nevezhetjük kezdeti szerencsének is, ugyanis nem tudom hogyan viselkednék egy vérszívó közelében azok után, hogy ismerem a fajtájukat.
- Ennyire látszik? - kérdeztem színlelt ijedtséggel, aztán mosolyogva folytattam. - Nos, igen. Nemrég érkeztem a városba. Tudod kell néha a változatosság.. Jól esik kiszakadni a hétköznapokból. - magyaráztam, aztán elgondolkoztam. - Igazából még senkit sem ismerek, szóval.... Megan vagyok. - nyújtottam kezet az idegennek. - Megan Wallace.

-Picit igen -Kezdtem el kuncogni majd én is a kezemet adtam neki.
-April Young. -Mosolyogtam rá-Ne aggódj én is új vagyok -Suttogtam oda viccesen neki majd újra hörpintettem az italomba
-Ezzel a vacakkal borzalmas -fintorogtam és ismét mosolyogtam a lányra akin láttam,hogy picit ideges,de nem kérdeztem meg nem akartam személyesnek tűnni -Szóval a változatosság ami Mystic Fallsba sodort?.. -kérdeztem tőle majd a fülbe valómmal kezdtem babrálni.

- Óóó, remek! - nevettem fel kissé keserédesen. - Már épp akartam kérni, hogy mutass meg néhány helyet a városban... Azt hiszem ezt buktam. - grimaszoltam viccesen, hogy oldjam egy kicsit a hangulatot. Valójában egy kicsit én is ideges voltam, hiszen nem tudtam, hogy a helyiségben tartózkodó többi "ember" mennyire ember... Nem akartam, hogy kihallgassanak minket, vagy inkább, hogy bármilyen kis utalást ejtsek illetéktelen füleknek.
- Létszükséglet - böktem az itala felé. - Ne aggódj, nekem is van belőle.... - kacsintottam rá.
- Igen... 20 évesen az ember már nem akar a szülei nyakán élősködni.. Jobb, ha a magam útját járom, elkövetem a hibákat, amik megszínesítik az életemet és hé, élek. Nincsenek kötöttségeim. Meg aztán az is közrejátszott, hogy kalandvágyó és utazgató típus vagyok. Na és te? Veled mi a helyzet? - kortyoltam nagyot a kávémból. - Már persze, ha nem túl személyes....

Megan/

Rá mosolyogtam majd beletúrtam zavartságomba a hajamba.
-Igazából én itt születtem.Nem rég költöztem vissza apám halála után.Érdekel is mi történt vele állítólag gáz robbanás,de én ezt nem hiszem el mikor a magán suliból egyszer haza jöttem és mellettem cigiztek azt is megérezte a ruhámon akkor a gáz szagot miért nem?-mondtam remegő hangon ,de gyorsan elhallgattam mi mielőtt sírás lett volna belőle.Rá pillantottam az üvegemre melyre annyira célzott a lány és értetlenkedve néztem rá.
-Te tudod mi ez? Mert apám szerint valami gyógy növény igazából nem értek hozz,de megígértem ,de borzalmas az íze.-fintorogtam ismét majd néztem a lány arcán,hogy ő mást hisz erről a növényről és gondolkozásom menete szinte kiült az arcomra.Régen jártam már itt és félek is ettől a helytől.
-Nevetni fogsz,de képzeld Mystic Fallst 19 században vámpír városnak hívták és hitték.Szerintem ez tök hülyeség,de anyukám mesélt régen én az alapítói családból származom melyek irtották őket .Gilbert,Forbes,Salvatore,Young,Donovan ők mind ehhez a rendhez tartoznak,sajnálom,ha letámadlak csak gondoltam idegen vezetést meg kezdem!-Mondtam majd ittam ki minden cseppet a poharamból.

John

- Igen, egyértelmű. - biccentettem beismerően, majd a bejárathoz pillantottam. Új személyek fáradtak be, elfoglalták helyüket, és iszogatásnak fogtak, no persze meg társalgásnak. Egy fiatal pár nem is olyan messze tőlünk épp veszekedtek, kicsit arrébb pedig egy kibékülés zajlott. Zajlik az élet. Nem is értem.. 18 évet hagytam ki ebből az egészből. Az egész egy csoda. Egy csoda, amibe alig 2 éve születtem bele.
- Még ezt mondod, nem sokáig. Szükségtelen alkalmazkodnom az itteni szokásokhoz, hamarosan úgyis elérem, hogy a szokások alkalmazkodjanak hozzám.
- Nem teszem. - adtam neki igazat, majd végighallgattam élettörténete kicsiny kis részét árnyaltabb feldolgozásban.
- Önző, manipulatív,gonosz, törtető, bunkó, nemtörődöm... -ismételgettem a szavakat. - Mintha nem is ugyanarról az emberről beszélnél. De lehet, hogy csak jól megjátszod magad. Ki tudhatná?! - mosolyodtam el. - Mindenesetre köszönöm, már tudom, hogy kiknek a véleményére nem szabad adni. Nem tudom, hogy miket követtél el, mi az amit jogosan kaptál szeretteidtől, s mi az amit nem. Nem várom el, hogy elmond nekem. Első találkozáskor, nem is illik kitárni másiknak a legbensőbb titkaidat. Tudom, én sem teszem. De érzem rajtad, hogy még ha ki sem mutatod, de belül fáj, és hiányzik valaki. Nekem is. Pedig nem is ismertem. De ez bonyolult... Szót sem érdemel a múltam. Látod ennyire képes örülni valaki, ha végé egy szakasznak a múltjában. Egy 18 éven át ívelő szakasznak. A boldogságomért harcolok azóta, mióta csak megszülettem, és te csak eldobnád magadtól. Gyengepontnak tekinted... pedig te is tudod, ott legbelül, hogy emberek vagyunk... a fenébe is ! Szükségünk van valakire! Lehet, hogy csak adnod kellene magadnak egy esélyt. Egy esélyt a boldogsághoz. És tudom, fura ezt egy idegen szájából hallani, de drukkolok. Drukkolok, azért, hogy meglásd az élet túl rövid ahhoz, hogy csupán végigharcoljuk, és véget ér...
- Tagadod! Mindent tagadsz... védekezni akarsz, de az ellenkezőjét éred el. Míg te magadnak sem ismered be, addig ne várj csodákat sem a családodnál, sem az összes többi embernél, akik esetleg fontosak neked. Legyőzni a halált? Az életed éld, ne a halállal küzdj, mert hiába vagy erős, bátor, egyszer úgyis le fog győzni. - eléggé kikeltem magamból, és olyan hangsúlyt engedtem meg magamnak, amit nem illene... de dühített.. Mintha minden amit akartam volna az élettől, és küzdöttem érte, mert nem volt másom, csupán a hitem, a hitem, hogy valami csoda folytán megváltozik majd. Erre "pofonként" sújtott mondandója.
- Ne haragudj, nem szabadott volna... a te életed, csak... nem számít. Örültem, hogy megismerhettelek. - felpattantam, és a bejárat felé indultam.