Csak hallgattam a bókjait, már-már sikerült másodjára is elpirulnom, de szerencsére még épp időben megérkezett a pultos srác.
- .... egy eperturmixot kérek - egészitettem ki a rendelést, a srác fele fordulva.
Némán figyeltem, ahogy a srác elkésziti a turmixainkat, mialatt Warren feltette a nagy kérdést. Hogy van-e udvarlóm. Zavartam túrtam a hajamba, miközben azon töprengtem mit is mondjak.
Az első reakcióm az lett volna, hogy kérdezz kettőt s könnyebbet. De visszafogtam magam.
Végül úgy döntöttem burkoltan fogom értésére hozni az igazságot.
Épp elkészültek a turmixok, mikor megszólaltam.
- Ez fogós kérdés - haboztam. - De nem kertelek. Megmondom őszintén - húztam az idegeit. Tudtam, most azt várja, hogy kijelentsem foglalt vagyok, vagy eljegyeztek. Vártam pár másodpercet mielőtt folytatnám. - Nincs. Azért is jöttem Mystic Fallsba, hogy új életet kezdhessek egy teljesen új városban. - Csak mosolyogni tudtam, ahogy a feszült arckifejezése hirtelen megenyhül. - Nos, ez a terv már az első nap kudarcba fulladt - tettem hozzá álcázott sóhajjal, közben nagyot kortyolva a turmixomból.

Feszülten vártam a válaszát a kérdésemre, főként hogy olyan lassan kezdett bele a válaszba, s még akkor is úgy húzta az idegeimet, mint a rétestésztát. Már ott tartottam hogy rákérdezek újra, vagy szabadkozom hogy ha nem akarja megmondani, akkor nem muszáj, bár égtem a kíváncsiságtól. Azért mégse kéne ugye itt iszogatni vele, ha pl jegyben jár. Vagy legalábbis nem ilyen szívélyesen. Mostanában elég zakót kaptam nő miatt, nem vágynék többre.
Áááám aztán kibökte hogy nincsen senkije. Majdnem elnevettem magam mikor azt mondta itt akart új életet kezdeni. Anno én is éppen emiatt jöttem. Pontosan ugyanezért és ugyanígy. Hát én nem jutottam sokra. Bár... ez máris egy sokkal jobb helynek tűnik, most hogy látom, Ő is itt van. Na mondjuk ez nem jelenti azt hogy Ő is olyan nagyon vágyna a pofámra...
- Hát én... ha akarod készséggel megígérem hogy nem foglak zargatni. Láthatatlanná tudok ám válni, remekül értek már hozzá. Nem olyan kicsi ez a város, el lehet benne tűnni - mosolyogtam, gondosan kihagyva azt a részt, hogy én mindeközben persze egyáltalán nem szeretném Őt elkerülni. Ha csak Ő nem akarja így. Ha más nem is, barátok még simán lehetnénk, hisz régen is olyan jól megvoltunk... Végülis a kutya az ember legjobb barátja.

Tatiának

-Na igen....Niklaus..Hát ő megéri a pénzét az egyszer biztos.-nevettem, és kortyolgattam a teámat.-Igen tea..Képzeld, nem nagyon szeretném leinni magamat, mint tudod, nem olyannak ismertél meg, mint aki iszik.-sóhajtottam halkan.Bár ahogy ő neki is úgymond "megtiltottam" hogy ne igyon, és lebiggyesztette ajkait, olyan szép volt...-Még mindig csodálatosan nézel ki kedves Tatia.-mosolyogtam-Ennek a kis érzékeny pofinak aligha lehet ellen állni...De most kivételt teszek, szóval nem ihatsz.-nevettem továbbra is, majd kérdésére figyeltem.-Az elmúlt ezer év? Hát tudod, utazgattam..Megnéztem a számomra, tökéletes, szépnek, csöndesnek mondható helyeket. Volt ahol le is telepedtem, és még egy kislányt is örökbe fogadtam.-mondtam egy egy zavarban lévő mosollyal.-Igen, tudom mit gondolsz, egy Mikealsonnak kislány, hova is gondolok...Nem de?-kérdeztem egy apró mosollyal szemébe nézve-Na, és te mit csináltál az elmúlt ezer évben?

Az asztalra könyököltem, így pislogtam Elijah-ra. Ujjaimmal a hajamba túrtam és rámosolyogtam, egyszerűen csak hallgattam, ahogy beszél, hallgattam, hogy mi történt vele az elmúlt ezer évben. Azért kissé meglepődtem, amikor valami örökbefogadást emlegetett, mert oké, hogy Elijah kedves volt, gondoskodó és erkölcsös, de hogy örökbe fogadott egy lányt? Ez kissé furcsa.
- Tőled nem is vártam mást. Csendes és nyugodt helyek... azok pont hozzád illenek. - Somolyogtam továbbra is és szépen lassan a poharam után nyúltam és csak töltöttem magamnak egy italt. Bár jobban belegondolva hiába volt Mikaelson és Klaus testvére, Elijah képes volt elterelni a gondolataimat
- Hogy én? Menekültem a bátyád elől és...azt hiszem ennyi. - Nemtörődöm módon vállat vontam és meghúztam a poharat. Nagyot sóhajtottam, aztán a másik régi szerelmem felé. - Na jó, most már megígérem, hogy nem iszom többet, de csak azért, mert ilyen szépen kérted. És csak akkor, ha majd hazakísérsz, mert nem tudom, egyedül képes lennék-e elindulni - Felnevettem és rákacsintottam Elijahra és most már éreztem, hogy az alkohol kissé ködössé tette az agyamat. De ahhoz, hogy magamon kívül legyek, ahhoz nem volt még elég, nagyon is tudtam, mi folyik körülöttem.
- Azt hiszem, mégis megpróbálkozom vele. Szükségem van egy kis friss levegőre és ha már nem hagyod, hogy igyak, akkor legalább sétálok egyet. - Felálltam a székről és Elijah arcához hajoltam, hogy egy puszit adjak rá, csak hát... a szám kissé elcsúszott és az arcbőre helyett az ajkait találta meg. - Remélem hamarosan újra összefutunk. Hiányoztál, Elijah. - Mosolyogtam rá kedvesen és magamra kapva a kabátomat kilépdeltem a Grillből. Az éjszakai levegő megcsapta az arcomat és egyből tudtam, hová kell mennem, hogy kiszellőzzön a fejem.

Erdő

Warren

- Fölösleges - tiltakoztam mosolyogva, miután felajánlotta, hogy ha akarom láthatatlanná válik és békén hagy. Nem lennék rá képes, főleg most nem, hogy végre találkoztunk. - Különben is ahhoz, hogy tényleg láthatatlanná válj a számomra, az emlékeimet is ki kellene törölni. Az pedig nem lehetséges - érveltem határozottan -, de nem is szeretném elvesziteni őket - tettem hozzá halkabban. - Úgyhogy ne idegeskedj e miatt! - mondtam, majd ismét a turmix fele fordultam. - Tényleg finom - nyaltam meg az alsó ajkam.

Katie

- Ennek örülök - mosolyogtam Rá, mikor elhárította az eltűnési lehetőségemet. Pedig nem is sejti milyen észrevétlen tudnék lenni a számára. Illetve nyilván sejti, de hát... ettől még nem figyelne fel egy kóbor kutyára, aki egész véletlenül pont arra jár, amerre Ő, ha úgy hozza a helyzet. Persze az rég mellékes, hogy én kicsit se szeretnék bujkálni, és örülök hogy Ő se bánja ha néha látnia kell a képemet.
- Ja, tényleg jó - helyeseltem a turmix mellé. - Bár nem sűrűn iszogatok ilyeneket, de tény hogy ez jó. Bár egy nyeletnyi whisky nagyon megdobná, de... - De a mondat el is akadt, amikor Katie megnyalta az ajkát a nyelvével, nekem meg el is akadt a lélegzetem, s inkább fürgén visszapislogtam a poharamba..
- Szóval... itt fogsz lakni. A hotelben, vagy saját házad van? - tértem át sietve egy témára, mielőtt újra ránéztem volna. Oh, az égre, hogy nem tudok uralkodni magamon...

Csak forgattam a szemem a whisky emlitésére, már majdnem szóvá is tettem mekkora nagy alkoholista lett belőle, de végül megváltozott a véleményem. Nem is akármi miatt, nem kerülte el ugyanis a figyelmem, hogy miután én megnyaltam az alsó ajkam, neki elállt a lélegzete. Hm, jó tudni, hogy még mindig ilyen nagy hatással vagyok rá. Ezek szerint mégsem egyirányúak az érzéseim?
Kétségbeesésében, nehogy rájöjjek a botlására - muhahaha - , gyorsan témát is váltott.
- Igen - bólogattam, akár egy hűséges pincsikutya. Rossz hasonlat. - A hotelben szálltam meg, a saját ház ötlete egyelőre nem merült még fel bennem. De majd meglássuk, hogy alakulnak a dolok... - itt jelentőségteljesen elfolytottam egy mosolyt.
- És te, hol dolgozol? Maradtál a rendőrbácsi szerepnél, vagy ... - nyújtottam el az utolsó betűt, sejtelmesen.

- Hát... én remélem jól fognak. Nem is hiszed milyen jó itt egy ismerős arcot látni - jegyeztem meg, a lehetőségek szerinti legártatlanabb kivitelben. De hát ártatlan is, nem? Hisz Ő már a volt barátnőm, és azóta már annyi minden történt... Én meg még mindig kutya vagyok. Ő meg egy gyönyörű nő... Esélytelen! Mondj le róla Warren, eszedbe se jusson... - morogtam magamnak magamban.
- Én még mindig rendőr vagyok. Itt ez hétköznapokon egy egész nyugis munka - bólogattam, újfent kihagyva a vámpírvadászós részt, mikor fura gyilkosságok és támadások ügyében helyszínelünk... Nem akartam már az első nap elijeszteni. Bár most hogy így belegondolok, valahogy vigyáznom kéne Rá... Ha Őt is behálózza egy vámpír, valószínűleg a kardomba dőlök. - Ezért is tetszett meg anno ez a hely, mint újdonság. Gondoltam egy kisvárosban nyugis az élet, jó a hétköznapi nyugis élethez, meg ilyenek... - magyaráztam a régi elképzeléseim. Szépen kikerülve azt a részt, hogy itt nagyobb a nyüzsi szinte mint anno ügynökként volt... illetve az itteni legnagyobb különbség hogy ott a golyózáportól kellett félni, itt meg a "fogas helyzetektől."

- Jó hallani, hogy megmaradtál a régi állásod mellett - feleltem mosolyogva. - A rendőr sapi mindig is jól állt neked - kacsintottam rá kedvesen, közben a kezemet az arcom elé téve.
Hát igen, én is hasonlóban reménykedtem mikor Mystic Fallst választottam jövőbeli lakóhelyemnek. Legalább az egyik elképzelésem bevált. Csendes a hely, de nem ex mentes.
- Remélem az én véleményem sem fog megváltozni az itt tartózkodásom alatt - mondtam tényleg bizva benne.
Miközben beszéltem végig rajta tartottam a tekintetem. Már-már azt hittem, farkasszemet nézünk egymással - nem, rossz ötlet volt, ezt ne emlitsd, - mikor ismét visszafordultam a turmixom felé.

- Hát, szeretem is, meg máshoz nem is nagyon értek. Bár gondolkoztam a szeszfőzdén - vigyorodtam el a végén, de persze csak vicceltem. Nem csinálni akartam én azt soha, hanem csak inni. De gyanítottam hogy ha így haladok itt fog hagyni inkább az alkoholvágyammal, szóval úgy döntöttem inkább visszavonulót fújok a témában. - Csak vicc volt, ígérem, befejeztem - tartottam fel "védekezőn" a kezeimet, de mosolyogtam. - És különben, ha kíváncsi vagy a sapkára, látogass meg egyszer, szívesen megmutatom - ajánlottam, tovább is mosolyogva, hisz nem volt nekem semmi hátsószándékom a meghívással. Én csak a sapkára gondoltam.
Mikor összekapcsolódott a tekintetünk, valahogy óhatatlanul is olyan képek villantak be, amik egyáltalán nem voltak partiképesek, most hogy csak két... barát vagyunk. Volt talán 5 cm, amikor majdnem elkezdtem hozzá közelíteni, de... még éppen idejében észbe kaptam. Erős volt a sansz, hogy a jussom egy eszméletlen pofon lenne. És különben se lett volna jó ötlet... nem is tudom miért akartam volna... Vajon azért, mert gyönyörű, és egykor az életem volt...? Vagy a nosztalgia miatt? Vagy... azért, mert épp most vesztettem el a családom...? Nem tudtam... így nem tehettem meg, nem lett volna tisztességes, se vele, se magammal...

Közel jártam hozzá, hogy behúzzak neki egyet, mikor előált azzal a szeszfőzdés dumával. Persze sejtettem, hogy csak viccelődik, de attól függetlenül nagyon zavart, hogy folyton ezzel jön elő. Gondolom észrevehette, hogy egyáltalán nem nevetek a viccén, sőt már közel járok a kiakadáshoz, igy végül visszavonulót fújt.
- Remélem is - emeltem meg a mutatóújjam szigorúan, persze azért a mosoly sem maradt el mellőle.
De mikor felajánlotta, hogy megmutassa a sapkát, valahogy úgy hangzott mintha nyiltan felkérne rá, hogy látogassam meg.
- Oké - mondtam elcsodálkozva, mert fogalmam sem volt mi mást mondhatnék -, de biztos hasonlóan néz ki mint azelőtt - tettem hozzá eléggé furcsán nézve rá.
Azalatt a rövid idő alatt, mig egymást néztük, nem hiába villant be az a farkas. Vagy kutya. Mi? Most akkor mire is gondolok? Arra hogy farkasszemet néztünk vagy az állatra? Vagy az animágusra.. Nem! Egy percig úgy tűnt mintha közeledne az arcomhoz, amit hogy őszinte legyek annyira nem is bántam volna, de szerencsére még időben meggondolta magát és én is elfordultam. Mielőtt olyat tennék amit megbánhatnánk.
- Azt hiszem ez a beszélgetés már kezd kinossá válni - jegyeztem meg kimérten az igazságot. - Talán jobb lenne ha máskor folytatnánk - javasoltam ártatlanul.

- Szívesen folytatnám máskor - bólintottam rá a szavaira, s igyekeztem figyelmen kívül hagyni a beszélgetés kínos momentumait, még akkor is ha igaza volt. - De... figyelj... - kezdtem újra kis hallgatás után, s a kezem valahogy az Ő kezére csúszott. Bár eskü nem akartam én tolakodni, vagy egyéb, csak úgy barátilagosan. - Én sajnálom. Nem vagyok jó passzban, szóval... bocs, ha... fura voltam, vagy olyat tettem, amit már nem kéne... Tényleg szeretnék veled máskor is összefutni. Csak úgy... barátilag.. érted... - néztem Rá, a lehető legártatlanabb fejemmel, ami csak sikeredett. Nem akartam megkockáztatni hogy legközelebb óvatosságból átmenjen az út túloldalára ha meglát...

Egyet is értett az állitásom utolsó felével, tudomást sem véve a kínos részről, miközben a keze az enyémre tévedt. Mintha meg sem hallotta volna, amint mondtam. Csak néztem Őt, hogy vajon mit akarhat ebből kihozni, anélkül, hogy elhúztam volna a kezem. Miközben beszélt, nem, inkább esdekelt, olyan cuki ártatlan szemekkel méregetett, hogy alig birtam visszatartani a nevetést.
- Semmi baj, én ... - kezdtem megbocsájtva -, tényleg megértem, amin átmehettél, és felőlem összefuthatunk még, csak... mint két barát - böktem végre ki a lényeget. - De mint mondtam, legközelebb - kacsintottam rá, jelentőségteljesen felhivva a figyelmét, a szóra.
Akármennyire is szeretném elhúzni a pillanatot, főleg hogy láthatólag Ő is igy van ezzel, de jobb ha adunk egymásnak egy kis gondolkodási időt, mielőtt még belemennénk valamibe, amit később megbánhatunk.
- De ha nem akarsz még haza menni, esetleg haza is kisérhetsz ... - ajánlottam fel mélyen a szemébe nézve, mindha nem is hazudtolnám meg ezzel a saját gondolataimat.

- Két barát - bólogattam egyetértőn, és mosolyogva, mikor ezt mondta. Akkor jó, nem néz hülyének... nagyon. És nem szúrtam el a lehetőséget hogy lássam még. A mostanában átéltek után nagyon jó volt most Vele lenni, és szerettem volna ezt máskor is érezni. Hogy egyszerűen jól érezzem magam egy másik ember társaságában, aki remélhetőleg szintén jól érzi magát velem.
- Nagyon szívesen hazakísérnélek - bólogattam, akár egy kocsiba rakható bólogatós kutya. - Egyáltalán nem rohanok haza, úgyhogy a lehető legszívesebben mennék veled, és... amúgy is, kutyakötelességemnek tekintem hogy biztonságban hazavezéreljelek - vigyorogtam Rá kacsintva. Na persze nem mintha tudna róla micsoda veszélyek fenyegethetik, de... ha tréfás keretek közt tartjuk a kérdést, talán nem is gondol bele, miért mondom... A fő, hogy jobban érzem majd magam ha látom hogy biztonságban ért haza.

- Akkor ezt megbeszéltük - álltam fel a székből vigyorogva. A kutyás hasonlat hallatán azonban kissé elkomorultam, de nagyon igyekesztem, hogy ez neki ne tűnjön fel.
Igyekesztem természetesen viselkedni, és nem megbotlani a székben, miközben felálltam.
Reflexszerűen a táskámért nyúltam, hogy kifizethessem az italom, amiben mellesleg még maradt pár korty a turmixból, de nem igazán érdekelt. Elismerem, finom volt, de annyira azért nem voltam oda érte, hogy az utolsó kortyig kiigyam a pohárból.

Láttam rajta hogy a szavaim hallva kicsit... komoly lett az arca... vagy inkább komor...
- Bocs, nem úgy gondoltam... - mondtam, s gondolatban egy jó nagyot rúgtam a saját bokámba. Próbáltam én is a lehető leggyorsabban és készségesebben talpra szökkenni, s mikor megláttam a kezében a pénztárcát, már fogtam is meg finoman, és visszatoltam a kezében tartott tárgyat a táskába.
- Na ez aztán eszedbe se jusson - szóltam Rá "nagy komolyan" és én tettem pénzt a pultra. - Meghívtalak, és nem tűrök ellenvetést - mosolyogtam Rá barátságosan, majd az ajtó felé böktem a fejemmel. - Mehetünk?

A fenébe, hogy nem tudtam elrejteni az érzéseimet előtte. Mégis észrevette, hogy elkomolyodtam, a kutyás hasonlatra. Már reflexből múlik el a kedvem, ha kutyát vagy farkast hallok. Remélem azért Ő nem gondolta komolyan amit mondott.
A pénztárcám láttán rögtön felpörgött, kivette a kezemből, majd óvatosan visszahelyezte azt a táskámba. Tiltakozása láttán ismét Rá mosolyogtam.
- Induljunk - feleltem tömören, majd felkapva a táskámat, indultam kifele a helyiségből, nyomomban Warrennel.

(Hotel előtt)

És végre megérkeztem. Fura érzés volt visszajönni, de még mindig jobb, mint a magány amit eddig éreztem. A város a régi maradt, viszont túl sok új arcot láttam meg az utcákon vezetés közben. Egy hűsítő italra volt szükségem, hiszen megszomjaztam a hosszú út alatt. Violetnek nem szóltam érkezésemről meglepetésnek szántam. Majd őt is meglátogatom, de legelőször is innom kell valamit. Ideges voltam, de magam sem tudom, hogy miért. Hosszas herce-hurca után sikerült leparkolnom. Mivel jó idő volt úgy döntöttem, hogy kinn foglalok helyet. Mikor a pincér odajött – meg kell jegyeznem elég helyes – megrendeltem a jó hideg kólámat. Jelenleg nem is vágytam másra.

(Erdő)

Cedriccel kocsikáztunk a bevásárlóközpont felé amikor a Grillnél megláttam, legalábbis azt hittem megláttam az egyik ismerősömet. Ahogy egyre közeledtünk jobban kirajzolódott az alakja előttem. Stacey volt az. Gyerekkorom óta nem láttam. El sem hiszem, hogy most újra itt van a városban. Megkértem Cedricet, hogy álljon félre. - Sajnálom azt hiszem most nélkülem kell boldogulnod, de szerintem menni fog. - Rákacsintottam, majd előkaptam egy tollat a kesztyűtartójából és tenyerébe írtam a számomat. - Itt elérsz. - Becsuktam magam mögött a kocsi ajtaját és elindultam, hogy üdvözöljem Tace-t. Óvatosan a háta mögé lopakodtam majd hátulról átöleltem.

A pincér meghozta a kólát,jó hideg volt. Éppen tökéletes. Melegem volt,és fáradt is voltam a hosszú út miatt. Beleittam a kólámba majd körülnéztem. Nem voltak valami sokan a Grill-ben..egy pillanatra ismét egyedül éreztem magam.Viszont hirtelen azon kaptam magam hogy valaki átölelt.Megfordultam.-Caroline.- Olyan szorossan öleltem ahogy csak tudtam.-Annyira hiányoztál.-Suttogtam a fülébe.-Ülj le,beszélgessünk.- Olyan boldog voltam amikor megláttam..gyerekkorunk óta nem beszéltünk. És nagyon fontos volt nekem. De éreztem rajta valami furcsát. Violet mesélt nekem a természetfelettiekről. Talán ő is az lenne? Mindenesetre nem ezzel fogom indítani a beszélgetést.

Nagyon boldoggá tett az, hogy az egymás iránti örömünk kölcsönös. Rögtön le is ültem vele szembe majd mikor odajött a pincér rendeltem magamnak egy whiskys-kólát. Nincs Matt. Kár, pedig már nagyon hiányoltam jó volna vele is összefutni egy beszélgetésre. De bárhogy is nézem hosszú nap volt ez a mai. Úgyhogy megérdemlem ezt az italt. Egy jó öreg vámpírral sikerült megismerkednem akinek teljesen egyszerűen megadtam a számomat. Talán nem lehet belőle baj. Az is lehet, hogy többet nem fog keresni.
- És mi újság veled? - Kérdeztük szinte egyszerre amitől csak felnevettünk. Olyan gyorsan lepergett az idő. Bár nekem ez már nem sokat fog számítani.

Amíg rendelt én csak ültem ott és enyhén szólva, bámultam. Annyi idő telt el, nemrég még kislány volt. Most meg szép,csinos felnőtt nő lett belőle. De a kor is növekszik az idővel, gondoltam. –És, mi újság veled?- Kérdeztük szinte egyszerre amitől csak felnevettünk. -Úgy döntöttem hogy visszajövök. Ha minden jól alakul itt is maradok. - Mondtam mosolyogva. -Veled mi újság? Fiúk?Szerelem?- Így próbáltam kitapogatni, hogy vajon együtt van-e Tylerrel vagy sem. Közben elgondolkodtatott az a furcsa érzés,amit akkor éreztem amikor átölelt..vajon mi lehet?! Ezen töprengtem egész idő alatt.

Hagytam, hogy először ő meséljen amit meg kell hagyni jó rövidre fogott. - Na azt hittem kisebb beszédet tartasz aztán lerendezel egy mondattal. Baj van? - Aggódó tekintetettel néztem rá. Aztán mikor rákérdezett eszembe jutott Tyler és minden mást elfelejtettem. Annyira hiányzott már. Semmi életjelet nem kaptam felőle már. Teljesen egyedül vagyok.
- Szerelem az van. Tudod a srác akiről nagyon sokat meséltem. Még képet is küldtem, meg minden. Tyler, Tyler Lockwood. - Reméltem, hogy tudja ki az bár ki felejtene el egy olyan srácot, mint ő. Aztán láttam, hogy valamire kíváncsi. - Ne nézz így rám inkább kérdezd meg amit tudni akarsz. - Közben megérkezett a whiskys kólám amit nagy kortyokban kezdtem inni.

-Nincs semmi baj.- Mondtam,szinte teljessen hidegen. Mert nem is volt semmi, csak ugye Tyler..nem csak Ő szereti.. Én is. De nem akarom hogy tudjon róla,így nyeltem egy nagyot majd szokás szerint mosolyogtam. -Szóval Tyler. Persze emlékszem rá. - Lesütöttem a szemem.-És komoly a dolog?- Kérdeztem kíváncsian,bár tudtam hogy Tyler engem nem szeret mégis minden egyes történésről tudni akarok. Hát ha egyszer eljön majd az én nagy esélyem. Beleittam a kólába.-Veled,ugye minden rendben?

Kezdett eléggé furcsán viselkedni amire próbáltam nem odafigyelni, de nem hagyott nyugodni. Egyszerűen ki akart törni belőlem a kérdés vagy inkább parancs, hogy mondja már el, hogy mi van. - Most komolyan mondd már el mi van. Látom, hogy van valami. Ha kérdezni akarsz kérdezz. - Mielőtt még a pincér visszamehetett volna megkértem, hogy hozzon nekem egy újabb pohár italt. Elég hamar meghúztam, de nem bánom. - Igen, hát elég komolynak tűnik a részemről, most már. Nem rég vagyunk túl egy szüneten, ahol mindketten csináltunk ezt-azt. - Utaltam az ő kis kalandjára Rebekah-val. Na meg nekem az egy éjszakás kalandomra Ethannel. - Minden a legnagyobb rendben. - Mosolyogtam rá.