Észrevette, hogy valami nincs rendben. De egyszerűen nem akarom hogy tudjon róla. Ezért gondoltam elterelem a témát. -Nincs semmi, komolyan.- Próbáltam meggyőzni,de láttam hogy nem hisz nekem. -Csak tudod, ideges vagyok picit, hogy meglát az egyik barátnőm. Meglepetésnek szántam az idejöttöm és a lakásán szeretném meglepni Na meg abban igazad van, hogy szeretnék feltenni egy kérdést. Te valami természetfeletti vagy...? - Mivel jobbal nem tudtam előállni rákérdeztem. Addig sem Tylerről beszélünk.

Örültem, hogy egyszerűen csak a barátnője van a dologban. Miatta izgatott értem. Bár akkor nem a grill a legjobb hely a rejtőzködésre. A következő mondatán viszont ledöbbentem. - Micsoda? - Kérdeztem kerekre tágult szemekkel, majd közelebb hajoltam hozzá. - Honnan tudsz te erről? Talán te..? - Lehet, hogy neki is van valami titka hiszen mi másért hozták volna ide akkor nyaralni. Már akkor is tele volt ez a hely természetfelettiekkel ha nem is vettük észre őket.

Szerencsém volt. Elhitte, hogy csak a barátnőmről van szó. Megkönnyebbültem. Megittam a kólám. Gondoltam rendelek még egyet, de aztán elálltam az ötlettől. Amikor a természetfelettiről kérdeztem,látszott rajta a döbbenet. -Talán én..micsoda?- Kértem hogy fejezze be a mondatot. Már tudom hogy természetfeletti, hogy van ereje. Éppen csak nem tudom micsoda..De remélem elmondja,mivel nem találkoztam még sok természetfelettivel, minden érdekel.

Gyerekek voltunk és még soha nem fordult meg a fejemben, hogy valami különleges képessége lehet. Mint ahogy az sem fordult meg a fejemben, hogy vámpír legyek. - Ha te elmondod én is elmondom. - A tippem a boszorkányra esett. De még nem lehet valami tapasztalt, ha nem tudja beazonosítani, hogy mi is vagyok. Bár ki tudja mik mászkálnak már errefelé. Soha nem lehet tudni mivel futsz össze az utcán.

-Rendben. - Sóhajtottam egyet. Vajon megbízhatok benne?! Micsoda kérdés, persze hogy. Elmondom neki. Ő is elmondja így legalább mindketten többet tudunk meg. Legalább is én. Nem nagyon tudom mi lehet, de a boszorkányok mellett vámpírok szoktak lenni, vagy vérfarkasok. Persze nem tudom hogy léteznek-e. De ha a boszorkány igen, a többi sem kizárt. Nyeltem egy nagyot.- Szóval,én…- Apró szünet következett. Nem tudtam hogy nekifogni.. Aztán végül csak kimondtam. - Boszorkány vagyok.

Láttam, hogy egy pillanatig elgondolkozik azon elmondja-e vagy sem. Hát én sem osztanám meg mindenkivel, hogy mi is vagyok. De mivel már gyerekkorunk óta ismerjünk egymást remélem, hogy ez nem lesz akkora gond. Boszorkány. Akkor hát nem gondoltam rosszra. De viszont akkor nagyon tanulatlan lehet, ha még azt sem tudta megállapítani, hogy én vámpír vagyok.
Alapos körbenézés után kimondtam. - Én meg vámpír. - Suttogtam.

Szóval vámpír. Akkor ezek után már tudni fogom, ha újra ezt érzem egy 'embernél' akkor az vámpír. Legalábbis remélem, hogy mindegyik természetfeletti lénynek más a 'kisugárzása'. Nagyon sokat kell még tanulnom a dolgokról. Ezért is van részben segítségem Violetre. Neki pedig mindig jól jön egy gyenge kis boszorkány akit arra használhat amire szeretné.
- És mióta vagy az? Te akartad? - Kérdeztem már-már kíváncsiskodva. Tudnom kellett.

- Azt hiszem jobb ha ezt nem itt beszéljük meg. - Néztem körbe. Nem volt olyan nagy tömeg, de egy-egy meghallott szó is felkeltheti mások figyelmét. - Mit szólnál ahhoz ha most elmennénk hozzám felzárkóznánk az eseményekkel. Utána nyugodtan mehetsz a barátnődhöz. - A második pohár italt is megittam, majd fizettem az övét és az enyémet egyaránt. Ezzel is mutatva, hogy nem fogadok el nemet válaszként.

Igaza volt abban, hogy nem itt kellene megbeszélnünk a dolgokat. - Igazán nem kellett volna, de köszönöm. - Mondtam mikor kifizette az én kólámat is. Előkutattam a zsebem mélyéről a kocsikulcsomat, majd felálltam az asztaltól és ránéztem. - Akkor mehetünk? - Nem voltam benne biztos, hogy pontosan tudom még merre laknak, de mertem remélni, hogy nem tévedhetek akkorát.

- Semmiség. - Miután felállt nem sokkal később én is felálltam és követni kezdtem a kocsiág. Régen járt erre, de mivel a város nem sokat változott valószínűleg tudni fogja az utat. Ha meg nem maximum besegítek neki.

(Forbes ház)

https://www.youtube.com/watch?v=bBuo8lTGfkg

Hogy honnan jöttem? Miért is mondanám el? Elég, hogy a város határain kívülről. Lehet akár egy koszos, elhagyatott ház, vagy akár a Mennyország. És talán a Pokol sem kizárt. Mindez nem számít. Ami számít az, hogy itt vagyok. Hosszú-hosszú évek múltán, újra Mystic Fallsban vagyok. Mondhatnám úgy is, hogy most először... hiszen annak idején az általam alapított falunak még neve sem volt.


Benyitottam a Grill dupla ajtaján. Milyen különös.... felemelő, és ugyanakkor torokszorító érzés. Abból a törzsből, mely valaha átkelt az óceánon, és dacolt a természettel, hogy élhessen, ma egy virágzó közösség származik. Jók, rosszak egyaránt. De inkább rosszak. Éreztem a hely kisugárzásának áramlását... még oda is, ahol én voltam. Az idegszálakon élt ez az érzés, és az emberi logikával ellentétben csalhatatlan volt. A közelgő végzet, és sötét idők jele. Hogy eljött az én időm.
Leültem a bárpulthoz, és körbenéztem. Mekkorát haladt a világ ezer év alatt! Annak idején Hjalmar mézsöre, és kunyhója volt a "törzshelyünk", ahol menekvést találhattunk ideig óráig a harcos férfiak gondjai alól, és élvezhettük Hjalmar saját főzetű mézsörét. Most pedig tükrös bárpult dukál, és olyan italok, amiket annak idején még csak el sem képzelhettünk.
Pedig nem szeretek ilyen helyen ülni. Jobban szeretem egy csendes kis ház magányát. Elég volt a bárokból nekem akkor, mikor Niklaus nyomát követtem hosszú századokon át, keresztül-kasul az Államokban. Mert az ő ottjártát két helyszínen lehetett megtalálni. Sötét sikátorokban, és zsúfolt bárokban. A vámpírlét két legcsalhatatlanabb jele. A gyilkolás, és a tombolás. Magam is tudom jól... mert magam sem vagyok már emberi lény.
Felemeltem az ujjam, és egy sört rendeltem, szomjasan kortyolva a kesernyés nedűt.
- Hjalmar, ezek labdába sem rúghatnak melletted - morogtam az orrom alá. - Ha most itt lennél barátom, megszedhetnéd magad a mézsöröddel - koppantottam le az üveget, és körbenéztem. Éreztem, hogy a fajtámbeliek közül itt lapul valaki.

- Petrova birtok -

A mai nap túl hosszúra nyúlt, de még mindig nem voltam túlzottan fáradt. Noha az a vámpírvadász lány a temetőben eléggé rájátszott arra, hogy kimerüljek, de Ő azóta már.. biztos ugrándozik az örök élet mezején. Kár érte, talán tényleg vámpírrá kellett volna tennem Őt. Nincs is nagyobb büntetés egy vámpírvadásznak, mint vámpírrá változni.
Odacsüccsentem a pult mellé. - Egy whiskyt! Legyen inkább kettő. - módosítottam a saját szövegemen, mire kaptam egy bólintást.
Végigmértem a helyiséget, fajtámbéliek után kutatva, amik most sem maradhattak el. A Grill szinte már egyenlő egy vámpírtanyával. De valahonnan a közelből éreztem erősebbet is. Volt itt valami, vagy valaki, aki ráhajaz az én koromra is.

Mint egy hirtelen felbukkanó látomás, megjelent mellettem egy fiatal lány. Haláltól, és vértől bűzlött. Olyan szag volt ez, mit nem érezhetett senki fajtámbeli... de én éreztem. A régi halál illatát hordta magán. Vagyis ő maga is vámpír volt.
- Aki két whiskyt legyűr egymás után, vagy nagyon nekikeseredett, vagy bírja az italt - jegyeztem meg a sörömet kortyolgatva. - A whisky valamiféle divat lett manapság?

Épphogy belekortyoltam a whiskybe amit letett elém a dögös kiszolgáló srác, mikor meghallottam egy hangot magam mellől. Lenyeltem a kortyot, és arra fordítottam a tekintetemet. Azt hiszem, okkal mondhatom hogy ilyen tekintetet a majdnem ezer évem alatt soha nem láttam. Egyben voltam csak bizonyos: Ő is vámpír. És.. nem is akármilyen, ha eszembe jut az, amit a bejövetelkor éreztem.
- A MI körünkben biztosan. - vontam egyet a vállamon. Szemtelenség-nem szemtelenség, a pasas valahogy egészében nem tetszett nekem. Nyilván jobb programot is találhattam volna magamnak ma este. Például alvást.

- A te köreid az én köreim is - jegyeztem meg. - A vendégem vagy - dobtam az ital árát a pultra. - Tudom mi vagy, ugyanúgy, ahogy te is érzed, hogy én mi vagyok - mosolyogtam aztán. - Nem kellenek a felesleges körök, és átverési kísérletek. Játsszunk nyílt lapokkal. Mit szólsz hozzá? - fordultam immár felé a bárszéken. - Nekem csupán néhány információ kellene.

Fél kezemmel a hajamba túrtam, de nem is gondolkdotam a válaszon. Egyértelmű volt, hogy úgy lesz, ahogyan Ő mondja. De nekem sem volt hangulatom színészkedni, és játszadozni. Kíváncsivá tett, hogy ki lehet ő.
- Nekem megfelelnek ezek a "kártyák". - bólogattam, letéve a pultra a whiskyt, és szembefordultam Vele, hogy a szemeibe nézhessek. - Mivel kapcsolatban lenne szükséged információkra?

- Ez jó válasz - mondtam ki nyíltan. - Úgyis kiszedtem volna belőled az információkat, akár fájdalmas módszerekkel is. A könnyebb utat választottad - jegyeztem meg, és kissé előrehajoltam. - Hallottad már a Mikaelson nevet? Ismersz esetleg olyanokat, akik ezt a nevet hordják? Egy család. Öt testvér. Négy fiú, és egy lány. Őket keresem.

Csak grimaszoltam egyet amikor a fájdalmas módszereit említette. Nem volt szerencsém eddigi életemben hozzájuk, ezek után is szeretném kikerülni őket.
- Hm. - gondolkodtam el, persze csak időhúzásképpen. Megrántottam a vállamat, és belekezdtem. - Elsősorban ismerem őket a nemrégiben tartott bálról, amit az anyjuk rendezett. Esther, azt hiszem, így hívják. És igen, ott voltak a gyerekei is. Azt nem számoltam, hogy öten voltak-e, de abban biztos vagyok, hogy a többségük ott volt. - számoltam be. Mit érdekel engem, hogy mit akar? Ha kérdeznek, csak válaszolok. Ki tudja? Talán ezzel találok egy újabb eszközt, hogy borsot törjek anyu orra alá.

Belekapaszkodtam a sörömbe, mintha az lenne a biztos támasz, ami nem engedi, hogy leesek a székről a meglepetéstől.
- Hogy mondtad? - ragadtam meg a karját. - Azt mondtad, Esther? - néztem rá merően. - Nem tévedsz? Biztos vagy ebben? Vigyázz, ha hazudsz nekem... - fejeztem be fenyegően, és a pillantásommal tudattam, hogy bármit megtennék vele, ha megpróbálna felültetni.
- Akkor vissza az elejére. Mesélj! Hogy néznek ki Mikaelsonék? Főképp Estherre vagyok kíváncsi. És az egyik fiúra. Niklaus a neve. Bár mostanában a Klaust sűrűbben használja - eresztettem el, majd egy intéssel két újabb italt kértem neki. - Mindent tudni akarok róluk.

- Peeeersze, jobb dolgom sincs, csak hazudozni. - néztem a tekintetébe flegmán. - Az a nő szervezte a bált. Esther Mikaelson, ezt a nevet nem felejtem el ilyen rövid idő alatt, még ha a 900-on is túlvagyok. - legyintettem nagyot sóhajtva, aztán elvigyorodtam.
- Hát, nézze el nekem, de nem szokásom a nőket bámulni. Ami rémlik arról a nőről, hogy eléggé csinos. És.. erős boszorkány is, már amit hallottam róla. - vontam egyet a vállamon, de végül Klaus említésekor tényleg nevetnem kellett. - Nos, ami azt illeti.. Klaus igencsak népszerű ebben a városban, főleg a hölgyek körében. - jegyeztem meg. - Bár ahogy láttam a bálon, és amúgy is, a szerelem az ő fejét is elvakítja. - legyintettem fintorogva. Miért kell mindenki életét elcseszni ezzel a hülye szerelemmel? Soklkalta szebb nélküle az élet.

Tudtam eddig is, hogy Esther él. Ha ő meghal, éreztem volna magamban. A maradék lelkem vele együtt szállt volna a sírba. Nem, tudtam, hogy nem halott... de arra nem számítottam, hogy most itt találom őt. Olyan gyönyörűen, amilyen régen is volt.
Elmosolyogtam magam boldogan rá gondolva, majd gúnyosan felhorkantam, ahogy Niklaus szóba került.
- Ajánlom minden nőnek, hogy kerülje el Nik-et - morogtam. - Akiben van némi önbecsülés, nem kezd vele. Az a fiú maga a testet öltött Sátán. Nem jó semmire, akárcsak régen. Csupán arra, hogy tönkretegye mindenki életét maga körül! Nagyon régóta keresem már, de mindig kisiklott a markomból! -vágtam a bárpult oldalára, ami vészesen megreccsent. - De most... most szemtől szembe állok majd vele - mondtam, már szinte csak az orrom alatt.
- Más egyéb? - fordultam aztán nagy sóhajjal a lányhoz. - Mit értesz azon, hogy Nik szerelmes?

- Hát, ahogy keringenek a pletykák, és keringtek a bálon is, nem sokan tudnak neki ellenállni. - vontam egyet a vállamon. Köztük nekem se sikerült, de sikerült volna, ha nem veszem tervbe azt, hogy bosszút állok Tatián. Igen, ha ő nincs, én se fekszem le azzal a beképzelt pasival.
Összevontam a szemöldökömet, amikor kitört belőle valami, és odavágta a pultra a poharát, de aztán a kérdését hallva az én szemeimben is valami gonosz fény kezdett csillogni. - Óóó, nem is olyan új az a szerelem. Legalább ezer éve tart már, csak mindketten hülyék. Ami nem is baj, mert ritka hülye látvány lenne bámulni a legerősebb vámpírt és a világ ribancát. Talán ismerősen cseng neked Tatia neve, nem? Bár.. a helyedben óvatos lennék. - jegyeztem meg. - Abból a nőből perpillanat három szaladgál a városban.

Hallgattam a lányt, aztán kitört belőlem a hitetlenkedő, harsány nevetés.
- Itt az egész világ megbolondult? Vagy csak te vagy abszolút őrült? - kérdeztem. - Igen, ismerem a Tatia nevet. De az a ribanc már halott. Ezer évvel ezelőtt magam gondoskodtam a haláláról. Tehát ezen idő szerint nem hogy három, de még csak egy sem lehetséges belőle. Varázsolni gondolom ő sem tud. És holtakat feltámasztani... arra még Esther sem képes - csóváltam a fejem. - Tudod, arra gondoltam, hogy ha végeztünk, megöllek. De egy bolond vámpírt bántani méltóságomon aluli lenne.

Oké, bolondnak még sosem tituláltak, de ezek szerint egyszer mindent el kell kezdeni. - Nos, akkor nyilván egy szellemmel beszélgettem minap a bálon. És a másik két nő is szellem. Az egyiket ha jól emlékszem, Katherine-nek hívják. A másik pedig valamilyen Elena, de többre nem tellett tőlem. Egyébként... - sóhajtottam. - Tatia az anyám. Így bocsásd meg nekem, de... nem, nem halt meg. És ha jól tudom, pontosan emiatt az Esther nevű nő miatt nem.

- Akkor most azt hiszem, én is iszom egy whiskyt - krákogtam a hirtelen információhalmaztól, és amint megkaptam az italt, azonnal felhajtottam.
- Szóval vissza az elejére - csaptam a térdemre. - Te Tatia Petrova lánya vagy? Az a lánya, akit otthagyott Bulgáriában a kis ribanc, mielőtt behálózta Nik fejét? - érdeklődtem. - És azt mondod, hogy a feleségem, akit csaknem ezer éve szem elől vesztettem, megmentette Tatia életét? És hogy ezek szerint jelenleg Esther, Nik és Tatia békés, vérszívó boldogságban élnek a városban? - hitetlenkedtem.