- Már rajta vagyok a dolgon, csak ez egy kis időbe telik nálam.- Motyogtam megdörzsölve szemeimet. Éreztem, hogy belecsókol a hajamba, mire halványan elmosolyodtam. Ezek után nem sokkal viszont felült, én pedig elfintorodva egy hangos sóhajjal hagytam neki, hogy kimásszon mellőlem az ágyból. Én viszont nem nagyon akartam kimászni az ágyból, így visszadöntöttem fejemet a párnára. Kiakartam én kelni az ágyból, csak még egyelőre nem bírtam rávenni magam, hogy ezt meg is tegyem. Kinyitottam szemeimet, és felnéztem Hayden-re, amint megszólalt. - Nee, csak a takarót ne! - Mondtam hangosan, de ez mind hiába volt, mert már le is rántotta rólam a takarót. Már nem is kellett annyira győzködni, hogy felébredjek, mert habár eleinte morcos ábrázattal ültem fel, de aztán mégis megjelent egy mosoly az arcomon. - Most örülsz?! Felébredtem... - Kuncogtam fel halkan, és én is kimásztam az ágyból odalépve hozzá.

- A kis mocros.. - jegyeztem meg mellékesen, szinte már hahotázva arckifejezésén, és próbáltam nem bunkónak tűnni de olyan kis aranyos volt így.. kislánynak nézett ki, még ha mindketten tudtuk is, hogy nagyon nem az. Felnőtt nő, m több, mint aminek kinéz.
- Mi a napi prgramja, kedvesem? Felkeres valakit, vagy netán ad nekem egy búcsúzási lehetőséget? - húztam oda magamhoz egy csókra.

- Ne mond, hogy a helyemben nem lennél morcos! - Vontam fel egyik szemöldökömet halványan elmosolyodva, látva, hogy már szinte hahotázik arckifejezésemen.
- Még nem volt időm kitalálni, hogy mi legyen a programom ma. Túlságosan is lefoglaltál. - Mosolyodtam el, kicsi sem bánva a helyzetet. Odahúzott magához egy csókra, én pedig kérdés nélkül viszonoztam neki. - Attól függ mit értesz búcsúzási lehetőség alatt! - Néztem fel kék szemeibe, kíváncsisággal a tekintetembe.

- Szerinted mit értek a búcsúzkodás alatt? - kérdeztem incselkedően, miközben megmarkoltam fenekét, és játékosan alsó ajkába haraptam, de a következő pillanatban már éltem fajtám előnyeivel, és egy pillanat alatt az ágyon kötöttünk ki. Ezért jó félig vámpírnak lenni.
- Nos.. még mindig nincs sejtésed sem? - kezdtem el lehúzni róla a magára kapott ruhát, gyengéden szórva tele vállát csókokkal, és közben felmosolyogtam a szemeibe, hogy lássam, elérem-e a kívánt hatást. Ezek után viszont mát kénytelen leszek menni.. meg kell keresnem Trish-t.

- Komolyan fogalmam sincs... - Adtam a tudatlant, ártatlanul elmosolyodva, és mosolyom még jobban kiszélesedett, ahogy fenekembe markolt, és játékosan alsó ajkamba harapott. Nem telt bele fél másodperc, de már az ágyon is kötöttünk ki. Nem voltam hozzászokva az ilyenhez, de végül mégse voltam ezen meglepődve.
- De az már van. - Mosolyodtam el ajkamba harapva, érezve, hogy az előbb felkapott ruháim szépen lassan kerülnek le rólam. - Búcsú szex. Hogy én erre, hogy nem tudtam gondolni! - Vigyorodtam el, és egy halkabb sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogy gyengéd csókokkal halmozta el vállamat. Azt mindenképpen sikerült elérnie, amit akart. Felnézett szemeimbe egy mosollyal az arcán, mire én is elmosolyodtam, és tarkójára csúsztatva kezemet húztam ajkait az enyémhez, hogy megcsókolhassam.

- Tedd hozzá, hogy ez nem végleges búcsú - suttogtam a mellei közé, hisz már ott kalandoztam nyelvemmel, s finoman simogattam érzékeny pontját, ahogyan odatévedtek ujjaim. Gyönyört akartam adni neki, legalábbis így bemelegítésként... majd gondolva egyet, hanyattfordultam és a csípőmre ültettem őt, hogy simogatni kezdjem derekát, és lehúzzam magamhoz egy csókra.
- Nos... mi lesz kedvesem? - kérdeztem tőle vigyorogva. - Tiéd az irányítás.. egy ideig.. - kacsintottamrá.

- Nem végleges búcsú? - Mondtam halkan, talán kissé leakadva a dolgon. De aztán ez nem sokáig tartott, mert ujjai letévedtek érzékeny pontomhoz, ami kicsalt belőlem egy hangosabb sóhajt, és már szinte el is felejtettem, hogy mit kérdeztem tőle előzőleg. Élveztem kényeztetését, de aztán hanyatt fordult, és csípőjére ültetett.
- Mit vársz mi lesz, az enyém az irányítás végül is... - Vigyorodtam el ajkaira tapadva egy csókra. - Még ha csak egy ideig. - Suttogtam ajkaira, és kissé felemelve csípőmet, engedtem magamba. Lehunyva szemeimet nyögtem fel halkan, és eleinte lassan elkezdtem mozgatni csípőmet.

- Nem várok semmit... én téged várlak... - suttogtam, és belemarkoltam fenekébe újra, mikor csípőmre ült végül, és érezhettem hogy hogyan mélyülök el benne. Felsóhajtottam az érzéstől, s lehunytam szemeimet pár pillanatra, így élvezvén ki a nem hasonlítható perceket, majd hajába markolva, miközben mozogni kezdett rajtam, lerántottam magamhoz, hogy szenvedéllyel megcsókoljam, és faljam fel ajkait.
- Csináld.. gyorsabban.. légy határozott.. - utaltam a mozgására, majd nyögtem egyet.

Alighogy elkezdtem mozogni rajta, hajamba markolt, és lerántott magához. Szenvedéllyel csókolta ajkaimat, amit viszonoztam is neki, míg el nem vált ajkaimtól. - Eddig nem voltam.. határozott? - Mosolyodtam el, tovább mozogva, és miután egy tüzes csókot nyomtam ajkaira, felemelkedtem kissé mellkasáról. Kérésének eleget téve gyorsabb mozgásra váltottam, míg kezeim a mellkasára csúsztak.
Élveztem, hogy most én irányíthattam, habár ki tudja, hogy mikor gondolja meg magát, és fordít a helyzeten. Addig is, igyekeztem szavainak eleget tenni, habár most nem szándékoztam elsietni a dolgot, úgy mint tegnap este.

- De... az voltál.. de most többre vágyom.. - vigyorogtam felfelé rá, már magam is segítvén mozgását azzal, hogy utána kaptam és megfogtam csípőjét, így rántva vissza magamra újra s újra, érezvén hogy még mélyebbre hatolok belé.
Lehúztam őt újra magamhoz, haja mellkasomat csiklandozta, és nem tudtam mihez hasonlítani ezt az érzést.. csodálatos volt.. - élvezd boszorkám.. - nyögtem fel lehunyt szemekkel.

- Ennél is többre.. - Haraptam ajkamba elvigyorodva, és valamilyen szinten el is vesztettem az irányítást, mert kezei megfogták csípőmet, és visszarántott magára újra, meg újra. Hangosan felnyögtem, lehunyva szemeimet érezve, hogy egyre mélyebben érzem magamban.
Lehúzott magához, én pedig azzal a lendülettel az ajkaira tapadtam egészen rövid időre, majd végül fejemet nyakába hajtottam, egy pillanatra sem abbahagyva a mozgást. Szavai hallatán egy hangos sóhaj féleség hagyta el ajkaimat, mert ajkaimba harapva elfojtottam az éppen kitörni készülő nyögésemet. Bár éreztem, hogy lassan de biztosan elérkezik a mámor pillanata, mégis kitartottam, egyik kezem felcsúszott a vállára, és kissé erősen végighúztam körmeimet vállán. Nem akartam fájdalmat okozni, de ez valahogy így sikerült.

Elérte a mámor. Abban a pillanatban amikor engem is. Remegett, szinte reszketett, s nem tudtam, hogy mikor éreztem hasonlót utána. Talán az tette ennyire intenzívvé ezt, hogy búcsúnak szántuk. Igaz, nem végleges a búcsú. A búcsú sosem végleges.. de ez még annak is tökéletes lett volna..

Kapkodtam levegő után, s lehunytam pár pillanatra a szemeimet, hogy megpróbáljak erőt gyűjteni magamba. A hátam még sajgott, ahol belém karmolt, de még mindig nehezemre esett feleszmélni. - Tökéletes vagy, te őrjítő banya.. -vigyorodtam el végül.

A mellkasára dőlve kapkodtam a levegőt, meg sem mozdulva. De nem is lettem volna rá képes, így hirtelen. - Ez ezerszer jobban tetszett volna, ha nem nevezel a végén banyának.. - Nyögtem ki a végén végül halkan felnevetve, és kicsit felemelve fejemet, szemeibe néztem.
- Jó volt ez a nem végleges búcsú szex. - Vigyorodtam el ajkamba harapva, és odahajolva hozzá megcsókoltam. Nem volt teljesen igaz amint mondtam, mert ez több volt mint jó volt. Habár lehet, hogy ezt csak azért érzem így, mert valamilyen szinten ez egy búcsú volt, még ha nem is végleges.

Hangosan felnevettem, miközben hátát simogattam, majd felsóhajtva leemeltem magamról, és elkezdtem belebújni az ingembe. - Remélem tudod, hogy tőlem felesleges bármit is kérned. A saját szabályaim szerint élek, avagy.. bárki bármit mondjon, így is azt teszem amit én akarok. De szerintem eddig sem volt kifogásod abban, amit csináltam veled .- kacsintottam rá szemtelenül, ekkor már belebújva a nadrágomba is, és megszorítottam az övemet.
- Nemsoká' jön az alapítók bálja. - szólaltam meg nagy nehezen hisz nem állt közel hozzám ez a szerep. - Van kedved velem jönni? - kérdeztem.

Hangosan felnevetett, és a hátamat kezdte el simogatni, de aztán leemelt magáról, és kimászott az ágyból. Én nem másztam ki, inkább a hasamra fordulva, figyeltem, ahogy elkezd felöltözni. - Csak utálom ezeket a beceneveket... de sosem fogsz erről leszokni, hisz a saját szabályaid szerint élsz, nem lehet semmit kérni tőled! - Forgattam meg a szememet felsóhajtva, és felkönyököltem. Ez van! Nincs mit tennem... sajnos.
Következő kérdésén kicsit elcsodálkoztam. - Te azt akarod, hogy veled menjek, az alapítók báljára? - Vontam fel enyhén szemöldökömet, és igencsak halványan elmosolyodtam. Kimásztam az ágyból, és magamra kaptam a fehérneműimet, amíg gondolkoztam a válaszon. - Rendben, elmegyek veled! - Léptem elé már a válaszommal.

Vigyorogva ráztam a fejemet elnézően. Még mindig nevetni támadt kedvem néhány arckifejezésétől, majd belebújtam a zakómba, és felsóhajtva álltam még meg a háló ajtajában.
- Érted jövök. És ha nem leszel itt, félre fogom érteni. Akkor viszont megölök valakit. - kacsintottam rá. Kissé morbid vicc, de egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy viccnek szántam. Hiszen képes lennék rá. Nem szerettem ha azt, amit én szeretek "használni", azt más is használja.

/ Trish lakása /

- Rendben itt leszek... nehogy véletlenül az én lelkemen száradjon, hogy megölsz valakit. - Vigyorodtam el felnézve rá, ahogy még visszanéz a háló ajtajából, és ezek után nem sokkal kilép a lakásomból. Nem volt olyan messze ez a bál. Egy hét is itt van ha jól tudom. Nem szándékozok addig kimozdulni a lakásból... Egyrészt mert kedvem sem volt, másrészt pedig addig elintézhettem a dolgaimat itthon.
Elmentem lezuhanyozni, majd kicsit rendbe raktam a lakást, és végül leültem a kanapéra, kezembe véve a könyveimet, hátha találok benne valamiféle varázsigét ami hasznomra válhat mostanában. Már úgyis rég fordítottam erre időt...

(Park)

Annyi boszorkány van ebben a városban, de valahogy még nem találtam meg azt aki bármiféle ígérgetések nélkül belemenne. Persze az is érdekelné őket, hogy hogyan halhattam meg, de ezt nem kell mindenki órára kötni hiszen akkor biztosan nem jövök jól ki a dolgokból.
Viszont ha nem próbálkozom akkor soha nem fogok sikerrel járni. Utcáról-utcára jártam arra koncentrálva, hogy találjak végre egy boszorkányt. Majd megálltam az egyik háznál és tudtam, hogy pont ide kellett jönnöm.
Mivel a kopogtatás meg az ilyesmik nem a szellemek dolga rögtön beengedtem magam a nappalijába ahol a kanapén ücsörgött. - Öhm, helló. Remélem nem zavarok.- Mondtam egy halvány mosollyal az arcomon.

Alig lehetettem egyedül pár órát, mikor ugyanis egy szellem megjelent a nappalimba. Nem ijedtem meg vagy valami ilyesmi, mert már éreztem, ahogy közeledik a lakásom felé. Általában megszoktam érezni az ilyeneket, így sosem volt ok rá, hogy elkezdjek itt ijedezni, hogy megjelenik valaki a közelembe. - Helló, öhm nem zavarsz.. Néztem fel a könyvemből, és felálltam a kanapéról. - Miben segíthetek? - Tértem rá a lényegre szinte rögtön.

- Ezt szeretem... rögtön a lényegre. - Sosem szerettem az olyan embereket akik kérdezősködnek, hogy mit miért. Szeretek rögtön a tárgyra térni anélkül, hogy kertelnék.
- Benne lennél abban, hogy úgymond visszahozol az életbe? - Kérdeztem rá rögtön mindenféle köntörfalazás nélkül. Nem tűnt olyan embernek akit amúgy bármivel is meg lehetne vesztegetni. Ugyanazt értem el vele, ha nyíltan kijelentem amit akarok.

Bár még nem válaszolt a kérdésemre, mégis tudtam, hogy mit akar. Vagyis inkább sejtettem. Egy szellem végül is mit akarhat egy boszorkánytól? Hát azt, hogy visszahozza az életbe! A szellemek többsége szeretne vissza jönni az életbe, csak nem találnak hozzá megfelelő boszorkányt. Kérdésemre megkaptam a választ, és ezzel be is igazolódott a sejtésem. - Úgymond visszahozlak az életbe? Mit kapok érte cserébe? - Kérdeztem enyhén felvonva szemöldökömet. A varázslataimért szerettem valamit cserébe kapni. Oktalanul nem szoktam csak úgy visszahozni embereket az életbe.. Először is mert kockázattal járt! Ki tudja mikor elégelik meg a halott boszorkányok, hogy embereket, esetleg más természetfeletti lényeket visszahozok az életbe. - Csak úgy nem foglak visszahozni az életbe! - Mosolyodtam el halványan.

Szimpatikus volt, hiszen nem ment bele rögtön. Miért is tette volna? Ha van egy kis esze kér érte valamit, de nem ezzel kell elkezdenem, hogy egyáltalán gondolkodjon rajta. Biztos van amit szeretne, hát most kivételesen én is tehetek egy szívességet valakinek. Végül is az életemért cserébe nem lehet semmi túlságosan sok.
- Mit szeretnél? Állok szolgálatodra. - Jelent meg egy picit gonoszabb vigyor az arcomon. Eddig még nem tudtak olyasmit kérni amit ne lettem volna képes megtenni.
Na meg aztán azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy már azért is egyfajta köszönettel tartozom, hogy megteszi valamiért cserébe. Hiszen a halott kis boszorkányok nem örülnek annak, hogy egyesek átlépnek ezen az úgynevezett kis kapun. Nem is értem ők, miért nem teszik meg. Felesleges tisztelni az élet halál kérdését, ha megvan a hatalmad ahhoz, hogy élhess.

Beleegyezett a dologba, és már kérdezte is, hogy mit szeretnék. Egy ravasz mosoly jelent meg arcomon. Na ezt már szerettem! Nem ellenkezett, se semmi más. - Jól jönne egy szövetséges, ha kitalálok valami tervet valaki, vagy valakik ellen. - Mondtam el mit is akarok. Bár most nem volt olyan, hogy bárki ellen is ki kellett találnom valamit, de azért mindig jól jön ha valaki tudom, hogy segíteni fog nekem. Úgy gondolom, hogy nem kértem tőle valami sokat ezzel.
- De nem most, hanem később. - Említettem még meg, még mielőtt megkérdezné, hogy mikor és milyen tervemben kéne segíteni. Egyelőre most nem terveztem be semmit, de aztán ki tudja, hogy ki lesz a következő, aki keresztbe akar nekem tenni.
Azért most még nagyobb is volt a kockázat mint szokott lenni, mert nem is olyan rég hoztam vissza a halálból Haydent. Méghozzá a pokolból hoztam fel ami még egy plusz "vétség", de nem érdekelt, ezt a lányt is vissza fogom hozni a halálból. Sosem érdekeltek a következmények, miért pont most hátrálnék meg?

Komolyan elgondolkoztam az ajánlatán. Nem szokásom valakit hirtelen a szövetségesemmé fogadni általában először kielemzem és ha érdemes rá akkor esetleg felajánlom, de akkor is csak esetleg. Most viszont arról van szó, hogy visszajöjjek az életbe. Újra érintsek, érezzek és minden egyéb. A legmókásabb dolog a másoknak való keresztbetevés, de azt hiszem benne is valami ilyesmi tombol.
- Rendben van, benne vagyok. - Fogadtam el végül az ajánlatát. Végül is még számomra is szórakoztató lehet ez az egész. Főleg, hogy mindig is ezt csináltam. Mások életét keserítettem meg azzal, hogy a gyenge pontjukra utaztam. Igaz eltartott egy darabig mire rájöttem, hogy pontosan mi is az, de teljesen megérte. Minden egyes, szenvedő tekintet és könyörgés. Valahogyan mindig is mosolyt csaltak az arcomra. Megmagyarázhatatlan okokból, de így volt. Azt hiszem ez a véremben van. De soha semmit nem változtatnék meg az életemben. Még ha lehetne sem. Pont így jó, ahogy van. Még ha nem is igazán élek akkor is.

Beleegyezett, mire a mosolyom kiszélesedett. Valahogy sejtettem, hogy belefog egyezni, és nem csak az élete miatt. Látszott rajta, hogy szeret másoknak keresztbe tenni, így az ajánlatom szinte még jól is jött neki. És amúgy is. Ketten sokkal jobb fájdalmat okozni mint egyedül.. Sokkalta szórakoztatóbb! Legalábbis szerintem.
- Szóval akkor gondolom nem akarsz várni azzal, hogy elhagyd a szellem létet.. - Vontam fel szemöldökömet mosolyogva. Nem lesz egyszerű varázslat, de már túl sokszor csináltam ahhoz, hogy akadályt jelentsen. Nekem már elég kevés dolog jelent kihívást varázslatok szempontjából. Nem véletlenül gyakoroltam annyit anno. Erős akartam lenni, és végül is elértem amit akartam.
- Mert akkor kezdhetnénk is! - Mondtam, és közben odaléptem a szekrényhez. Kihúztam az egyik fiókját, ami tele volt gyertyákkal, és ki is vettem párat, hogy aztán el tudjam őket helyezni a szoba egyes pontjain.