- Addig stimmel, hogy igen, Tatia Petrova elhagyott lánya vagyok, akit otthagyott a hülye apámnak, mielőtt idejött. - bólogattam. - És igen, az is stimmel hogy Esther Mikaelson segített neki életben maradni. Bár talán én se bánnám, ha hagyta volna meghalni. - fintorodtam el egy másodpercre. Amit a bálon hallottam... erre utalt, miszerint Esther segített Tatiának. Még úgy is hogy a nő férje felbukkant.
- Ám az utolsó már nem igazán stimmel. Egyikük se él nyugodt életet. Már nem emberek, hogy azt éljenek. - vontam egyet a vállamon.

- Mi sem vagyunk emberek, mégis élünk - mondtam, megkopogtatva a pohárral a pultot, majd a lányra, és magamra mutattam, jelezve, hogy mindeketten iszunk még.
- Szóval ezek szerint vannak olyan bűnök, amelyekért nincs bocsánat - néztem a lány arcára. - A saját történetemben tudom, hogy vannak. Örülök, hogy a tiédben is. Mert talán megegyezhetnek még a céljaink. A nevem egyébként Mikael - nyújtottam a kezem.

- Az én célom csak az, hogy Tatia is szenvedjen úgy, ahogy én szenvedtem az anyám hiányától. - jegyeztem meg mellékesen, és elfordultam, hogy ne lássa azt az égető utálatot a pillantásomban, ami összpontosult bennem.
A neve említésekor azonban odakaptam a fejemet. Esther és Tatia szájából is hallottam már ezt a nevet. Ő... - Maga Klaus apja. Pontosabban.. a nevelő apja. - mondtam, bár kissé még meglepődötten.

- Megelőzött a hírem? - vontam fel a szemöldökömet. - Meg sem kérdezem, miféle aspektusból hallott engem emlegetni. Biztosra veszem, hogy Nik volt a forrás. És arról szólt, hogy milyen kegyetlen apa voltam annak idején. Sajnos sikertelenül igyekeztem, mint a mellékelt ábra is mutatja - vontam vállat. - Már annak idején tudtam, hogy Nik sokkal rosszabb, mint bármi más, amivel valaha dolgom volt. Esther persze mindig mentegette, hogy ő jó fiú, csak én bánok vele keményen. De Nikben már akkor is benne volt a gonoszságra, és a kegyetlenségre való hajlam. Igyekeztem kiverni belőle... akár szó szerint is akár. Kár, hogy nem jött össze - morogtam.

- Igen, eléggé megelőzte. - bólogattam közben, és megittam a maradék whiskymet mert azért a sztorik közepette is beleiszogattam én néha a pohárba.
- Én nem ismerem egyikőjüket sem. Akkoriban sem ismertem, mert még gyerek voltam Bulgáriában. Klaust csak... khm... szóval nem ismerem úgy, ahogyan az anyja vagy éppen Maga. De úgy vélem, hogy okkal lett ilyen a fia. És.. nem tudom, hogy mit tehetne ellene. Nemrégiben meggyőződhetett ebben a városban arról mindenki hogy ő a világ legerősebb és leghatalmasabb vámpírja.

- Tévedés - mosolyogtam, mint egy ragadozó - Klaus nem a világ leghatalmasabb, és legerősebb vámpírja. Csak azt hiszi magáról, és igyekszik ezt másokkal is elhitetni. A világ legerősebb vámpírja ekkorára fog összemenni, ha engem meglát - mutattam a két ujjam közti, alig két centis távolságot. - És hogy mit teszek ellene? Mondjuk úgy, megvannak a módszereim. Tudj valamit, kislány... vámpír vagyok, de nem embereket gyilkolok, és nem emberek vérén élek. Hanem a fajtánk vérén - villantottam felé a szemem. - De mivel ma este segítttél nekem, életben hagylak. Sőt, még mindig a segítségemre lehetnél. Nem leszek érte hálátlan. Mit válaszolsz?

Kissé meglepődötten csúszott a homlokomra a szemöldököm, de aztán le is szűrtem a következtetést. - Egy vámpír, aki vámpírokra vadászik. Nem mindennapi - sóhajtottam hatalmasat, majd elvigyorodtam.
- Az attól függ, hogy miben kell segédkeznem. Nem áll tőlem távol se gyilkosság, se semmi, szóval kétlem, hogy ellene lennék, de mégis érdekel, hogy konkrétan miről lenne szó.

- Először csak egy kérdésre válaszolj. Milyen kapcsolat fűz téged Nikhez? Mert valami azt súgja, nem vagytok olyan ismeretlenek egymásnak, mint ahogy te be akarod állítani ezt a dolgot. Ha nem érdekel, mi történik vele, elmondom, mit kellene segítened - kértem ki két újabb italt, elé tolva az egyik pohár whiskyt.

Elgondolkodtam, végül arra jutotttam, hogy nekem nincs sok veszítenivalóm. Tehát miért ne beszélhetnék?
- Néhány napja összefeküdt velem, hogy bosszút álljon Tatián. És engem ugyanez a cél vezérelt. Nem köt össze minket semmi, úgyhogy mondhatni, nem érdekel, mi történik vele.

- Ehhez értett Nik mindig is. A nőkhöz, meg a vérengzéshez - morogtam. - Egy hét múlva telihold, és olyankor, mikor vérfarkasok rohangálnak szabadon, én sem szeretek odakinn járni. Engem is megölhet egy jól irányzott harapás, tehát szeretnék Nik-el még a telihold előtt találkozni. És négyszemközt. Tudod, hol van a régi romtemplom a városban? Egy valaha volt birtok helyén áll.... ami momentán az erdőben van, egy nagyobb tisztáson. Hozd oda Niket. Csak ez a kérésem. Te el tudod csalni oda, egy szenvedélyes éjszaka ígéretével. A többi már rá tartozik majd... és rám.

Kiittam az előbb elém tolt whiskymet, közben alaposan fontolóra véve amit felajánlott. Igazából a másik lehetőség hogy amint elhagyom a Grillt, rögtön megöl. Tehetnék mást? Nem mintha nem lenne jó hecc ez Klausszal szemben. Őt se kedvelem túlságosan.
- És mikor óhajtod ezt? - kérdeztem aztán, ezzel jelezvén beleegyezésemet.

- Amikor csak lehet - vettem elő egy apró papírt a zsebemből, és ráfirkantottam a telefonszámomat. - Itt el tudsz érni. Amint megvan az időpont, hogy mikor találkozol Nikkel, értesíts. Helyetted viszont én leszek ott. Ha félsz attól, Nik mit szól majd utána, azt mondom, hogy kínzással, vagy igézéssel vettelek rá a dologra - rángattam meg a vállam. - Megölni nem fogom őt - válaszoltam aztán, látva szemében a ki nem mondott kérdést. - Momentán még nem vagyok olyan erős, hogy megöljem őt. Hiányoznak.... bizonyos lehetőségek - köszörültem meg a torkomat. - De olyan fog kapni tőlem, ami kissé lejjebb töri majd a szarvát. Tehát, mi a válaszod?

Átvettem tőle a papirost, és zsebre dugtam, miután alaposan szemügyre vettem ott a felírt számokat. Egy pillanatra beparáztam hogy mi lesz, ha ki akarja nyírni Klaust, de végül megnyugtatott, hogy egyelőre erről nincs szó. A halálát azért nem akartam. Csak.. a minimális rosszindulat.
- Benne vagyok. - egyeztem bele mosolyogva. - Nos, ha önnek megfelel, holnap estére.. összehozom nektek azt a találkozót. Egy szót sem ejtve Mikaelről. - böktem felé.

- Egy szót sem szólva senki másnak sem rólam. Különös tekintettel a Mikaelson család tagjainak - biccentettem aztán. - A város szélén van egy kis házam. Nem túl hivalkodó és nagy, de egy magamfajtának épp megfelel. Ha valami oknál fogva nem tudsz telefonon elérni, oda is jöhetsz - álltam fel a bárszékről. - Most megyek. Egyre több itt a vámpír, és nem akarom a városba érkezésem első estéjét vérengzéssel kezdeni. Egyébként, én még nem tudom a neved - dobtam néhány bankjegyet a pultra, kifizetve az italokat.

- Ééértem. - bólogattam szaporán, végül zavartan megráztam a fejemet. - Oppá, modortalan vagyok, bocsánat. A nevem Erin. - mutatkoztam be. Igen, ez eléggé ciki, de mindegy. Soha nem voltam az udvariasság mintaképe.
- És holnap estére intézkedem, erről értesíteni foglak. - bólogattam.

- Várni fogom hogy hívj, Erin. És még valami... - indultam el az ajtó felé, de megtorpantam, és visszafordultam. - Nem ajánlom, hogy átejts. Ebben az esetben te kapod meg azt, amit Niklausnak szántam. És biztosítalak... a dolog nem lesz kellemes - hajtottam meg kissé a fejem, mintegy köszönésképp, majd sarkon fordultam, és elhagytam a Grillt.

(Mikael háza)

Pár pillanatra ugyan komollyá vált az arcom, de amint távozott, meg is rántottam a vállamat. - Hát legyen. Amúgy sem szokásom átejteni senkit. - motyogtam csak magamban, végül felálltam.
Most hazamegyek, alszom. Reggel felhívom Klaust, hogy tárgyaljak vele arról a szenvedélyes éjszakáról. A fene, pedig az tényleg jó lenne. No, mindegy. Majd máskor. Hm. Nem lesz máskor mert tudni fogja hogy az én kezem is benne van. Akkor ez már tényleg mindegy.

- Erin birtoka -

Örömmel nyugtáztam, hogy a grill előtt nem tilos a parkolás. Nem akarom megint megszívni, ahogy a múltkor. Legjobb tudomásom szerint ez az egyetlen Grill nevű hely itt, mivel csúnya volna, ha rossz helyen várom az állítólagos jövendőbeli lakótársam. Szerencsémre rövid keresgélés volt csupán, és megtaláltam. Telefonon bonyolítottuk le a találkozó helyszínét, ahol most vagyok. A megbeszéltek szerint jöttem a piros blézeremben, citromsárga topomban, és fekete cicanadrágban. Remélem nem azt hiszik, hogy a vándorcirkusz egyik mutatványosa vagyok.

Odatipegtem a pulthoz, és rendeltem egy üveg ásványvizet. Mégsem kellene úgy bemutatkoznom, hogy nekifutásból alkoholistának állítom be magam.

Lassan megérkeztem a Grill-hez pár perces késéssel, de reményeim szerint ez még belefér. Kipattantam a kocsimból és a bejárat felé vettem az irányt. Mielőtt beléptem volna megigazgattam a ruhámat és a hajamat. Fontos az első benyomás. Amikor beléptem az ajtón elöntött az izgalom. Kíváncsi voltam milyen lesz az új lakótársam. A telefonban hallottak alapján szimpatikusnak tűnik.
Egy pár másodpercnyi nézelődés után meg is pillantottam. Mély levegőt vettem és lassan odasétáltam a pulthoz mellé. -Szia April!-köszöntem rá széles mosollyal az arcomon. Az elmúlt pár hét alatt nem mosolyogtam ennyire, de most valahogy nagyon jó kedvem lett, hogy végre új életet kezdhetek.

Nem váratott magára sokat Nathalie sem, aki a lakótársam lesz. Mindössze percekkel a megbeszélt után érkezett, ami jó jel, tekintve, hogy én néha fél órát is késem. Lepattantam a bárszékről, s viszonozva mosolyát, én is elvigyorodtam. Biztosan látszott rajtam az izgatottság, hiszen nem kis lépést készülök megtenni azzal, ha szimpatikusak leszünk a másiknak és összebútorozunk.
Felé nyújtva a kezemet üdvözöltem.

- Nathalie, igaz? - kérdeztem pusztán udvariasságból is, nehogy más nevet mondjak. Hiába gyakoroltam otthon a tükör előtt... - Kérsz valamit? - kérdeztem a kézrázás után, visszaülve az ülésre, persze szigorúan csak utána.

Nagyon nagy megkönnyebbülés volt, hogy élőbe is olyan közvetlen és kedves mint a telefonban. -Igen, Nathalie.-bólintottam még mindig mosolyogva a kézfogás közben. Leültem mellé a székre. -Egy kólát kérek egyenlőre.-fordultam a pultos fiú felé egy halványabb mosollyal, aztán ismét April felé.
-Őszintén szólva annyira izgatott vagyok, hogy alig bírok bármit is mondani.-nevettem el magamat.

- Az igazságot megvallva én is. De ha már úgyis itt vagyunk, csináljunk úgy, mintha. - vigyorogtam rá, és ittam pár kortyot. Szabályosan kiszáradok az idegességtől, hogy nehogy az legyen, hogy mégse költözzünk, vagy mást választ. Pengeélen táncolok, így nem éri meg hülyülni.

- Hol dolgozol? - dobtam fel a kérdést, hogy oldjam a hangulatot. Legalább egy kicsit hasonlít ez majd egy interjúra.

-Hát akkor legalább nem vagyok ezzel egyedül..-vigyorodtam el. Nagyon reméltem, hogy én is szimpatikus leszek neki és nem néz új lakótárs után.
A pincér végre kihozta a kólámat amibe bele belekortyoltam.
-Ápolónő vagyok az itteni kórházban. -mosolyogtam-Régen Bostonban éltem és ott dolgoztam a kórháznál, de úgy hozták a dolgok, hogy el kellett jönnöm.-komolyodtam el egy pillanatra-És te hol dolgozol? -kérdeztem kíváncsian és egy halványabb mosolyt varázsoltam az arcomra.

Kínos kérdéshez értünk. De egyszer mindenképpen át kellett volna esni ezen is.
- Sehol. - feleltem hűvösen. Roppantul idegesített a téma, de mielőtt szó nélkül otthagyott volna, egyből folytattam. - De benyújtottam ide a jelentkezésem. Holnap fognak meghallgatni, és biztos vagyok benne, hogy felvesznek. - zártam le inkább pozitívan a dolgot. Holnap jövök, és sikert aratok. Ez egyértelmű.

Kicsit meglepődtem azon amikor kijelentette, hogy jelenleg nincs munkahelye, de valahogy engem ez nem zavart. -Biztos vagyok benne, hogy felvesznek.-mosolyogtam rá biztatóan.. -Te is most jöttél a városba, vagy már régebb óta itt vagy?-kérdeztem miközben belekortyoltam a kólámba-Mert én a Grill-ig alig találtam el.-nevettem el magam halkan.