- És miért nem? Mert te azt mondtad? Akkor hagy emlékeztesselek arra, hogy én nem változom. Azt teszem, amihez kedvem tartja, és most éppen meg fogom ölni ezt a fickót, akár tetszik, akár nem - rántottam ki a kezét az enyémekből, és elindultam az ajtó felé. - De felőlem végignézheted - fordultam még vissza.
/Sikátor/

Sarah elindult,és követtem,mivel fogalmam sincs mi merre van..
[folyt.: sikátor]

- Értem. 1300-as évek.. - sóhajtottam hatalmasat mikor visszahúztam a kezemet magam mellé. Nem egy mai csirke. Ezek szerint én jócskán fiatal vagyok. Egy picikével. Cirka ötszáz évvel. De majd megnövök egyszer. - London szép hely. Egy utazásom során jártam arra. Ínycsiklandozó egy hely. Telis tele finom falatokkal. - nyaltam meg az alsó ajkamat ahogy eszembe jutottak a londoni éjszakák, és a fincsi vacsik. Régen jártam olyan helyen, ahol annyira tápláló vértasakok szaladgáltak az utcán.
- Én innen származom. Amerikából. Washingtonból - nyeltem egyet. Most meséljem el, hogy abban az évben váltam vámpírrá, amikor kiadták a Függetlenségi nyilatkozatot? Hát én nem lettem független... ahhoz, hogy éljek, vért kell innom. És ez nem független. Tehát ez a sors egy hülye fintora.
- Lesz két nap múlva egy bál ebben a városban.. elmész? Nagyon laktató falatok mennek, legalábbis amennyit hallottam a beszélgetésekből. - néztem körül. A hülye tinik.. mindent kibeszélnek, és bele se gondolnak, hogy valaki hallja őket.

Hatalmasat sóhajtott a születési életkorom hallatán. Az arcomra pimasz mosoly kúszott, miközben átvillant a fejemben, hogy mire gondolhatott. Hát igen, öreg vagyok már. Többszáz éves. Azonban én azon szerencsések közé tartozok, akiken nem látszik meg az idő múlása. Ez minden tinédszer álma: örökké. 18-nak kinézni. A mosoly egyre csak szélesedett az arcomon. Miközben áttért Londonra és az inycsiklandó ottaniakra, akarva akaratlanul előtört belőlem a nevetés.
- Teljesen egyetértek veled. Tényleg sok ott a finom falat, de a szórakozásból sincsen hiány arrafelé. Sajnos azonban vámpirráválásom óta nem valami gyakran fordulok meg ott. Ha lehet nagy ivből kerülöm a helyet, főként a múltam miatt.
- Tényleg? Washington is lélegzetelállitóan szép hely. Többször is jártam ott, de egyik alkalommal sem mulasztottam el megnézni a Fehér Házat. Nem sokat változott az évek során, de valamiért mindig elmegyek mellette. Látogatásaim során eddig még sosem mentem el anélkül, hogy megnéznék egy elnöki beszédet! - kuncogtam. - Minden évben egyre unalmasabb lesz - sóhajtottam. - Főleg az utolsó a néger Obama esetében!
- Igen, hallottam róla. Lehet, hogy benézek majd, mert kiváncsi vagyok milyen egy itteni ünnepség - vontam vállat egyszerűen. - Ja ismerős amit mondasz - nevettem vele együtt. - Ezek a mai tinik szinte mindet kibeszélnek, tudomásul sem véve, hogy közben a saját sirjaikat ássák!!! - Alig tudtam beszélni a rám törő nevetőgörcs miatt. - De igen, szerintem ott leszek! - váltottam határozottabb hangsúlyra. - Különbenis, meg kell találnom valakit... - Ezt már halkabban mondtam. Igazság szerint csakúgy előtört belőlem, nem is akartam kimondani.
- És te ? Az efféle bálokra általában partner is szükséges. Neked van már? - kiváncsiskodtam hatalmas kutya szemekkel méregetve.

- Hát London többet változott, mint Washington. A fehér ház meg.. nem is fehér ház, mert igazából krémszínű. - mentem át szőrszálhasogató stílusba vigyorogva, és leintettem a csapost, hogy nyomjon ide még egy pohár whiskyt, mielőtt teljesen kiszáradok. - Obama... Ő egy vicces téma. Az államok első néger elnöke. Érdekes beszédei vannak - sóhajtottam. - Szerinted milyen íze lehet? - kérdeztem Lucytól felvont szemöldökkel, pimaszul. Belegondolva, szívesen harapdáltam bárkit, aki embernek vallotta magát. De egy olyan fontos személyiség, mint például egy elnök... túúúúl nagy a rizikó. De még mekkora! És utána minden egyes beszédébe beleszőne minket is... inkább hagyjuk a rémmeséket!
- Amikor én voltam tini, bár akkor még nem így hívtak minket, akkor... akkor én is sokat fecsegtem. Míg mások úrilányok voltak, ééééén... mondhatni, hogy romlott voltam már ember koromban is - nevettem fel, visszaemlékezve. - Merthogy nincsen rózsa tövis nélkül. Valakinek rosszalkodnia is kellett abban a konzervatív környezetben - vigyorogtam, és egy húzásra kiittam a poharamat.
- Nem, nem hiszem, hogy tiszteletemet teszem azon a bálon. Nem szeretem a nagy felhajtásokat, a flancos bálokat - fintorodtam el egy kicsikét. - És te...? Kit keresel? - kérdeztem érdeklődőn.

- Hm, őszintén már az én fejemben is megfordult párszor, hogy az 1. néger elnöknek milyen íze lehet - vallottam be elnevetve a végét. - Vagy egyáltalán egy négernek. Egyszer találkoztam egy palival, aki fel is ajánlotta nekem a segitségét. Belementem, de később meggondoltam magam. Végül cserben hagytam. Megigéztem az elnököt, majd elmentem. - Itt a csapos fele fordultam, ezuttal vodkát rendeltem. Nem mintha nem lenne jó kedvem nélküle is. - Különben akkoriban egyfajta diétán éltem. Volt egy vega, és egy zacsis korszakom is. Az utóbbit mai napig alkalmazom, de azért a frisset semmi sem múlja felül - mondtam, egy hatalmasat kortyolva az italomból.
- Hát mit is mondjak én tipikus jókislány voltam - forgattam meg a szemeimet. - Máig csodálkozom, hogy lehettem akkoriban annyira naiv. - Újra meghúztam a poharat, igy már csak pár korty maradt benne.
- Kár, pedig reménykedtem, hogy te leszel a partnerem és megcsonkitunk pár arra járót - húztam fel a szemöldökömet.

Hallgattam őt. Szerettem azokat a fajtársakat, akik nem kispályások. És az elnökös meséje után rájöttem, hogy ő aztán végképp nem kispályás. Éppen ellenkezőleg! És ez nagyon is tetszett nekem.
- Vega és zacsis? Hát ez minden vámpír életében "szégyenfolt"? Én soha nem kóstoltam egyiket se. A bambi-vért nem szeretem... a zacskós vér meg... tele van mindennel nyomva, és csak halványan emlékeztet arra, amilyen a vér valójában - legyintettem, és elmerengtem. Valakiért képes lettem volna változni... de a fene ha meg nem eszi, hát nős férfi!
- Mindig is két típus élt ezen a földön. A naívak és a nem naívak. Teljesen normális az a másik csoport is... csak egy idő után az a felfogás nem rejt semmi újat - sóhajtottam. Volt akkoriban egy barátnőm... aki naiv volt. Legalábbis amíg engem meg nem ismert. Szépen át is verték a pasik...
- De nem válaszoltál. Kit keresel? - vigyorogtam kíváncsian.

- Hát, mit is mondjak elég sokat éltem már ahhoz, hogy mindet kipróbálhassak. - Ekkor kiittam az utolsó kortyokat is a pohárból. - Az évek során akadt pár vega ismerősöm, akik természetesen örömmel ajánlgatták a "bambi vért" ahogy te emlitetted - kacsintottam rá. - 2 hónapig birtam. De az elég is volt. A zacskós vérről pedig csak annyit, hogy az akkor jó ha nem akarsz ölni. A szomjadat oltja. - Miközben magyaráztam hirtelen eszembe jutott egy személy. Egy régi barátnő, aki folyton zacskós véren élt. Tényleg, vajon mi van vele??
- Igen. Pont ez a baj a naivitásban. - Hirtelen az egykori önmagamra gondoltam. - Könnyen kiszúrják azok akiknek nem kellene. Hogy aztán a képedbe röhöghessenek. Vagy árthassanak neked. - Ahogy az velem is történt. Gyorsan megráztam a fejem és ezuttal limonádét rendeltem.
- Kell egy kis józanitó is - mutattam a limonádémra nevetve.
- Hmm - vettem egy mély lélegzetet, mielőtt válaszolnék a kérdésére. - Én is beleestem abba a hibába, amibe a barátnőd. Röviden ennyi.

Nos, hát mondhatjuk úgy, hogy... mostanság én is túlságosan megértő vagyok. Harapdálni akartam indulni fél órája, de a beszélgetések mostanság csökkentik az étvágyamat. Hogy ez jó-e? Nem tudom, de szeretek magányos farkas lenni. Akinek a társaságára vágynék, azét már nem kaphatom meg.
- Mindannyian máshogy vélekedünk az állatvérről és a zacskós vérről - vontam egyet a vállamon mosolyogva, és figyeltem azt a félig fehér, félit átlátszó izét, amit kapott a poharába. Egy újabb ital, amit én soha nem fogok inni. Bár nekem se ártana a józanítás, eléggé elszállt a fejem a helyéről, de mindegy. Igézni még tudok, enni még tudok, mindent tudok, amit tudnom kell.
- De a naivitást ki lehet nőni. Te kinőtted, ahogy látom rajtad - nevettem fel, és tovább bűvöltem tekintetemmel az üres poharamat. Többet már nem akartam inni, elég volt nekem éppen ennyi.
- És... kitalálom, férfi az illető, akit keresel. - állapítottam meg feleslegesen. - Hát... ez jellemző. Amíg a férfiak azt mondják, hogy a nők viszik őket a sírjukba, ők tényleg ezt teszik. Hány olyan vámpírlány van, aki azért változott át, hogy a szerelmével lehessen örökké? - fintorogtam. Magam is ebbe a kategóriába tartoztam... de végül csak nem kellettem a srácnak.

Miközben a limonádémat szürcsölgettem, aminek mellesleg több viz ize volt, mint citrom, mozgolódni kezdtem a széken. Elég régóta ülök már egy helyben, ahhoz hogy megunjam amit éppen csinálok. Nem szeretek huzamosabb ideig egy helyben ücsörészni. Habár kivételesen most jól esett ez a kis társalgás. Ez a lány nagyon felkeltette az édeklődésemet. (Nem rossz értelemben mondva. xD) Vannak közös témáink, ami plusz pont. Akadnak olyan csajok is akikkel egyáltalán nem tudom megtalálni a közös hangot. (Pl a ribik)
- Hát igen, szerencsére a bosszú teljesen átalakitja az embert, illetve vámpirt - javitottam ki saját magam. - Legalább is velem ez történt. - Időközben kiürült a poharam, de én már nem akartam többet inni. Mennem kellene.
- Igen, férfi az - mondtam elkomorodva. - Úgy beszélsz a férfi nemről, mintha veled is hasonlóan bántak volna - vontam le a közvetkeztetést a hangsúlyából. Vajon mi történhetett vele?
- Azt hiszem mennem kellene.... még vadásznom, meg vásárolnom kell a bálra. - Kezdtem el szedelőzködni. - Először vadászni indulok. Nem tartasz velem? - ajánlottam fel kedvesen. - Közben elmesélheted mi történt veled. Néha sokat segit, ha kibeszélheted magadból a gondokat. - Ezt tapasztalatból mondtam. Hányszor adódott már, hogy nem volt kinek elpanaszolnom a gondjaimat. Többnyire emberkoromban. - Persze nem kötelező - tettem hozzá csintalanul.

Csak sóhajtottam egyet. Nem szerettem elmélyülni abban, hogy velem mi is történt... csak a legbizalmasabb barátoknak árultam el, hogy mi is történt velem, és ki tette ezt velem. Megérdemeltem? Hát... visszanézve talán igen. Rossz lányka voltam... kedves, mégis rosszacska.
De csak legyintettem, hogy tereljem a szót. Nem akartam róla beszélni.
Pakolgatni kezdte a cuccait, mire én is felálltam, és egy bankót nyomtam a pultra, hogy fizessem az én piámat, és az övét is. Udvarias gesztus. - Köszönöm, de ma nem élek a vadászat lehetőségével. Inkább szórakozom egyet. - vigyorodtam el, amikor eszembe jutott, hogy kit is láttam az imént távozni innen egy kislánykával. Dimitri, ha jól rémlik a neve. Igen, utána megyek. És húzom picikét az agyacskáját.
- Neked jó bálozást. Sok finom falat lesz, talán ott jobban laksz, mint amúgy bárhol máshol... - kacsintottam rá. - Ha meg akarsz találni máskor is, én általában itt vagyok - néztem körbe. - Ha egy jó kis vadászat kell, akkor keress meg. Ma nincs hozzá sok hangulatom - sóhajtottam fintorogva, de nem miatta, hanem úgy... magam miatt. Az imént felrémlett a múltam, és.. ez mindig elvette az étvágyamat.
- Jó mulatást, Lucy! - kacsintottam rá.

/ Park /

Látva, hogy nem él a közös vadászat lehetőségével, sőt még megosztani sem kivánja a vele történteket - amit meg is értek, végülis ki vagyok én, hogy beleszoljak az életébe? - Ugyhogy inkább megköszöntem a kedvességét.
- Köszi - utaltam a pultra helyezett bankóra, - de igazán nem kellett volna.
Kedvesen rámosolyogtam, majd neki is jó szórakozást kívántam. Együtt távoztunk az épületből, majd mielőtt elváltunk volna még utána kiáltottam.
- Ígérem te leszel az első ember akinek szólni fogok ha vadászni indulok!!!
- Viszlát - búcsúsztam el, majd az ellenkező irányba fordulva indultam felkutatni a város legmenőbb plázáit.

/Pláza/

Charlotte birtoka ;; Hálószoba

Úgy látszik, ez a hely soha nem fog kihalni. Most is voltak elegen, de szerencsére nem olyan sokan, hogy ne lehessen szabad asztalhoz jutni vagy egyáltalán megmozdulni. A füst és az alkoholszag tömény keveréke betöltötte a teret, a levegő kissé állott volt, szólt a zene, az emberek beszélgettek vagy éppen próbáltak szavakat nyögdécselni. Volt akinek sikerült, volt akinek nem.
Én csak felejteni akartam, de mivel tudtam, hogy az úgysem lehetséges, ezért megelégedtem volna azzal is, ha csak egy kicsit sikerül elnyomnom magamban a tegnap éjszaka emlékeit. nem voltam hozzászokva, hogy emésszem magam különböző történések miatt, most mégis ezt tettem és ez nagyon megrémített. Emiatt volt szükségem erre a helyre és valamibe, amibe belefojthatom a bánatomat, ha már nem tudom csak úgy egyszerűen eltörölni. Mert hiába a kikapcsoló gomb, most ez sem nagyon segített.
Tequilát rendeltem és leültem az egyik szabad asztalhoz. Nem vacakoltam sem a sóval, sem a citrommal, az nem illik vámpírhoz. Tisztán húztam le az első pohárral, aztán a másodikkal is, de nem éreztem jobban magam. Még nem...

Sikátorok

A grillbe érve , rögtön kiszemeltem egy üres asztalt ami felé rögtön meg is indultam. Azért félúton hátrapillantottam, hogy jön e utánam Tyler. Leültem az asztalhoz, és nem sokkal később már jött is valaki aki felvette a rendelésünket. Megvártam míg Tyler is leült és csak utána fordultam a pincér felé. - Két vodkát kérek így első körben! Tyler? - Néztem felé várva, Ő mit kér.

Mikor végre a Grillhez értünk Rebekah ki is szemelt magának egy üres asztalt, követtem majd leültem vele szembe. Nem sokkal később megjelent a pincér, és felvette a rendeléseket. -Egy üveg vodkát! -mondtam, majd vigyorogva Bekah-ra néztem. Minek poharakkal bajlódni? Üvegből egyszerűbb.

- Rögtön egy üveg? - Vigyorodtam el rendelésén, habár végül is nem bántam. Én jól bírom az alkoholt, úgy hogy engem nehezen lehet leitatni. A pincér felírta Tyler rendelését, és már rögtön el is tűnt asztalunktól.
- Akkor már legalább játszunk! Ki tud több vodkát meginni? Abba nincs semmi izgalmas ha csak úgy iszogatunk. - Vigyorogtam, és nem sokkal később már ki is hozták az üveg vodkát, a két pohárral együtt. Mindkettőnknek töltöttem a kis pohárba, és kezembe vettem az egyiket.

-Rögtön..-bólintottam. -Hát... nem is tudom. Nem szeretek lányokat lealázni.- vigyorogtam rá és amikor a pincér kihozta a rendelést a teletöltött poharat a kezembe vettem. Őszintén szólva kicsit féltem tőle mi lesz, hogyha leiszom magam annyira, hisz amikor utoljára ittam a kelleténél többet majdnem átharaptam Matt torkát...

- Én a helyedben inkább attól félnék, hogy te leszel lealázva! - Vontam fel egyik szemöldökömet, elvigyorodva. Hogy mi lesz ennek a vége még magam sem tudom, de kockáztassunk. Nagy baj úgysem történhet.
- Igyunk... arra, hogy úgyis én fogok győzni! - Mondtam nagy önbizalommal a hangomban, és poharamat az övéhez koccintás után lehajtottam a vodkát.

-Na majd meglátjuk.- kacsintottam rá és a koccintás után rögtön lehúztam a pohár tartalmát, majd töltöttem is a következő adagot.
Lehet, hogy mégsem kellett volna belemennem ebbe a dologba, de már mindegy csak nem lesz baj.
Egy laza mozdulattal öntöttem magamba a következő pohárral is.

Alighogy megitta az első pohárral, máris töltötte a másikat, és itta meg azt is. Én is töltöttem magamnak, és egy könnyed mozdulattal eresztettem le torkomon ezt is. A vodka minden egyes alkalommal marta a torkomat, de hát mit tudok tenni ha ez ilyen.
- Ne becsülj le kérlek! - Mondtam még mielőtt töltöttem volna még egy pohárral, és elvigyorodtam. Végül töltöttem mindkettőnknek egy pohárral.

- Eszembe se jutott lebecsülni téged. Túl jó vagy ahhoz. -hajoltam hozzá közelebb, és az immáron ismét teletöltött poharam tartalmát ittam ki.
Amikor ő is kiitta az utolsó cseppet, már töltöttem is a következő pohárral neki is meg nekem is. -És...mivel foglalod le magad mostanában?-pattant ki a fejemből a kérdés, hogy ne legyen azért síri csend.

- Túl jó? Nem ilyen válaszra számítottam. - Vigyorodtam el ahogy közelebb hajolt hozzám, és én is megittam a következő pohár vodkát is.
Felé nyújtottam poharamat, hogy töltsön még egy pohárral. Először nekem, majd magának is öntött, de még nem ittam meg. - Nem voltam a városban pár napig. Egy kicsit muszáj voltam elhagyni, igazából csak anyám báljára jöttem haza. Nem tudom meddig maradok. Amúgy szokásos dolgok. - Vontam vállat.

-Túl jó.-jelentettem ki és ahogy felém nyújtotta a poharát töltöttem mindkettőnknek. -Értem. -bólintottam és lehúztam az újabb pohár vodkámat is. Fogalmam sincs hányadik pohárnál tartottunk, de kezdett körülöttem forogni a világ... De nem nagyon érdekelt már töltöttem is a következő adagot.

Ahogy lehúzta Ő is a poharát, én is ugyanezt tettem. - Már kezd meglátszani rajtad a vodka! - Nevettem fel halkan, és töltöttem magamnak egy pohárral. Hogy elmondjam sz őszintét, én is éreztem már magamon az alkohol hatását, de egyenlőre még tartottam magamat. - Kérsz még? - Kérdeztem még mielőtt öntöttem volna neki is egyet.

-Nem izgat.-vontam meg a vállamat- Nem hagyhatom, hogy lealázzon egy nő..-toltam oda hozzá a poharamat ezzel is jelezve, hogy töltheti a következő eresztést.
Azt meg kell hagyni, rajta is meglátszott, hogy sokat ivott. -Ki hitte volna, hogy ilyen jól alakul az estém.- vigyorogtam és intettem a pincérnek - Még egy üveg vodkát! - parancsoltam rá mivel már a másik üvegben talán egy pohárnyi maradt.